Dalmady Győző: Hazafiság és magyarság

Hazafiság és magyarság!
Ez legyen a jelige.
Ezt írjuk a lobogónkra,
Ezt vigye a sorompóba
A hon minden gyermeke.

Hazafiság! van-e ennél
Magasztosabb érzelem?
Ihleti a lelket nagyra,
Megtanít sok áldozatra,
Alkudozni képtelen.

És magyarság! van-e ennél
Öntudat szebb, nemzetibb?
Lelket önt a csüggedőbe,
Hősiséget az erősbe,
Holtakat fölmelegít.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Kormos kövek

48.

Egy ország ül az árok partján
nyál sercen tökmag roppan
s az ár a gátakat csavarván
vonyít a híg magosban
iszap takar be embert tornyot
szittyós hajúk a házak
hinnéd hogy minden összeomlott
de szivárványt vet sok ki homlok
ólajtón halásznak

Kosztolányi Dezső: Magyar vagyok, minthogy magyarul írok…

Magyar vagyok, minthogy magyarul írok,
magyarul mondom ámuldozva: tej
s magyarul mondom a halálos Áment,
ha ingadozva hátradől e fej
s az elomló test végső reszketéssel
a levegőbe rázza vézna öklét
s egy mozdulattal és egy bús igével
egy lesz vele a rejtélyes öröklét.

                                1933

kosztolanyi dezso 02

Kiss Menyhért: Censztochói legenda

Ős Jaznagora felhős orminál,
Mint egy repülő, óriás sirály,
Mely szárnyait a fellegekbe vonja:
Áll zordonan a templomok templomja;
Hajnaltól egyre folynak a misék,
Tarka búcsúsnép a nagy messziség,
Százezrek jönnek, bánattal, arannyal,
S ha elsírják, mi szívüket átjárja,
Könnyen, fehéren mennek, mint az angyal,
Meghallgatta a censztohói Márja…

És ott, hova litvánok, lengyelek,
Százéves gyászt, keservet, könnyeket,
Titkon elsírni járnak, ahova
Nem ér el a vad zsarnok ostora,
Fehérkámzsás pálosok seregébe,
Hol szent zsolozsmák hangja epedez:
Élt szomorún, törötten, feledésbe,
A legutolsó magyar szerzetes…

szozattovabbacikkhez

Tarnavölgyi [Fiák] András: Hősök ünnepén

Legyen ma minden, minden a Tiétek,
Ami e földön kedves, drága, szép,
Kis síró búnkban, könnyeinkben éltek,
Míg itt vállunkra nehezül a lét.
Nektek ragyogjon csak a nap sugára,
S az égbolt tiszta kéklő tengere,
Dalos madár az erdők vadonába
A neveteket daloljabele.

Minden virág csak Nektek illatozzon,
Nektek tapsoljon rezgő lomb a fán,
Patak, folyó csak rólatok csobogjon,
Ahány csak átfut a magyar hazán.
Legyen Tiétek erdő, völgy, hegy, róna,
Szegényes kunyhó, büszke palota.
Vonuljatok fel közénk ma dalolva,
Sok elesett hős, sápadt katona!

szozattovabbacikkhez

»A XXI. század a Titánok százada lesz, a XXII. pedig az isteneké…«

Ernst Juenger [Gondolatok Ernst Jüngerről]

Február 17-én hunyt el 19 éve Ernst Jünger [*1895. március 29. Heidelberg- †1998. február 17. Riedlingen] prominens huszadik századi német író, akinek irodalmi és politikai sorsa klasszikus szimbóluma mindannak, ami a XX. század európai kultúrájában avangarde, erőteljes és nonkonformista. Az első világháborúban katona, majd utána ismert jelenség- jelenségek szószólójaként lépett fel. Mind a két világháború résztvevője és szemtanúja, az 1920-30-as évek német konzervatív forradalmának egyik fő teoretikusa, a nemzetiszocializmus inspirálója, aki nem sokkal Hitler hatalomra kerülése után eszmei alapon „elpártolt a jobboldaltól”, túlélte a náci totalitárius uralom alatti hivatalos kegyvesztettséget, hogy a győztesek kirekesszék a „nácitlanítási” hadjárat alatt, és aki tehetsége valamint gondolatainak mélysége által le tudta győzni a „demokraták” elfogultságát.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Reggeli ének

Új erőben ébredve
Köszöntöm fényedet
Istenem s műveidre
Fordítom szememet.
Mily dicsően kel fel a nap
S minden új életet kap.

                                   1840

118 arany jános

Gyóni Géza: Latrok között

Tovább, tovább... ez a parancs.
Tovább, tovább a barmok útján.
Lakatlan, végtelen a puszta
S naptalan, szürke ég borul rám!

Hej, messzi még a Golgota?
A poroszlót hiába kérdem.
Kereszt alatt, gyászom alatt
Meg-megcsuklik elgyötrött térdem.

Hej, messzi még a Golgota?
Egy csöpp italt, bár ecet volna!
S elfojtott könnyeim vize
Szivárog csak rekedt torkomra.

Latrok között a Golgotára
Uram, Uram, miért üzesz engem?
Mint a titok hallgat a puszta
S egy varjú száll a végtelenben.

                      Krasznojarszk, 1916.

Horváth Imre: Az én Istenem

Ó, testvérem, nagy a te bölcsességed,
ki ismered az Istened, tudod:
örök az élet – s elméddel felméred
a koránt, kátét és a talmudot.

És te talán még bölcsebb vagy, testvérem,
ki hirdeted, hogy nincs más, te magad
sem vagy egyéb, mint a végtelen térben
fénylő elektromosság: Ősanyag.

És testvérem, lásd, pirulok miatta,
de nem tudom, kis életem ki adta –
és a halál célját sem ismerem.

Nem ismerem sem magamat, sem téged –
s e mindenható ismeretlenségek
roppant örvénye: az én Istenem

Marconnay Tibor: Világ Páncélja Lenni!

Nem gondolhatok immár önmagamra,
nem tűnhetek el sors sebes folyásán;
nem nézek vissza a letűnt napokra,
sem növekvésemre jövőm dagályán.

Mást ragadtam magamba s mások sorsa
lendít most és nem tarthat vissza sátán,
nincs kedv merülni léha mámorokba
az ember roppant tereit belátván.

Hatalmasabb e jó, mint mind a rémek,
mihelyt páncélnak sem kellek magamnak
s ezzel minden koron túl élet.

Isten kezében vagyok boldog Eszköz,
világ páncélja a vak emberek közt,
kiket nem sejtett örvények ragadnak.

                                                   1925

Túrmezei Erzsébet: Imádság a februári tavaszban

Amikor ablakom előtt
már hóvirágok harangoznak,
kis májvirágok kéklenek,
s a cseresznyefa rügyei
mind kipattanni készek,
látod, Atyám, hogy a korai,
februári tavaszban
rügyekre, virágokra
milyen féltő szeretettel nézek.

Hiszen ha őket
óvó kezeddel be nem takarod,
mindent letarolhatnak
hirtelen, kemény fagyok.

S akkor nem fakad rügyekből virág,
és gyümölcs sem terem.

szozattovabbacikkhez

Dalmady Győző: Csak magyarok legyünk!

A világon, melyben nekünk
Egy kis helyünk jutott,
Küzdelemmel kell töltenünk
Az éjet és napot.
De jöjjön bár még több s nagyobb
Zivatar ellenünk,
Megállunk a vészek között,
Csak magyarok legyünk!

Küzdeni az áradattal
A hajónak nehéz,
De a kemény kősziklának
Csak játék az egész.
Ezer évnek kőszikláján
Mi árthasson nekünk?
A földingás sem ingat meg,
Csak magyarok legyünk!

Voltak idők, hogy a magyart
Elhagyta a remény,
A hullámok százezrei
Összecsaptak fején.

szozattovabbacikkhez

Garay János: A hetyke huszárok

huszar16Ekéje mellett a suhanc áll,
Egy vakmerő legény;
Előtte büszkén a huszárhad
Kardot csörtetve mén.

,Hová, hová, kardos vitézek;
Ti cifra büszke had?’
Kiált a pórlegény utánok,
S forr melle és dagad.

«Hová megyünk-e, hej hová-e?
Prédára, földike!»
Riad kevélyen, elbízottan
Reá mindegyike.

S hegykén, kevélyen eltekintnek
Gúny és kacaj között,
Daróc ruháján a fiúnak
S a kérdező fölött.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Egyszerű ez

Lement a nap nyugaton,
Följött a nap keleten.
Egyszerű ez.
Él az, aki eleven.

Rongyos mindegyik zsebünk,
Rossz a magyar zsebe rég,
Egyszerű ez -
Elveszett az ezerév.

Ha elveszett, elveszett,
Nem keressük már elő,
Nem érünk rá,
Vonaton jár az idő.

Expresszen jár az idő
S gépből csinált madarán,
A gyalogos
Bizony hogy elmarad ám.

Szolgabíránk az agyunk,
Nem parancsol más nekünk,
Egyszerű ez,
Mi már motorral megyünk.

Nem vagyunk mi bölcs urak
S nem is vagyunk szamarak.
Új ezerév
Új magyaroknak marad.

                                    1924 nyara

Marconnay Tibor: Mi magyarok vagyunk

Magyar vagyok, szerelmem, drága kincsem.
Magyar vagyok, Te vagy rá nagy bizonyság,
magyar vagyok: a mi szerelmünk minden.
Úgy, ahogy te szeretsz engemet
s úgy ahogy én szeretlek, magyar sors szeret.
Elveszett világok lángolnak szemeimben!

Egy széttépett ország méltó fájdalma dobban
minden dalunkban, bús lélegzetünkben.
Mi magyarok vagyunk: ezt el nem veszi senki.
Sorsunk: a Föld sötétjén átderengni,
Magyar vagyok: a mi szerelmünk minden:
azt látom lenni, amit megjósoltam!

Magyar vagy, Föld és elérkezett Álom!
Csudát szór szerte a világnak sorsunk.
Oly szegény vagy és árva. Te lehetsz a párom!
S hatalmas Új-világ lesz vérünk sarja,
ölni a zsarnok hasztalan akarja:
magyar lesz, Föld és elérkezett Álom!

                                                         1924

Reményik Sándor: Üres kardhüvely szól

Kereslek, Lélek –
Szomjazom Reád –
Nem lehetnek szomjasabbak a fák,
S a füvek szomjasabbak nem lehetnek
Harmat, s eső után,
Mint ahogy én aszottan epedek
Lélek utánad. –
Mert íme megüresíttettem megint –
Hogy ne legyek egyéb,
Mint hüvely, melyből kiröppent a kard –
Valahol véresen és fényesen
Körülhordoztatik
Bíztatni, s erősíteni
E csillagtalan mindenség-homályban –
És a veszedelemre inteni
Minden magyart.
Ahol magyarok élnek, »valahol«,
S talán mindenfelé
Körülhordoztatik
Véresen, s fényesen a kard.

szozattovabbacikkhez

Barkuti Jenő: Ady Endréről szólva…

Van a magyar kultur életének néhány sarkalatos pontja, ami újra és újra szembetűnik, ha a gondolkodó magyarok visszatekintenek elmúlt életükre s sorsunkon kezdenek töprengeni. Aztán ha eljutunk odáig, hogy összevetjük a történteket napjaink közéleti viszonyaival, különös azonosságokat tapasztalhatunk. Legjobb vizsgálati terep ehhez, irodalmi múltunk, ami társadalmi viszonyaink mindenkori állapotának élethű lelki fotográfiája, erkölcsrajza. Mondhatni: össznépi pszichológiai térképünk. Itt van Ady Endre személye és költészete, ami miatt a párhuzamok keresésében nem érdemes tovább menni, s nem szabad megkerülni sem, mert amit a magyar életről, társadalmi kapcsolatinkról, közerkölcsünkről írt, abban sok vonatkozásban kísérteties a hasonlóság napjainkkal. Ergo, ennek okán itt van egy újra éledő Ady kultusz, amivel kezdeni kellene valamit, mert bizonyos hogy a jövő nemzedéknek is sok töprengést okoz majd Ady és költészete, mert mindig visszakanyarodunk Adyhoz, mint szomjazó a kúthoz. Magyar írástudó mind itt köt ki. Ide zarándokol, ide menekül, itt keres vigaszt.

szozattovabbacikkhez

Cs. Szabó László: Kis népek hivatása

Victor Hugo nyolcvanadik születésnapján a külföldiek is hódoltak előtte. A költő akkor már az emberiség látnokának tartotta magát. Rászoktatta a számkivetés. Sokáig élt egy szigeten, szemközt a megőszült tengerrel, amelyen látomásai rajzottak. Sokat látott, két királyság és két császárság bukását: 1848-ban majdnem agyonverték a vörösök, s 1871-ben a fehérek. Mindenkit túlélt, a családját is s úgy fogadta ünneplő házába a népeket, mint Noé apó. Főpapi botja az emberiség fölé emelkedett: szerepeket osztott. Bemutatták az angolt. «Shakespeare» felelte zengőn. A spanyolt. «Cervantes». Aztán a többit. «A világosság», «a szabadság», bókolt az aggastyán. Egy kis nép előtt kifogyott a szép szóból. «Ah, l’humanité!» vágta ki magát. Lehet, hogy másnap fordítva emlékezett volna a jelzőkre. Öreg és feledékeny volt, a szerepek kapásból jutottak eszébe. A népek másnap amúgy se kezdtek volna a szabadságért és világosságért fáradozni. A jelenet egyszerre fennkölt volt és nevetséges, de a magatartás mindenképpen tiszteletreméltó és jellemző. Európa egyik tekintélye minden népnek egyenrangú szerepet szánt, a hozzásereglő hódolatra az alkonyuló nagy század legkedvesebb eszméjével felelt. Eötvös Józsefnek vagy Wesselényi Miklósnak tetszett volna ez az ünnep.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Nyugtalan égbolt

Hideg szél kürtje, búgd: „A fény halott!”
Mi lett Sugárországból? Fellegország.
A megtelt Isten-szív kiáradott,
s most dől belőle, dől a búskomorság.

004 aprily lajos

Baka István: Zsoltár

Nem kértelek s nem kérnélek ma sem
Oly félszeg voltam véled Istenem
Csak vártam míg aktáid tologattad
Hogy föltekints és észrevégy de nem

A hold már kráterek pecsétnyomával
Úgy teli lett hogy rá se férne több
S te stempliztél tovább én meg feszengtem
Hajbókoló klienseid között

Nem hittem volna hogy külön beadványt
Nyúltok be végül mégis arra kérlek
Bocsásd meg nékem hogy sokat szerettem
S erényemnél többet nyomott a vétek

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf