A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Beszterce-Naszód [LI.]

64 varmegyeBeszterce-Naszód vármegye hazánk erdélyi részének legészakibb megyéje volt, területe 4014,35 km2. Hazánk leghegyesebb megyéinek egyike volt, az északkeleti-délnyugati irányban hasító Nagy-Szamos és Beszterce folyók völgyei hegyrendszereit 3 részre osztják. A Nagy-Szamos völgyétől északra emelkedő hegycsoport az Erdélyi északi határhegységnek Radnai havasok néven ismert tagja. E hegység főgerince Beszterce északi részén részben határán vonul végig s főcsúcsai a vármegye területén a Batrina (1713 m.), Vurvu Repede (2077 m.), V. Puzdreloru (2191 m.) és Ünőkő (2280 m.). Nyugat felé a Romuli hágó (877 m.) választja el a megye északnyugati szögletében emelkedő Cibles-csoporttól (1842 m.) dél felé ágai hirtelen ereszkednek a Nagy-Szamos völgye felé, melynek forrásvidéke felett az 1257 méter magas Radnai hágó a Borgói csoporttól választja el. Ez az 1932 méter magas V. Omulujtól kezdve délnek csap s a Nagy-Szamos és Beszterce völgyei közt ágazik szét, magassága 1300–1400 méter, nyugat felé utolsó magas csúcsa a Henyul (1614 m.).  A Beszterce völgyétől és a Dorna vízrendszerétől elválasztó Borgói szorostól délre szintén tetemes magasságra emelkedő Kelemen havasok (Pietroszul 1802 m.; Sztrunyóra 1994 m.) már az erdélyi trachit-láncolat tagja, s mint ilyen lényegesen különbözik a többnyire kristályos kőzetekből álló Borgói és Radnai csoporttól. A Kelemen havasok végső ágai Besztercénél a Beszterce folyó magas fekvésű völgyére (3-500 m.) ereszkednek, ezen túl a Nagy-Szamosig halmos vidék terül el, mely a Viráni kőben (741 m.) kulminál. Lapály a megyében sehol nincs, völgyei is meglehetős keskenyek, de földmívelésre, sőt alsóbb részeikben szőlőtermelésre is alkalmasak. A hegységeket óriás kiterjedésű erdőségek borítják, a legmagasabb gerinceken pedig terjedelmes havasi legelők vannak. Beszterce folyóvizei a Dornán s nehány mellékvizén, valamint a határt képező Aranyos-Besztercén kívül, melyek a Szeretbe ömlenek, mind a Nagy-Szamos táplálói. Ez több forrásból a Lopacsna hegy alatt fakad, s számtalan hegyi zuhogóval gyarapodva délnyugati irányban hasítja a vármegyét. Észak, azaz jobb felől a Bajtort, Anyest, Kormáját, Rebrát, Szálvát és Zagrát, bal felől az Ilvát és Lest veszi fel. A vele részben párhuzamos folyású Beszterce a Kelemen havasokban a Sztrunyóra alatt fakad, völgye az előbbinél szélesebb, de magasabb fekvésű, jobbról a Tiha, balról a Budak, Sajó és Dipse ömlik bele.

    Lakossága 1891-ben 104,637 volt, egy km2-re csak 26 lélek esett, tehát Máramaros és Csík vármegyék után hazánk legritkábban lakott megyéi közé tartozott. A lakosok között ekkor 4994 (4,8%) magyar, 25,268 (32%) szász és 70,466 (67,2%) oláh volt. A lakosság főfoglalkozása a föld- és erdőművelésen kívül a bányászat volt, mely az előző századfordulón 5340 embernek nyújtott kenyeret. A bányaipar központja Ó-Radna volt, ahol kincstári bánya és fémkohó volt 3805 méter szállító-pályával. Egyéb nagyobb iparvállalat volt még: nagy fűrésztelepek (Borgó-Prund, Borgó-Beszterce), papírgyár Borgó-Prudon, Sörfőző Besztercén és ipari szeszgyárak Naszódon, Besztercén, Entradamban. A kisipar ágai közül a faipar (asztalos-, kádár-, kerekes-ipar), malomipar, tímár-, szűcs-, szíjgyártó- és csizmadiaipar volt leginkább elterjedve. A kereskedelem főtárgyai ló és marha (legnagyobb marhavásárok Besztercén, Borgó-Prundban, Lekencén, Monoron, Naszódon és Ó-Radnán voltak), gabona és disznózsír (Beszterce). Igen jelentékeny volt a fakereskedelem, mely a naszódi havasok vidékén a kolozsvári fakereskedő részvénytársaság kezében volt, mely kitűnő fűrészárúival nagy forgalmat tartott fenn. A forgalom központjai Beszterce, Borgó-Prund, Naszód és Ó-Radna voltak. A forgalmat majdnem kivétel nélkül tengelyen tartották fenn, miután csak 15 km hosszú vasútja volt ebben az időben a vármegyének Besztercéig. Útjai jók és számosak voltak, volt 83 km állami és 304 km törvényhatósági útja, mind kiépítve. Romániával való forgalma, mely a középkorban igen jelentékeny volt, a millennium idején igen csekély volt.

    A közművelődés az előző századfordulón alacsony fokon állt, habár csak egy községnek nem volt iskolája, mégis a 16,093 tanköteles gyermek közül 2804 (17,4%) nem járt iskolába, és 1881-ben a 7 éven felüli lakosság 67,2%-a, azaz 52,387-en sem írni, sem olvasni nem tudtak. A vármegyében a népiskolák száma 131 volt, köztük 10 állami, volt azonkívül 2 kisdedóvó, 1 polgári iskola Besztercén, ág. evang. főgimnázium és ág.evang. tanítóképző-intézet, állami földmíves iskola és alsófokú ipari és kereskedelmi iskola, valamennyi Besztercén, Naszódon görögkatolikus főgimnázium volt. Beszterce a szellemi és anyagi élet központja volt, s a közoktatás a szászok lakta vidéken volt a legfejlettebb.

    Közigazgatásilag a vármegye 4 járásra oszlott: Bessenyői járás, székhelye Beszterce; Jádi járás, székhelye Jád; Naszódi járás, székhelye Naszód; Ó-Radnai járás, székhelye Ó-Radna. A vármegyében 1 rendezett tanácsú város volt: Beszterce. A községek között volt 11 nagy-, és 86 kisközség, azonkívül volt 2 puszta. A községek általában véve középnagyságúak voltak, 2000-nél több lakója 10-nek volt, a legnagyobb Ó-Radna 3624 lakossal. A vármegye székhelye Beszterce volt. 

    Törvénykezési szempontból a vármegye a kolozsvári királyi ítélőtábla alá tartozó besztercei törvényszék kerületéhez tartozott. Volt járásbíróság Besztercén, Ó-Radnán és Naszódon, utóbbinak telekkönyvi ügyekben is volt bírói hatásköre. A királyi főügyészség és pénzügyi bíróság, közjegyzői kamara Kolozsvárt, a bányabíróság Gyulafehérvárt, a sajtóbíróság és ügyvédi kamara Maros-Vásárhelyt volt, közjegyzők Besztercén és Naszódon voltak. Hadügyi tekintetben az egész vármegye a Besztercén székelő 63. hadkiegészítő-, a nagyszebeni hadtest- és a kolozsvári honvédkerületi parancsnokság alá tartozott, kiterjedt rá a 22. honvédgyalogezred s a 72. népfölkelési járás területe. Alakította a 72. sz. I., és a 168. sz. II. oszt. népfölkelő zászlóaljat. Állandó vegyes felülvizsgálati bizottság Kolozsvárt, csendőrségi szakaszparancsnokság Besztercén székelt. Pénzügyi tekintetben a deési pénzügyigazgatóság alá volt rendelve, adóhivatala Besztercén és Naszódon, pénzügyőrsége Besztercén volt. Ipari és kereskedelmi tekintetben a kolozsvári kamara kerületéhez tartozott, államépítészeti hivatala Besztercén, közúti felügyelője, posta- és távírda-igazgatósága Kolozsvárott volt. Állategészségügyi tekintetben a kolozsvári felügyelő kerületébe osztották be, állami állatorvosa Besztercén volt. Kultúrmérnöki ügyekben a kolozsvári 7. sz. ker. működési területéhez tartozott.

    A vármegye területén 7 gyógyszertár, ebből 3 Besztercén volt. A vármegyében 5 pénzintézet volt, mind Besztercén.      

     

    Története

    A vármegye a régi Beszterce szék és Naszód vidéke egyesítéséből keletkezett. Beszterce vidékét a XII. század első felében német telepesek lepték el, kik a bányászat miatt költöztek ide. 1222-ben már virágzó és vagyonos telepek voltak itt, külön hatóságokkal és az úgynevezett királygróffal, és a szepesi németekéhez hasonló szervezettel. A tatárok 1241-ben és 1285-ben e virágzó telepeket elpusztították, és tönkretették az akkor több ezer lakost számláló Ó-Radnát, de a szorgalmas nép csakhamar kiheverte a pusztítás nyomában járó nyomort. Később a királygróf (Comes Bistriciensis) méltósága és jövedelmei a székelyek grófjára szálltak át, ami gyakori belvillongásokra, s a faluhelyen lakó szász nemesek elégedetlenségére adott okot. Nagy Lajos király azonban 1366-ban ugyanazon jogokat és szabadalmakat biztosította Beszterce vidékének, amelyekben a nagyszebeniek részesültek. Így jogi ügyekben a nagyszebeni grófhoz fordulhattak, aki a király után legfőbb bírájuk volt.

    V. László 1453-ban Beszterce városát és vidékét Hunyadi Jánosnak adományozta, örökös grófjává nevezte ki. Hunyadi a hajdani királygrófoknak csak jövedelmeit élvezte, a beszterceiek jogait és kiváltságait csorbítatlanul meghagyta, sőt 1453-ban megerősítette és várat épített a város felett uralkodó dombon. Hunyadi halála után Szilágyi Mihály vette át az örökös grófságot, aki ellen Beszterce lakói 1458-ban Thümel bíró vezetése alatt fellázadta. Szilágyi azonban legyőzte őket és elpusztította a várost. Mátyás király a beszterceiek elégedetlensége folytán az örökös grófságot 1465-ben eltörölte, és Beszterce vidékét a szász nemzeti gróf hatósága alá rendelte. Ezután Beszterce gyors virágzásnak indult, s Lengyelországgal, a Fekete tenger partmellékeivel és a Balkán félszigettel élénk kereskedést tartott fenn.

    A XVI és XVII. század viszontagságai, Péter moldvai vajda betörése 1530-ban, később Basta György császári hadvezér féktelenkedése 1602–1603-ban, melyet iszonyú éhínség és pestis követett, eltüntette a régi virágzás minden nyomát, de a szorgalmas lakosság csakhamar újra felküzdötte magát. Beszterce-vidék továbbra is megtartotta jogait, s mint külön vidék az 1876. évi vármegyerendezésig fennállott. A radnai v. naszódi kerületből azonban 1772-ben, mikor az erdélyi határőrvidék létrejött, a II. oláh gyalogezredet felállították, melynek székhelye Naszód lett. A szászokat megkímélték a katonáskodástól, sőt Naszód vidékéről elköltöztették őket, s helyükbe oláhokat telepítettek. Az ezredhez 44 község tartozott, melyet kizárólag csak határőrök laktak. 1851-ben a végvidéket eltörölték, az ezred fenntartására szolgáló pénz az iskolák fenntartására rendelték. Ekkor Beszterce és Naszód vidékét külön meghagyták, de Erdélynek Magyarországgal való egyesítése után az 1870. évi XVII. tc. a vidékek kiváltságait eltörölte, s a magyarországi törvényhatóságokkal egyformán rendezte.

    Az 1876. évi XXXIII. tc. Beszterce vidékéből, továbbá Naszód vidékéből, kivéve ennek azon darabját,, mely elkülönítve Torda vármegyében feküdt, Doboka vármegyének azon részeiből, melyek Beszterce vidék két rész köt, valamint Beszterce és Naszód vidéke közt terültek el, végül Belső-Szolnok megyének Beszterce és Naszód vidékek közé benyúló részéből Beszterce-Naszód néven új vármegyét alakított.       

     

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A vármegye hegységei ásványkincsekben gazdagok voltak, de azok még kiaknázásra vártak a millennium idején. Hegyeiben arany, ezüst, vas, ólom, ón és cinóber fordul elő, ténylegesen azonban csak arany-, ezüst- és ólombányászat folyt az ó-radnai kincstári bányákban.

    Csak az alsóbb völgyekben volt sikeres a földművelés. A vármegye termőterületének alig hatoda volt szántó, a többi rét és kaszáló, valamint legelő, nádas, és legnagyobb részt erdő. A vármegye magas fekvése és zord klímája miatt kis terület volt csak búzával bevetve, termeltek továbbá zabot, kétszerest, rozsot, árpát is keveset. Elenyésző mennyiségben kölest és tatárkát, és kevés burgonyát. Több volt a kukoricatermesztés. Termeltek kendert, egyéb termény: hüvelyesek, len, takarmány- és cukorrépa igen csekély mértékben termett. A szőlőtermelés sem volt jelentős. Jelentékenyebb volt a gyümölcstermelés, melyet külföldre is bőven vittek.

    A vármegye erdőségeinek 56%-a fenyves, 38%-a bükkös, a többi tölgyes volt, mely bőven szolgáltatott fát.

    Az állattenyésztés kevésbé volt jelentős. Volt 12 ezernél valamivel több ló, 43 ezer magyar és 9300 színes szarvasmarha, valamint 1440 bivaly, 10 szamár és öszvér, majdnem 24 ezer sertés, 88700 juh és birka, majdnem 15 ezer kecske, 90 ezer tyúk, 1100 pulyka, 7100 lúd, 4 ezer kacsa, 1100 galamb és majdnem 6200 méhcsalád a vármegyében. A halászat és vadászat jelentős volt a megye magasabb hegyeiben, hol a nagyobb vad is bőven előfordult. 

    Ásványvizek fakadnak Dombháton, Oláh-Szent-Györgyön, mindkettő konyhasós fürdő; Pintákon sósfürdő és Borvölgyön savanyúvíz fakadt. 

     

    Jelentős települések

     

    Beszterce

    Rendezett tanácsú város szabad királyi város címmel a Beszterce folyó jobb partján igen szép völgyben, a Bukovinába vezető országút mellett. Egyike Erdély legrégibb és legszebb városainak szabályosan építve. 1891-ben 9109 lakosa volt, melyből 1126 (12,4%) magyar, 5517 (60,6%) német, 2274 (25%) oláh volt.   

    Beszterce a vármegye törvényhatóságának, az adó- és tanfelügyelőségnek, a 31. honvédzászlóalj és a 63. honfogadó parancsnokság a bessenyői és jádi járás szolgabírói hivatalának, pénzügyőrbiztosi állomásnak, építészeti hivatalnak, a szamosújvár-besztercei esperességnek, minorita és kegyesrendi szerzetházaknak székhelye. Volt járásbírósága és adóhivatala, ágost. evang. főgimnáziuma, tanítóképzője, alsófokú ipariskolája, az erdélyi szász egyetem által fenntartott földműves-iskolája, több kórháza számos társadalmi, ipari- és közhasznú társulata. Volt vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára. Itt székelt a vármegyei zálogkölcsön- és hitelintézet, a Bistritiana takarék- és hitelintézet, itt volt továbbá az osztrák-magyar bank mellékhelyisége, mezőgazdasági termékeket érvényesítő részvénytársulat, faipari részvénytársulat, tímárok termelő szövetkezete, volt továbbá mezőgazdasági szeszgyára és lisztmalma. Várárai igen élénkek voltak, lakosai jelentős kereskedést űztek főleg Moldva felé. 

    A város nevét a rajta keresztülfolyó Beszterce folyóról kapta, mely a szláv bistra szóból származik, melynek jelentése kristálytiszta patak. A történelem során számos nép lakta a vidéket, először szlávok (innen a máig fennmaradó település neve), majd rómaiak, később magyarok. A város Erdély egyik legrégibb német városa, melyet állítólag a Szepességből ideszakadt németek alapítottak. Az első hivatalos említés 1241-ből származik. A tatár pusztítások után kiirtott magyar lakosság helyébe szász lakosságot telepítettek.

    V. László a besztercei grófságot Hunyadi Jánosnak adományozta, melyet később Mátyás király a polgárság kérelmére eltörölt, s a szász nemzeti gróf hatósága alá rendelt. 1453-ban Hunyadi a várostól nyugatra emelkedő dombon várat építtetett, melyet 1465-ben a polgárság lerombolt. A város az évszázadok során virágzó kereskedelmet folytatott, mivel Erdély és Moldva határán fekszik, az kereskedelmi utak nagy része itt haladt át. Kereskedelme Danzigig és a Fekete-tengerig ért, és Brassóéval és Nagyszebenével versenyzett.  

    A mohácsi vész után bekövetkezett háborús időkben Beszterce is sokat szenvedett, hajdan híres kereskedelem tetemesen csökkent. 1530-ban Péter moldvai vajda eredménytelenül ostromolta a várost. 1602-ben Basta seregei vették be, 1603-ban Székely Mózes ostromolta. 1661-ben elfoglalta a török, de a század végén felszabadult.

    1705-ben Rákóczi vezére Pekry Lőrinc dúlta fel. 1717-ben a tatárok rabolták ki. 

    1848. december 31-én Bem serege kiszorította a városból a császári sereget. 1849. február 21-én itt verte szét Urban ezredes seregét. Június 25-én az oroszok rohammal bevették, de 26-án Bem visszafoglalta.

    1857. április 18-án nagy tűzvész pusztított, a város a lángok martaléka lett, szabályosabban szebben építették újjá.  

     

    Naszód

    Nagyközség a vármegye Naszódi járásában, 1891-ben 2697 lakossal, mely többségében oláh, valamint kevés német és magyar élt itt. A községben volt görögkeleti esperesség, járási szolgabírói hivatal, járásbíróság, királyi közjegyzőség és adóhivatal székhelye. Volt görögkatolikus főgimnáziuma, többféle egyesülete, ipari vállalata, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Élénkek voltak a vásárai.

    Neve valószínűleg személynév eredetű. Első említése 1334-ből való Nazwad formában. Határában római torony alapjait tárták föl.

    A középkorban szászok lakták. 1450-ben fatemplomáról van említés. 1717-ben a tatárok felégették templomát és 56 házát. A XVIII. században, a határőrség szervezésekor lakosságcserét hajtottak végre Naszód vidéke és Beszterce vidéke között. A Naszód vidéki szászokat és magyarokat a bányászok kivételével Beszterce vidékére, a Beszterce vidéki románságot pedig Naszód vidékére költöztették. 1763-ban a második oláh határőrezredhez csatolták, amelynek 1788-ban vált állandó székhelyévé.

    1848. szeptember 8-án érkezett a városba Karl von Urban ezredes Latour hadügyminiszter megbízatásával, hogy az oláh határőrezredekre és a népfölkelésre építve nyisson második frontot Erdélyben a magyar forradalom ellen. A következő hónapokban Naszód vált az oláh fölkelés központjává. A falvakból ideérkezőknek Urban oltalomlevelet adott, mely mentességet biztosított a hatóságokkal szemben.

    1849. január 2-án bevonuló Bem tábornok feloszlatta Naszód vidékét, Urban Bukovinába vonult, de február végén visszafoglalta a várost és vidékét. Riczkó Ignác besztercei főparancsnok csapatai március végén ismét megszállták, és nagy részét felégették a településnek.

    1861-ben újjászervezték Naszód vidékét, és élére oláh főkapitányt helyeztek. Naszód vidéke a kiegyezés és az alkotmányos változások után is különleges helyzetet élvezett. 1876-ban a vidéket feloszlatták és Naszódot az ekkor létrehozott Beszterce-Naszód vármegye egyik járásának székhelyévé tették. 

     

    Ó-Radna

    Nagyközség a vármegye ó-radnai járásában, a Radnai-havasok lábánál, a Nagy-Szamos folyásának felső szakaszán, az Ünőkő közelében fekszik. 1891-ben 3643 oláh és magyar lakosa volt. Itt volt a járási szolgabírói hivatal széke, járásbírósággal, posta- és távíróhivatallal s postatakarékpénztárral. A kincstárnak arany-, ezüst- és ólomércbányái és fémkohója volt itt. Hozzá tartozott Borvölgy vagy Borberek.

    Neve az ősszláv ruda (érc) főnévből származik, mely nemesfémbányáira utal, melyek már a római korból is ismertek. Elsőnek tekinthető említése egy 1235-ös óorosz krónika 1425 körüli másolatában maradt fenn. Rogerius mesternél és 1414-ig többször is Rodna néven említik, míg 1358-ban először Radna, 1440-ben Radna Mior, 1576-ban Radna Banna, 1773-ban Rothnabánya. Új-Radnától előtagja különbözteti meg és először 1888-ból adatolható.

    A népvándorlás során rengeteg népcsoport vonult keresztül a vidéken. A XII. században a magyar királyok szászokat telepítettek ide. A szászok építették a helység első kolostortemplomát. A kolostort körülvevő vár hadászati célból épült, mely a Magyar Királyság határát védte Moldva felől. A várat a kolostorral együtt a tatárok 1241-ben pusztították el. Később a besztercei szászok birtokába került gazdag bányáival együtt. A tatárjárást követő időszakban hol önálló, hol pedig a beszterceiektől függő településként élte napjait.

    Ó-Radna királyi birtok is volt. A zömében szász és magyar lakosok mellé sok más nemzetiségű lakos is megtelepedett, a bányákban munkát találva. A XV. századra elvesztette jelentőségét, mert Körmöcbányán még gazdagabb nemesfémlelőhelyeket tártak fel, és a bányászat és pénzverés központja oda tevődött át. A kincstár azonban továbbra is fenntartotta a radnai bányákat, ahol az előző századfordulón is még évi három-négy kilogramm aranyat, háromszáz kilogramm ezüstöt, és két tonna ólmot termeltek, melyet az 1700-as évek második felében a Radnai-havasokban feltárt ólomércbányákból nyertek. 1763-ban ólomkohó létesült. A bányászok eleinte Radnán éltek, majd a később Radna-Borberekké fejlődő bányásztelepről hétvégenként visszatértek családjukhoz.

    A települést 1876-ban Naszód vidékétől az egyesített Beszterce-Naszód vármegyéhez csatolták, és a vármegye egyik járásának a székhelye lett.    

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf