Kárpát-medencei keresztkötődések I.

A rendszerváltás hajnala, vagyis 1990-óta minden évben más és más helyszínen került sorra a nemzetiségi kérdéseket sokoldalúan megvilágító találkozókra. A néhai Turcsány Péter vezette Polisz Kiadó, az előadások és szépirodalmi munkák szerkesztett változataival próbált átfogó képet adni a kárpát-medencei magyarság és a szomszédos népek sorskérdéseiről, kapcsolatáról, lehetséges jövőjéről. Ebből a gyűjteményből válogattuk ki a java írásokat, ami megjelenik hónapról-hónapra a 2023-évben.

Harangozó Imre levele Turcsány Péternek Vízkereszt ünnepén

Kedves Péter!

Advent a most elmúlt 2003. esztendőben nem adta alkalmát a karácsonyi üdvözletek megírásának. Most az ünnep csöndes napjaiban jutottam oda, hogy írni tudjak, úgy hogy az írás ne csupán udvariaskodó formaság, hanem valódi gondolatok hordozója, igazi jókívánság legyen.

Az ünnepek alatt két olvasmányélmény határozta meg gondolataimat. Olyan élmények ezek, melyeket talán érdemes megosztani másokkal is. Még az Ünnep előtt kézbe vettem a Bibliát, Mikeás próféta Jézus születésére vonatkozó jövendölését keresve, itt-ott beleolvastam a szent szövegbe, és a következő sorokon akadt meg a szemem: „Ezért így szól az Úr: Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki majd nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink af osztogatók zsákmányai lettek.”

A másik Bánffy gróf Erdély trilógiája, mely címében is Bibliás, s az itt idézett mikeási gondolatokkal rokon tartalmat hordoz: „Azért az ő színe előtt küldetett e’ kéz, mely ezt az írást feljegyzette. – olvashatjuk Dániel próféta könyvében – És ez az írás, mely feljegyeztetett: Méné, méné, Tékel, Ufársin. E’ magyarázatja e’ beszédnek: Méné, megszámlálta isten a’ te országodat, és azt bétöltötte. Tékel; megmérettél a’ fontban: és híjával találtattál. Ufársin: és eloszlatott a’ te országod, és adatott a ’Média- és Persia-bélieknek.”

Hogy ezek a meglehetősen baljós bibliai igék miért foglalkoztatnak most az esztendő fordulásának napjaiban? Májustól hazánk az Európai Unió tagjaként folytatja tovább az 1989–90-ben megkezdett, ordító ellentmondásoktól terhes rendszerváltási folyamatot. Nem lehet közömbös számunkra az a kérdés, kikhez, mihez is csatlakozunk néhány hónap múlva? Jól látszik kisebb és tágabb környezetünkben egyaránt, hogy szolgalelkű, kispályás vezetőink jó része, az Európai Uniót, s annak nálunk is használatossá váló jelképeit úgy kezelik, mint egykor a Szovjetuniót és annak úton, útfélen alkalmazott felségjeleit. „Az Európai Unió leszerepelt a csatlakozási folyamatban – írja Kodolányi Gyula a Magyar Szemle 2003. júniusi számában -, méltatlan lett ígéreteihez és nagy alapítóihoz… Az új magyar politikai elit leszakadt szavazóitól, és nem törődött azzal, hogy hiteles nyelven hiteles gondolatokat mondjon nekik az európai integráció tétjéről, kihívásairól, nehézségeiről.”

Hamarosan, január 22-én lesz 1818 éve annak, hogy Kölcsey a Himnusz sorait papírra vetette. Immár 181 éve imádkozzuk, énekeljük, tudjuk, vétkeinkkel az Eget ostromoljuk.

 Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
’S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben…

Régi gondolat ez a Mohács utáni magyarok között, egybeesik a magyar reneszánsz gondolkodóinak felfogásával: a haragvó Isten a magyarság bűneiért sújtja a nemzetet szenvedések sorozatával. Hasonlóan gondolkodik Zrínyi is. De fölemelgethetnénk akár Rákóczi Ferenc Vallomásait is.

Kölcsey még úgy látta, a bűnhődés mértéke jelentősen meghaladta a vétkekét; s talán az így fölboruló egyensúlyt a szánó Istennek kellene helyreállítania. Magának a Teremtőnek, aki nemcsak az ember, hanem a történelem fölött is áll. A Himnuszt hallgató, olvasó, éneklő mai magyar azonban pontosan tudja, hogy melyek ezek a tételesen föl nem sorolt bűnök: egyrészt az Istentől, a krisztusi szeretettől való eltávolodás, másrészt a széthúzás, a pártoskodás és egyenetlenség. És úgy érzem, ma Kölcsey isteni bocsánatot remélő bizakodása nem indokolt, ám föl mégsem adható.

Akkor tehát miben bízzunk, miben reménykedjünk? Meglepő, de mindennek ellenére pesszimizmusra nincsen okunk! Kövessük csak a magyar Himnusz sorsát. Erkel így emlékezik nemzeti imánk dallamának megszületésére: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a Himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a aszva, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a Himnusz…”

Bálint Sándor írja az Ünnepi Kalendáriumában, hogy Szent Mihály tiszteletére sok helyütt szenteltek harangot, amit temetések alkalmával is gyakran megkondítottak. A harang, mint egyik szép moldvai archaikus imánkból is tudhatjuk, híd, létra, üzenetközvetítő eszköz a föld és ég, ember és Isten között. „Linga langa három ága, mennybe hallik hangossága…”

A köröttünk örvénylik a hitványság és hazugság szennyfolyama. Nem szabad elveszítenünk a hitet, hogy van azért a világban igazság, szépség és jóság is. Van kultúránk, vannak urat mutató igaz értékeink és vannak ezt szem előtt tartó hiteles vezetőink is. Igaz az is, hogy a reánk váró csatlakozási folyamat olyan taposóaknákat is magában rejt, melyekre nem feltétlenül kell, kellene rálépni. A hibák kiküszöbölhetők, bár a feladat nehézsége akkora, mint felugrani a már javában mozgó és egyre gyorsuló vonatra. Mindenek előtt széles látókörű, következetes, a határokon túl nyúló nemzeti érdekeket szem előtt tartó magyar politikára volna szükség.

„Ne tűrjünk el mindent a parancsolgatóktól. Nézzünk bátran a világ hatalmasságainak szemébe, és nem mulasszuk el az országunkat kormányzó bárkiket figyelmeztetni arra, hogy létezik náluk nagyobb erő is: Isten akarata. – figyelmezteti az uniós csatlakozás előtt álló nemzetet Nemeskürty István. – Erős várunk nekünk az Isten, kemény pajzsunk és vértünk – így kezdődik Luther Márton zsoltára József Attila elsikkasztott fordításában. Ez az ének a XVI. században diadalra vitt egy keresztény mozgalmat és erőt adott megaláztatásaikban.

Magam pedig katolikusként olyan Európa híve lennék szívesen, mely így énekel:

Krisztus kenyér s bor színében
Úr s király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet.

Magam, szintén katolikusként mindehhez csupán annyit tehetek hozzá, hogy teljes szívvel tudom énekelni protestáns testvéreinkkel a zsoltáros ősi dicséretét: „Tebenned bízunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten, és te megmaradsz minden időben.”

Magam és családom nevében maradok szeretettel:

Imre

Kelt: Újkígyóson, 2004-ben, Vízkereszt ünnepén.