Komjáthy Jenő: Szerelem

Ó, mi gyönyörnek a lángja hevít!
Nosza fölajzom a lant idegit
Zengeni téged, o szent Szerelem,
Úr az időkön, a szellemeken,
Úr a világon, a lángon, a vészen,
Jársz diadalmas erőbe, merészen!

Te vagy az életi cél, te az üdv!
Boldog az óra, ha lángszived üt!
Boldog az ember, kit lángod emel,
Boldog a test is, a tiszta kebel,
Ha bele isteni csöppjei esnek
Mennyei tűznek, örök Szerelemnek!

Te vagy a fény, az erő: Szerelem!
Ujjaidon forog az Egyetem,
Ami betölti a szomju teret,
Te vagy a lélek, o szent Szeretet!
Téged imádanak mindenek itten,
Te vagy a Végtelen Elve, az Isten!

Istenek Istene! Büszke, remek,
Napja a tűznapok ezreinek,
Ős Eleve, kibül árad a lét,
Dics koszorúzza örökre fejét!
Te vagy a lényeg, a többi csak álom,
Jársz sugarakba fürödve, vidámon.

Tied a hatalom és az erő,
Mindeneket emelő s leverő;
Tied a föld buja rengetege,
Tied az ég ragyogó serege,
Tied e kincs soka, tied e bőség,
Tied az élet, a harc, a dicsőség!

Mennyei arcodat, ó, te dicső,
Nézni haláli gyönyörbe vivő!
Szinte leroskad a földi tetem
Üdvöd alatt, gyönyörű Szerelem!
Isteni mámor! Eléget a lángod!
Napszemeidbül a vész tüze árad!

Meghalok; érzem a gyilkos erőt,
Perzseli bennem a vért, a velőt;
Hév ölelésin a vér kiömöl,
Nincs kegyelem, soha semmi könyör;
Iszonyu gyönyöre még megöl engem,
Meghalok édes, ölő Szerelemben!

Árad a lényem a térbe tova,
Messzire, senki se tudja hova.
Megnövök, érzem a büszke tusán,
Fölmagasulva halálom után,
Megsokasul körülöttem az élet,
Ha Szerelemnek a lángja eléget.

Megnemesülve kitágul a kör:
Bennem is isteni véred ömöl,
Tűzviharidnak a lelke lobog,
Tűzgyönyörödnek az ajka vagyok.
Nem szünöm áldani szent neved itten,
S hinni tebenned igaz, örök, Isten!