Mindszenty József: Úrnapi szentbeszéd

    1973. június 21. Bécs[Ausztria], Pázmáneum

        Kedves Híveim!

    Az Oltáriszentségben testével, vérével, lelkével, istenségével, emberségével jelenlévő Úr Jézust ünnepeljük ma. Az Oltáriszentségnek neve az is, hogy Oltáriszentség. A többi szentség nem oltáron van. Ez a szentség oltáron van. Az Oltáriszentség neve hálaadás is, mert az Úr Jézus hálaadásnak szánta az Oltáriszentség alapítását. Hálaadásnak és emléknek is gondolta. Mi emberek egy-egy képet adunk magukról. Az Úr Jézus nem képet adott – önmagát adta minekünk. Az Oltáriszentség mind a hét szentségnek az alapítóját és szerzőjét foglalja magában, úgyhogy nem egy szentség van itt, hanem a másik hat szentségnek a koszorúja övezi az alapítót, az Úr Jézust.

    Az Oltáriszentség áldozat. Az Ószövetség állatokat áldozott, visszaélésekkel is. Ismerjük Héli papnak a fiait, akik szintén papok voltak, hogy milyen visszaélést követtek el a maguk asztala, az Úr asztalának a kárára. Az Úr Jézus önmagát áldozta fel. Ezért olyan fontos a vasárnapi szentmise, a vasárnap kötelezettsége: az áldozaton veszünk részt. Egyesülés is az Oltáriszentség a szentáldozásban. Megrendítő gondolat, hogy én egyesülhetek az Úr Jézussal és ez a kettő egységben van. Persze van ehhez kötelezettség is. Azután a neve az Oltáriszentségnek: útieledel, „viaticum”, útravaló a földi élet végén.

    A mai napon az Egyház – ahol teheti – viszi ki az utcákra az Oltáriszentséget. Tüntet az Oltáriszentséggel az Egyház. Büszke az Oltáriszentségre és nemcsak a kerteknek, de az erdőknek, mezőknek is minden virágát összehordja és a hívő lelkek ujjongása között meghordozza az ő földi és örök életének a központját, az Oltáriszentségben jelen lévő édes Jézust. Négy sátrat állítanak fel négy kiválasztott család körében, ott állomásoz az Oltáriszentség diadalmenete.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXX. rész

    A távoli székely havasok világából kedves és fontos vendég érkezett Budapestre, Nyirő József, a „veretes székely író” személyében. A kisebbségi írók koalíciója és az Erdélyi Helikon magyarországi felolvasó estjei szólították székelyudvarhelyi otthonából Budapestre.

    Abban a reprezentatív írói csoportban, amely a felolvasóasztal mellől az élő szó erejével kíván közvetlen szellemi kapcsolatot létesíteni az utódállamokban és határon innen élő magyarság közt, Nyirő József a székelységet képviseli, azt a fajtát, mely annyi történelmi forgandóság közepett csodával határos módon, tömör egységben fennmaradt s melynek ő gyökeres ismerője, tragikumának, életsorsának, különös sajátosságainak leghívebb megszólaltatója. Az Isten igájában és a Kopjafák nagyszerű írójának a napokban új könyve kerül ki a sajtó alól, mely talán a legmélyebben járó alkotás valamennyi műve közt. Az én népem című regényében, mely kortörténeti dokumentumnak is beillik, egy frissen kiszaggatott élő darabját kapjuk a mai székely életnek…

    A népek halhatatlanok…

    Az ő „népe” munkás sorai közt élő ihletett költő és megfigyelő megrázó vallomása ez a könyv, a legmaibb székely problémákról, egyszerű falusi emberek életéről, válságáról, küzdelmeiről. Egy fiatal pap sorstragédiájának keretében messzi távlatokba tekintő történelmi igazságot kapunk: előttünk nyílik meg a Nagy Titok, a székelység fennmaradásának titka. A székely falunak léte folytonosságáért folytatott emberfeletti küzdelmét tárja elénk Nyirő, a nyelv tömör megjelentető erejével, elénk hozza összes figuráit, komor és üdén csillámló színekkel, sajátos ízzel és a kéteszű székely szólásforma egyéni zamatával. Ez a könyv egyben válasz is lesz a borúlátók aggályaira: nem kell félteni a félmilliós székely népet!… Ezt az igazságot fogja belőle leszűrni végső értelmezésben az olvasóközönség, melynek ezen a felismerésen túl maradandó élményt fog jelenteni Nyirő könyve.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Találkozás az Istennel

Ma láttam őt, amint tépett,
őszverte, bús temetőkertben
felénk jött. Szívről-szívre lépett.

Ajkán mosoly, kezében áldás,
szemében ült az örökélet
s térdre borult a jajkiáltás…

Jött s hogy lengett Cézár-uszálya,
a megriadt kis életek
remegve kapdostak utána!

A halhatatlanság palástja
aranylott tarlott fák között.
Jött s felmagaslott, mint a bástya!

Felnéztünk Rá: hisz itt az Élet!
De meg volt ásva már a sír
s mi mértük: ki magasabb, ki mélyebb?

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Párbeszéd

„Ugye, apám, az ég,
A szép csillagfátyol
Távol van mitőlünk?”
- Szédítően távol!

„S Isten, ugye azért
Lakik a magasban,
Hogy mindent jól lásson?”
- Azért lakik ottan.

„Odaszállni mért nincs
Az embernek szárnya?”
- Fiam, az imádság
Fölemel hozzája!

              1901

Mécs László: Valaki imádkozik értem

Én úgy élek a gondvert emberek,
bajok közt, mint királyfi a Mesében,
midőn a Sárkány részeg s szendereg.
Nem földi Nap süt fent a selymes égen.
Szívem dalolgat, mint a nyári
telifényben a kis kanári.

S Valaki enni, inni ad nekem.
Vigyáz a fűzre, vízre és kenyérre.
Mint holló a fiát nagypénteken,
úgy mossa bánatom fehérre.
Hegyét töri tövisnek, bűnnek,
legyen körültem mindig ünnep.

Én szeretem a préda szenteket,
fákat, mik szirmot szórnak szét a szélnek,
szeretek látni nyolcvan gyermeket
tőlem kapott cipőben. Míg zenélnek
a víg cipők a bús világon:
nyolcvanszor érzem atyaságom.

szozattovabbacikkhez

Rajka Teréz: Karácson napján

Kicsiny lakban szegény özvegyasszony,
Őrzi a gond, hogy vele virrasszon;
Fejen nagy gond, lelken nagyobb bánat,
Elhordozni erő miből támad?
Nagy ünnep van, nem mehet templomba,
Beteg gyermek otthon marasztotta;
Beteg gyermek: borús élte fénye,
Aggodalma, öröme, reménye.
S mily sanyarú, elalélt ez élet :
Tan csak halni jár bele a lelek ,
A hit kapcsa, mi meg összetartja,
Ezt hirdeti átszellemült arcza.
„Kedves anyám, mit hozott az angyal?“
Kérd a gyermek eszmélkedő hanggal.

szozattovabbacikkhez

Weppery László: Vigyázzatok rá…

Az est mélyében
fénylő csillagok.
Köztük egy csillag
oly szépen ragyog.

Ismerős ez a
fényes ragyogás.
Az est csendjében
látni oly csodás.

Anyám szíve az,
amely ott ragyog.
Vigyázzatok rá,
égi angyalok!

Agyagfalvi Hegyi István: Isten csákánya alatt

A gondolatok úgy szakadnak néha belőlem,
mintha a kőfejtő Isten csákányozná ki sorba
az álmok márvány hegyéből:
szinte pendülnek tiszta, szent hasadással,
faragni se kell, maga a vonal, maga a forma
és maga a lényeg: a lelkes anyag, mely
életre szépült, mikor kiharsant
a hallgató, szürke, durva egészből!

Máskor meg sztrájkol a Munkás… Az erő,
mely alkot egy hitvány emberkoponyán,
egy kézen, egy tollon, egy papírrongyon keresztül:
most heverész valahol lusta-mogorván,
s hagyja, hogy sziklatömlöcbe veszve
fulladozzék az eszme…

Nem, nem én írom azt, amit írok!
Nem, nem én vagyok én: a zúgás, a zengés,
a vonal, a forma, az istenült, lelkes anyag!
Én csak része vagyok a földnek, a hegynek, a vágynak,
s csak, ha Isten akarja,
tudok lenni egy darab ég is,
egy messzire zengő, büszke kiáltás!

Czóbel Minka: Czigány temetés

Széles, nehéz ásó - nyele sima, görbe -
Kerek csorba éle bemélyedt a földbe:
Hogy a sárga, nedves homokot felkapja,
Mint az érett szilva, hamvas lett a lapja.

Egyik ásó nyomot másik után rendén
Hányja egy nagy ember, - sem fiatal, sem vén -
Arcán a munkának ezer barázdája,
Nem sokat mosolygott jó szerencse rája.

Nem is volt nyomorult, megélhetett épen,
Csak hogy nem sok öröm volt az életében:
Munka, munka, dolog, nem is gondolt másra,
Most, hogy egyéb nincsen, ezt a vermet ássa.

Csikorog az ásó, sűrűbb a hant földje,
Kerek fehér pecsét van a sárga földbe.
Porladó koponya meszes fehérsége,
Szétvágja a szerszám gömbölyödő vége.

Hol a gondolatok egykor fogva voltak:
Némaság, por, homok - csöndesek a holtak.
Ez is csak ember volt - - régen itt pihenhet,
Most felette ássák az újabb sírvermet.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Magyarok

1
 
Minek magunkat lassan ölni?
Nem jobb egyszerre megdögölni?
Mint rokkant lábbal tántorogva,
Vizes, vak szemmel csillagokba,
Rossz, messzi csillagokba nézni
S régi dicsőséget idézni,
Idézni mind, mi ősi, ódon,
Hogy hátha mégiscsak megszánna
Az Úristen valami módon.
 
Minek magunkat lassan ölni?
Gonoszság helyett búza nől ki
Az égről földbe hullt szívünkön;
De igaz, nótás, füttyös másnak.
Magyar, köszönj az elmúlásnak,
Nincs mit kereskedj már e tájon,
Akad legény, ki ideálljon
S ásóját vígan földbe szúrja!
 
szozattovabbacikkhez

Rajka Teréz: Magyar leány

Lelkem minden érzelmével
Magyar leány vagyok én;
Bércek, völgyek szép hazája
Nevelt, ápolt kebelén.

Szent oltárán nagy tettekkel
Bárha nem is áldozom,
A mi szép, jó, lelkesülten
Szeretem és pártolom.

Este, reggel, hő szívemnek
Égbe szálló imája:
Népeinek boldogságot,
Áldást kér a hazára.

Tompa László: Jönnek

    Parajdi sóhegyekre
    Már fényt szitál a hold –
    Egy kis diáksereg ma
    Közöttünk kóborolt.

    Diákok seregével:
    A nagyobbik fiam –
    Most hazafelé róják
    Az utat biztosan.

Én itthon az egész nap meddőn tűnődtem ismét,
– Mint annyiszor, mióta ránktört jaj, iszonyat –
Hogy megfejtsem e bomlott világot, magamat,
S megleljem életünk rég elsüllyedt, égi kincsét.

Egy dalt találjak én, egy győztes szólamot,
Mit sok más is keres még (vívódva, béke nélkül),
S melyben e sok marakvó zavar, zaj összebékül,
Megnyugszik mind, aki ma bús és zaklatott.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Sir Austen Chamberlain és a revízió

/Angol nyelven is megjelent/

Az elmúlt napokban Benes külügyminiszter, az őt jellemző fölényesen oktató hangon, megmagyarázta a világnak, hogy a Duna völgyének mai politikai helyzete valamely történelmi fejlődés logikus és elháríthatatlan eredménye. Nem mellékelte azonban előadásához a tételét illusztráló statisztikai adatokat és mi talán nem végzünk fölösleges munkát, ha azokat utólag a nyilvánosság elé terjesztjük. Íme:

    A Duna völgyét a következő államok alkotják: Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és Bulgária. Ennek a hat országnak összesen 69 millió lakosa van. A három kisantant-állam lakossága 47 millió. Ebből a 47 millióból 21 millió a legkegyetlenebb eszközökkel elnyomott kisebbség, amelynek leghőbb vágya, hogy szabaduljon a mai tűrhetetlen helyzetéből. Maradna tehát a kisantant-államokban 26 millió olyan ember, akikről faji eredetüknél fogva, az egyszerűbb számítás kedvévért fel akarjuk tenni, hogy helyeslik a Duna völgyének mai politikai helyzetét. Magától értetődő, hogy Magyarország 9 millió, Ausztria 7 millió és Bulgária 6 millió lakosa nem tud és nem akar belenyugodni a párizsi békék által teremtett helyzetbe. Ha ezeket hozzáadjuk a kis-antant államokban talált 21 millióhoz, összesen 43 millió elégedetlen ember él a Duna völgyében. A Duna-völgy sorsában közvetlenül érdekelt embertömegek kétharmada, összesen 43 millió a mai helyzet megváltoztatását követeli, annak fenntartását pedig egy 26 millió lelket számláló kisebbség óhajtja.

szozattovabbacikkhez

Németh László: Magyarok Romániában

/részlet/

    A legbizalomkeltőbb erdélyi város, s a legrokonszenvesebb talán minden valaha látott magyar város közt: Marosvásárhely, a székely főváros. Házigazdánkat nem találtuk otthon s a nyaralójába kellett érte mennünk. Egy gyümölcsös hegyoldal tágas faházában írja meg a nyári szünet alatt, hogy sodródott át a szászságból a magyarságba. Ha a kerti asztala mellől lenéz városára, a tetők cserépmezejére, nem sajnálhatja ezt az átsodródását még ma sem, amikor a magyarságnak oly rossz a konjunktúrája. Marosvásárhely szép bizonyság rá, hogy tudtunk mi szászok nélkül is várost építeni. A török kház városok az Alföldön, úgy látszik, inkább a hódoltság, mint a magyarok otrombaságát őrzik. Hiszen itt van ez a város, melynek hatalmas, hosszú főtere körül a nyílt virágos utcák éppoly történelem-ízűek, mintha német mesterek építették volna zegzugosan. Az, ami a parasztvárosokban durva, itt nemes. Az volt a benyomásom, hogy egy hegyek közé szorult s armálishoz jutott Debrecenben járok. A városon persze itt is románok ülnek, de az élet még rokkanás nélkül hordja őket, nem csodálnám, ha egyiket-másikat be is olvasztaná. A főtérre, a nemes Árpádkori, falkerítéses templom alá kirakták ugyan a maguk sztereotip ortodox imádkozó dobozát (egy nénike siratta is a kutacskát, ami a helyén volt), de ezzel csak magukat csúfolták ki, nem is egészen jogos összehasonlításnak téve ki uralmuk szimbólumát. Ez a szomszédság az ő jelenüket a mi múltunkkal veti össze s nem túl kegyetlen-e rájuk s túl kedvező-e ránk az összehasonlítás?

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXIX. rész

    Nyirő József Berlinben

    Azt mondotta tréfásan elutazása előtt: „Meglásd, ha elmentem, vége szakad ennek a ragyogó berlini napsütésnek.” Hát majdnem úgy lett. Ha nem is azonnal, de másnap este már hatalmas vihar söpörte végig a birodalmi főváros utcáit, s azóta sem melegedett fel annyira az idő…

    No, de nem erről akartam beszélni. Hanem arról, hogy Nyírő József könyveit maholnap jobban fogják ismerni Berlinben, mint odahaza. A jelek legalábbis erre mutatnak. Mát szinte megszoktam az ismeretlenségből elém toppanók áradozó dicséretét. Társaságban vagy színházi büfében, estélyeken avagy futó alkalmakkor körülbelül ugyanazokat hallom: „Sie sind aus Budapest? – Auch, ich habe ein entzückendes Buch gelesen von einem ungarischen Schriftstaller – wie heißt er nur?” … és erre mély lélegzetvétel következik, mert az ny betű meglehetősen szokatlan a német nyelvnek és fülnek egyaránt.

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Nagy urak

Ma kereszteltem, eskettem, temettem:
az ember így lát, így tanul.
Ma, egy nap, méltatott a szóra
három igen nagy úr:

az Élet, Szerelem, Halál
előttem fényben elvonult,
három nagy Úr! S a szolgahályog
a szememről lehullt.

Letegeztek már nagy urak,
fél és egész kegyelmesek,
s majd hasraejtett a gyönyör.
Ma kérdem: kik ezek?   

Ó, mennyi göthös, girhes úr,
megváltót játszik, s nyög, köhög,
hatalma képzelgés csupán,
s elomlik, mint a rög.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Jézus eljött hozzám

Jézus eljött

Ma reggel Jézus hófehér palástban
Leégett házam ablakán benézett.
És szólt: sok búval megrakott szívednek
A bánat adjon immár menedéket!

A tiszta albát bátran vedd fel újra,
A cingulust, manipulust, a stólát.
Pompás piros miseruhában holnap
Csókold meg újra az ereklye-oltárt.

Már tiszta vagy és vágyaid finomak,
Mint csipkeleplek oltárom szegélyén.
Mondj egy misét az örök végtelennek
S légy harcosom a választottak élén!

 

Lampérth Géza: Hit és honszeretet

Ezer éve, hogy a magyar idejött,
Ezer évig ezer vésszel küszködött,
Ezer évig mi tartá fenn a magyart?
Dolgos keze, hívő hite: eke s kard!

Ekéjével művelte a föld rögét,
Hős kardjával védte ősi örökét,
Gyász éjjelén bízva nézte az eget,
Csillaga volt: a hit és honszeretet.

Gonosz ellen osztott rá bár száz halált,
Új erővel mindég újra talpra állt.
Szántott-vetett, kardot fogott kezébe
S ment előre: az Úristen nevébe!

Felettünk most újra borús lett az ég,
Lelkünkben hit s honszeretet lángja ég.
Minden poklon átsegíti a magyart
Dolgos keze, hívő hite: eke s kard!

Sinka István: Isten

ISTEN a bokor tüskéit
          úgy teremtette, hogy szúrjon,
          az ágat meg úgy, hogy tüskét hozzon
          s hogy lombba, virágba boruljon …

Az én ujjom tüske is, lomb is…
Én engedem, hogy jól kilásson
a tüske, mert az nem tűrheti,
hogy a lombra sáska másszon.

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Betegeinknek

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem …
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat 2019SZENTKORONA iroszov konyvtar 11 26 attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf