Weppery László: Gyónom…

Gyónom a mindenhatónak.
Igen, neked Istenem,
Hogy tudd, e földön
Milyen nehéz az életem.
Hogy tudd, mi az
EMBERNEK lenni.
A mindennapok útján
Szeretni, szenvedni.
Gyónom…
Hogy mindenki hallja,
Milyen az EMBER
Gondokkal megrakott
Fohásza…
Mi, Atyánk, ki vagy…
Add, hogy ne szenvedjünk:
ÉLJÜNK,
Ragyogjon föl:
EMBERI ÉNÜNK!

Baloghné Molnár Mária: Hazám!

Minél tépettebb rongy lett a ruhád,
Minél csapzottabb tiszta homlokod,
Nagypénteknek égő kínjait
Minél fáradtabb vállal vonszolod,
Minél árvább s lenézettebb leszel,
– Hogy érted újjal mutatnak reám, –
Annál keményebb daccal hirdetem,
Hogy ez a koldusasszony az ANYÁM!

64 varmegye

Bartók Lajos: A magyar ifjúsághoz

A béke rózsahintő napja lángol
Fejed fölött, szép magyar ifjúság!
Tavasza köszönt, de nem tört le hazánkról
A jégbilincs még, s áll kemény tusát.
Nem, nem, barátim, a nagy március nagy
Ifjúságának örökösei,
A szabadságot, amit ők kivívtak,
Nektek kell békében megőrzeni!

Nem sápadt kincs ez, melyet élre verve
Szennyeskezű is megvéd zár alatt:
Piros erőnk a szabadság, a renyhe
Karokbul elszáll, helyet láncnak ad.
Ki bölcsőben a kígyót összetépte:
Hős Herkulest legyügzi egy fonál;
Kardot, vagy béke fegyverét e kézbe,
S nem öl rozsdával a tétlen halál!

Harc edzi a hőst és dönt egy csapással,
De munka-tűz acéloz jellemet;
Ki bék’ időn ég lelkes lángolással,
A századoknak csak az épített.
Föl ifjúság, mint riadóra, bátran,
Nem harcmezőn, de béke mezején!
A békét nyerjük meg most a csatákban
Ránk fog ragyogni diadalmi fény!

szozattovabbacikkhez

Br. Bánffy-Máthé Mária: Ének a székely Végekről

A Végeken várok…
Én itt őrt állok.
Jobbra sohse nézek,
Balra nem is látok:
Én itt őrt állok.
A Végeken várok…

Lobognak a zászló.
A zászló a remény,
Közöttük az enyém!
Higgyél pajtás híven!
Zászlónk rejtsd a szívben –
Megsegít az Isten!

Illyés Gyula: Peroráció: záróbeszéd

          „Vígan burittatom hazám hamujával”

Viszem vége felé rosszhírű munkámat,
Melynek irigység, düh, ellenség megártott;
Tűzzel, füsttel, gánccsal mit jövő továbbront,
Noha rontották már régtül vádak, átkok.

Mert Szkítia-kori űzöttségből vitéz
Vezér híján, voltam, szolga-fi én, merész
Állni kalauznak: bár szétszórt és kevés:
Legyen a vándornép tábor-tömör egész.

Szablya híjján vívtam úgy is ím a tollal,
Toldtam rövid röptét póri virtusokkal.
Követtett híven lent csikasz-, fent holló-raj.
Száll hírem síromról szélverte homokkal.

Szálljon egekig bár, ott is e vég-szóra:
„Ne bánts magyar magyart!” – ott se panaszolva,
Mert lehet aliud, ha az a sors bona:
Hullj pajzsnak holtan is megszabdalt honodra.

Makkai Sándor: Leszámolás

Kiérünk már az éjszakából,
Titokzatos, nagy messze távol
Keblén a fátyol felszakad,
És szórja, szórja a fejemre
A hajnali szent sugarat.

A nehéz álmok kába gőze
Most elmarad már mindörökre:
Hozzám a szent hajnal beszél,
S győzelmi himnuszt harsonázik
Tavaszi szél, tavaszi szél.

Te szólsz a hajnalhasadásban,
Örök, nagy Isten, akit vártam.
Zeng, zúg beléje a szívem.
– Hitvány por, lángba kell borulnod!
Én, aki élek, rendelem!

Én, aki élek, most szívedbe
Belé kiáltom mennydörögve,
Hogy jöjj utánam, akarom!
Nem engedem, hogy elszakítson
Semmi pokoli hatalom.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXVII. rész

Vajon melyik más vidéki magyar városban találhat az ember olyan írókat, mint Nyírő József, Kisbán Miklós, Tamási Áron? Olyan politikai és kulturális vezetőket, mint Bánffy Miklós, Bethlen György, Kemény János? Hosszú névsorrá válna e cikk, ha fel akarnám sorolni azokat, akik Kolozsvárt és Erdélyt a magyar szellemi élet különb s más ízű tartományává teszik…

    Erre gondolok, amikor Nyírő József otthona felé igyekszem, a régim kanyargós, macskaköves, kolozsvári utcákon. S arra, hogy a mai Kolozsvárnak van olyan rangja a magyar kulturális életben, amit illenék néha felemlíteni a megvesztegető és történelmi jelző „Mátyás király városa” mellett…

    Nyírő József az Attila utcában lakik. Amikor odaérek, éppen ebédnél ül a család: alig tudom hirtelenében összeszámolni. Vannak vagy tizenketten. Kevés az idő: fényképezés közben beszélgetünk.

    - Egyelőre az a baj – mondja Nyírő József –, hogy azt sem tudjuk, mihez fogjunk. Ünnep ünnepet követ: vagy mi ünnepelünk, vagy bennünket ünnepelnek. Így azután alig marad idő a munkára: úgy értem, az írói munkára.

    Az író fia, Csaba, aki szenvedélyes amatőr fényképész, nagy ügybuzgalommal segít.

    - Apám, ülj ide e könyvek elé!… Nem jó, ne úgy tartsd a fejed, a fél arcod árnyékban van… Na, így jó lesz…

    Kis berregés, új fénykép készül.

    - No de azért „nem hallgatnak a múzsák” – nevet Nyírő József, és az íróasztala mellé ül. Előtte készülő regényének kézirata.

    - Mi s címe? – kérdezem. Csaba igazgat, izggul, újra kattan a fényképezőgép zárja.

    - Bojzás Küs Dani – mutatja az első oldalt Nyírő József. – Még van rajta párhónapi munka, de azt hiszem, érdekes lesz: megéri.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Szociáldemokrácia és katolikus egyház

prohaszkaottokarHa a Szociáldemokrácia a vallást, mint a lélek csodás világát s igényét sem veszi sokba, sőt teljesen félreérti s üldözi: mennyivel inkább lesz kifogása s ki nem fogy a vádja a vallásnak azon történelmi bemutatkozása ellen, melyet katolikus egyháznak hívunk. Hát zúg is a sok vád s zuhog is a következőknek zápora, mely alá el akarnák temetni az egyháznak még az emlékét is.

    Rengeteg sok vádat s kifogást emelnek a szociáldemokraták az egyház ellen; felhozzák, hogy Nagy Konstantin óta a hatalommal tartott, – hogy a szenvedő s küszködő osztályoknak nem fogta a pártját, – hogy főpapjai beleálltak az oligarchák kasztjába, s lóra pattanva fegyvert fogva harcoltak, pusztítottak s raboltak, – hogy nemcsak nem tiltakozott a fennálló, igazságtalan társadalmi rend ellen, hanem ellenkezőleg, útját állta minden törekvésnek, mely a mindenkori társadalmi rendben a hatalmasoknak kellemetlenséget s a tömegekben zavart okozhatott volna, – hogy az elnyomottakat nem szervezte meg a hatalom s a kizsákmányolás ellen s nem állította be a tömegeket a több igazságért s a jobb világért fölveendő harcba stb. stb. … s végük, hogy még ágyúkat s zászlókat is megáldott s hogy örült a telegrammoknak s harangoztatott is, ha az Isten a mi hadseregeinkkel s nem az ellenségével tartott.

    Mi a válaszunk erre? Az, hogy e vádakban szemben állunk egy kétezeréves történettel, szemben tehát az egyháznak, mint jogintézménynek is kétezeréves fejlődésével, ugyancsak szemben a nemzedékeknek elváltozott felfogásával s érzésével, s úgy állunk mindezzel,mint egy őserővel, melybe utakat vágni s a helyes irányokat fölkeresni s kimutatni ugyancsak óriási munka, még akkor is, ha azzal egy Isszaieff A. A. és társai néhány oldalon akarnak végezni.

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Irigylem az útszéli vándort

Hiába kényelmes az ágyam,
zavart az álmom és a lelkem:
a város lázas életének
nyughatatlan lármája ver fel.

Rugóra jár itt még a szív is,
őrölve szitkot, vért és szennyet,
nincs békés hajlék, nincs meleg szív,
hol egy percig is megpihenjek.     

És eszembe jut gőgicsélő
kicsiny korom, parányi múltam,
mikor virágzó bodzabokrok
alatt is édesen aludtam.

Apám, anyám arattak estig,
csak az Isten viselt rám gondot
s a légy se bántott: elhajtották
rólam a szélingatta lombok.

Hej! most tudom, a zűrzavarban:
a föld a pajzs, a föld a béke,
a csendre, új erőre vágyók
s a tiszta szívek menedéke.

A földben Isten szíve dobban
s minden bokoralj Isten háza,
- irigylem az útszéli vándort,
ki oda tér be éjszakára.

                 1929

Gács Demeter: Misztérium

Férfi: sziklaingató;
férfi: bölcsőringató,

férfi: sárkánykoncoló,
férfi: jármot vonszoló,

férfi: ordas bestia…
Férfi: Isten szent fia.

                  1929

jezus krisztus arckep 1568757 8123

József Attila: Nem emel föl

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szívem mily kisgyerek –
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

Juhász Gyula: Csönd

Az aranyos mennyezet fele zsongva
Az óriás, üres templomhajóba'
Még ott suttog az elszálló ima.
 
Piros sebeit némán viselvén,
Mennyei búsan mosolyog keresztjén
A boldogságos Miriám fia.
 
S az áhítatot teregető csöndben,
A tömjénterhes, lilás levegőben
Szirmát bontja a rosa mystica!       

Tóth Árpád: Isten oltó-kése

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.

Bódás János: A „tökéletes” ember

Tökéletes az ember, mint a gép,
s ily boldogtalan nem volt soha még.   

Az Érdek gőze feszíti belül,
s mint a motor, fut érzéketlenül.

Mindent elér már, és mindent legyőz,
virágos útfélen sohsem időz,

sem csókra, sem örömre rá nem ér,
nyomában velő loccsan s drága vér!...

Tudás, erő már égig emelik,
s az égtől mégis mind messzebb esik.

Béke, boldogság régen elmaradt,
fönn száll, közömbös csillagok alatt,

Körötte mind dermedtebb lesz a lég,
s ráfagy szárnyára, szívére a jég!           

Tökéletes az ember: szárnya van!
S nem volt még soha ily boldogtalan!

                               1940

József Attila: Lopók között szegényember

Lopók között szegényember,
Szegényember sose fél,
Minek félne, szíve, lelke
Erősebb a többinél.

Lopók között szegényember,
A Jóisten megsegél!
Nincs tehene a szegénynek,
De ha van is elvetél.

Lopók között szegényember,
Szegényember kapanyél.
A világot megkapálni,
Szegényember annak él.

                   1924

Juhász Gyula: Magyar…

Árva vagyok, szomorú, keserű árvája e földnek
Eltaszított, kicsúfolt, porba tiporva síró.
Árva vagyok, a világ árvája s hiába panaszlom
Bánatomat, nem hall és nem is ért a világ.
Mind rajtam tapos és rajtam feni bosszúja kését,
Kiknek a cenk vaksora most diadalmat adott.
Régi barátaim és mind, mind, akiket segítettem,
Hogy szabadok legyenek s éljenek újra tovább,
Mind, akikért pajzsul tartottam testemet egykor
S ontottam pazarul véremet, ím letagad!
Meztelenül, iszonyú láztól borzongva, úgy állok
Az elemek viharát tűrve, mint Lear, a király!
Hol vannak gyönyörű erdőim és hegyeim, hol,
Szőke magyar Tisza bús bölcseje miért idegen?

szozattovabbacikkhez

Nagy Emma: Testvérem, mondd...!

Láttál-e habzó galagonyatengert
kint a berekben?
Hallgattál-e füledre-tett tenyérből
vérmuzsikát, szomszéd erekben?
Lombon-beszegült napfényhúrra
csapott-e kezed égi vággyal?
Utánoztál-e víg madarakat
csattogással?
Adtál-e másnak önbizalmat
tiszta szavaddal?
Tévesztetted-e magadat össze már a
tavasszal?!...
Feszengtél-e levegőmódra szerte-széjjel,
táncoltál-e könnyű lábadon már a széllel?!...
Hajdon fejeddel futottál-e
csapó esőben?
Nevettek-e reád az emberek
arra menőben?
S érezted-e, hogy csupa testvér
mind, aki rádnéz, szemmel szeret -
hogy jószavadra lelkűk viasza
mézet pereg?
S nyittál-e ajtót csengve-bongva,
begurítva elől kedvedet?!...
Törtél-e össze hirtelenül
bánat-felleget!
Ölelted-e már a világot
félve, szeretve,
gondoltad-e azt, hogy mindenki
boldog lehetne?...

Teleki Júlia: Keresem az apám sírját

Keresek egy sírt, egy eldugott temetőt,
ahol nincs fejfa, ahol nem nyílik virág.
Valahol ott, nem messze innen
nyugszik az édesapám.

Vajon hány árva mondja ezt,
és hány anyának fáj?
Hisz környékünkön, negyvennégy őszén
úr volt gyűlölet, és aratott a halál.

Annyi ember, annyi fiatal,
ki nem ölni, csak dolgozni
és élni akart,
meghalt csak azért,
mert nemzetisége magyar.

Talán egyszer nem lesz majd gyűlölet,
helyette győz az ember iránti szeretet.
Talán eljön az idő,
mikor feltárul minden eldugott temető,
és ég majd gyertya, nyílik majd virág,
apáink eldugott sírján.

Herczeg Ferenc: Békeszerződés

teleki hf cikkhez    Wilson elnök: Volna itt még egy pont, amelyet tisztázni kellene. Igen, Fiume! Ide adhatja nekem a számadatokat? Van ott egy külváros, azt Asáknak hívják, vagy micsodának…

    Nicolson: Susáknak. A számadatok itt vannak.

    Wilson: Azt hallottam, ha az ember megpróbálja, hogy Fiuméból Asákba menjen, akkor biztosan meggyilkolják…

    Nicolson: Elnök úr…

    Wilson: Hát jó éjszakát, urak, jó éjszakát, Mr. Balfour. Hazamegyünk.

    Ezt a párbeszédet, amely a párizsi béketárgyalások alkalmával az amerikai Unió tudós elnöke és Harold Nicolson, az angol békedelegáció szakértője közt lefolyt, szóról-szóra így írja meg ugyanez a Nicolson: „Békeszerzés 1919” (peacemaking) című könyvében.

    Az amerikai elnökről egyébként azt is följegyzi, hogy az új olasz határ megállapításánál a Brennert: Brunnernek nevezte. Mikor pedig Törökország határainak megváltoztatására került a sor, akkor Lloyd George-zsal megtörtént a „mulatságos” eset, hogy az előtte fekvő hegyrajzi térképet néprajzi mappának nézte. A zöldszínű foltokról azt hitte, hogy azok görög, a barnákról pedig, hogy török kisebbségű területek és ebből szigorúan le is akarta vonni a következtetéseket.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXVI. rész

    „Egy szót se irodalomról”

    Papp Antal beszélget a fővárosba költözött Nyírő Józseffel, aki nem akar pesti lenni…

    Egy darabka fenyőgyanta illatú erdélyi élet költözött Budapestre. Nyírő József otthagyta havasait, agyafúrt hegyi embereit s Pestre költözött. Éppen csakhogy pesti nem lett, s láthatólag nem is akar lenni. Ahogy beszélgetünk, ahogy rövid mondatokban, félrehajtott fejjel, a szemével hozzáhunyorítva a mondanivalóhoz beszél, úgy tetszik, csak most, az imént vált el a kapuban Uz Bencétől, akivel valami nagy rosszban törik a fejüket. „Megállj, komám – azt mondta neki a kapuban –, mindjárt jövök, csak egy kis értekezésem van valami újságíróval. S most itt ül. Éppen csak annyit különbözik egy pesti szerkesztőtől, hogy „slussz” után nem a Wesselényi utcába megy haza, vagy a Szervita térre, hanem valami fából ácsolt, havasi házikóba. Ahol autó helyett fenyő illatozik s verkliszó helyett erdei csudamadarak muzsikálnak. Kínálkozik az első kérdés:

    - Mit csinálna, ha nem éppen író volna?

    Hitetlenkedve néz rám, mint aki nem érti, hogy lehet Nyírő Józseftől ilyesmit kérdezni. Akár a fát kérdezném, hogy mit csinálna, ha nem nőne.

    - Hát… gazdálkodnék. A legszívesebben azt csinálnám. Vagy ha igazán szabadon választhatok, elmennék vándorcigánynak. Persze, nem mondom, nem igen komfortos foglalkozás. De természetes.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf