Langmár János: Kit illet köszönet?

Ha erdőknek a mélyét járod,
hol fenyő tör az Ég felé,
gondoltál-e Te már arra,
ki volt, ki így rendelé?

Ha akácfáknak az illata
nyújtott néked örömet,
jutott-e már az eszedbe
kit illet a köszönet?

A természet örök élte
Égből rendelt nagy csoda,
hát járd az erdőt áhítattal,
mert az Isten temploma!

angyal fogsagban

Ölbey Irén: Könyörgés jó papokért

Ó add, Uram, hogy az Egyháznak jó papjai legyenek,
mint apostolaid, olyan alázatosak, fényesek,
a lelkük forrón Feléd táruljon s mennyei kegyelem
mossa le róluk a hétköznapok porát a végtelen
úton, amelyre meghívást kaptak. Lelkek halászai
lettek, övezze őket áldásod, akár a hajnali
sugár a csúcsokat. S tanításukban ne tévedjenek.
Mint Néri Szent Fülöp dagadt szívét: lángoló szeretet
hevítse szívüket irántad. S legyenek harcosaid,
katonáid ők, kiknek fegyverük s védőpajzsuk a hit,
Szent Gergelyek s Pázmányok legyenek valamennyien,
sziklából-vésett férfiak. S éljenek mégis szelíden,
mint Gonzága Szent Alajos. Tebenned éljenek, Uram,
legyenek hű sáfáraid, vessék meg a haszontalan
világ hívságait s életükkel is igazoljanak
Téged, ki a Világosság vagy. Arsi plébánosokat,
Szent Bernátokat s Keresztes Szent Jánosokat gyújts, Uram,

szozattovabbacikkhez

Pákolitz István: Gyökér

Szeretet
Szeretet
    Zúzmara csipkézte
    leveled

Szeretet
Szeretet
    Jégeső cifrázta
    friss virágkelyhedet

Szeretet
Szeretet
    Félérett gyümölcsöd letépték
    a felnőtt-gyerekek

Szeretet
Szeretet
    Talán még megmaradt
    sértetlen megmaradt
    szívünkből kihajtó
    újra is
    azért is kihajtó
    elpusztíthatatlan
    gyökered

Szeretet
Szeretet

Buda Ferenc: Szólásért való ének

plehkrisztusUramisten, ügyelj reám,
mert érkezett nagy nyavalyám,
feljött napom pusztaságra,
jutottam rideg szállásra.

Elért az idő haragja,
fekete aszály évadja,
forgok sokféle próbákon,
vergődöm betonkarámban.

Anyám méhéből kivontál,
szólván néven szólítottál,
terhet rám bőséggel raktál,
gondból rakott fészket adtál.

Bujdostam szoros utakon,
ismeretlen földhátakon,
hosszában poros pusztáknak,
széltiben szikes mezőknek.

szozattovabbacikkhez

Lampérth Géza: Fergeteg volt

Fergeteg volt… tűz-véres fergeteg.
Lelkünk felsírt, szívünk megreszketett…
De már letörlők égő könnyeinket,
Már felemeltük szívünk’ és fejünk’.
S minden viharvert vérző véreinket
Testvérkarral keblünkre ölelünk.

Erdélyország tündéres vég-öve,
Szent koronánk tündöklő ék-köve,
Móc-martalócok vadul rád zúdultak
Könnyű prédául hogy letépjenek.
Mi nyílt szívünkhöz orvkezekkel nyúltak
S tort ültenek ártatlan vér felett…

A vadvirágos Hargita alatt
Székely szívekből folyt a vérpatak.
Nők, gyermekek és aggastyánok vére…
Csoda-é, hogy égre sikolt jajunk?
– De csendesen!… Tán szükség volt e vérre,
Hogy teli teljék üröm-poharunk…

szozattovabbacikkhez

Ölbey Irén: Magyarságom

Magyarságom, te szent, te áldott,
te tiszta, fénylő öntudat,
úgy mutatlak fel, mint a zászlót
a vártorony, úgy hordalak,

mint büszke, szép, aranyló érmet,
mint nagy és nyugtalan sebet,
örök sebet, mit mindig érzek,
a földön bárhova megyek.

Talán a nyelv vagy te, a nyelvek
közt a sajátos, idegen,
a varázsos, a bűvös, melynek
minden mély titkát ismerem:

jelző, ige, főnév, hasonlat.
Vagy tán a hegy, a rónaság
vagy te, hol lusta szelek dongnak.
Talán a füvek és a fák,

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Nem akarok gyáva csendet…

          A költő legutolsó verse

Földi ember, bús törvényül;
Vagy ifjan hal, vagy megvénül;
De sohasem túl az elégen,
Míg el nem ég, addig égjen.

Szomorú sors megvénülni,
Még szomorúbb: sutban ülni;
Nem akarok gyáva csendet,
Amíg élek, zúgok-zengek.

Meddig bírom, majd elválik,
Csak azt tudom, mindhalálig;
Csendes ember lesz belőlem,
De csak kint a temetőben.

Turcsány Péter: A Duna üzenete

Mielőtt lehullunk, korcs ivadékok,
nemes tőkének visszanyesetlen
hajtásai, mielőtt betemetnek végleg
századunk peronoszpórás felhői:

cella-vakon, magányainkban görnyedve
ülünk a szóvesztés görcsös kispadján,
hiteink emlékét dicstelen orozzák,
       hajtva barmainkkal céljainkat is.

Hajcsáraink korbácsáról lekopik
a mézes celofán! Csomagolatlan
nyers erő menetel, rendeletekbe
       szabva a kényes tizedelést!

„Gyülevész kavarcz” bitorolja a törvényt;
kavarog becses és becstelen egyként
forrva a pokol görgetett hordójában
       s ömlik a Dunába, szennyezve földet, hazát.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel, erről-arról. IX. rész

nyiro jozsefkepOrsy Gábor: „A fiatal írógeneráció körül valami nagy mulasztás történt”

Nyírő József a könyv hatalmáról, a fiatal tehetségekről és saját terveiről

Suttogó hűvösvölgyi fák árnyékában beszélgetünk a nyári természetről, távoli kis székely falvakról, politikáról, háborúról, a magyar testvértelenségről, a könyv s az írás hatalmáról s jövendőről. Nyírő Józsefnek külön „erdélyi” elmélete van a politikáról, és egyetlen politikai hitvallása a veszélybe került magyarság megtartására minden tagjának bármily áldozattal való erősítésére irányuló akarat. Pontosan körvonalazott szemléletet alkotott magának az írói hivatásról is; ez abban áll, hogy ébressze, öntudatosítsa nemzetét, erősítse értékei megismertetésével és gondjai oldozgatásával…

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Az élet csak az Úr!

Ha meghalok, a sírom szép legyen,
s vadrózsák közt, – úgy, mint az apám sírján –
álljon a sírkövem…

A sírkő mellett nyájas pad legyen,
meghitt búvóhely, ahol megpihenhet
két szív szerelmesen…

Azt akarom, hogy, míg a rózsabokron
pillangó táncol, vadméh muzsikál,
s a nap mámort szitál,

csók csattanjon egy porló szív felett,
s a diadalmas emberi öröm
zengjen víg éneket!…

(Hogy bosszankodva lássa a Halál,
ki kuckójában ott lenn meglapul:
az Élet csak az úr!…)

Horváth Béla: A bencések balladája

Egy őrült asszony tántorog a lápon, tárt karokkal, eszelősen,
Kibukkan oldalán a borda, homlokán a téboly tündököl
Utána jár a dögmadár, de csontjaiban nincsen már velő sem,

A vére csökken, csak a téboly tombol benne, csak a bűn gyötör,
Amerre lép, a boldog csillagok lehullanak hideglelősen,
A sarka nyomán sír a föld, a sarkán fölserken a sírgödör.

Így bolygunk mink is, Benedek, a bőrünkön kibukkan a csupasz csont,
Sajognak sűrű sebeink, szólongatunk egy bencés Remetét,
Hogy megjavítson minket, mint a barlang is meggyógyított egy asszonyt;

szozattovabbacikkhez

vitéz Saáry Gyula: Az én imám…

Mikor imádkozom, Istennel beszélek,
Szánva vétkeimet, engesztelést kérek;
Mikor fohászkodom, Istent karolom át,
Lelkembe, szívembe zárom akaratát…
Imámban a lelkem felszáll az Istenhez,
S hódolattal teljes szent látogatást tesz.
Hallgass meg, óh Uram, adj erőt, kitartást,
Meggyötört testemnek – és imámra áldást!

feszulet1

Szabédi László: Minek örülök

Mért búslakodnám? Annak örülök,
amit az Isten lenni adott.

Hogy széles mezőkön száz sugár sürög,
s én látom a színt, a fényt, a napot.

Hallom a hangot, mit százezer madaracska
csicsereg boldogan, csókra csalogatva.

Érzem a barna föld részegítő illatát,
s hogy idegeimen az élet csap át.

Karomat kitárom, féktelenül fütyülök,
vidáman vallom: íme, vagyok!

Mért búslakodnám? Annak örülök,
amit az Isten lenni adott.

Legifj. Szász Károly: Mi az Isten?

Kérdém a bölcset: «Mi az Isten?»
– A sohse nyugvó őserő,
Intézve az anyag cseréjét:
Az életet – felelte ő.

«S mondd meg költő, te, mi az Isten?»
– A ki teremt világokat,
És akinek parancsszavára
Megnyílik ég, föld megszakad. –

«Mi az Isten? Tudsz-e felelni
E kérdésre lánykám te is?»
– Aki vigyáz reánk szeretve,
Ki meggyógyított engem is. –

Ölembe kaptam kis leányom’,
Ő rám nézett, s elhallgatott.
«Az az Isten, minek te mondád,
Mert az a legjobb, s legnagyobb!»

Agyagfalvi Hegyi István: Magyar ősz

Szívemre szállt az Őszmadár…
Miért? Üres e rőt határ!
Itt nem talál egy szem magot,
a Nyár itt semmit nem hagyott!

Egy kóró görnyed fázva itt…
Mi ez? Acél, a vágy, a hit?
Ott egy kiszáradt vén patak…
Ígéretek és szép szavak?

Valami csillan… dér csupán!
Be hazug most a délután!
A színe, fénye, hangja más,
haló fény, beteg károgás!

…Szívemre szállt, – s hány szívre ül! –
egy csúf, vén varjú, egyedül!
Ha elszáll s más jön, újra az!
Elűzi-e az új tavasz?

Füst Milán: Magyar könyörgés

Ó mért nem küldöd sugárodat,
Ó mért nem küldöd sugárodat,
Isten, mennyei kardodat.

És mért nem küldesz látnokot,
Húnyt szemmel aki vezetni szokott,
Rettenetes lángoszlopot.

Mit mutassunk? nyitott sebeket,
Sáros, sebes, nyüves szíveket?
– Megalázottat ki szeret?

Emeld fel mégegyszer a főnket
Gyűjtsd össze megtört kis erőnket,
Könyörgeni hogy tudjunk előtted.

Kuthy István: Európa

Oh, szegény Európa,
Hazánkkal szívében,
mit várhatsz Nyugattól
sorsod érdekében?

„Komik-őrületben”
él apraja-nagyja,
s hogy a holnapból mi lesz,
arra semmi gondja.

Boldog, s elégedett
azzal a világgal,
mely szakított hittel,
s minden hagyománnyal.

Oh, szegény Európa,
Hazánkkal szívében,
mit várhatsz Nyugattól
jövőd érdekében?

Sajó Sándor: Örök bánat

Siralomvölgyben keserült a szám,
Ajkamra buggyan két szó: nincs hazám,
És belesírom a nagy semmibe;
Ez égi törvény, – így kell lennie…
Siralomvölgyben hangos nép tolong,
Száz új reménység csordul, mint a méz,
Rám, bús kobzosra, szánakozva néz:
Hát nem halt meg ez a vén bolond?

Még nem haltam meg, – meg se halhatok:
Én magyar fájdalom vagyok;
És ez a bú már föl se lobban,
Csak önmagában elmerengve
Homályzik rá a síri csendre,
Mint örökmécs a kriptaboltban;
Az én szívemben emlékek jajongnak,
S a bús tegnapnál még búsabb a holnap;
Én láttam Koppányt, – vére rámkiált,
Láttam Mátyást, mint bús öreg királyt,
Jártam Mohácsot bűnbánó-kesergőn,
Sirattam Zrínyi eldőltét az erdőn;
Mely itt vajúdott ezer éve,
Rajtam betelt a végzet átka,
Én láttam bukni nemzetet:
Hős fegyverét hogy eldobálta,
Az Isten ezzel írta égre
A rettentő szót: elvégeztetett…

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Magyar táj képekkel

Széperdőn csen volt…
A fák lombján a rigó
fütyölt vígan s fénylett a mennybolt.
A domb lábánál állt a bodza
és virágzott… és harangozva
békét üzent egy messzi torony.
S a tájba hajolva kora reggel,
küzdve indákkal, levelekkel,
anyókám zsémbelt: nő a gyom.
– Mert sok volt a babra. Dereka nem állta.
De énekelgetett mégis szegény
s az aszú pityókát kapálta.

Szaloky IStvan 95230

Nyirő Józseffel, erről-arról. VIII. rész

nyirőjózsef    „Az író igenis politizáljon”

    Beszélgetés Nyírő Józseffel az erdélyi írók politikai küldetéséről

    Az erdélyi irodalom egyik legmarkánsabb egyénisége, az erdélyi gondolat egyik legtisztább kifejezője Nyírő József. Népszerűségben, olvasottságban a legelsők között áll, könyvei igen nagy példányszámot értek el, és a Művészeti Hetek alkalmával rendezett retrospektív könyvkiállításon egy csomó külföldön megjelent Nyírő-regénnyel találkozunk: az Uz Bence, a Havasok könyve, Az én népem, a Kopjafák német kiadásával, Az én népem és az Erdélyi novellák olasz fordításával, az Isten igájában holland kiadásával, de megtaláltuk az Uz Bence cseh nyelven és észt nyelven megjelent kiadásait is. Amikor Nyírő a legutóbbi időben országgyűlési képviselő lett, több figyelő és aggódó hang kérdezte: nem fog-e ártani Nyirőnek, az írónak a politizálás, kell-e, szabad-e az írónak politizálnia?

    Vörösmarty utcai lakásán kerestük fel őt, hogy erről a kérdésről elbeszélgessünk vele.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 46TItábor magyarokogyűlése Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf