Balassi Bálint: Bocsásd meg Úristen…*

Bocsásd meg Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét;
Töröld el rútságát,
Minden álnokságát,
Könnyebbítsd lelkem terhét.

Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Tétova bujdosik, mint madár a szélvészben;
Tőled elijedett,
Tudván, hogy vétkezett,
Akar esni kétsígben.

Látja magán való számtalan sok jódat,
Kiért tudja, téged mint tisztelt, jól-tött urat;
Háládatlanságát
Látván hamis voltát,
Ugyan szégyenli magát.

szozattovabbacikkhez

Nagy Gáspár: Te Deum

Te Deum laudamus …
e csöppnyi falvak népe
csöppnyi templomokban
haranglábakban
idegyűlvén letérdel
Téged Uram dicsérünk …

– szorítás nélkül ne roppanjunk a csendbe –
– mostohább kő már ne hulljon szájra szemre –
– házainkat így tartsd meg kifosztott síri rendben –
– hajunk lengjen csak tovább kötözzék fenyvesekre –

e csöppnyi falvak népe
csöppnyi templomokban
haranglábakban föláll
hazaindul
s visszhangozzák a léptek:
Ne hagyj soha szégyent érnem!
Ne hagyj soha szégyent érnem!

Ölbey Irén: Mária és Márta

Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény,
és főtt a főzelék és sült a sütemény,
S Mária kuporgott az Úr lábainál
a rezedás kertben, ahol suhant a nyár.
Milyen csodálatos, milyen örök a kép,
Mártáé a világ, Máriáé az ég.
Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok,
Máriában ihlet és irgalom lobog.

A jobb részt választottam, Mária vagyok,
titkos hangra figyelek, tűz és jel ragyog
szívemben, s az egyetlen szükséges hevít,
s amit kapok, az tőlem el nem vétetik.

Rónay György: Jelenlét

Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt.

Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.

Áss le a föld alá:
csontokból és kövületekből
szándékainak lábnyoma
dereng feléd.

Mindenütt láthatatlan.

Mindenben látható.

Túrmezei Erzsébet: Töviskorona

D. Ordass Lajos emlékének

Elmondtad egyszer megihletettem,
– ó, hogyne volna feledhetetlen! –
hogyan sebez a töviskorona.

Befelé szúró, nagy tövisektül
piros vér cseppje érettünk perdül
alá a Krisztus tiszta homlokán.

De kifelé is zord tövis mered,
hogy annak ártson, azt sebezze meg,
ki szent fejét magához öleli.

Így mondtad akkor. Te szenvedsz mostan
elítélten és meggyalázottan…
Ó, az a szúró töviskorona!

Nagyon szeretted. Forrón ölelted.
Nem féltél, hogy a te véred serked.
És most… sebez a töviskorona.

                           1948

Batsányi János: A magyar író

„Mint az égő fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol.”
Míg az értetlenek nagy-bátran ítélik,
S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik:
Míg a bölcs örömmel szemléli, csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homálya:
Ő [noha van máris, ki szívből dicséri,
S hogy jót akart és tett, nyilván megisméri]
Saját érdekében lelvén fő jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát,
S reményli, hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszöntik néki.

                               1820

Indali Gyula: A honvédek

    »Előre te honvéd, előre huszár!
    Megtelve keservvel a szív, s a pohár.
    A szent haza vészben! Előre! A vér:
    A nemzet hála s a hősi babér!«

A múlt dala volt ez! … Óh, hogy sietének
A vészbe’, viharba’ elesni szegények!
A férfi vezér leve, hős a gyerek!
S a hitves, a lány, s anya nem kesereg.
Küzd, mint az oroszlán és győz a sereg.
S a nemzet imája, reménye velek.
–  – De hah! mi e csönd? … Hol a tábori lárma?
Az asszony imája, a bajnokok álma?
Hol csattog a kard? Hol a kürt rialdalma?
Az ős haza színei merre lobognak?
Mért pörg nesze fátyolon át a doboknak?
Halál kire tátog a puska csövén?
A sír kire vár a bitófa tövén?
Előre te honvád, előre, huszárok.
Vár gyáva bitófa s a jeltelen árok.
Eladva az eszme, eladta viszály!

szozattovabbacikkhez

Listius László: A nemes Magyarország címeréhez

Néppel bővelkedő s Márssal dühösködő,
    Ó, te dücsőséges jel,
Mi régi eleink, sok nemes feleink
    Dicsekedhetett kivel,
Mert sebbel virágzott s ereje ágazott,
    Diadalmadért mivel.

Mint ama kemény vas égben repülő sas,
    Szemeit szikráztatja,
A napnak fényére s sugár erejére,
    Ki fiait fordítja,
Ki reá nem nézhet, se reá nem érkezhet,
    Tudja, hogy nem sajátja.

Mint a mágnes vonszod, s te magadhoz húzod,
    Hírrel a vitézséget,
Mert kifolyó éren s a szép piros véren,
    Osztod a nemességet,
Szárnyaidra veszed, ráróval is teszed,
    Tanuló bölcsességét.

szozattovabbacikkhez

Móricz Zsigmond: Bujdosó kurucok éneke

Csorba szablyám, csorba,
Csorbább a ki hordja,
Vásott élű kuruc,
Mit futsz!
El nem hagy árnyék.
Nincs háló hajlékod,
Nincs terített asztal,
Nincs, a ki vigasztal,
Hol a hazád neked,
Mid van még vesztened?
Feleséged nem vár,
Holtodról jó hír jár,
Búsulj bár,
Nem is kár.
 
Jól van így pajtásom.
Bujdosásban társom
Csapzott túzok testvér,
Nem kár ilyen testvér!...
 
szozattovabbacikkhez

Somló Sári: Föltámadásra

Egy húr pendült a hegedűkön…
Új tiszta húrról, tiszta hang,
Remegve búg – zokogva zúg –
Mint hajnalt üdvözlő harang.

Bűnért vezeklő könnyet ontat,
Köszönt munkára sietőt,
Sírván búcsúztat hősi holtat,
Ujjongva bátorít dicsőt.

Egy húr pendült a hegedűkön…
Sikító, síró, riadó, –
S a hegedősök váz kezében
Munkára kész a tört vonó.

Visszhangja kél bércek kövétől
Tenger morajló habjaig –
A görnyedők véres szívétől
Gyermek mosolygó ajkaig…

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Az uralkodó zűrzavar

A felhatalmazással bíró képviselő kötelessége hangoztatni azt a nézetet, amellyel felhatalmazást szerzett. Az ellenzék tehetetlensége, hogy rosszul értelmezik a munkájukat, ugyanis nem az a dolguk, hogy megszerezzék a hatalmat. A mindenkori ellenzéknek az a dolga, hogy rávilágítson konkrétan a helytelen gyakorlatra. A demokráciát rosszul értelmezik, ugyanis a mérlegnek nem az a dolga, hogy mint képzelik sokan, egyszer ide, egyszer oda billenjen, nem, a demokrácia arról kellene, hogy szóljon, hogy az emberek bizalma azok irányába nyilvánuljon meg, akik képesek olyan döntések meghozatalára, amiben kifejeződik az elvárásuk. Valljuk be, az átlagnak sorozatos csalódást okozott eddig a hőn óhajtott szabad világ.
No, nem kell a regnáló erőnek kihúznia magát, hiszen csak azt bizonyítja, hogy a média mantrázással időről-időre talál olyan helyzetkonfliktust, amivel megítélése szerint terelhető a közgondolkodás. Emlékezzünk vissza a programbeszédekre:
"Én azt mondom, ideje volna ezen már változtatnunk. Legyen most másképp. Legyen úgy, ahogy igazságos. Fizessenek a hazugok! Először fizessenek a hazugok! Fizessenek azok, akik becsapták, megtévesztették és félrevezették az embereket!"

szozattovabbacikkhez

Kovács Imre: Parasztok, írók, programok

    I.

    Mesterkélt vita volt nemrégiben a „Hanza” Szövetkezeti Újság hasábjain arról, hogy parasztok- a földmívelők, vagy nem parasztok. Szőke Péter cikkével azután a KELET NÉPE is bekapcsolódott a vitába és olvashattunk néhány hozzászólást a kérdéshez. Egyik tábor tiltakozik a „paraszt” név ellen, a másik dacosan, öntudatosan vállalja. Szívem szerint ez utóbbiak beszélnek, de a kérdés lényege még sem az elnevezés, hanem az a sors, történelem és életforma, amit e név: parasztság takar s inkább arról beszéljünk.

    A parasztságból mindenki menekülni akar. Sokan már ki is léptek e síri börtönből. A nagyparasztság régen nem tartozik a parasztsághoz, még idejében fölsorakozott az urak mögé. A jegyző, pap, tanító, orvos, patikus és a falui középosztály egyéb elemei szívesen barátkoznak a gazdag parasztokkal. Névnapi vacsorák, disznótorok, keresztelők, és hasonló alkalmak hozzák össze őket. Nagyokat esznek, isznak, dorbézolnak, ami a sovány erszényű falusi intelligenciának szinte karitatív jellegű megsegítésével ér fel.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról [XXIV. rész]

    Ha az ember a csodálatos könyvekre gondol: Jézusfaragó ember, Uz Bence, Isten igájában, Az én népem, Havasok könyve – és emberi arcot próbál idézni mögéjük: nem sikerül. Írójuk hétköznapi arca álarc, csak érezni lehet mögötte a titokzatos, megközelíthetetlen embert, akit csak a madarak, fák füvek, havas ormok és tűzné mesélő vén székelyek, hallgató legények látnak – a félhomályban, zengő hangja, szíveket nyitogató, cirógató szavai mögött. De ha feljön a nap és belenézel az író józan szemébe, az értelem és álarc természetes, hideg és vizsgálódó keménysége mögött elvész a megfoghatatlan, amit keresel: a havasok költője.

    Szemben ül velem és mosolyog, beszél. Bíztat, ne sajnáljam a paprikáscsirkét, arravaló az. No, még. Beszél, pedig tudom, nem nagyon érdekli, amit mond, de nem hagy szó nélkül. Házigazda.

    Késő este van, most futott be a vonat Udvarhelyre. Majd holnap. De már a fülemben cseng valami ebből a sajátságos székely világból: a Nyírőné utánozhatatlanul kedves székely beszéde.

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Isten dolga

Akárhogyan tűnődöm én
A végzet zord hatalmán:
Fordítni rajta nem tudok,
Bár sokszor úgy akarnám.

Ma csöndes minden mint a tó,
Holnap zúg mint az örvény,
Az élet fölött ott lebeg
Mindig az örök törvény.

A sors keze ma simogat
És holnap összevérez.
Mindaz, mit látunk, álmodunk,
Talányos, szövevényes.

Miért van így? miért van úgy?
Miért nincs okosabban?
Ne fürkészd, gyarló emberész,
Titok. Megfoghatatlan.

Nem néked, magának felel,
Mi mindezt kigondolta.
Az ember jót, rosszat leél,
A többi - Isten dolga.

Magyar János: Tisztelendő lelki Atyám…

Tisztelendő lelki Atyám
De sok az én vétkem,
Arra kérem, ha csak lehet
Imádkozzon értem.
Kötelesség parancsolja,
Hogy muszáj gyilkolni,
Hogy is tudnék ennyi vétket,
Én leimádkozni.
Beismerem bűneimet,
Fáj a szívem érzem,
Tisztelendő lelki Atyám:
Imádkozzon értem.

Tisztelendő lelki Atyám
Beteg az én lelkem,
Nem tudom az orvosságát
Hol s merre keressem?
Vérző sebem begyógyítja
Doktor orvossága,
Beteg lelkem vigasztalja
Urunk imádsága.
Orvosságát a lelkemnek
Ezzel föl is leltem.
Tisztelendő lelki Atyám:
Meggyógyult a lelkem.

1915

Olosz Lajos: Könyörtelen mesék

Vérből vérbe, tízezer éve
átszáll mindig egy súlyos, forró, nagy kereszt,
együtt nő velünk
és, ha nőttünk,
magához szorít és nem ereszt.
Két karunkkal szélesen átöleljük,
szorosan hozzásimultunk,
ajakunkat reá tapasztjuk
és emésztő tüzében elhalunk.
Amerre megyünk, magunkkal visszük,
fejünk felett magasan áll,
feltört vállunk sebe, ha éget,
terhe alatt, ha lépni nem tudunk,
nem fogad el semmi mentséget.
Forró fáján, ha nagyon kiégtünk,
parancsára, ha állunk és kérdezünk,
ha az asszonyok között eszünkbe jut
az Anyánk és Mária,
akkor érezzük, hogy kereszt a kereszt,
vérünkre döbbenünk,
megítéljük magunkban
a garázda, szilaj ősöket
és vallatóra fogunk
egy halotthalvány, ifjan elhalt
porladó dédanyát
és akkor lelkünkre hullanak
a sötét, forró, könyörtelen mesék.

Rudnyánszky Gyula: Isten

Sötét magányban, a kétségbeesésnek
Kopár szikláján ülve, tétlenül,
Míg sebeimben tőr volt s kétkedések
Kínzó, kísértő árnya vett körül:
Föltámadott egy emlékembe vésett
Név, melynek fényétől lelkem derül;
Egy név csupán a gyermekkor homályán,
Örök láng a küzdelmes férfi-pályán.

E név volt ajkam legelső fohásza,
Legboldogabb időm napsugara;
Bölcsőm párnáin hánykolódva lázba’
Ezt súgta esdőn az aggó anya;
És kedvesem szerelmes oktatása
Az volt: ha tépő bánat bántana,
Forduljak ég felé; ki segítsen:
Sosem lehet más, egyedül az Isten!

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Csak Jézusra nézz!

Tiele-Winckler Éva-anya után németből

Ha kísértés fenyeget,
csak Jézusra nézz!
Ha szomorú a szíved,
csak Jézusra nézz!

Ha vész, vihar szorongat,
csak Jézusra nézz!
Ha árván járod utad,
csak Jézusra nézz!

Világ virágai közt
csak Jézusra nézz!
Ha tőrt vetnek örömök,
csak Jézusra nézz!

szozattovabbacikkhez

Illyés Gyula: Magyar a csapások alatt

Veri a sors a magyart, dühösen
    vagdalkozik.
Egyet nem üt le testéről sosem,
    a láncait.

Reményik Sándor: Az álorcás magyar

Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára
                           Makkai Sándornak

A magyar erő roppant ormain
Jártatta hideg, szomorú szemét:
Mohács mögött, ország-halál mögött
Csillogtak messze Mátyás csúcsai…

Rajtuk jártatta szomorú szemét,
Róluk álmodott szörnyű éberen:
El nem ragadták álma paripái,
Önuralom zablázta zordonul.

Tudta: ütközni nyílt hely nincs sehol,
Sem döntő diadalra rónaság,
Sziklák közt folyt véres bújócska-játék,
Erdélyi farsang, komor karnevál.

Az új mulatság új magyar kívánt,
Nem ledübörgő felvonó-hidat,
Nem egy ellenség ellen egyenest,
Fedetlenül kirontó Zrínyiket.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf