Földes Sándor: Égő kezekkel
Szétpattantak a hordók, hegyek elszáradtak, tönkrement kocsma a világ,
pörkölt falairól lehulltak a képek, csak Robinson neveti ájult hangulatát,
élet jár fogvacogva, vér zuhog, vad hámor kalapál, rossz tallérok repülnek:
elkésett csókok loholnak meghalni – a borostásállú ősznap aprópénzzel fizet,
de minden csókból marad egy lehelet s az éhes gyermekek lehelete sem vész el:
csírás talajjá sűrűsödik a páriákból sugárzó világ!
Élet koldul hitet – tenyerünkön máglyák perzselik ki a halálfélelmet
a Végtelen fülledt zsákutcáiból – lenni: kinyílt artériák egymásba dőlnek,
remegő tereken fáklyázó büszkeségét hordozza a felriadt nyomor!
a tömegen gördülő nyugtalanság deltákat keres – minden sír: kezdet
kenyereken a szív vörös zászlói s az asszonyok méhében szent kenyerek dagadnak
égő kezekkel egy extázis rendezi a félmeztelen sorokat és zavarja újra egybe
tejesboltok, gyárak, egyetemek és kaszárnyák előtt bársonyos lánglevegő sikolt:
tavasz jön! négerábrázatú Pacific vonaton, ezüstös Zeppelinen, vagy a Volga táncoló gőzösén
mezítláb vagy szamárháton, talán a szomszéd házból: egy hittel és millió kézzel
kibölcsőzni az erjedő időt – Európa arcán a halál ábráit véssük
viharerővel nyújtjuk karjainkat új létünk felé!