Ilyés András Zsolt: Árnyékfedél
Miért lenne bármi is muszáj, ha semmi nem biztos?
Félünk attól, amit teremtettünk…
Isten háta mögött,
amíg épp szundikált, belefáradva a fölöttünk való őrködésbe,
hogy folyton terelnie kell bennünket a szabad legelők felé.
A tiltott gyümölcs kísértő íze még mindig elfordít,
jobb ma egy átfutó bizsergés, mint holnap a holnapután.
Szerzői jogot sértesz! Nem lehetsz alkotó, ha te magad vagy az alkotás,
Isten a művész, az ember csak utánoz, a maradékból választhat Anyagot.
Amikor a földobott kő visszahull… neveletlen fejedre,
az nemcsak gravitáció, hanem atyai szigor:
A kő marad! S te is ember a helyeden!
Vakon érkezünk, majd rettegjük a ködöt és a villámok füstjét,
kívánjuk a Fényt, mégis a sötétben halmozunk értelmet,
világtalanul akarjuk tapsra állítani a Napot,
hogy csak akkor… csak azoknak…
de, nemcsak akkor… nemcsak azoknak…
hanem minden hajnalban, napsugarakban.
A glóriákat nem a földön osszák!