Prohászka Ottokár: Az Úr munkásai

«Ezek után pedig rendele az Úr más hetvenkettőt is és elküldé őket kettőnkint maga előtt s mondá nekik: Az aratás nagyon sok, de a munkás kevés.» (Lukács 10, 2.)

a) A mezők fehérlenek, az aratás nagy. Jézus végignéz lélekben a világon. Beletekint nyomorába, bűneinek, szenvedélyeinek sötétségébe; élénken átérzi bajait; rokonérző, nagylelkű szívvel segíteni akar, azért arra utal, amire legnagyobb szükség van: kérjétek, hogy az Isten apostoli férfiakat küldjön; jelzi is, hogy milyeneket; erőszak és érdek nélkül, tisztalelkű embereket, kiknek a ragadozó, kegyetlen, önző világ temperamentumában nincsen részük; mezítlábú, békés embereket, kikből sugárzik a lélek; kiknek a világgal szemben csak egy tényük van, hogy vegye a békét, melyet ők adnak s adjon viszont kenyeret. – Jézus lelkéből való a kereszténység; terjesztésére, fönntartására szintén hasonlelkű, «congeniális» emberek kellenek. – Nézd e Krisztustípust; tekints kristályos mélyeibe; töltsön el téged is az a lélek; ha ez van benned, akkor nézz bizalommal e nagy aratásra s suttogd magadban: Isten küld, lelke űz; megyek.

b) «Kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.» Kérjétek az ilyen munkásokat. A «congeniális» lelkek, a krisztusi rokonság nagy kegyelem, azt kérni kell. Az egyházban meglesz a jogszerinti, apostoli utódlás; de a jog csak vasdrót. abból nem lesz koszorú; virág, erkölcs kell hozzá; a jog sziklaréteg, abból nem lesz szép világ;fenyves, erdő, moha, pázsit, rét kell hozzá; kérjétek ház. – Néha e géniuszból valami jelenik meg köztetek s máris elragad; gondolhatjátok, nem tolsztoji passzivitásban, nem ibseni ködben, hanem az «emberfia» eredeti szépségében köszönt be hozzátok, mennyire hódítja meg majd szíveiteket. Szentjeink e típus variációi. Kérjetek, kérjetek apostolokat, szenteket s nesak kérjetek, hanem neveljetek. Hátha gyermekeitek arcán, ha Krisztusnak nevelitek, kiverődik a krisztusi hasonlóság!

c) Munkások kellenek, kik új világot teremtenek; élénken perceptív s keményen munkás lélekre van szükségünk. Munka kell; sziklákat kell fúrni, követ fejteni, aratni kell. Az apostoloknak nem hivatalban kell ülniöks várniok a tudakozódókat; ez egészen mellékes funkció. Tűzeső hull az apostoli férfiakra az apokalyptikus angyal füstölőjéből; nincs nyugalmuk; lelkük feszül, szemük lát, arcuk ég, szívük beszél; a szeretet tüze s a gondnak árnyéka jellemzi lelkületüket. Gyermekek, betegek, botrányosak, veszélyben forgók, bűnösök, jó lelkek, iskola, család, társadalom ezernyi szükségletre rajzik szemeik előtt; ők bíznak, imádkoznak, szenvednek, kitartanak.