Rózsafi Rosen Pál római katolikus káplán, honvédtüzér

Született Ó- Arad szab. kir. városban 1824. szeptember hó 18-án. Aldozárrá szenteltetett 1847. évi május 3-án.
A szabadságharc idejében, 1848-ban, Csanád megyében, Tornyán volt segédlelkész a fiatal és buzgó pap és lelkes hazafi, midőn hazánk törvényes fejedelem, V. Ferdinánd ő felsége által szentesített törvényeink ellen Jellasics bár császári hadával hazánkba betört s a magyar alkotmány ellen, mint ellenség, állást foglalt, a veszélyeztett haza szent ügyeért lelkesülő fiatal pap, hogy a haza iránti szent adóját, mint pap és haza fi leróhassa, illetékes egyházhatósági engedéllyel elhagyván állomását, Pestre sietett azon szándékkal, hogy a feltételes egyházhatósági engedély értelmében csakis mint tábori lelkész a harcoló vitézek buzdítására s a sebesültek és haldoklók vigasztalására fogja felajánlani szolgálatát.
De a fővárosban ezen ügyben mindenfelé eljárván, kérelme mindenütt azzal utasíttatott el, hogy: „előbb zászlóaljak szüségesek, s csdak azután lesz tábori lelkészre szükséges.”
Visszatérnie állomására, hol olyan meghatólag vett búcsút, kijelentve hogy a szent ügy bevégeztéig vissza nem tér, lehetetlenné lett; de különben is a haza szabadságáért égő lelkesedése a fővárosban csak növekedvén, az elhatározás könnyű volt s minthogy a gyalogság nem volt ínyére, a lovassághoz pedig nem értett, mint önkéntes a tüzérséghez soroztatta be magát. Szolgálatra a IV. lovas üteghez osztatott be Fáváry József ütegparancsnok alatt.
Mindez 1848. október hó el napjaiban történt. Pesten alig két napot töltvén mint besorozott, az üteg Rákos-Palotára rendeltetett, hol tizennégy nap alatt begyakoroltatván, onnan egyenesen az osztrák határ felé, Bécs felszabadítására sietett az üteggel. A feldunai hadsereg, melyhez az ő ütege is tartozott, akkor még Móga tábornok főparancsnoksága alatt állott, kit csakhamar Görgey váltott fel. Rózsafi Rosen Pál e feldunai hadseregnél szolgált mindvégig, eleinte, vagyis 1849. évi május végéig mint tüzér, innen pedig a fegyverletételig mint tábori lelkész. Hadseregparancsnoka Kmetty volt Budavár ostromáig; innen ütegével Győrbe rendeltetett s így Pöltenberg hadtestéhez került, ahonnan még május vége előtt tábori lelkésszé kineveztetvén Budára, Nagy Sándor hadtestéhez, amelynél végig szolgálta a már akkor láthatólag veszi indult ügyét szegény hazánknak.
Rózsafi Rosen nem katonai rangért, hanem a haza szabadságáért szolgálván, a tüzérségnél csak tűzmester fokozatig vitte, mi egyébiránt abból is magyarázható, hogy ütege azon szerencsések közé tartozott, mely legkevesebb veszteséggel működött minden csatában s így az előléptetés szükségessé nem vált ütegénél.
Mint tüzér, a következő csatákban vett részt: Schwehátnál 1848. október 28-án és pedig hadseregünk balszárnyán, mely egyedül nem futamodott meg, sőt utolsónak maradván, egyedül állotta ki az ellenség nagy ágyútüzét s azt visszaterelte Bécs falai alá s fedezte a visszavonuló hadsereget; a mosoni csatában, hol ismét csupán ágyútüzeléssel rút futásba kergették az őket megtámadó ellent; a bábolnai csatában, hol meglepetve bár, de kibontakozva, az üteg ismét vitézül helyt állt az ellennek; Verpelétnél, Mezőkövesdnél, Budavár ostrománál, melyben az üteg vetárgyúi is részt vettek a vár ellen.
Rózsafi ezen nagy ütközeteken kívül még számos apró csatában is részt vett, különösen a nevezetes téli visszavonulás alkalmával Turóc, Árva, Liptó és Abaúj megyékben.
Mint tábori lelkész részt vett: Mocsonok táján, a Vág vidéken; Komáromnál 1849. június 31-én; Vácnál 1849. július 16-án és Debrecennél 1849. augusztus 2-án. És így derék fital papunk mint tüzér és tábori lelkész, tíz nagy csatában vívott és küzdött a haza szabadságáért.
A fegyverletétel után az egyházmegyei hatóság által hat heti penitenciára a radnai zárdába küldetett, hol rettenetes vala helyzete a vitéz honvédtüzérnek, mivel a szlovén származású házfőnöktől naponkint kellett hallania a legborzasztóbb átkokat a „Kossuth kutyák, rablók, haramiák stb.” felett. E hat heti zárdafogság az ifjú pap hazaszerető lelkére borzaszóbb és kínosabb vala, mint két évi várfogság az olmüczi várban.
Egykori lángoló hazaszeretete, önfeláldozó hősies bátorsága s a hazáért tett nagy szolgálata sokáig akadályozták előmenetelét, mert valahányszor plébániáért folyamodott, mindenkor ezzel utasították el: „Ne felejtse, hogy honvéd volt.” Fájdalom! sok ideig az érdem – bűn vala nálunk.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat 2019SZENTKORONA iroszov konyvtar 11 26 attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf