Kannás Alajos: Március idusa

Tizenkét Pont s hogy nem leszünk rabok
hogy rendületlenül hívek leszünk
és nem felejtjük el a szent napot
mikor a fényre lépett nemeztünk…

Tizenkét Pont s a jobbágy és nemes
testvérként védett egyetlen hazát
s a Múzeumnál Petőfi felett
igennel zúgtak a körúti fák….

Azóta hisszük nem leszünk rabok
s a márciusi Magyar Csillagot
Októberünk is felhozta az égre

S a páros csillag bíztat és tanít
ha Nemzetünkben élni tud a hit
Szabad leszünk és maradunk is VÉGRE

Zas Lóránt: Erdély

       Wass Albertnek

Választott az, akinek hegyei vannak,
akinek csillag-indájú égboltot
adott az Úr, hogy alatta őrizze a
csendet, patakok ficánkolását és
mezőin a béke delelő ezüstje
úszik, ha lábnyomát harmat-szántású
buckák ölelik virággá. Nincs fegyvere.
Nyilait, buzogányát a regék szálfákká
csutakolták, méneseinek csatákká
dübörgő nyihákolását kolomp-szóvá
szelídítette a szél, vetni és aratni
adatott alázatával konok, szép,
meleg-szemű gyermekeket hoz ma a
világra, altató, ébresztető
énekeiben formálja a napot,
hogy örökkön áradjon a fény.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Jelek

A karomon viselem a jeleket
Azokét akiket örökké szeretek,
És szeretni is fogom halálomig,
Száz évig vagy csak holnaputánig.
De ameddig itt vagyok, s ha jönnek rám szebb napok,
Addig harcolok értük míg bele nem pusztulok.

jagitetkó

Kányádi Sándor: Űrpajzs

az égbekiáltó
igazságtalanságok
elmismásolásául
a közömbösség
s a belenyugvás
habarcsával vakolták
le az eget
de előbb
felsőbb megfontolásból
átlagos embermagasságon
alulivá dúcolták
nádalták

fölötte szuperszonikus
döglegyek dongása
dübörgése
távirányítású keselyűk
vijjogása nyomja el
ha mégis egy-két
sóhajtás panasz olykor
fölszivárogna

                          1985

Kapui Ágota: Két személyes névmás

Két személyes névmás
egyik te másik én
kik egymás mellett ülnek
a világ peremén
egy állítással szemben
egy örök tagadás
egy perlekedő száj és
a konok hallgatás
így lesznek ők egésszé
két félből egy anyag
mint mesteri tenyérben
kancsóvá gyúrt agyag
egy asszony és egy férfi
két kőkemény dió
egy megfejtetlen rejtély
miért hogy élni jó
egy igen és egy nem
épp te és éppen én
két osztozkodó senki
az Isten kenyerén

Szervác József: Az ég, a föld...

Az ég a föld alá is eltalál,
a víz, a jég alá is eltalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég a föld alatt halált talál,
a víz, a jég alatt halált talál,
az ég a föld alól előtalál,
a víz, a jég alól előtalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég a föld fölött halált talál,
a víz, a jég fölött halált talál,
az ég az égbe is csak föltalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég az égben halált nem talál,
s az ég az égből már ki nem talál.

Szöllősi Zoltán: Ne hidd

Száraz éj zúg, ablakomra
sűrű eső záporozna,
        lámpafényt csapkod a szél,
zúg lent s árad utca árka,
benne részeg, mint hasábfa
        bukdácsol, míg révbe ér.

Ne hidd, virrasztok magamban,
öreg idő nyög a falban,
        követ s téglát emészt,
ne hidd, hogy én rab maradtam,
kezem s lábam leharaptam,
        hullni lássam bilincsét.

Március van, születésem
zöld havának képe nékem,
        emberarcom izzadom,
múlt s jövendő gázol rajtam,
tapossa szívem és ajkam,
        fogam pereg, Himnuszom.

Csillagig csonkolva, vágva,
tavaszomnak nincsen ága,
        fénylik fönt ezer sebből,
száraz éj zúg, eső hullna,
kotyorog bádog csatorna,
        Hold ömlik az ereszről.

A.Turi Zsuzsa: A boldogság

MC Escher Relativity 19531Moebius-szalagon
jár körbe az élet,
forog a természet,
csúszkál az idő,
sohasem kezdődik,
sohasem ér véget,
kering csak a csíkon,
pörög, szédítő,
lobban majd kialszik,
s önmagából nyer fényt,
minden pillanatban
ezernyi csoda,
szemmel követheted,
amíg élsz, az örvényt
és az ősi törvényt:
ver ide-oda.

szozattovabbacikkhez

Albert Zsolt: Égsátorban

az ing volt nagy,
vagy az ember
összement

kalapja alatt
két szeme
elveszett

egy óriás szatyor
benne minden
lényeges

mit az utcán
s parkon át
itt és ott szedett

papírba csavart
szürke
rojtos végeket

mennyország alatt
egy padon
a langyos esteket

Arany- Tóth Katalin: SZINOPSZIS

Harsogó
zaj vagyok:
zengő szóval,
víg kacajjal
táncolok.

Lobbanó
láz vagyok:
forró hévvel,
futva széllel,
lázadok.

Kötözött
rab vagyok:
szabadságnak
börtönében
hallgatok.

szozattovabbacikkhez

B. Mihály Csilla: Március rügyei

Rügyekből gyöngyös méz pereg le,
szabadság ízű szél szerette
a fákat és az égi réten
benned virágzó érintésem.
 
Emléket őrző csendben állok,
apró borostyánékszer-álmok
kinyíló kelyhén vérünk foltja,
tavaszt ragyogva, fénybe oldva.
 
Imára kulcsolt menny a lélek,
amíg rügyet bont, addig élek,
s amíg dalolva vezet engem
madarak röpte tenyeremben.

Bíró Rudolf: Szemtől szemben

Ablakhoz szegezett, ráncolt homlok
számháborúzik a horizonttal.
Zsebemben toll, s a távoli pontok
összekötve alapos műgonddal.

Borús tekintet körvonalazódik,
majd szkanderezik az enyémmel.
Lábain lyukas, felemás zoknik,
szúrja a szemem az ujjhegyével.

Párát lehelek, s öklöm emelem:
az üvegen ujjlenyomattorlódás.
Bár nyitva még a bal tenyerem,
ez egy végtelen kő-papír-ollózás.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Az a kislány

Aki legelső volt a listán:
hova tűnhetett az a kislány?
Négyévesen, még Debrecenben
egy dedóba jártunk mi ketten.

Puha, meleg volt kerek arca,
röpke haja mogyoróbarna,
s nevetett rám, kezét ha fogtam.
Csakhamar belehabarodtam.

Játszani mással nem volt kedvem,
s reggel, mikor útnak eredtem,
folyton az forgott a fejemben:
„Ott vár majd engem… a teremben!”

Egy nap a foltozott ruhámba
öltözve mentem óvodába.
Egész az ajtóig futottam –
s mintha nem is ő állna ottan:

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Maxima

semmi: nem üres.
semmi: nem hiány,
méhéből éled
isten. valahány!

ORI

Deák Mór: HOLDLAVÓR

fénymásodpercre tőlem
fekete este van
az ég teliholdjában
megmosom magam

csodálkoznak is rám
az eltűnt csillagok
hogy vagy
ha kérdeznének
lehet
hogy meghalok

csak tiszta kéne lennem
hiába holdlavór
ha mindig besároznak
valakik valahol

szozattovabbacikkhez

Dombi Tinódy László: Felhők csatája

Tuják sűrűjében, kertemben álltam,
és csodálva néztem a fényes eget.
Jobbról is balról is fellegek szálltak,
éjhomályba téve a széles teret.

Kardlapszavaikkal felváltva vágtak,
dacosan villantak a furcsa szemek.
Panaszhadaikkal egymásra másztak,
arcomra hullajtva hazug könnyeket.
 
Ijedten figyeltem a küzdők hadát:
féktelen csatájuk már mindent felélt,
míg görcsösen védték átkos igazuk.
 
Istenhez fordultam, és kezdtem imát,
hogy dörgő hangjára tomboljon a szél,
s kergesse mindet el, jöjjön szép Napunk.

Tolna, 2013. július 8.

Ernst Ferenc: Fekete álmok

Szűköl az este, mint farkas a Holdra,
északi szél a felhőit hordja,
csillagok alatt sötétlő paplan,
elterül kormosan, feketén, lassan.

Repül az este, károg az égre,
varjak köröznek, reggelre vége
lesz a sötétnek, elszáll a paplan,
én felhőkön ülök, a Föld lesz alattam.

Csendes az este, sötétlik minden,
állok egy sírnál, fekete ingben,
indulni kéne, indulni lassan,
mert már mindenkit rég elsirattam.

botzhalottaknap

Fülöp Kálmán: Vállalom

Csak előre visz
a megmérettetés –

talán százan, ezren,
számmal kifejezhetetlen:

akik jobbak voltak
s ma is sokan jobbak nálam –

egy cseppnyi árnyék
vagyok csupán
a hasonlóak táborában…

Vállalom: az érték
számomra az, ha adhatok,

még akkor is, ha kevesekről
tudom, hogy olvasnak engem
és ismerik nevem.

Mosolyt csal arcomra
a felpörgő idő, és
komorságom félreteszem.

Gavallér János: Beszéljenek a tények

Beszéljenek a tények!
Mit érnek az érzések?
Víz alá nyomott lélegzet…
bugyborékol a felszín,
számolom a perceket,
cél, életben maradni.
Valami őrült rohanás
pánikol, sikeressé vált
kísérletek a tények.

Emlékek kacér képe,
tölcsérben csillagos ég.
Víz alá nyomott lélegzet…
sodrásban úszó béna
képzet felszínre vágyik.
Számolja a napokat,
cél, életben maradni.
Mit érnek az érzések?
Beszéljenek a tények!

szozattovabbacikkhez

Gősi Vali: Hóvirág-mosolyom

Nagyon fáj,
de már hagyom,
hogy felengedjen végre
arcomon
a könnyáztatta
bánatom nyomán
dacolva nyíló,
fagyos
jégvirág-
fájdalom.
Nagyon fáj,
de már hagyom,
hogy jégvirág helyett
arcomon
kinyíljon végre
tavaszt üzenő,
fénytől éledő,
riadt
hóvirág-
mosolyom.

Herczog Gyuláné, Pilla: A TÜKÖRBEN

A sokadik nap után is a tükörbe kell nézni.
Benne van minden. Egy falat, egy illat,
egy szag, a tegnapi kenyér; az ég, és a föld.
A felhők, a rögök, az út – előre és hátra –
karimája... a vasalt, meg, a gyűrt idő.
A határok, és a szabadság... ráncként, a szem
alatt. A szemek is. A megvetők, és a szeretők is;
a megállapítások, és a kétségek; a kérdő félszek...
a tagadás, a tudás is. Mind egy vonal. Ránc.
Az áll, és a szem alatt, és fölött, a homlokon is.
Felismertek, s nem ismertek fel. Bátrak, bár voltak
higgadtak, átgondoltak... miértekkel, hogyanokkal
... a sokadik nap után is... és sokasodnak,
úgy, mint, a sok Mert. Akármilyen volt, vagy lett,
az Én, az Ön, az Arc, vagy, az Isten, és Más.
Benne van. Együtt. A Tükörben. Minden.

Jónás Tamás: ZSONG

Te annyit érsz, mint bárki más, ki szusszan.
Te bármit kérhetsz, bárkitől — jogos.
És ha én is megjöttem a busszal,
és ha otthon nem lesz semmi kosz,
és ha nem hív fel a volt szerelmem,
s a drága kamasz fiam nem visít,
csak hívjál bármikor, s hát főleg engem,
csak a hozzád hasonló csendesít.

Ma annyi emberrel kellett szólt váltanom, hogy ejha.
Még tíz percem sem jutott önmagamra.
Eltévedtem, elromlott a járat.
De gondolkodtam rajtad, mint a század,
a századrendű, fiatal kamasz kard:
miért nem csókolhatom meg a szádat?
S mért ne lennél önző, hogy marasztald.
A vállamhoz képzeltem ma a vállad.

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Magok

Te gyökeret vertél,
engem kifújtak
a földből a szelek.
Csak indulok folyton,
meg sosem érkezek.
Szélcsend szelíd ölében
olykor földre szállok,
a fáradt betonban
repedést találok.

Talán most...
...ha megkapaszkodok.

Lehetnék színes ígéret,
hol már kövek közé
szorultak az elhullott remények.
Talán tőlem hasadnak majd ketté
s nyílnak életre a járdaszegélyek.
Most adhatnék végre
valamit magamból.
Valami maradó szépet.
Bárkinek...akármit...
pirosat... rózsaszínt...
lilát vagy kéket...

A szél illatát érzem újra.
Repülök...
...a fények a bőrömhöz érnek.
A gyökerek.
Kár, hogy a gyökerek sötétben élnek.

Marcsák Gergely: A vonatokról

A felsővezetékben Isten lakik
– mesélte főpályamester dédnagyapám.
És mikor elérte a halál
szeretett ungvári pályaudvarán,
ő maga is elnyújtózott
az örök vágányok felett.
Galíciában sebzett lelke
a váltóárammal kiegyezett.

*

Egyes járatokról nem szól a menetrend.
Éjszaka jönnek a Beszkidek felől,
ahol monarchiás, szűk alagutakra
a Keleti-Kárpátok fenyvese dől.
Itt várják őket, kik már élni nem szeretnek,
és útra kelnek, mint az őseik.
A Latorca-hídon elvesznek a ködben,
s Csapra már csak a mozdony érkezik.

*

Egy apa a műszakra indulva
a sötét hajnalban rossz vonatra szállt.
Míg álmodó lányaira gondolt,
utastársává fogadta a halált.

Móritz Mátyás: Sokasodó kérdőjelek

Tandori Dezsőnek

éled már a más életed nem tudva hogy vajon kiét
mi meg megpróbáljuk hinni hogy itt már csak csupán voltál
átírva a véletlenek véletlenszerű rendszerét
nézve a kihűlt színhelyet honnan éppen kitáncoltál
talán nem mondva hogy bár csak elkerüljem és megúszhassam
úgy lépve ki az életből akár csak éppen hazulról
nézve ahogy még a nap is délebbre vonul csak lassan
míg a lenni vagy nem lenni beléd újra visszazúdul
reménykedve hogy a halál talán talán és hogy hátha
hogy ihatsz még a medvére a kétliteres borodból
míg utadon bólogat csak az akác és tulipánfa
érezve hogy szíved táján valami megint megragad jól
úgy nézed a kezeidnek nyolcvan éves vasalását
nem látva előre hogy a napodba bele mi ronthat
úgy hallgatod némaságod és a levelek csorranását
meghúzódva önmagadban megvillantva az újholdat
felfogni nem vagyok képes vagy ha igen alig alig

szozattovabbacikkhez

Nagy Horváth Ilona: Kis

Ahogy a tavalyi avar alatt
titokban összefutnak az erek,
s loppal sodródni kezdenek
az apró kavicsok a patak felé
úgy bátorodik bennem a félelem.
Néhány kiszaladt gesztus,
felügyelet nélkül maradt mozdulat,
indokolatlan lépések súlya,
levegővételek a levegővételért,
szűkre fogott, fegyelmezett szavak
gonddal eléd ejtve, hogy
szóra bírjalak,
s míg mondod, szinte nem is érdekelsz,
tekinteted tartom,
hogy mélyére nézve lássak
minden kérdést,
amire nem felelsz.

szozattovabbacikkhez

Pál Marcell Hesperus: AU REVOIR

.
A búcsúzások önző holtidők,
perceikért senki sem rajong,
várják, ahogy szürke holtterekből,
felépül a végső alkalom,
.
és menedéket kér vagy ölelést,
a testek búvó, titkos forróságát,
menteget pár léha tévedést;
a szívek visszatérő kóborlását.
.
A búcsúzás szaga; friss orgona,
ha túl soká tart, rabjai leszünk,
emlékeink harmatillata,
megzavarja elképzelt hitünk,
.
menedékért sír, ami még kedves,
a búcsú olykor vállalt tévedés.
Nekifutunk újra pár szerepnek,
hogy sokadszorra meséljük el
másnak; egyedül a minden is kevés.

Radnai István: A CÍMZETT ELKÖLTÖZÖTT

                   /Jagos István emlékére/

valaki kopogtat kocogtatja az ablakot
nem jár erre senki darvak és vadludak
szembe a megvadult szelekkel
évek leveleit sodorják üres naptárlapokat

neked már az idő csak vándorlás
túlvilági vadludak nyakába kapaszkodsz

vakablak

Rajki Rita: Húszcentire tőled

Csak húsz centi távolság van tőled,
pont elég ahhoz hogy elérj.
Most mégis,
egyedül állok itt
magamnak dőlve
S a lelkem verset ír neked előre,
Előre,
Valami rituális kimenőre
várva,
hogy, mikor a nap készül
Lemenőbe
majd állok ott
húsz centire tőled,
kezemben
fémdetektor berreg
Húsz centire a szívedtől
Keresem benned
Az acélt
az erős férfi testben
progeszteron szinted
Ünnepelve.

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Régi kertek dicsérete

különösek azok a régi
nyárillatú kertek
léckerítésen rozsdásodó
retesz
az ágyások között
lépésnyi földút vezet
giliszták fúrják belé
hullámzó testüket
zsendül a hagyma
petrezselyem
krumpli virágzik
palántázva
paprika paradicsom
amott uborka indáz
itt-ott egy mákvirág
méhek zümmögnek
kert végi fák között
előttük málnabokrok

gyermekkorom
dús nyári kertjei...

felejthetetlenek

Szakál Gábor: ANYÁM NYELVÉBEN ÉLEK

Összeteszem a két kezem,
úgy kérem a jó Istenem,
hogy áldjon meg,legyen velem
míg csak a Nap le nem megyen.....Ámen !

Én Istenem,jó Istenem,
becsukódik már a szemem,
de a Tied nyitva Atyám
amíg alszom vigyázz reám !......Ámen !

Álom,álom,édes álom,
nyugodj az én szempillámon,
amíg zárva lesz a szemem,
légy mellettem jó Istenem......Ámen !.....

Fénnyel teli gyermekkorom
imáit,most is mormolom,
fohászom dús égi manna
anyám nyelvén szólni - csoda.

szozattovabbacikkhez

Székely- Máté László: Mélyhegedű

Barnuló gyümölcsöt érlel a holnap.
Tavaszt kíván az imádott nő.
Szemetet söpörve bátyám dalolgat.
Megsántult lábakon olcsó cipő.
Kiürült dobozban kotyog a semmi.
Hulladék úszkálgat vizek felett.
Itt maradt kenyered, tessék megenni.
Barna, vagy fehér minden szelet.
Kallódó reménynek drága az ára.
Olcsó fotókat titkol a bűn.
Gitáron játszunk, és nemsokára
alszunk, majd alszunk egy mélyhegedűn.

Varga Rudolf: SZÍVTÕL SZÍVIG

Mintha még mindig édesanyád
ölén, úgy ücsörögsz az árokparton.
 Szászfán, Krasznokvajdán, Szikszón,
 Gagyban
vagy a Holdon?
Mindegy.
 Itt vagy.
 Itt vagy a parttalan
rögparton. Lábadnál Óperenciás-tenger
hullámzik
haragoszölden az árokparton.
Itt vagy.
Itt vagy csak
otthontalanotthon,
hol a bokrok tüskés
ujjaikkal ingedbe
kapaszkodnak, úgy marasztalnak, hellyel
kínál a vizes fû, szúrós
ágyat vetnek neked a szalmakazlak,
 bicskátnyitogató dührohamodat
zsibbasztó vénásinjekciókkal
nyugtatgatják a szúnyogok, és a pacsirták
egész nap szívtõl szívig
incselkedõ, szerelmes szavakat
mobiltelefonoznak.

Balla László: A magyar nyelv

Szonettkoszorú

I.

Ős-törekvés vagy – hiszem! – a létnek:
forró plazmába bele volt már írva,
hogy megszülessék öröme és kínja
örök harcomnak: magyarul beszélek.

Öröme, kínja, szavak: sebészkések
mélyednek belém, gyötrő lázat szítva:
lélek salakját égesse-pusztítsa,
nyelv kohójában nemesfémmé égjek.

Öröme, kínja: szó-poklokat járva
készülni a nagy magasztalásra,
tollamon, számon sarjadon egy mondat,

mely méltó hozzád, mert benne már szólhat
százezer sípod, mindenségbe zengve:
hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe!

II.

Hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe,
ha zátony-korok, fent fogúak jönnek!
Vagy ötvözete termő anyaölnek
s folyómedernek: népünk történelme

szozattovabbacikkhez

Horváth Sándor: Józan ima

Ó, hát csak ennyi az igazság?
Lelkekkel játszó
    félhazugság?
Süllyedő hajón
    gályarabság?
Fényt hazudó
    igazságvakság?
Hát ennyi jut nekünk
    szószomjazóknak,
    kisebbségraboknak,
    magyarrávakítottaknak?

Hát akkor
    vigyétek felét
        a keresztnek.

De, míg minket feszíttek
    minden anyaszóra,
    elhazudott dallamra,
    rá a Megváltóra…

Addig mienk a kín,
    de mienk az érdem.
Velünk álmodja magát
    szentté a szégyen.
Bennünk menekül az elkárhozott.
    /S hitünkkel megmenekül./
Velünk szenvedi
    életté magát az Isten.
    Igéje velünk teljesül.

Sáfáry László: Fény

A sötétség hegyről hegyre lép,
és a csillagok is az ég párnái mögé merültek,
mint sorsütötte emberek reménye,
és fényével hívja párját
a szentjánosbogár.


gyertyakneg

Simon Menyhért: Testvérségben legyünk már nagyok

Népünknek nem kell, ki gőgösen pózol,
S leborul saját nagysága előtt –
A mi népünk ért a kevés szóból,
S csak tettekben lát megváltó erőt.

Népünknek nem kell az, aki romlott,
Erkölcstelen s csak hazug szája jár –
Hordókon szól épp elég kongott,
S pusztított jobban, mint török-tatár.

Testvér kell a mi árva népünknek,
Munkálkodó és önzetlen, okos,
Kinek tette vészt és romlást szüntet,
Jólétet, tudást, egységet fokoz.

Testvér, ki falun, tanyán és bárhol
Népünk üterén tartja a kezét,
Részt kér a várt, nagy mentőmunkából,
Ha kell, szenvedve, tűrve is ezért!

szozattovabbacikkhez

Sütő Kálmán: Lelkeket jöttem venni

Lelkeket jöttem venni tőletek,
nem véres pénzért,
cserébe adom oda lelkemet:
a lelketekért…

Nyomor hullámain evezek előre…
– Ember-sátán karmát sújtom evezőmmel
véresre, s roncs hullát ragadok belőle
sajkámba – lelket – delejes erőmmel…

(Világnyomor: elfulladó vándoraid
kínja küzd a kebeleden? S éhjajait
ápolgatod s kötöd össze egy csokorba,
s még éledő virágait sorba, sorba
letépdesed egymás után?)

Én megyek: evezek a nyomor tengerén…
Alattam felesleg dől a fenékre,
előttem túltermés ég a kazán szenén…
Messze aszott ajkak jajdulnak az égre:
imájuk s átkuk összeforrja a lég.

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Áldott az a vasárnap

Ha szeretsz valakit, mellétemetkezel,
hozzábújsz örökre a nagy diófa alatt.
Ha csodálsz valakit, rajta legelteted
tekinteted szelíd bárányait.
Ha akarsz valakit, kezed-lábad töröd érte,
majd rájössz, milyen jó is kigyógyulni
az önző akarásból.
Ha megunsz valakit, kirakod mint egy bőröndöt,
majd üres szekrények előtt álldogálsz,
hiányérzettel a szívedben.
Ha egyedül maradsz, ne keress bűnbakot –
a körülmények ártatlanok.
Ha hiszel, könnyebb a megbocsátás,
és ne feledd megköszönni napjaid
fényét, éjeid nyugalmát.
Ha mosoly tölti be a szobád,
áldott lesz az a vasárnap.

Jagos István Róbert: Önfelfogadás

Hogy volna-e kedvem magammal magamról?
Mikor sejthető, hogy az egész egy karambol
lenne, és összetörne minden, mi ragasztott.
Apám meg odafentről motyogná: szakasztott.

Mégis úgy tűnik, magamnak ma csak én vagyok,
ám nem szól ez másról: csak túlélni, s a tanok
itt nem segítenek. Semmi írás, semmi monda.
Magamnak magam lehetek a legnagyobb gondja.

Mint mikor az isten kicsiny gyermeket játszik,
elsöpri mindazt, mit addig épített, s látszik,
boldog, amikor valami újat teremthet.
A tükörbe nem sikerült beleszeretnem.

Mert ahogy a szépség – midőn a káprázat
elillan, és az ember önmaga ellen lázad,
s felfogadja, jobb híján, azt az embert,
akiben élt, álmodott, szeretett nem egyszer,

akiben egy ajtó mögött lüktet a húsa,
bordák között mélyen rozsdáll a kulcsa.
Ő lesz az, vagyis én, kit ellenem kérek.
Ha majd ott lesz az idő. Véremmel vérem.

Kányádi Sándor: Öreg nyírfa

öreg nyírfa az ablakom előtt
hasonlít rám hasonlítok rá
két hatalmas és több apró vihar
nyomait őrzi a válla tájéka ezzel
együtt gerinces fának tetszik
lenni mormolom bizalmasan másfél
hónapja ismergetjük egymást ismer-
kedünk egymással nagy-szemérmesen
előfordult már hogy napokig úton
voltam és határozottan hiányzott nekem
és amikor megjöttem mintha jóleső
borzongás fogta volna el
mostanában mikor el-elmegyek
hosszasan néz utánam az
apró barokk tetők fölött
aggódik értem a bőre is éppúgy
ráncosodik-repedezik mint az enyém
hajnalonta föl-fölnyúl leakaszt
és ablakomba tesz egy-egy már
alig pislogó csillagot ebből tudom
hogy utolsó órámon is
majd velem virraszt

                          1992

Szervác József: Pali-dal

- Apu, mi a lócsiszár?
  - Lócsi kukoricaszár.

- Mit jelent, hogy tarisznya?
  - Kopasz ember borissza.

- És ki az a salakbakter?
  - Salamon Tornyánál bakter.

- Mit csinál, ki hozsannázik?
  - Hófúvásban uzsonnázik.

- És mire való a szaru?
  - Selypítők lábára saru.

- A barikád mi célt szolgál?
  - Birkáknak jobb a lavórnál.

- És mi az, hogy álomszuszék?
  - Alvó szú számára szék.

- És ki az a palimadár?
  - Még kérdezed? Előttem áll!

                         1981

Szöllősi Zoltán: Tavaszt álmodok

Tavaszt álmodok, igazit,
     veszteglő sorsomnak jó szelet,
ami földemig igazít,
     szerelemmel tölti ingemet.

Hulláma, hittem, hazavisz.
     Dideregtető öblök, ölek –
Mi fűti szívemet ma is,
     éjszakában izzó öklömet?

Engem megfogott a tenger,
     volt sziréne századom tele.
Ötven év után még egyszer
     fáradt bordám vajon bírja-e?

Képzelt világom megmarad.
     Új ég, új föld, de Kárpátia –
Verseim kapuján hadak,
     ti vonultok, mentek már haza.

Arany-Tóth Katalin: TŰNŐDÖM

Tűnődöm,
hogyan maradjak tiszta
ennyi szennyes szó között?
A burjánzó hazugság,
mint Isten adta
átok zúg fejem fölött.

Mocsár-mélybe süppedő,
csonka, beteg lélek az,
kit uralni bűn emel.
Szánni nincs idő,
s a gyengeség nem vigasz.

Tűnődöm:
e valótlan világban
miért is ítélkezem?
Látszatnyi létbe zárva
holt igazság van,
hisz nem véd meg senki sem.

Bátai Tibor: egymásbaforgás

nincs vége semminek. kezdődik elölről.
kezdete sem volt, mert mindig benned lakott.
egymáséi vagytok: két kiszolgáltatott.
felrúg minden szabályt, ahogyan előtör

előjel nélkül az alattomos roham,
ahogy megnyilvánul minden jelenléte,
hiánya. vesztedre pályázik, s vesztébe
fut, hogy kifáradjatok csaknem boldogan.

/az új menet előtt töredék béke van./

csikok

B.Mihály Csilla: Február

A kertek alja gyapjas,
megduzzadt hógolyó,
pacsirta áll egy ágon,
jövőnket jósoló.
 
A csőre összefagyva,
úgy alszik, szinte fél,
hogy nem virrad fel újra,
utolsó lesz e tél.
 
Ritkábban szólok én is,
hangomban nincs szigor,
ritkábban, csendesebben,
s meggondolom, mikor.
 
Mint vendég, hogyha indul,
szemem már messze néz;
hogy elkísérj daloddal,
ébredj, kicsiny zenész!

Czipott György: Alsórákosi nemezis

két évezred dohú
kakaslárrma verődik
szürkezöld harangban
ki emlékszik már
ajakvékony vértarajra
ki féli már
sarkantyúk kőkarmát
amikor elkaparja
szennyesfekete éjszakák
egyre cingárabb temetőárok
tejútszéles árnya alá

alakit gyakorlatoznak
gábriél zupás bakái
szájukban halálos vizet
hoznak imakóc fejemre
lajstromozott pirkadat előtt
és megrendül harang
kiöltött nyelve valahol
szárnysuhogásuk örvényeiben

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: VÍZCSEPPEK

a holdlavórból
csillagvízcseppek
fröccsentek a fekete égre
tiszta vagyok
megmosakodtam
és leheveredhetek végre

munkám magam
előtt görgettem
mint a galacsinhajtó bogár
ganajban túrtam
látom én is
köszönet érte ha jár mi jár

karom sínpár
a fejem alatt
gondolataim mozdonyok
tűzre vetett
éveim hamva
helyén sötét füst gomolyog

fekete füst
a fekete égre
jaj mosakodhatok megint
a holdlavórban
míg tükörképem
csillagvízcseppel telehint

Ernst Ferenc: Apámnak-apámról

I. M. Ernst Ferenc Géza 1946.05.09 - 2019.01.19.

Az én krisztusom nem pihen kereszten,
egy életen át feszült meg csupán,
hallgatom és hagyom, hogy pihenjen,
a hidegrázós, téli délután.
Az én krisztusom itt fekszik előttem,
tehetetlen  és én is az vagyok,
zuhanunk, egymáshoz szárnytörötten,
néma fényű hullócsillagok.
Az én krisztusom nem hirdet igéket,
hitének, nem a vallásoknak él,
nem áltat és nem is ígérget,
nem titkolja azt sem, hogyha fél.
Az én krisztusom bennem él tovább,
összes kínját magammal viszem,
csendben őrzöm minden mondatát,
s hitetlenként, a hitét elhiszem.

Fülöp Kálmán: Ne vádoljatok

Kérhettek tőlem,
de ne vádoljatok,
ha nem azt adom,
amit szeretnétek –,

emléknyalábok
szikrái az éjben,
mint örömtüzek,
csábító remények

vakondok-álmát
csírázzák a mába,
rég zokog bennem
a tegnap némasága;

elégtételt
ha egyszer adhatok –
én féltve vigyázom
éber álmotok.


magany

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf