Devecseri Gábor: Elszáll az én

Sokat ér e porhüvely.
Lehetsz erős, mint egy bivaly,
a víz alá, hol a hal él,
taszít le a hülye halál;

vagy föld alá, hol féreg ás.
Lehetsz centerhalf, vagy regés
király és császár, pápa bár,
számodra nem nő több babér.

Több hajnal nem dereng neked,
és nem simítja már nyakad
több gyöngéd kéz. Elszáll az én
valahol az álmok taván.

És nincs több lángzó alkonyat.
Nem szól a hárfa, kasztanyett.
Azaz van is, szól is; de te
hol vagy? Nem ér el hangzata.

Mert nem távol vagy s nem közel;
de mint a negatív kazal
a nagy nincs-aratás után
megbújsz a nemlét szegletén.

És nem. Még ott se. Fogalom
a nemlét, meglévő elem
a képzeletben. De a te
nemléted sem képzelhető.

Emléked él majd, amíg él,
egy halk furulyát fújdogál.
Arcod a tó nem tükrözi,
arcod onnan elment haza.

Hazulról meg a tóba hullt,
a fagyba dőlt, a télbe halt.
Ne csapd be magad; oda se.
Nem vagy a nemlét lovasa.

Nem száguldasz az űrön át
lelni egy más lét örömét;
gyalog járkálsz, semmi se véd:
örökléttel volt randevúd,

s iszony-hálót sző ellened
bármely véletlen pillanat.