Tompa László: Éji szálláson egy vén vártorony alatt

Ez éjjel, jaj, a vén torony órája mit művel,
Hogy álmatlan fejem fölött csak kong, mindegyre ver.
Átélve, látva őrhelyén a rémes éveket:
Talán megbomlott benne is a gyarló szerkezet?
S most zavart nyelve szüntelen kerepli unt szavát – –
Minden szava vád ellenem, s mind, mind agyamba vág.
Számoltat: feleljek neki: a múltért, mindenért,
Mit űzni itt kelt egy gyerek, – ki célt sehol nem ért.
S most éppen itt valljam-e meg, hogy semmisem vagyok?
Hogy egemen rég nincsenek a régi csillagok?
Akartam, sírtam – jól tudom: ez mentségül kevés –
De meggyötört, letört a sok, sok látott szenvedés.

Török András István: Két reklám

Üdülést kínál a televízió egyik hirdetése. Egy kedves női hang így kezdi: „A zalacsányi Battyány kastélyban…” – és ez után következik, hogy mennyi lehetőség van ott kikapcsolódásra, pihenésre. Jegyzetelni kezdek, de a kastély nevének írásánál zavarba jövök: a befejező i hangot nem hallom az ny után. Vagy a hirdetett kastélyszálló nem az 1849-ben kivégzett magyar miniszterelnök családjáé volt? Mindenesetre úgy írom a kastély nevét a jegyzetfüzetbe – és persze itt is – ahogy hallom. A reklám utolsó mondata így szól: „Töltődjön fel ön is a festői szépségű Battyány kastélyban.” A névadó utolsó hangja most is az ny hang…

Török András István: Mi lesz veled, szakoktatás – avagy van-e a csavarhúzónak elmélete?

A média egyre többször ad hírt arról, hogy baj van a szakoktatással. Egy napilapban a minap ezt olvasom: a szakképzésben harminc százalékos a lemorzsolódás, a papíron meglévő tudás pedig funkcionális analfabetizmust takar: tenni kell tehát valamit. Ez a valami az lenne, hogy 2016 szeptemberétől a szakközépiskolának szakgimnázium lesz a neve, ezekben 4+1 éves lesz a képzés, az ötödik év alatt technikusi minősítést fognak szerezni a tanulók. A mai szakiskola neve pedig szakközépiskola lesz, ahol 3+2 tanév alatt szakmát és érettségit lehet szerezni. Iskolai tanműhelyben pedig csak akkor lehet a szakma gyakorlati oldalát tanítani, ha az iparkamara egyáltalán nem tudja biztosítani a vállalati körülmények közötti gyakorlatot.

Csuka Zoltán: Egyre pokolibb útvesztőkből

Agyunkban a biztos világhit reflektora sugaraz
Csak az események torlódnak jéghegyekké
országok zuhannak a gondolattalanság útvesztőire
kicsi kenyérgondokon csuszamlik el az élet
és népek testében, irtózatos lefelé áramában
mi is bolyongunk és zuhanunk.

Dóró Sándor: Metamorfózis 2.

Holnap, vagy holnapután
már azt se tudom,
hol szagolom az útifű
porát!…

Rámborul majd
a vén Európa csillagos ege,
s elfelejtek imádkozni
értetek!

Rakovszky József: Tehozzád szól

Tehozzád szól az Isten annyi dalban.
A hangja szellő, lant, vagy súlyos érc.
Elfutsz előle lázas pirkadatban,
De hozzá este mindig visszatérsz!

Egész nap döntsd a fák kemény gerincét,
Építsd a hidak karcsú íveit,
Kutasd a bánya mérhetetlen kincsét,
Feléd a ritmus célt sohsem veszít!

Reviczky Gyula: Semper idem

Arany napú, zengő világ!…
Homért olvasva, mint diák,
Így hívtam egykor Gréciát.

De hogy jobban megismerém:
Foltot találtam kék egén.
S új hajnal fénye szállt felém.

Lángelme volt, nagy volt, igaz:
Aiszkűlosz, Pláto, Fídiasz,
És annyi más, ki most is az;

De a következett idők
Csak oly mesések, oly dicsők,
Nagy tetteket csak úgy szülők.

Sántha György: Új világ felé

„Események mindig
csak bennről jönnek.”
                     Ady Endre

Dörögve zárult a menny kapuja.
A világ friss sugarakkal szagos volt
s kábult a fű. A Hegyről elfelé
indult éppen a pogány Apostol.
Istentől jött, aki most az embert
pár ezerévre magára hagyta.
S muzsikás szélben imígyen szólt a bölcs:
„Elveszett az ég, de tiétek a föld”.

Sértő Kálmán: Ünnepi kalács

Búsan gondolok vissza, messze,
Anyám a teknő mögött állt,
Szita csattogott tenyerében,
És hószínű lisztet szitált.
Én mákot törtem a mozsárban,
Segítettem nagy szaporán,
Hogy kalács pirosodjon minél
Előbb a házunk asztalán…

Török András István: Szakképzés ma és tegnap – visszatekintés egy tanműhelyre

Nézem a televíziót: a szakképzés fontosságáról beszél valaki, miközben egy makulátlanul tiszta, vasalt munkaruhába öltözött fiatalember áll egy bonyolult, nagyméretű gépezet előtt. Megnyom egy zöld gombot, a gép lendületbe jön, s engedelmesen teszi a dolgát… Az alámondott szövegben a szakképzett szóval együtt, mint annak jelentéstani rokonai, egy percen belül elhangzott a szakközépiskolát végzett kifejezés meg a technikus szó is.

   Nem is olyan régen a szakképzés az ipari szakmákat gyakorló emberek – cipészek, kőművesek, víz-és gázszerelők, autószerelők stb. – képzését jelentette. Magamban, ha pontosan akarok fogalmazni, a fenti szakmák gyakorlóit eredeti, klasszikus értelemben vett, azaz hagyományosan szakképzett embereknek nevezném. Ők, miután szakmunkás vizsgát tettek, közvetlenül vettek részt vagy a termelésben, azaz a gyártásban, vagy a gépek és berendezések karbantartásában, amely alapvető feltétele a termelésnek.

Vasi Szabó János: Feledésre ítéltettek?

Sajó Sándor, Reményik Sándor, Mécs László: három, a kommunista- majd liberális- irodalomkritika által feledésre ítélt költő, mindhárman a történelmi Magyarország területén születek, ám szülőföldjük a trianoni diktátum után idegen ország része lett. Alkotásaikban ott a fájdalom, a reményvesztés, de az ellenállás makacssága is. Újbóli felfedezésük időszerű, Sajó Sándor kötetének ezredforduló utáni kiadása, a Mécs László nevét viselő, irodalmi örökségét ápoló társaság megalakulása, Reményik Sándor összegyűjtött verseinek – szintén ezredforduló utáni – idegen  nyelvű megjelentetése ezt bizonyítja. Hangjuk őszinte, még ha Reményik kivételével nem mindig mérhető a „kanonizált” magyar líra legnagyobbjaihoz, szavaiknak, gondolataiknak ott kéne visszhangzani minden magyar ember szívében/elméjében.

Tamás Lajos: A száműzött Eszme

Fehér-virágos, szűzi ágyon
Szendergett ős urunk: az Eszme.
A homlokát füzér övezte,
S őrizte száz hű gladiátor.

A hódolatunk serpenyője
Színültig telt tömjénnel, ékkel:
Kelettől vemhes, dús mesékkel
Áldoztunk kámzsában előtte.

Bozontos gnómok, alias törpék
A nyoszolyáját összetörték,
S korbácsot fontak szép hajából.

Azóta száműzött az Eszme…
Két vak szem rémítve vádol,
S párnája részvét lágy mohából.

Tollas Tibor: Hazafelé

Ismerek minden útkanyart,
Mely anyámhoz visz, hazatart.
A vaksötétben is hiszem,
Hogy nem tévedne el szívem.
Mint az iránytű úgy mutat
Mindig haza és jó utat.
Más irányt nem is keresek,
Mert mágnese a szeretet.
Nem vibrál a tű töve,
Mert anyám annak sarkköve.

Tolnai Ottó: Vitéz nagyanyám

ott voltunk igazán együtt
A sárban.
földet mentünknézni
nézni a földet
mit nézni rajta
földet mentünk nézni kompon bánátba
majd egész nap gyalog
kinek a földjét ki is örökölte
sárga volt vagy fekete
kukorica vagy muhar volt benne
vizelni nem mentünk félre az ég alatt
ott voltunk igazán együtt
A sárban.

Tompa László: Ének a késői megbánásról

Voltál te is úgy, hogy a csak bevégzett
Mozdulatot, szót mindjárt visszavond?
De későn, – mert már tudhattad: a végzet
Megindult feléd, s nyugalmadra ront!

Vak harag sarkallt? Szeszély, vagy makacsság?
Mindegy! De szóltál, mozdult a kezed!
S mint Sámson körül: csak romok mutatják,
Hogy vakságod mit is művelhetett.

Csak rajtad múlt és rád vár dús lakás ott!
S most vége! – Jaj, a végzet mély, sötét
Vadonban bősz vad, – aki nem vigyázott:
Bánhatja mind megcsúfolt életét! 

Tóth László: Átkelés

Megállok a tél előtt megrontó
teremtőm, nyirkos-véres asszonyvágy,
szenvedélyek futóárka, ó, egy perce is,
de megállok. A Jelenés, a Tapasztalás, a Felismerés
elkerülhetetlen. Dér-kapu, szem-ablaka, jég-öle előtt
megállok; utamat őrzötte félelmes füve-fája, utamat
őrzötte ágas-füttyös-madárdala, utamat őrzötte,
jaj, világnak-örökös-futása. „Eén Istenöm,
mit kelött megeérnem, hogy eéneéköm az eén
férjemet el kelött kisérnyi a harctérre.

Tűz Tamás: Omen

eleve kiszakítottan, csendbeborultan
túszként a túlvilági árnyak erős kezén
ősz hajszálak téveteg alkudozásán
metszett tükör előtt önemésztőn
nem igen herseg már föl váratlanul
fénybe testesülésünk homlokmögötti zöldje

mint akik nyársat nyeltek
állunk s várunk: mélyet szeretnénk
lélegezni a bikavér, dörmögő szelekből
s megmotozni a délszaki rüfke bokrokat

Török András István: Tudós tanáraim

Kitűnő cikket olvastam dr.Lükő István egyetemi magántanártól a Magyar Nemzet 2015. január 8-ai számában. A cikk címe Tudós tanárok és tanár tudósok volt, alcíme pedig: Az általánosan művelő iskolák mellett a szakképzés területén is voltak, vannak tudós előadók.

   A professzor lejjebb, mint a tudós tanárok egyikét, említi a miskolci Bláthy Ottó Villamosenergia-ipari technikumban tanító Magyari István mérnöktanárt, akinek táblára rajzolt vázlatai, színes ábrái jól szemléltették az éppen soron lévő tudnivalókat. Amikor az aszinkron villamos forgógépek kördiagramját magyarázta, olyan kört rajzolt szabad kézzel, hogy körzővel sem lehetett volna pontosabbat.

Czipott György: Beének

milyen nehéz
átmetszett gégével
gyermekéneket dalolni!
ott úsznak hangok
    – alattad?
        – fölötted?
ott úsznak
szárnysuhogásban
lábszárig buggyanó
szuroksárban
odavarjúhodnak
meg nem született
csontsovány vízek fölé
ott vonszolódnak
csikorulva villamosok
fényes acélkerekén.

Deák Mór: BALKON

valahol halkan hagymát süt egy asszony
hagy engem meghalni s én hagyom hogy meghaljon
érzem az illatát s emlékszem az ízére
kilépek rá és befogad a balkon

magasabban vagyok már mint a galambok
elengedem a bennem élő foglyot
nézem ahogyan megalvad  a vére
szerettem mindig és minden bolondot