Valentyik Ferenc: Kötetek, versek és eszmék cseréje

Zempléni Árpád és Gyóni Géza

A magyar irodalomtörténet számos alkotói barátságot és levelezést őriz, köztük a legszebbet: Arany Jánosét és Petőfi Sándorét. „Olvastam költőtárs, olvastam művedet…”: nem több, ennyi szükséges ahhoz, hogy a szimpátia ismeretlenül is kialakuljon a rokon gondolatok mentén. A holtig tartó barátság, kötetnyi alkotás, levél magasztos példaadását más irodalomtörténeti súllyal bíró epizódokban is felismerhetjük.

    A halála után néhány évtized múlva méltatlanul elfeledett Zempléni Árpád (1865-1919) költőnek 1910-ben, a Turáni dalok kiadásakor egyszeriben sok tisztelője és barátja lett. A korszak irodalomkritikusainak döntő többsége jelentős terjedelemben méltatta művét és nem fukarkodtak a szerző dicséretével. A mértékadó források közül érdemes Kiss József (1843-1921) lapja, „A Hét” sorait, summázatát idézni: „Zempléni Árpád most már benne van az irodalomtörténetben. Abban a rovatban, ahol nagyon kevesen állnak eddig: a mitológiák költői, kikhez későn ért a nagy legendák hatása és a napjaik színeivel díszítik föl a régi vallások meséit. Jól figyeljünk erre a pogány poétára, ki hatalmukat vesztett messzi bálványokért énekel.” A kiadó Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda örömmel teljesítette a honi könyvpiac utánnyomási igényeit, majd több kiadás után a kötetet németre és angolra is lefordították. Zempléni ebben a történelmi pillanatban ünnepelt, divatos szerző lett. Sokat dolgozott érte, és ezt a saját, 1910. februári előfizetési felhívása tükrözi a leghitelesebben: „Nemzeti kötetnek szántam a „Turáni Dalok”-at. Tíz évig dolgoztam rajta. Ami ősmondát a velünk rokon népek megőriztek, azok legszebbjét, legeredetibbjét szerzettem versekbe. Haldokló és kihalt népek ősregéit szövögettem újjá. E hagyományok föltárása, megmentése és földolgozása az emberiség számára legelsősorban magyar írók kötelessége. Hiszen mi érthetjük meg azokat legjobban, mert e mondakincs valaha a magyarság kincse is lehetett.” Kulcsmondatok rejtőznek a terjedelmes érvelés közepén: „A magyar szellem gyökerei keletről, s nyugatról egyaránt táplálkoznak. Újabban az irodalom, mint a tudatlan gazda, csak a nyugati oldalát műveli e fának. Keletre magyar, fordulj Keletre!”

    Ez a gondolat lehetett az, mely az akkor kétkötetes ifjú költő, soproni újságíró, Gyóni (Áchim) Géza (1884-1917) érdeklődését felkeltette. Nincs nagy kockázat ebben a kijelentésben, ugyanis mint a költő irodalmi hagyatékának gondozója, Gyóni (Szolár) Ferenc (1882-1963) írja: „Az Áchim-család valószínűleg török eredetű.” Az Áchimok származására más, német és szlovák szálakkal tarkított elméletek is léteznek, de kétségtelen, hogy Gyóni Gézát ez a magyarázat is foglalkoztatta. Jelentősége van annak is, hogy második verseskötetét egy évvel korábban, „Szomorú szemmel” címmel, ő is éppen a Franklin Társulatnál adta ki, a szarvasi nagybácsi, az áldott emlékű Áchim Ádám (1830-1899) esperes hagyatékának anyagi fedezetével.

    A történet egészéről, végkifejletéről Gyóni Géza halála után egy évvel értesülhetett a nyilvánosság. Ugyanis a Budapesti Hírlap 1918. július 18-án a költő turáni érdeklődésének bizonyítékaként, rövid kommentárral közreadta a „Turáni ének” című, Ismail Haki dr. effendinek ajánlott, 1916-ban, Krasznojarszkban született verset:

Turáni síkon fütyül a szél fájón:
Hej, ki a gazda a turáni tájon?
Hej, öröködbe, Ős Turán, ki lépett?
Vérnyomos útján vándor hadaknak
Merre szakadtak a turán testvérek?

Turáni síkon gyászba van az oltár:
Merre szakadt szét török, magyar, bolgár?
Merre szakadt szét a turáni álom;
Turáni síkon, sok süppedt síron,
Sok süppedt síron fütyül a szél fájón.

Felel új szél rá kék Duna völgyébül:
Turáni oltár most épül, most épül.
Vérük viharja kiket űzött, tépett,
Vész lángja mellett egymásra leltek,
Egymásra leltek a turán testvérek.

Turán apánk, már ős szíved ne fájjon,
Kék Duna völgyén, boszporusi tájon
Kötése kész már erős fiaidnak:
Turáni égen örökkön égjen,
Örökkön égjen a turáni csillag.

    Mindössze három nappal később a már évek óta betegeskedő Zempléni Árpád levélben reagált a lap hasábjain:

    „Gyóni Géza turánizmusa az én Turáni Dalaim hatása alatt fejlődött ki. 1910 tavaszán cseréltünk könyvet, ő a Szomorú szemmel című kötetét küldte meg nekem és viszonzásul az akkor megjelent Turáni Dalokat kérte. Dapsy Károly úr, most a Pátria, akkor a Franklin nyomdai tisztviselője volt szíves postásunk ebben. Przemyslből Csávolszky Mihály népfölkelő főhadnagy, közös barátunk repülőgépen küldött levelezőlapjára Gyóni is rájegyzett számomra két sort gyönyörű Petőfies gyöngyírásával:

Hol ős Turán tülekszik szlávval,
Szívből köszönt a légen által
Gyóni Géza.

    Erre én, akkori győzelmeink hatása alatt, egy hosszabb, háborús turáni dallal válaszoltam, mely ugyancsak repülőpostán ment a körülzárt Przemyslbe. Egy szakaszát ide jegyzem:

Finn és tatár muszka rabigában
Görnyedeznek az ős Szkíthiában.
Vessük a szláv uraságnak végét,
Vívjuk vissza Etel örökségét.
Turáni lobogónk
Szálldossál, szálldossál!
Naparcú Istenünk
Áldassál, áldassál!

    Gyóni Géza, aki sosem tartozott a tudós szőrszálhasogatók közé, azonnal felfogta egy esetleges turáni szövetség politikai és közművelődési jelentőségét. A háborúban, majd fogsága helyén és idején még inkább meggyőződhetett róla, hogy ez az én kedves álmom, ha nehéz is, ha feladatnak nagy is, de mégis csak megvalósítható álom… Nyugodjék mielőbb honi földben küzdelmeink nemes osztályosa!”

    Zempléni tisztelettel és szeretettel ír Gyóniról, gesztusának köszönhetően maradt fenn szellemi találkozásuk története. Állítása Gyóni Géza költeményeinek elemzésével igazolható, ugyanis a przemysli alkotások egyikében, a „Petőfi lelke” című versben valóban érzékelhető turáni vonatkozás. Ennél is figyelemreméltóbb a másik krasznojarszki költemény, az „Ali Hajdár török költőnek” című. Megszületésének körülményeit Gyóni fogolytársa, Balogh István örökítette meg:

    „Adyn kívül a török költészet is megragadta. Mihály főhadnagy törökül tanult. Bűvkörébe vonta Gyóni szorgalmát is. Megismerkedtek Ali Hajdár török költővel. Gyóniban lángra lobbant az ősmagyar haza, fajszeretet s a világháború forgatagába gyakorlatilag beledobja ős Turán fogalmát. Építi képzeletében Magyarországot. Rendkívüli érdekes verssel köszönti a hős rokon költőt:  

Sötét szemed is messze néz fogolytárs.
Neked is ketrec ez a havas róna.

Hadd szorítom meg árva kezedet!

Éjente, testvér, te is felriadsz,
Lánggal lobog a nedves deszkapárna,
Zúgó melledig ér a vérpiac
S neved kiáltja egy fátyolos lányka.

    A török költő, Ali Hajdár azonban hamar meglépett, megszökött s hírt sem hallottunk többé róla. Hazaérkezett...”

    Figyelmünkből, ha röviden is, de érdemes a közös ismerősre, Csávolszky Mihály népfölkelő főhadnagyra is fordítani. A világháborút megelőzően publikációi, előadásai a kertészeti szaksajtó hasábjain szerepeltek, jelentősebb tanulmányait a botanikai szakirodalom is jegyzi. A fővárosi kertészoktató és szakíró Przemysl eleste után Gyónihoz hasonlóan szintén Krasznojarszkba került, melyről Az Est 1915. november 23-i híradásából értesültek az itthoniak. További sorsáról sajnos nincs adatunk, de przemysli szolgálata és Gyóni Gézával közös szibériai hadifogsága Zempléni Árpád mondatait igazolják.

    Összességében Zempléni Árpád és Gyóni Géza szellemi találkozásából három jegyzett Gyóni költemény született (Petőfi lelke, Turáni ének, Ali Hajdár török költőnek), amely bár nem egy versciklus, de mégis erősíti a költő alkotói palettáját. A két, feledés határára jutott lírikus találkozásának történetét pedig érdemes felelevenítenünk, mi több, még számon tartanunk is, hiszen őrzi a főszereplők emlékét és egyúttal színesíti, gazdagítja a honi irodalom históriáját.

     

    Források:

   

    Zempléni Árpád: „Turáni Dalok.” A szerző előfizetői felhívása. Az Ujság 1910. február 13. p. 46.
    A Hét: Irodalom – Turáni dalok. Zempléni Árpád versei. 1910. április 10. p. 247.
    Az Est: Hír orosz és olasz hadifogságba jutott magyar katonákról. 1915. november 23. p. 5.
    Gyóni Géza: Turáni ének. Budapesti Hírlap 1918. július 18. p. 12.
    Zempléni Árpád: Gyóni Géza turanizmusa. Budapesti Hírlap 1918. július 21. p. 14.
    Balogh István: Gyóni Géza szibériai életrajza. Szerző kiadása, Budapest, Bethánia Könyvnyomda, 1927. p. 102.
    Gyóni (Szolár) Ferenc: Életrajzi tájékoztató. In: Gyóni Géza összes versei. MEFHOSZ Könyvkiadó, Budapest, 1941. pp. 9 – 30.
    Szabó Lajos: Hálás visszatekintés a hajdani Kazinczy Körre. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 1995. p. 439.
    Valentyik Ferenc: 600 bibliográfiai adat Gyóni Géza pályájáról és költészetéről. In: V. F. (szerk.): A béke katonája. Antológiai Kiadó, 2014; pp. 253-342.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf