Demjén Miklós: Csikósének

csikokSzép csikóim
égi réten
– harminchárom
ékességem –

versenyt futnak
az Idővel,
hátukon a
szeretőmmel.

Patájukon
csillagpatkó,
gondjaimat
széttaposó.

Eddig űztem
délibábot,
szívemen a
Nap virágzott.

szozattovabbacikkhez

Ják Sándor: Hangulat a Verhovinán

Kéken borul az égbolt,
szerte árad a napsugár,
a patak, mint ezüst szalag
fut le a hegyoldalon;
rajta üresen áll a malom.

Az erdő szédítően illatos,
a levegő mámorosan balzsamos,
muzsikásan fűrészelik a fát,
kevés érte a bér, és
ízetlen a kukoricakenyér.

S pásztor furulyázik,
két pillangó játszik,
a madarak csiripelnek,
valahol énekelnek, és
elsorvad a sok gyermek.

Prerau Margit: Sírfelirat

Itt álmodik tovább
Prerau Mirjam, költőlány.
Szíve meleg lobogásában
az igazság és emberség küzdelme.
Huszonnégy tavaszt bontott
virágzó, májusfa-törzse:
az élet s a világ szerelmese.

 

Arató Endre: Bácskai színek

     I.
Ez vagyok én, vagy csak hasonló
nézem magam az egyre bomló
kavargó árban, hol vagyok?
Ez az én lelkem, vagy a másé?
a repülésem zuhanás-e?
Szorítja torkom egy marok.

Ki tudna erre választ adni?
Ki tudna mindig egy maradni?

    II.
Nehéz a szív, kemény a szó
fáradt a vágy,
most kell a lágy, simogató
kezed, meleg tekinteted.
Fáradt a fej,
fáradt a kar,
és nagyon szomorú a szív.

szozattovabbacikkhez

Borsodi Ferenc: Rendez-vous a Dunával

dunaSzlavóniában tegnap este hatkor
A Duna várt. Én siettem oda.
Nyugat felé volt nagy hadakozásom,
Oly jól esett, hogy vár öreg barátom,
Tán megvigasztal örök mosolya.

A vonat vitt s én egyre lázasabban
És boldogabban lestem a Dunát.
(Akármi úton is kellene járni,
Valamit mindig lázasan kell várni,
Ha vágtatunk s lét mezőin át.)

Szlavóniában tegnap este hatkor
Előbukkant a jó, öreg Duna.
A lenyugvó nap megcsillámlott benne,
Mintha ékszerrel cicomázott lenne
És oly főúri, kényelmes, tunya.

szozattovabbacikkhez

Illés Sándor: Bácskai metszet

A sírgödörbe hullattak a hantok,
szájaszéle sápadtan reszketett,
szellő kuszálta lobontos bajuszát,
pitykés mentéje panyókára vetve:
feleségét temette.
Szemében egy parányi könny sem,
de vállai hodályosak voltak,
mint egykor régen aratáskor
– húsz éves korában –
és csizmás lábaival nagy – erősen
berúgta a kocsmaajtót.
Két éjjel át
széles kezekkel,
kacagva szórta a malacok árát:
másnap elvitték a házát.
Pogány arca olyan volt, mint a szobor,
de ezeréves erő duzzadt két karjában
és szemét szitkok között vetette az égre:
– Látod Urunk?!
Mi magyarok csak mulatni és temetni tudunk!…

Diószeghy Dezső: A rabság alatt

Ember vagyok most, mikor bércek zuhannak
És vallom: ma embernek lenni oly nehéz,
Ott vagyok mindég hol mély örvények vannak,
Így éltem le életem felét.

Néhány versem, mit fáradt éjjel írtam,
Pár csengő rím, – egy életre kevés,
Sovány vigasz, hogy ennyivel is bírtam,
Mikor minden arcom a rettegés.

A költő ellankad a fásult közönyben,
Haladást hirdetni ma oly fonák.
Ellehet esni minden ki göröngyben,
Öklök diktálnak, meg a katonák.

Ember vagyok most, mikor bércek zuhannak
Fojtott torkú, halkszavú énekes.
Helyt állok, ha mások rendre elmaradnak,
Gyávának lenni úgysem érdemes.

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal…

dsidasirMiképpen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát,
s még félig fent lebeg
a tiszta éteren,
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli,
s a nagybetűk közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelíd mosollyal
lelkét kileheli:

szozattovabbacikkhez

Gróf Wass Albert: Erdélyi fák között…

Erdélyi fák között
egy évben kétszer hull a falevél.

Ősszel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél,
és tavasszal, mikor a holt mezőre
az élet lüktetése visszatér.

Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol.
Úgy ég olyankor, úgy fáj valahol.

Tavaszi szél
még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg…

Erdélyi fák között,
én nem tudom miért,
de kétszer hullanak a levelek…

B. Palotai Boris: Testvéreimhez

Ma meggyújtom enmagamban mind a mécsest,
hogy remegjen és lobogjon, míg kenyerem
kettétörve, nektek nyújtom jobbik felét.
Szívem csengjen, mint a bárány bolyhos nyakán
pici csengő, mert megmondom immár bátran,
hajadonfőtt, szembenézve, hogy hiába
minden ármány, mert ti testvéreim vagytok.
Tudom köztünk híd és börtön, hegy és gyémánt
fal és tenger, ámde mégis anyánk egy volt,
bölcsődalunk dús csicsijja, s első szónknak
kis bimbója, mint a fűszál, olyan kedves.

szozattovabbacikkhez

Merényi Gyula: A halál alléja

Sóhajba múló sötét fasor.
Végtelenebb a bénaszemnél.
Fölé a szomorú ősz hajol.
S tegnapi szívem ki tudja hol.

Csak ülök halkan, elveszetten,
Sápadt vándor, messziről jövő,
Volt alkonyat még bennem sajog
S hívnak hűvös holnap-sóhajok.

Furcsa ez a hiába-séta
Magános és sötét fasorban,
De üldögélni s ámulni jó
S szép a csend, az ősz, a messzi hó.

alle

szozattovabbacikkhez

Ölvedi László: Favágónak szegődtem

Favágónak szegődtem én is,
Az élet nagy őserdejébe
Csapásom alatt hull a szálfa,
Egyre kérdem: mikor lesz vége?

Törtem, vágtam folyton előre,
Csak előre ifjú hévvel.
Döntő hitem, vak önbizalmam
Ingó lidérclángja vezérel.

Néha-néha madárdal hívott
És árnyas tölgyek terebélye.
Vad méz,eper és gyönge harmat,
Ezüst forrás lelkem sebére.

Haldokló, bíbor alkonyatkor
Megzendült minden halk fenyőtoboz.
Holdas úton az erdő lelke járt,
Kezében pengő, dús aranykoboz.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: …az élőknek

HIÁBA mondod hogy Hiába
BEVÉSŐDTÜNK Korunk falába
mint kőzetbe hullt levelek
már a Szívekben élünk újra
a Gyorsuló Idő gyalulja
még Életünkben legyalulja
a reánk zúduló hegyeket

fosszilia

Reményi József: Őrhely

[MINDEN KÜLFÖLDI MAGYARNAK]

Tűzön-vízen át, kárhozatban,
a jelszók meg nem zavarhattak.
Magyar vagy? – kérdém. – Az – feleltem.
Az istenek, hej, munkát adtak.

Távol a hontól, nem is olcsón,
emberi hangon boncolgattam,
mi is a végzet, jog, öröklét,
lövészárok, s a húr, ha pattan.

Kutyaszorító ez az élet,
szabad térség is, festői szép.
Rengeteg gonddal perlekedtem,
de megmaradtam, őrhelyem ép.

szozattovabbacikkhez

Zas Lóránt: Kis ország

[Tisztelgés nemzetemnek]

Kis ország, ma lábad elé teszem
a szarvasok szeméből hulló
párát, ösvények útporából riadó
fürjek szerelmes surrogását,
viszem neked a tengereken
túli tájak méltóságát, hegyek
ködét, vízesések dübörgő öröm-
ujjongását, a maláj hajósok
fejére kötött kendőt, sziámi nők
hasán a ringó napsugárt, ott, azt
az emlékművet Asunciónban, a
fegyvert markoló kezekkel, hogy
ellenállunk, és nem adjuk meg
magunkat, hiába löknek térdre,
pacskolnak golyóval, a negyven
éve hirdetett hazugság szégyenét
rakom lábad elé, a halottak szavát,

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: HAZÁM

Szívemben szilánkos erek,
lábamban ősi gyökerek.
Elkopott, kifosztott vágyak
vér-örvény táncot lejtenek.

Fáradtan is téged áldlak.
A beléd vetett torz közöny
magját konokul tagadva,
Sorsom földedbe öntözöm.

Pokolból felnyúló kezek
vadásznak rám, füstös terek
fojtják még lélegző tüdőm.
Kiáltok, de ledöntenek.

Tévelygő koldusod vagyok,
átkoktól szenvedő Hazám.
Hányan elpusztítanának!
De mégsem tudnak igazán.

szozattovabbacikkhez

Bereti Gábor: A madarak röpte az angyalokig

Kék üvegveder az ég.
Benne nagy, sárga szappan a Nap.
Kivirul fénylőn egy rég feledett kép.

Míg ajkaddal játszik a kóbor mosoly,
nyakadon ékszer egy felhőcsokor –
szemembe villantja emlékedet.

S hirtelen megértem
mily egyszerűek az igazságok:
meg kell halni, a feltámadáshoz.

kerszog

Czipott György: Ha...

ha voltál –
hát voltál.
kinek volt rád gondja?
bokáztál eleget,
ha rúgtad is az eget,
mögéd hullt le nappal.
átvágott inakkal
hét tél bolondja!

ha eltűnsz –
hát eltűnsz.
kaparéknyi nincsen.
rádszenül szégyened,
hogy szeretni nem lehet
ki bekormozza eszét.
hullsz pernyülve szét
konok vak isten.

cipok

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: SZÖKDÉCSELÉS

szökdécseljünk
gyere gida
szökdécseljünk a lagziba
oda-vissza
négyszer hétszer
vagy ha úgy hát 77-szer

az őz a lagziban csoda
a menyasszony is őzgida
nézik egymást
sírnak-rínak
melyik szelíd
melyik lesz vad

menyecske

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Lágy mosoly

Még várat
magára
pedig szeretnék
lenni tört
napok fénye,
s átszelni ott
a végtelent
ahol senkinek
nincs esélye –
bár ütköznek
az érdekek
jó ha valaki
rám is fegyel,
hiszen a
bordó éjszakát
egy lágy mosolyban
küldöm el.

Gavallér János: Vízen, kenyéren

Apám könnyei, csurog arcomon,
lelke lelkemet nyomja, fáj nagyon!
Ordítanék, de nem tudok.
Nincs ki hallja, nincs haduram.
Nincs, ki átvigyen a túlsó partra,
merülök, - a világ egy szalmaszálon lóg-;
József Attila kiált: Levegőt!
Apám, letörlöm könnyeid:
Hallom századok könyörgéseit,
sírok siralmát lelkemben hordom,
szívemben őrzöm a stafétabotot,
megértem a szunnyadó magot,
a föld alatt kuporgó akaratot!

szozattovabbacikkhez

Jóna Dávid: Ahogy leng a hinta az almafán

keresem a példákat,
s bizony a példákban nincs hiány...
brokátzsinórral elkerített létem, s a valóság között vagyok,
ahogy leng a hinta az almafán...
 
kavicsok közt utat talál az élni akaró virág,
az idő félelmet és hitet old,
egy mosolyban fogant könnycsepp,
felettünk az éjszaka köldöke: a Hold.
 
hagyatékokban, hamukban, szóüledékekben
s persze a banalitások bólyái között
egy idő után érteni is akartam,
mi az évek során belém költözött
 
szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Józanul

Kazinczy Ferenc emlékének

„Nékem egyik tárgyam a józan gondolkodás lesz.”
                                 (Kazinczy)

Józanul, folyvást józanul:
a pálya emlékezete,
vele az örök cselekvés,
a mindig-munka keresztje.

Nincs hitványabb, mint rosszat jól,
vagy rosszul jót tenni egyre,
kísérte őt árnyék módra
a jót és jól vasfegyelme.

kazinczyferenc

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Ha megkérdeznéd

Ha megkérdeznéd
Miért hagytam el hazámat
Feltörte-e talpamat a rögös szülőföld
Felhorzsolta-e tenyerem a gesztenyefa törzse
Gáncsot vetett-e lábaimnak
A szederinda kúszó kelepcéje
Felhasította-e bőrömet a csipkerózsika
Vérfakasztó tövise
Lerombolta-e házamat
A hegyek kőlavinája
Elmosta-e kelengyémet az özönvíz,
A megáradt Olt örvénylő sara?

Én azt mondanám
Nem, nem ezért.

tovis

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: KÉSHEGYNYI ÉNEK

Hallani égi
robbanását  pipacsnak
lápi madárnak

szétszórva  bennebb
szíveden  lelnek ágra
mezőre  -  fákra

lásd innen  indul
harci állásba  dallam
késhegynyi  ének

mert  az  erdők csú-
csait  nézve  vélheted
rakéták  hegyét

mely véd és temet
szellemek  tanyája  vir-
goncság  vége

leheletnyi  Nap
véd  meg – temetők hantja
emlékeztet  még.

Szabó Ferenc: Vihar

A vörös felhők villámoktól vemhesen
lomposan dagadnak vonaglanak
remegő füvek várják a vihart

a felhőállatok nyögve megszakadnak
nyihogó csikónyerítés visszhangzik
vidám villámok kergetőznek villogó fogakkal
a szilajkedvű csikósbojtár lasszót dobál
szivárványos ostora csattog a fényben
amint a viháncoló elszabadult sugarakat
visszatereli a nap kútjához

kökörcsinek hunyorognak
mindent elönt a kékség
langy nevetés a kék ég

                                          1983. július 2.

Vaday Attila: Mire...

Mire kitárom szárnyaim, elvesztem tollaim,
Mire megvirrad, az ég is felgyullad,
Mire megtalálom helyem, nem lesz senki velem,
Mire megbölcsülök, megvénülök,
Mire észrevesznek, leeresztnek,
Mire átérek az úton, elkenődöm a múlton,
Mire úszni megtanulok, magam is kiszáradok,
Mire megnézlek, már elvérzek,
Mire háromig számolok, ott lesz négy más dolog,
Mire vágyom, mirevágyom?
Vétekre?
NEM: életre!

barbartem

Varga Rudolf: VAN ITT VALAKI?

Egy. Egy nap. Egy
nap talán. Egy nap talán
megállsz. Egy nap
talán megállsz, egy nap talán
mélázásod
magadat megtizedelõ
vacogásában elkallódott
másik önmagadra
találsz, akkor,
akkor,
feledések ködébõl bucskázik
fel majd az a másik
arc,
az
a
nemhiábahiábavalóság, villanó
angyal lebeg szobád
közepén, susog,

szozattovabbacikkhez

Zonda Tamás: Arc poeticus

Elszivárognak észrevétlen
ficsúrkorod záportükrei
Hullongó grafitban
berendezkedik lassan a sérelem
kritikus tömeggé gyúrja szerveid
aztán hirtelen
vakablakszép házad ablaka
a csend …
bevérzik minden –

Majd az új nyár
portós szerelmei
veszélytől csitul
a táj körötted
s lebegsz az ég alatt
- nádcsontú maskara –
fajsúlyod kérdőjelén…

szozattovabbacikkhez

Darvas János: Fekete-lovag

Megnyúlt a dolgok árnya,
Nő az este homálya,
Jő az alkonyat.
Most indul el útjára
Az éjszaka királya, a
Fekete-lovag.

Az égig nyúlt az árnya,
Eget borít a szárnya,
Viszik köd-lovak.
A palástját kitárja
Az egész nagy világra a
Fekete-lovag.

szozattovabbacikkhez

Győri Dezső: Varjak postája

Tegnapról mára leégett a porta.
Az udvar üszkös, az élet megállott.
Az este vörheny, a szél dereket szór
S az élők lelke szélütött, zilált.

A porta szélén három bús fa gubbaszt.
Águk leperzselt, kormos, megmeredt.
Egy sötét varjú szálldos fáról-fára.
S lomhán hord szótlan üzeneteket.

hollo

Jankovics Marcell: Az én kis barátomnak

Barátom vagy. A lelkem tükre,
Mely hűségesebb nem lehet.
Én rád bízom egy élet kincsét,
Én rád bízom a szívemet.
Mi bennem jó, te benned jobb lesz,
Mi nékem szép volt, szép neked,
És tudom, érzem csalhatatlan.
Mit hittem én: tovább hiszed.

…És zsongó lelkem képeddel tele,
Én rózsám rózsalevele!

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Üveglegenda

Sem sivatagban, sem őserdőben nem lakott,
emberi örömök alá máglyákat nem rakott,
ruhája rendes volt s nem csupa folt
– és mégis, mégis remete volt.

Haját megfésülte, fehérneműt váltott,
kalapjához tűzött jószagú virágot,
nem hervasztá orcáját, mint az őszi hold
– és mégis, mégis remete volt.

Járt a munkásokhoz, járt a szántókhoz,
járt menyegzőbe, temetésre, tengeri-hántókhoz,
ragyogott szeme, ha harmonika szólt
– és mégis, mégis remete volt.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Ó, élet!

Így, úgy, csak lassan élünk,
Valahogyan, akárhogyan…
Így, úgy
És egy nap észrevesszük,
Hogy nem élünk!

Így, úgy, csak elcsókoljuk
Sok csókunk, vagy kevés csókunk…
Így, úgy
És egy nap észrevesszük,
Hogy nincs csókunk!

/És semmi sincs…/

Urr Ida: Nagyapával a korzón

Roppant vidámak
tudtunk lenni,
hogyha sikerült
együtt lenni.

Ő büszke volt rám,
én meg rája!
így élt az álmok
nagyapája…

Az esti korzón
végigmentünk…
senkit nem vártunk,
nem kerestünk…

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: XXI. SZÁZADI TÜKÖRKÉP

A tudatlanságfa is évelő.
Sarjadó ágain új és új homály nő.
Rügyeiből pattan az indulat,
s elveszünk sorban széles árnyai alatt.

Levelek között fellebbent hírek
igazságát öklözik a harcos hívek.
Szóba jön sokszor Isten és Anya
– gyökeret tapos sok szánalmas ostoba.

agbog

szozattovabbacikkhez

Bereti Gábor: És sugározz

Fenyők tű-fodra, ringó, zöld felleg,
mohakönnyű körötted a táj,
meleg nap lebben, nincs mire várj,
a tavasz színes szirmokkal ellep.

Lobbanj és sugározz. Légy világos
szavaktól sáros. Hagyd harmattal
hinteni magad. Ha hajnallal
jönne a dér, vele legyél páros.

Ringó, zöld felleg, nőj, légy hatalmas,
légy szelíd szellőkkel diadalmas,
se Éjnek, se Délnek, ne engedj!

szozattovabbacikkhez

Cságoly Péterfia Béla: Ne félj…

/barátomnak a földi élet peremén/


Most,
amikor száműznének
e földi létből,
Amikor a Nap-Isten hajszolta
időszekér árnya áthalad majd
a Styx-folyó völgyén,
ne bánkódj:
teljes életet éltél!
Voltál apa és kedves,
voltál pákász és polgármester.
S bár gyakran túl makacs voltál
amikor a dolgod tetted,
dicső emlékét visszaadtad
elődeinknek.

szozattovabbacikkhez

Csáji László Koppány: Jégár

(csöndes üzenet József Attilának)

A fűszálak közül rám békaszemek lesnek;
Nőnek a virágok, zsugorodik a Föld.
Tekintetemmel agyamba furcsa jeleket festek,
S érzem ahogy leheletem lassan testet ölt.

Haránthallgatások faltalan dobozba,
Csengettyű csillagok tört végtelenbe zárnak.
Most egy betű, egy hang földrengést okozna;
Holnappal hátamon nekimegyek a mának.

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Szabályzat

fenntarhatoSose volt még elegendő.
Sosem telhet be vadászat,
híjas mindig elszámolás,
magadramért hatóságod
elvár fenntarthatóságot,
hétre már nyolcat üssön
pusztítva csapás.
Kurva anyját hivatalnak!
Poklosmohón egyre zabálna,
kitüntetne, szalutálna,
teljen dögkútban a kvóta.
Nem emlékszel, hogy mióta…

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Hittel hiszem

Hittel hiszem,
s bizva bizom,
lesz mi volt még,
lesz még egyszer.

jelenemből
fanyar csendben
dudolom a
jövő dalát-
s nem érem be
kevesebbel.

Gavallér János: Vízen, kenyéren

Apám könnyei, csurog arcomon,
lelke lelkemet nyomja, fáj nagyon!
Ordítanék, de nem tudok.
Nincs ki hallja, nincs haduram.
Nincs, ki átvigyen a túlsó partra,
merülök, - a világ egy szalmaszálon lóg-;
József Attila kiált: Levegőt!
Apám, letörlöm könnyeid:
Hallom századok könyörgéseit,
sírok siralmát lelkemben hordom,
szívemben őrzöm a stafétabotot,
megértem a szunnyadó magot,
a föld alatt kuporgó akaratot!

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: XXI.

Szeretni kéne,
nem undorodni,
szépen szólni kéne,
nem káromkodni,
hajolni kéne:
mások fölé, mellé,
de búcsú nélküli elválások
nyírnak, osztanak ketté.
És lám: nyomulnak mindenfelé!
A köszönés minek,
csak luxuscikkek a tiszteletek.
Hogy szerveznek, díjaznak,
a látszatra sem vigyáznak,

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Helyzetjelenés

A Haza bizony ott lapul
a nagy szavak mögött
és nem talál már ismerőst
a szónokok között
markába pár garas gurul
arcán virít a pír
zsebében útlevél gyanánt
egy  friss hamis papír
s a füllentéshez kínosan
keres pár kurta szót
a bennfentesen szemfüles
ki füléhez hajolt
és önmagával itt e nép
már rég nem azonos

szozattovabbacikkhez

Oravecz Diána: Folyamodás

Cseppfolyós gondolat pereg szélsebesen
Felvillanó képek tükre, viziók, jelenségek,
Borzongó esések, csip-csepkedő érzések,
Viháncoló molekula incselkedik emlékkel.
                                               2010.10.21.

molekula

Pethő László Árpád: SÜKETÍTÉSBEN

Vigasztalásul -:
ezek a fák a fenyők
gyógyító vizek

erdélyi  tüne-
mény  s a kutyák félelme
az utak szélén

így vagyunk kivert
állatként a magunk  bir-
tokán – zöldben is

már kékben sárgán
mintha bérelhető föld
gyanánt sokszoros

szozattovabbacikkhez

Vaday Attila: Kőrevert jelek

Kőrevert jelekben búvik a jövő.

Képkeret kopások vonalrajzán, rajzanak legyek,
és rajokban piszkítanak létleleményfénykörökre,
örökre látszó, játszó íveket,
s szíveket pusztító haláldagasztó apró undorgyöngyöket.

Rugólelkekbe záródik az erő,
s őrök éve már, hogy vajúdnak a hegyek,
s nem ellenek, mert nem kellenek
fellegek s botor szellemek.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: BUBORÉKOL

Pocsolyából néz vissza.
Mi ez a hirtelen zápor?
Rece, ruca, vadliba,
vadliba buborékol,
buborékol.
Buborékol az idő,

zápor

szozattovabbacikkhez

Zonda Tamás: Május

És hirtelen ez a gyehenna május.

Fülledt tenyerét az este kitárja
hólyag hold nyálazza kertemet
s a Göncöl feszes mértanába zárva
tudom most elhiszek minden szerelemet
 
Most minden elhazudható
Most jöhet a hársfák őrült támadása
sebeim szőke mézektől fénylenek
szememre húzhatom
az éjfél gyönge bársonyát
szétgurult álmaimmal
métázhatnak
fenn az angyalok…

szozattovabbacikkhez

Flórián Tibor: A kőtáblák összetörtek

kotablakA butaság gőgje
s gonosz konokság
uralkodik már századok óta
rajtunk.
Rágalom pusztít,
önzés emészt,
s kővel dob meg
az irigység.
A pénz Istennél hatalmasabb,
körmös kapzsiság
s palotában, kunyhóban
állít magának oltárt.

szozattovabbacikkhez

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf