Reviczky Gyula: Semper idem
Arany napú, zengő világ!…
Homért olvasva, mint diák,
Így hívtam egykor Gréciát.
De hogy jobban megismerém:
Foltot találtam kék egén.
S új hajnal fénye szállt felém.
Lángelme volt, nagy volt, igaz:
Aiszkűlosz, Pláto, Fídiasz,
És annyi más, ki most is az;
De a következett idők
Csak oly mesések, oly dicsők,
Nagy tetteket csak úgy szülők.
És lesznek még nagy emberek,
Nagy szívek, elmék, jellemek;
Meddő a föld még nem lehet.
Hogy csupa törpe él veled,
S hogy holtak, csak te képzeled
A hősökről, oh, képzelet!
Mindenha támad hős, zseni;
De népe föl nem ismeri,
Csak amikor sírhant fedi…
Ah, a görög világban is
Így volt és így van mostan is:
A tömeg ellen nincs paizs.
S ki sötét kornak fényt adott,
Kit a jövendő századok
Bámulnak, mint letűnt napot:
Múltat csodálók, köztetek
Mindig legtöbbet szenvedett,
S hazát sohase lelhetett!