Nyirő József: A fekete pityóka

A faragott fát lerakják, a kicsi, szőrös lovacskákat a saroglyához kötik, hogy erőre kapjanak a jó erdei szénától. Legalább egy órát etetni kell, hogy az elcsigázott állatok kibírják újra az utat hátra a havasba. Még szerencse, hogy csak ide az állomásra kell hordani a fát, deszkát, s nem kívánja Ájvász úr, hogy béromoljanak vele Szeredába a nagy raktárhoz. Tisztességes ember különben Ájvász úr, mert fogadót is húzatott, ahol enni-inni kaphat a szegény szekeres ember, igaz, hogy elég borsosan megveszi az árát, de legalább kissé kinyugodhatja magát, s szót válthat Bernáttal, aki éppen újságot olvas, s százalékra árul az örménynek.

    - Mit ír az újság, Bernát úr? – kezdi a beszélgetést Hajnód Izsák, s a sógora értelmesen hallgatja.

    - Az azt, amit mi nem is tudtunk! – pillant rájuk Bernát úr. – No?

    - Hogy ez a Székelyföld telis-tele van valóságos természeti kincsekkel. Réz, vas, ezüst, arany, kőszén, márvány s tudja fene meg mifélével! Úton-útfélen csak tapodjuk a pénzt! Közelebbről, megindulnak a feltárások, vállalkozások, s olyan világ lesz itt, amilyent még Csík sohasem látott.

    - Hiszi az ördög! – bátorkodott a sógor, de Bernát úr lesemmizi: – Benne van, mondom, az újságban! Máris tőkecsoportok alakultak!

    - Mik alakultak?

    - Többmilliós pénzcsoportok!

    - Jó volna benne lenni! – nyalja a száját a sógor.

    - Ájvász úr bizonyosan benne lesz! – kíváncsiskodik Hajnód Izsák is.

    - Már benn is van! – dicsekszik a gazdájával Bernát úr. Ő van megbízva, hogy az értékes területeket felvásárolja, már ahol ilyen természeti kincs rejlik.

    - Nagy pénzt adhatnak az ilyen földért! – sejti a sógor.

    - Maguknak se kéne az életben többet deszkát hordani, ha volna ilyen földünk! – tudja Bernát úr.

    - Még jó is, hogy nincs! – keseredik el a sógor. – Legalább azzal is nem hizlaljuk Ájvász urat.

    Ebben mind a hárman megegyeznek, mert igaz, hogy Ájvász úr „jó emberük”, de a földi javakat mégis másképpen osztogatná az Úristen. A kormánynak is tennie kellene valamit, hogy ne tojjék minden tyúk csak egynéhány embernek.

    Egy ideig elvesződnek a gondolattal, de végül is bele kell nyugodni, hogy így van, a szegény embert még az ág is húzza, s jó lesz szedelőzködni, míg látunk, mert így is eléggé elesteledtek.

    - Lehet, hogy holnap nem tudunk jönni – búcsúznak az atyafiak –, de holnapután, ha élünk ismét itt leszünk, s a héten lehozogatjuk a másik vagont is. Mondja meg Ájvász úrnak, Bernát úr.

    Az állomás körül csend van. A vonat nemrégen ment el, újabb vonat pedig csak éjfélkor érkezik.

    - Nézz széjjel, sógor, hogy valami hazavinnivaló nincs-e? – mondja gondosan Hajnód Izsák a lovak fejével bíbelődve. – Ha lehet, üresen ne járjunk.

    A sógor valami félretaszított vagonokhoz lépik, megvizitálja őket, s kedvetlenül kiált vissza:

    - Nincs ezekben semmi érdemleges dolog!… Az egyikben látok valami fekete követ.

    - Mit, te? – rezzen fel Izsák.

    Sógor nem járatos a világban. Ott él a havas alatt, s tán még vonaton se ült életében, de az erdőn senki úgy meg nem felel, mint ő. A gazdaság dolgában se utolsó, de a haszontalan kőhöz nem ért.

    - Mégis rakodjunk meg belőle, ha már a kezünk ügyében van! – villan a szeme Izsáknak, aki csendes, de mindenféle hájjal megkent, járt-köt ember, s ahol lehet, szerez, üres kézzel nem jár, mert az ember sohasem tudja, hogy minek mikor, hol veszi hasznát. – Húzd csak közel a szekér farát!

    - Nekem nem kell! – undorodik a sógor, de mégis szót fogad.

    - Kell nekem! – hányja a széna alá a kőszenet Izsák, s fél szemével a sötétséget fürkészi, mintha lopna.

    - Legalább mondd meg, hogy e mi a tűzlángja – kelletlenkedik a sógor.

    - Ebbiza fekete pityóka! – hunyorít Izsák.

    - Edd meg a nemzetségeddel! – köpik rá a sógor.

    - Én meg, ha megérik! – jön meg láthatólag az Izsák kedve. – Majd megennéd te is!

    Tréfának nem rossz, gondolja a sógor, s visszaveti a tromfot:

    - Én es meg, ha te előbb meghántod!

    - Azt csak bízd rám! – ragyog Izsák örömében, s hányja el keze-látát, úgy dolgozik.

    Hirtelenében megtöltik a szekér derekát, s gondosan betakarják a fekete pityókát pokróccal, szénával.

    Nem kell azonban sokat takargatniok, mert késő éjszaka van, mire hazaérnek.

    - Erről a fekete pityókáról osztán senkinek egy szót se, ha örömét akarod érni! – figyelmezteti Izsák a sógorát.

    - Nem olyan ember vagyok én, hogy téged az egész faluval kacagtassalak! – nyugtatja meg a másik.

    - Mielőtt eljárna a szájad, gondold meg, hogy ketten loptuk, s ketten megyünk a tömlöcbe is! – fenyegeti újra Izsák, amitől a sógor úgy megijed, hogy alig bír a szekérrel beirányozódni a kapuján.

    Másnap hajnalban – alig pitymallott – Izsák megveri a sógora ablakát:

    - Baj van, sógor!

    - No! – búvik oda hirtelen a másik.

    - A csendőrök keresik a fekete pityókát!

    - Hinnye a Pilátusát! – szökik ki az álom a sógor szemiből.

    - Most mit csináljunk?

    - El kell ásni! – tanácsolja Izsák. – Kivisszük a havas alá a közös földre, ahol a kutya se keresi, s ott eltesszük.

    - Közelebb nem lehetne megszabadulni tőle?

    - Ne tudj annyit – türelmetlenkedik Izsák –, hanem siess! Már be is van fogva. Hozz egy jó kapát magaddal! Szépaszószádánál találkozunk, hogy ne keltsünk feltűnést!… Sokat ne szokotálódj, mert minden perc késő lehet!

    - Miattam baj nem lesz! – esküdözik a sógor.

    Lóg a nyelve a sietségtől, mint a kutyának, de idejében ott van a kijelölt helyen. Még neki kell várnia a szekérre, mert Izsák elszundított a szekéren, s a lovak maguktól éppen csak unalomból jövögettek.

    A sógort ette a méreg. Hogyne, mikor Izsák még azzal dicsekszik, hogy álmot is látott útközben.

    Mire lecsendesednének, már ott is vannak a földnél, ami „osztozó pityókaföld”-ként szerepel a hagyatéki tárgyalás szerint, de semmire se való. Köves, mocskos, suvadásos hely, amit már a borsika se szeret. Még az égi madár is elkerüli az árnyékával. Komótosan lekászálódnak a szekérről, mert itt nem kell csendőrtől tartani.

    - Fogd a kapát, s vágjad a fészkeket! Éppen csak úgy, mint a rendes pityókának! – tanítgatja Izsák a sógorát.

    Az szótlanul engedelmeskedik.

    Izsák három-négy darab kőszent belehajít.

    - No, most takard be!… Ide is vágj egy fészket!

    Sógor csóválja a fejét, de megteszi. A másik egy félmázsás darabot elhelyez benne, de a fele kilátszik a földből. A félhomályban olyan a kő, mintha nagy fekete tyúkot ültettek volna meg. Nem lehet megállani kacagás nélkül. A sógornak is megjön a bátorsága, s olyanokat mondanak egymásnak, hogy azt semmiképpen nem lehet ideírni.

    Mire az éjszakázó nyúl felemeli a nedves ülepit a földről, hogy valamit harapjon, a fekete pityóka már el is van ültetve.

    - Szakadjon le a kezem, ha én többet efféle törvénytelen dologban neked szót fogadok! – könnyebbül meg a sógor.

    - Nem is kívánom! – mondja szelíden a másik. – De azért pityókát ásni eljössz. El kell jönnöd, mert közös a főd, közös a munka, közösnek kell lennie az áldásnak is.

    - Fulladj meg magad tőle! Én tovább véled nem közösködöm!

    Állotta is a szavát a sógor, míg meg nem kapta az ügyvédtől a felszólítást, hogy az Ájvász úrtól kötelezvényre Hajnód Izsák úrral közösen felvett három-, azaz háromezer pengőt a törvényes következmények terhe mellett nyolc napon belül fizesse meg, törvényes kamataival együtt. Azt a pénzt különben maga Ájvász úr erőltette rájuk befektetésül a fahordáshoz azzal a kikötéssel, hogy csak neki fuvaroznak, s lassankint, amikor tudják, letörlesztik. Fuvar dolgában meg volt szorulva, s annyira ment a nagylelkűségben, hogy még a törlesztési határidőket se engedte beletenni a kontraktusba. Nem égbekiáltó gazság-e, hogy most egyszerre követeli az egész pénzt?

    Futottak fűhöz-fához, paphoz, jegyzőhöz tanácsért, de mindenütt az volt a válasz, hogy ha újabb haladékot nem ad Ájvász úr, fizetniök kell, mert ha megvárják a pert, ami kicsi birtokuk van, az is rámegy. Akkor kellett volna megnézni az írást, amikor kötötték. Most már késő. Azt csinálhat velük Ájvász úr, amit akar. Teljesen ki vannak szolgáltatva neki.

    - Ha fizetni nem tudnak, próbálják meg kiegyezni vele – tanácsolja a jegyző.

    A sógor be is ment az ügyvédhez, de Ájvász úr mereven elzárkózott minden egyezség elől. Neki azonnal kell a pénz. Valami bányajogot szerzett, s minden krajcárra szüksége van. Hiába istenkedett a sógor, kért, rimánkodott, hogy ne húzzák ki a párnát is a fejük alól.

    - Most aztán mit csinálsz? – adta fel a küzdelmet a szerencsétlen sógor, és ölte meg a bámulat, hogy Izsák olyan könnyen veszi a csapást. Még csak nem is káromkodik, hanem nyugodalmasan csak annyit mond.

    - Hát ha muszáj, akkor fizetünk!

    - Miből, ember? – üvöltött a szeme közé a sógor. – Miből?

    - Azt te csak bízd reám!… Mikor jár le a határidő?

    - Holnapután déli tizenkettőkor. Úgy mondta az ügyvéd.

    - Hát akkor holnap bemegyünk Szeredába, s elintézzük. Idejében légy készen!

    Nagy készülődés egyiküknek se kellett. Egyetlen szőrtarisznya volt minden cókmókjuk. Azt is inkább illedelemből akasztották az oldalukra, mert az a pár falat szalonna, kenyér, amit az útra az asszony feltarisznyált, az fél zsebükben is elfért volna.

    - Te osztán ne szólj egy szót se! – súgja az Ájvász úr boltjánál Hajnód Izsák a sógorának. – A beszédet teljesen hagyd reám!

    Kissé szertartásosan léptek be az ajtón. Az adós mindig alázatos. Ájvész úr se mutatta a régi parolás barátságot, hanem ridegen mindjárt elébük vágott:

    - Voltak az ügyvéd úrnál? Hoztak pénzt?

    - Éppen hozzá készülünk, de gondoltuk, hogy előbb benézünk Ájvász úrhoz, hátha meggondolta a dolgot…

    - Nekem nincs mit meggondolni! A pénzre haladéktalanul szükségem van!

    - Hát akkor fizetünk! – nyugodott bele Hajnód Izsák. – Mit csináljunk?… Éppen csak megfrustokolnánk e mellett az asztal mellett, ha megengedi az úr.

    - Tessék! – enyhült meg Ájvász úr.

    A két atyafi komótosan az ölébe húzta a tarisznyát, s kezdett kipakolni belőle. A sógort a meglepetéstől azonban szinte megütötte a guta, mikor meglátta, hogy Hajnód Izsák elsőnek károm-négy darab fekete pityókát húz elő a tarisznyából, s leteszi maga elé az asztalra, s csak azután kezdi a szalonna-kenyeret bontogatni. Ájvász úrnak is szinte kiszökött a két szeme, ahogy hirtelen odameredt.

    - Hol kapta maga azt a kőszenet?

    - Jó, hogy legalább a nevét tudom! – könnyebbül meg láthatólag Hajnód Izsák.

    - Hol vette? – esik neki újra mohón az örmény.

    - Vette a váci fene, hogy ott ette volna meg, ahol van. Tönkretette az egész földemet. Esztendők óta kínlódunk vele, de minél többet kitakarítunk, annál több van belőle. Gondoltam, mustrát hozok belőle, s legalább megtudom, hogy miféle gamat dolog… S hát kőszén?… Ez elég szomorú hír nekünk! Legalább valami tisztességes kő volna…

    - S mekkora az a föld, ahol ez termett? – rekedt el a hangja Ájvász úrnak az izgalomtól, de Izsák úgy tett, mintha nem venne észre semmit. Nyugodtan leppegtette a szót:

    - a föld maga nem nagy, már a mezőgazdasági rész, tán másfél hold az egész, de a hegy, a borsikás is hozzá tartozik. Mocsok, sőrfüves hely az is. Megvert az Isaten vele… DE ne tartóztassuk Ájvász urat – fordul a sógorhoz Izsák –, hanem köszönjük meg a szállást, s menünk, mert eddig az ügyvéd úr is vár!

    - Az ügyvéd úr még nincs az irodán – ülteti vissza az atyafiakat az örmény. – Egy deci pálinkát csak megisznak.

    - Nem vagyunk érdemesek rá! – szerénykedik a sógor, hogy ő is mondjon valamit, de ha már Ájvász úr rájuk erőltette, hát tisztességgel lenyelik.

    Lenyelik a másodikat is, a harmadikat is, s a negyediknél a régi barátság helyreáll köztük. Ez abból is látszik, hogy mikor Ájvász úr mellékesen megkérdi, hogy nem adnák-e el azt az osztozó pityókaföldet, Izsák még fel is háborodik:

    - Hogy is képzel ilyet! Örökké jó emberünk volt a tekéntetes úr, nem kívánhatjuk kárát! Olyan bolondot ne csináljon, hogy megvegye!

    Ravasz, eszes ember az örmény, hamar kitalálja, hogy mivel áltassa el ezeket az együgyű embereket.

    - Ha már maguk ilyen becsületes ebmerek, én is őszinte leszk. Nekem nem is a föld, nem ez a kő a fontos, hanem a jog, ami azzal jár. A közbirtokosság maguknál valami fakitermelő szövetkezetet csinált, s kimondatta, hogy erdővásárhoz csak annak van joga, aki a faluban birtokos. No mármost…

    - Értem! – nyílik fel a szeme a két székelynek. – Így már lehet beszélni a vásárról. Ez már egyenes dolog. DE így már nagyobb az ára a földnek is!

    - Hát akkor mit kérnek érte?

    - Ígérjen a tekéntetes úr!

    - Mondjuk, háromezer.

    - Előpénznek az megfelelne! – bólint Izsák.

    - Legyen háromezer-ötszáz! – nyögi ki a boltos.

    - Kezdjük négyen, s úgy feljebb! – szorítja a hurkot szelíden Hajnók Izsák. – A kötelezvényt visszakapnók most. A készpénz ráérne később is, azon az ötszázon kívül, amire éppen most volna szüksége a sógornak.

    Valahogy megegyeznek. Ájvász úrnak még csak az a kikötése volt, hogy sem az ügyvédnek, sem senkinek a szénről ne szóljanak, hogy a földnek is elfogadható ára legyen, csak ezerötszázat vallanak be – már az illeték miatt is – és ő a kötelezvényt már most visszaadja, illetve tűzre teszik, hogy többet ne szerepeljen.

    Így is történt. Elintéztek mindent békességesen.

    - Vasárnap aztán kimegyek, s megnézem a földet! – integetett Ájvász úr a boltajtóból a két székely után.

    Ájvász úr azonban nem egyedül jött. Egy vékony, zsidós szakállú, göthös utat hozott magával, s aszonta róla, hogy „ez geológus”.

    - Azt hittem, kőmíves! – nézte a kalapácsot a kezében Hajnód Izsák.

    A geológus minden követ megszabolt, a markába tört, megnyalintott.

    - Tiszta Sarmata-réteg! – kiáltott fel lelkesen.

    - Az kell, hogy legyen – bólintott rá a sógor –, mert a meddücsorda egész nyáron itt hevert.

    Végre felszuszogtak a pityókaföldhöz.

    - Hol a szén? – kérdezte mohón Ájvász úr.

    - Nyomd csak bele itt az ásót, Ignác! – bíztatta a sógorát Izsák, aki mindjárt ki is fordított pár darabot.

    A kec skeszakállas nekiszökik a gödörnek, kalapálja, túrja, hányja a földet, mint a kutya az egérlikat, de több szén nem kerül elő.

    - Előfordulás! – mormogja a geológus.

    - Fordul elő itt még több is! – bíztatja Izsák. – Vesd fel sógor a másik fészket is!

    - Ez is csak előfordulás! – kezdi elveszíteni a kedvét a geológus.

    - Van itt kibúvás is, ne féljen! – bíztatja Izsák, s megmutatja a fekete tyúkot. – Hát ez mi a súj?

    - Érthetetlen! – döbben meg a geológus.

    - Az magának, de nem nekünk! – felel látható jókedvvel Hajnód Izsák.

    - Itt nincs szén! – állapítja meg határozottan a geológus. – Nem is volt soha. Ha volna, geológiai csoda volna.

    - Hát ez mi a nénje kontya? – rúg tova egy kisebb rönköt Izsák.

    - Azt úgy hozták ide!

    - Nem, mert magától jött fel a szentsimoni állomásról! – méltatlankodik Ignác sógor is. – S az angyalok ültették el…

    A vallomásra Ájvász úr kékülni, zöldülni kezd, hol felfúvódik, hol lelohad az arca, szemei kidüllednek, a haja kicsapzott, teste reszketni kezd, legyendül az édes anyaföldre, két csontos kezét imádságra fogja, s ez egekre emelve, t úlvilági hangon nehehen kinyögi:

    - „Fekete pityóka” Jaj, Istenem!…

    Hajnód Izsák büszkén kiegyenesedik, s igen komlyan odaszól a sógorának:

    - Mehetünk Ignác, mert úgy látom, hogy Ájvász úr végre Istenhez tért!

    Azzal elindulnak Szépaszószáda felé…  

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf