Borbély István: Az erdélyi magyar szépirodalom

Ha én szépprózaíró volnék, nem csinálnék egyebet, mint sorra venném jóbarátaimat és jóismerőseimet, elmondatnám velük életüknek folyását s aztán leírnám azt. Meg vagyok győződve róla, hogy soha ki nem fogynék a szép, mély és tanulságos témákból. Mert az én jóbarátaim, jóismerőseim mind erdélyiek. Itt születtek, itt gyötörte meg sorsuk őket s ha el nem üldözte balvégzetük, itt fog domborodni a sír is fölöttük.

    Csak akkor látja az ember, hogy mi Erdély, ha más vidéken is járt s más embereket is megismert. Más a nagy magyar Alföld kiskirály parasztja: szemhatárát s szándékait soha sem zavarja semmi, a hegyek üstökét megrázó fergeteg nem kavarja föl lelkét, ha végig süvít rajta. A Tátra-vidék tót földje egy darab felkívánkozás a föld feletti tisztább levegőjű régiókba. Sokszor elnéztem szegény népét, mely nyomorát el nem cserélné senki boldogságával. Nem faji és társadalmi céljaik, hanem a környező természet karakterével összenőtt emberi jellemük az, ami őket boldoggá teszi. Mert van felfelé törekvő szabadság és van szélességben elnyúló szabadság. A tót föld, Tirol és Svájc a magas régiók tiszta levegőjű szabadságában él és a klíma kijegecesedett emberi karakterükön is. az angol és német szabadság széltében könyökölte ki a tért, s e terjengősség rajta van egyéniségükön is. 

    Mi, erdélyi magyarok, a félemberek földjén lakunk. Lelkünk telve ábrándokkal, melyekre a legtisztább napfény ragyog, de ábrándjainknak soha nem tudnak kinőni szárnyai. Kezdtünk mi sokat és nagyot, de a végét ki nem vártuk semminek. Két kezünkkel felnyúltunk az égig, de szívünknek közepén egy darab kopár mezőség hever. Mi voltunk az örök kezdet s az örök félbenmaradás. Mi voltunk az örök sietők és az örök későnérkezők. Nem hiszem, hogy volna a világon hely, ahol annyi a derékban kettétörött lélek, mint itt. Sorsunk éretlenül rázza le terveink gyümölcseit s mi mindennek ellenére száz, ezer csalódás után is megint kezdjük elülről.

szozattovabbacikkhez

 

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLV. rész]

    - Virtusból lettem író, virtusból voltam éveken át falusi molnár (mondta Nyirő József a Színházi Élet szerkesztőségében), mert székely vagyok, s a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Egyik kidei cimborámmal fogadtam le jókora pénzbe, hogy írónak is vagyok olyan legény, mint molnárnak, s megírtam életem első novelláját, aminek ez volt a címe: a Jézusfaragó ember*. Elküldtem a Keleti Ujsághoz, és három hét múlva már magam is a szerkesztőség tagja voltam. Ott azután alaposan megtréfáltak a nagy virtuskodásom miatt. Szigorú tél volt az idő tájt, s mi kabátban dideregtünk a redakcióban. A hatalmas kályha hidegen fagyoskodott a sarokban. Egyszer csak hallom, hogy a kollégák vitatkoznak: „Olyan ember nem született, aki ebbe a rongy kályhába tüzet tud gyújtani. Egy ember volt, aki elbírt vele, a szolga. De az meg visszament a falujába.” Csak hallgatom a vitát, s ágaskodni kezd bennem a vér. Olyan pedig nincsen, hogy én ne tudjak valamit megtenni, amit más emberfia megcselekedett! Nekigyürkőztem, kimentem az udvar végén lévő fáskamarába, jól megpakolva visszatértem, s tíz perc múlva lobogott már a tűz. Gőgösen körülnéztem, és egész télen át fűtöttem. Csak kitavaszodván tudtam meg, hogy álnokul összebeszéltem ellenem a kollégák, virtuskodó természetemet fordították hasznukra.

    - Az ilyen virtuskodás végigkísért eddigi életemben, s most már kísérni fog eztán is. Egyszer jó származik belőle, máskor meg reáfizetek, de ez már hozzátartozik az élethez. Szóval, hogy folytassam, újságíró lettem, s az is maradtam vagy hat esztendeig, míg aztán reájöttem, hogy egyszerre nem lehet két úrnak szolgálni. Vagy újságot csinálok, vagy regényt, meg novellát írok. A regényt választottam. Kis családommal, feleségemmel, Csaba fiammal, meg Ildikó lányommal elköltöztem Székelyudvarhelyre. Ott építettem meg az otthonomat, tiszta székely stílusú villát, szép nagy kerttel, s ott élek, dolgozom boldogan.

szozattovabbacikkhez

Habán Mihály: Átlényegülés

Aki önmagát keresi:
Istenre talál.
Aki az Istent keresi:
önmagára lel.


csillagkod1

Kunszentmártoni Molnár István: Uram adj

Uram, adj nyarat nékem,
Hogy ölelhessen dús rendet karom,
Hogy egyszer én is arra mehessek,
Amerre a vigalom.

Uram, adj bő őszt nékem,
Tele pincével, nektár itallal,
Hogy egyszer büszkén, kocsmátlanul
Köszöntsön rám a hajnal.

Uram, adj telet nékem,
Melegszobásat és asszonyosat,
Hogy egyszer nékem is legyen tiszta
Ágyam s aki csókot ad.

Uram, adj tavaszt nékem,
Hogy könnyet ejtsek ezer virágra,
Hogy egyszer ezt elmondhassam én is:
Élet! Te szép! Te drága!

1942

Kerecsendi Kiss Márton: Nyugovó

Fekete gallérja
nőtt a láthatárnak,
a homály lehelt rá
töméntelen csipkét:
tünedező fákat.
Elomlik a tájon
a puha alázat
s a hold alatt
összebújnak a házak.

A Földre sápadtan
hajlik le az ég,
nagybeteg fölé
a jó rokon.
S a gyermekszemnyi
fényességben,
csillaggal szórt
köpenyében
Isten lépked át a dombokon.

1941

Rudnyánszky Gyula: Egy perc

Egy percet adj, kegyetlen zsarnok élet,
Hiszen tudom, hogy rabszolgád vagyok;
Szabadulást nem várok, nem remélek,
Egy percnyi békét esd csupán e lélek,
S ha bár a mély seb mind tovább sajog:
Megszűnnek az erőtlen sóhajok!

Korbácsod egy percig csak ne suhogjon!
Nem gyáva pihenőül kérem ezt.
Ha könyörülsz a jámbor méla foglyon,
Azért hatalmad kockán ne forogjon;
Láncom csöröghet, nyomhat a kereszt,
Csupán a szellemem szárnyát ereszd.

Nem, hogy megizzadt homlokom törüljem,
Nem, hogy heverjek árnyas lomb alatt, –
Oh csak legyen egy percnyi csend körültem,
Hogy önmagamba titkon elmerültem,
Nyugodt derű ringatta álmomat,
S röpítsen ég felé nagy gondolat.

Oh add meg élőt, az ihlet nyugalmát!
Egy pillanat csak, a mit esdek én,
Görnyedve, érzem ostorod hatalmát:
Egy percemen csak hunyt szemmel suhanj át,
Aztán, ha már a dalt elzenghetném,
Megnyugszik e szív földi végzetén.

Weöres Sándor: Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntlek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanul
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőn és rideg mérföldköveken heverőket,
egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt
oly könnyen, szüntelenül feledünk.

Áprily Lajos: Haza

Egy életben kétszer vesztettem el.
Nincs, nincs. Bús sorsot értem és kietlent.
Hová vezetsz utam? Egy hang felel:
Keress magadnak elveszíthetetlent.

Erdélyi József: Az én országom

Most jöttem Erdélyből, Erdély országából,
egy férfi két nemezt szerelmes ágyából;
holt erek partjáról, jöttem a Dunához,
szólni anyám nyelvén az egész világhoz.

Ha magyar, ha román, édes mindegy nékem:
ez is, az is fajtám, boldogtalan népem;
népem az egész Föld minden szenvedője, –
az én Erdélyem a szenvedők Erdélye.

Országom a tűrők, szenvedők országa,
Dózsa, Hóra, Kloska, Jánku bús hazája, –
azok az én népem, azok az én fajtám,
elrettentő s vonzó példájuk maradt rám.

Véres, komor hősök, nem követem őket,
de szánom, de bánom ezt a két jó népet,
s várom Napkeletről ostorát Istennek,
hogy cserdítse végét ennek a rossz csendnek.

szozattovabbacikkhez

 

Kovács István: Beolvasztás

Előbb a regölést
aztán a regét

Előbb a földet
aztán az otthont

Előbb az iskolát
aztán a nyelvet

Előbb a fejfát
aztán a hitet

Előbb a jövőt
aztán a múltat

és mindezt
egyszerre:
jelenidőben

Kunoss Endre: Kitárom reszkető karom

Kitárom reszkető karom
Ölelni földedet
Melyre záporként hullatom
Fiúi könnyemet.
Szülöttidben csalatkozám
Te hű s igaz valál, hazám!

Fogadjad esküvésemet
Midőn kibujdosom,
Hogy szende, nyájas képedet
Szívemben hordozom
S amíg koporsóm eltakar,
Leszek külhonban is magyar.

S hogy álmom édesebb legyen,
Hazám határirúl –
Maroknyi port viszek velem
Síromba zálogul,
Így bármi távol ég alatt
Tőled nyerem nyugalmamat!

Lászlóffy Csaba: Anyanyelv

Ne hátra pillants most fiam
az elfolyó sok halott árnyra
mint kiszáradt meder olyan
a voltak fel nem támadása
nagyapád helyett most szemed
ne azt a gyújtóbombát lássa
mely negyvennégy őszén esett
Tordán az egyik szomszéd házra
ne tudj agyvérzésről s epe-
ömlésről ne gondolj a rákra
dédanyád s szépapád rege-
szarvas-tűntén se fordulj hátra
ne rágjon titkos rejtelem
ne sújtson vereségek szárnya
s a szárnyavesztett értelem
kötéltáncát járó apádra
se legyen gondod – most csak ezt
a szót vedd és védd meg mintha várba
bajvívni mennél s úgy szeresd
mintha nélküle halál várna.

1984. VI. 22.

Karácsony Sándor: Egyetem Kolozsvárott

I.

A kolozsvári egyetemet az 1872. évi XIX. t.-c. létesítette. Elődeitől és előzményeitől többé-kevésbé függetlenül született meg ez a nagy kincsünk, hiába keresgéljük össze a nyomokat, mely régebbi századokból hozzávezet, erőltetett marad a rendszer, ha szerves és intézményes folytatásként disputálja ránk azt, ami becsületes mivoltában igenis kezdet. Kolozsvárnak nem valamely régi alapítású iskolája nőtt meg egyetemmé, hanem lett neki Erdély „fővárosának” a XIX. század utolsó negyedében egyeteme, mint ahogy Nemzeti Színháza is lett, mert dukált neki, helyesebben szólva Erdélynek, a budapesti hasonló intézményekhez képest kisebb arányokban mind a kettő. Ha pedig joga volt ezekez, egészen természetesen Kolozsvárra kellett kerülniök, mert ugyan hova máshová kerülhetett volna? Kolozsvár volt a legnagyobb erdélyi város úgyszólván minden tekintetben. Más volt az eset későbben Debrecenben, ahol a már meglévő csonka egyetemet vette át az állam s építtette ki teljes egyetemmé, ott valóban folytatódott régebbről valami. Kolozsvárott 1872-ben megkezdődött az, mi Debrecenben folytatódott.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLIV. rész]

    Most írja Nyirő József az első székely történelmi regényt

    Kolozsvár, [1938.] október 3.

    Nagy történelmi tanulmányokat folytatott, mielőtt a „madéfalvi veszedelem” irodalmi feldolgozásához hozzálátott – Nyirő szeretné tudni leginkább, milyen lesz az „Uz Bence” film, mert nem tudott megjelenni a filmfelvételen.    

    A szerkesztőségben lázasan folyik a munka. Egymásba olvadó hangok diktálnak, féltucat írógép kattog, s az egyik teremben rádió harsog, a másikban telefoncsengő sivít fel percenként. A száguldó világesemények minden izgalma itt viharzik a szerkesztőségi szobákban, ahol az újságíró ma mindennap történelmet ír. Ha idegen vetődik ide úgy este nyolc óra tájt, mikor már „teljes gőzzel” rohan minden az éjféli boldog lapzárta felé, a saját szavát sem hallja a zűrzavarban, de a mai vendég nem idegen a szerkesztőségben. Kedvtelve hallgatja az írógépek kattogását.

szozattovabbacikkhez

Bárd Oszkár: Jánosnak levele van Magdolnához

magdolnaI. rész

1. János a magányból küldi Máriának – ki Magdolnának mondatik – a magányába,
2. küldi és gondol melléje hosszan, hosszan, minként az este, mely közeleg,
3. küldi, agg szívének fáradt dobbanásával együtt,
4. küldi, életének halk szomorúságával és lelke ráncaival,
5. Magdolnának, ki elment a mese végén és álmodik azóta csendesen,
6. távol a zajtól, a kiáltó élettől, távol mindenkitől és közel az Úrhoz,
7. Magdolnának, ki szótlanul ment el s akinek némasága minden terítésnél több és minden prédikálásnál szomorúbb,

szozattovabbacikkhez

Berde Mária: Ima

Si fractus illabatur orbis –

Világunk hogyha megroppant körül,
Ha földre dördült az utolsó bástya:
Vaksággal rajtam Ég, ne könyörülj,
Szemem a szörnyűt szemtől szembe lássa.

Siket halállal rajtam meg ne ess,
Se kínfelejtő tompa ájulással:
Minden jajokkal a fülembe mess,
Szúrj szíven minden sikoly-tőrszúrással.

Tágítsd szemem, míg ízről ízre lát,
Megszázszorozva minden szörnyű látást,
Tépd óriásra szívem ajtaját:
Mint örvény szívjon föl minden kiáltást.

S a miden kínokat korbácsba fond,
Kezedben váljanak pogány ösztökké,
Mely serkent, szurdal, mardos, vért is ont,
S függeni fog fölöttem mindörökké…

szozattovabbacikkhez

Pakocs Károly: Megadom magamat neked, Isten

Küzdöttem magamért sokszor Veled, Isten,
hogy boldog legyek én is e földön,
mint a világ fiai, kiket itten küzdeni láttam
a földért, aranyért, selyemért, egek ellen.

Keresém magamat cifra-szövésű ruhákban,
selyemsuhanásban s teletűztem rózsával a mellem;
hogy ne kívánjam angyalszárnyak lágy suhogását,
ne kívánjam a tömjént, egek illatait.

De szétollóztad a köntösömet s leszórtad a földre
a rózsát, mint Ninivében s Rómában a táncosokét,
s élő tövisekből fontál koszorút a fejemre;
fekete zsákkal öveztél, amilyenben jár a Halál is.

Örömet-keresőn indultam ragyogtatni magam
kék, lila, rőt sugarakban, karperecekben:
hogy ne kívánjam a templom téglafalát, köveit
s ne vágyjam az Isten napsugarát diadémnak.

szozattovabbacikkhez

Pap József: Jöjj zsoltáros Isten

Én nyomorult, ki egyedül futok
szerte a világban, bomló fejemmel,
kinek vállán sötét gomolygás ül
s rémeket suttog izzó fülembe,
ki leborulok egy kis fűszál előtt,
kit ostorcserdítéssel ráz fel új futásra
valami riadt lelkiismeret:

én látom már, hogy üres a világ,
célt nem lát ember, bárha holtrafárad,
Én elmondom már nyugovó-imámat:
Ó szeretnék már megtisztult kezekkel
fényt meríteni a kék egekből,
ó, kellene már csillagot szerenem
s megrendülni a messzi rezdülésben.
Kereslek! hol vagy? töltsd meg hát az űrt!
Álmodjalak. Elég volt ébren lennem.
Mellemre rakjál súlyos köveket,
indíts hozzám halálos követet,
de a zsoltárt lobbantsad lángra bennem.

szozattovabbacikkhez

Sipos Domokos: Megszületett

Megszületett.
Éjszaka volt és ragyogtak fenn a csillagok.
Én hiszem a szép csodát,
Hogy kedvéért kigyúlt egy égi lámpa
És jötte szűzen érte Máriát.

Megszületett.
És élt harminchárom évet.
Én hiszem a bús csodát,
Hogy kereszten halt, feltámadott
És elevenen a mennybe szállt.

Megszületett.

Áprily Lajos: Szállj, Ábel füstje

Szállj, Ábel füstje, terjedezve szállj,
mindenfelé, ahol szívet találsz.
Szűnjék harag, gyűlölség és viszály,
a béke lelkét vidd, amerre szállsz.


káinábel

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf