Szép Ernő: Világtalan katonáknak

Angyal szeretnék lenni,
Égi gyöngéd alak,
Suhanhatnék közétek,
Hogy vigasztaljalak,
Mulattassalak.

Szárnyammal, szárnyammal
Szellőt hajtanék rátok
S odadnám lágy szárnyaim,
Tapogassátok,
Simogassátok.

Hoznám arany hegedűm
Muzsikálni néktek,
Mikor hallgatva ültök
Véghetetlen szépet,
Örök édességet.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Három könnycsepp…

Három könnycsepp szempillámon
Nehéz, forró mind a három.
Lelkem legmélyéről jönnek
Szemembe a drága könnyek!

Az első könny, mely úgy éget
Siratja a Felvidéket,
A második, a legdrágább
Téged gyászol Bácska, Bánát!

A harmadik – legnehezebb
Erdélyország érted pereg,
Érted pereg vagy tán másért:
Egész, nagy Magyarországért!

vitéz Somogyvári Gyula: Repülj fehér galamb…

Repülj fehér galamb, repülj sebes szárnnyal,
idegen országba hegyen-vízen át,
messze, Szajnaparton, kopogtasd meg kérőn,
szörnyű nagy uraknak rácsos ablakát!
Mondd: hogy innét szálltál a Tisza tájáról,
– hol az égre néznek apró templomok –
s jöttöd vágyva várják, karjukat kitárják
kifosztott, megtépett, koldus magyarok…

fehergalamb

szozattovabbacikkhez

Csanádi Imre: Húzd rá cigány!

A száz éve halott Vörösmarty emlékezetére

Elzúgtak a pozsgás-piros,
       mennydörgő daliák,
rázván rémes dárdáikat,
       lobogós kópiát.

Régi dicsőség kürtszava,
       döbögő gyomrú dob,
délceg nyerítés, hadmoraj –
       mily messzünnen huhog.

Mily messze mind az ifjúság
       aranyló álmai!
Mi rég mertek hajnalszínű
       zászlói szállani!

szozattovabbacikkhez

Illésfalvy Szabó József: Néma jóbarát

/A Recsken meghalt Ritzl Sándor bajtársam emlékére/

Jeltelen sírnak néma lakója,
Sorsod lett sorsunk útmutatója.
Ha e vésszel küzdve, elbukva elestünk,
Jeltelenül, titkon porlad el testünk.
De amíg élünk, állunk helyünkön egy szálig!
Míg egyszer a lelked, dicső magyar napon,
Izzó, tüzetgyujtó lángpallossá válik!
Felrázva a csüggedt, gyötrött magyar népet,
Gyújtva reményt, hitet, szabadságeszméket.  

szozattovabbacikkhez

Pék Károly: Márianosztra

Ma elmondok egy Miatyánkot,
szavakat, mert kihűlt a szívem:
az őrtornyokon halál rángott,
még belém harap, bennem liheg.

Ma elmondok egy Miatyánkot,
szavakat, míg gondolatom él:
de átütött a kín az álmon
sebeimből fölbugyog a VÉR.

Baka István: Tűzbe vetett evangélium

bakapistaMint papírhulladékkal teli réten
ételt keresgélő kutya,
futkos pupillám a szemfehéren,
de Istenre nem talál soha.

Vágóhíd szemétgödrei, ti véres-
tályogos koldusszemek,
ti láttátok Őt, aki egykor
kigondolt benneteket?

Vadnyulak, akiket a róka
úgy lóbál fogai között,
mint tömjénfüstölőt – utolsót
percetekben láttátok Őt?

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Isten őszi csillaga…

Minek nekem téli ruha,
ne is adjál, én Istenem,
csak ne hagyd, hogy Sinka Pista
sokáig éljen idelenn.
Csontja le a sárba hulljon,
a sárra nagy tél boruljon.

Meztelen lelkét emeld fel,
ahol a szél sose zajog:
a tejútra… én Istenem,
lenne egy őszi csillagod!
Az egykori juhászlegényt,
ott aztán öleld meg szegényt!

Sík Sándor: A diskutorok[1] temploma

/Róma, Fórum./

Az ezredek tiporta köveken,
A Fórum vadvirágos közepén,
Juturna[2] loncos márványkútja mellett,
Elmondhatatlan szomorú szépséggel
Emeli égnek koszorús fejét,
Márványkoszorús szűz görög fejét
A Dioskurok porló templomának
Örökéletű három oszlopa.

Körül a Fórum tisztes arcán
A múlás halk szépsége ünnepel.
Cézár lépcsőin hervadt koszorúk.
Ódákat ír az alkonyati napfény
Nagy Konstantin roppant kőboltjain.
A Vesta-szűzek fehér udvarán
Piros tűzrózsák hangosan feselnek.

szozattovabbacikkhez

Vértessy Gyula: Tubarózsa halála

Déryné emlékére

dérynéEgy tubarózsa volt hajadba tűzve,
Annak buja illata szállt felém –
Amíg a vágy viharja törte, zúzta
Szerelmünket, a csókok tengerén.

A vihar aztán elült lágyan, csöndbe’
Kifáradt ajkad szelíden pihent;
Mint sebet kapott kicsi, piros csolnak
Lecsöndesült csóktenger mélyiben.

A tubarózsa is kihullt hajadból,
Az elzúgott vihar megölte őt;
Halála szép volt, sírja helye még szebb,
Az ajakadon talált temetőt.

szozattovabbacikkhez

Jászai Mari levele – Plesch Jánosnak

jászaimariA legnagyobb magyar tragika 58 éves korában a nála jóval fiatalabb vidéki orvos iránt lobbant heves szerelemre.

        1.

    1908. szeptember 27.

    Egy mesébe illő pályafutásnak Te tetted föl a koronáját János!
    Te, és egy koszorú lett életem jutalma.
    Hosszú szenvedésemért Téged adott jutalmul az Isten, pályám iránti forró szerelmemért arany babérkoszorút a hazám.
    Mind a kettő egyforma csoda!
    Mint teljesen műveletlen, bumfordi gyerekről, egyetlen szó szerep után azt írta rólam egy költő-kritikus: „azt hisszük, előlegezhetünk ennek a kis leánynak egy levelet abból a babérkoszorúból, melyet egykor az ország fejére tesz”. Az a jövendölés, nem hiába költő mondta, úgy teljesedett, hogy az ország szinte aranykoszorút hozott nekem a színpadra Elektrám hatodik előadása alatt.

szozattovabbacikkhez

Bálint Sándor: A magyar népélet Szent István idejében

szistvanElső szent királyunknak évről-évre való megünneplésében, a róla való emlékezésben eszünkbe jut országának népe is és szívesen kérdezzük: hogyan élt a magyarság az ő idejében:

    Az egykorú magyar népéletről természetesen közvetlen leírásaink nincsenek, de más célzattal készült följegyzésekből, legendákból, törvények szövegéből, az ásatások emlékeiből, a rokon népek és főleg a mai magyar népélet bizonyos hasonlóságaiból, annyi kiváló magyar tudós érdeméből mégis színes képet rajzolhatunk Szent István egykorú népéről.

    A Szent István-korabeli magyarságot a társadalmi osztálykülönbségek ellenére is egységes és azonos, a mai népkultúrára emlékeztető műveltség fűzte össze és tette erőssé, magabízóvá. Ez a közösség szellem, a nomádok jellegzetes népi fegyelme és szolidarizmusa voltaképpen a keresztény felebaráti szeretet közösségképző szellemének útját készítette elő. Pogány vallásunk sámánisztikus szellemvilága, tisztult erkölcstana, derengő egyistenhite szintén fogékonnyá tette a magyar néplelket a kereszténység befogadására. Ma már tudjuk, hogy ősi műveltségünket a kereszténység nem nyelte nyomtalanul. Szent István örök nagysága éppen abban rejlik, hogy országát, népét a kereszténységben is meg tudta magyarnak őrizni.

    Szent István népének atyja, olyan, mint a családfő gyermeki között. Nemzete iránt való szeretete, lelkéért való aggódása, jövőéért való gondja a patriarkális társadalmak kemény parancsoló szellemében nyilatkozik meg. Mintha az Írás szavát szolgálná: ne lássanak fiaid mosolyogni.

szozattovabbacikkhez

Darnay Kálmán: Sümegh, Csesznek, Somlyó és Veszprém várának története

Megtépett hazánkból történeti múltjának zománcával csillog ki Sümegh (Sümeg=Sümeg, a „h” betűt múltszázadvégi képviselőtestületi határozat alapján törölték), Csonka-Magyarország legfestőibb városa.

    Sümeg közel kétezeréves múltját írott emlékek örökítik meg. Öt ezredévről beszélnek a Fehér-kövek magaslatán lelet neolit-kori kőeszközök. Azok korfolytatása a sümeg-papföldi bronz kincslelet, az újhegyi – európai hírű – bronz ciszta-óriások. Az a párezer kelta sír, melynek kincses maradványait a sümegi múzeum őrzi.

    Sümeg útjába esett a Kis-Ázsián át keletről nyugatra vándorolt összes népáradatoknak. A kőkori műveltségben élt árják nyomát járták bronzkarddal kezükben, ural-altáji szumir törzsek. Az Alpeseken állandó tanyát vert illírséget, a kékedzésű harci fegyverekkel felszerelt keltaság, az őskori vándor törzsek első lovasnépe követte.

    Sümeg történeti múltja a Krisztus utáni első évszázadra vezethető vissza. Augusztus római császár harcos cohorsai leigázták Sümeg, Csehi, Csab, Tárkány, Szántó kelta telepeseit, melyek útjába estek a Mogentianából (Fenék) Sabáriába (Szombathely) vezető katonai útnak. Sümeg berkimalmi magaslatán épült római kolóniától ezer katonai „pass”-ra fekszik a csehi-keszthelykúti dűlő táborhelye. Sümegnél kereszteződik a délkeletre fekvő pusztadörögdi táborhelyen át, Cimbriáná-ba (Veszprém) vezető római katonai út.

    Sümeg, Colonia Curta néven ismert táborhely, a pannóniai római császárság bukása után Curten frank teleppé alakult át és a négy saroktornyos „quadriburgumból” őskeresztény templomot építettek. Ebből fejlődött ki az 1106-ban alapított szentegyedi apátság.

szozattovabbacikkhez

Gunda Béla: Kenyérsütés Orosháza környékén

kép4Kiss Lajos a Néprajzi Értesítő IX. /2/ és az Ethnographia XXXIII. /3/ évfolyamában foglalkozott a hódmezővásárhelyi kenyérsütéssel és azokkal a szokásokkal, babonákkal, amelyek a kenyérrel, párral (Kiss korpaélesztő néven említi a párt) dagasztással kapcsolatosak. Mivel Orosháza és Hódmezővásárhely kb. 31 km távolságban van egymástól, a két település tanyai része határos, gazdasági érdekek fűzik össze őket, közös néprajzi vonatkozásokat is találunk. Dolgozatom néhány adata megegyezik Kiss Lajos által elmondottakkal, azonban az orosházi kenyérsütés a maga egészében mégis új adatokat szolgáltatott.

    Az orosházi asszony párral – sütnivalóval – süt, amely komlóból, árpából, hagymából és korpából készült erjesztőanyag, s melynek levét a kovász kelesztésére használják. Ma szőlőtörköllyel és akácvirággal is készítenek párt, igen gyakran árpa helyett zabot használnak, ez azonban a pár hatására lényeges befolyással nincs.

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: Maróthy doktor

A múlt század elején lakott az Alsóvárosban egy közpolgári ember, Maróthy nevezetű. Több fiai származtak, azokat neveltette is. Egy közülük, az István, az orvosi tudományokat tanulta, miután előbb itthon a kegyes atyánknál kivégezte mind a klasszikusokat. De a valóságos doktori diplomát nem tudta megszerezni, mert abban az időben azt drágán mérték. Olyan valami ötszáz forint körül való pénzbe annak az ára belekerült – s vajon az alsóvárosi nádfedeles ház alól miként szedhettek volna elő ötszáz forintokat egy hitványka darab papirosért?
   Így nem is jutott neki ki a doktori papíros.
   A fiú tépelődött magában, hogy mit tegyen. Annak tudatában volt, hogy az orvosi ismereteket megtanulta, és keserűséggé vált benne az a tudás, hogy íme, a hozzávaló oklevelet mégis csak pénzért mérik. Fogta hát a kezébe a vándorbotot, elbúcsúzkodott a szüleitől, el a nádfedeles házikótól, s ment arra, amerre az Európában megélni nem tudó magyar embert a sorsa vitte: vissza a Kelet felé.

szozattovabbacikkhez

Kovács István: Ágyúöntők földje

Körülállják, nézik, nézik,
ezer éve, ezer évig,
mesemondók, ágyúöntők,
világjárók és fadöntők.
                  Farkas Árpád

vereckeHegyek gőzölögnek,
kisült kenyerei
a földnek.
Héjukra fenyőket
hintett a szél,
s legelőket.

Hold parázslik
a lármafától
forró hegytetőn.
Riadt patakok
zuhannak
a völgybe.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: A Dicsőséges Jobbhoz

[Hadifoglyok istentiszteletén]

Dicsőséges Jobb, Szent István keze,
Rád néz a vészben Árpád nemzete.
Ki megmozdultál minden zivatarban,
Ma sem maradhatsz mozdulatlan.

Mikor ránk törtek orvul, rettentően,
Utat mutattál minden útvesztőben.
Földünk és fajtánk zsarolói ellen
Ott voltál minden küzdelemben.

A muhi pusztán és Mohács alatt,
Hogy e nemzetnek magja nem szakadt,
S szét nem szórták, mint pelyvát a szelek,
Dicsőséges Jobb, hála teneked.

szozattovabbacikkhez

Gyökössy Endre: Doberdó

A debreceni 3-as honvédeknek

kép6Pajtás, hol hagytad bogárszép hajad
Fekete, csillámló tüzét?
Olyan hófehér fiatal fejed!
Zokogva borul rá szüléd.

Hamvas arcod porcelán bőre
Kusza ráncokban aszalódott…
Hol volt, hol nem volt, volt egy szép lány –
Még irgalomból se ad csókot.

Rogyüra rokkant dúsizmú inad,
Béna madárszárny két kezed…
Pajtás, az élet veszettül nehéz!
Kenyered mivel keresed?

szozattovabbacikkhez

Mészöly István: Áldomás

A Pruthon ma a Halál ladikolt:
Ezer muzsiknak Csöndről muzsikált;
S a gyilkos ár a gyilkos, nagy Cézárra
Meg új ezer sötét átkot kiált…

S a szennyes ár mind kivetette őket:
A vén Szikájt, a kiewi szatócsot,
Meg Vaszolit, az iszákos fiút.
A kőparnak most együtt adnak csókot…

Pedig gyűlölték évek óta egymást:
Pár rongy kopeknyi, pintnyi vutkiért,
Amit Szikáj egy rossz csapszékbe mért
A bús legénynek egy bús éccakán; –

szozattovabbacikkhez

Nagy András: Galícia síkját, halmát…

Galícia síkját, halmát
Eke helyett ágyúgolyók szántogatják.
Nem is búzát: puskagolyót vetnek bele,
Eső gyanánt szép piros vér csordul vele.

Úgy fordult a sor, hiába!
Most így terem a dicsőség szent virága.
Az a virág hadd nyíljon hát, hadd fakadjon,
A magyar nép koszorútlan ne maradjon.

Boross Sándor: Másodszor Mohács

Negyven toprongyos rác lóháton, bocskorba
Tartott Mohács felé lépést bandukolva.
Negyven toprongyos rác, fényes nappal, negyven,
Jött ezeréves, nagy Magyarország ellen.

Üres volt, néma volt Mohács nagy síksága.
Aludt lenn a nemzet hajdani virága.
Sehol senki, semmi, csak negyven rác, negyven,
Nem akadt egy magyar, ki Mohácsra menjen.

mohacs

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Fekete madarakról

A sóhajok: nagy, sötét madarak,
az éjszakában elbolyonganak.

Lélek-odúból kiröppennek este
és barangolnak fényeket keresve.

Csöndes madarak. Némák, szótlanok,
megkopogtatnak egy-egy ablakot

s aztán riadtan messzire szállnak:
gyásza van minden Sóhaj-madárnak!…

Összeütődnek nagy-néha ketten
s egymás szemébe néznek meredten.

szozattovabbacikkhez

Matók Leó: Én sose féltem

kisfoghazUgye Uram! Én sose féltem,
és úgy haltam meg, ahogy éltem.

A testemet a földnek adom.
Utolsó vágyam is csak az,
tövises, vérző, furcsa gaz
nőjön be gazdagon.
Adhat-e többet az ember?

Átok volt rajtam, néma átok.
De ki ismeri itt magát?
Elérve lelkem csillagát,
tátongó mélységekbe látok.
Juthat-e feljebb ember?

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: A sátán arca

A sátán arca ott van,
amerre jársz az úton.
Míg lépted bátran koppan,
ő rád les, hogy hazudjon.

Szemedbe néz, ha éppen
úgy tartja érdemesnek.
Gonosz szemek… s tiédben
új áldozatra lesnek.

Vigyázz minden szavadra,
fecsegni nem tanácsos.
Zárd mélyen önmagadba
dús véleményvilágod!

szozattovabbacikkhez

Tollas Tibor: Pók a cellában

Egy pók foltozza be a csendet
és rongyos árvaságomat.
– Ott kinn talán észre sem veszlek,
itt magányom társul fogad. –

Hónapok óta első lény, te,
kivel néhány szót válthatok,
Tekints hát rám, óriás légyre
s hidd azt, hogy hálódban vagyok.

Mit bánom én, – szívd csak a vérem.
Én tudom, milyen kín lehet
éhezni mindig, s már beérem,
ha valakin segíthetek.

szozattovabbacikkhez

Czuczor Gergely: Hunyadi

czuczorgKi áll amott a szirttetőn.
     Hunyad magas falánál,
S körül tekint a sík mezőn
     Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
     Várába száll nyugonni.

De hírnök jő s pihegve szól:
     «Uram, hatalmad eldűlt,
Hazádon nem kormánykodol,
     A polcra már Ulrik ült.»
«Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.»
     Mond és marad nyugodtan.

Más hírnök is jő csakhamar:
     «Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
     Előlök, mint lehet, térj.»
«Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.»
     Mond és marad nyugodtan.

szozattovabbacikkhez

Kerényi Grácia: A mohácsi síkon

Annának

Fa és vas a mohácsi síkon.
Emberszobrok a fű felett.
Szolimán harangoz a szélben.
Öv-szögén levágott fejek.

Szolimán harangoz a szélben,
arcunk, hajunk eső veri:
megvált a félszeg könnyezéstől
a zsenge erdőt élteti.

Keresztfa-karú vas-Dorottyák,
álló és megdőlt kopjafák.
Ki más országban él, nem érti
Szolimánt, Alit, Musztafát.

Ahhoz itt kellett megszületni,
hogy legyen Csele-patakunk.
Hogy védekezni harcba menjünk,
s támadjunk, bár nem akarunk.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Horthy István

Kidőlt az erdők legszebb fája
A zúgó, tomboló orkánba.
Az ifjú sas, ki végtelenbe
Szárnyalt – lehullott szárnyaszegve.
Elment a hős, az új Ikárosz,
Komor gyászba dermedt a város.
Döbbent lelkek tűnődtek némán
Széthullt reménység omladékán,
Sírt egy nemzet, ki mindent vesztett,
S a Hadak útja fényesebb lett…

Horthy István MFI

Viz Zoltán: Szent Ágoston

430 – 1930

Nagy szellemek világa áttör
Elmúló ezredek ködén,
Utat mutatva millióknak,
Mint Istenküdte égi fény.

Te benned élt az örök ember,
Kerested Istent szüntelen.
A nyugtalan szív jól megérzé,
Hogy Abban végre megpihen.

Jóság, szépség, örök igazság
Mind együtt Benn’ összpontosul,
A földről feltörőn a lélek
E nélkül újra visszahull.

Eléd kéken terült a tenger,
Amint az éggel összefolyt
S fuvalma ért a Végtelennek,
Melynek benned kín-vágya volt.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza levele – Szarvassy Margitnak

Geza Gardonyi cca 1900Az Egri csillagok írója egy hozzá illő komoly nőbe volt szerelmes, de „gyávának” bizonyult magához kapcsolni. Úgy járt, mint egykor Kemény Zsigmond tragikus hősei: eljutott a boldogság kapujához, kezét rátette a kilincsre, de azt lenyomni már nem volt elég „bátorsága”. Erről árulkodnak „szerelmes” leveli. Ennek a „félénkségnek” az lehetett az oka, hogy első házassága nem sikerült.

1.
1901. január. 4.

   Kedves Marti!

   Vonja vissza a levelét és tekintse meg nem írottnak, mert bizonnyal mondom, fekete vonallal húzza át a jövendőjét, csakúgy, mint ahogy én életem is át van húzva. Maga eddig – kedves jó leány – nyugalomban élt, legalábbis annyi nyugalomban, amennyi a földön elérhető, s most az én meggondolatlan levelem folytán érezni és szenvedni fogja azt az állapotot: mi az, mikor a hibás törvények és társadalmi osztályok folytán az embert nem a szeretet kapcsolja az emberhez, hanem az egyházi forma, s ha a szeretet elrombolódott, a forma marad eltéphetetlen, nehéz bilincs, – ha a másik bármi okból így akarja.

szozattovabbacikkhez

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf