Hajnal Éva: Olvadó

.
Lásd, minden szólam elolvad a csendben,
lassan kihunynak a fényes ablakok,
ím, messze nő a távolság e rendben,
csellómuzsikába burkolózhatok.
.
Lágy húrokon most langyos est pilinkél,
s látod, egybegyűjti mind a szót e táj,
már elcsigázva te is megpihennél,
hársunk illatába takarózhatnál.
.
Lomha macska lépdel fenn a háztetőn,:
lustán pislákol az utcalámpa is,
míg a sötétségnek éppen szárnya nő,
.
sereg csillag csöppen égnek útjain.
Lámcsak, milyen mély a hallgatás tava,
mégis benne ring az összes muzsika.

Ilies Renáta: Némák

A Blahánál a metróhuzatban
rajtam már csak néhány mozdulat van,
fáradt vagyok most is. Imitt-amott
nagyanyámat látom, aki halott,
most épp szemem sarkában tereget,
máskor ő vasalja ki az eget.
Órája vékony, fekete szíjas,
azért voltam gyermek, hogy leszidhass,
nem tanultam semmit. Mire lelnek
a halottak? Némák, de fülelnek.

M. Karácsonyi Bea: Mint a faun

Megvannak a saját rácsaim,
homorú tükör a lét nekem,
és a panel lepte tájaim
közt az utolsó ciprus terem.

Megáldott zöldjéhez hajoljon
a szél, simogassa bokáját,
a közöny szmogjával dacoljon,
senki ne bántsa koronáját.

Bezárnak oszloptalan terek,
faunként ütnék minden kőre,
nem bánom e kort, csak hadd legyek
én az utolsó ciprus őre.

Márkus László: bakancslista

látni még a holdat
majd tengerre szállni
nem ma inkább holnap
sellőkre vadászni

egész életemben
nékem elég ennyi
reggel délben este
anyám főztjét enni

karszék legyek majdan
ne szúette sámli
s szeretnék még egyszer
messzire pisálni

Paál Marcell Hesperus: SZÍVTÓNUSOK

.
A bor rubin. A csönd nemes.
Okker zaj a villamos.
Bár itt ülök, eléd megyek,
mint zarándok,
ki üdvözli a szenteket.
.
A csönd rubin, a bor nemes,
elröpül egy villamos. Megrémülök;
imádni már nem lehet, csak titkokat.
A szentek szíve olyan szép,
hogy elhisszük; talán szabad.


67esvillamos

Pelesz Alexandra: Hová rejtetted

A csend súlyosan nehezedik rám.
Lefelé taszít, a porba akar tiporni,
érzem a vállamon a nyomást,
talpon maradni alig bírok!
Kitágult orrlyukadon át
elszívod előlem a levegőt.
Fuldoklom!
A csend agyonnyom!
Egyre zsugorodom a súly alatt,
légszomjamtól már lángol a garat!

És akkor megtöröd a csendet.
Ordítasz, üvöltesz!
Szitkok garmadája fröccsen
egyenesen levegőért kapkodó arcomba!
Miért bántasz?!
Miért?!

szozattovabbacikkhez

Pethes Mária: Egyre mélyebbre

hullám dagad
a Tó dübörög
karod kitárod
a horizont mögött

emlékszel még
nevemre de ha kiáltok
hiába hangom
elvész a semmiben

ujjad érintésére vágyom
simogasson de csak a nap
a víz egyesüléséből fakadt
eső barázdálja arcom

csukott ajtón kopogtat
az éjszaka fekete madara
téged nyitlak ki magamban
hogy szólj de néma vagy

szozattovabbacikkhez

 

Radnai István: MEGSEJTI

szemérmes napraforgók
az utat az idő vasfoga kikezdi
bólogatnak a szélben
a nap megkerüli a fekete felhőt

beleharap szürke országútba
felégeti tanú nincsen
csak a vak végzet
összeszántott parcellái

az erdősávok sziluettje
a semmibe költözik
kelet kapuja s a félreértett
szedd magad

lehajtott fejjel látni sem akarják
a szerelmes szende napraforgók

Sógor Zsuzsanna: Vers

kövek kések kenyerek
sebzett kitárt tenyerek

világvégi tengerek
fénytelen mélyében
rejtező ősi lények áhítatosan
hordoznak valamit belőled

kések kövek kenyerek
kitárt sebzett tenyerek

fagyott kígyóként
tekergő gleccserek
roppant jegében
dermednek a te félelmeid

kenyerek kések kövek
sebzett kitárt tenyerek

szozattovabbacikkhez

Szakál Gábor: TEBENNED BÍZTUNK…

Dobos László emlékére

Szobrod is beporozódik,
ellepi lassan a csend,
akik veled egyet mondtak,
elhallgattak vagy kimúltak.

Nincs ki felrázza mostanság
a marazmusból lelkünket,
IMÁNKAT is elvennék már,
tagadjuk őseinket ?

Megmaradunk egy szál ingben,
vagy elveszünk több íziglen ;
ezeréves Kárpát-hazánk,
földünk,ne otthonunk legyen.....?!

szozattovabbacikkhez

Székely- Máté László: Távoli lámpák

Egyhelyben járok, mint fáradt bolond
Tűztáncra felkér a porlepte gond
Lassuló lépéssel ki ér haza
Eltűnő emlék a nászéjszaka

Becsukott szemem torz fényképet lát
Gonosz kis manókkal vívok csatát
Felsebzett mellkason terjedő folt
Tompuló értelem évet rabolt

Holnapra még jobban korhad a fa
Holnaptól erős lesz mocsárszaga
Lehűlő levegő, szűkülő tér
Kanyargó ösvényen felejtettél

Távoli lámpákat bűvöl a táj
Ébredő madárnak nincs akadály
Egyhelyben járok, és arcomra kék
Árnyékot rajzol egy sötét vidék

Varga Rudolf: ÁLMÉLKODOM

Minden reggel
azzal kezdem a napot, találgatom,
 mostanakkor élek-e
még
vajon? lustaságom
sárfehér kotorékában egy ideig
eldagonyázom, aztán a paplan
alatt sunyítva, ütõeremet
óvatosan kitapogatom, tappancsimat,
szárnyaimat takaróm
széléig nyújtóztatom,
majd
magamat megrugdosom, karambolos
 repülõfarkasroncsomat
 kihûlt révülésem
vackából kirángatom.

szozattovabbacikkhez

Vernyik László: A kitört fa

Elfekszem a messzi őszben,
kitört almafa.
Nappal nem dobog a szívem,
csakis éjszaka.
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
ág-bogam deres.
Nappal nem boldog a lelkem,
s szemem véreres.
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
birs-gondok között.
Nappal nem látom az Istent!
Éjnek öltözött!
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
törzsem csupa görcs.
Nappal úgyse hallja senki,
éjszaka üvölts!
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
favágó nevet:
„Látod, vén fa, ez a sorsod!
Senki sem szeret!”

Végh Attila dr.: Bezárva

Kiszáradó szavak,
csupán a csend beszél.
A tettek alszanak.
Meneszti mindenét
a hit, mi gyenge lánc,
sivár a nagyharang.
Keresztre verve gyász,
feszítve tartanak.
Mi végre szép szavak?
Maradt a jelbeszéd.
Körötte házfalak,
zavarnak. Épp elég.

Fáy Ferenc: Hajnal

A két szomszédnak átköszönt.
S mert szálkásan, kétkedve néztek,
köszönt a sok kerítéslécnek
s az árokpartnak is köszönt.

Lement a kertbe és köszönt
a mélyben szunnyadó csíráknak,
a meggynek és a szilvafáknak…
aztán az egresnek köszönt.

S köszönt a rozzant kútnak is,
a láncnak és kit láncra vertek
a horpadt, rozsdás vasvedernek,
s a gyom-vert kerti útnak is.

szozattovabbacikkhez

Feketéné Korény Lívia: Fények

Nagyvárosi fények,
nagyvárosi lángok,
üveg alatt nyíló
trópusi virágok,
pirosan, fehéren
vakító zsarátnok…
Elhalványul tőle
a hold ijedt fénye,
s a csillagok bújnak
sűrű feketébe.
Még a nap fénye is
kevés lenne hozzá,
hogy az éjszakákat
versenyt aranyozná:
köszöntését fű, fa
úgy sem viszonozná.

szozattovabbacikkhez

Flórián Tibor: Szél veti ágyam

Nincs mitől félnem, sem házam, sem földem,
ifjúságom lázba és kínba öltem.
Nem szónokoltam a fórumon bután,
s nem futottam földi istenek után.
Sodorhatott messze a történelem,
a honvágy és a hűség jöttek velem.
Gazdag vagyok, mert lám szegény maradtam,
szél veti ágyam, tenger zúg alattam.

Föglerné Kolozs Marcella: Majdnem ember…

Zimmeg-zümmög a kis darázs;
kedve, mint az izzó parázs.

Szinte táncol fűn, fán, bokron,
mézcsókot lop virágszirmon…

/Közben lesi, egyre várja,
kit döfhet meg a fullánkja…/

 

darazsfej

Iváni Zoltán: Szent bolondság

Az én népem hívő fajta
 s ki a hívást igazán akarja
nem meri őt bolondsággal mérni
hibáival is megérti.

Az én népem azért virul
mert hinni tud bolondul
és a sok-sok mérséklő közt
ha nincs a világban társa
nála ez a szépség akarása.

Nagyot tenni megmutatni
lelkesedni és e lázban
ha kell testvért is eladni
Álomvilág hős alanya
egyszer fent és egyszer lent közt
a gondokat nem szereti
azért nem kell vers se neki
csak ha hangos kedvvel teli
s bár józanul így szomorú
itt mindenki hősi sorú.

Kérdem s nem is jól van ez így
virtusságból temetgeti az övéit
s mégis azt próbálja
hogy lenne a föld az ég szolgája.

Élete egy nagy-nagy templom
ahol nem is ésszel – inkább
hittel, szívvel illik lenni…

Szent bolondság?...
Hát csak azért:
Ne bántsa senki!

                                         1975

Cságoly Péterfia Béla: Elmentek?!

Alig múlt egy éve, hogy rendszeres szerzőnk, barátunk Kapui Ágota költő, vétlen közlekedési baleset áldozataként, értelmetlenül és váratlanul itt hagyta a földi létet.  Mindig derűs lénye nekem, nekünk – persze versei is – nagyon hiányzik.

Érteni volna jó a bábeli zűrzavart
kattogó csettegő raccsoló sziszegő
nyelvek dühöngő kavalkádját
érezni a patikamérlegnyi ürességet
a kihörpintett méregpoharakban
újratölteni csordultig a csendet
értelmes emberi szavakkal
feléleszteni az alvó érzékeket
tapintani az érdeset látni az élet
színpalettáját ízlelni a rosszat és a jót
észlelni az árnyalatskálát igen és nem
a bogár feketéje és szemfehérje között
szimatolni a verejtékező nyár ezernyi illatát
elárasztani vágyakkal a lélek sivatagját
gondolattal az átmosott agyakat
a tekervények kilúgozott labirintusát
tisztánlátással a gyűlölettől homályos szemet
emberszeretettel a dogmákkal elvadított világot   

    [Érteni volna jó]          

szozattovabbacikkhez

Gaál Áron: Kelet felé

A terem fűtetlen volt és koszos
és ahogy ültem ott és szólt a zene
menüett vagy valami hasonló,
az ajtót néztem hátha majd belépsz
/egy régi asszony egy réig képről/
s olyan szomorú volt ez az egész
ez az ódon és romos és árva ház
a Zwingerhez egészen közel
és a híres szobák egykor szép sora
hol annyi gáláns ütközet történt,
/de soha, soha egy aprócska csoda/
hol nyalka dandy ült és kacér kokott
s a terem most fűtetlen kopott
unott a pincérnő a fáradt valóságban
s csak magam ülök és szól a bálra
emlékeztető zene:
„melyben az ismeretlen képe él”

                             Drezda, 1976

Jagos István Róbert: Fotográfiák

Mint mikor füsttől sárgult egy kép:
rajta ismerősnek tűnő idegen arcok.
Gyermekkezektől épp hogy ép,
ó időkből itt maradt örömök, kudarcok.

És itt vannak a beállított szeretetek
helyett az ollóvágta, kigazolt napok,
melyek továbbkísértenek, mint ahogy kéne -
billogként ránk égett pillanatok.

Nézd, ott vagyunk bábként mozdulatlan
a tegnap és az azelőttek határán.
Meredten, kócosan, megfakultan
úgy a nyolcvanas évek vége táján.

                                        2015

Kapui Ágota: A hegyeim…

A hegyeim pompás fekete mének…
Szelek kantárján rugaszkodnak szélnek,
Sarkallja őket füttyös éjszaka.
A gyorsvonat most fényt villant a tájra.
Feltűrt gallérú bő ballonkabátban
a gondolat vacogva fut haza.

A hegyeim pompás fekete mének,
nekirohannak nyerítve az éjnek,
patájuk zúzza félelmem jegét.
Ablaknyi fényben lábujjhegyen állva,
gyermekkorom dalait dudorászva
végigsimítnám táltosom fejét…

Kányádi Sándor: Magyar históriai pillanatokra

1

vajon ha koppány úr a győztes
fölnégyeltette volna-e
vajkot ki ha magyari nőt vesz
asszonyául s nem hozza be

európát pannóniába
irtva már-már a nyelvet is
nem hittünk-e vajon hiába
ha bennünk az isten se hisz

ha folyton folyvást önerőből
kell újra s újra kezdenünk
ha minden áldozat kevés

vajon ha istván visszahőköl
akkor is fölfeszíttetünk
vagy mégis volna küldetés

1983

szozattovabbacikkhez

Szervác József: Vacak

Arcomban arcod. Bánatod,
mint ínyed ízét, rám hagyod.
Nekem az nem szoroz, nem oszt,
a bánat bennem őshonos.

Ki vagy? Egy zátonyra futott
simogatás alatt halott-
szelíd gyerek. Egy pillanat,
s föloldozol. Te kis vacak,

ámok hitem, hogy megelőzd,
fölélem belőled az őszt!
Mi vagy te? Kisded hatalom.
Minden fenekvő évadom:

csipás tavaszom, szemtelen
nyaram, életfogytig telem,
hát kurvulj el velem, te lány
ezen a végekig silány

demokratikus lepedőn
dolgom legyél és betevőm,
kivégzésnyire testközel.
Halj meg. S utána még ölelj.

Albert Zsolt: KÖRÜLBELÜL

minden nap szólítalak
fáradó kódokat írva
és felelet nélkül hagysz
míg keringek körülötted

mint egy műhold
csak tompa jeleket veszek
érzékelem a pillantásokat
bolygónyi felhők alatt

létem egy pont
a Föld minden hajnalán
s ha van szingularitás
te mindenhol megtalálsz
egyszerre

Arany-Tóth Katalin: SZEMÉLYLEÍRÁS

Te vagy a szó a csöndek mélyén,
te vagy a meghitt hallgatás.

Szemed a fény az árnyak szélén,
csókod a holdfény ragyogás.

Karod az égbolt csillagpajzsa,
szíved az élet: dobbanás!

Szavad a vágyak féltett kincse,
hangod a boldog kacagás.

Te vagy a szívem érintése,
te vagy a lélekcsordulás.

Bíró Rudolf: Storno

Légypapírból hajtok most csákót magamnak.
A zümmögő gondolatok talán fennakadnak,
és kicsíphetek belőlük egyet, ami fontos,
miben apám ingje még nem máj-foltos.

Miben nincs hosszú út, és rövid ital,
és nem esik haza „váll a vállhoz” taxival.
Miben mesél, és én hallgatom szótlanul,
mert minden szava megáll a lábán józanul.

Miben elkisér a mecsre, és a lelátón ül.
Nem őrjöng, nem ordít, csendben örül.
Miben megfogja a vállam és rám mosolyog,
mert látja mi lett abból, ki tegnap még totyogott.

Miben hallgat, figyel, és mindent megért,
tartja a pillanatot, mint amit megélt.
De idézőjelek közé szorult a mondandód,
már értem a szádra festett picas-szót...

Czipott György: Engedmény

Mellembe
zárójeles mondatokat
írtak szeráfok.
Potyán súgom semmibe
viaszt lüktető szóikat.
Váltó magam vagyok.
Miért is kérnék hát
csillagos menlevelet
akármihatalmú időtől.
Végrehajtanak
angyalok.
Úgyis.

Doktor Virág: Meztelenül

Minden tettem végítélet.
Kitáruló egekbe burkolózom.
Keresek, adok, nem találok.
Csak másodperces dobbanást
vet felém a sors,
ha sors ez.
Sürgetem tetteim,
hogy sokasodjanak.
Merénylő lettem.
A véletlenek szépségével
verekszem esztelen,
kertkapuk nyikorgó
hangjává szűrődve,
rozsdás értelemmel,
félmeztelen.

Ernst Ferenc: Felégett múlt, elhamvasztott jövő

Beleszólsz pedig nem vagy itt,
téged az élet nem tanít,
kezedben zászló, rajt' a párt
jelszava éppen újra vált.
Nem kell már orvos, a lét kerek,
nem lesznek beteg emberek,
lapos a föld, s tán zöld az ég,
indulni kéne, vagy maradni még.
Kerítés épül, bár nincs határ,
fél európa unja már,
a másik felének egyre megy,
hogy arabok jönnek vagy négerek.
Megosztó lett a pápa is,
a lencse arany, a tál hamis,
szólnál, de már rég nem vagy itt,
elszórtad jövőd hamvait...

Fülöp Kálmán: Hazavárom

Szó nélkül ment el,
mint az álom.

Nagyon szerettem,
a halált is
vállaltam
volna érte.

Ott hagyott
fekete
magányomban.

Amikor rám
könyököl
az emlék éjközépen,
az ő arca átvilágol
a koromsötéten…

Én minden este
ma is hazavárom,
csodálni
szép szemét
az éjben.

Gavallér János: Emésztő tűz

Felborult mécses futótüze pánikol,
kanóc nélkül lassan oltja magát a vágy,
vérben pislogó némán forró zsarátnok.
Bukdácsol a Göncölszekér, a Fiastyúk,
- Nimród magába tekint - a csodaszarvas
elmenekült.  Bábel tornya földre borult.
A tűz elcsendesül, test-magágyba zárva.

2019.05.03.

Hajnal Éva: megközelítőleg

.
megközelítőleg felismerhető vagy
mesés gyerekkorunk seolban suttog
most
felvarrt mellek
mélybarna alapozó
műkörmök
és
aranyaid között
piroslasz
barnulsz
kékülsz
ráncaid redőin rémület
libazöld selyemben üvegszemek kérdőjelei
megközelítőleg
fel
és alá

Jónás Tamás: ALTATÓ

A színek éjjel összebarátkoznak.
Paplan alatt a sötét testmeleg.
A fáradtság a szemekben fészket rak.
Az ágy lábánál tollpihe remeg.

A falakban, mint hangyaút a földben,
vonulnak a drótok, éhes elektronok.
Az üres tükör tanútlan örömmel
fest holdat, bolygót, ami veled forog.

Aprópénzek hullanak a kertbe.
Hangjuk csengő postásbicikliken.
Már úton van, de reggelig még nem jön
a bundás fény, vakító semmiben.

Kemecsei Gyöngyi: Határaink

Egy lépésre vagyok a faltól.
Eddig jöttem el érted.

Elég távolra önmagamtól,
épp annyira, hogy féljek.
...és most nem mozdulok.

A lépésre várok.
Az egyetlenegyre,
amit tenned kell felém,
mielőtt megfordulok.

Kiss- Teleki Rita: Bőrönd

Alulra a súlyosakat tettem,
tetejére a pehelykönnyű
finom érzelmeket,
de nem sikerült, nem fért bele minden,
és a fele cuccom kint rekedt.
Most ennyi, felcímkézem,
itt a nevem, felírom a címet is,
de ha elveszik és megtalálod,
fel ne add… ott már senki sem lakik.

bőrönd1

Márkus László: csak a csönd

csak a csönd
motoz félénken bennem
ma
elfogytak a hangok
siket a világ
néma
vadvirágok buja ölén
nem zümmögnek méhek
a
fecskék sem trécselnek
miközben
cikornyás kűrjeiket futják az égen
a moccanatlan tájban
itt
nem rezdül levél
fűszálak sem bólogatnak
pucér pipacs szemléli dermedten
lehullott szirmait
nesztelen röptű tengelicpár
int búcsút a tájnak
hol
mintha a halál honolna

Mikus Vilmos: Tisztaság

Tisztaságom? Kétségtelen!
A körbeölelt zaj, mi mocskos.
A hold, a fák, s az öt fő elem
Járul hozzá otthonomhoz.
Nem engedem, hogy megártson
Semmiféle pór-, vagy gyöngyszem.
Igazság? A másvilágon!
Ott, ahol sosem öregszem.
Jó és rossz dolog az nincsen,
Nem léteznek -egymás nélkül.
Tudatom, te féltett kincsem:
Elhagysz te is? És legvégül
A szívem se ketyeg többet,
Nem dalol majd percet, órát,
Akkor is a boldogságot
Próbálgatom, hátha jó rád!
Tisztaságom? Ezer arcon,
Ezer szívben! Nem cserélem.
Mocskos világ dúl a sarcon,
Ezekből én bíz' nem kérem
A jussomat. Sose legyen
Gonoszságon szerzett pénzem!
Hogy más rossz kenyerét egyem?
Nem létezik olyan szégyen.

Paál Marcell Hesperus: VÁSÁR

.
Megbízhatóan szabadnak lenni.
Megbízhatatlanul feledkezni.
Csomókat kötni balsikerekre,
belátást pumpálni zsigerekbe.
.
Csúfolódni torz korszellemmel,
kokettálni a szemtelenekkel,
bátran félni, ha gyűlölik arcod,
elcsitítani gyász ízű harcot.
.
Megbízhatóan ember maradni,
sanda senkikkel alkudozni,
a sorskufárok nyirkos kezében,
hamis az érték, s vagyon a szégyen.

Pethes Mária: Csőd

kiképző őrmester az idő
kicselezem
a tömör semmiben
ösvényt vágok a szabadsághoz

Isten szenteltvize az eső
megáld vele mielőtt
mint magányos fény-részecskét
elnyel az éjszaka

bejelentik a csődöt
a könyvek bizonytalan
ellentmondásokat táplál a szél
rongyos felhőpaplan az ég

elsötétül a város
birodalmak bukását
jósolják a csillagok
a csend foglyul ejti a tájat

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: CSÁNGÓ SIRÁM

Szétszedve  minden
szanaszét nő és férfi
ugrabugrálva:
a teremtés  volt
bugyuta – elfuserált
hozzá  nem értő
s mibe  kapaszkodj
ha isten is kacagott
a  fohászkodás
a lépre  csalás
a melegedő  égbe
felkelő  Napba
akár csángálva
Babba Máriával s az
öle fiával –
Jézus légy tanú
bukásban – búsulásban
elmúlásban is.

Rajki Rita: Csendestárs

Túl csordult szavak születnek,
néha, mégis jobb lenne a csend,
mint a mindenséget feszegetve,
esztelen nyomulni a semmiben.

Néha a csend jobban szólít,
mint fröcsögve, üres frázisokban a szó,
néha a rend az igaz gyógyír,
S ha tudjuk miért van, hogy hallgatni jó.

Néha, magányban jobb megtanulni,
az elménk szárnyalva száll ha kell,
ha kell, magunkba is tudunk égni,
s nem csak más az, aki felemel.

Itt túl csordult szavak születnek,
magzatmáztól ordít minden rím,
Mégis, néha jobb ha körbeülnek
csendben született gondolataim.

Schifter Attila: Vamp

Mindig oly’ körültekintően érkezik,
( macskaösztönnel ) a sejtelmes éjjel
’s nem hallhatod meg soha lépteit:
vészjeleket ilyenkor nem észlel
egyetlen kivéreztetett férfiszív sem,
ha tűsarkaival rajta átgázol puhán
bár, fájdalomtól fetrengve nyüszítsen,
halálra sebzetten - mint párbaj után.

Ahogy megvetően biggyeszti ajkait,
’s a lehunyt pillák tekintete végigseper,
jól ismeri, mit benned elszabadít
( őrületbe kerget vele, milyen lezser )
legyen csak valami kültelki vagány
vagy fuvarozza elegáns limuzin;
hamar a lábainál hever mindahány
- neki ez csupán szokványos rutin.

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: látlelet

a lassan folyó patakvizen
vitorlázik egy üres flakon
a padok körül eldobált
szemétbokrok
a folyóparti kövek között
törött sörösüveg
a kilazult utcakövet
soha senki nem igazítja meg
kővirágtartókban méteres gazok
kicsorbult lépcsők
vezetnek festetlen kapukhoz
mögöttük gondozatlan udvarok
láthatod
látlelet

Szenyán Zoltán: mind hamis

... szétfolytam,
lelkemet fojtogattam,
benne forrongtam...
szél fújt,
eső is hullt,
nem fordultam,
lökéseivel dacoltam,
mindez csak látszat volt,
fáradt olajjal festett folt,
testem itt haldokolt,
rég nem harcol...
marcangol
marcangol
marcangol a gonosz,
testbe zárt kénköves pokol
... aki jön, aki lát, hajbókol
mindenért engem okol...

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: VISSZHANGZIK

Csempészcigid
füstje harmonikázva
száll, ezüstselymes
lobogó,
azt, azt, azt
lengi,
 már, már, már
nem is, nem is fáj.
Fáj.
Eztán csak így bolyongsz, bóklászol
 majd tovább,
 saját, saját, saját
 bõrödben is egyre idegenebben,
csontkalodádban is egyre
didergõsebben, napmintnap egyre
elveszettebben,
egyre, egyre
lidércesebben, hátad
 mögött visszhangzik valami
nevetés, az, amit
 néhány éve
valahol
 talán, talán
éppen te nevettél
 még.

Vernyik László: Előfordul...

A Szív az élet fundamentuma.
Arra feszül rá, minden nagy világ...
Véres tajtékot vet, mint a Duna,
...Néha homályos, mint alulexponált,
rosszkor elkészült fotográfiák!
Van, hogy hűvös, mint borospoharak,
S akad, hogy folyóin rian a jég...
Előfordul, hogy néha megszakad,
ha őrült kínján nem segíthet Ég!
S van, hogy a pitvarok vendéget várnak,
mikor a Magányom hagy magamra...
Olyankor emésztő lávaárnak
mutat irányt az izzó magmakamra!
...Ez akkor van így,... ha írni vágyok...
Kiábrándult lélekkel, de bátran!
...Bent szívemre ráfeszült világok
hamuvá égnek, alulexponáltan...

Áprily Lajos: Lassú szárnyon

Uram, a két szárnyam nehéz,
hozzád emelkedni ma nem mer.
Ne bilincselj meg és ne bánts
nagy súlyoddal, a félelemmel.

Te nagy völgyedben ne legyek
énekre béna, hitre gyáva.
Úgy kapaszkodjam, Kéz, beléd,
mint kicsi koromban anyámba.

Hívott erőseid dalos
lakomáján mindig ne késsem.
Kapudtól ne térítsen el
utat veszítő szédülésem.

Viharszeles mélyed felett
meredekedet bízva járjam,
sziklafalon hajnalmadár,
örömpiros legyen a szárnyam.

És hogyha mégis hullanék
sugaradban vagy sűrű hóban,
sohasem látott arcodat
láthassam egyszer, zuhanóban.

Benedek Elek: Kisbaconi temetőben

Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Rávetődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.

Egykor, régen, haj de féltem,
Ha temetőkertbe léptem!
Vége már a félelemnek:
„Nagyapóék” itt pihennek.

Testem, lelkem hogyha fáradt,
Ide jönni érzek vágyat;
Ide jövök este, reggel,
S beszélek az öregekkel.

Elmondom, hogy bárhol járok,
Mindenütt gondolok rájok,
Hálás szívvel, könnyes szemmel,
Gyermeki szent szerelemmel;

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf