Szabó Gyula: Őszi dal
Sárgulnak már a fák;
Sorvaszt az őszi szél.
Itt-ott látszik csak egy
Zöldes színű levél.
Az énekes madár
Jobb hazában dalol;
Narancsok, datolyák
Honában valahol…
Fecske és a gólya,
Az én két madaram,
Szinte más hazában:
Ott, hol mindig nyár van.
Ott siratják mostan
Magyar nyár halálát;
Siratják, siratják
Magyarok hazáját.
„Miért nincsen ott is
Örökösen szép nyár?
Miért nem virul-zöldel,
S hoz kalászt a határ?
Hisz szebb ott a föld is,
Más a csillagos ég!...”
- Érette a szívük
Szerelmi vággyal ég.
- Kedves madaraim,
Egykor ez nem így volt:
Tündöklő volt, s fényes
Fölöttünk az égbolt.
Akkor még a magyart
Félvilág uralta,
S a nap gyönyörködve
Csudálkozott rajta –
Nyár volt akkor mindig,
Melynek csudás fénye
Volt a magyaroknak
Éltető reménye.
…Óh, de most már ősz van:
Pusztulás, … hervadás, …
Melyből tán soh’sem lesz
Boldog feltámadás.
Amit ti sirattok:
A természet felkel,
De magyar hontokra
Köszönt-e jó reggel?
Lesz-e feltámadás?
Lesz-e felébredés?
Meddig tart még, meddig
Az átkos tespedés?
Elmúlik-e az ősz,
Mely már rég’ sorvasztja?
Lesz-e még csak egyszer
Csudaszép tavasza?
És lesz-e még nyara,
Melynek dicső fénye
Örökös életnek
Lenne szép reménye?
… Már sárgulnak a fák,
Itt-ott látszik csak egy
Zöldes színű levél:
Sorvaszt az őszi szél…
1919