Tömörkény István: Szegedi alakok

Kis kurtakocsma volt az, ahol én azt a jelenetet láttam. Szűk szoba, a tetején egy lámpással, amely gyér világosságot vetett az ivóba, de hát elég volt az is a publikumnak.
A publikum egy idegen országbeli nagy csizmás lovaskatonából, két bérkocsisból, a kocsmárosból s két igen jeles alakból állott.
Ez a két igen jeles alak a sarokban ült, titkosan hajoltak a feketére festett asztal fölé, melyen nehány félliteres, egy emberséges tajtákpipa s két sapka feküdt. Különben nem bankócsinálók voltak ők. Az egyik külvárosi polgártárs, a másik meg muzsikus cigány.
A katona csendesen itta a borát, s olykor, előrenyújtva a csizmáit, kedvtelve nézett a sarkantyúira; a két fiákeros a két vasút közötti fuvardíjakról tartott egymásnak halk hangon tarifaszerű előadást, a kocsmáros aludt a söntésben, elővigyázat okáért úgy vetve keresztül a lábait a bejárón, hogy tudtán kívül a boros kancsóhoz senki sem férkőzhetett.

szozattovabbacikkhez

Vértesy Jenő: Tűzpróba

Petenyei Bodnak megjöttek vendégi,
Szép Rózsa lányáért jöttek háztűznézni.
Egyik Cobor Miklós. Jött gazdag hintóval,
Négy pompás vasderes, cifrahámos lóval.
Férfi volt a kora, piros volt az arca,
Töméntelen jószág, jobbágyság uralta.
Áldott volt a szíve, nyájas a beszéde,
Mind egész vármegye csak úgy bomlott érte.
De szóhoz nem tudott, hízelegve kérni –
Férfi vala talpig, igaz, büszke férfi.

Zamojski Szaniszló volt a másik neve,
Idegen a vére, polyák a nemzete.
Szőke, halványarcú, sugár, délceg legény,
Kevély, mint a király s mint a koldus, szegény.
Selyem a köntöse, arabus a lova,
Se égen, se földön nem volt más birtoka.
Hanem széptevéshez, bókoláshoz értett –
S Petenyei Rózsa keze az övé lett.

szozattovabbacikkhez

Honvédsír-felirat a kraszniki temetőben

In Memoriam!

A kraszniki dombok testünk temetője,
Innen szállt a lelkünk a csillagos égbe,
Sírhantunk a szellő öleli, csókolja,
Mezei virágot hord rajt koszorúba.
Nagy orosz földnek itt minden kicsi rögje
Vérünktől harmatos, vérünkkel bevetve,
Sarjadjon belőle diadalmas béke
S a magyar honvédek örök dicsősége.

1915. július 18.            40 halott

Osváth Eszter: Szállj, kis levél…

hullolevelDalolva röpülj, sietve szállj:
Válaszul a forró, késett vallomásra.
Az útban pillanatra meg ne állj,
Érkezésed harcos ifjú várja.

Gyöngéden, puhán hullj kezébe,
Adj enyhülést, vigaszt, balzsamot;
Lobogtass örömöt feléje
S hallgasd el, hogy már szívem halott.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Dal az éjben

Galíciában, lövőárokban,
Magyar honvédek ülnek bús sorban:
Zimankós éj van, lelkük fázik
S száll, melegedni, messzire, hazáig.

S a Tiszapartról álmok ringnak:
Harangszó, napfény, szénaillat…
S a mély árokban, méla búban,
Fölzeng a nóta édes-szomorúan.

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Requiem

– Ha majd zenét akartok egyszer írni nékik
Mozartok, Lisztek és ti új Beethovenek,
Írjátok akkor, hogy ha dús bíborban vérzik
Az alkonyat a sötét zongorák felett.
Ha majd egy csöndbe süllyedt kisszobában lesztek
– A fáradt napsugár a függönyökbe szúr –
Szívetekben a bánat arany mécse reszket
S a homlokotok sápadt kezetekre hull!

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Nótázó vén bakák a halottak élén

HaboruHogy zúg, zuhog, árad a nóta
Valamennyi vén fiú torkán
S hogy ölte órákig az orkán
Künn őket a próba-mezőkön.

Magyarok, öregek, nótásak,
Bakák, búsak: dacosan, hősön.
Puskaport még alig szagoltak,
De hősök már, mint hősön-holtak.

Így járnak a Végezés ormán
Ezer és ezer évek óta,
Mindig a Halálba loholtak
S el nem hagyta őket a nóta.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: A turáni testvérekhez

Kik elszakadtunk Ázsia szívéről
s kiket nyugatra hajtott a vérünk,
kik idefolytunk Kelet sátorából
és akik most holnapot remélünk,
értsük meg egymást, újra, még csak egyszer,
– míg vastalpával megtipor az élet –
hej! ott északon, hej! ott délen
figyeljetek testvérek!

Ott északon, te harcos, drága testvér,
ki leráztad a börtönvasakat,
hallgassad meg a rabbá lett magyart,
háthogyha széthull rajtunk a lakat!

szozattovabbacikkhez

Bella István: Testamentum

Vén-cigány Mihálynak

Az Elégedett Versek milyenek voltak?
– Az Előszó után, a fölégett föld után.
A mécslángba fujtottak, a borba-fúltak?
– A virradat után, Világos után.
S átbuggyant-e az írás kormán a vér,
mint a szegfű a vértanúk nyakán.
S hogy betűzték a mécs bugyrából derengő
szót a bor-s bú-békós barátok: jövendő?

Ahol elég a szó, elég a lélek is,
ahol pernye a vers, ott már korom az ország,
elapad a velő, a nők méhe is
karddal kirakott kút, a jövőt dögkútba dobják,
s téved-é a pusztába még egy kereskedő,
hogy Józsefet, a zsenge holnapot kihúzzák,
s megvevén vérét csecsebecsén meg kelmén,
javasnak, s helytartónak felneveljék.

Félig ükön, a fiam, a föltársult agyagban,
hol tél van és csönd és hó és halál,
zokog a malom, zuhol, ágyban, ágyúban, agyban.
Vén-cigány Mihály, vers-urna, úr-királ,
s hol a közösség fonákja a kiváltság,
agg föld és ifjú fő nem parókára vár.
Nem ott ássák a sírt, ahol megássák,
ha összekerül igazság és álság.

Ne legyen hamu a szó, ne legyen por a lélek,
se lángpernye a vers, az ember, ha magyar,
ne legyen világ korma, se lucska a létnek,
mit az idő a világ méhéből kikapar,
soha ne zengjen más-ajkon szerzetesének,
a föld fölött, mely ápol s eltakar:
„Látjátok feleim szümükkel mik vogymuk,
isa pur és homu vogymuk.”

                                         1975

Szentjánosi Csaba: A 75 éve született Bella István vonzáskörében, nem csak Emlékéve kapcsán. II.

BellaIstvanOtt hagytam abba, hogy István versei kamaszkoromtól kezdve állandó kísérőimmé váltak, versvilágom nagyjai közé emelte őket a szó ereje, nyelvi-hangi dimenziójuk, amit István olyan hihetetlen, megrázó szépséggel-és tartalommal  írt meg. Úgy is mondhatnám, szuggesztív erejűek, amilyen egyébként István is volt.
Édesapám, Nagymamám halála után Édesanyám elköltözött Újpestről Rákosszentmihályra, ahol akkor feleségemmel, két gyermekemmel laktunk. Szomszédja lett Pintér Tamás író, aki az ÉS, az Új Tükör szerkesztője is volt hosszú éveken keresztül. Az ÉS-ben Bella Istvánnal, Nagy Lászlóval dolgozott együtt. Tamásnak vittem el verseimet, aki fölkarolt. Ő Atyai Barátom, mert azt a tisztességet, emberi-írói magatartást azóta se nagyon látom a mai irodalom területén, leszámítva pár embert. Értékes útbaigazításaival, nyelvőri képességével, tudásával, egyedi szemléletmódjával, szeretetével kinyitotta előttem azt a kaput, amit minden író ember vágyakozva néz, hogy helye legyen, akár a kispadon is a MAGYAR IRODALOMBAN! Tamás szerepét le se tudom írni, megtapasztaltam azt nála, hogy milyen egy író világába belépni…hogy mit jelent látni, érezni, szagolni otthonában a könyvek-lavinája mögött az írás-hegyét.

szozattovabbacikkhez

Bella István: MARADJ VELEM

Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy
szék is rárakni ruhád
Mellém is fekhetsz Fekhelyem
mert itt vagy puhábbra vetem
csönddel bélelem boldogabb
holdakat gyújtok mint a nap
És hallgatok mert jól esik
hallgatom szívveréseid
mint csitul némul el a harc
amíg hajaddal betakarsz
Már nem is kéne mondani
csak hallani és hallani
Dobol az eső Hogy dobog
Benned zuhog Bennem zuhog

Bella István: TÁJKÉP, TIGRISSEL

Fölpuffadva az alkonyattól,
estvizenyősen, alkoholkéken,
mégis: rét legel számból, erdő lombol,
éhüket elveri éhem,
s az anyaföld, mint egy kéjenc
nagy macska, lábamnál dorombol,
fényeivel mancsolja térdem,
s közben setéten arra gondol,
hogy egyszer majd elnyel egészen.

tigris

Bella István: ZOKNIPOFÁJÚ VERS

Különös állat.
                  A vége a feje.
               A dereka a sarka.
                      A teteje
                      az eleje.

             Sose bírtam vele.

Pedig a nagymama hogy tanított!
     "A szája szélét meglazintod,
széthúzod,aztán zsuppsz! Bele!"

                  Sose került
              helyére a helye.
                 Sose sikerült
                    semmi se.

                       Ma se.
                       Na de:

     annyi harc után, bölcső
és sír közt, meg lehet szokni.
   Mit várhatni egy bölcstől,
         ha agyilag zokni.

Jókai Mór levele feleségének, Laborfalvi Rózának

laborfalvi rozaA nagy regényíró és a nagy tragika romantikus szerelmének levélemlékei meghatóan kedvesek. Alig hozta össze őket 1848 március idusa, a fiatal férj máris bujdosni kényszerül, s biztos rejtekhelyén Róza asszony állandóan látogatja, gondoskodik róla, majd egyengeti útját a szabadabb élet felé.

        1.

    (1850-es évek eleje)

    Kedvesem.
    Ha levelet akarsz nekem írni, azt Vadkertre címezd, az ottani postamester kezemhez juttatja, e napokban valahol találkozni szándékozom veled, egy fiatal ember, kit e végett megbíztam, el fogja mondani: hogy hol és mi úton!

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Bem apó örök serege

(A székely hadosztály
megalakulásának 10 éves ünnepére)

        I.
…Egy szál gyufától meggyúlt a világ!
Tizenöt éve, hogy egy vad, sötét kéz
fellobbantotta a gyűlölet kanócát,
s egy szál gyufától meggyúlt a világ!
Fekete útján szétfolyt a piros düh
és nemsokára
egy lángban állott Nyugat és Kelet,
Dél pálmája, Észak fehér hegye,
s lángban álltak a kéklő tengerek.
És felrobbant az ég is! A felhők égtek
s vörösen izzott a fekete égbolt!…
…Mondjam-é tovább? Hisz csak ma volt, bár rég volt!

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Kenyér – bor

    1
Minek e vesződség? Ez alvadtvérszínű
Kínlódás?
Láz, küzdelem – e halálos betegség –
minek? minek?
Hordozzuk a kórt szívünkben,
de nem sütünk egy csöpp
kenyeret;

világ asztalára,
emberiség asztalára,
az Úr asztalára
– nem sütünk egy csöpp
Kenyeret.

szozattovabbacikkhez

Diószeghy Dezső: József Attila

jozsef attilaMost siratlak, mikor legtöbb költőtársad
Szeméből felszáradt régen a könny.
Most siratlak el én, mert kevésnek fájt csak
Amíg éltél is, takart a közöny.
Apró, bitang kis költők, hogy féltek tőled,
Hogy miattad ők már nem látszanak
De hogy Rád tették az eltakaró földet,
Most könnyeznek és megbocsátanak.

Nem hozzád szól Attila e versem se már,
Te fekszel régen az anyaföld alatt.
Vádirat ez! Szám ezer béklyó kösse bár
Feltörnek mégis a sirató szavak.

szozattovabbacikkhez

Dutka Ákos: Nézem a kezem

Uram, ha egyszer fiam születik,
Adj neki harcos, verekedő öklöt,
Ne ilyen sima játékos kezet,
Amit a sorsom átoknak öröklött…
Heverő urak öröke e kéz,
Szereti az aranyat, a selymet,
Átkos örökség: halavány kezem
Ó be utállak… Ó be szeretlek…

Szeretem a szeme, ha játszani lát
Asszonyi hajjal virággal, rímmel
S ha egy-egy kínnal szerzett aranyat
Boros jó kedvvel léhán gurítsz el; –

szozattovabbacikkhez

Gáspár Jenő: Don Juan utolsó pohara

don juan tenorioMár nincsen színe a pezsgőnek,
S gyöngyöt nem terem, hogyha forr,
Asztalomról eltűnt a sok dísz
Elfolyt a fény és el a bor,
És sápadt, szörnyű, jaj, a tor.

A végső rózsa is elhervadt,
S lehullt a földre, mint a seb,
Nincs, ki öleljen, nincs koccintó,
Elment a legszebb aranyhintó,
És kint gazdátlan sír az eb.

szozattovabbacikkhez

Verseghy Ferenc: Edgy Szamos-parti fetske keserves nyögése

Étel, ital, álom, szükséges ez három;
   ezek nélkűl terhes az iga 's a' járom.
Nem hangzik illyen jól ellenség, tűz és víz,
   borzad ezen szokon a' testben minden íz.
Ennek edgyikével hartzol árva fejem,
   miólta az anyám emlőit nem fejem.
Kenyerem meg-észi Szamos víze árja,
   szántsak vessek bővön, tsak azt lesi várja.
Ha végzem keserves Tavaszi munkámat,
   hintettem a' főldben zabomat, árpámat;
ki tsap a' partyából, mint most-is nem régen,
   zohogva, morogva szalad a' térségen.

szozattovabbacikkhez

Darnay Kálmán: Citra ármánykodása

– Szigliget története –

Szigliget XVII.szÚj élet költözött be a szántói boszorkányházba, mióta Nana tanyát vert Citránál. Még a háztáján is meglátszott a jómód. Új ruhába öltözött a dugadűlt viskó, akárcsak Citra, ha az est alkonyatában megsétáltatta Nanát. Még a „Hétnótás csárda” képe is megváltozott. A csaprugó-hajduknak csak a söntésben jutott dülöngő hely. A belső ivó sávoly-terítős asztala, faragott támlás székjeivel, mulatozó vár úri vendégeknek lett állandó tanyázó fészke. Ott forgolódott a csiklandós szemű Nana. Felvidítva, magába bolondítva a harcok fáradalmait pihenő fővitézeket. Csak a szigorú erkölcsű paróchusnak nem volt ínyére Barabás templomatya özvegyének kirúgó viselkedése. De gyengének érezte papi hatalmát, hogy törvény kezére juttassa, – a faluból kiseprűztesse – a bűbájos asszonyszemélyt, kit becézgetve simogat minden várúri kéz. Hogy mégis borsot törjön a boszorkány orra alá, ki akarta tessékelni az özvegyi jogon használt templomatyai házból.

szozattovabbacikkhez

Molnár József: A halott és eltakarítása Hajdúnánáson

A Hajdúság néprajzával ezideig nem sokat foglalkozott a magyar néprajz tudomány. A kutatónak nagyon kevés adat áll rendelkezésére, ha a hajdúkat meg akarja ismerni. /1/

    Nánáson is, mint mindenütt a földön, az élőknek nagy problémája a halál. Nappal és éjjel elibük kerül ez a kérdés. Jelentősége van a halottal való foglalkozásnak. Aki halottról álmodik, az azt mondja, hogy esős idő lesz. Másik ember szerint, aki álmában temetíst lát, az lakadalomba megy.

    A halált bizonyos dolgok előre jelzik. „Aki ógusztusban született lány, az harminc esztendős korában meghal. Ha az asztal megreped, abba a házba meghal valaki. Ha a kuvik az ablakra száll és megszólal: halált jelent. Ha a kutya a háztövit kaparja, meg befele ugat a pitvarba: meghal valaki. Aki után kinyílik az ajtó, az is meghal. Ha a bútor recseg, az is halottat jelent a háznál. Ha sütískor a kenyír kettészakad: halált jelent. A háznál nem szabad temetísi-íneket ínekelni, mer meghal valaki. Aki után nyikorog az ajtó, az is meghal.”

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: Halbőr a gyógyszertárban

Halbőr Förgeteg János ma megint bejött a tanyáról, s ahogy a kocsijával megállna a katonakórház mellett, igen nehezen húzza a lábát, amint lelép a kocsiról. Vele van a felesége is, aki aggódva nézi Jánost.
Förgetegen valóban van mit aggódással nézni. Az arca halovány, megnyúlt, a vállai meg vannak ereszkedve, s mintha fogyott volna az egész ember. Nem passzol a lábaszárához a csizmaszár. Feltűnő jele a testi megrövidülésnek.
Kelletlen is egész viselkedésében, s lassan lépdel, útnak ereszkedve a belsőváros felé. Az asszony mellette megy, s néha szót ejt egyről-másról, azonban János a szenvedők szokása szerint unja a dolgot, nem felel, s földnek szegzi a fejét.
-    Ide? – kérdi az asszony.

szozattovabbacikkhez

Petri György: A 301-es parcelláról

301parcellaMaradjon úgy minden!
Az állatkerti dögökkel együtt?
Igen. Miért, hát különb sors jutott nekik?
A kötél szelídebb, mint az elaltatás?
Én nem felejtek (nem fenyegetőleg
mondom ezt: ilyen a természetem:
nem tudok felejteni).

Másrészt mit is kívánnék magamnak,
ha – ha-ha! – halott lennék,
és visszalátogatnék ide, mint kővendég?

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Halottak napján

Ez a nap azoké, akik messze mentek,
Mohos sírok ölén csöndesen pihennek,
S régen porrá lettek.

Ez a nap azoké, kiket nem feledünk,
Akikért gyászt öltünk, s könnyes lesz a szemünk,
Mikor emlékezünk.

Ma minden magyar szív nagyjainak áldoz,
És elzarándokol a falu, a város,
Ősei sírjához.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Házsongárdi temetőben

Egy délután a zajtól messze szöktem,
s az életemet mentem kipihenni
a Házsongárdi öreg temetőben.

Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent.
Olyan lélek-csitító volt a csend:
a némaság és a néma ajkú holtak.

Akkor láttam: a fényvirágos álmok
amik a lelkem szent csodái voltak,
halottak lettek: néma ajkú holtak.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Mindszent

mindszentA tűzfalakra hűs ködöt
sír a november mélabúsan.
Emberfürtös villamosok
futnak a ködbe koszorúsan.

Mindszent-virágos ár sodor
s egy dísztelen sír gondja éget:
ó, hogyha áthajítanám
koszorúval a messziséget.

Tudom, hogy vár ma, nő a köd,
nincs rajta rács, nincs rajta kőjegy.
Határon átkiáltanám:
ringasd szelíd karokkal, Őrhegy!

szozattovabbacikkhez

Vértesy Jenő: A szabácsi kapitányok

    Logodi Simonnak Sulyok István mondja:
„Szabácsot a török körül-körül fogja.
Achmed pasa jövell sok agával, béggel,
Szerecsenypofájú, kutyafejű néppel –
Nincs elég készségünk, hadunk kevésszámú,
Ásít az udvaron alig egy-két ágyú,
Fogytán az élés is, régtől üres zsebünk –
Az Atyaúristen se törődik velünk!
A király ajtaját megzörgetem Budán,
Elm’ék s haddal, pénzzel jövök meg azután.”

    Gőzölgő indulat reszket mind a szóban.
Simon mosolyogva feleli rá: „Jól van.”
Párducbőr mentéje panyókára vetve,
Piros az orcája, mindig friss a kedve.

szozattovabbacikkhez

Vértesy Gyula: Huszárnóta

A Visztula s Dnyeszter mentén
Vér csorog a huszármentén.
Áldott legyen minden cseppje,
Ez a hősök regementje!

Ez a hősök regementje,
Színe, java magyar benne;
Pezseg bennök a magyar vér,
Egy huszár száz kozákot ér!

Egy huszár száz kozákot ér,
Jaj, annak, akit kardja ér!
Csodalények másvilágból,
Tisza-partról, Hortobágyról.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Fajtáddal együtt átkozlak

Hahogy haragszol, nem az anyádért,
Nem hét gulyára szóló tanyádért,
Hanem haragszol romlott hazádért,
Grófok és papok uraságáért.

Nem gyermekidért fájtak a dolgok,
Nem tenmagadért nem voltál boldog,
Hanem megnyíltak gyászos mennyboltok,
Hanem haragra sok másért volt ok.

Jaj, hogy nem lehetsz te most az élen,
Bátran, durcásan, hősen, kevélyen,
Minden magyarnak bús szivén, mélyen
S rólad az ellen aggva beszéljen.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf