Sértő Kálmán: Ünnepi kalács
Búsan gondolok vissza, messze,
Anyám a teknő mögött állt,
Szita csattogott tenyerében,
És hószínű lisztet szitált.
Én mákot törtem a mozsárban,
Segítettem nagy szaporán,
Hogy kalács pirosodjon minél
Előbb a házunk asztalán…
A kalácssütés nagy művészet,
Meg kell azt jól dagasztani,
Pihenni hagyni, hadd nyújtózzon,
S a deszkán széjjelnyújtani.
Belé sodorni cukros mákot,
Reszelt fahéjat, mazsolát,
Tetejét tojással meszelni,
Tükrözze, mint nap aranyát…
Apám a kemencét fűtötte,
Piszkálgatta a nagy tüzet,
Édesanyámmal oda hordtuk
A kaláccsal telt tepsiket.
Kihordtuk a kemencéből
A holt láng csillagparazsát,
Helyére tepsiket dugott be
A megmarkolt sütőlapát…
Kezdett a kalács pirosodni,
Kóválygott finom illata,
Megrészegültem a tornácon,
Úgy szíven csókolt a szaga.
Ahogy kisült az ünnep kincse,
Hó anyám énnékem adott, –
Abból a százszagú kalácsból
Legelőször egy darabot…
1939