Falu Tamás: Ima

A nyelvemen nem hang lebeg,
Hanem aranyfolyam.
Bearanyozom nevedet
Imámmal, én Uram.

Kezemben nehéz vaslakat,
Felnyújtom, mint torony,
Hogy zárd be kegyelmedbe azt,
Kiért imádkozom!

falukép1

Szedő Dénes: Hartyáni feszület

Kezed-lábad szabadon:
sróf tart a derekadon,
temetői Krisztusom.

Sovány tested öntöttvas;
ezüstszínre mázoltak
együgyűen, gyöngyalak.

Fád keríti kerítés,
hasztalan: vadvirág és
gyom töri át, szelíd nép.

Ölelgeti bús fádat,
csókolgatja vaslábad
igazlelkű áhítat.

Rossz szolgád is rádköszön;
szava, mint a rács-közön
átkúszó virágözön:

körülfonja derekad
s – ahol a sróf belemart –
mint a repkény, rátapad.

Szentimrei Jenő: Minden kuszább

Eddig még úgy-ahogy figyelemmel kísértem,
Mit mond a rádió, mit írnak a lapok,
Próbáltam eltöprengni sok oktalan miérten,
Kerestem összefüggést, célt vagy sugallatot.
De minden összefolyt, fekete feketébe,
Mint amikor ólmos felleg egymás fölé tolul,
Hiába tapogat tíz ujjam sűrűjébe,
Csak a híg, tintás semmit markolja botorul.

Minden kuszább. Őrült agy álma logikus képlet
E zűrzavarhoz képest, mely zúg körös-körül;
Mi nyílt és egyszerű volt, otromba és sötét lett.
Ki mondja meg, miért sír s vajon minek örül?
A szél viharlámpánkat kezünkből kicsavarta,
Vígan kering vele távoli dombokon,
Hátunk mögött csahol egy láthatatlan falka,
Barátból ellenség lett, jóból gonosz rokon.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Krisztushívás

feszulet1Emberfia jöjj el! jöjj el!
Hívunk, várunk, esdünk Téged!
Romok felett, halál felett
Örök Jóság, örök Élet!
Emberfia jöjj el, jöjj el!

Fordítsd hozzánk szelíd orcád!
Így sóvárgunk itt a porban,
Názáreti szent anyától
Szüless újra a jászolban,
Fordítsd hozzánk szelíd orcád!

Hallgass igét, hazug igét,
Gyermekfővel, érett fővel
S kergesd ki a kufárokat
Templomodból vasvessződdel…
Hallgass igét, hazug igét!

Tarts beszédet a nagy Hegyen!
Acélozd meg a gyöngéket,
Tégy közöttük igazságot
S Magdolnáid védd meg, védd meg…
Tarts beszédet a nagy Hegyen!

szozattovabbacikkhez

Arany János: Magyar Misi

Magyar Misi ám a legény egyszer a talpán,
Kivált mikor a bajuszát felpödri nyalkán,
Félreüti darutollas túri süvegét,
Majd megbolondul utána a fehércseléd.
 
Minden ujján sárga gyürü Magyar Misinek,
Minden ujján egy szerető, mégsem unja meg;
Ha megúnja, cserbe hagyja őket a hamis:
"Válassz babám, nálam immár szebbet-jobbat is."
 
Ha megcsalja Magyar Misit hű szeretője,
Nem bolond, hogy érte magát a vízbe ölje:
"Verje meg a három isten" csak ezt kivánja,
Káromkodik nagy bujában egyet utána.
 
Betekint a Dübögőbe, kérni egy italt,
Van neki ott embersége, mig pénzébe' tart;
De ha elfogy a hitele, parancsolni kezd,
Töri magát Icig zsidó, ha ő ráijeszt.
 
szozattovabbacikkhez

Jánosi Gusztáv: Ne féltsétek a magyart

Ti kik eddig csak vészt, háborút,
Csak halált jósoltatok:
Hallgassatok egyszer már el,
Némuljon el ajkatok.
Nem korhadt fa a magyar még,
Mit már csak a dudva tart:
Erőteljes, büszke tölgy az…
Ne féltsétek a magyart!

Ezer éve, hogy ezt a fát
Ülteték a hős apák,
S az utódok vész-vihar közt
Híven, gonddal ápolák.
Áll még a fa, büszkén, habár
Látott nem egy zivatart,
Sasok raktak fészket rája...
Ne féltsétek a magyart!

Az a nemzet, mely oly vitéz,
Oly dicső volt egykoron,
Melynek mindig legszentebbje,
Legdrágábbja volt a hon.
S ezt, hogy mentse, dicsőn verte
Le a pogányt s büszke tart:
Hogyan veszhetne az most el?…
Ne féltsétek a magyart!

szozattovabbacikkhez

Kosztolányi Dezső: Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok.

Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok.
 
És nagyapám, a régi katona
hallgatja mosolyogva, boldogan,
sebforradástól lángol homloka
s én, térde közt, hadarva szavalok,
hogy győznek mindenütt a magyarok.
 
Csak a szeme borul el néha kissé:
Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek,
hogy vannak messze, különös világok
s aranyba nyílnak a versailles-i kertek,
jaj, meg ne tudja és ne lássa őket,
ne lássa fényük és ne hallja hangjuk,
a magyar szó a hét szilvafa alján
körötte most még mint tengermoraj zúg.
Óvjátok édesen ez édes álmát,
mint álmát a szegény beteg gyereknek,
hogy meg ne tudja, élete nem élet,
és meghalt már, bár alig született meg.
Jaj, meg ne tudja, hogy hiába minden,
ha dalol és ha a távolba lát,
mert néma gyermek minden kismagyar
s a Nagyvilág nem érti a szavát.
 
                               1910

Pósa Lajos: Áldja meg az Isten

Áldja meg az Isten
Mind a két kezével,
Aki szíve szerint
Jót tesz a szegénnyel.
Nem nézi, látják-e,
Szel a kenyeréből,
Nem bánja, tudják-e,
Ad az erszényéből.

Áldja meg az Isten
Áldatlan ne hagyja,
Aki a didergő
Nyomort betakarja
Tűzhelye melegét
Ki megosztja véle…
S árvának, özvegynek
Szerető testvére.

Áldja meg az Isten
Soh’se ejtsen könnyet,
Ki a szegényt szánja
S könnyeket törölget.
Míg törli a részvét
Selyemkendőjével,
Áldja meg az Isten
Mind a két kezével!

Sükei Károly: A fecske

Hazatért a vándor fecske,
Visszahozta könnyű szárnya;
Arra járt ő, hol a fénynek –
Hol a fénynek nincsen árnya…

Elmondja tündérmeséit,
Egy öröktavasz helyének:
Hol a természet nem érzi
Láncait a fagyos télnek.

Mint virul a büszke pálma:
Elmondja az ákácfának;
S beszél a lotoszvirágról
A tó fehér liljonának.

És a napsugárban élő
Kis kolibrit meg leírja:
A pillangó, szégyenében,
Tarka szárnyát összevonja.

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Lélekzsarnokság

Dadog a dicső nyelv, a magyar, mint kiherélt művészlegendák. Oly korban élünk, ahol nincs érték csak áru: Ára van embernek, szónak, jégesőnek és ki tudja, az elektromosságban osonó gondolatnak. Mert felturbózták az időt, ismeretlenek, akik mások versenykihívására mindennel szembe szállnak. Verseny van a gazdaságban, – Nem gyarmatosítanak, csak szabad versenyt hirdetnek a gyarmatosítás árán meghízott világkereskedelmet uraló óriás cégeknek. – verseny van a kultúrában, a szolgáltató társadalmak között, és mint mindenki tudja, nem egyenlők a feltételrendszerek. A nagy háborúk után - az emberiség elfáradt az egymás túllicitáló eszmerendszerek embertelen ölelésétől -, mint tudjuk a történelmet és bizonyos ideig a gondolatvilágot uraló kultúrát is, a győztesek írják, így a demokráciát kiáltó emberi jogokról szónokló nyugat a világra kiterjesztette árnyék-védőhálóját. Az emberélet produktum ezzel befordult egy olyan zsákutca-labirintusba, ahonnan nincs az a révkalauz, amelyik kivezetné a halálból az újjászületésbe. Igen, most ez a lélek legnagyobb feladata, hogy az embertest sejtharmóniáját visszaállítja nyugalmi állapotába. Összezavarodott az elme, mivel egy állítólagosan a jogaiért küzdő „hatalom" megsemmisíti emberi érzésvilágát. 

A nyugat, a maga által kreált „szabad világ" uralkodójaként, rabszolgaságban tarja a világgazdaságot. Egyszerű módszert fejlesztett ki ennek realizálására: Törvényalkotó parlamentarizmust azért tart fenn, hogy a megválasztott „képviselők" kivételesen magas egzisztenciájukért cserébe időről-időre olyan szabálylabirintusokat alkossanak, amelyek megtörik az életvággyal teli embereket.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Hadjárat az igazság ellen

Az íróasztal, amelynél dolgozom, Budapesten van, Budapest pedig beleesik a cseh nehéztüzérség „működési sugarába”, – gondolom így mondják a katonák. Én tehát, és velem együtt még egymillió magyar ember, állandóan a cseh ágyúk tűzvonalában dolgozom, alszom, szórakozom, más szóval: Magyarország életere fölött Prága az úr. Azt hiszem, a töviskoszorúk közt, amelyeket Párizs környékén a világháború legyőzöttjeinek osztogattak, ez a legmérgesebb tüske, ehhez képest a sokat emlegetett lengyel korridor is csak tréfa.

    Anélkül, hogy véteni akarnék a velünk békében élő állam fejének kijáró tisztelet ellen, bevallhatom, hogy valahányszor Masaryk elnöknek a megértő bölcsességtől és az emberszeretet kenetétől csepegő nyilatkozatait olvasom, mindig azt kérdezem magamban: ilyen öreg ember hogyan lelheti kedvét a komédiázásban? Mert előtte, a népek lelkének buzgó tanulmányozója előtt nem lehet titok, hogy mindaddig, amíg töltött fegyvert szegez a homlokunknak, nemcsak barátság, de normális szomszédi viszony sem lehetséges köztünk.

    Mi nem lehetünk a csehek barátai, hanem a valóságban két lehetőség közt kell választanunk: vagy szolgái, vagy ellenfelei vagyunk Csehországnak. Mivel pedig a szolgasághoz sohasem volt és sohasem lesz tehetségünk, tehát nincs is szabad választásunk. Hogy így van, annak nem mi vagyunk az oka, hanem a csehszlovák köztársaság megalapítói, akik annakidején jónak látták, hogy az új államalakulat főpillérét ráépítsék a magyarság lihegő mellére.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról [XVI. rész]

Őszinte beszélgetés Nyírő Józseffel

a regionális erdélyi és bácskai irodalomról
„A lélek, amely az írást megalkotja, a tájból és a vidék sajátos alakjából meríti erejét – a mű azonban sohasem regionális”

 

Kolozsvár, [1941.] augusztus

Azt mondják, Erdélyben izzóbb a talaj, nyugtalanítóbb minden probléma, elkülönültebb, de belső fölépítésében mégis egységesebb a magyar élet, mint bárhol másutt. Magyarázata nincs ennek az állításnak, de érezni megérezni, ha ott jár az ember a Királyhágón túl, a Szamos völgyében vagy a Székelyföldön.

A kincses Kolozsvár, mint előretolt őrszem a székelység kapujában, az erdélyi magyarok patinás lélekkel telt fővárosa, magyar múlt és magyar jövő középútján pompás kifejezője az erdélyi lélek akaratának. Erős centrifugális hatása van ennek a városnak egész Erdélyre –á a határok inneni részekre éppen úgy, mint a román uralom alatt maradt vidékekre –, mert természetes központ nemcsak földrajzi, hanem lelki értelembe is. Az erdélyi ember magától értetődő öntudatossággal beszél Kolozsvárról: a város kielégíti. Kolozsvár csúcsot jelent az erdélyinek kultúrában és mindenben – ezt egyetlen vidéki magyar város sem tudja elérni.

szozattovabbacikkhez

Horváth Imre: Isten rámsújt

agbogNem borítnak
termő virágok:
mint korhadt fát,
a sors kivágott.

Nem ölel lány,
sem asszony karja:
ledőltem az
őszi avarra.

Lehullt rólam
lomb, gyümölcs, kéreg:
az emberek
keresztüllépnek.

Isten rámsújt –
s mint ács a fából –
a lelkemből
koporsót ácsol.

Huzella Ödön: Ki boldog?

Most hazamegyek újra. Pihentem. Szünidőm volt.
Bolyongtam sóstavaknál és fenyvesek alatt,
feledtem klubot, korzót és más városi tébolyt,
s hogy milyen áloműzők otthon a kőfalak?
Képről, szoborról, ókor kincseiről beszéltem
egy régi barátommal, kit mellém csend sodort.
s gondoltam arra gyakran, hogy nyomormártíroknak
ki fest ma csodafreskót, ki farag ma szobrot?

Most hazamegyek újra. Pihentem. Szünidőm volt.
És otthon újra kezdem aszkéta életem.
A sóstavak elnyelték már régi ifjúságom
és nem maradt számomra, csak emberszerelem.
Gondom: mindenki gondja. Bánatom minden bánat.
Könnyem: mindenki könnye. Ma ugyan ki kacag?
S arra gondolok gyakran, míg békét prédikálnak,
hány munkanélkülinek nem jut ma egy falat?

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Isten kezében

A júniusi napnak záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.
 
Körülötte az élet dele forr, zúg
És robognak a ringó gépkocsik,
Ő lógó fejjel más világba fordúl
És egy boldog májusról álmodik.
 
Elnézem én gyöngéden és irígyen,
Az élete és padja oly kemény,
De ő most végtelen puhán, szelíden,
Bizton pihen az Isten tenyerén.   

                        1926

Major Zala Lajos: Ima ablaknyitáskor

/még mielőtt cigarettára
gyújtanánk és serkentő
tablettát szednénk/

Fehér-rózsa Mária
Pirkadás-kehely Mária
csontjaimban naperő
izmaimból bizalom
fehér-rózsa nyugalom
Pitymallat-rózsa Mária
Béke-bimbó Mária
Derengés-szirom Mária
béke-harmat elcsöppen
vérkocsányon elgurul
gyökerekből fényporzókba
az idegek felszedik
a létembe betakarják
perceimmel simogatják
neurózisok nyűgei
pusztuljatok testemből
lelkemből
az agy sejtjeiből
mindörökre
ámen

Ölbey Irén: Angyalének mennybemenetel napján

Áldottak legyenek a füvek és a fák
és áldott legyen a földön minden virág,
és áldott legyen az út, áldott legyen a kő,
mert itt jár halk léptekkel az Üdvözítő.

S áldott legyen az ember ha a mennyei
béke és szeretet izzón átöleli
és ha az emberiségnek hasznára van
s az Isten átöleli lelkét boldogan…

Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő!

Erdélyi József: Szeretet

Szeretem én az eget úgy, ahogy van,
derűsen, borúsan;
szeretem a földet is úgy, ahogy van,
sárosan, porosan.

Nem válogatok sem égben, sem földben,
sem időben, sem térben;
arravaló, hiszem, hogy térdre essek, –
arravaló a térdem.

Arravaló az út, hogy menjek rajta,
s hogy ráboruljak holtan,
mint egy ledőlt fa; ne tudja bár senki,
hogy ki voltam s mi voltam …

Hervay Gizella: Hazatérés

mert nem mindegy hogy milyen úton jöttél
máshová nem mehetsz
csak ahol életrekelnek újra
a holt diófák kopár dombok hegyek
ahol másokért indulhatsz útra
ahol közösség a szerelem
az árvák elfulladó hangját
vak kutak közt nem felejtheted
csak azzal élhetsz aki utadon járt
aki ugyanúgy összerándul veled
egy elhagyatott sóhajtásért
akinek nem vigasz a szerelem
de közös munka a konok csönd ellen
amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
azt a kenyeret ketté törtük
amivel a szegénység megünnepelt
azt a szőlőt együtt ettük

szozattovabbacikkhez

Horváth János: Hazamegyek

Ha énnekem szárnyam volna
Felrepülnék a magasba.
A magasból továbbszállva
Haza, szép Magyarországra.

Magyarország az én Hazám,
Ott született édesanyám.
Szeretem is a Hazámat,
Mint a jó édesanyámat.

Ha nagy leszek, hazamegyek,
Akkor nagyon boldog leszek.
Hű szívemből ima árad:
Isten, áldd meg a Hazámat!

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf