Mikszáth Kálmán: Kosztolán

– Swehla vezér bűnhődése –

    Nyitra megyében annyi a vár, hogy még ma is hemzsegnek ott a várurak. Persze a hadikürt nem harsog ki a várudvarból, kobzos nem pengeti lantját a vár azon ablaka alatt, a melyikben muskátlis virágcserepek vannak, sisakos lovag nem kérezkedik be a felvonó hídnál. – A nagy oligarchák kihaltak, a váracsok részint épségben, részint romokban, részben szegény emberek kezeire jutottak s innen a gúnyos röpke-mondat a nyitrai várurakra, melyben a rossz magyarság is benne van: «Várban lakok, bocskorban járok.»

    A szőke Vág folyam csupa várak közt jár.

    Nem is csoda ez: mert egyik megyében sem volt annyi várnak alkalmas hely, mint Nyitrában. Már a bejövő magyarok is sok castrumot találtak itt, Galgócot, Nyitrát például még a tót hercegek építették. Ez még olcsón jutott a magyarok kezére, ha igaz az a«piros kantár, fehér ló» dolog.

    A várépítéshez a királytól kellett engedélyt kérni. Ő jelölte ki a helyet is. S ez már bizonyos chablonra ment:«Menj Nyitramegyébe és ott építs!» Százával vannak ott a várfundusok. Égnek meredő sziklák, teke-alakú hegycsúcsok, regényes völgynyílások. A főuraknak még a saját birtokukon sem volt szabad várat építeni; mindig a király adta az engedélyt és a helyet is.

    Minden vár két részből állott: a külső és belső várból. A külső vár volt a legterjedelmesebb, itt voltak az őrség és más várnép lakházai, az istállók, a gazdasági épületek és a kert. Itt szokták tartani a hadgyakorlatokat és tornaünnepélyeket. Az egészet bástya köríté, néha mély árok és magas földsánc is.

    A külső várnak mindegy a szíve volt a belső vár, megint bástyákkal erősítve. Mintha egy nagy karikagyűrűbe egy kisebb volna betéve. Itt állt az őrtorony (a várnép végső menhelye), a várúr lakása, itt volt a kút (víztartó medence).

    A külső és belső vár közt felvonóhídon közlekedtek. A várúr és családja a főtéren álló lakházat foglalta el: itt volt a lovagterem, a kápolna, a vendégszobák, valamint a fegyvertár; alul a börtönök húzódtak, nyirkos, borzasztó lyukak. A legtöbb várban alagút is volt, melynek titkát csak a várurak bírták, s mely messze, néha mérföldnyi távolságokban vezetett ki a lakatlan rengeteg közepén.

    Az őrtoronyban egész nap ott guggolt a toronyőr (rendesen a legjobb szemű fickó a várnépből), kémlelve, ügyelve a környéken történő mozzanatokra, s a várurat mindenről tudósítva előre megállapított jeladással, tárogatóval vagy kürttel.

    Jó Nyitra megyében még a helyek se voltak elegendők, a Várvölgy közepére, termékeny lapályra is jutott egy vár: Kosztolán. – Királyi várerősség volt hajdanában, s talán emlékezetes története se lenne, mint annyi másnak, ha véletlenül belé nem botlik Swehla vezér.

    Swehla vezér cseh volt és a Mátyás király seregében szolgált cseh csapatával jó zsoldért. de a barátság csak addig tartott, míg Mátyás a horvátok ellen nem indult.

    Swehla vezér ekkor így szólott:

    - A csehek és a horvátok majdnem egy nyelven beszélnek, egy vérből valók. Vér a vére ellen nem harcolhat. Eressz engem haza, fölséges királyom.

    A király a fejét csóválta: «Ritkaság a csehben ilyen becsületes ember!» majd hangosan mondá:

    - Hát eredj, nem bánom. A kedvetlenül kihúzott kardnak, jól tudom, úgyis tompa az éle.

    Ellátta költséggel s a cseh haza indult. A mint ment mendegélt danoló csapatjával Morvaország felé, egyszerre eléjük tárult a reggeli szende napfénytől bearanyozva, a gyönyörű völgy Kosztolán festői várával.

    - Ez a paradicsom! – lelkesedtek a csehek.

    - Itt volna jó lakni… Vajat enni, olvasztott zsírt inni (mert ez a jólét non plus ultrája a cseheknél).

    - Hm, – mormogta Swehla vezér, – van egy jó eszmém, de egy kicsit vakmerő.

    Éppen arra ment egy cigányasszony. A vezér rákiáltott:

    - Hej, vén szipirtyó, erre, erre! Tudsz-e jósolni?

    - Tudok uram.

    - Miből? Égi jelekből? Az nem ér semmit. Az égnek nem hiszek, az messze van s csalárd.

    - Én a tenyeredből jósolok.

    - A tenyér? Az más. Az az enyém. Abban megbízom. Az nem csal meg. Nesze, fogjad s jól nézd meg, mi áll rajta.

    A cigányasszony figyelmesen forgatta, nézegette a kéztő-erek kusza útját.

    - Mondd meg, sikerül-e az a vállalatom, a mire most gondolok?

    - Sikerül.

    - Vesztek-e csatát?

    - Halálod után győzetel le.

    - Viszem-e sokra életemben?

    - Magas állásban fogsz meghalni.

    Ezzel a jóslattal körülbelül meg volt elégedve Swehla vezér és a csapatjához fordult:

    - Hát tudjátok-e mit gondoltam? Itt van ez a tündér vidék, a mire azt mondtátok, hogy «de jó volna itt lakni!» hát lakjunk itt. Búza, fa, széna, víz van itt bőven s azonfelül annyi szép asszony, hogy Prágában sem több. Amott áll a vár, a királyé. Csinos fészek! Nehezebb volt építeni, mint beleköltözni. A király most el van foglalva a horvátok ellen; vagy visszatér, vagy ott hagyja a fogát. De akármi essék, ezt a várat most gyerekjáték lenne elfoglalni. Van is benne őrség, meg nincs is.

    - Foglaljuk el! – rivalgták a hosszú cseh legények.

    Így foglalták el Swehláék Kosztolánt csekély ellenállás után. Swehla egészen otthon érezte ott magát, megerősítette, javította, mintha örökre az övé lett volna, s mintha örökre benne akarna lakni.

    Kiüzent Morvaországba, a hol akkor a «cseh testvérek»-nek nevezett vallásos párt fegyveresei feküdtek munka nélkül: hogy jöjjenek be, lesz itt elég zsákmány és hadikaland.

    Be is jöttek mintegy két ezren s Swehla valóságos kis király szerepét játszta velök, pusztítván a vidéket egész Pozsonyig.

    Még akkor nem volt távírdadrót, sok idő beletelt, míg a király a dolgot megtudta, s még több míg az által küldött sereg Kosztolánhoz érkezett, hogy a várat visszafoglalja.

    Magyar Balázs uram vezette a sereget, a ki nagy ellensége volt a cseh rablóknak. Alvezérei faltörő kosokkal rendes ostromot akartak, Magyar Balázs tagadólag rázta a fejét:

    - A csehek legérzékenyebb része a gyomra. Éhséggel akarom őket elpusztítani.

    S körülvévén a várat, csupán arra szorítkozott, hogy eleséget nem engedett bevinni.

    - Nekünk jó dolgunk van idekünn. Ráérünk jóllakva bevárni, míg ők kiéheznek.

    A csehek tűrtek egy darabig, de Swehla előre látta a borzasztó véget s nehányad magával az alagúton nagy titokban elmenekült Ó-Tura felé, hogy segítséget hoz Morvaországból. Az őrségnek azonban az lett mondva, «bent fekszik betegen a szobáiban».

    Swehla-ra nem várt szerencse. Menekülésében elfogták az ó-turaiak s Magyar Balázs elé került.

    Mátyás híres vezére nem soká törte a fejét, mit csináljon: egyszerűen felköttette Swehla uramat szemben a várral, a legmagasabb fára, fejére helyezvén vezéri tollas kalpagját, hogy a vár népei rögtön felismerjék.

    Fel is ismerték s lett nagy rémület. A gonosz rablók reszketve suttogták:

    - Beteljesedett a cigány nő jóslata: «magas állásban fogysz meghalni».

    De beteljesedett a másik is, hogy a «halál után győzetik le», mert a megijedt és kiéhezett őrség nyomban kitűzte póznára a megadás jelét: a fehér kendőt.

szozattv


szozat a tiszta hang sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf