Lisznyai Kálmán: Édes hazám…

Édes hazám, hová lett a jó kedved?
Az a híres rózsa-piros örömed?
– Tán elment a zöld erdőre
Vadrózsának,
Vagy ki a szabad mezőre
Kis madárnak?
Ez az erdő reménységed
Zöld erdője,
Ez a madár, kikeletnek
Hirdetője.

Édes hazám, ne légy olyan szomorú,
Jó az Isten, majd eloszlik a ború;
A sötét felhőből a nap
Szépen kigyúl,
S rád az áldás, béke csendes
Esője hull.
Vigadj hazám! szívem szentje,
Legdrágábbja:
A szomorú fűzfának is
Vad virágja!

Tarcsafalvi Albert: A földmíves temetése

Zúgnak a harangok,
Földmívest temetnek,
Fönn az égen ólmos felhők
Gyászos kíséretnek.

Egyszerű koporsó,
Festéke is barna,
Olyanforma, mint az a hant,
Amely eltakarja.

Oldalán születés
És a halál éve,
Aranysárga búzakalász
Pingálva fölébe.

A jámbor földmívest
Lassan viszik, lassan,
Ne maradjon senkitől
Holta siratatlan.

szozattovabbacikkhez

Temérdek: Magyar bú

Ha a magyar ember búsul,
Az iváson van a túlsúly.
Búsul egyet – iszik kettőt
S emlegeti a teremtőt!

busulo

Zsutai János: Pusztaságon

Pusztaságon magános fa,
Vihar töri, zápor mossa,
Koronája roncsolt, tépett,
Egy- két madár, ha rátéved,
Soká rajt madár sem mulat,
Folytatja a vándorutat.. .
Szegény, szegény elhagyott fa,
Magányában sárgul szintén;
Mégsem olyan elhagyatott,
Mégsem olyan árva, mint én.

Mindszenty József: Úrnapi szentbeszéd

    1973. június 21. Bécs[Ausztria], Pázmáneum

        Kedves Híveim!

    Az Oltáriszentségben testével, vérével, lelkével, istenségével, emberségével jelenlévő Úr Jézust ünnepeljük ma. Az Oltáriszentségnek neve az is, hogy Oltáriszentség. A többi szentség nem oltáron van. Ez a szentség oltáron van. Az Oltáriszentség neve hálaadás is, mert az Úr Jézus hálaadásnak szánta az Oltáriszentség alapítását. Hálaadásnak és emléknek is gondolta. Mi emberek egy-egy képet adunk magukról. Az Úr Jézus nem képet adott – önmagát adta minekünk. Az Oltáriszentség mind a hét szentségnek az alapítóját és szerzőjét foglalja magában, úgyhogy nem egy szentség van itt, hanem a másik hat szentségnek a koszorúja övezi az alapítót, az Úr Jézust.

    Az Oltáriszentség áldozat. Az Ószövetség állatokat áldozott, visszaélésekkel is. Ismerjük Héli papnak a fiait, akik szintén papok voltak, hogy milyen visszaélést követtek el a maguk asztala, az Úr asztalának a kárára. Az Úr Jézus önmagát áldozta fel. Ezért olyan fontos a vasárnapi szentmise, a vasárnap kötelezettsége: az áldozaton veszünk részt. Egyesülés is az Oltáriszentség a szentáldozásban. Megrendítő gondolat, hogy én egyesülhetek az Úr Jézussal és ez a kettő egységben van. Persze van ehhez kötelezettség is. Azután a neve az Oltáriszentségnek: útieledel, „viaticum”, útravaló a földi élet végén.

    A mai napon az Egyház – ahol teheti – viszi ki az utcákra az Oltáriszentséget. Tüntet az Oltáriszentséggel az Egyház. Büszke az Oltáriszentségre és nemcsak a kerteknek, de az erdőknek, mezőknek is minden virágát összehordja és a hívő lelkek ujjongása között meghordozza az ő földi és örök életének a központját, az Oltáriszentségben jelen lévő édes Jézust. Négy sátrat állítanak fel négy kiválasztott család körében, ott állomásoz az Oltáriszentség diadalmenete.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXX. rész

    A távoli székely havasok világából kedves és fontos vendég érkezett Budapestre, Nyirő József, a „veretes székely író” személyében. A kisebbségi írók koalíciója és az Erdélyi Helikon magyarországi felolvasó estjei szólították székelyudvarhelyi otthonából Budapestre.

    Abban a reprezentatív írói csoportban, amely a felolvasóasztal mellől az élő szó erejével kíván közvetlen szellemi kapcsolatot létesíteni az utódállamokban és határon innen élő magyarság közt, Nyirő József a székelységet képviseli, azt a fajtát, mely annyi történelmi forgandóság közepett csodával határos módon, tömör egységben fennmaradt s melynek ő gyökeres ismerője, tragikumának, életsorsának, különös sajátosságainak leghívebb megszólaltatója. Az Isten igájában és a Kopjafák nagyszerű írójának a napokban új könyve kerül ki a sajtó alól, mely talán a legmélyebben járó alkotás valamennyi műve közt. Az én népem című regényében, mely kortörténeti dokumentumnak is beillik, egy frissen kiszaggatott élő darabját kapjuk a mai székely életnek…

    A népek halhatatlanok…

    Az ő „népe” munkás sorai közt élő ihletett költő és megfigyelő megrázó vallomása ez a könyv, a legmaibb székely problémákról, egyszerű falusi emberek életéről, válságáról, küzdelmeiről. Egy fiatal pap sorstragédiájának keretében messzi távlatokba tekintő történelmi igazságot kapunk: előttünk nyílik meg a Nagy Titok, a székelység fennmaradásának titka. A székely falunak léte folytonosságáért folytatott emberfeletti küzdelmét tárja elénk Nyirő, a nyelv tömör megjelentető erejével, elénk hozza összes figuráit, komor és üdén csillámló színekkel, sajátos ízzel és a kéteszű székely szólásforma egyéni zamatával. Ez a könyv egyben válasz is lesz a borúlátók aggályaira: nem kell félteni a félmilliós székely népet!… Ezt az igazságot fogja belőle leszűrni végső értelmezésben az olvasóközönség, melynek ezen a felismerésen túl maradandó élményt fog jelenteni Nyirő könyve.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Találkozás az Istennel

Ma láttam őt, amint tépett,
őszverte, bús temetőkertben
felénk jött. Szívről-szívre lépett.

Ajkán mosoly, kezében áldás,
szemében ült az örökélet
s térdre borult a jajkiáltás…

Jött s hogy lengett Cézár-uszálya,
a megriadt kis életek
remegve kapdostak utána!

A halhatatlanság palástja
aranylott tarlott fák között.
Jött s felmagaslott, mint a bástya!

Felnéztünk Rá: hisz itt az Élet!
De meg volt ásva már a sír
s mi mértük: ki magasabb, ki mélyebb?

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Párbeszéd

„Ugye, apám, az ég,
A szép csillagfátyol
Távol van mitőlünk?”
- Szédítően távol!

„S Isten, ugye azért
Lakik a magasban,
Hogy mindent jól lásson?”
- Azért lakik ottan.

„Odaszállni mért nincs
Az embernek szárnya?”
- Fiam, az imádság
Fölemel hozzája!

              1901

Mécs László: Valaki imádkozik értem

Én úgy élek a gondvert emberek,
bajok közt, mint királyfi a Mesében,
midőn a Sárkány részeg s szendereg.
Nem földi Nap süt fent a selymes égen.
Szívem dalolgat, mint a nyári
telifényben a kis kanári.

S Valaki enni, inni ad nekem.
Vigyáz a fűzre, vízre és kenyérre.
Mint holló a fiát nagypénteken,
úgy mossa bánatom fehérre.
Hegyét töri tövisnek, bűnnek,
legyen körültem mindig ünnep.

Én szeretem a préda szenteket,
fákat, mik szirmot szórnak szét a szélnek,
szeretek látni nyolcvan gyermeket
tőlem kapott cipőben. Míg zenélnek
a víg cipők a bús világon:
nyolcvanszor érzem atyaságom.

szozattovabbacikkhez

Rajka Teréz: Karácson napján

Kicsiny lakban szegény özvegyasszony,
Őrzi a gond, hogy vele virrasszon;
Fejen nagy gond, lelken nagyobb bánat,
Elhordozni erő miből támad?
Nagy ünnep van, nem mehet templomba,
Beteg gyermek otthon marasztotta;
Beteg gyermek: borús élte fénye,
Aggodalma, öröme, reménye.
S mily sanyarú, elalélt ez élet :
Tan csak halni jár bele a lelek ,
A hit kapcsa, mi meg összetartja,
Ezt hirdeti átszellemült arcza.
„Kedves anyám, mit hozott az angyal?“
Kérd a gyermek eszmélkedő hanggal.

szozattovabbacikkhez

Weppery László: Vigyázzatok rá…

Az est mélyében
fénylő csillagok.
Köztük egy csillag
oly szépen ragyog.

Ismerős ez a
fényes ragyogás.
Az est csendjében
látni oly csodás.

Anyám szíve az,
amely ott ragyog.
Vigyázzatok rá,
égi angyalok!

Agyagfalvi Hegyi István: Isten csákánya alatt

A gondolatok úgy szakadnak néha belőlem,
mintha a kőfejtő Isten csákányozná ki sorba
az álmok márvány hegyéből:
szinte pendülnek tiszta, szent hasadással,
faragni se kell, maga a vonal, maga a forma
és maga a lényeg: a lelkes anyag, mely
életre szépült, mikor kiharsant
a hallgató, szürke, durva egészből!

Máskor meg sztrájkol a Munkás… Az erő,
mely alkot egy hitvány emberkoponyán,
egy kézen, egy tollon, egy papírrongyon keresztül:
most heverész valahol lusta-mogorván,
s hagyja, hogy sziklatömlöcbe veszve
fulladozzék az eszme…

Nem, nem én írom azt, amit írok!
Nem, nem én vagyok én: a zúgás, a zengés,
a vonal, a forma, az istenült, lelkes anyag!
Én csak része vagyok a földnek, a hegynek, a vágynak,
s csak, ha Isten akarja,
tudok lenni egy darab ég is,
egy messzire zengő, büszke kiáltás!

Czóbel Minka: Czigány temetés

Széles, nehéz ásó - nyele sima, görbe -
Kerek csorba éle bemélyedt a földbe:
Hogy a sárga, nedves homokot felkapja,
Mint az érett szilva, hamvas lett a lapja.

Egyik ásó nyomot másik után rendén
Hányja egy nagy ember, - sem fiatal, sem vén -
Arcán a munkának ezer barázdája,
Nem sokat mosolygott jó szerencse rája.

Nem is volt nyomorult, megélhetett épen,
Csak hogy nem sok öröm volt az életében:
Munka, munka, dolog, nem is gondolt másra,
Most, hogy egyéb nincsen, ezt a vermet ássa.

Csikorog az ásó, sűrűbb a hant földje,
Kerek fehér pecsét van a sárga földbe.
Porladó koponya meszes fehérsége,
Szétvágja a szerszám gömbölyödő vége.

Hol a gondolatok egykor fogva voltak:
Némaság, por, homok - csöndesek a holtak.
Ez is csak ember volt - - régen itt pihenhet,
Most felette ássák az újabb sírvermet.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Magyarok

1
 
Minek magunkat lassan ölni?
Nem jobb egyszerre megdögölni?
Mint rokkant lábbal tántorogva,
Vizes, vak szemmel csillagokba,
Rossz, messzi csillagokba nézni
S régi dicsőséget idézni,
Idézni mind, mi ősi, ódon,
Hogy hátha mégiscsak megszánna
Az Úristen valami módon.
 
Minek magunkat lassan ölni?
Gonoszság helyett búza nől ki
Az égről földbe hullt szívünkön;
De igaz, nótás, füttyös másnak.
Magyar, köszönj az elmúlásnak,
Nincs mit kereskedj már e tájon,
Akad legény, ki ideálljon
S ásóját vígan földbe szúrja!
 
szozattovabbacikkhez

Rajka Teréz: Magyar leány

Lelkem minden érzelmével
Magyar leány vagyok én;
Bércek, völgyek szép hazája
Nevelt, ápolt kebelén.

Szent oltárán nagy tettekkel
Bárha nem is áldozom,
A mi szép, jó, lelkesülten
Szeretem és pártolom.

Este, reggel, hő szívemnek
Égbe szálló imája:
Népeinek boldogságot,
Áldást kér a hazára.

Tompa László: Jönnek

    Parajdi sóhegyekre
    Már fényt szitál a hold –
    Egy kis diáksereg ma
    Közöttünk kóborolt.

    Diákok seregével:
    A nagyobbik fiam –
    Most hazafelé róják
    Az utat biztosan.

Én itthon az egész nap meddőn tűnődtem ismét,
– Mint annyiszor, mióta ránktört jaj, iszonyat –
Hogy megfejtsem e bomlott világot, magamat,
S megleljem életünk rég elsüllyedt, égi kincsét.

Egy dalt találjak én, egy győztes szólamot,
Mit sok más is keres még (vívódva, béke nélkül),
S melyben e sok marakvó zavar, zaj összebékül,
Megnyugszik mind, aki ma bús és zaklatott.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Sir Austen Chamberlain és a revízió

/Angol nyelven is megjelent/

Az elmúlt napokban Benes külügyminiszter, az őt jellemző fölényesen oktató hangon, megmagyarázta a világnak, hogy a Duna völgyének mai politikai helyzete valamely történelmi fejlődés logikus és elháríthatatlan eredménye. Nem mellékelte azonban előadásához a tételét illusztráló statisztikai adatokat és mi talán nem végzünk fölösleges munkát, ha azokat utólag a nyilvánosság elé terjesztjük. Íme:

    A Duna völgyét a következő államok alkotják: Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és Bulgária. Ennek a hat országnak összesen 69 millió lakosa van. A három kisantant-állam lakossága 47 millió. Ebből a 47 millióból 21 millió a legkegyetlenebb eszközökkel elnyomott kisebbség, amelynek leghőbb vágya, hogy szabaduljon a mai tűrhetetlen helyzetéből. Maradna tehát a kisantant-államokban 26 millió olyan ember, akikről faji eredetüknél fogva, az egyszerűbb számítás kedvévért fel akarjuk tenni, hogy helyeslik a Duna völgyének mai politikai helyzetét. Magától értetődő, hogy Magyarország 9 millió, Ausztria 7 millió és Bulgária 6 millió lakosa nem tud és nem akar belenyugodni a párizsi békék által teremtett helyzetbe. Ha ezeket hozzáadjuk a kis-antant államokban talált 21 millióhoz, összesen 43 millió elégedetlen ember él a Duna völgyében. A Duna-völgy sorsában közvetlenül érdekelt embertömegek kétharmada, összesen 43 millió a mai helyzet megváltoztatását követeli, annak fenntartását pedig egy 26 millió lelket számláló kisebbség óhajtja.

szozattovabbacikkhez

Németh László: Magyarok Romániában

/részlet/

    A legbizalomkeltőbb erdélyi város, s a legrokonszenvesebb talán minden valaha látott magyar város közt: Marosvásárhely, a székely főváros. Házigazdánkat nem találtuk otthon s a nyaralójába kellett érte mennünk. Egy gyümölcsös hegyoldal tágas faházában írja meg a nyári szünet alatt, hogy sodródott át a szászságból a magyarságba. Ha a kerti asztala mellől lenéz városára, a tetők cserépmezejére, nem sajnálhatja ezt az átsodródását még ma sem, amikor a magyarságnak oly rossz a konjunktúrája. Marosvásárhely szép bizonyság rá, hogy tudtunk mi szászok nélkül is várost építeni. A török kház városok az Alföldön, úgy látszik, inkább a hódoltság, mint a magyarok otrombaságát őrzik. Hiszen itt van ez a város, melynek hatalmas, hosszú főtere körül a nyílt virágos utcák éppoly történelem-ízűek, mintha német mesterek építették volna zegzugosan. Az, ami a parasztvárosokban durva, itt nemes. Az volt a benyomásom, hogy egy hegyek közé szorult s armálishoz jutott Debrecenben járok. A városon persze itt is románok ülnek, de az élet még rokkanás nélkül hordja őket, nem csodálnám, ha egyiket-másikat be is olvasztaná. A főtérre, a nemes Árpádkori, falkerítéses templom alá kirakták ugyan a maguk sztereotip ortodox imádkozó dobozát (egy nénike siratta is a kutacskát, ami a helyén volt), de ezzel csak magukat csúfolták ki, nem is egészen jogos összehasonlításnak téve ki uralmuk szimbólumát. Ez a szomszédság az ő jelenüket a mi múltunkkal veti össze s nem túl kegyetlen-e rájuk s túl kedvező-e ránk az összehasonlítás?

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXIX. rész

    Nyirő József Berlinben

    Azt mondotta tréfásan elutazása előtt: „Meglásd, ha elmentem, vége szakad ennek a ragyogó berlini napsütésnek.” Hát majdnem úgy lett. Ha nem is azonnal, de másnap este már hatalmas vihar söpörte végig a birodalmi főváros utcáit, s azóta sem melegedett fel annyira az idő…

    No, de nem erről akartam beszélni. Hanem arról, hogy Nyírő József könyveit maholnap jobban fogják ismerni Berlinben, mint odahaza. A jelek legalábbis erre mutatnak. Mát szinte megszoktam az ismeretlenségből elém toppanók áradozó dicséretét. Társaságban vagy színházi büfében, estélyeken avagy futó alkalmakkor körülbelül ugyanazokat hallom: „Sie sind aus Budapest? – Auch, ich habe ein entzückendes Buch gelesen von einem ungarischen Schriftstaller – wie heißt er nur?” … és erre mély lélegzetvétel következik, mert az ny betű meglehetősen szokatlan a német nyelvnek és fülnek egyaránt.

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Nagy urak

Ma kereszteltem, eskettem, temettem:
az ember így lát, így tanul.
Ma, egy nap, méltatott a szóra
három igen nagy úr:

az Élet, Szerelem, Halál
előttem fényben elvonult,
három nagy Úr! S a szolgahályog
a szememről lehullt.

Letegeztek már nagy urak,
fél és egész kegyelmesek,
s majd hasraejtett a gyönyör.
Ma kérdem: kik ezek?   

Ó, mennyi göthös, girhes úr,
megváltót játszik, s nyög, köhög,
hatalma képzelgés csupán,
s elomlik, mint a rög.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf