Saáry Gyula: A sorsüldözött

Akit az ellenség vádol, s üldözni kezd,
Akinek vállain a krisztusi kereszt,
Akire a zsarnok feszítsdmeget ordít:
Nincs annak hazája, szenvedhet az holtig!

Dr. Sarkady Károly: Nehéz sors a magyar

Ha véredben magyar lettél
„Szivárványfal” nem lehetsz:
Törékeny sem, mint egy cserép,
Mi az, amit így tehetsz?

Tudom, hogy ha rajtunk múlna,
megmozdulna fél-világ,
Ami hamu, ami izzik,
Fellobbanna, mint a láng.

De a bábeles nyelvzavar
Sajnos minket utolért,
Kelet-Nyugat fáraói
Szórtak minket szerteszét.

Prohászka Ottokár: Szolgalelkek

«Kimenvén pedig az a szolga, talála egyet szolgatársai közül, ki száz pénzzel tartozik vala neki és megfogván, megfogatá őt, mondván: Fizesd meg, amivel tartozol. És leborulván szolgatársa, kéré őt, mondván: Légy béketűréssel hozzám s mindent megfizetek neked. Amaz pedig nem akara, hanem tömlöcbe veté őt…» (Máté 18, 28)

a) Kimenvén pedig a szolga szolgatársai közé, a nagy, Fölséges Úrnak magaslatairól leszállván az alacsony érzések régiójába, hol szolga-, kufárlelkek gyötrik egymást, kegyetlen lett s megfeledkezett az irgalomról. Íme a szolgalélek nyomai a sárban! Jézus lelke a legnagyobb hivatás fölségével, az isteni érzések áldásával jön felénk. Lelkében szenvedéllyé fejlett az örök halál veszedelmének aggodalma s az örök élet közlésének vágya. Jön átkot eloszlatni, poklot zárni, végtelen adósságot elengedni; jön az élet legsötétebb gondját eloszlatni; jön erővel s hatalommal; győzi; lélekkiáradással, pünkösdi tűzzel szemében, karácsonyéj mézével ajkán, a megtestesülés áhítatával szívében jön felénk;

Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen XVII.

Furcsa dolog a mulasztás. Tele van vele az életünk, s nem csupán az életünk elnagyolt íve, egész köríve, de minden egyes hétköznapunk parányi körszelete.

Báthori Csaba szinte érdektelen, mégis súlyosan megrázó történetet mesélt erről a Vigilia 2003. decemberi számában.

Ifjúkoromban volt egy barátom. Egyedül élt az édesanyjával. Később, semmiségeken, hajba kaptunk. Tizenöt évig nem láttam őt. Egyszer utam véletlenül a háza mellett kanyarodott el. Gondoltam, becsöngetek. Mozdulatlanul lélegzett a kert. Az idős szomszédasszony, kérdésemre, azt mondta: Ó, kérem, azok mind kipusztultak. Így: kipusztultak. Meglátogattam a sírt a temetőben. Itt nyugszik Hitre Éva és Ihászy Tamás. Nem tudtam időben szeretni. Nem hagytam magam időben szeretni. Most már, ameddig élek, neki van igaza. Megszégyenültünk egymáson. Békét kötöttem, de nem létezik. Nem kötöttem vele békét, és most már örökre létezik. Mert a beváltatlan megbékülés tovább tart, mint a halál.

Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen XVI.

Újra meg újra előkerülő téma, hogy elhatározással, akarattal, tanulással, gyakorlással különleges teljesítmények elérhetők-e, vagy – bár ennek a mozzanatnak van jelentősége – mégse ez a meghatározó elem, hanem a tehetség, a kellő időben való kezdés, a rátermettség. Különböző kutatási eredmények, elméletek, hipotézisek, ideák, tudósítások láttak, látnak napvilágot (pl. K. Anders Ericsson, Brooke Macnamara, Malcolm Gladwell, Josh Kaufman)

Van, aki azt állítja, hogy tízezer óra foglalkozás, gyakorlás bármilyen adottság kifejlesztéséhez elegendő. Más azt mondja, húsz óra kell ahhoz, hogy olyan szintre kerüljünk valamely foglalatosságban, amelyet már élvezni is tudunk.

Prohászka Ottokár: Adósod vagyok, Uram!

«Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, ki számot akart vetni szolgáival. És mikor elkezdte a számvetést, eléje viteték egy, ki neki tízezer talentummal tartozik vala.»(Máté 18, 23.)

a) Mindenki adósa az életet s üdvöt adó Istennek, adósa rogyásig. Tőle veszünk minden jót; a teremtésben éppúgy, mint a megváltásban s mindennel vissza tudunk élni. Vétkezünk. Visszaélünk Krisztus igéjével, vérével, kegyelmével, kincseivel; óriási kontrasztot állítunk önmagunkban az erény s az egyén közé; konfliktusokat élünk át, melyektől szívünk vérzik; harcokban nyögünk, melyekben elernyedünk.

Nagy Gáspár: Itt van az idő

Majd akkor
ha itt van
az idő
illő lenne talán
a testesebb szűzhó
az édesebb mák
és a kevesebb koldus

valahogy így várni őt
így vágyni rá
elgondolom
hogy teljesül

a harsonák és dobok
petárdák pianisszimója
az ablaküveg jégvirágai
közé vegyül és fülel

Puszta Sándor: Tékozló fiú

a mindenségben kell lenni egy helynek
ahol még emlékeznek rám
apám szíve az

mire várok még

haza megyek

Rónay György: A hajós hazatérése

Ez az a föld, ahová mégis, mindenhonnan visszatérünk.
Ahol a vén hajós, hullámzúgással a fülében, végülis partra lép.
Letérdel, megérinti kezével a homokot, kortyol egyet a szélből,
s a tengerként hullámzó réten át elindul lassú léptekkel a Ház felé,
mely ott van valahol a dombokon túl, és várja akkor is, ha nincs már.

Igen, ez az a föld, szól magában a vén hajós. Most már tudom

Tóthé Munkácsy Eleonóra: Uram!...

Megostoroztál újból engem,
Jobban, mint eddig,
Tűröm békével – de haragod
Meddig tart – meddig?

Ha méltó vagyok, csak ostorozz,
Istenem! Uram!
Én megadással járom végig
Tövises utam…

A kínos, a nehéz utakat
Úgyis megszoktam…
Ha kő – ha tövis sebzett meg –
Föl sem zokogtam…

Illésfalvy Szabó József: Szülőfalum tája

Légy üdvöz áldott föld, szülőfalum tája,
Balzsam bús lelkemnek szép ligetid bája.
Ki fáradt vagy, jöjj, pihenj lombjaik alatt,
Hol a régi ősidő ugyanaz maradt.
Hozzd lelked és szíved minden bánatával,
Hogy telítve legyen égi muzsikával.

Istenek kertjében jöjj e lombos fákhoz,
S halld e zengő himnuszt az egek Urához!
Emeld fáradt lelked Te is fel az égnek,
S Isten dicsőségre szárnyalj messzeségnek!
Feletted lombjával mint mennyei hárfa,
Suttogó zenével a vén nyárfa.

Rónay György: Ars poetica

Csak tartani a tollat mozdulatlan,
s várni, míg saját súlyától lecsöppen
róla a vers.
És beissza a föld.

Saáry Éva: Akkor is

az
Élet
akkor is
t ö r t é n i k

ha
szél se lebben

ha
semmi sem lebben

ha
betűvető kezünk megáll
s gondolataink

Szabó Lőrinc: Apa és fiú

Szél, harapd, mard és űzd,
párducként, sárga tűz,
éjszaka, összetörd,
nyílj meg, szirt, víz és föld,
a lába előtt,
kőbaltás gyűlölet,
emeld a fegyvered,
én akarom, magam:
azért, mert a fiam,
büntetem őt.

Ne csak te, gyűlölet, –
te csald meg, szeretet

Sík Sándor: Ne félj!

Ember, ne félj a rossztól!
Arkangyal áll a poszton,
Van, aki hallja hangod:
Szabadíts a gonosztól.

Ne félj a fájdalomtól:
Nem kontár kése koncol,
Próbált sebész az Isten;
Megifjodol, ha boncol.

A bűnt se féld: a pázsit
Gyomot is hajt, ha ázik.
Ravasz művész az Isten:
A rossz is jót csírázik.

Csata Ernő: A fájdalom, ahogy felszakad…

Én, erdélyi magyar, nem is kell semmit szóljak, helyettem már mindent elmondtak a nemzet lelkiismeretének számító költők, oly sok fájdalommal, ami szinte hihetetlen, az ember azt gondolná, hogy ennyi szomorúsággal, egyáltalán, élni sem lehet, de mégis élünk.

„Itt Erdélyben a suvadásos dombok
a férfiakban éjjel mélyre szállnak,
reccsenve nőnek meg a pofacsontok,
s a vízmosásos szemekben az árnyak
nézik, nézik évezredes hosszan,
hogy a türelem partjain milyen erdő ég el.

Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen XV.

Nem a kérdések szoktak nehezek lenni – ahogy hibásan mondjuk – ez egy nehéz kérdés – hanem a válaszok. Bár a jó kérdésföltétel is nehéz: megtalálni azokat a kérdéseket, amelyek valóban súlyosak, lényegiek, húsbavágók.

Keressünk néhány ilyen kérdést. Olyanok ezek a kérdések, amelyekre nem is kell válaszolni, hiszen az olvasó – sapienti sat –tudni fogja a helyes válaszokat.

…mert semmi sem az, aminek látszik…kérdések innen, onnan…

Előfordulhat-e, hogy az – ilyen-olyan - állam is bűzlik a fejétől, nem csak a hal?

Prohászka Ottokár: A Táboron

«És hat nap múlva maga mellé vevé Jézus Pétert, Jakabot és Jánost és fölvivé őket egy magas hegyre külön és színében elváltozozék előttük és fénylék orcája, mint a nap, ruhái pedig fehérek lőnek, mint a hó. Felelvén pedig Péter, s mondá Jézusnak: Uram jó nekünk itt lennünk!» (Máté 17, 1–10.)

«Uram, jó nekünk itt lennünk.» (Máté 17, 4)

a) Jézus imádkozik s színében elváltozva dicsőségbe öltözik. Mit jelent az? Rendesen arra utalunk, hogy Krisztus a Golgotán át jutott az Olajfák hegyére, honnan az égbe szállt; de nem figyelünk arra, hogy a Golgotára is a Táboron át jutott. Harcát győzelmesen azért tudta megvívni, mert lelkében átszellemült a rossz, a kín s a szenvedés.

Ősz Iván: Sudarazás

Isten fogja a Nap kezét,
A Nap fogja a Föld kezét,
A Föld az emberek kezét
S mint a régen a sok diák.
Sudarast játszik a Világ.
Isten fogja a Nap kezét,
A Nap fogja a Föld kezét,
A Föld az emberek kezét
S mind fogják így Isten kezét.

Óh, be szép!

Míg kéz a kézbe így tapad,
Vígság hajtja a sudarat.
Mosolyog minden emberarc.

Petrőczi Éva: A hervatói fatemplom

Mert így igaz,
más szóval
nem mondhatom:
Ádám és Éva teste, itt,
e szent helyen,
tömjénfüsttel,
gyertyákkal és
hűvös szláv dallamokkal
illőre kendőzötten is
szerelemszagú.
A fél-sötét falon
ragyognak ők;
meg se hallják a szú irigy és baljós üzeneteit.

Ketten, egymásnak – oltalom.