Bolyongások

Farcádi Sándor: Hun hegyek fölött

Ott álltam fenn a Hargitán,
Kis népem mondás szent hegyén:
Alulról apró gyémánt gyöngyszemek:
Székely falucskák csillogtak felém.

Közöttük, mintha gyöngyfüzérré
Fűzné fel őket, négy ezüst szalag,
Négy ősi szent folyónk: az Olt, Maros,
S a gyors Küküllő-pár szaladt.

Vetésidő volt épp: tavasz suhant
Végig a mély völgyek felett,
S hol elhaladt, virágmezők
Tarkázták lenn a zöld gyepet.

Moccant a bérc is: jól látszott, amint
Itt-ott a barna oldalak
Hupás hátán barázdáló tinók:
Fehér pontocskák mozganak.

És bércet, völgyet, magvetőt
S mindent, mi lenn van, él, örül,
– Mintha a szellőtől is óvták volna –
Hegyóriások láncoltak körül.

Jékely Zoltán: Az én országom

Az ismeri az én országomat,
aki állt már a szivárvány alatt,
mely sorsos égen tündököl naponta
és emberöltők véres könnye fonta.

Ittsemvolt-ottsemvolt birodalom,
csupa álom és csupa furcsa lom,
amit csak egy nép emlékes szerelme
őrizhet ott az idővel perelve.

Bethlen Gábor nagyálmú homloka,
Fehérvár füstös márványoszlopa,
Apáczainak sírban is lobogva
világító, rettentő szemeodva;

egy vértől rozsdás, súlyos láncdarab,
mit holtáig viselt a gályarab,
Mikesnek akkor ejtett szemekönnye,
mikor feltűnt a Kárpátok köpenyje;

a vas, melyet Koháry pengetett,
rabkenyeréből egy kövült szelet,
s mi bőven omlott a bakó kezére:
Hajnóczy ifjú, forradalmi vére;

Medgyes Lajos: Erdély sorsa

Erdély! szabadság ősi fészke!
Mivé levél, mivé levél!
Meg van tapodva fürtöd éke,
A fénylő-tündöklő babér;
Anyai kebled összedúlva!
Fiaid, a jók, porba sújtva!

Hol Bethlen, hol Bocskay éltek,
S Rákóczi kardja villogott,
Zsákmányt sóvárgó szolganépek
S ármány s önkény tanyáznak ott,
Élén harcszomjas bajnokoknak
Zászlóink többé nem lobognak.

A székely s a testvér magyar nép
Sínlődve, nyögve tengenek.
Másnak tenyész a gazdag térség
S az érctől terhesült hegyek.
A világ legvitézibb népe
Juttatva van rút szegénységre.

Meghódított tartományképpen
Bánnak még mostan is velünk,
Elhúzták a szőnyeget szépen
S a sáros földön csücsülünk,
Kik a hont szerzék drága vérrel,
Sárban ül a magyar s a székely.

Szász Károly: Az enyedi temetőben

Az enyedi temetőben
Szállong, szállong a parázs
Körülte a feldúlt uccák
Csupa rom és pusztulás.

Az a ház, melyben születtem
Összeroskadt kőhalom,
Setét szellem ül fölötte…
Az őrjöngő fájdalom.

Ah, a vén fa, melybe véstem
Szerelmem emlékjelét:
Kivágatott s nem hordja már
A betűknek sebhelyét.

Egy maradt meg, a temető.
Azt nem dúlták fel talán.
Fölkeresem, megtalálom
Még azt a sírt oldalán…

Azt a sírt, hol három gyermek,
Három angyal nyugoszik,
Velem egy szívnek tövében
Nyert életet mindenik…

Vártok-e rám kis testvérim?
Lám! bátyátok ide jő…
Ugye csendes, nyugalmas a
Szülőföldi temető.

Mindszenty József: Szeretet és keresztviselés

    Köszönet a magyarok befogadásáért az országnak, Egyháznak.
   Mi magyarok nem vagyunk ismeretlenek Bogotában, már a XX. század előtt sem. Szép székesegyházatok gazdag Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyével. A katedrális 1572-ben épült. Az ereklyék azonban a 16. század közepén kerültek Bogotába. Cardinal de Zapata, az első bogotai bíboros hozta mint juanna la Loca, II. Fülöp nagyanyjának ajándékát Neuva Granada számára.
   Azt is tudjátok, ki volt ez a Szent Erzsébet. Magyar királyleány, de hazájától távol 4 éves korától, eszménye a magyar emigránsoknak, de eszménye a kisleánynak, nagyleánynak, jegyesnek, feleségnek, édesanyának, özvegynek, szerzetes nővérnek is. Kevés szent vetekedhetik vele a legszélesebb kört érintő eszményképben, és abban is, hogy halála után 3 és fél év múltán már szentté avatva és királyi atyja II. Endre magyar király még itt a földön imádkozhatott hozzá.
   Lénye a szeretet és keresztviselés. Európa gazdag országának szülötte. És Európa egyik legszegényebb országa, Thüringia fejedelmének felesége. Elveszti idegenben édesanyját. 4 évese emigráns, 14 éves feleség, 20 éves özvegy 3 árvával, 24 évvel halott, 28-al szentté avatva. Bélpoklosokat ápol, és egyszer a szenvedő Jézus mutatkozik neki. Majd az egész wartburgi udvar ellene van, de vőlegénye azt mondja, ha az egész hegy a lábától a csúcsáig arannyá változnék, akkor sem mondana le Erzsébetről. Magyar rangos küldöttség jelent meg nyomorában, hogy hazavigye. Nem megyek – mondta. Magyarországon nincsenek szegények. De itt tart halott férjem kötelessége alattvalói iránt.
   Emigránsok! Itt a ragyogó példa borús, keresztes éveitekben, magyarságotokban. Bogotaiak, őrizzétek kezdeti szereteteteket Szent Erzsébet magyarjai iránt.

Bogota, 1975. április 25.

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLIII. rész]

Nyirő József havast járó, mindentudó figurájának már típussá formálódott alakjával kapcsolatban történt meg a következő kis eset. A nyáron találkoztam Nyirővel s mindjárt legelsőre odavetem neki:
- Te Jóska, Berci tisztel.
- Ki Te? – kérdi.
- Hát Berci! No… ki… hát Uz Bence! – hangsúlyozom.
- No fogjon a görcs! – így Ő.
- Hogy a sulyba fogna! Hisz… ne… küdi es a fotográfiáját!
Veszi a kezébe, nézi forgatja s közben elmesélem neki, hogy csak ahajt ott valánk a nyáron Kászonferedején szétnézni egy jó csomóan. Mivel igen kíváncsiak valának a társaság tagjai – pedig nem volt egy fehérnép se ott – elhatároztuk, hogy Uz Bencét es meglátogatjuk, ott künn a havason. A pakkot fel egy szekerre, s mi es a hányan valánk neki a kétkereküvel. A szép Szarvaskő hegy szikláján túl ott hagyók az utat s az ösvényen fel a Fehérvíz nyakára.
Hát uramfia egy sirilőnél… ott nyílik ki előttünk a mesés szép sziklás Úz völgye. Hátul a Havas!
- Vajjon lesz-e szerencsénk Uz Bencével? – így az egyik.
- Hát má’ ha itt vagyunk addig el se megyünk! – így a másik.
- De honnan kerül elé a rengetegből? – aggódnak többen.
Elhallgattam a tépelődésüket. Jó ilyenkor, ha mindenki kibeszéli, ami a lelkén van. Nézünk ide-oda… Nem messze szénát csinálnak… Azon a napos oldalon túl csorda legel… A fák közt az ösvényen egy nehány jókötésű kászoni atyafi jelenik meg… Az érdeklődés erősen fokozódik. Végre noszogatnak, hogy no Te erdőjáró honnan szeded most már elé Bercit?
- Hát iszen itt van előttetek!… Nem látjátok? No álljatok oda, mert vele együtt lefényképellek. Nem látjátok?

Bódás János: Békesség néktek!

Egy Gyermek született ma,
zeng boldog angyalének
a betlehemi égen:
- - Békesség néktek!

Hallgassanak az átkok
s a lázadó „Miértek?”
emberré lett az Isten!
- - Békesség néktek.

A Szeretet szállt földre,
hogy egymást szeressétek
s egymásban is az Istent.
- - Békesség néktek.

A Jóság öltött testet:
ne gyilkoljatok, gépek,
se nyelv, se kéz, se gázok!
- - Békesség néktek.

Dsida Jenő: Gyónás Istennek

Ma délután,
ahogy az utcán mentem,
megbotlottam egy kőbe.

Most szomorún
leírok ide mindent
és leborulva gyónok.

Bírám Te vagy:
én nagyon gonosz voltam,
Te nagyon irgalmas vagy

Ezerszer is,
mentem már emelt fővel
egyenesen az utcán;

hát csukd be most
esengek, azt a könyvet
s ne írjál bele semmit!

Horváth Imre: Magyar imádság

Békeharangok kondulását vártuk
Hosszú, kínterhes esztendőkön át,
Sivár, kietlen pusztán bujdokoltunk
S üdítő vízre ajkunk nem talált.

Óh, béke áldott, üdítő vize…
Eltikkadt lelkek égi harmata!
Téged szomjaztunk láztól elgyötörten,
Mint forrást sebzett szarvasok hada.

Békeharangok némák, csendesek…
A békeforrást megtaláltuk végre,
De – hajh – e forrás nem hoz enyhülést
Magyar szíveknek sajgó, mély sebére.

Kiáltó szózat zeng a pusztaságon
Magyar ajkakról: Istenünk, Atyánk…
Ki oltalmaztál ezer évig minket,
Most ne hagyd veszni a mi szép hazánk!

1919

József Attila: Imádság megfáradtaknak

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.

1924

Ölbey Irén: Ha elfelejtenék

Ha minden szót s fogalmat elfelejtenék,
minden égitestet, amit ringat az ég,
minden földrajzi nevet és a halk szelíd
bársony virágok, fák s állatok neveit
s mindenki neve, akikét szerettem valaha,
elszállna, mint őszi rét fanyar illata:
egyetlen áldott nevet ne felejtsek én el,
egyetlen szent név itasson át szépségével,
egyetlen név lángoljon s lüktessen e szívben
mámoros, őrült lázzal a Te neved, Isten.

1981

Iváni Rella: Jani

Öt éves. Fázik, rongyos szegény,
És fürgén apróz a kis legény.

Kezét lyukas zsebébe dugja,
Hogy meleg-e, azt Isten tudja.

Kalapja hetykén félrecsapva,
Egy ócska szalag lóg le rajta.

Kabátja foltos, össze-vissza,
Oldalán lapos kis tarisznya.

Az ajka piros, mint az élet,
A rongyok közt fütyörészget.

Neki nem fáj az ócska holmi,
Csak gyermek tud így mosolyogni.

1939. december

Köpeczi Boóz-Deák Albert: Én édes kis hazám…

Én édes kis hazám, lombtól koszorúzott,
Oh édes kis hazám, rögös, hegyes, völgyes,
Eddig is oly szép volt, eddig is oly jó volt,
Most kimondhatatlan drága anyaföld ez.

Oh én édes földem, patakodnak partján
Eddig is álmodám elmúló életről
Suttogó fenyőknek fekete árnyékán
El-eltűnődtem te nagy dicsőségedről.

Mindegyik hegyorom valamit elmonda
Valami szép regét tündér leányokról,
Pásztor tilinkója, völgyeknek visszhangja
Nekem csak dalt zengtek szebb aranykorokról.

Missuray-Krúg Lajos: Véderdőn

Zárt sorokat mi sem kényszeríthet földre,
Legyetek szál-erdő, ne árvult fa törzse!

Legyetek véderdő, dacos, élő bástya,
Kő, hó görgetege, víz alá ne ássa!

Kopár vízmosáson, lejtőn, hegyomláson
Egy magyar fa helyett: magyar erdő álljon.

1939

Reményik Sándor: Az ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul,
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!

Vargha Gyula: Késő munka

Te ősz öreg szántóvető,
Vetésre nincs már jó idő;
A föld egészen átfagyott,
Hiába hinted a magot.

Megjöttek a fagyok, derek,
A napsugár is didereg,
Hogyne fáznék a könnyező,
Hóharmatot síró mező?!

Meleg harmattól mámoros
Kalászokról ne álmodozz,
Késő munkád hiába már,
Áldást neked nem ont a nyár.

Csak hagyd a föld fagyos rögét,
Be sem veszi már az ekét,
Szendergő magnak a vas itt
Nyugalmas ágyat nem hasít.

Most ekevas helyett, elő
Ásó, kapa és vermelő,
Feszítve, bontva a röget,
Hadd ássanak ágyat – neked.

1924

Nyílt levél Orbán Viktornak!

Összegzésünk nem valamely politikai csoportosulás vagy párt támogatására készült, célja nem a lejáratás, hanem a tények feltárása. Csak egy része a Szózat havilap mindenkori szerkesztői szándékának, egy igazságosabb társadalmi forma, az újragondolt rendi társadalom igényének ideológiai támogatására.
*

Óh, az Ősi igazság!
Korok jönnek, korok után, míg megtalálták.
És ez kötötte össze a Nemes Közösséget.
Az Ősi igazság!
Ragaszkodj hozzá!
Goethe

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Régóta figyelem az Ön politikai pályafutását, amelyet – lelkiismeretem szava szerint – hol támogatok, hol nem. El kell ismernem azokat az utóbbi években tett erőfeszítéseit, amelyeket a Kárpát-hazai magyarság védelmében az életminőség, a gazdaság és haderőfejlesztés tekintetében, valamint külpolitikai téren tesz. Ennek ellenére nem vagyok az Ön feltétlen híve, különösen nem Fidesz szavazó, ennek okai itt olvashatók: http://www.szozat.org/index.php/bolyongasok/tartalommutato/9959-csagoly-peterfia-bela-orban-viktor-kormanyzasanak-jobboldali-kereszteny-konzervativ-gyokeru-filozofiai-biralata . A most írt levelem azért fogalmazódott meg, mert úgy látom, Ön és a kormányoldal nem, hogy nem érti az önkormányzati választások bukását, hanem Ön is némiképp ingerülten kommentálta a magyar választók, elsősorban a budapestiek akaratát. Ez a kampány, ezzel az ellenzékkel nem a fair play-ről szólt. Hozzátenném még, sok helyen kevésen múlott, ha Ön bátor, ha valóban illiberális, ha valóban a sokszor hivatkozott keresztény értékrend és a magyarság érdekében kormányoz, akkor főleg mostantól Budapesten minden lehetősége szerint nem engedi meg, ellehetetleníti a baloldali-liberális önkormányzatokat, befejezi a város nagy beruházásait. Így is-úgy is a kormány fizeti a számlákat…

Nyirő Józseffel erről-arról. XLII. rész

A hazátlanságban érte meg hatvanadik évét Erdély nagy írója, Nyirő József

A szétszóratásban élő magyarság még mindig iránytalanul bolyong. Öt keserves esztendő után csak most jutottunk el odáig, hogy summás szellemi összefogásról beszélhessünk. Csak most kezd derengeni a láthatár a szerteűzött magyar szellemi erők összefogása előtt.

A hontalanság ötödik karácsonyán a Magyarok Útja munkatársa felkereste Nyirő Józsefet, a legnagyobb magyar írót, menekültéletünk vezető személyiségét, akink útmutatásai eleddig is legmesszebbre ragyogtak a szétszóratás vigasztalan éjszakájába. Örökfájdalmú Erdélyünk varázsos szavú krónikását, magyar sorsunk és fajtánk leghűbb kifejezőjét kérdeztük meg szorongató gondjaink felől.

Németországban él és dolgozik Nyirő József. Nehéz gondok közt, szegénységben és elhagyatottságban találtuk az ízes erdélyi szó ötvösét, s amilyen fájdalmas e híradásunk mostani állapotáról, ugyanolyan mértékben vigasztaló is –, az anyagon győzedelmeskedő nagy léleknek heroikus példamutatását küldjük szét e sorokkal az emigrációnak: Nyirő József szüntelenül dolgozik, és minden eredményét, egészségét és minden gondolatát a magyar nép jövőjének szenteli!

Egyéb, jelentős időszerűsége is van ennek az ünnepi nyilatkozatnak.

Ha most otthon volnánk Magyarországon: könyvek, tanulmányok, üdvözlő cikkek egész sorozata jelenne meg a Jézusfaragó ember költőjéről. Mert ünnepe van a magyar irodalomnak: Nyirő József hatvanéves.

Az író szelíden elhárítja a jubileumra vonatkozó kérdéseket, nem akar ünneplést, amikor népe gyászban van…

Mi azonban, bármi szegények és elesettek vagyunk is, nem megyünk el szó nélkül ez évforduló mellett, önmagunkat, a magyar fajta tehetségét becsüljük meg azzal, hogy a Magyarok Útjában lehetőségeink szerint helyet biztosítunk Erdély költőjének méltatására, és megkérdezzük felőle fiatal íróinkat.