Szántó Róbert: Elszántság
Még csillag szórja fényét fenn az égen,
A faluvégen halk muzsikaszó…
A csillag fényét szememmel kimérem
S elgondolom: dalolni volna jó!
Óh jaj, a fény nem nékem fénylik immár,
A muzsika nem vidámít szívet…
Dal, fény, tavasz ki nékem isten voltál,
Nézd, még egy perc és porba száll híved.
Mért vagy oly igaztalan, te végzet?
Vasöklöd mért kopog csak e szíven?
Nem szabad neked egyenlőn kimérned,
Hogy az üröm is édesebb legyen?
Hah, félre minden, múlt, dicsőség, álom,
Sajnálat, tettetés, üres szavak…
A zord utat már csak magamba járom,
S ha száz Charybdis dühe rám szakad.
De átkozzon bár százszor el a végzet,
Ezer pokol állja bár az utam.
A lelkem szól: még le nem győztek téged!
S én olcsó pénzen nem adom magam.