Ady Endre: A Hadak Útja

Vörös jelek a Hadak Útján:
Hunniában valami készül,
Rongyos hadak, roppant hadak
Seregelnek vígan, vitézül.

Máma Tűz-ország Magyarország,
adyFagyott testét a láng befutja.
Csoda esett. Földre esett,
Benépesült a Hadak Útja.

Százezernyi parittyás Dávid
Készül bízón, dalolva rátok:
Ejh, jó urak, dicső urak,
Ilyen gyávák a Góliátok?

szozattovabbacikkhez

Diószeghy Dezső: Magyar mese

A magyar egy büszke, jószívű óriás,
Ki leverve is óriás maradt.
Ki ezer éve vérzett mindig másért
A véráztatta Kárpátok alatt.
Ha béke volt, úgy fáradt, vérző karjára
Szép szóval fontak nehéz rabigát,
Csak tűrte lassan és mosolyogva nézte
A törpe népek csenevész hadát.

Tudta, – ha egyszer megmozdul – haragjában
A félvilág bele fog rengeni,
Csak várt… Letörte a bilincs? Vagy fáradt volt…?
Örültek néki ellenségei.
Cikázó haragja ha lángolt, az ég is
Sápadtan félve bele remegett.
De ha kérték, a szívét is odaadta
Kihasználták a hitvány emberek.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Szemek, magyar szemek

Szemek, magyar szemek!
Csalóka fényű, álmos mécsesek,
Beh gyér, lidérces most világotok!
Hunyorgó, halvány, bágyadt fároszok,
Alig ragyogtok!… Fáradt, csüggedőn,
Mint csillaglángok, szörnyű télidőn
Révedtek ránk holt, dermedt táj felett,
Szemek, magyar szemek!

Szemek, magyar szemek!
Beh búsak, szürkék, pislák lettetek,
Ködülte, fátylas, harmatos mezők,
Nehéz keservet, titkot sejtetők!
Ti, egykor fénylő, csillogó csodák,
Tán könnytavakká változtatok át,
Hogy tükrötökben jókedv nem nevet?
Szemek, magyar szemek!

szozattovabbacikkhez

Bartis Ferenc: És mégis élünk!

Hole in flag Budapest 1956Széttépve és összetörten,
Győzelmektől meggyötörten,
Már magzatként bajba-ölten,
Vándor bölcső-temetőkben
     És mégis élünk…

Dobra vernek minden vágyat,
Árverezés a vasárnap;
Nászunkra is gyászhír támad:
Üresek a gyermekágyak
     És mégis élünk…

szozattovabbacikkhez

Brasnyó István: Az elátkozott vitorla

     Czine Mihálynak, egy Móricz-városi részeg disputa emlékére

forog-forog szél-vitorla
leláncolta madár-átok
templomtorony tetejéről
kelepel a pannon átok

északi szél hátba vágja:
megszeppenve menekülne
délről veri szélnek szárnya:
ő megint csak menekülne

mit mutasson sose tudja
nem fordulhat merre vágyna
templomtorony tetejéből
szól a kisebbségi átka

                                                1988

Gál Éva Emese: Hazátlanok millecentenáriuma

arpadA honfoglalás, mondd, mit jelent annak,
akinek hazája nem lesz soha,
aki sötétbe született magyarnak,

hogy árnyától éljen a glória?
Hogy éli meg az ezeregyszáz évet,
ha úgy érzi: elhagyta a haza?

Készen kapott határt és veszteséget.
A történelem vádlottként örök,
mert megteremti ezt az ellentétet

szozattovabbacikkhez

Győry Dezső: A Dunatáj lelke

                            1
Tej- s vérfolyam, népek dadája, mossad
a nagy tett ágyát szép tisztára át,
fiú lesz, meglásd s jöttével feloldja
a rokonsorsok vad neurózisát,

mely gyilkos-öngyilkosmód kavarog még.
Csak zord szertők áldozzák maguk
ily törvénytépő, falánk szerelemmel,
hogy annál szebb legyen majd magzatuk.

szozattovabbacikkhez

Jung Károly: Kései bűnbánat

plehkrisztusÉn elhagytalak téged, Uram,
S te ezért most büntetsz engem.
Én ma férfiakat láttam sírni,
Meglett férfiakat, köztük apámat,
Meg egy másikat is, aki sírva fakadt;
Aggparasztot ritkán láttam sírni,
Uram, számodra nem új a nyomor,
S a végtelen kiszolgáltatottság,
Mely ereje fogytán, agg férfira zuhan.
Próféták utóda mondta, a költő:
Ez az öregség ősi nyomora.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Tihany alatt

Mint alvó gyermek, békén szunnyadoz.
Három megye ringatja bölcsejét
s lenéz reá ezer sugárzó szemmel
őrködő anyja: a csillagos ég.

Óriás gyermek. Békén szunnyadoz.
Szilaj, nagy kedve álmodásba fáradt.
Tengert játszott, de éjszakára tó lett
s vén Bakony zúgja a dajkadanánat.

Ó, hogy szerettem tükre villódzását,
ó, hogy szerettem habtarajos hátát,
ó, hogy szerettem, ha óceánt játszott,
és úgy szerettem csendes éji síkján
a hodsugáros, ezüstszín zománcot…

szozattovabbacikkhez

Kós Károly: Kiáltó szó

Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyarságához

    „…Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-e te? és monda: nem vagyok. Próféta vagy-e te? És felele nem vagyok.
Mondnának ezért néki: kicsoda vagy tehát, hogy meg tudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek; mit mondva magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!”

/János evangéliuma, I. 21-23./

Két keserű esztendeje már, hogy szemünk nyugat felé néz. Láttuk, hogyan hanyatlott le ottan a nap. Reménykedő, bízó, sóvárgó és fájó szemünk nézte, hogy a könnyünk csordult ki attól.

    Mert a nap csak haladt lefelé, hanyatlott egyre, eleinte lassan, aztán gyorsabban, végül lebukott, és az égen csak a vérveres fellegek maradtak.

    Most már megdörzsölhetjük szemünket: Egyelőre nincsen tovább. Ez a nap lebukott, ennek vége. És arcunkról letörölhetjük a könnyeket. Még a nyomukat is.

szozattovabbacikkhez

Krúdy Gyula: Magyarok próbája

Mártírkoszorú még nem takarta az oroszlán jegyét a magyarság homlokán, még atlétaállásban maradt a nemzet az elröpített diszkosz után, még búsan és keservesen könyököl a gyászoló szemrehányás talpig gyászos leányzója száz csatát járt hőseinek pillantásaiban: „ezért harcoltunk, ezért véreztünk?” kérdik a fájdalmas szemek, még toporzékol ah arci mén a távoli trombitaszóra – de nem messzi az idő, amikor tisztulni kezd a gondolat, a  látás, az érzés és nyugodtan tekintünk körül a pokolban, hová ellenségeink taszítottak. És akkor föleszmélve: átgondoljuk az utolsó tíz esztendő történetét.
    Tíz esztendő alatt annyit élt meg Magyarország, mint amennyi élet a régi ezer esztendő históriás könyvébe fért. Voltak szívet magasba ragadó diadalmaink, midőn itthon és a távoli csatamezőkön bizakodva villantak össze a magyar szemek, voltak fejet csüggedésbe hajtó vereségeink, midőn borús orcánkkal kerültük egymás tekintetét, voltak hőseink, akiknek nevét az ágyúdörgésben és a messzi kis falvak csendjében egyforma áhítattal ejtették ki az ajkak, voltak halottaink, akikkel együtt esett el szívünknek kedve, örömünknek taréja a harcmezőn, városaink és falvaink fölött zúgtak a harangok temetésre és feltámadásra, öreg királyunk halálára, ...

szozattovabbacikkhez

Móricz Zsigmond: Egy akol, egy pásztor

Kétezer év óta munkál Krisztus igéje az „egy akol és egy pásztorról”. Kétezer éve, kivetve az útfélre, hogy mindenki könnyen árnyába juthasson, ha majdan terebélyfa lesz belőle: de míg ezrivel s milliárdjával látható életünk mezein minden gyom, ritkán, ritkán látunk itt-ott egy-egy boldog palántát, hogy ez az isteni ige is él…

    Íme, följegyzek egy bizonyságot, hogy e mindnyájunk szívének oly kedves Mag él és virulásra kész.

*

    Él Bánságban egy földbirtokos, régi parlamenti ember, volt főispán. Egy ismerősöm minapában odaát volt, túl a határon… (Oh a határon, az országhatáron túl… már úgy megkeményedett az emberek nyelvén a szó, hogy a Bánságot tőlünk országhatár választja el, mint a behegedt se, régi égés után… bennem még mindig új és elven fájdalommal szakad fel ahányszor hallom: én még nem léptem őt e határt, nem idegződött belém a trianoni térkép s mint a horog, véresre tépi fel szívem, ha az integer Magyarország szív határait tépik.)

szozattovabbacikkhez

Pap József: Záradék

Egy talicskányi földet arrább nem mozdítottak,
És pörölyt meg fogót sem ragadott egyikük se,
Mint városalapításkor Péter, az oroszok
Borotváltképű nyughatatlan és nagy álmú cárja,
És csikónak se fogták be őket, mint boldogult
Apámat meg Vida Ilka nénit aki úgy emlékszik:
»Wekerle csinálta a zsilipet Türr Istvánnal«,
Meg a velük egyívású, jobbára már néhai lurkót
A kubikostalicska elé, napi tíz krajcárért;
Mégis az ő nevük díszlik itt, rangostul,
Mívesen bronzba öntve, a mű homlokzatán, ilyképp:

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Szelíd és egyszerű levél Fiala Ferenchez

    Kedves Fiala Ferenc!

    A „Magyarság Útja” legutolsó számában egy levelet tettél közzé, ami felerészben nekem szól. Jó, hogy megírtad ezt a levelet, legalább alkalmat adtál, hogy tisztázzunk egynéhány dolgot, olyat is, amit már régen tisztázni kellett volna. Halld tehát a tisztázandókat!

    Ti eltemettétek Sértő Kálmánt. Haza is hozattátok. Nagyon szép cselekedet volt, kedves Ferkó. Sértő Kálmán, mint egyike a legtehetségesebb magyar költőknek, megérdemelte. Nem is ebben van a hiba – a temetésben. Nem, mert hogy temetni tudtok, azt megmutattátok. Jó. Aláírom ezt is. Sőt a javatokra írom. Hisz utóvégre lenni kell olyan embereknek is hazánkban, akik majd egymásután szépen eltemetnek bennünket. Az a hiba, Fiala Ferkó, az a mohóság, ahogy rávetettétek magatokat ennek a boldogtalan költőnek a földi maradványaira. Ki sajátítottátok párt célokra a megszenvedett testet. Politikai alapon temettetek!

szozattovabbacikkhez

Schöpflin Aladár: Kaffka Margitról

kaffka margitCsaknem egyidejűleg két kis könyv jelent meg Kaffka Margitról. Mind a kettő fiatal, a huszadik éven nemrég átlépett ember munkája, doktori disszertáció. Az egyiket Radnóti Miklós írta, aki mint lírikus már bizonyos figyelemben részesült, a másiknak szerzője, Ágoston Julián ezzel az írásával lép először a nyilvánosság elé. Egyetemeink a háborút közvetlenül megelőző másfél évtized irodalmát úgylátszik már irodalomtörténeti tárgyalásra alkalmas anyagnak tekintik; ismételten akad a kezünkbe egy-egy részletét tárgyaló doktori értekezés.

szozattovabbacikkhez

Kölcsey Antónia levele – Wesselényi Miklósnak

Kölcsey Ferenc unokahúga, Antónia, a biedermeier kor egyik jellemző nőalakja. Finom és meghitt naplója a hiányzó magyar biedermeier regényt pótolja. Naplójában nemcsak nagybátyjának, hanem reménytelen vonzalmának is máltó emléket állított. Wesselényi Miklós iránti szerelme beleillik a csöndes és visszafojtott érzelmeknek e korába, hiszen annyira plátói volt, hogy a szeretett férfi nem is tudott róla. Wesselényi, a nagy reformpolitikus, az „árvízi hajós”, a kiváló sportember észre sem vette ezt a kis virágot, amely viharzó életének útja mellett nyílott.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Sírfelirat

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
                                          1935. július 9.

dsida

Erdélyi József: Sértő Kálmán temetésére

Versben írom a sírbeszédedet, –
serto kalmanköltő voltál, megillet Téged,
barátom, Kálmán, Sértő Kálmán,
ki túl vagy már az élet álmán.

Sírod mellé, akik temetnek,
engem, költőt, nem is engednek,
Ott majd beszél Hubay Kálmán,
funerálván és prédikálván.

Míg ő beszél a párt nevében,
én, mintha veled együtt, régen,
– bár tested fekszik koporsóban, –
úgy ülök itt, egy borozóban.

szozattovabbacikkhez

Léka Géza: Hajlékony est

A Fekete Bojtár emlékére

lekagezaÜltünk a konyhában ketten
Öregmama, meg én.
Ki hat évemmel már pereltem
A bűnnel az Olajfák Hegyén;
Halk életének hullámait néztem
hetedik bőrét koptató kezén.

Fájdalmas gyöngyeiből olvasott,
Míg bírtam a friss tejet
Mi nagyanyám parányi gondja volt –,
Ám mire hajlékony este lett;
Hét imától gazdagultan
Kereste nyomban a kedvemet.

szozattovabbacikkhez

Szabó Ferenc: Csontváry

csontvaryTajtékzó vízesés
zuhog a mélybe,
a sziklán sistereg:
alkonyi fénybe
szivárványt szitál.

Egymagában áll,
naputat nézve…
Hirtelen felriad:
most elhúz felette
egy angyal-csapat.

Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében /XXI. rész/

– Máriavölgy –

Mindjárt az elején megmondjuk, hogy Máriavölgyben még nem voltunk. A politikai körülmények folyton megakadályoztak bennünket, hogy történelmi hazánknak talán legnagyobb hatású kegyhelyére eljussunk. De talán ez a lelki zarándokút sem lesz egészen hiábavaló.

 mariavolgy   Aligha van búcsújáróhelyünk, amely a magyar történelem és a magyar népiség katolikus élményeit hívebben fejezné ki, mint Máriavölgy. A kultusz még az Árpádkor szakrális világában gyökerezik. Mária a kor hierarchikus szellemének megfelelően elsősorban a mennyei udvar királynéja, akit a román stílus plasztikus formakészsége szoboralakban örökít meg. Eddigi ismereteink szerint egyedül Máriavölgy kegyszobra ered ebből a stíluskorszakból.

szozattovabbacikkhez

Takáts Sándor: Csáky szalmája

csaky laszloCsáky Lászlóról tudjuk, hogy a szentgotthárdi, véglesi, lévai, tatai és a pápai főkapitányságot viselte. Komárom és Zólyom megyéknek főispánja is volt. Egyik fiának III. Ferdinánd király volt a keresztapja. Mivel bátyjával, Istvánnal együtt Erdélyből szakadt hozzánk, a király mindétig azon volt, hogy jóindulattal és bőkezűséggel lekösse őt. Csáky Lászlónak tehát nem volt nehéz dolog uradalmakat szereznie. S szerzett is annyit, hogy sok földjét még vetésre sem szántathatta; temérdek szalmáját föl sem használhatta. Sok elegybelegy ember tehát az ős szalmáját hordta. S Csáky uramnak eszébe sem jutott üldözőbe venni azokat, akik az ő szalmája mellé ereszkedtek.

    Nem ritka jelenség a rég elmúlt időben, hogy valakinek egy-egy jó mondása szállóigévé lévén, a nevét is jó emlékezetben tartotta. Csáky Lászlónak is voltak efféle tőrőlmetszett magyar mondásai. Sőt róla is támadtak ilyenek. Melyik magyar nem ismeri például ezt a mondást: Nem Csáky szalmája ez.

szozattovabbacikkhez

Mentovics Éva: A legszebb ünnepen

anyasagOly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.

Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

szozattovabbacikkhez

Utassy József: Anyám

    Senki Földjén

utassyjozsefgRitmusa van a krumpliföldnek!
Sormetszetei fehér zsákok.
Hazajöttem! Itthon is jött-ment:
Senki Földjén örök Napszámos!

Nincs életed, Édesanyám, nincs.
Már jegenyésedik magányod.
Égig növekszel hajladozva.
Rádfehérednek mint a zsákok.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Nagyanyó

Máskor mindenki reá vigyáz csak
s ilyenkor – mégis ő a legbátrabb.

Tanácsol, buzdít: – Hogy nincs baj semmi
s nem szabad mindjárt úgy megijedni!

De azért loppal – senkise látja –
kijár zokogni a másik szobába.

Két gyönge térde, szinte leroskad
s hősködve hordja súlyát a sorsnak.

Kezét tördeli s úgy esdi, várja:
gyógyuljon meg már csöpp unokája! –

                                                         1924

Gavallér János: Álság

Szögre akasztották a becsületet. Vége.
Most időlegesen vége. Érezhetetlen.
Hölgyeim és uraim, tisztelt publikum!
Elvették, eltűnt a polcokról az unikum,
az öröm, a hit. Csak rút arcú adat van.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Áltörvény nótáját húzza a hatalom,
s járom nyakunkon az etika-hurok.

Akasszatok engem is fel! Hamar halál sorsot!
Ne lássa utódom, agóniám! Roncsember harangom!
Akasszatok engem is fel! Vesztett hitű sorsom:
Becsülettel lógni a bitófán, nem tartozni hazugokhoz.

szozattovabbacikkhez

Garay János: Bánk-bán

bankban«Fel, nemes bán, hősök sarjadéka!
Mikre vársz még, mik történjenek?
Lecsapott már, gyújtott is a villám,
Károdat nincs, aki mérje meg.
Fel, nemes bán, véres nagy munkára,
Csordultig telt a bűn pohára!

Megfogadtad a király parancsát,
El- s bejártad a bomló hazát;
Csillapítál nemesek haragján,
Megkönnyítéd a paraszt baját:
Szép hazádhoz gondjaid ragadnak…
Csak magadra gondja nincs magadnak!

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Cserhalom

         /Részletek/

Néma borongással megy az őskor lelke fölötted,
Cserhalom! és nem kér emlékül oszlopot ércből;
Oszlop vagy magad, oh diadalmak halma, meződdel.
Téged még az erős természet szüle magából,
Hogy mint embernek gyarló munkája, felejtett
Porba ne szállna tetőd, hanem állna, míg emberek élnek,
És harcos apák hírének ellen tanúja.
Árpádnak honját Salamonnal sok baj emészté,
Az meg nem rendült, romlatlan férjfi erőben
Állván hőseivel: főkép a társas egyesség
Napjaiban temetője lőn ellenségi hadának.

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Kettéhasadt Erdély…

Kettéhasadt Erdély, mint a szívem.
Egyik felől maradt apám s anyám,
egy élő meg egy holt.
Másik felől maradt egy sírhalom…
Mit írsz fel még, Történelem
Erdély rettentő sorslapján?…
Másfélezer óta megértünk sok csodát.
Pipáltunk mi már török-tatárt.
Láttunk kun vihart s besenyő-fölleget.
Martinuzzi s Basta korát is kibírtuk.
Most túl maradt egy élő meg egy holt.
Az Olton átlátszik a sírkereszt fája.
Mintha apám s anyám kitárt karja volna.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Magyar ének 1925-ben

Uram! Csordultig van már a szívem
Könnyet fakasztó magyar büszkeséggel;
Ne tett próbára vergődésiben,
E büszke gyászból mennyit bírna még el;
Uram! Tudod, hogy bús magyar vagyok,
Örömre szívem mindig félve dobban,
Ha most ily fényben megkápráztatod,
Nem sír-e majd föl késő fájdalomban?

Csodák robognak a világon át
Balatonpartul, Duna-Tisza-tájrul:
Magyarok, hősök, harcos katonák
Vígan dalolnak szomorú halálrul;
Borongó égrül szárnyas angyalok
Felhők párnáin könyökölve nézik:
Katonák, hősök harcos magyarok
Hogy a halált is mily széppé igézik!

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf