Kányádi Sándor: Isten sírján

Ültem az Isten sírján,
megkönnyebbülten:
enyém a lelkem s irhám,
megmenekültem.

Fölálltam, s visszarogytam,
nem volt ahová mennem,
erőm se volt, a harcban
megöregedtem.

tovis

L. Dr. Kiss Ibolya: Az én uram

Nem rokonom, se faja, se népe,
más nyelven tanították beszédre
és más zsolozsma hangjai mellett
rakta rá pap jelét a keresztnek.

… A havasokban érzi jól magát,
hol fenyő ontja gyantás illatát
a csöndben, hova nem jut földi hang.
Temploma az, – bár nem szól ott harang…

Ágy és szó, óh, hányszor ásott árkot
miközénk, – bár a lelkünkbe nem látott.
De szárnya nőtt a társba vetett hitnek
s a szívünk mégis egymáshoz repített.

S most, esténként, ha csend üli a tájat
s robotoló teste már elfáradt
azt kérdezi – »Hol vagy?« – s megfogja kezem.
Feledve bú s gond… ő az én életem…

Reviczky Gyula: Imádságom

Legyenek áldva mind, akik
Szívemet összetépték.
Ne ingereljen bosszúra
Engem soha kevélység.

Ne érezzem sosem, sosem
Poklát a gyűlöletnek!
Kiket mindenki eltaszít,
Azok szeressenek meg.

Az irgalom szent angyala
Lakozzék e világon,
S a vértanúk jutalma mind
Az emberekre szálljon.

Jöjjön a békekor, melyet
Sok ember sírva vár lenn.
S én is legyek jobb s igazabb,
Mint voltam eddig. Ámen!

Sz. Márta Mária: Ne csüggedj!

Horkol az erény,
A bűn… arat!
Ne csüggedj!
Letiport rétek alatt
Isten vetése
Mindig újra fakad!

csocselek

Dalmady Győző: A magyar szó

Hogyha tízen vagyunk egy társaságban,
És közöttünk akad egy idegen,
Mindannyian az ő nyelvén beszélünk…
Ezt kívánja tőlünk a figyelem.
Mért törődjünk a magyar név jogával,
Mit az ősök karddal is védtenek?
Az idegen hadd érezze magát jól,
Hiszen a szó nem árthat senkinek.

Korcs nemzedék! Rajta, beszélj, beszélj csak
Úgy a mint az idegen szereti!
Egy fegyvered van csak, s ez a magyar szó:
Kezedből a fegyvert is vegye ki.
Mit veszíthetsz? Legfölebb azt, hogy egykor
Nem ismer rád itthon saját fiad,
És utolsó szavadat sem értik meg,
Ha majd lezárod szempilláidat.

Dingha Béla: Hegyek között

Két „vén csavargó”
Valahol ott csatangolt
Az öreg Tátra bércei között…
…Zúgott a fenyves gyászmelódiákat
És bent a mélybe’ rigó füttyögött,
Kakukk az évet bőven osztogatta
S ami ígért, azt ráadással adta…
A kéklő ég aranyszeme: a nap
Átkandikált a zöld bokor alatt
És százfelé aranysávot vetett,
Aranyló gallyon gerle nevetett…
…Mesék meséje, álmok álma
Ingott-ringott a napsugárba’…
…S a legény, míg lassan ballagott,
Csak hallgatott… csak hallgatott…
De, hogy azalatt merre járt a lelke?
a messzeséget hányszor átölelte?

tarpatak völgye Csontváry

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: Magyar divat

Ismét, ismét viseljük hát
Azt a mentét, azt a ruhát,
A mit hordtak őseink;
Régi dolmány, régi kalpag
S kik a honért éltek haltak,
Feltámadnak hát megint.
Látásodra bár a léha
Itt ott kaczajra fakad...
Hadd kaczagjon, majd elhagyja:
      Magyar, ne szégyeld magad!

Ne szégyeld a viseletet,
Miben apád ellehetett
S boldog öregséget ért.
Ki tudja e boldog korbul,
Mikor a ruha megfordul
A jobb év is visszatér?
Fintoritsa félre arczát,
A ki jobb jövőt tagad.
Te kérjed azt s hidd, hogy eljön.
      Magyar, ne szégyeld magad.

szozattovabbacikkhez

Kozma Andor: Esti köszöntő

Szerencsés jóestét kívánok
A nagy utolsó mohikánnak,
Akiben él még maga az ős nép –
S folytatja folyton kifogyhatatlan,
Nyugati sápadt alkonyulatban
Tündéri bájos meseszövését.

Szerencsés jóestét kívánok
A nagy utolsó mohikánnak,
Aki lelkében még csupa hajnal.
Szavajárása bűvös derűs még,
Könnye is jóság, nem keserűség,
S bölcs hite bátran bír meg a bajjal.

Szerencsés jóestét kívánok
A nagy utolsó mohikánnak,
Akinek színes tollkoronája
Az est homályán átragyog.
Szívem repesve tekint rája:
Mint bíztató istencsodára:
Van még magyar, vagyunk még magyarok.

Sinka István: Bűnre vágyó angyal

Hűvös, vén, őszi falumba
betérnék, boldogtalan angyal.
Ember szeretnék lenni,
bozsogni, inni bort,
meleg kemence előtt táncba menni
csapzott nagy szárnyaimat unva.
Lovas szeretnék lenni, szőrin ülve,
lovas, ki villámok között tovanyargal.

Szolgája, én, égi Uramnak
letenném már fényes szerszámaim,
álmot szeretnék látni,
jósolni, játszani furulyán,
népet, sokat sírót akarnék megváltani
a mennyei hősnek, az Urnak, Amannak,
ki ecetnek ízével száján
meghalt egy violaszín estén, mint az én álmaim.

szozattovabbacikkhez

Nyírő Józseffel erről-arról. XIV. rész

    Willer József parlamenti képviselő és Nyírő József az Udvarhely megyei választásról

         Soha ilyen lelkesedéssel nem tömörültek még a székelyek a Magyar Párt zászlója alatt – Kilencven százalékos abszolút többséget kapott voltaképpen a Magyar Párt

     

    Székelyudvarhely, [1933.] december 21.

    Udvarhely megyében a felháborodásnak önkéntelen kitörései fogadták a választási eredmény publikálását. Mindenki el volt készülve ugyan az előzmények után arra, hogy a kormány, illetve annak helyi exponensei a legnagyobb fokú cinizmussal fogják kezelni a választók akaratmegnyilvánulását, azonban arra még a legpesszimisztikusabb számítások sem utaltak, hogy a választási eredményt olyan mértékben fogják elferdíteni, amilyenre például szolgálhat ugyan egy régi liberális választás, amelynek felelevenítését azonban senki sem tételezte fel. Különösen azért nagy a megdöbbenés, mert az impériumváltozás óta talán még egyetlen esetben sem mozdultak meg ilyen nagy arányokban a magyar tömegek Udvarhely megyében.

szozattovabbacikkhez

Gérecz Attila: Boldog Özséb himnusz

    A Pálos rendnek

Egybeomlott könny és vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetének.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
– mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hír, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk,
sötét erdő zúgja vissza
csöndes imádságuk.
„Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád,
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”

szozattovabbacikkhez

Gyulai Pál: Áldjon meg az Isten

Áldjon meg az Isten,
Rózsatő virága!
Virulj még sokáig
Marim ablakába'!
Alkonyatkor, elmenőben
Ott láttam meg legelsőben.
Áldjon meg az Isten,
Rózsatő virága!
 
Áldjon meg az Isten,
Kis fehér szobácska,
Lebegjen fölötted
Angyalok védszárnya.
Oh mi sokszor ültünk itten,
Beszélgetve, édes-ketten.
Áldjon meg az Isten,
Kis fehér szobácska!
 
Áldjon meg az Isten,
Csevegő madárka!
Ne érezd rabságod'
Fényes kalitkádba'!
Ott csevegtél, téged hallánk,
Midőn csókot, szívet váltánk.
Áldjon meg az Isten,
Csevegő madárka!
 
                           1858

Huzella Ödön: Krisztust prédikálom

Még nem vagyok fáradt, hogy berekedjek,
és lelkemben is izzik a zsarátnok,
s a jobb jövőért velem verekednek
az elnyomottak s a koldus-barátok,
bár jól tudom, hogy kész van már a bomba,
mely vártatlanul lecsap rám egy este:
még se maradok tétlen nyugalomba,
mint annyian, a rút halálra lesve!

Nem vagyok pap, se szerzetes, se fráter,
mégis az Istent s békét prédikálom,
nyílhat előttem gránáttölcsér, kráter,
hittel vallom: a szeretet nem álom!
S bár nem úgy halad a huszadik század,
mintha valóban kultúrkorszak volna,
(mert elnémít sok kényszer és gyalázat
minden szép célt s csak puska zakatol ma,)

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Miatyánk

Urunk, atyánk, az ég lakója;
A csillagoknak alkotója,
Ki fenntartod mindenütt a rendet;
Dicsőség a Te nagy nevednek!

Az igazak, jók, a kik élnek,
Mindenha csak benned remélnek.
Te vagy az ő buzgó imájok:
Óh, jöjjön el a Te országod!

Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy;
Belátásod mindent igazgat.
Adsz örömet, csapást, kegyelmet:
A Te akaratod legyen meg!

Panasz sosem jön ajakunkra;
Csak Te ne hagyj soha magunkra.
S ki élni engedsz, add nekünk meg
Ma s mindennap a kenyerünket.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Amoris via Dolorosa

1

Pilátus módjára mossa kezét
a láthatatlan álmos ítélőszék
ketten vagyunk tetőtől talpig pőrék
dél van ezer aranyszilánk az ég
tegnap este parázsba hullt elem
testünk kristály szimmetriába olvad
kerekre álmodtuk a sárga holdat
sovány arcodba hullt hosszú selyem
hajad melled is kissé eltakarva
édeni Éva az angyal előtt
bebújtál lázasan a hűs avarba
remegsz most is csak nem az ítélettől?
     véred zúgása már vérembe nőtt
     a haláltól se félj szólítlak kelj föl

2

beteljesíti sorsunkat kereszttel
a húsban bujdosó vágy eleven
lángcsóva húz át bágyadt szemeden

szozattovabbacikkhez

Ásgúthy Erzsébet: Add tovább a lángot!

Hogy gyújtó csak vagy faggyúgyertya fénye,
sercenő mécs, vagy szikra, pislogó,
mindegy. De: tűz, mely fényt vet a sötétbe,
láng: mely bíztatva ég, ha tomboló

vihar dúl kint a százados határba.
Csak éleszd, támaszd, fújtasd szüntelen!
Ne hagyjátok elaludni a lángot.
Apák! Fiúk! A láng, az szent legyen!

Ne hagyjátok elaludni a lángot!
Szurokba mártsatok ezer husángot!
Ezer staféta hordja szüntelen

az égő fáklyát őstől unokához.
Testvér! rohanj! és add tovább a lángot!
Hordozd körül a völgyön, bérceken.

Lobogtasd meg! S tán égig érő máglyát
gyújt lángra szívig harsanó szavad:
A lángnak kialudni nem szabad!

Kannás Alajos: Földi feltámadás

A külső és a belső végtelen
egy pillanatban néha összecsendül
és az összekuszált árnyakon keresztül
kirajzolódik tisztán, élesen
az értelem, amely egy életen,
egy korszakon át hátrált szüntelen
s akkor meglátjuk énünk síkjait,
a lendülést csillagtól csillagig,
a zuhanások véres csíkjait
s a hasadékot, melynél nincs tovább…
Látjuk magunkat számtalan alakban
s a változó mögött a változatlan
embert keressük, mint egy új hazát.
Keressük azt, ki mindent elhagyott,
hogy megleljen egy szürke csillagot…
A földön keresünk feltámadást.

Pálóczi Horváth Ádám: Magyar tánc

Azt mondják, hogy nem illik a tánc a magyarnak;
Nem, ha neki bugyogót s fél nadrágot varrnak,
De pengő sarkantyúnak, kócsagtollas főnek,
Illik; gyöngyös pártának, magyar fejkötőnek,

A franc tánc mind negédes, mind szeles a német,
Nincsen mutációja, mind egyrül varr hímet,
Melaqncholis az anglus szövevényes lánca,
Csak az ugrós magyar tánc a Szent Dávid tánca.

                                                         1798

magyartánc

Sértő Kálmán: Magyar imádság a pusztán

Magyar égre adjál Isten,
Mesélő sok csillagot,
Szagos lelkű virágokra
Orvosságos harmatot.
Hegylevét a csobolyóba,
Karjaimba szeretőt,
Birkafelhő hömpölyögjön
Tarka szamaram előtt.

Egy szomszéd se panaszkodjon,
Nyalka csikós, vén gulyás,
Kövér földön élhetnénk még,
Csak a sorsunk lenne más.
Gulya, ménes, birkatábor,
Búzás hombár, nagy vagyon,
Furulyázva járhatnánk a
Lengő vadvirágokon.

Adjál Isten a magyarnak
Kevés sóhajú napot,
Ősszerelmes éjszakákat,
Szabadságos holnapot.
Kerek nagy Magyarországot,
Hancúzó sok gyereket
Rázd fel szép magyaridban a
Szundikáló életet.

Rácegrespuszta, 1935. július, Nagy Friss Naptár, 1936.

Vörösmarty Mihály: Tartson meg az Isten…

Tartson meg az Isten
Minden magyar embert,
Azután a többit,
Ha rosszban nem hevert.
Mert a gazemberért
Még vizet sem adok,
Gazt még földemben is
Tőből kiszaggatok.
Végre tartson Isten
Épségben bennünket.
Mert sok terhes munka
Kívánja kezünket.
Kezünk után legyen
Mezőnk virágzásban,
Büszkén mutathassuk,
Hogy szabad földünk van.
Jusson és maradjon
Termésünk díjából;
Így osztozunk meg jól
Isten áldásából.
 
                                     1844

szozattv


szozat a tiszta hang 46TItábor magyarokogyűlése Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf