Sántha Károly: Imádság harangavatáskor

Szenteld meg e harangokat, Úristen,
Dicsőségedre szóljanak nekünk!
Ércnyelvük a magasból arra intsen,
Hogy a magasba mélyedjen szemünk!
Ha kondul a harangszó s hív imára,
Add, Istenünk, hogy hallgassunk reája,
A Te szavad ez — ne hívjon hiába:
Jertek, óh hívek, az Úr templomába!

Ha temetésre hívnak a harangok,
Hogy elsirassák a halottakat,
S a gyászolók, mint búgó bús galambok
Velük zokognak, hogy szívük szakad:
Ints minket, Isten, s add eszünkbe vennünk,
Hogy el kell innen nemsokára mennünk,
S vigasztalj, hogy a percnyi búcsúzásra
Egyesítesz örök találkozásra!

Elfogy az élet, nől az esti árnyék,
Múló napunknak le kell szállnia;
De ránk új élet zöld pálmája vár még,
Ha életünkben kél harmónia.
Meghasonolva, áldott béke nélkül
Pusztul az ország és a ház nem épül;
Itt e harangok összhangzatja - képen
Adj egyetértést, ki trónolsz az égben!

S nézz le reánk I Az őrizők hiába
Őrzik a várost, hogyha csak Te nem.
Midőn a félrevert harang szavába
A vészkiáltás hangzik rémesen:
Tárjuk segélyre a mi kezeinket
És irgalomra nyissuk szíveinket;
Sirókkal sírva hordjuk a keresztet,
S könnyet törüljünk, mely szemünkbe’ reszket!

Ki egyedül vagy szent, fölséges Isten,
Kérünk, szenteld meg e harangokat,
S amint kondulnak, lelkünk Rád tekintsen,
S halljuk szavakban a Te hangodat!
Üt a végóra, napjaink lefolynak,
S kapuja nyílik már az égi honnak,
Hol áldunk Téged dicsőbb szózatokkal,
Krisztus lábánál, a szent angyalokkal!
Ámen.