Tamás Lajos: Jóságom sátora

Jóságom tágas sátorában
Űzöttjei a kínzó gondnak
Gyűlnek a tűzhely melegére
S míg lelkük falán öröm dobolgat,
Tanítom hívő gyermekségre.

Jóságom tágas sátorában
Dacos ifjak s gubbasztó vének
Krisztus-hitem vigaszát isszák
Itt híre sincs az öntő télnek,
Mert az öröklött bűntől tiszták.

Ez ősi bűn a bánat-átok,
Mely gyűlölséget vet s arat.
Ó jóságnak égi sátra,
Meg ne görnyedj a súly alatt
Mit rád nyilaz a rosszak vádja.

szozattovabbacikkhez

Alföldi Géza: Temetők népe

Mi a temetők népe vagyunk.
Csak a sírok ezre között
Érezzük jól és otthon magunk.

Az élőket mi kutyába vesszük,
Az alkotókba belerúgunk.
De ha meghalt, sírja fölé
Mea-culpázva odahullunk.

Az élő Krisztus itt sosem kellett:
Csak a halott Isten s a keresztek.

Mi az élőket csak szidni tudjuk,
Akármit tett, gyúrni, gyalázni,
De a halottakat fölénk emeltük,
Szoborba öntettük, s tudtuk imádni…

Ásgúthy Erzsébet: Csatatér

A tar mezőn halotti csend honol.

asguthyhozHadúr, mi lesz?
    Itten nem nyílik tavasz?
    A vérrel áztatott föld zsírosabb:
    mért nem nő rajta
    se virág, se gaz?

Hadúr, mi ez?
    Mér riadoz rügyek közt a rigó,
    mikor már dalra feni
    csőrét épen:
    mert eltörött kürt
    sír a réten?

szozattovabbacikkhez

Bodor Aladár: A hallgató magyar

Túl új határ sorompóján,
Könnytül sósabb új kenyéren
S fojtott hosszú alkoholján
Nevelkedik a testvérem,
A hallgató, új magyar.

A mi fajtánk, de lórulszállt,
Nem a régi, boros, szájas,
Nem kurjantja fel az utcát,
Át nem látszó szeme száraz,
Föld alá néz s hallgatóz.

Ős gyökérről alattomban
Jött messzire bujtott sarja,
Mozgásában új titok van,
S ajkán belül marad hangja,
Jaj, hozzánk már szava sincs.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Magyar rónán

Kalászos mezőkön kaszát kalapálnak…
Kalász érésére kisajtolt magyarok
De nehezen várnak; de nehezen várnak…

Búsult öreg magyar az Egeknek mondja:
„Magyarok Istene, immár fölségednek
Lesz-e miránk gondja? lesz-e miránk gondja?”

Sasmadár repül a rónákon keresztül –
Sárga kalásztenger valami szellőtől
Susogva megrezdül, - susogva megrezdül…

S hogy a suttogó hang mind erősbre válik,
Tisztán hallja immár: „Csak a jogod mellett
Állj meg mindhalálig, állj meg mind halálig!”

                                               1906. jún. 24.

Végvári [Reményik Sándor]: Magyarok mindenütt

turulMagyarok mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,

Kiknek nincs takarótok, vértetek:
Csillagokra gyakran nézzetek!

Úgy nézzetek a csillagokra, bátor
Szívvel, mint hajdan a rab prédikátor

Kemény gályapadokon, láncok között. –
Mert íme, nincs már, ami összeköt

Egymással minket, csak a csillagok.
Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog.

De ködön át, de szemfödélen át,
Vajon ma merre mutat új hazát?

szozattovabbacikkhez

Zempléni Árpád: Örök magyar

Ha minket is elfú a sors zivatar
Nem lesz az Istennek soha több magyarja.

Oh, honnan térnek vissza a nagy elmék?
Kitől öröklik bölcsességöket?
Múltból, amelyről nem tud már az emlék,
Ősöktől, kiknek rég nyomuk veszett.
Évezrek jőnek s évezrek suhannak,
Az emberiség nő, fogy, vesztegel;
Oly nemzet, melynek lángelméi vannak,
Nagy múltat élt már és nem veszhet el.

Romolhatatlan, – mint arany a sárban, –
A nemzetek lelkében ami nagy;
Sőt egyre nő, mint a korall az árban…
Ily vertarany szirt nemzetem, te vagy!
Szegény tudós ábrándohók meséje,
Költők sejtése, mind valóra vált;
Izzadt az ásó, – nyílt a sírok éje, –
És Babilonban szittya őst talált.

szozattovabbacikkhez

Árpás Károly: Élettapasztalatom

Az 1988-1989-es tanévben a korabeli szabályoknak megfelelve szeptembertől májusig a 2/A osztályfőnökeként meglátogattam a szülőket.

Megismerkedtem az USA Kalifornia államában élő Szabó Szilárddal, ugyanis a felesége Szegedre költözött, és itt nevelte a csecsemőket. Ő viszont San Francisco peremén Oaklandban élt.

    Mivel Judit gyermeke a kéttannyelvű Deák Ferenc Gimnázium angolos osztályába járt, ezért felkért minket, hogy vigyünk diákokat hozzá.

szozattovabbacikkhez

Büki Attila: IMA

Hova vezettek csillagi törmelékeid
elmentem Uram akaratod szerint
hogy írjak és fessek élők között
- jómagam holtan – földi műhelyedben
Uram megadatott só kenyér
szenvedély és gyötrelem
a látomások hattyús mezejéhez
Egyező volt akaratoddal Uram
szándékom szerint amit tettem
hisz csúszkáltattál óriás jégpáncélodon
meghasadt nádszálak között
Hajoltam Uram napra-nap
szakállas lelkek szívhangjával
mintha mázsás súlyokat emelnék

szozattovabbacikkhez

Adonyi Nagy Mária: Teremtés

A nemlétnek micsoda árnyfeje
 árnykeze árnyszava
 a nemlétnek micsoda árnya –
 hol az árnya?

A nemlétnek melyik elágazásán
 jöttek fel a szavak homlokodig
 hogy érinthessék a csillagot
 szétnézni okosan a világban
 mint aki valamit elhagyott
 keresni valami átok-szép mesét
 melynek homokjai – borok gyöngye
 szívünk földjén nem pereg szét

A mi földünk ólom a mindenségen
 ezüst bokraink e szavak
 Nyiss fel bennünk pecsétet zárat
 rózsáink meg ne haljanak

Dutka Ákos: Az élet kútja

Szemem, az éber két kíváncsi ablak,
Az élet kútja mély gödrébe nyílik,
S e bús aknába hullanak, zuhannak,
Tört életek, a bölcsőtől a sírig.

A kút káváján ül az Élet anyja,
Félelmes asszony, a vágy örök bolondja,
Kinek termékeny vajúdó öléből
Milliárd fattyú születik naponta.

zuhanas

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Imádság, hajnali fényben

Milyen kihalt most nélküled a táj.
Lépnék feléd a rám leső sötétben,
de fojt a köd s véres madár kiált
a lépes-tőrű álmok sűrűjében.

Mért hagytál itt a szavak csontrepesztő
csapái közt, e vadorzó világban?
Acélkemény félelmem árnya nő
s hűvös hiányod csobban lent a sárban.

Lerágom érted lábam, mint a vad,
hogy halálomból csonkán, de kilépjek,
és engem-őrző kezeid szabad,
indás csendjébe rejtsenek a rétek.

szozattovabbacikkhez

Mentes Mihály: Könyörgés engeszteléssel

Sötét és elnyűtt karaván:
Fáradtság, kín, verejték;
Rabszolgahajtó ostorok
Hátát véresre verték.
Irgalmas Isten, látod?

Nyakukban járom. Szántanak.
Dús termést vár a gazda.
Ők mehetnek pihenni majd
S enni moslékba, gazba.
Igazságos Úr, látod?

Sötét folyamként hömpölyög
Nyomukban asszony, gyermek.
Sikoltanak. S nincsen kenyér,
Amit kéz nekik szel meg.
Irgalmas Isten, hallod?

szozattovabbacikkhez

Pakocs Károly: Esti imádságom

És mindig levetkezem az Isten előtt, mielőtt lefeküdnék:
levetem sarumat, övemet, ékeimet, fekete köntösömet
s megállok ágyam előtt, mint valaha bölcsőm pereménél,
mikor édesanyám fekvésre igazította meg a párnám.

Egyedül vagyok. Nem takar a fekete köntös,
melyben szomorúnak, férfinak, áldozatnak lát meg a föld
és emberiség rabjának, isteni titkot rejtegetőnek.
Ez a szent ruhátlanságom mutat valóban engem.

szozattovabbacikkhez

Alföldi Géza: Hazátlanok

Hazátlanok! Akiket kitagad az otthon,
pár véresszájú, véragyú alak,
testvér, engedd, hogy ma titkon
a szívemre szorítsalak.
Átöleljem fáradt válladat,
letöröljem fénylő homlokod,
s beleégessem kínlódó szívedbe,
leszünk mi még, pajtás boldogok!
A Hortobágy, az sohasem tagad meg,
ránk gondolnak az alföldi fák,
s rólunk beszélnek ott fenn az égen
a délnek szálló vándor vadlibák.
Mert előttük szent ma is az a vétek,
hogy tenni mertünk félelmes nagyot,
s hogy nem akartunk rabszolga lenni,
de százszor inkább vagy hős, vagy halott!

szozattovabbacikkhez

Mohácsi Jenő: Magyar paraszt

Oh mi ezredévünk fenséges robotja:
Szántóföldön ballag, eke szarvát fogja
A paraszt.

Verejtékből kenyér, ugarból barázdák –
Egyik napon éli másik napja mását,
Nem is tudja másként.

Istenes, de gőgös, templomos, de józan,
Nyakas a bajában, de szerény a jóban
A paraszt.

Kocsmában, munkában megfeszül a karja,
Pipázva, borozva magyarok magyarja,
Nem is tudja másként.

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Halálgólya

Kosztolányi Dezsőnek

Észak-országnak
Sötét a folyója,
Rárepül éjfélen
Egy fekete gólya.
A fekete gólya,
A Halál személye,
A fekete folyó
A túlvilág vére.

Fekete, csúf gólya
Nem keres ott pontyot,
Békákat, szűz csíkot,
Csak egy vérporontyot!
Kötetlen, pólyátlan
Messze repül véle,
Várandós asszonyok
Háza közelébe.

szozattovabbacikkhez

Szentmihályi Szabó Péter: Magyarok

Találkozhatnánk száz évente
mondhatnánk még mindig ugyanaz
újjáépült a rossz erősödött a gyenge
s újabb hazugságokba szökött az igaz

Ünnepeink még nagyjából a régik
de a koreográfia már kifinomult
kik egykor tették ma azok nézik
s bohóc jelenen mulat a múlt

Vályi Nagy Géza: Az utolsó huszár-csákó

csako 01Az utolsó huszár-csákón
nincs paszomány, nincsen forgó.
Nem kacsingat alóla ki
táncra hajló, rádmosolygó
Huszárgyerek – szilaj, heves
sárkányvérű emberszálfa,
Rákóczinak, Bercsényinek
törzsökből nőtt unokája.
Az utolsó huszár-csákón
nincs paszomány, nincsen forgó.

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán: A vak ablak mögött

Budapest, 1939. június 4. hajnalán, az első és diadalmas magyar könyvnapok után a „Szépmíveseknek”.

A diadal napja a hegytetőn áll még,
De már ablakomra ráborult az árnyék.
Betakarta ködös, terhes őszi fajta…
Vak lett az ablakom…
Ragyogó fény többé nem szökik be rajta.

S megvakult ablakon ki hiába nézek,
Nem látok már semmit. A virágos rétek,
S szélzúgatta erdők, a lángoló hegyek,
Délibábos puszták
Eltűntek a ködben… Kopott órám ketyeg

Csak borús szobámban és… és – delet mutat…
Dél van most odakünn s talán engem kutat…
Tavaszi meleg dél, melynek jöttét vártam
És a romok között
– Csontig sebzett ujjal – néki utat vájtam…

vakablak

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang arany arssacra Meghi vo Mindhala lig 1 Meghi vo Mindhala lig 2 Czigány György-Simon Erika Könyvbemutató arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo