Féja Géza: Balassa Bálint

Balassa BálintBalassa Bálint szülőhelyét nem ismerjük. Kékkőn, Dévényben, vagy Zólyomban, tehát Felvidéken, hányatott életű, de főrangú szerepét mindhalálig megőrző atyjának valamelyik várában született. Családi öröksége elsősorban nyugtalan, vakmerő hevületű vére volt, emberi természete korán harcokba és kalandokba vitte, nagy életizgalmak kellettek neki, a végzet folytonos kihívása éa harc a végzettel, Már tizennégy esztendő korában három lóval Horváth Ferenc kapitány kardja alatt szolgál Gyula várában. Tíz esztendő múlva részt vesz Békés Gáspár erdélyi katonai kalandjában, s Báthori István fejedelem fogságába esik. Mikor Báthorit lengyel királlyá választják, magával viszi Balassát Lengyelországba. Fogsága könnyű, látszat-rabság volt, már haza is jöhetne Lengyelországból, de még jó ideig ott marad, bizonyára azért, mert kedvező emberi és kultúrélmények sokaságát fogadhatta be. Mire hazaérkezett, apja már halott volt, s Balassa Bálintnak kapzsi gyámjával kellett küszködnie. Gazdag házasság, vagy magasabb állás segített volna rajta, de balvégzet kísérte egész életében. Szerelmei, még felesége is, sorra elfordultak tőle: „S ha kiért vítkeztem, hozzám az is álnok” – írja szerelmes versében. Be-beállott portyázó végvári vitéznek, harcolt, erőszakoskodott, jobb híján csiszárkodott is, állásért könyörgött Bécsben és perek lavinájával küzdött. Reneszánsz-egyéniség volt, a legfőbb hatalom napjának kellett volna reá sütnie, hogy felszabadult szenvedélyeiből nagy pálya nőhessen, a reneszánsz emlékét azonban Magyarországon ezidőtájt már csak választott szívek őrizték, harctér volt az ország, melyen nyers érdekek reménytelen ütközete dúlt. Balassa pedig nem volt eléggé öncélú kalandor, vagy diplomatikus oligarcha, hogy e dúlás közepette javakat és javait védő várakat szerezhetett volna. Senki sem bízott benne, „idegen” volt, mert lelkének mélyén szellemi célok hevültek. Hiába volt vérmérséklete a „nagy szerző” Balassák rokona a gyújtópont, melyben izgalmai összefutottak, más volt: az élet nyugtalan hullámai, a kalandok és vállalkozások neki már az átélés és a kifejezés gyönyöréért kellettek. Úgy „tombolt” és torozott, akár Ady Endre a néki idegen világban; a mámor és az izgalom belső köde kellett mindkettőjüknek, hogy a valóság vigasztalan élményei és látomásai terméketlen kétségbeesésbe ne kergessék. Balassa is, Ady is olykor „nem találták honjukat a hazában”, menedékre volt szükségük, akár az elfáradt seregnek „téli pihenőre”, – Adynak latin föld, Balassának Lengyelország volt a menedéke: a „menedékek” kultúrtirányt, szellemi kapcsolatot is jelentettek.

Balassa Bálint ifjúkorában a felvidéki főúr társadalmi helyzetét élvezte, később egyre lejjebb csúszott. Levelei mindent elárulnak: „Az hibei bíróságot vegyem-e fel?” – írja fivérének. „Mint sehonnai vagyok és ez egy lakhelyem is elkelvén tőlem, csigává kell lennem; hátamon leszen házam” – panaszkodik Batthányi Ferencnek. „Én – úgymond – a vén cigányként csak cseréléssel élek ezután, mert az jó királynak nem kellek”. „Könyörögjön azért kegyelmesen – írja a királynak – őfelsége rajtunk és ilyen hirtelen és szertelen ne űzzön ki fészkünkből bennünket… és hazánkból se idegen, se Tündérországba ne űzzön ki a felsége szárnya alól bennünket.” A társadalmi süllyedés vetette őt a mélypontra: a végvári vitézek közé, olyan életformába, melyben a társadalmi korlátok elmosódtak, s a fajták és kultúrák összefolytak. Itt szívta magába Balassa a mélykultúrát: a magar s kelet-európai énekkincset, a katonanyelvet, tehát a népnyelvet. A társadalmi süllyedés csakugyan „Tündérországba” kergette.

A végvári katonaság fajták gyűjtőedénye volt, a magyar mellett minden kelet-európai nép fiai ott voltak soraiban, Balassa tehát magába szívhatta a kelet-európai népek érzelmi kultúráját. A török foglyoktól pedig megtanult törökül, művei tanúsítják, hogy a török dalkincset is ismerte. A végvárakban hivatásos énekmondók éltek, magyarok és törökök, a két harcos fél gyakran kicserélte énekmondóit, lantosait és síposait; a „vitézlő oskola” tehát irodalmi „iskola” is volt. Balassa sokszor járt Lengyelországban, második „hazájában”, s a lengyel irodalom is döntő hatást gyakorolt reá. Ő az első és eddig egyetlen magyar költő, akinek lírai gyökerei egész Kelet-Európát beágazzák. Kultúrfolyamok ömlöttek egybe költészetében: a reneszánsz és a humanizmus lenyugvó fénye, az ó és az új latin irodalom. Képalkotásának kelet-európai gyökerei nyilvánvalók, nyugati műveltsége irodalomtörténeti közhely, – Csokonai Vitéz Mihályig Balassa Bálint leggazdagabb, legátfogóbb jelentőségű lírai költőnk.

Költészetét két részre oszthatjuk: nyílt és lappangó költeményekre, az előbbiek sorába tesszük azokat, melyeket elbírt a korszellem, tehát elsősorban vallásos verseit, az utóbbiak, főként szerelmes versei lappangtak, s csak részben őriződtek meg. Számos szerelmes verse elmerült és feloldódott a kéziratos dalköltészet folyamában.

Vallásos versei sajátságos magyar reneszánszról számolnak be. Balassában a magyar katonalélek, s katonasors tisztult szellemmé, eredeti vallásos élménnyé. Az ő Istene „roppant seregek győzhetetlen Istene”, így fohászkodik hozzá:

„Te vagy szál kópiám,
Te vagy éles szablyám,
Jó lovam hamarsága,
Elmémnek vezére,
Karjaim ereje,
S szívemnek bátorsága:
Bízván szent nevedbe
Megyek örvendezve,
Bátran káromlóidra.
Hogy vidám orcával,
Szép hálaadással
Én felmagasztaljalak.
Ez széles világnak
Téged hadnagyomnak
Örömmel kiáltsalak.
Vérrel festett szablyát,
Kit adsz olyanoknak,
Kik zászlód alatt járnak”.

Életének egyik pólusa a szertelen indulat volt, a másikat vallásos költeményeiből ismerjük meg:

„Könyörgök nékem is hogy légy már vezérem,
Mert ím bujdosni űz nagy bú és szemérem”.

    A „szemérem” éppen olyan jellegzetes magyar vonás, mint az indulat, Balassa kitombolta indulatait, de szégyellte is őket, a nagy lírai égések után a „bú”, a „szemérem”, az elégikus merengés, az érzelmi ellágyulás és a bűntudat vert benne tanyát.

    Egyik vallásos költeményében tűnik fel először az Óceánum képe:

„Ezeket írám
A tenger partján,
Óceánum mellett,
Kilencvenegyet
Mikor jegyzettek
Másfélezer felett.”

    „Bujdosás” közben ért az Óceánumig, a nagy kozmikus vigaszig; ez a vigasz jelentkezik legkülönb végvári versében, a „Borivóknak való”-ban is. A vers zsúfolt, sűrű természetmámora reneszánszörökség, de a száguldó katona időmértéke lüktet benne, s tölti meg eleven, jószagú levegővel. Teret s időt átfogó képek hullámzanak a versben, nemzeti sallangot hiába keresünk benne, hangja: egyetemes igényű, kozmikus hang. De ereje és egyetemessége mennyire más, mint például a germán zordonság és fenség, a vers „hevessége” mértékletes, képein tiszta realizmus és finom báj elegyedik. Pátosznak, díszítésnek nyoma sincsen benne; egyszerű természetesen dagadó lélegzetvétel, s csupa tevékenység, mozgás, élet.

„Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Minden egészséggel látogató ege”.

    „Látogató ég”: egyetlen jelző mennyire érezteti a folyton változó, tevékeny természetet, s úgy érezzük végig a versben, mintha Demeter, vagy Pán eleven jelenléte és intése nyomán serkenne az élet. Balassában még az „Echo”-ból, az új latin líra kellékéből is eleven élet lett: a természet valódi zengő hangja.

    Költői ereje legmerészebben szerelmes verseiben bontakozott ki. A képek hol egyszerű, üde, érzéki valóságok, s a legrégibb magyar lírai hangra, Halábori Bertalanra emlékeztetnek:

„Fejér ábrázatot
Mutat a teljes hold,
Fénlik mint tiszta ezüst,
Júlia is fejér,
Kivel szép tej sem ér,
Sem gyolcs, kit nem fogott füst”, –

máskor pedig kozmikus arányúak:

„Jó és szép nagy vótát
Áldott Júliának,
Ha ki tudni akarod,
Égi planétáknak
Gondold ő mivoltát
S azonnal megtudhatod,
Mert rajta látszanak
Erei azoknak
Kiről arányozhatod”.

    A képek finom szövedékén néha forró érzéki sorok ütnek át:

„S mi az, mire lelkem vágy? Ágy”.

    Losonczy Anna volt Balassa Bálint egyetlen nagy szerelme, Losonczy Anna elérhetetlen teste izgatta, a költészetében az elérhetetlen testből „mondhatatlan szépség” és „képtelen nagy szépség” lett, szinte Boldogasszony elérhetetlen látomása, jellegzetes magyar mítosz, melyben az elérhetőnek s az elérhetetlennek, a természetesnek és a természetfelettinek körvonalai egybefolynak. Ihlete csúcspontján „az ország csillagának” nevezi szerelmét; irodalmunkban a pánsexaulizmus Balassa költészetében jelentkezik először. Anna-élményét a „Kiben köszöni Cupidónak hozzá való kegyelmét” című verse fejezi ki legtökéletesebben. A szerelmi kegyre, mint a virág a rásütő napra: kivirul. Az öröm mérhetetlen, eget s földet befutó folyama hullámzik a versben, a végén azonban szelídebb visszhangként: finom, elégikus merengés, s tiszta életbölcsesség szólal meg. A lírai elemeknek ösztönös elegyítése ez a vers, sűrített művészi hatásra való törekvés, legjobban bizonyítja, hogy nagy költővel van dolgunk:

„Az ország csillaga
Szerencsés világa
Hogyha fejemre terjed,
Nekem szolgál, fénylik,
Más elől eltűnik,
Csak egyedül rám gerjed,
Ha mi bút rettegek,
Miért nem örvendek?
Lám nem érzem kínt s terhet.
Ez világ minékünk
Kiben mi most élünk,
Vendégfogadó házunk,
Kiben ha ma lakunk
Vagy jót vagy bút látunk,
De holnap meg kimúlunk;
Azért azon legyünk,
Amíg tart életünk,
Légyen víg telünk, nyarunk!”

    A Balassának tulajdonított versek közül az „Egy szép táncot jó kedvemből” kezdetű feltétlenül hitelesnek tarthatjuk; az irodalomtörténetírás kezdettől annak tartja. Az „Énekek énekének” kozmikus mámorára emlékeztet ez a vers, de a mámor súlyos, ószövetségi lépteit könnyed, szökellő tánclépésekké szabadítja:

„Tagjainak hordozása
Mint vizeknek szép folyása,
Csöndes elmúlása.

Kézhez magad szép adása
Nyárban mint szőlő nyílása,
Nekiújulása.

Oly kedves vagy mindenekben
Mint narancs is idejében
A te kebeledben”.

    Néha tobzódik a képekben:

„Fényes haja
Nap csillaga
Vagy sárarany sárgája”.

    Az új latin líra díszítő jelzői helyett eleven, érzéki jelzőket szeret:

„Szerzém ez nyolc verset víg és szabad elmével,
Gyűlésbe indulván jó ruhás legényekkel,
Vitéz ifjakkal,
Nem kehegő vénekkel”.

    Balassa fordított is:

„Török szép versekből
Szerelmese felől
Csak nemrégen fordítá,
Igéről-igére
Nem szinte teheté,
De hertelen jobbítá”.

    A „hertelenség” a saját fölcsapó ihlete, mely lendületet és új színt adott a fordításnak. Balassa „jobbította” a felszívott irodalmi hatásokat, rokona ebben Csokonai, kinek minden fordítása és átdolgozása különb az eredetinél, s többnyire önálló alkotásnak tekinthető.

    Balassa Bálint sokat „bujdosott”; a „bujdosás” a XVI. századtól kezdve negyed évezreden keresztül magyar életforma. A „bujdosást” a nagy ragadozók, a Balassi Menyhártok kezdték, akiknek magatartását a Balassi Menyhárt árultatásáról szóló komédia leplezi le: hitet, fejedelmet, s országot cserélgettek, hol kényszerűségből, hol üzletből. Az ország részekre szakadt, s egy-egy darabka nem nyújtott elég érvényesülési területet a főrendnek, ezért három-négy hatalmat is kerülgetett, ide-oda „bujdosott” szerző mohóságának kielégítése érdekében. Ezek a „bujdosók” nemcsak a hitekkel való kereskedésben, s esküszegésben voltak serények, hanem a harácsolásban, erőszakoskodásban s az útszéli lesben is. Hagyományukat olykor Balassa Bálint is követte, mégis a bujdosás új és átszellemült formája nyílt ki benne: a bú és bűnbánat, s a szemérem küldte bujdosásra, lelkének lírai fordulata.

    A bujdosóra végül már csak az utolsó grádics várakozott: a korai halál. Odatért, ahonnét elindult, a végekre, a katonasorba. Kereste a halált, mert az élet végképpen elpártolt tőle, a fiatal izgalmak lehűltek, nem épített „házat” magának, már csak a végső rév elé vezető út maradt nyitva. Esztergom ostrománál ágyúgolyó sebezte mindkét lábát. A hadi borbély műtéte végzett rajta, s közben Balassa erős szívvel jajszó helyett Vergiliust idézte. Holttestét a hibbei templomban temették el apja mellett. Halálát egész sereg vers siratta; költeményei csaknem két századon keresztül táplálták a magyar lírát.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf