Krúdy Gyula: A vadember

    A vademberre gyermekkoromból emlékszem, és még ma is mosolygok, ha eszembe jut Pouó, a barna hindu.

*

    Történt, hogy Ödön nagybátyám tíz esztendei távollét után Indiából hazajött.

    Nagybátyám még kisfiú korában hagyta el a szülei házát. A sok kalandos regény és elbeszélés, amit olvasott, megzavarta a fejét, és egy szép napon búcsú nélkül eltűnt otthonról.

    Tizenhat éves volt akkor Ödön. Sok viszontagság után eljutott Svájcba, Zürich városába. Amint ott teng-leng az idegen városban, egyszer csak egy hirdetést vesz észre a falakon. A hirdetés ökölnyi betűkkel hirdette, hogy Hollandiának zürichi követe bátor és elszánt fiatalokat keres, akik új életpályát választhatnak.

    Ödön egy pillanatig sem gondolkodott.

    - Hohó! – mondta – Ha csak bátorság kell, az van elég nekem is.

    Indult megkeresni a hollandus követet.

    A követ egy nagy sárga házban lakott a város főterén. Tolongtak a ház körül a vállalkozó fiatalemberek. Mindőn Ödön végre a követ elé jutott, ez azt kérdezte tőle:

    - Van-e kedve az Indiákra menni?

    - Hogyne volna kedvem! – felelte sugárzó arccal Ödön.

    - Gondolja meg, fiatalember, hogy mi várja. Katona lesz, a hollandus kormány katonája és a gyarmatokon őrzi a békét és a nyugalmat. A fekete bennszülöttek örökösen harcban állnak a fehérekkel. A katona élete az Indiákon örökös harc és háború. Azonkívül a gyilkos sárgaláz is leselkedik a fehér emberre. Ebből a betegségből kevesen gyógyultak még ki.

    Ödön felkiáltott:

    - Köszönöm figyelmeztetését, követ úr. Könyveimből úgy ismerem Indiát, mint a hazámat. Nem félek én sem a bennszülöttektől, sem a sárgaláztól.

    A követ ekkor írást vett Ödöntől, amely írásban becsületszavára kötelezte magát, hogy öt esztendeig hűséggel szolgálja a hollandus kormányt. Ezzel katona lett az én Ödön bátyám.

    Másnap már nagy csoport fiatalembert vitt Zürichből a vonat az amsterdami kikötőbe, köztük Ödönt is. A kikötőben nyomban hajóra szállították őket és a hajó másnap ágyúlövések között kievezett a tengerre. Ödön sírva nézett az európai föld felé, hol kedvesei laktak, aztán letörölte könnyeit.

    - Bármi sors vár – mondta –, senkit sem okolhatok miatta. Magam intézem a dolgomat.

    Tíz esztendő múlt el azóta, hogy Ödön bátyám elhagyta a szülei házat. Becsülettel szolgálta a kitöltött időt, az öt esztendőt a hollandus hadseregben, aztán megtelepedett Singapur városában. A szerencse kedvezett neki. A katonaságnál megtanulta a szemorvosi tudományt. Csakhamar keresett szemorvos lett. Meggazdagodott, és ekkor elhatározta, hogy hazamegy Európába, meglátogatni szüleit, rokonait, akik bizonyosan halottnak hiszik már őt.

    Ragyogó téli nap volt, midőn bátyám hazaérkezett. A kicsi városban már senki sem ismerte, de azért az egész város kigyűlt csudálatára, mert az Ödön háza mögött három lépésnyire egy fekete ember lépkedett. Ödön magával hozta az ő kedves indiai szolgáját, a barna bőrű Pouót.

*

    Pouó csakhamar nevezetessége lett a városnak.

    - Ni, a vadember! – kiáltották a gyerkőcök, ha az utcára lépett.

    Az asszonyok sikoltozva takarták el az arcukat a fekete ember láttára. Még a férfiak is mosolyogtak, ha Pouót meglátták, amint didergett prémes télikabátjában.

    Pouó nem bántott senkit. Szelíd lelkű, csendes ember volt. Kutyahűséggel szolgálta gazdáját. Nem tágított volna az oldala mellől a világért se. Piros török sapkáját a szobában sem vette le, és ha lehetett, mindig a kályha mellett ült. Persze, ő nem szokta meg a hideg telet Indiában, ahol mindig forrón tűz a napsugár.

    A kisgyermekeket nagyon szerette. Ha kisgyermeket látott az utcán, fekete arca széles mosolyra derült, és fehér fogsora kivillant. A maga érthetetlen nyelvén kedveskedő szavakat kiáltott a gyermekek felé, de azok féltek fekete arcától és nem mertek a közelébe jönni, kivéve a kisöcsémet, Jancsit.

    Jancsi egyszeriben megbarátkozott a fekete emberrel. Annyira megbarátkozott vele, hogy még az ölébe is bátran ült. A fekete ember bozókás szavakat kiáltozott Jancsinak. Jancsi pedig úgy kacagott a fekete ember bolondságain, hogy a könnye is csurgott.

    Az volt aztán a szép nap, amikor Pouó megtanulta kimondani ezt a magyar szót:

    - Barátom!

    Jancsit állandóan barátomnak nevezte és négykézláb szaladgált a szobában. Jancsi pedig ostorával hajtotta. A fekete ember meg Jancsi majd felvetette az egész házat. Hogy, hogy nem történ, hogy Jancsi egyszerre csak elveszett. Ebéd ideje volt éppen. Tűvé tettük Jancsiért az egész házat, de nem tudtuk megtalálni. A szomszédban is kerestük. Ugyan hova lehetett a kis Jancsi?

    A szomszédunkban lakott egy tudákos csizmadia, bizonyos Kokas Pál.

    Kokas Pál uram, amikor meghallotta, hogy Jancsi elveszett, fölsóhajtott:

    - Tudtam én azt előre, hogy ez lesz a vége!

    - Mit tudott előre, Kokas bácsi? – firtattuk.

    - Hát azt – felelte keményen a csizmadia –, hogy a vadember megeszi egyszer jókedvében Jancsit. A fekete emberek mind emberevők.

    Nevettünk eleinte Kokas Pál uramon, de később, mikor Jancsit sehogy sem tudtuk megtalálni, gondolkodóba estünk. Hátha van valami a dologban? Lám, Pouó egy falat ételt sem evett ebédnél. Miért nem evett? Mert jól van lakva. Jóllakott Jancsival…

    Most kezdtünk csak igazán megijedni. Kérdezgettük Pouót, jelekkel próbáltuk vele megértetni, hogy hová tette Jancsit? A fekete ember csak mosolygott, egy szót sem értett az egészből…

    Akkorára már a szomszédságban híre futott, hogy a vadember megette Jancsit. A szomszédok botot, vasvillát ragadtak. Fenyegetőleg vették körül a házat.

    Kokas pál uram kiabált:

    - Agyon kell ütni azt a vadembert!

    Bizony talán még pórul jár Pouó, ha eközben az ágy alól elő nem mászik az elveszett Jancsi. Ott aludt egész idő alatt.

    Pouó majd kiugrott örömében a fekete bőréből. Körültáncolta a kisfiút, és azt kiáltotta:

    - Barátom, barátom!

    *

    Ödön bátyám nemsokára visszament Indiába, és magával vitte Pouót. Pouó sokáig küldözgette leveleit a tengeren túlról. A leveleket persze senki sem tudta elolvasni. Csak azt az egy szót értettük meg a levelekből: „Barátom”.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf