Bolyongások

Nyirő Józseffel erről, arról. XI. rész

Hokky Károly írása

Budapest – Nyírő József, a nagy magyar író a közelmúltban országgyűlési képviselő lett. Ez ad alkalmat ahhoz, hogy elbeszélgessünk vele az irodalomról, családjáról és az időszerű kérdésekről:

- Nem titkolom – mondja Nyírő József – a székelyeket magyarabb magyarnak tartom, mint az anyaországbelieket. Helytelenítem azonban azt a kasztosodást, amelyet némelyek művelnek. Egyesülnie kell minden magyarnak, akár székely, akár dunántúli, akár felvidéki.

- Mire a legbüszkébb képviselő úr, amit eddig életpályáján elért?

- Először is – mondja nevetve – nem tűröm, hogy képviselő úrnak szólítson. Sajnos felül vagyok már a félszázon, s így elég öreg vagyok ahhoz, hogy mindenki, kivétel nélkül minden magyar Jóska bátyámnak szólíthasson. Ezt írja meg. Aztán: mire vagyok büszke? Csak arra, hogy az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatát átvettem mintegy kétezer taggal, s mióta én vagyok az elnök, közel húszezer tagunk van. Hát erre nagyon büszke vagyok.

Bemutatom a népet a parlamentnek

- Milyen politikai programja van?

- Legelőször Paál György dr., az Erdélyi Párt főtitkárra gratulált a képviselőségemhez. Azzal válaszoltam neki, hogy idéztem a pápaválasztás jelmondatát: Servus servorum Dei. De – mondtam –, én ebből a mondatból csak a Servus-t választom ki. Ebben a szóban benne érzem a magyar testvériséget, és ez egyben minden politikai programom is. Örülök, hogy nem politikai kortesbeszédek révén lettem képviselő, hanem csak úgy egyik napról a másikra.

Szakál Gábor: Barguzintól a Kerepesi temetőig

A nemzet költője hazatért… ezzel a címmel tartott előadást Morvai Ferenc a Dobos László Irodalmi Társaság meghívására, Kassán a Márai stúdió színpadán közel 50 érdeklődő előtt. A téma már nagyon régen, pontosabban 1997-től foglalkoztatja

a magyar közvéleményt,ugyanis akkor jelent meg egy újsághír, mely szerint megtalálták a szibériai Barguzinban Petőfi Sándor sírját. A kassai érdeklődők között is megoszlottak a vélemények már az előadás előtt arról,hogy valóban a nagy költő földi maradványait sikerült a lelkes szakértői csapatnak hazahozni Barguzinból.

Mítosz és valóság… ez is lehetett volna az előadás címe. Az iskolai tankönyvekből mi is azt tanulhattuk annakidején, hogy Petőfi a segesvári csatában esett el…, a mai tankönyvek,mint azt az előadásból is megtudhattuk,nagy költőnk eltűnéséről adnak hírt.

Az erről szóló dokumentum gyűjtemény, melyet könyv alakjában osztott szét a megjelentek között az előadó, időrendi sorrendben részletesen foglalkozik a kalandos és olykor viszontagságos kutatás egyes állomásaival,mely a leghitelesebben követi végig a kutatást és a kutatás eredményeit vehemensen ellenzők táborának és a kutató expedíció résztvevőinek egymás elleni küzdelmét az igazságért. Az előadó beszélt azokról a nehézségekről, amelyeket az állami bürokrácia gördített a kutatók elé. Minden tevékenység, ami az ásatásokkal függött össze, bonyolult kérvényezési folyamatnak volt kitéve a körzeti és helyi apparátusoknál. Néha furfangos cselekhez kellett folyamodni, hogy megkapjanak egy-egy engedélyt.

Bartalis János: Isteni bölcsesség

Az isteni bölcsesség: minden.
Az én bölcsességem annyi, mint falevél,
mit elsodor a szél.
Az isteni bölcsesség színtiszta víz,
melyben meglátom az én szorongó, félszeg
ügyefogyottságom…
Hibám van sok.
Tévelygésem töméntelen.
Bukdácsolok, mint szárnyalni nem tudó
madár…
Lekárhozok minden bizonnyal.
Bűnök tüzére jutok.
Egy virágháló összefog Szép-valakivel.
Halálos váltságban sem lesz nekem részem.
Egyetlen erényem,
hogy szeretem a Szépet
és akarom a – Jót.

Marconnay Tibor: Isten II

Isten, ha csakugyan élsz, ügyelsz szüntelen,
Sok érv szól ellened! Ki igazságot oszthat,
Ne várjon ily soká! Megadod a gonosznak
A magáét? Ha nem, Te sem vagy bűntelen.

És akik jámboran bíznak Benned, Te nem
Pártolod azokat sosem, sem azt, ki rossznak
Hazudja vágyait, sem azt, ki ósdi korhadt
Erkölcs korlátjait rázza, türelmesen!

Ezért föllázadok! Hisz szövetséges, Úr vagy!
Ó világ-alkotó nagy Kontár! én a hadnagy
Üvöltöm: – bizonyíts! bizonyíts! Jót akarsz?

Amíg nem bizonyítsz, ellened kész a harc: –
S mert falak ember és ember közt így omolnak: –
Végső leheletem percéig káromollak.

Mária Margit: Sorsom osztályosának

Sorsom osztályosa, én édes jó uram,
Érzed-e szívedben szívem ütemét?
S míg más életek lelkedbe zenélnek,
Az énem zenéje zeng-e, mondd, feléd?

Oh nézd, a szemem sugarában mosolygón,
A régi kislány, naivan reszketeg,
S a kezem áldó simogatásában
Gyermeked anyja áldja meg a kezed.

kezek

Szemlér Ferenc: Könyörgés szelídségért

Én Istenem! Pótold erőben,
ami hiányzik még belőlem.
Taníts igédhez igazodni,
bölcsességedben bizakodni.

Nehéz utam néhol egyengesd,
Kenyeret adj – kicsit, de rendest!
Szemem, szájam óvjad a szennytől
s szívemet védd meg az eszemtől.

Ne sújts szörnyű rettenetekkel,
korbácsodat későbbre tedd el,
ha majd a szárnyaim kinőttek
és nem reszketek már előtted.

Költőd most még kicsi! Csak ember!…
tele ezer ijedelemmel.
Ne légy bírája! … légy csak apja,
ki rossz fiát is simogatja.

Túrmezei Erzsébet: Jöjjön akármi Isten hatalmas

Martin Luther King után németből

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki élete estéje felé tart,
és fél a haláltól?
Mért ez a félelem?

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki szeretettei halála miatt
kétségbeesik?
Mért ez a kétségbeesés?
Isten tud szenvedéseket elhordozó
erőt adni.

S ha megrokkant egészsége miatt
aggódik valaki,
mért ez az aggódás?
Jöjjön akármi: Isten hatalmas!

Gárdonyi Géza: Az öreghonvéd

Öreghonvéd, fakó panyókás sipkában
ballagdál az utcán csöndes egymagában.
A szakálla fehér; a keze remegő.
Meg-megáll s kitér, hol sok a járókelő;
botra támaszkodik, és néz szomorúan.
Oly idegen köztünk, oly fáradt, bágyadott!
…Ha öreghonvéddel találkozol fiam,
térj ki, és emeld meg szépen a kalapod!

Lásd, ez az öreg is gyermek volt hajdanán,
eleven, mint te vagy, s tekintete vidám;
orcáin a tavasz rózsái virultak;
szólíták öcsémnek, fiamnak, ifjúnak.
Hej, de zivatar jött az ő tavaszára:
megrendült az ország, s ő kardot ragadott:
…Ha öreghonvédnek pillantasz arcára,
emeld meg, fiacskám, szépen a kalapod!

Lisznyai Kálmán: Hazám képe

Hazámnak a végzet szerint
Háromszínű arcképe van;
S e szín egymást cseréli föl
Vagy vészesen, vagy bájosan.

Ha a nép tett útján halad,
Virító zöld, ha a remény,
Mint egy gazdag bimbó nyílik,
Sok vész után lángkebelén.

S ha e remény bimbóiból
A népnek üdvvirág virul;
Az ország szíve földobog,
S arcán örömhajnal pirul;

S ha megsértik, haragjában,
Arcképe vérpiros leszen;
Ez harcos önerő jele,
S elégtételt karddal veszen.

Németh István: Kiáltás a mélyből

Ki gyújt sírunkon röpke-lángú gyertyát?
Ki fon fejfánkra rózsakoszorút?
– De fárasztón bús sírunkig az út!

Ki tudja, mit mesél nekünk a szellő?
(A szélben Isten nagy hatalma él)
– Sírunk zöldjét meglepte már a dér…

Ki tudja itt, mi milyen tájról jöttünk?
Fejfánkra vésve nincs egy pár írás
– Nevünk csak Isten tudja, senki más…

gyertyakneg

Szigethy Ferenc: Ha szellő kél…

Ha szellő kél a kárpát-alji tájon,
Az ezeréves magyar föld felett,
Mint egy sóhajtás, mint egy áldás szálljon,
Mint egy szomorú, fájó üzenet.

S keresse fel a kárpáti erdőkben,
Csöndes völgyekben dombolt sírokat,
Hol száz csatában halálig kidőlten,
Örök álomban annyin alszanak.

Halk lehelettel, csöndes suttogással
A sírok füvét simogassa meg
S szelíden, lágyan mind ölelje által
Az árván maradt fakereszteket.

Veres Péter: Én nem mehetek el innen

Én nem mehetek el innen soha-sehova,
nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
millió sárbaragadt paraszt a szomszédom,
ezeknek a sorsa az enyém s az is marad örökre.

Nekem csak térkép a nagyvilág,
talán soha se látom Párist, Rómát,
sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket;
barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld
és zöld folt marad a szibériai steppe.

Nyirő Józseffel, erről-arról. X. rész

Az Új haza című Nyírő-darab próbája alatt, az elsötétített nézőtéren orozva törünk rá a gyanútlan szerzőre. Nem haragszik, kedvesen, türelmesen mosolyog. Első kérdésünk:

- Mint legkiválóbb erdélyi magyar írónk, nagy érdeklődéssel várt új darabja bemutatója előtt felkészült-e arra, hogy úton-útfélen kérdésekkel ostromolják az újságírók?

- Őszintén szólva, nem! – feleli közvetlenül. – Szívesen felelek a hozzám intézett kérdésekre, csak magamról és munkámról nem szeretek nyilatkozni.

Ravaszul úgy teszünk, mintha nem hallottuk volna utóbbi mondatát, és kíméletlenül feltesszük a második kérdést.

- Mondjon valamit új darabjáról.

- Az Új haza tulajdonképpen a Madéfalvi veszedelem című regényem folytatása, s közel kétszáz évvel ezelőtt Moldvába költözött és ott új hazát kereső székelyek sorsáról szól. Problémája: örök, mély, emberi probléma. Lehet-e gyökereitől elszakítva idegen földbe ültetni, áttelepíteni nemzeteket? Lehet-e elhagyni és elfelejteni azt földet, amelyből vétettünk? Vagy minden szenvedésen, megpróbáltatáson ki kell tartanunk azon a földön, ahová az Isten akarata rendelt bennünket, mert „…a nagy világon e kívül nincsen számodra hely….”?

Herczeg Ferenc: „Könnyű az uraknak!”

Könnyű az uraknak a szerkesztőségben revíziót és igazságot követelni, de volnának csak a romániai kisebbségek bőrében! Akkor talán fölvetnék a kérdést: szabad-e a revízió, azaz vágyak és remények fejében, a magyarság kézzelfogható, reális értékeit veszélyeztetni?”

Ezt a kérdést ugyan még senki sem intézte hozzánk, de föltételezhető, hogy akad ember, akinek ilyesmi jár a fejében. Aki, választ keresve, nem akar üres fecsegésbe tévelyegni, annak mindenekelőtt tisztába kell jönnie a következőkkel:

1. Nem a revíziós mozgalom eredményezte a romániai kisebbség elnyomását, hanem fordítva: a magyar kisebbség elnyomása kényszerítette rá a magyarországi társadalmat a revízió útjára. A „revízió” szót a trianoni szerződéssel kapcsolatban először 1927-ben ejtették ki, de abban az időpontban Erdély új urai anyagi és kulturális téren már a világtörténelemben példa nélkül álló károkat okoztak a magyar őslakosságnak. Minden józaneszű embernek már akkor, mielőtt még elhangzott volna a revízió szó, meg kellett értenie, hogy a román nemzeti politika változhatatlan alaptétele: a magyarság kiirtása.

2. A román politikusok felfogása a magyar kérdésben csak annyiban tér el egymástól, hogy egyikük talán tíz, a másik talán húsz esztendőre kalkulálja a népgyilkosság munkájának betetőzését;

Gr. Szapáry Hadik Etelka: Ketten vagyunk

Köröttem szenny és átok,
Százszor utált mocsok,
S e börtönéjszakában
Én egyedül vagyok.
Oly egyedül vagyok.
De nézd most hirtelen,
Felvillan itt a fény,
Tudom már: ketten vagyunk –
Isten meg én.

Kiss Ferencné Forgon Margit: Hálaadás

Hogy lecsendesítéd háborgó lelkemet,
és nyugalmat adtál: Uram hála Neked!

Hogy megvílágítád sötét értelmemet
Lelkednek fényével: Uram hála Neked!

Nehéz úton viszel, de fogod kezemet,
hogy ne tévelyegjek: Uram hála Neked!

Hogy bár bűnös vagyok, mégis remélhetek,
kegyelmet nyerhetek: Uram hála Neked!

És hogy Istenre, mint Atyára nézhetek,
gyermeked lehetek: Uram hála Neked!

Langmár János: Kit illet köszönet?

Ha erdőknek a mélyét járod,
hol fenyő tör az Ég felé,
gondoltál-e Te már arra,
ki volt, ki így rendelé?

Ha akácfáknak az illata
nyújtott néked örömet,
jutott-e már az eszedbe
kit illet a köszönet?

A természet örök élte
Égből rendelt nagy csoda,
hát járd az erdőt áhítattal,
mert az Isten temploma!

angyal fogsagban

Ölbey Irén: Könyörgés jó papokért

Ó add, Uram, hogy az Egyháznak jó papjai legyenek,
mint apostolaid, olyan alázatosak, fényesek,
a lelkük forrón Feléd táruljon s mennyei kegyelem
mossa le róluk a hétköznapok porát a végtelen
úton, amelyre meghívást kaptak. Lelkek halászai
lettek, övezze őket áldásod, akár a hajnali
sugár a csúcsokat. S tanításukban ne tévedjenek.
Mint Néri Szent Fülöp dagadt szívét: lángoló szeretet
hevítse szívüket irántad. S legyenek harcosaid,
katonáid ők, kiknek fegyverük s védőpajzsuk a hit,
Szent Gergelyek s Pázmányok legyenek valamennyien,
sziklából-vésett férfiak. S éljenek mégis szelíden,
mint Gonzága Szent Alajos. Tebenned éljenek, Uram,
legyenek hű sáfáraid, vessék meg a haszontalan
világ hívságait s életükkel is igazoljanak
Téged, ki a Világosság vagy. Arsi plébánosokat,
Szent Bernátokat s Keresztes Szent Jánosokat gyújts, Uram,