Áprily Lajos: Nyugtalan égbolt

Hideg szél kürtje, búgd: „A fény halott!”
Mi lett Sugárországból? Fellegország.
A megtelt Isten-szív kiáradott,
s most dől belőle, dől a búskomorság.

Baka István: Zsoltár

Nem kértelek s nem kérnélek ma sem
Oly félszeg voltam véled Istenem
Csak vártam míg aktáid tologattad
Hogy föltekints és észrevégy de nem

A hold már kráterek pecsétnyomával
Úgy teli lett hogy rá se férne több
S te stempliztél tovább én meg feszengtem
Hajbókoló klienseid között

Nem hittem volna hogy külön beadványt
Nyúltok be végül mégis arra kérlek
Bocsásd meg nékem hogy sokat szerettem
S erényemnél többet nyomott a vétek

Pakocs Károly: Hegytetőn

Megállok az esti alkonyatban
a hegytetőn. Síri néma csend.
Lelkemet a titkok mozdulatlan
ős-hatalma tartja fogva fent.

Alattam a hétköznapi lárma
halk morajba-alvón pihen el,
mintha éji szerenádra várna,
mit az ég a földnek énekel.

Szeretem a hegytetőn bevárni
az éjt, mikor lent elpihen az élet.
A hegytetőn megédesül bármi
kín s a lélek újra-éled.

Mert a hegynek nincsen hétköznapja.
A hegytető mindig ünnepel.
Akinek a lelkét bánat lakja,
vigasztalódni jöjjön ide fel.

Reményik Sándor: Tépelődés a Sinai-hegyen

Jaj, nyomorult és esett nép vagyunk,
Már gyermekünkben gyötört nemzedék.
Nyelvünket hóhérkéz szakítja ki,
Az tépi fel frigyládánk fedelét.
Mégis valljuk: a bosszú Istené.

Minden más táján a világnak
Fegyver dörren és bomba robban,
Csak mi nem bántjuk bántóinkat vissza
S éltükben, se haló poraikban.
Van, aki megfizet.

A vén föld minden vértrágyás porondján
A más bőréért, mint pelyva, hulltunk.
De önmagunkért orgyilkos kezet
Emelni ellenségre nem tanultunk.
Tűrés a fegyverünk.

Agyagfalvi Hegyi István: A magyar dal

Nem lélekharang a magyar dal,
ijedt, panaszos, híradó,
Rákóczi érces nagyharangja,
messzire zengő riadó!
Orgonabúgás férfibúja,
majd kürtharsogta akarat!
Égre szálló, zsoltáros eskü:
Trianon sírunk nem marad!

A dalt nem lehet láncra verni,
a dal útjában nincs határ!
Átszáll a sűrű szuronyerdőn
s a rab szívekre rátalál!
És visszhangozza, mint a szikla,
millió dacos, zárt ajak:
Nem lehet minket eltemetni!
Trianon sírunk nem marad!

Kannás Alajos: Magyar csillag

A hősök halnak de az eszme él
– hogy csillagunk Október Huszonhárom –
és áttör minden korláton határon
s harcol tovább Hazáért Emberért…

Október lángja Szent Betöltetés
erőt ad élni akkor is ha fájnak
a csontok már s a leskelő halálnak
nincsen hatalma rajtunk Egy Egész

a dőlt szobor Corvin-köz Széna tér
a magyar balsors egyszer véget ér
mert ott ragyog a lélek-láthatáron

Negyvennyolc mellett utunkat mutatva
mint múltunk megváltásunk mustár magva
a Csillagunk Október Huszonhárom

Sinka István: Íme a hazám

Ez az ország Magyarország:
itt a jókat szembe köpik.
Ez az ország az én hazám,
itt az álom összetörik.
Ha könny nem hullna e földre,
a szív is mind összetörne.

Ha majd a vár
miértünk áll,
s nekünk szól a rigó Budán,
majd hogyha a svábhercegek
sírnak egy tál leves után:
nekik is jut szeges borsó,
s egyszer korai koporsó.

                                 1938

Wass Albert: Magyar fa sorsa

Láttátok már orkán után
Megtört gerincű ősi fákat
roskadni át az országútján?

Tölgyfát, feketét, dac-keményet,
kinek a lelke-lombja tépett
s gyökerét vizek árja mossa?

Szegény, szél-járta, árva fának:
a magyar fának ez a sorsa!

Weöres Sándor: Magyar tanulság

I.

Fénylő tajték után fut a magyar.
Jaj, mindig azt a nemzetet csodálja,
amelyik veszteg lenni nem akar
s a bolhatáncot legvadabbul járja.

Mennél cifrább szegény kolléga tánca,
csizmája annál inkább szétszakad,
ezt tudhatod már: sose fuss utána!
Téged nem tart meg más, mint önmagad.
                            
II.

Ne azt a nemzetet csodáld,
mely hadonászva, kiabálva
egy új téboly jelszavát kitalálja
s fejére gyűjti a halált –
ó, azt csodáld nagyon,
mely ki tud maradni a táncból!
mert századunk harsogó tébolyából
nincs más menekvés, mint bölcs
nyugalom.

Cságoly Péterfia Béla: Orbán Viktor kormányzásának jobboldali- keresztény- konzervatív gyökerű filozófiai bírálata

Összegzésünk nem valamely politikai csoportosulás vagy párt támogatására készült, célja nem a lejáratás, hanem a tények feltárása. Csak egy része a Szózat havilap mindenkori szerkesztői szándékának, egy igazságosabb társadalmi forma, az újragondolt rendi társadalom igényének ideológiai támogatására.

*

„Óh, az Ősi igazság!
Korok jönnek, korok után, míg megtalálták.
És ez kötötte össze a Nemes Közösséget.
Az Ősi igazság!
Ragaszkodj hozzá!
                                                Goethe

A XXI. század második évtizedének Magyarországa mind gazdasági és politikai, mind erkölcsi értelemben elhúzódó válságban van.

Berde Mária: Add meg Uram:

A mindennapi kenyeret,
A mindenesti nyughelyet.

Nyáron a nyájaskék eget,
Télen a tűzhely-meleget.

Vizek jótévő hűvösét,
Tisztaság tisztes köntösét.

A harcban már kíméletet,
Hogy elbírjam az életet,
Kis gondot értem, mennyi bár
Koccant tojásnak is kijár.

És néha jó sugalmakat,
Még el ne üljek hallgatag,
Mesét, mely feltör könny helyett
És másoknak is enyhület.

Fölöslegképp meg ne tagadd:
Néha mosolyom is megadd,
Csak a kevés kedvesekért,
Kiknek ez még örömet ér.

És mindennapi hetemet,
Hogy elvezesse szívemet
A Tőled gyúló pici láng:
A mindennapi Miatyánk.

Bözödi György: A nagy vizsgálat

S mikor pedig a nagy vizsgálat eljött,
szólott a Sors (miután nem volt egyéb,
mihez kezdjen);
„Magánélete roppant rendezetlen,
bizonyítékok vannak a kezemben!”

És szólt az Úr az űrben,
kivételesen roppant megenyhülten:
„Hadd élje ki-ki a maga életét
éppúgy, mint én. Kevesebb nem elég.
Ha én is nem látok meg holmi Máriákat,
ki váltotta volna meg bűnét e világnak?”

Dsida Jenő: Az utolsó miatyánk

Parányi pirula.
Itt a lámpaoltás.
Miatyánk ki vagy a mennyekben!
Megint egy sikoltás.

Aludni, aludni,
csend, nyugalom, béke.
Szenteltessék meg a Te neved!
Lesz-e ennek vége?

Magas bácsi sóhajt,
aki meghal, jól jár.
Jöjjön el a Te országod!
Hat az altató már.

Csillagok villognak.
Hunyorogva int egy.
Legyen meg a Te akaratod!
Nekem minden mindegy.

Gyóni Géza: Vallás

Hallom, Uram: sírás az élet,
A könyű omlik csak patakban;
A fény az árnyban semmivé lett,
Jelentsd magad hát, Láthatatlan!
Hallom, Uram, a sírók átkait,
Panaszló vád zúdít feléd vihart,
Hallom, Uram! Óh, csak imára itt,
Imára Hozzád, már nem nyílik ajk.

Sopánkodik és sir az utca,
Téged tagad, kit elmerített.
S ki föltevé, hogy társát nyúzza,
Zokog, mert abban nem segíted.
Átkoz, ha ki egy perce hordja már
Szívében a csalódás verte tőrt,
S a hosszan élvezett örömpohár
Már jajba csörren, hogyha összetört.

Szombati-Szabó István: Isten

Te azt mondod, hogy fú a szél…
De én tudom, hogy ami fú, az nem a szél.
Mert hajnalokba-nyúló éjszakákon
Meghallottam s mondom, hogy nem a szél fú…
Az Isten az, aki olyan nagyokat sóhajt,
Hogy végig-zúdul a világ felett.

Te azt mondod, hogy mennydörög s vihar lesz…
De én azt mondom: nem a menny dörög.
Mert hajnaokba-nyúló éjszakákon
Meghallottam és azóta tudom:
Hogy Isten hörgő zokogása az,
Mely megrázza a hegyeknek gyökerét is.

Te azt mondod, hogy a horizont peremén
Most leszáll a hold, mert elmúlt az éjjel
S azután feljön a nap és majd reggel lesz utána…
De én tudom, hogy nem a hold az, ami leszáll,
Hanem egy nagy ragyogó könnycsepp.
Hajnalokba nyúló éjszakákon megláttam,
Hogy a szomorú Isten sírja el őt egyik szeméből.
Könnycsepp ő, mely Istennek
Éggömb-orcáján szomorúan leperdül.

Alföldi Géza: Magyar ember

Légy óvatos, mint a róka,
Tiszta, mint a fehér rózsa,
Mint a tigris, olyan bátor,
Hűséged vedd a kutyától,
Szelíd, mint az őzek népe,
Gyors, mint a sas repülése,
Szorgalmas légy, mint a méhek,
Nemes, mint a telivérek,
Fáradatlan, mint a hangya,
Erős, mint a medve mancsa,
Derűs, mint az ég tavasszal,
Olyan lágy, mint lágy a hajnal,
Egyenes, mint az a nyárfa,
Vidám, mint a lepkék tánca,
Nyílt, akár a nyári rózsa,
Nótás, mint a rét rigója,
Jó, akár a búzakenyér,
Liliomként buja fehér,
Merész, mint merész a sólyom,
Hangod, mint a gerle szóljon,
Nyugodt, mint a békés tenger,
Egy szóval, légy: magyar ember.

Diószeghy Dezső: Ma már tudom…

Ma már tudom, szilárdan helyt kell állni,
Ha gyönge is szóm és erőm is kevés,
Mert mi vagyunk a szellem katonái
És tőlünk függ majd holnap az új vetés.

Ma már tudom, mit nem tudtak a bölcsek,
És tudom, elbukom, ha lázadok,
De pisla mécsre olajat kell töltsek,
Hogy cammogjanak a sánta századok.

Göröngyös az út. Én vállalom mégis
Ha elesnek mások, essek velük én is!
Régen készen vagyok már a számadással.

Ha költő, legyen költő, ne hajoljon válla,
Legyen üldözött, de a gondolat királya
S vállaljon el mindent bátor vállalással.

Sinka István: Sárcsillag

Szállj énekem az esti tájba
most s majd a jövendő hazába.
Nehogy egykor ott elfelejtsék
a nagy rablót, kit Sz-nek hívnak.
Nevét az idők el ne rejtsék,
s tudják, akik majd akkor írnak.
Ez az ember a mocsár fia,
de nem farkas, csak gyászfigura.

Ez a bús ember irgalmatlan,
a lelke üszkös, akár a katlan.
Tán nincs is lelke e szeplősnek,
mert egy országra való búnak
keserűje, és minden ősnek
kínja kell neki koszorúnak.
Vad igénye van e latornak:
népsírás. A könnyek ha folynak.

Szentmihályi Szabó Péter: Csontváz zenekar

Míg mi itt egymástól várjuk az üdvözlést,
barátainktól a túlzottan jó szavakat,
egymást raboljuk ki egy-egy mosolyért,
könnyen átcsap gyűlöletbe a barátság.
Szűk helyen éltünk, mindahányan
kapaszkodunk a múltba s a jövőbe,
csak a jelent toljuk el magunktól,
mint szégyenlős szűzlány az erőszakos
szeretőt.
                  Jönnek a határokon túlról,
ki szánakozva, ki irigykedve:
nehezen magyarázhatnánk meg, miért
álljuk még mindig a versenyt, miért
ropjuk e kilátástalan táncot karikás szemmel
a hozzánk kirendelt csontváz-zenekar
állig felfegyverzett üveghangjaira.

Szőnyi Gyula: Magyar földön születtem én

Magyar földön születtem én,
magyar asszony az Anyám,
habár sorsom nehéz, könnyes,
nincs számomra más hazám.

Magyar bölcsőben ringottam,
felettem madár dalolt,
ébredéskor minden reggel,
magyar harangocska szólt.

Magyar kasza csengett, pengett,
szeretettel gondolt rám,
de sok éjjel fáradozott,
kenyérsütéssel Anyám.

Magyar kis ház, mely énnékem
csendes, békés otthont ád,
könnyeimet eltakarja,
imát szólok, az megáld.

Magyar föld ad egykor sírt is,
magyar hant, mely betakar,
ha nyugszom is örök álmom,
hű voltam és jó magyar.

1943-ban aranyoklevelet nyert vers