Interjú Neagu Djuvara történésszel /a román történelemszemléletről/

    Részlet, a Vlad Mixich által 2008-ban a hotnews.ro-nak készített interjúból.

Románból fordította: Csata Ernő

V.M.: Tehát jó irányba változik a történelem?

Neagu Djuvara: Ha modellnek a Római Birodalmat vesszük, annak is a végét, amikor csak a széleken voltak háborúk, akkor hasonlítunk ahhoz. De, engem az aggaszt, hogy beléptünk ismét egy középkorba. Vagyis, kihal végérvényesen a nyugati civilizáció. Lassan, de biztosan.

V.M.: Melyek a tünetei?

Neagu Djuvara: A tüneteit már rég érezzük, egy olyan erkölcsi szertelenségben, amilyen nem volt még soha. Hadd említsek egy példát: a mai forrongó fiatalságnak nincs semmilyen ideálja. Nem egy eszméért lázad, csupán azért, hogy romboljon. Ez azt jelenti, hogy valami elromlott. A fiatalságnak, amelyik általában a jövő eszméinek a hordozója, még a téves eszméknek is, ahogy a kommunizmus esetében volt, ma semmilyen ideálja nincs…
A második tünet, amit mostanig nem láttunk: a gondolkodás és a művészet bizarr, nagy fordulata (ami általában több tíz vagy száz évvel később következik be egy birodalom bukása után) a nyugati civilizációban 1905-1913 között kezdődött, tehát az amerikai imperializmus megjelenése előtt. Példaképpen, a szobrászatban Brâncuşi megszakítja teljesen azt a hagyományt, amelyik Michelangelotól Rodinig tart. A zenében úgyszintén, ahol a bécsi iskola és Bartók Béla, mind szakadást jelent attól a zenétől, amit Monteverditől egészen Debussyig ismerünk. A gondolkodás és a művészet minden területén brutális letérés tapasztalható a 20. század elején. Ez azt jelzi, hogy kezdünk újra egy középkort.
Ez azt jelenti, hogy az amerikai hegemónia, ami biztosítja a világbékét, nem fog tartani öt évszázadot, mint a római, hanem csak száz évet, mondjuk. Gondolja el, hogy Európa csupán egy évszázad alatt mesztic (keresztezett) lesz. Nekem világos, hogy az európaiak öngyilkosok lesznek lassan, de biztosan. Vagyis nem nemzenek gyereket, nincs semmilyen ambíciójuk. Évtizedek óta. Mi nem a harmadik világ támadását ,,viseljük’’. Ellenkezőleg, mi egy űrt hoztunk létre, amelyet a harmadik világban élők, akik nagyon szaporák, jönnek, hogy betöltsék.

V.M.: És az Európai Unió ideálja?

Neagu Djuvara: A fiatalok nem nagyon tudják, mi az európai ideál. Nem látják, milyen lehet egy Egyesült Európa. Én sem látom egyesültnek, egyáltalán, nem látom egy kormánnyal és egy elnökkel. Főleg, ha belép még Törökország is, akkor Európa elabortál.

V.M.: Ön nagyon pesszimista. Akkor milyen jövő vár Európára, amelyik századokon át uralta a világot?

Neagu Djuvara: Éppen ezért érett meg arra, hogy megszűnjön. Ez egy általános törvény. Ennyi alkotó ragyogás a tudományban és a művészetben, valamint politikai és gazdasági erő, hogy terjeszkedjen az egész földgolyón, törvényszerűen az eltűnésével kell fizetnie.

V.M.: Románia is eltűnik az európai civilizációval?

Neagu Djuvara: Természetesen. Mi, ha későn léptünk be egy olyan hórába, amelyik már a végét járja, akkor végünk lesz nekünk is a hórával. Ez már világos.

V.M.: Nem kellett volna belépnünk ebbe a hórába? Van valami esélyünk arra, hogy megússzuk?

Neagu Djuvara: Nincs semmi esélyünk. Ellenkezőleg. Azt a kevés alkotó képességünket, ami még maradt Európa kebelén kell fejlesszük. Legtöbbször, régen is, legnagyobb tehetségeink mindig csak külföldön tudtak érvényesülni. Ez, mint egy átok ül országunk felett. Kezdve Cantemirrel, egészen Eliade és Cioranig, mind külföldön lettek nagyok.

V.M.: Ilyen körülmények mellett, miért maradnának a fiataljaink itthon?

Neagu Djuvara: Nem csupán nekik tanácsolom azt, hogy itthon maradjanak, hanem azoknak is, akik már külföldön vannak, csak azt mondhatom, hogy jöjjenek haza, amennyiben lehetséges, hogy egy új értelmiséget hozzanak létre, amelyik lecseréli majd a mostanit.

V.M.: Miért térnének vissza egy olyan hajóra, aminek a süllyedését éppen Ön ecsetelte az előbb?

Neagu Djuvara: De a mi hajónk sem süllyed mélyebbre, mint az európai, úgyhogy jobb lesz, ha a mi hajónkkal süllyednek el, mint a némettel vagy a franciával…

V.M.: Mit csinált Ön december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén?

Neagu Djuvara: Interjúkat adtam, elmondván mindazt, ami szinte mindenkit zavar: nem értek egyet azzal, hogy nemzeti ünnepünk december 1-je legyen. Elsősorban azért, mert nem szerencsés, ha a nemzeti ünnepet változtatják minden politikairezsim-váltással. Egy évszázadon át május 10-e volt a nemzeti ünnepünk, ami a függetlenségünk kivívásának a napja is. Következésképpen az európai nagy koncertbe való betagozódásunk napja egyben. Megértem az 1990-es urak félelmét is, mert május 10-e egybeesett Carol herceg jövetelével. Egyébként december 1-je nem a Nagy-Románia születésének a dátuma. Ezen a dátumon két tartomány Erdély és Bánát kérték belépésüket a Román Királyságba(?) Két nappal hamarabb ezt kérte Bukovina (Bükkföld). Hat nappal hamarabb kérte Besszarábia (Bazarábföld). És mind a négy kérést pedig Ferdinand király elfogadta december 24-én. Tehát a Nagy-Románia születésének a dátuma december 24-e és nem december 1-je!
Még van egy nagyon gyakorlati ok is. Egy nemzeti ünnep jó, ha napos évszakban van, amikor az idő is örömre sarkall, hogy az emberek tudjanak táncolni az utcán. Mit tehetsz december 1-jén, amikor a beszélők szájából látszik a pára és a katonák fagyoskodnak?

V.M.: Ön visszatért Romániába 45 éves száműzetés után, 1990 februárjában. Azt írta, hogy az első Bukarestben töltött napokban folyton azt kérdezgette: „Mit keresel itt, Neagu?”. Választ kapott erre a kérdésre?

Neagu Djuvara (nevet): Azt kockáztatom, hogy 19 év múltán is ugyanezt a kérdést teszem fel magamnak. De látván, hogy a fiatalság milyen meleg fogadtatásba részesít, úgy gondolom, hogy nem jöttem hiába. Amikor összeállítottam ezt a kis dolgozatot, sietve és mások kérésére, mert nem volt szándékomban megírni a „Scurtă istorie a românilor povestită celor tineri” (A románok rövid történelme fiataloknak), ebből 39.000 példányt adtak el. Amikor egy gyógyszertárba bementem, egy úriember azt mondta: „Elnézést, hogy megszólítom, de szerettem volna köszönetet mondani. Van egy lányom a líceumban, aki soha nem szerette a történelmet; megvettem neki az Ön könyvét és azóta szenvedélye lett a történelem”. Ezek azok az apróságok, amelyek örömmel töltenek el és rádöbbentenek arra, hogy mégsem jöttem haza, hiába.

V.M.: Ön hazafi?

Neagu Djuvara: Hazafi? Ide hallgasson (mérgesen). Nem érdemlem meg, hogy ilyen kérdést feltegyenek nekem. Hazajött volna valaki, ha nem hazafi? A feleségem, aki francia, amikor látta, hogy mit csinálok Romániában, azt mondta: „A hazafiság nagyon a fejedben van, ha elviseled, hogy ott élj”.

V.M. 19 éve él itt. Még bírja sokáig?

Neagu Djuvara: Igen. Egészen halálomig, az már biztos. Azt akarom, hogy itt temessenek el. De egy hajón szeretnék meghalni. Amikor már nem tudok írni, akkor keresni fogok egy helyet egy földkörül hajózó vitorláson. Azon, ha meghal az ember bedobják a tengerbe. Legyen már vége ezeknek a bonyolult temetéseknek, temetési menettel és búcsúztatókkal.