Sajó Sándor: Bessenyei

A nyíregyházi szobor felavatására

Jössz ide népem, csöndes áldozatra,
Legyen hódolásod fölmagasztalás!
Előtted a költő büszke ércalakja, –
Érdemét keresve – messze múltba láss.
Édes magyar nyelven zengjen róla ének,
Ki e nyelvért küzdött, erről álmodott:
Zengő magyar szóra sírjában is éled
S szíve e szoborban újra feldobog!

Ércalja ha szólal, érckebel ha dobban,
Ünneplő szívünknek tán csodás lehet:
Csodás, hogy dalt zengett daltalan napokban
S a közöny fagyátul meg nem dermedett,
Mily lángoló érzés, mely még tettre lázad,
S mely saját magán győz, óh mily őserő!
Új hangot sugall az elnémult hazának
S lesz a magyar nyelvnek büszke hőse ő!

Messze idegenben éli a világot,
Asszonyok szemében délceg dalia;
Útjára hajolnak viruló virágok,
Módja vón közülük szakítania;
Érte verő szívvel, rá sugárzó szemmel
Igézve óhajtják mosolyát, szavát,
Ő csak egyet ölel forró szerelemmel:
Ezt az elhagyatott, bús magyar hazát…

De magyar-e vajon, s nemzet-e a nemzet,
Ha szava, ha szíve immár idegen?
Egy-két ajk ha szól még, egy-két szív ha szenved,
Így vész a magyarság némán, hidegen.
Haladó időnek nincsen rá hatása,
Népek versenyében élni nem tanult;
Fáradt nyugalommal maga sírját ássa,
Nem hevíti tettre se jövő, se múlt…

Nemzeti érzésünk rútul eltiporva,
Idegenül senyved saját tűzhelyén,
Szomjazó léleknek szomját el nem oltja,
Eszmékben is koldus, szóban is szegény.
Kinő-e még szárnya, hogy magasba szálljon?
Szunnyadó lángja fölgyullad-e még?
S vajj’ elég erős-e győzni a halálon
Ez az eszméletlen kor, törpe nemzedék?

S már betelne sorsunk: elvesznénk a porban,
Küzdés nélkül, árván siratatlanul:
De a költő szíve még magyarul dobban
S fölbuzduló búval fárad, küzd, tanul.
Társasága: álmok, mulatsága: könyvek,
Lázas éjszakákon így nyer ihletet,
Így töröd meg átkát jéghideg közönynek,
Óh te csodatevő hazaszeretet!

Eszmék katonája, álmok álmodója,
Szebb jövőket zengi bátran, egymaga;
Nyugat sugárfényét a hazára szórja:
Gyászba borult égnek első csillaga.
Alvó milliók közt egymaga van ébren,
S riadó szavával fennen hirdeti:
Nincs erő, boldogság, csak a műveltségben,
S nincs igaz műveltség csak ha nemzeti!

Virág éltetője napsugár és harmat,
Nyelv és művelődés minden nemzeté;
Ez a kettő nincs meg a csüggedt magyarnak,
Ezért hervadsz, népem, gyászos sír felé…
Ébredj! tétlen búval ne sirasd a múltat,
Új életre hí az új kor szelleme:
Amazt megbecsülve, ezt ha megtanultad,
Kettős fegyvered van: – győznöd kell vele.

És a riadóra ím a nemzet ébred,
Fölpezsdül a szíve költők énekkén;
Lassú pezsdülés még, óh, de mégis élet,
Félig hűs lemondás, félig már remény.
Öröme kevés, de százados keserve
Édes honi nyelvén búghat legalább,
S van ereje immár a szent küzdelemre,
Hogy végre magyarnak tudja önmagát.

Magyarország költői sugártalan éjre
Hányszor varázsoltak sugaras derűt!
Hányszor vigasztalt meg édes dal zenéje,
Mikor reménységünk már-már elmerült!
Így vigasztalt ő is, feddett, sírt, csengett,
Bírálva ki kérdi, mit s hogyan dalolt?
Daltalan napokbul érdeme, hogy zengett,
S míg hallgatott minden, neki hangja volt!

S magyarság nevében újabb harcra száll még,
Lelkén mennyi terv kél, mennyi vágy hevült!
Ha valóra válna, ami jámbor szándék,
Teljesítve látná tisztét emberül.
S hogy az óhajtott célt, hajh! még messze látja,
S a megifjult szellem, hajh! oly gyönge még:
Elvonul bújával sivatag magányba,
S álmokkal enyhíti csüggedet életét…

A csaták hősének diadal a bére,
Útjára dicsőség hírvirága hull;
Szabolcs daliája, Bihar remetéje
Elfeledten hal meg, koszorútlanul…
De, ki lelke kincsét adta a hazának,
Nemcsak addig él, míg múló napja tart:
Szellem az idők szellemébe árad
És az utókorban arat diadalt!

Nemzeti érzésünk újjáteremtője,
Te is diadalt ülsz, új életre kelsz;
Itt lebegsz közöttünk megengesztelődve,
S küzdő szíveinkbe új erőt lehelsz,
S míg mi hálát mondunk égő szellemednek,
Magyarságunk harcát te vezesd tovább,
Maradj mindig köztünk, – hadd legyen e nemzet
Erős és hatalmas, mint te álmodád!

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf