A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Kolozs [LII.]

64 varmegyeKolozs vármegye hazánk Királyhágón túli részében feküdt, területe 5149,25 km2 volt. A területe majdnem egészen hegyes, nyugati részét a Bihar-hegység hálózza be, melynek legmagasabb csúcsát, a Vlegyászát (1848 m.) hordó láncolata a Sebes és Dragan folyók völgye közt délről észak felé húzódik, egészen a Sebes-Körös völgyéig. A vármegye délnyugati részét a Gyalui-havasok csoportja borítja, mely itt a Verfu Verfuluiban (1672 m.) éri el legmagasabb pontját. A két, természeti szépségekben gazdag hegység belsejében fakadó Meleg- és Hideg-Szamos völgyeitől északra alacsonyabb hegy- és dombláncok sorakoznak. A Kolozsvár-Almási hegycsoport neve alatt ismeretes ezen láncolat, mely a 8 ezer méter magasságot nem haladja meg, a vármegye északnyugati részét borítja. Az Almás pataktól északra már a Meszes-hegység végső nyúlványai terülnek szét. Ezen hegységeket a Kis-Szamos tág völgye választja el a vármegye keleti felét borító változatos, csekély magasságú dombvidéktől, melyet Mezőségnek nevezünk. A vármegye legnagyobb folyóvize a Kis-Szamos, melyenk két forrásvize a Bihar-hegységben fakadó Meleg-Szamos és a Gyalui havasokból előtörő Hideg-Szamos, melyek Gyalu közelében egyesülnek, tág völgyben hasítják a vármegyét, és két egymástól lényegesen különböző részre osztva szét. Nyugati részében a Dragan, Sebes és Kalota patakokkal gyarapodó Sebes-Körös és az Almás a nagyobb folyóvizek. A Mezőségnek jelentékenyebb folyóvizei nincsenek, annál nagyobb számmal vannak azonban tavai, melyek közül a Gyeke, Felső-Szovát, Csehtelke, Báld, Nagy-Cég és Mező-Szilvás mellettiek a jelentősebbek.

    Lakosságának száma 1891-ben 225,199 volt, melyből 77,271 (34,1%) magyar, 8081 (3,6%) német, 176 tót, 133,277 (59,2%) oláh, s 6394 egyéb nemzetiségű volt. A magyarul beszélők összes száma 93,093, vagyis 41%. Közművelődés tekintetében a vármegye a legkedvezőtlenebb viszonyúak közé tartozott. Míg Kolozsvár városában a közművelődés magas fokon állt, addig a vármegyében a 6 éven felüli férfilakosság 74,4%-a, a női lakosság 81,1%-a sem írni, sem olvasni nem tudott ebben az időben, s a millennium előtt a tanköteles 39,557 gyermek közül 11,088 (28%) nem járt iskolába. Kolozsvár városában számos felsőbb-, közép- és szakiskola volt, de a vármegye többi részén egyetlen ilyen intézet sem létesült, az összes iskolák itt a népiskolákra szorítkoztak, melyek összesen 312, közte egy felső nép- és egy polgári iskola és 855 kisdedóvó. A szellemi élet teljesen a vármegye székhelyén összpontosult. Kolozsváron kívül az egész vármegyében sehol magyar hírlap nem jelent meg.

    Az őstermelés a lakosság legjelentékenyebb foglalkozási ága volt. Bányászata jelentéktelen volt, ipara majdnem kizárólag Kolozsvár városában összpontosult, s az ott levő iparvállalatokon (dohány-, gép-, olaj-, szappan-, papírlemezgyár, szeszgyárak és műmalmok, vasúti javítóműhely) kívül a vármegye területén 5 gőzmalmon és 6 szeszgyáron kívül nem volt nevezetesebb nagyipari vállalat. Valamivel elterjedtebb volt a kis- és házi ipar. Kereskedelme Kolozsvár városában összpontosult. Kívüle Bánffy-Hunyadnak, Uzdi-Szent-Péternek, Mócsnak, Bátosnak, Hídalmásnak és Tekének voltak marhavásárai. A kereskedelem főcikkei élő állatok, fa és faiparcikkek, gabona és liszt voltak.

    Közigazgatásilag a vármegye 9 járásra (Bánffy-Hunyadi járás, székhelye Bánffy-Hunyad; Gyalui járás, Gyalu; Hídalmási járás, Hídalmás, Kolozsvári járás, Kolozsvár, Mező-Örményesi járás, Mező-Örményes; Mocsi járás, Mócs; Nádasmenti járás, Kolozsvár székhellyel, Nagysármási járás, Nagysármás; Tekei járás, székhelye Teke) oszlott, volt benne 1 szabad királyi és 1 rendezett tanácsú város, 6 nagyközség, 229 kisközség és 167 puszta és telep. A községek általában kicsinyek, 2 ezernél több lakosa csak 11-nak volt. A vármegye legnépesebb települése Kolozsvár volt 32,756 lakossal, de az utána következő legnagyobb községnek Bánffy-Hunyadnak, már csak 3666 lakosa volt. A vármegye székhelye Kolozsvár volt. 

    Egyházi tekintetben a vármegye 16 római katolikus egyházközsége az erdélyi, a 141 görögkatolikus parókai közül 129 a gyulafehérvár-fogarasi, a többi a szamosújvári püspöki, a 48 görögkeleti egyház az erdélyi érseki egyházmegyéhez, a 8 ág. ev. község az erdélyi és a 46 helvét község az erdélyi egyházkerülethez tartozott. Unitárius hitközség 4, zsidó anyakönyvi kerület 6 volt.

    Törvénykezési tekintetben az egész vármegye a kolozsvári királyi ítélőtábla és királyi törvényszék területéhez volt csatolva s volt 6 járásbírósága (Kolozsvár 2, Hídalmás, Mócs, Bánffy-Hunyad és Teke, az utóbbi kettő telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel felruházva), királyi főügyészsége, kat- és pénzügyi bírósága Kolozsvárt székelt, ellenben Gyulafehérvárt volt. Kolozsvárt ügyvédi és közjegyzői kamara, közjegyzőség u. o. és Bánffy-Hunyadon volt. Hadügyi tekintetben a vármegye mócsi, mező-örményesi és tekei járása a 62. sz. marosvásárhelyi, a vármegye többi része és a két város az 51. sz. kolozsvári hadkiegészítő parancsnokság alá, hasonlóképp az ugyanazon két helyen állomásozó 22. és 21. sz. honvéd gyalogezred alá tartozott, képezte a 73. és 67. népfölkelési járást s alakította a 73. és 67. sz. I. oszt. és a 138. és 139. sz. II. oszt. népfölkelési zászlóaljat. Állandó vegyes felülvizsgáló bizottsága Kolozsvárt volt, ahol csendőr-törzsparancsnokság is székelt. Pénzügyi tekintetben a kolozsvári pénzügyigazgatóság területét alkotta, adóhivatala volt Bánffy-Hunyadon, Mócson, Tekén és Kolozsvárt, utóbbi helyen pénzügyőrség és fővámhivatal is volt. Ipari és kereskedelmi ügyekben az egész vármegye a kolozsvári kamara területéhez tartozott, államépítészeti hivatala, közúti kerületi felügyelősége s posta- és távíróigazgatósága Kolozsvárt volt, ugyanitt székelt az erdőfelügyelőség s a magyar királyi kincstári erdők kezelésével megbízott erdőigazgatóság, állategészségügyi felügyelő, állami állatorvos s a VII. sz. kultúrmérnöki hivatal.    

    A vármegye területén 2 takarékpénztár és 4 szövetkezet volt, ezenkívül 5 bank, 2 takarékpénztár s 4 szövetkezet Kolozsvár városában volt. A vármegyében a gyógyszertárak száma 16 volt, közte 6 Kolozsvárt.

    Közlekedésének főere a magyar királyi államvasutak budapest-brassói vonala volt, mely a vármegye nagy részét hasította, ebből Kolozsvárt ágazott ki a szamosvölgyi vasút. A vármegye keleti részét a maros-ludas-besztercei vonal vágta át, e vonalak összes hossza 157 km volt. Az állami utak hossza 222 km, a törvényhatósági utaké 551 km volt, miből azonban 263 kiépítetlen volt. 

     

    Története

    A vármegye, mely Erdély kapuja, már a honfoglalás idején is szerephez jut. A mondák szerint a Verecke felől érkező magyarok északnyugatról jöttek Erdélybe, a Szilágyságon át, átkelve a Meszes-hegységen itt megálltak. Itt háromfelé vált a sereg, egyik része ment a későbbi Kolozsvárnak, másik része Dés irányába és a harmadik része a Mezőség felé. A hely, ahol ez történt Válaszút, állítólag innen ered a neve. Ezek a honfoglaló magyarok a Keszi törzs tagjai voltak Tétény gyula vezetésével. Az ő dédunokáját, az akkori gyulát győzi le Szent István király 1003-ban, és Erdélyt a magyar koronával szorosabbra fűzte. A székelyek által lakott terület kivételével az országrészt hét vármegyére osztotta, melynek egyike Kolozs vármegye volt. A vármegye kialakításának honvédelmi tekintetből kellett inkább történnie, mint a szomszéd Doboka és Torda vármegyéknek is, amint azt az ország keleti határától nyugati határáig nyúló terület mutatja. Megyei vára, amint kezdetben nevezték, Klusvár volt, amely körül keletkezett Kolozsvár városa, mely kezdettől végig a vármegye székhelye volt. A honfoglalás korába helyezik a hídalmsi sáncok eredetét is, amelyeket Gyelo vezér a magyarok benyomulása ellen húzatott. A vármegyének e része Erdély és Magyarország keleti és északi vármegyéi közt az összekötő láncszem volt. Útjai részint Bánffy-Hunyadon át nagyvárad felé, részint a Menes kapuján át a Szilágyságon keresztül vonultak. Így a honfoglalás óta számtalan hadjáratnak, átvonulásnak, sok történelmi eseménynek volt színtere. A Nagyvárad felé vivő úton az u. n. Királyhágó volt Erdély határa. 1241-ben a Radnai-hágó felől betörő tatárok elpusztítják a kolozsvári palánkvárat védőivel együtt. A város olyan károkat szenvedett, hogy egy időre vármegyeszékhelyi rangját is elveszti. 1272-ben V. István szászokat telepített erre a környékre. a XIII. század második felében felépült Kolozsváron a sarokbástyás négyszögletű kővár. 1316-ban Károly Róbert király a települést újra városi rangra emelte. Zsigmond király elrendelte Kolozsvár megerősítését, majd 1405-ben szabad királyi város címet adományozott neki. A XV. század folyamán a vármegyéhez csatolták a Körös, a Kis-Szamos és az Almás felső folyásánál fekvő területeket, melyek addig Szolnok és Bihar vármegyékhez tartoztak. 1437-ben a Budai Nagy Antal vezette felkelők előtt Kolozsvár megnyitja kapuit, és a város polgárai is csatlakoznak a felkelőkhöz. Erdély három rendi nemzete (a magyar nemesség, a szász városok előkelői és a székely vezetők) szövetséget kötöttek, s végül leverték a felkelést, az életben maradt vezetőket Kolozsváron végzik ki. 1438-ban a felkelésben való részvétel miatt a város elveszti valamennyi előjogát.

    1443. február 23-án Kolozsváron megszületik Hunyadi Mátyás. 1467-ben a jogaikat féltő erdélyiek közt Kolozsvár központtal lázadás tör ki Mátyás hatalma ellen, melyet III. István moldvai fejedelem is támogat. Mátyás leveri a lázadókat, a moldvai fejedelmet is legyőzi, néhány lázadót Kolozsvár főterén kivégeztet, a városnak, mint szülővárosának megkegyelmez. 1486-ban Kolozsvár ugyanolyan jogokat kap, mint Buda.

    1514-es Dózsa-féle parasztháborúban Lőrinc pap vezette parasztsereg Kolozsvárnál vereséget szenvedett a nemesi hadaktól, Lőrinc papot a főtéren égették meg.

    Az ország 1541-es három részre szakadása után a vármegye területe az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. Bár a fejedelemség székhelye Gyulafehérvár volt, a fennállás alatt összesen 37 országgyűlést tartottak Kolozsvárott. 1542-ben a kolozsvári országgyűlés elfogadja Izabella királyné lemondását I. Ferdinánd javára, majd 1551-ben a főtéri templomban átadják Ferdinánd híveinek a Szentkoronát és a koronázási jelvényeket. 1556-os kolozsvári országgyűlés elismeri uralkodónak János Zsigmondot. 1566-ban a főtéri templomban Dávid Ferenc elkezdi hirdetni az unitárius hitelveket. 1568-as gyulafehérvári zsinat és hitvita után Dávid Ferenc még János Zsigmond fejedelmet is az unitárius hitre téríti. Kolozsvárra hazatérve Dávid Ferenc egyháza első püspöke lesz, és a főtéri templomot kizárólagosan használják. Báthory István 1579-ben Kolozsvárra jezsuitákat telepít, és Dávid Ferencet a dévai várbörtönbe záratja, aki ott hal meg. A fejedelem 1585-ben megalapítja Erdély első egyetemét, amelyet a jezsuiták vezetésére bíz. 1602-ben Basta császári hadvezér ostrommal bevette a gyalui várat, valamint ostromzár alá vonta Almás várát is, melyet elfoglalván az őrséget felkoncoltatta és felgyújtatta, leromboltatta a várat. 1603-ban Székely Mózes fejedelem Kolozsvárra bevonulván, a több éves elnyomás és püspökök megbosszulására a város és környék többségében unitárius magyarjai felgyújtják az idegen elnyomást jelképező Egyetemet és a könyvtárat, a jezsuita atyákat elkergették. 1658-ban a rendek Barcsai Ákos személyében új fejedelmet választottak, II. Rákóczi György haddal indult trónja visszaszerzésére. 1660-ban győzött Barcsai felett, de a szászfenesi csatában vereséget szenvedett a budai pasától halálos sebet kapván. A haldokló fejedelmet Sebesvárra, majd Váradra vitték, ahol elhunyt.

    A Rákóczi-szabadságharc idején 1704-ben a Szebenből kitörő Rabutin elfoglalja Kolozsvárt és leromboltatja védőbástyáit. A város 1704–1705 között többször gazdát cserélt. Gyalut 1704-ben a kurucok eredménytelenül ostromolták, csak 1706-ban sikerült elfoglalniuk. Sebesvűrt kis létszámú őrsége harc nélkül adta át a kurucoknak, mely 1709-ig volt a kezükön.

    1848-ban a vármegye nyugati részének igen mozgalmas élete volt. 1848. május 29-én Kolozsvárott mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között. Az év őszén Erdélyben is megindult a fegyveres harc. 1848. november végére a magyar csapatok kiszorultak Erdélyből és a Nagybánya- Kisnyíres-Zsibó-Zilah-Csucsa vonalra vonultak vissza, majd 1848. november 17-én Kolozsvárt is feladják, ahová másnap bevonultak a császári csapatok. December 2-án Kossuth Lajos Bemet nevezte kis az észak-erdélyi magyar csapatok főparancsnokának. A Magyarország megtámadására rendelt erdélyi császári sereg két részre osztva tört Nagyvárad felé, egyik fél Bánffy-Hunyad felől, a másik az Almás völgyén Wardenes báró, Losenau és Urbán vezérlete alatt. A Bem parancsnoksága alatt álló magyar sereg balszárnya Kis-Sebesnél, a jobbszárnya az Almás völgyben volt. December 18-án Riczkó ezredes Csucsánál, december 20-án Czetz a Szilágy vármegyei Zsibónál verte vissza a császári csapatokat. Bem december 23-án a Szolnok-Doboka vármegyei Désnél kettészakította a császáriak arcvonalát, és december 25-én visszafoglalta Kolozsvárt. Az év végére felszabadult a vármegye, és csak a szabadságharc végén esett el. 1849. augusztus 15-én a magyar csapatok kivonultak Kolozsvárról, feladva az orosz és osztrák csapatoknak. Augusztus közepén az oroszok elől visszavonuló magyar sereg Bánffy-Hunyadnál vívta utolsó csatáit, majd innen Zsibóra vonult, ahol a fegyverletétel hírét vette.

     Az 1876-os vármegyerendezéskor nyeri el Kolozs vármegye is a végső formáját, amikor a régi Doboka vármegye egy sávját az északi részéhez csatolják.   

     

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Terményei ásványországból alig vannak. Földje a folyók hosszában és különösen a Mezőségen termékeny, de az északnyugati részek csekély termőképességgel bírnak, s csakis a tavaszi veteményeket érlelik meg. Terményei közül legnevezetesebb volt a búza, de termeltek még jelentős területen rozsot, kétszerest, árpát, zabot, kukoricát, továbbá kevés hüvelyes veteményt, lent, kendert, dohányt, cukorrépát, nagyobb mennyiségű takarmányrépát, lucernát és lóherét. Igen kiterjedtek a kaszálók is, valamint a havasi legelők. A szőlőművelést a filoxéra pusztítása jelentősen csökkentette.

    A vármegye 224 községében a méhészetet is űzték, a kaptárak száma az előző századfordulón 11,238 volt 420 q-val.

    A nagy kiterjedésű erdőségekben több helyütt dolgozták fel a fát a fűrészekben. Az erdők harmadrészben fenyvesek, harmadrészben bükkösök és tölgyesek.

    Állattenyésztése jelentős volt. Az állatlétszám a millennium környékén 7066 ló, 77,479 magyar és 1160 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 6581 bivaly, 293 szamár és öszvér, 57,721 sertés, 134,402 juh és birka, valamint 4260 kecske volt. A szarvasmarha tenyésziránya az erély magyar fajta volt. Jelentősebb állattenyésztések voltak Válaszúton, Kolozs-Bozsán és Bonchidán (angol félvérménesek), Kolozsvárt s Gyekén (sertéstenyésztések), Bánffy-Hunyadon és Szászfenesen (tehenészetek), továbbá a kolozsmonostori királyi gazdasági tanintézettel kapcsolatban (tehenészet és sertéstenyésztés) Kolozson állami gulyatelep volt. A lóállomány nemesítésre 6 fedeztetési állomást állíttattak fel. A mezőgazdaság érdekeit több gazdasági egyelt szolgálta.    

     

    Jelentős települések

     

    Kolozsvár

    Szabad királyi város a Kis-Szamos völgyében, a folyó mindkét partján terül el, a vármegye törvényhatóságának székhelye, Erdélynek azelőtt fő- később is minden tekintetben vezérvárosa, 1891-ben 32,756 lakossal, közte 27,514 (84%) magyar, 1336 (4,1%) német, 110 tót, 3226 (9,8%) oláh, s 570 fő egyéb nemzetiségű volt. Kolozsvár az erdélyi részeknek nemcsak a népesség száma szerint első városa volt, de egyúttal anyagi és szellemi életének központja, legjelesebb tudományos intézeteinek székhelye, kereskedelem és ipar fontos emporiuma volt. A közigazgatás legtöbb ágának az erdélyi részekre kiterjedő főhivatala itt székelt, ezért a város társadalmi élete is igen élénk volt. Az előző századfordulón itt székelt Kolozsvár város és Kolozs vármegye törvényhatósága, a kolozsvári és nádasmenti járások szolgabírói hivatala, pénzügyigazgatóság és pénzügyőri bizottság, adóhivatal, kincstári ügyészség, dohánygyári igazgatóság, földadónyilvántartási felügyelet, kataszter igazgatóság, magyar királyi államépítészeti hivatal, a magyar királyi államvasutak üzletvezetősége, posta- és távíróigazgatóság, közúti kerületi felgyülelőség, kereskedelmi és iparkamara, erdőfelügyelőség, igazgatóság és kincstári erdőrendezőség, állatorvosi felügyelőség, s a VII. kultúrmérnöki kerület. Egyházi tekintetben Kolozsvár a központja az erdélyi ev. ref. egyházkerületnek püspöki székhellyel, és a Kolozsi egyházmegyének, hasonlóképp az unit. egyházkerületnek és püspöknek, továbbá a kolozs-dobokai róm. kat. esperességnek, egy görögkatolikus esperességnek, valamint a 24. izraelita községkerületnek, a minorita-, Szent Ferenc- és kegyesrendnek itt szerzetháza volt. Itt volt továbbá az erdélyi róm. kat. státus igazgató-tanácsának, a tankerületi főigazgatóságnak és kir. járásbíráságnak és kir. tanfelügyelőségnek székhelye. Itt volt a Ferenc József tudományegyetem, az erdélyi múzeum és számos más jeles tanintézet. Igazságügyi hatóságai: a kir. ítélőtábla, kir. főügyészség, kir. törvényszék, Kolozsvár városi és vidéki járásbíróságok, királyi ügyészség, sajtóbíróság, pénzügyi bíróság, ügyvédi kamara 851 ügyvéddel helyben, és közjegyzői kamara 2 közjegyzővel. Katonai hatóságok közül itt székelt a 6. honvédkerületi parancsnokság a 75. sz. dandárral és a 21. sz. gyalogezreddel, az 51. sz. hadkiegészítő kerület, állandó vegyes felülvizsgálati bizottság, csendőrtörzs-, szárny- és szakaszparancsnokság.

    Kolozsvár az erdélyi részek művelődési központja volt. Évszázadok óta itt központosult a politikai élet mellett Erdély kulturális élete is és innen indult ki az országrész szellemi fejlődésének minden nevezetesebb mozzanata. A millennium idején 57 tanintézet volt a városban: 1 tudományegyetem, 1 papnevelő intézet, 3 főgimnázium, 1 középiskolai tanárképzőintézet, 12 ipari és kereskedelmi iskola, 1 zenekonzervatórium, 1 szülésznőképző intézet, 1 gyermekkertésznő-képző, 1 férfi- és 1 női tanítóképző, 1 felsőbb leányiskola, 1 polgári iskola, 24 elemi iskola, 4 kisdedóvó és 4 emberbaráti jellegű intézet. A város lakói közül a 6 éven aluli gyermekeket leszámítva ekkor a férfi lakosság 76,4%-a, a női lakosság 60,6%-a tudott írni és olvasni. A tnaköteles gyermekek száma 4340, ezek közül a népiskolákat 3937, vagyis 90,7% látogatta.

    Az 1872. XIX. t. c. által felállított Ferenc József tudomány-egyetem 4 karra oszlik: állami és jogtudományi; orvos-sebészi; bölcseleti; nyelvészeti és történelem és mennyiségtani-természettudományi karra. A karok az orvos-sebészeti kivételével 1872.ben léptek életbe, az orvos-sebészeti a gyógyszerészi tanfolyammal együtt 1875-ben nyílt meg. Az egyetem gyűjteményei közül a régiségtár és az ásvány-földtani intézet gyűjteménye különösen gazdag. A könyvtár ekkor 35,325 kötetből állt.

    1859-ben alakult az Erélyi országos múzeum-egyesület, mely a honismertetésre s a történelmi emlékek megszerzésére jött létre Mikó Imre gróf kezdeményezésére. Az egyesület, mely orvos-természettudományi és bölcselet-, nyelv- s történettudományi szakosztályra oszlik, 51 ezer kötetből álló könyvtárral és gazdag régiség- és éremtárral, valamint természetrajzi gyűjteményekkel rendelkezett. Kiadványainak (Erélyi Múzeum című havi folyóirat, Orvos-természettudományi Értesítő, Évkönyvek) nemcsak Erdély ismertetésében volt nagy érdemük, de a tudományok továbbfejlesztésére is jelentős befolyással voltak. Jelentős gyűjtemény volt még az előző századforduló környékén alapított technológiai iparmúzeum.

    Az 1795. évi országgyűlési határozat által alapított Kolozsvári Nemzeti Színház bár külsőleg szerény, hatásánál fogva előkelő és jelentős volt, a Budapesti Nemzeti Színház után hazánk legkiválóbb művészeti intézete volt. Itt kezdte működését Lendvay, Egressy, Déryné, Laborfalvi Róza, Prielle Kornélia és Jászai Mari is. 

    Kolozsvárott központosult már régen is Erdélyi irodalma. Az 1888-ban alakult erdélyi irodalmi társaság kedvelt felolvasásaival, folyóiratával s évkönyveivel az irodalmi és szépművészeti érdekek hathatós istápolója és a szépirodalomnak leghivatottabb művelője volt Erdélyben. Millennium idején 23 magyar hírlap és folyóirat jelent meg; politikai napilapok: Ellenzék, Kolozsvár, Erdélyi Híradó; egyházi és iskolai lapok: Család és Iskola; szaklapok: Értesítő a kolozsvári orvos-természettudományi társulat gyűléseiről, 1848-49. Történelmi Lapok, Mezőgazda; folyóiratok: Erdélyi Gazda, az erélyi gazdasági egylet hivatalos közlönye, Keresztény Magvető, Orvos-természettudományi Értesítő, kiadja az orvos-természettudományi társulat, Magyar Növénytani Lapok, Vegytani Lapok, Erdélyi Múzeum, Méhészeti Közlöny, Unitárius Közlöny, Erdélyi Gazdasági Egylet Könyvkiadó Vállalata, Petőfi-Múzeum, Fiatalság Barátja, Erdély, az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület közlönye, Kertgazdasági Lapok, Kolozs vármegye hivatalos közlönye.

    Egyesületei közül a már említett erdélyi országos múzeumegylet és az erdélyi irodalmi társaság mellett legjelentősebb az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület volt, mely 1884-ben alakult a hazafiság terjesztésére nemzeti irányú művelődés által. Élénk tevékenységet fejtett ki a belőle alakult Erdélyrészi Kárpát-Egyesület Erdély szebb vidékeinek megismertetésében. Említendő még az Erdélyi gazdasági egyesület, az Orvos-természettudományi társulat, a Kolozsvármegyei tanítóegyesület, az Erdélyi méhész-egylet, az Erdélyi részek kertészegyesülete, a Dávid Ferenc-egylet, az Atletikai klub, a Kolozsvári jótékony nőegyesület, a Mária Valéria-árvaház-egylet, az Erdélyrészi háziiparfejlesztő egyesület volt. Ezeken kívül még számos más jótékony, közhasznú, társas s ipari egylet is volt.  

    A lakosság jelentős része Kolozsvár nagy kiterjedésű határa következtében földmíveléssel és marhatenyésztéssel foglalkoztak. Jelentős területen termeltek búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát és burgonyát. Számottevő volt még a szőlőtermesztés és borkészítés is. A szarvasmarhák száma 7 ezer, a lovaké 900. Ipara élénk és fejlett volt. Jelentős volt a ruházati iparral (csizmadia, cipész, szabó) foglalkozók száma, valamint a kárpitos, asztalos, lakatos és bádogos ipar. Sokat fejlődött a gyáripar, legnagyobb gyára: a magyar kir. dohánygyár volt. A városban ekkor volt még 6 szeszgyár, a kolozsmonostori sörgyár, tovább nagyobb műmalmok, két gépgyár, olajgyár, szappan- és faggyúgyertyagyár, gázgyár, papírlemezgyár, és kiterjedt volt az államvasúti javítóműhely. 

    Kolozsvár bár a millennium idejére elvesztette a kereskedelmi vezető helyét, de az erdélyi részek egyik legjelentősebb forgalmi pontja. A kereskedelmet támogató intézmények közül említendő a kolozsvári pénzintézetek által 1883. felállított áruraktárak, és az Első magyar engedélyezett árverési csarnok, valamint a kereskedelmi iskolák. Nagy szerepe volt tovább az 1851 óta fennállt kereskedelmi és iparkamarának. Kolozsvárott az előző századfordulón 11 hitelintézet volt (5 bank, 2 takarékpénztár és 4 szövetkezet): a hitelbank és zálogkölcsöntársulat 1860 óta; a kolozsvári kereskedelmi bank;a leszámítoló bank; az Economul; az osztrák-magyar bank fiókja; az egyesült erdélyi takarékpénztár 1873 óta;a kolozsvári takarékpénztár 1868 óta; szövetkezetként a kolozsvári kisegítő takarékpénztár; a kolozsvári iparosok hitelszövetkezete, a koloszvári önsegélyző egyelt és a kolozsvári gazdák hitelszövetkezete. Ezen kívül volt itt postatakarékpénztár is.

    Kolozsvár nem képezte a vasúti hálózat középpontját, de a királyhágóntúli vasúti vonalak természetes gócpontja volt. Három irányú vasúti vonala: 1870-ben indult Nagyvárad-Budapest felé, 1873-ban a brassói vonalon, 1881-ben pedig Dés felé létesült vasútvonal. Közlekedési jelentőségét fokozta az itt székelt magyar királyi államvasutak egyik üzletvezetősége, továbbá a marosludas-besztercei vasút igazgatósága, posta- és távírda-igazgatóság, s a közúti kerületi felügyelőség. Volt posta- és távíróhivatala, s a városi telefonhálózat 1893-ban 195 állomással létesült.

    A jelenlegi város helyén már a dákok idejében létezett telep. A rómaiak korában Napoca név alatt szerepelt, eleinte municipium volt, utóbb colonia rangra emeltetett, s Kr. u. a III. században Provincia Porolissensis procuratorának székhelye volt. A római város omladékain, a már korábban épült Klusvár körül 1178 táján keletkezett az új helység, melyet magyarok és szászok közösen alapítottak. 1270-ben V. István már városi kiváltságokkal ruházta fel. 1409-ben Zsigmond király királyi várossá, a kulcsos városok közé emelte. Az ő uralkodása alatt épült a nagy Szent Mihály-templom. Mivel a magyarok és szászok körülbelül egyenlő számmal éltek a városban, ezért Mátyás király elrendelte 1458-ban, hogy a főbíró felváltva magyar és szász legyen, s a tanács és az esküdtek felerészben magyarok, felerészben szászok közül választassanak. Később a magyarok túlsúlyba kerültek, és János Zsigmond alatt kiszorították a szászokat a város igazgatásából. A hitújítás alatt Kolozsvár egészen elmagyarosodott, s nagyobbára elfogadták az unitárius hitet, 1569-nrn mind vallási, mind nemzetiségi tekintetben elszakadt a szász városoktól, s a magyar nemesség és értelmiség központja lett. Élénk kereskedelem és fejlett ötvösipara folytán gyorsan gyarapodott, s ebből az időből származik a „Kincses Kolozsvár” elnevezés. Politikai jelentőségét emelte, hogy bár nem volt az erdélyi fejedelmek székhelye, mégis mintegy 80 országgyűlést tartottak itt, viszont a politikai villongásoktól is igen sokat szenvedett, az 1438. évi parasztlázadástól egészen a Rákóczi-féle harcokig. 1538-ban Szapolyai itt tartott serege élén hongyűlést, 1551-ben Izabella királyné a nagy templomban adta át a koronát Ferdinánd követének Castaldónak, 1575-ben Báthory István fejedelem a trónkövetelő Békési pártjának fő embereit a nagy piacon lefejeztette, 1594-ben pedig Báthory Zsigmond a legjobb hazafiak egész sorát fejeztette le, hogy Erdélyt az osztrák udvarnak átadhassa. 1600-ban Bocsai itt tette le a fejedelmi esküt, öt évre rá innen indult el a fegyveres mozgalom a vallást megszorító rendeletek ellen. 1613-ban Bethlen Gábort fejedelemnek kiáltották ki, és 1623-ban innen indult Ferdinánd ellen. 1658-ban a törökök ostromolták a várost, s 1660-ban csak Linczing János polgármester személyes bátorsága mentette meg a települést az újabb török ostromtól. 1687-nrn innen indult Károly lotaiai herceg Erdélynek a törököktől való visszahódítására. A fejedelemség megszűnése után 1703-ban az osztrák kormány Nagyszebenbe helyezte a főkormányszéket, és csak 1790-ben került vissza ismét Kolozsvárra. Az 1848–49-es szabadságharcban a város mellett folyt csata 1848. nov. 16-án, mire Wardener tábornok bevonult, de dec. 25-én Bem szállta meg a várost. 1849. aug. 15-én a magyarok kivonultak Kolozsvárról, s az osztrák sereg lepte el a várost. A szabadságharc után a hatósági főhivatalokat ismét Nagyszebenbe helyezték át, de 1861-ben a kormány ismét Kolozsvárra hozta vissza őket. Az 1867-es kiegyezés következtében véget ért a főkormányszék munkája, s ezzel Kolozsvár fővárosi szereplése, de azóta is Kolozsváré a vezéri szerep mind közművelődés, mind közgazdaság tekintetében.         

     

    Kolozs

    Rendezett tanácsú város, 1891-ben 3592 lakossal, közte 1866 (51,9%) magyar és 1586 (44,1%) oláh. Volt állami gulyatelepe, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. A város mellett sóbányák voltak, melyeket régóta nem műveltek. A Dörgő nevű sóstót fürdővé rendezték be, melyet többek közt csúz és köszvény ellen használtak.

    A település már a római korban és a középkorban is sóbányáiról volt nevezetes. Az árpád korban már lakott volt, nevét az oklevelek 1291-ben említik először Kolos néven, majd 1326-ban Kulusakna, 1332-ben Clus, Clusakna néven található.

    Az Árpád-korban szabadságjogokat kaptak a telepesek: mentesek voltak a vajda, az ispán és tisztjei ítélkezése alól, csak a király vagy tárnokmester bíráskodhatott felettük; nem szállhattak erőszakosan közöttük és nem vehettek bírságot rajtuk; csak a választott falunagy (villicus) ítélkezhetett közöttük; vámmentes hetivásárt tarthattak; a Szent Mihály napját megelőző héten szabadon termelhettek sót, és azt szabadon adhatták el.

    1310-ben Kán László vajda Dést, Széket és Kolozst a bennük működő sókamarákkal együtt átadta Károly Róbert királynak. 1314-ben Kolozs vármegye itt tartott gyűlést. 1326-ban Károly Róbert megerősítette Kolozsakna, Szék, Dés és Torda sótizedét az erdélyi püspökségnek azzal, hogy tisztjei a sóbányákból szabadon és vámmentesen elszállíthatják.

     1710-ben pestisjárvány tizedelte meg a város lakosságát, az 1717-es tatárjárás viszont elkerülte.

    1852-ben bezárták a sóbányát. A település fokozatosan veszített fontosságából.

     

    Bánffy-Hunyad

    Nagyközség a vármegye bánffy-hunyadi járásában, 1891-ben 3666 magyar lakossal. Szolgabírói székhely volt. Volt járásbírósága telekkönyvi hatósággal, közjegyzőség, polgári iskola, felső leányiskola, kalotaszegi takarékpénztár, mészárszék-részvénytársulat, vasúti állomás, posta- és távírdahivatal.

    A település a Sebes-Körös völgyében fekszik, központja az u. n. Kalotaszegnek, élénk, törekvő városka volt. Lakóinak egy része tatár eredetű, amit a szájhagyományon kívül néhány családnak tatár neve is bizonyít; igen életrevaló, ügyes nép, mely földmívelésen kívül különböző üzletekkel foglalkozott, főleg mint marhakereskedő tűnt ki, a településen jelentős marhavásárok voltak.

    A helység (Bánffy-Hunyad) elnevezésének első tagja az 1435 előtt birtokba lépett, Losonczy Bánffy család birtokát jelzi. A név második része a régi magyar Honod személynévből származik. Nevét először 1332–1337 között a Pápai tizedjegyzék említette Hunak néven. Nevének további változatai: 1377-ben Hunyad; 1391-ben Hwnyad; 1437-ben oppidum Hwnyad; 1552-ben oppidum Banfy Hwnyadya; 1640-ben Banffi Huniad; 1808-ban oppidum Hunyad (Bánfi-) h., Huynad g., Hoegyin vel Hogyegyinu val; 1861-ben Bánffi-Hunyad (oppidum), Hogyen; 1888-ban Bánffy-Hunyad.

    Bánffyhunyad Sebesvár sorsában osztozott, mely vár szintén viselte a Hunyad vagy Hunyadvár nevet. Zsigmond király koráig királyi birtok volt, majd 1421-ben a Losonczi Bánffy család birtokába ment át. 1437-ben, mint mezővárost említik az okiratok 1600-ban lakói megtámadták Mihály vajda darabontjait, emiatt a vajda felprédálta a várost. 1640-ben I. Rákóczi György birtoka volt.

     

    Teke

    Nagyközség a vármegye tekei járásában, 1891-ben 2274 német, magyar és oláh lakossal. Itt volt a járási szolgabírói hivatal széke, volt járásbírósága, adóhivatala, gőzmalma, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.

    Teke a Mezőség keleti felében, az északkeletről érkező Pénteki-patak mellett fekszik. A falut 1318-ban Theke, 1446-ban oppidum Theke, 1464-ben villa Theke néven írják az okiratok.

    A középkorban szász település volt, 1403-ban már iskolája működött. 1446-ban mezővárosként említik Szent László napján országos vásárral. 1486-ba földesura, Szobi Mihály felmentette a település lakóit a jobbágyi szolgáltatások alól és két újabb vásár tartására adott szabadalmat. 1566-ban, mint bortermelő város olyan kiváltságot kapott, melynek értelmében területére tilos volt sört bevinni. Templomát a XV. század folyamán kettős védőfallal kerítették. 1666-ban is említik várfalait, melyet 1870-ben bontottak le teljesen.

    A XVII–XVIII. században a Wass család birtoka volt. A magyarok a XVIII. század elején költöztek be, a Milgasban (Malom utca) települtek le, amelyet lakóiról később Magyar utcának (Ungargassénak) neveztek el. Később a városi kiváltságait fokozatosan elveszítette, 1777-ben elveszítette jogát, hogy peres ügyekben a megyei törvényszéktől a Szász Egyetemhez fellebbezhessen, 1780-ban pedig büntetőügyekben a községi bíráskodás jogát is.

    1764-ben a Trauttmannsdorff dragonyosezred egyik századát helyezték ide, akiket 1781-ben Savoyai Jenő herceg lovasezred egyik százada váltott fel. 1848 őszén Constantin Roman-Vivu vezetésével egy háromezer fős román légió táborozott a városban, hozzájuk csatlakozott a kétszáz fős szász nemzetőrség is. Ezért 1849. január 7-én a magyar hatóságok tízezer forintos hadisarcot róttak ki.

    1874 és 1884 között rendezett tanácsú város volt, de nem bírván az ezzel járó költségeket, visszaalakult nagyközséggé.    

     

    Gyalu

    Nagyközség a vármegye gyalui járásában, 1891-ben 2857 magyar és oláh lakossal. Itt volt a járási szolgabírói hivatal székhelye, volt m. k. erdőgondnoksága, nagy gőzfűrésztelepe Betlentelep néven, több fűrészmalma, nagy fakereskedése, két mezőgazdasági szeszgyára, postahivatala, telefonállomása, postatakarékpénztára.

    Gyalu a Nagyvárad felé vezető úton a Gyalui havasok lábánál, festői szépségű környezetben fekszik. Nevének eredete vitatott. 

    A Kapus és a Meleg-Szamos egyesülésénél már a rómaiak is casrumot építettek. A honfoglaláskor földvára volt, mely egyesek szerint Gelu román vezér székhelye volt. A tatárjáráskor elpusztult lakosság helyére az erdélyi püspök szászokat és hegyi román pásztorokat telepített. A gyalui várat, a kalotaszegi várak egyikét a XIV. század végén építették az elpusztult Fenes vára helyett. A településnek vásártartási joga volt és vámmentességet élvezett.

    Többször is gazdát cserélt építmény és koros falai hosszú történelemről mesélnek: 1541-ben egy ideig itt tartotta udvarát a Budáról elűzött özvegy Izabella anyakirályné. Kincstartója, György barát (Fráter György), Várad püspöke 1541. december 29-én e várban kötötte meg a titkos gyalui egyezményt Habsburg Ferdinánd király megbízottjával. 1566-ban a fejedelmi udvartartás alá rendelték. 1594-ben itt végeztette ki Báthory Zsigmond fejedelem a török ellen harcolni vonakodó Kendy Ferencet és Bornemissza Jánost. 1600-ban Mihály havasalföldi vajda foglalta el. 1602-ben Basta ostrommal vette be. 1605-ben az utolsók közt adta meg magát Bocskai fejedelemnek. 1640-ben Rákóczi Zsigmond állíttatta helyre. 1704-ben a kurucok eredménytelenül ostromolták, de 1706-ban már elfoglalták. A félig romos várat Rabutin császári tábornok foglalta vissza. 1738-ban Bánffy Dénes építtette újjá a belsővárat, külső sáncait elbontották. 1861.ben tűzvész pusztította. 1874-ben a második emeletet elbontották, majd tetővel fedték be. 

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf