Rudnyánszky Gyula: Isten

Sötét magányban, a kétségbeesésnek
Kopár szikláján ülve, tétlenül,
Míg sebeimben tőr volt s kétkedések
Kínzó, kísértő árnya vett körül:
Föltámadott egy emlékembe vésett
Név, melynek fényétől lelkem derül;
Egy név csupán a gyermekkor homályán,
Örök láng a küzdelmes férfi-pályán.

E név volt ajkam legelső fohásza,
Legboldogabb időm napsugara;
Bölcsőm párnáin hánykolódva lázba’
Ezt súgta esdőn az aggó anya;
És kedvesem szerelmes oktatása
Az volt: ha tépő bánat bántana,
Forduljak ég felé; ki segítsen:
Sosem lehet más, egyedül az Isten!

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Csak Jézusra nézz!

Tiele-Winckler Éva-anya után németből

Ha kísértés fenyeget,
csak Jézusra nézz!
Ha szomorú a szíved,
csak Jézusra nézz!

Ha vész, vihar szorongat,
csak Jézusra nézz!
Ha árván járod utad,
csak Jézusra nézz!

Világ virágai közt
csak Jézusra nézz!
Ha tőrt vetnek örömök,
csak Jézusra nézz!

szozattovabbacikkhez

Illyés Gyula: Magyar a csapások alatt

Veri a sors a magyart, dühösen
    vagdalkozik.
Egyet nem üt le testéről sosem,
    a láncait.

Reményik Sándor: Az álorcás magyar

Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára
                           Makkai Sándornak

A magyar erő roppant ormain
Jártatta hideg, szomorú szemét:
Mohács mögött, ország-halál mögött
Csillogtak messze Mátyás csúcsai…

Rajtuk jártatta szomorú szemét,
Róluk álmodott szörnyű éberen:
El nem ragadták álma paripái,
Önuralom zablázta zordonul.

Tudta: ütközni nyílt hely nincs sehol,
Sem döntő diadalra rónaság,
Sziklák közt folyt véres bújócska-játék,
Erdélyi farsang, komor karnevál.

Az új mulatság új magyar kívánt,
Nem ledübörgő felvonó-hidat,
Nem egy ellenség ellen egyenest,
Fedetlenül kirontó Zrínyiket.

szozattovabbacikkhez

Szabó Gyula: A magyarról

Ahány magyar, annyi a pártviszály,
Egyből százat, ezeret is csinál.
Azért piros a nap is az égen:
Haragszik rá régen, nagyon régen.

Ahány magyar, annyi jó szív lélek…
(Boldog vagyok, hogy közöttük élek.)
Hogy ne adná az ingét jó szóra?...
Végsőt neki nem is ver az óra!

Ahány magyar, haj! még több az átok…
Úgy sújtják, mint a villámcsapások.  
Mégis-mégis csak más baját szánja,
De az övét – oly büszke – nem látja.

Ahány magyar, tudja Mohács óta:
Szomorú lesz mindig csak a nóta.
Hogy is lenne kedve más nótára,
Ha ezerek hullanak rakásra.

Ahány magyar, annyi nemes lélek,
Azért én hát mégse-mégse félek.
Áll még a hős keblek ős Budája,
Úgy nézek rá, mint a szivárványra.

                           1919

Vargha Gyula: A magyar szó szárnyán

Lelkem folyvást viharzik,
Árad, dagad,
S fölötte egyre rajzik
Kép, gondolat.

Madárraj a viharzó
Tenger felett,
S mindannyi a magyar szó
Szárnyán lebeg.

 

madártoll

Nyírő Józseffel erről-arról XXIII. rész

Meghitt beszélgetés Nyírő Józseffel, Délkelet-Európa Knut Hamsunjával:

Azt hisszük, ha irodalmi szavazást rendeznénk nagy hirtelen az országban, egyszeriben kiderülne, hogy a legtöbbet olvasott magyar író Nyírő József. A Nyírő-regényeket nem kell „kötelező olvasmány”-ként kijelölni, enélkül is olvassa valamennyi diák, de az új Nyírő-regény megjelenésének visszhangja a könyvsátortól, az iskolapadtól az északi fjordokig elér: európai esemény. Alakjai legendás hírűek: Uz Bencéről betűvetéssel hadilábon álló havasi pásztorok és az óvodába járó ötéves gyerekek is elmondják a maguk meséjét – Nyírő után, szabadon…

Egyik német lap azt írta róla, hogy „Délkelet-Európa Knut Hámsunja”. A nagy norvég is, Nyírő is fajának minden problémáját, jellegzetességét abban a magasabb rendű művészi formában ismertette meg a világgal, amelyen keresztül csak igen kevesen tudnak szólni hozzánk.

Családi körben kerestük fel Nyírő Józsefet, a Szilágyi Erzsébet fasoron lévő lakásán. Az interjú alatt felesége is jelen van – akinek Nyírő a legszebb irodalomtörténeti emléket állította Isten igájában című regényében – később megérkezik Nyírő Gyula Professzor, a magdolnavárosi elmegyógyintézet igazgatója is, látogatóba. A lakás díszei már jórészt vidéken, pincében vagy sarokba rakva, ládákban vannak. Az első gondolatunk: hogy tud ez a vérbeli székely megmaradni Pesten? Hogy tudott elszakadni Kolozsvártól, Erdélytől? Meg is kérdjük ezt tőle.

szozattovabbacikkhez

Vida Imre: Az alkotó szellemiség katolikuma

Vizsgálandó problémánk: Mi az a sajátos jelleg, vagy jegy, melynek folytán valamely alkotásról, akár költőé, művészé vagy tudósé legyen, kimondhatjuk „ez katolikus mű”, „ez katolikus alkotás”. A katolikus jelzőt a vallástól teljesen közömbös tárgyú alkotásokról is hallhatjuk. Sőt a katolicizmussal részben vagy egészben szembenálló írásművek íróiról is állítják nem egy alkalommal, hogy „lelkületük”, „alapbeállítottságuk” vagy „ihletettségük” katolikus. Így pl. Przywara katolikus beállítottságúnak mondja a protestáns teológus Gogartent; vagy általánosságban katolikus „szelleműnek” tekintik Kierkegaard-ot, a protestáns dán filozófust.

    Azok, akik a fogalmak körüli problémákat egy-egy meghatározásba csúsztatott szavakkal elintézni készek, a következőképpen felelhetnek meg kérdésünkre: Katolikus az az alkotás, melynek szellem megegyezik vallásunk lényegi tendenciáival. Így egy fogalom helyébe egy másikat kaptunk, „az alkotás katolikuma” helyébe a lényegi tendencia semmiképpen sem könnyebb fogalmát, – de nem megoldást. A katolikum lényegének szemügyre vétele éppenséggel nem könnyű feladat. Mi a katolikum? : „a szeretet egyetemes közösség-gondolata a római egyház tanításaiban” – jöhetne a felelet. Ezek szerint talán a hívő egyetemes emberi vonatkozásait tehetnők meg a katolikus alkotás alapjaiul.

szozattovabbacikkhez

Gulyás Pál: Mit akar a világ?

Mit akarnak a lombok,
mit akarnak a felhők?
Mit akar fent az árnyas
égbolt, e néma ernyő,
hogy eltakarja tőlünk
csillaggal és azúrral,
kék villámnyelveket
öltögető
vad égiháborúval
az Istent, ki után
piros szívünk oltára
reszkető fájdalomgomolyt
ereszt a magasságba

Mit akar a föld barna
titokzatos anyagja?
Mit akar a mély tenger
hullámverő haragja?
Mit akarnak a lassan
csuszamló férgek itt lent?

Mit akar a világ, hogy
eltakarja az Istent?

Harsányi Zsolt: Választás

Ott kapzsiság, csalás, gyalázat.
Itt jóság, szelídség, alázat.

Tudom, ha férfi-állat volnék,
Innen futnék, oda-hajolnék.

De engem Krisztus érintett meg.
Itt maradok. Téged szeretlek.

                                     1942

jezus krisztus arckep 1568757 8123

Londesz Elek: Tűnődés a csukott kapu előtt

A búcsú percei,
Sohase késnek,
Egyszer vége, vége
A vendégeskedésnek.

Miért válni még?
Mit ér, hogy ez neked fáj?
A kapu; mint nyitott száj
Parancsol rád: elég!
Kemény ököl becapta
Gyorsan hátad mögött,
A zára sírt utánad,
A fája meg nyögött.

Kisértődik a lelkem
Pogány szavakban.
Most látom én: az ember
Milyen vak és tudatlan!

Mi volt? Mi van? Mi lesz?
Mit ér, hogy ez nekem fáj:
A kapu mint csukott száj,
hallgat és révedez.
Sokezer éve állok
Más-más alakban itt
S nem jött még válasz onnan
Csak egy, csak egy: – A hit.

Ölbey Irén: Isten

Minden szépségben Téged látlak,
a bokrok közt, hol ring a fészek,
vagy ha futó folyókba nézek,
ott szemlélem csillogó árnyad.

Lényed lángja mindenen áthat,
Belőled kortyol fényt a lélek.
Te vagy a dolgokban a lényeg,
a lét összhangja Tőled árad.

Hány csodás világot alkottál,
lüktet, szárnyal az örök zsoltár,
naprendszerek himnusza zeng fel.

És mily kicsiny tudsz lenni értem,
ott vagy a Borban és Kenyérben
teljes és titkos szerelemmel.

                      1953

Szilágyi Domokos: Meštovič: Jób

Egy csont-bőr, vén zsidó üvölt föl
egekre a szemétdomb földről,
az Úristen kedve szerint
bánt s bánt el vele: néha mint
jó atya vagy csibész kölyök:
ahogyan éppen kedve jött.
Egy csont-bőr, vén zsidó üvölt föl
az égre a szemétdomb földről:
– Csupasz, szegény, árva maradtam,
hogy el ne veszítsem miattam
a fogadást, Uram, s a Sátán
elzöldüljön hűségem láttán;
mit csak szeszélyed elkívánt:
hét fiat és három leányt,
barmot, birkát, öszvért, tevét,
mindent leraktam teeléd,
nekem mindez: levegő, semmi,
– csak méltóztass koldussá tenni,
testem lakja százszámra féreg,

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: A mi zászlónk

Küzdő katonákba
Hős lelkét varázsló
Csodatévő zászló!
Hármas színed úgy leng
Várfokon, hegységen,
Mint valaha régen.
Nem lehet szebb a szivárvány
Zivataros égen!

Ezt adjátok, ezt a zászlót
Mindig a kezünkbe,
S dörgő sáncot, büszke bástyát
Hurrázva veszünk be!
Aki ezzel harcol,
Sohasem fut hátra.
Énekelve megy csatázni,
Mint a bátrak bátra!

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Ruhátlanul

Áthághatatlan napjaid halálos,
válladra kúszó szennye fojtogat.
Üvegcellák, betonfalak: a Város
keríti be gyilkos magányodat.

Még visz, sodor az arcuk zúgó sodra,
azoknak, kik most úgy vannak veled,
hogy lúgos árnyuk sulykolása mossa
s öblíti széppé szutykos csendedet.

Megtép a szél. S hiába foltozod már
rongyos virágok szirmát, hogy velük
takard didergő vázad – azt, ki voltál, –
lefoszlik rólad condrás szégyenük.

S már nem takar az esték hallgatása,
a jázmin-csipke táj, a csillagok.
Nincs szád se már, hogy mindezt elkiáltsa
s erőd sincs már, hogy mindezt eldadogd.

szozattovabbacikkhez

Nagy Imre: Lócsontváz a pusztán

Szeleket most Ázsia liheg,
s ez itt Napkelet álma talán:
egy ló csontváza, koponyája
izzik Őrhalom hajlatán.

Mintha Kelet álmodná sorsom:
lábom alatt hangyaboly olvad.
A Nap száll, mint egy tüzes darázs,
s az ujjam a porban dobolgat

a ló koponyáján, mely most a
férgek, tücskök vihartanyája.
Két szemürege égre mered,
benne a táltosok varázsa.

Mintha számon kérné a Naptól
csikófogát, nyihogó kedvét,
érccé száradt nyomát a pusztán,
s virágokkal hímzett nyergét.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Székelyek

Régen volt hajh! A gácsországi lankás
dús vérbe szédült a sárga vetés
és dőlt a cárnak tenger katonája
mint sáskajárás, mint a jégverés…
A Luga partján csikorgó fogakkal
s vérbeborultan állt egy kis sereg
és hullott, hullott, de lépést se hátrált,
akkor láttam elsőször… székelyek…

Aztán sodort az óriás vihar,
vetődtünk, mint a szélben a levél
s a Brenta partján, talján ormokon
csordult veríték s buggyant ki a vér…
Mikor elhagyott már az Isten is
és kicsorbultak kardok, fegyverek,
a csüggedt hadban kemény daccal vívtak
néhányan még… halálig székelyek…

szozattovabbacikkhez

Németh László: Népiesség és népiség

Azokban az esztétikai csatározásokban, melyekkel az 1908-beli Nyugat költői vívták ki a maguk életjogát, nem egy mérges nyíl repült a népiesség ellen. Konok bástyának tűnt fel a népiesség, merev követelésnek, mely mögül a legbiztosabban lehetett leteríteni az új magyar írók lelkes hadsorát. Ezek az írók a városok kőbölcsőiben s a külföldi irodalom tején nevelkedtek s igaztalanságnak tűnhetett fel, hogy a „vadvirágos mezők illatát” keresték rajtuk, akik csak a maguk élete illatával akartak bódítani. Tanulságos az a védelem, melyben Ignotus, ezeknek az előharcoknak a vezérkari főnöke, a fiatal írókat egy Mikszáthtal szemben részesítette. Szerinte a magyar társadalom megváltozott, új társadalmi osztályok alakultak, új mondanivaló, új irodalmi kifejezésre váró magyar tartalom keletkezett s ennek éppoly joga van a maga nyelvén szólalni meg, mint volt a népiesség korának.

    Azóta közel húsz esztendő telt el s mondhatjuk, hogy a népiesség, mint irodalmi irány, végleg likvidált s egyetlen új író ellen sem lehetne érv, hogy nem érzem rajta a falut. Azzal azonban, hogy a népiesség maradványait eltakarítottuk egy új nemzedék útjából, korántsem tárgyaltuk le azt a nagyobb kérdést, milyen viszonyban van a magyar irodalom a magyar néppel, milyen kilátása van egy olyan irodalomnak, mely a magyar népet elrúgva maga alól, csakugyan más osztályokra akar támaszkodni.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXI. rész

A székely fenyvesek szerelmese, ha a kötelessége a fővárosba szólította is, hű maradt ihlete fő forrásához, az erdős tájhoz, amelyben élt, s amelyet annyira szeretett. A Pasaréti bérelt lakást, a Hűvösvölgy peremén, budai helyek alján, a friss levegőtől átjárt őszi ligetek mentén. Modern bérpalotában lakik, sötét és zegzugos folyosón botorkálunk első emeleti lakásának ajtajához. Felesége nyit ajtót, és már tessékel befelé igaz székely szívességgel.

    Egy pillantás a lakásra. Érdekes, hogy ez a puritán író mennyire egyszerű lakásában is. Bútorai örvendetesen egyéniek, rengeteg emlék, szobor, metszet, kép, koszorú, mind-mind a szép írói pálya emlékei.

    - Halljuk, hogy új darabot írt, melyet a Vígszínháznak nyújtott be, s nemsokára a Pesti Színházban már bemutatásra is kerül.

    Mosolyogva néz ránk, azután halkan, lassan megszólal az alkonyi szobában, a méla csendben.

    - Semmiféle új darabot nem írtam. Egy réges-régi, számtalanszor és különböző társulatok által előadott darabomról van szó: a Júlia szép leányról. Még az elnyomás éveiben, a kisebbségi sorsban támadt az az ötletem, hogy felfrissítem a vajúdó magyar színpadot, s műkedvelő társulatommal egy székely népballadára épült dramolettet zenei kísérettel bemutassak.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Ad az Isten

Csordulj, kedvem,
Ezt a kutya, másért síró,
Szú-megrágta, táblabíró,
Magyar sorsot nem érdemlem.

Mordulj, kedvem,
Mert ha százszor módját múlta,
Dühbe, dacba, borba fúlva
Ez a fajtám: nem szégyenlem.

Fordulj, kedvem,
Ad az Isten jót is holnap
Minden sírvavigadónak,
Verd a dobod, verd a mellem.

Fordulj, kedvem
És ha leszakad az Ég is,
Marad magyar mégis-mégis
Ősi, szép és rémületlen.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 112019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf