Mécs László: Valaki imádkozik értem

Én úgy élek a gondvert emberek,
bajok közt, mint királyfi a Mesében,
midőn a Sárkány részeg s szendereg.
Nem földi Nap süt fent a selymes égen.
Szívem dalolgat, mint a nyári
telifényben a kis kanári.

S Valaki enni, inni ad nekem.
Vigyáz a fűzre, vízre és kenyérre.
Mint holló a fiát nagypénteken,
úgy mossa bánatom fehérre.
Hegyét töri tövisnek, bűnnek,
legyen körültem mindig ünnep.

Én szeretem a préda szenteket,
fákat, mik szirmot szórnak szét a szélnek,
szeretek látni nyolcvan gyermeket
tőlem kapott cipőben. Míg zenélnek
a víg cipők a bús világon:
nyolcvanszor érzem atyaságom.

szozattovabbacikkhez

Rajka Teréz: Karácson napján

Kicsiny lakban szegény özvegyasszony,
Őrzi a gond, hogy vele virrasszon;
Fejen nagy gond, lelken nagyobb bánat,
Elhordozni erő miből támad?
Nagy ünnep van, nem mehet templomba,
Beteg gyermek otthon marasztotta;
Beteg gyermek: borús élte fénye,
Aggodalma, öröme, reménye.
S mily sanyarú, elalélt ez élet :
Tan csak halni jár bele a lelek ,
A hit kapcsa, mi meg összetartja,
Ezt hirdeti átszellemült arcza.
„Kedves anyám, mit hozott az angyal?“
Kérd a gyermek eszmélkedő hanggal.

szozattovabbacikkhez

Weppery László: Vigyázzatok rá…

Az est mélyében
fénylő csillagok.
Köztük egy csillag
oly szépen ragyog.

Ismerős ez a
fényes ragyogás.
Az est csendjében
látni oly csodás.

Anyám szíve az,
amely ott ragyog.
Vigyázzatok rá,
égi angyalok!

Agyagfalvi Hegyi István: Isten csákánya alatt

A gondolatok úgy szakadnak néha belőlem,
mintha a kőfejtő Isten csákányozná ki sorba
az álmok márvány hegyéből:
szinte pendülnek tiszta, szent hasadással,
faragni se kell, maga a vonal, maga a forma
és maga a lényeg: a lelkes anyag, mely
életre szépült, mikor kiharsant
a hallgató, szürke, durva egészből!

Máskor meg sztrájkol a Munkás… Az erő,
mely alkot egy hitvány emberkoponyán,
egy kézen, egy tollon, egy papírrongyon keresztül:
most heverész valahol lusta-mogorván,
s hagyja, hogy sziklatömlöcbe veszve
fulladozzék az eszme…

Nem, nem én írom azt, amit írok!
Nem, nem én vagyok én: a zúgás, a zengés,
a vonal, a forma, az istenült, lelkes anyag!
Én csak része vagyok a földnek, a hegynek, a vágynak,
s csak, ha Isten akarja,
tudok lenni egy darab ég is,
egy messzire zengő, büszke kiáltás!

Czóbel Minka: Czigány temetés

Széles, nehéz ásó - nyele sima, görbe -
Kerek csorba éle bemélyedt a földbe:
Hogy a sárga, nedves homokot felkapja,
Mint az érett szilva, hamvas lett a lapja.

Egyik ásó nyomot másik után rendén
Hányja egy nagy ember, - sem fiatal, sem vén -
Arcán a munkának ezer barázdája,
Nem sokat mosolygott jó szerencse rája.

Nem is volt nyomorult, megélhetett épen,
Csak hogy nem sok öröm volt az életében:
Munka, munka, dolog, nem is gondolt másra,
Most, hogy egyéb nincsen, ezt a vermet ássa.

Csikorog az ásó, sűrűbb a hant földje,
Kerek fehér pecsét van a sárga földbe.
Porladó koponya meszes fehérsége,
Szétvágja a szerszám gömbölyödő vége.

Hol a gondolatok egykor fogva voltak:
Némaság, por, homok - csöndesek a holtak.
Ez is csak ember volt - - régen itt pihenhet,
Most felette ássák az újabb sírvermet.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Magyarok

1
 
Minek magunkat lassan ölni?
Nem jobb egyszerre megdögölni?
Mint rokkant lábbal tántorogva,
Vizes, vak szemmel csillagokba,
Rossz, messzi csillagokba nézni
S régi dicsőséget idézni,
Idézni mind, mi ősi, ódon,
Hogy hátha mégiscsak megszánna
Az Úristen valami módon.
 
Minek magunkat lassan ölni?
Gonoszság helyett búza nől ki
Az égről földbe hullt szívünkön;
De igaz, nótás, füttyös másnak.
Magyar, köszönj az elmúlásnak,
Nincs mit kereskedj már e tájon,
Akad legény, ki ideálljon
S ásóját vígan földbe szúrja!
 
szozattovabbacikkhez

Rajka Teréz: Magyar leány

Lelkem minden érzelmével
Magyar leány vagyok én;
Bércek, völgyek szép hazája
Nevelt, ápolt kebelén.

Szent oltárán nagy tettekkel
Bárha nem is áldozom,
A mi szép, jó, lelkesülten
Szeretem és pártolom.

Este, reggel, hő szívemnek
Égbe szálló imája:
Népeinek boldogságot,
Áldást kér a hazára.

Tompa László: Jönnek

    Parajdi sóhegyekre
    Már fényt szitál a hold –
    Egy kis diáksereg ma
    Közöttünk kóborolt.

    Diákok seregével:
    A nagyobbik fiam –
    Most hazafelé róják
    Az utat biztosan.

Én itthon az egész nap meddőn tűnődtem ismét,
– Mint annyiszor, mióta ránktört jaj, iszonyat –
Hogy megfejtsem e bomlott világot, magamat,
S megleljem életünk rég elsüllyedt, égi kincsét.

Egy dalt találjak én, egy győztes szólamot,
Mit sok más is keres még (vívódva, béke nélkül),
S melyben e sok marakvó zavar, zaj összebékül,
Megnyugszik mind, aki ma bús és zaklatott.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Sir Austen Chamberlain és a revízió

/Angol nyelven is megjelent/

Az elmúlt napokban Benes külügyminiszter, az őt jellemző fölényesen oktató hangon, megmagyarázta a világnak, hogy a Duna völgyének mai politikai helyzete valamely történelmi fejlődés logikus és elháríthatatlan eredménye. Nem mellékelte azonban előadásához a tételét illusztráló statisztikai adatokat és mi talán nem végzünk fölösleges munkát, ha azokat utólag a nyilvánosság elé terjesztjük. Íme:

    A Duna völgyét a következő államok alkotják: Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és Bulgária. Ennek a hat országnak összesen 69 millió lakosa van. A három kisantant-állam lakossága 47 millió. Ebből a 47 millióból 21 millió a legkegyetlenebb eszközökkel elnyomott kisebbség, amelynek leghőbb vágya, hogy szabaduljon a mai tűrhetetlen helyzetéből. Maradna tehát a kisantant-államokban 26 millió olyan ember, akikről faji eredetüknél fogva, az egyszerűbb számítás kedvévért fel akarjuk tenni, hogy helyeslik a Duna völgyének mai politikai helyzetét. Magától értetődő, hogy Magyarország 9 millió, Ausztria 7 millió és Bulgária 6 millió lakosa nem tud és nem akar belenyugodni a párizsi békék által teremtett helyzetbe. Ha ezeket hozzáadjuk a kis-antant államokban talált 21 millióhoz, összesen 43 millió elégedetlen ember él a Duna völgyében. A Duna-völgy sorsában közvetlenül érdekelt embertömegek kétharmada, összesen 43 millió a mai helyzet megváltoztatását követeli, annak fenntartását pedig egy 26 millió lelket számláló kisebbség óhajtja.

szozattovabbacikkhez

Németh László: Magyarok Romániában

/részlet/

    A legbizalomkeltőbb erdélyi város, s a legrokonszenvesebb talán minden valaha látott magyar város közt: Marosvásárhely, a székely főváros. Házigazdánkat nem találtuk otthon s a nyaralójába kellett érte mennünk. Egy gyümölcsös hegyoldal tágas faházában írja meg a nyári szünet alatt, hogy sodródott át a szászságból a magyarságba. Ha a kerti asztala mellől lenéz városára, a tetők cserépmezejére, nem sajnálhatja ezt az átsodródását még ma sem, amikor a magyarságnak oly rossz a konjunktúrája. Marosvásárhely szép bizonyság rá, hogy tudtunk mi szászok nélkül is várost építeni. A török kház városok az Alföldön, úgy látszik, inkább a hódoltság, mint a magyarok otrombaságát őrzik. Hiszen itt van ez a város, melynek hatalmas, hosszú főtere körül a nyílt virágos utcák éppoly történelem-ízűek, mintha német mesterek építették volna zegzugosan. Az, ami a parasztvárosokban durva, itt nemes. Az volt a benyomásom, hogy egy hegyek közé szorult s armálishoz jutott Debrecenben járok. A városon persze itt is románok ülnek, de az élet még rokkanás nélkül hordja őket, nem csodálnám, ha egyiket-másikat be is olvasztaná. A főtérre, a nemes Árpádkori, falkerítéses templom alá kirakták ugyan a maguk sztereotip ortodox imádkozó dobozát (egy nénike siratta is a kutacskát, ami a helyén volt), de ezzel csak magukat csúfolták ki, nem is egészen jogos összehasonlításnak téve ki uralmuk szimbólumát. Ez a szomszédság az ő jelenüket a mi múltunkkal veti össze s nem túl kegyetlen-e rájuk s túl kedvező-e ránk az összehasonlítás?

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXIX. rész

    Nyirő József Berlinben

    Azt mondotta tréfásan elutazása előtt: „Meglásd, ha elmentem, vége szakad ennek a ragyogó berlini napsütésnek.” Hát majdnem úgy lett. Ha nem is azonnal, de másnap este már hatalmas vihar söpörte végig a birodalmi főváros utcáit, s azóta sem melegedett fel annyira az idő…

    No, de nem erről akartam beszélni. Hanem arról, hogy Nyírő József könyveit maholnap jobban fogják ismerni Berlinben, mint odahaza. A jelek legalábbis erre mutatnak. Mát szinte megszoktam az ismeretlenségből elém toppanók áradozó dicséretét. Társaságban vagy színházi büfében, estélyeken avagy futó alkalmakkor körülbelül ugyanazokat hallom: „Sie sind aus Budapest? – Auch, ich habe ein entzückendes Buch gelesen von einem ungarischen Schriftstaller – wie heißt er nur?” … és erre mély lélegzetvétel következik, mert az ny betű meglehetősen szokatlan a német nyelvnek és fülnek egyaránt.

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Nagy urak

Ma kereszteltem, eskettem, temettem:
az ember így lát, így tanul.
Ma, egy nap, méltatott a szóra
három igen nagy úr:

az Élet, Szerelem, Halál
előttem fényben elvonult,
három nagy Úr! S a szolgahályog
a szememről lehullt.

Letegeztek már nagy urak,
fél és egész kegyelmesek,
s majd hasraejtett a gyönyör.
Ma kérdem: kik ezek?   

Ó, mennyi göthös, girhes úr,
megváltót játszik, s nyög, köhög,
hatalma képzelgés csupán,
s elomlik, mint a rög.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Jézus eljött hozzám

Jézus eljött

Ma reggel Jézus hófehér palástban
Leégett házam ablakán benézett.
És szólt: sok búval megrakott szívednek
A bánat adjon immár menedéket!

A tiszta albát bátran vedd fel újra,
A cingulust, manipulust, a stólát.
Pompás piros miseruhában holnap
Csókold meg újra az ereklye-oltárt.

Már tiszta vagy és vágyaid finomak,
Mint csipkeleplek oltárom szegélyén.
Mondj egy misét az örök végtelennek
S légy harcosom a választottak élén!

 

Lampérth Géza: Hit és honszeretet

Ezer éve, hogy a magyar idejött,
Ezer évig ezer vésszel küszködött,
Ezer évig mi tartá fenn a magyart?
Dolgos keze, hívő hite: eke s kard!

Ekéjével művelte a föld rögét,
Hős kardjával védte ősi örökét,
Gyász éjjelén bízva nézte az eget,
Csillaga volt: a hit és honszeretet.

Gonosz ellen osztott rá bár száz halált,
Új erővel mindég újra talpra állt.
Szántott-vetett, kardot fogott kezébe
S ment előre: az Úristen nevébe!

Felettünk most újra borús lett az ég,
Lelkünkben hit s honszeretet lángja ég.
Minden poklon átsegíti a magyart
Dolgos keze, hívő hite: eke s kard!

Sinka István: Isten

ISTEN a bokor tüskéit
          úgy teremtette, hogy szúrjon,
          az ágat meg úgy, hogy tüskét hozzon
          s hogy lombba, virágba boruljon …

Az én ujjom tüske is, lomb is…
Én engedem, hogy jól kilásson
a tüske, mert az nem tűrheti,
hogy a lombra sáska másszon.

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Betegeinknek

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem …
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Harsányi Zsolt: Két magyar

Kápán kulacs. Tallér zekémben.
A kantárom hajdúm kezében.
A szikes rónán végis-végig
Így bandukoltunk ezer évig.

Hát én most nyergemből leszállok.
A gyepen hajdúm mellé állok.
Úgy indulunk meg. A ló nem kell.
Most már csak szántson türelemmel.

Mi gyalogszerrel nekivágunk.
Csak még a csárdánál megállunk.
Lakjál jól, hajdú, ne légy éhes.
Az új út megint ezer éves.

                    1942

Lisznyai Kálmán: Magyar vendégszeretet

Eltört a kerekem! no de sebaj, itt van
Egy ismerős háznép, ebben a faluban.
S volna bár idegen, mindegy, az se patvar,
Otthonnak tekintem, mihelyt magyar udvar,
Hát ebbe a gólyás házba hogy ne mennék,
Hol a tűzterepen örökké parázs ég.
Vendégszeretetről híres, nevezetes,
Hol még a kutya is vendéget vár és les.
Rád csóválja farkát, nyalja térded, inad,
A küszöbig kísér s örömében ugat.

Bizodalmas e ház, mint a fecske-fészek,
Mely az eszterhéjon függ, s bent a kicsinyek,
Még a kürtőjén is vendég van, a gazda
Még a vén gólyát is oly szívesen látja!
Galamb az udvaron, galamb a szobában:
Pártás leány, fejkötős asszony. S ősszokásban:
Őszinte barátság, szemben, szívben, vérben,
Szóban, tettben, borban és puha kenyérben.
Nyílt templom, nyílt kapu, nyílt szív, nyílt akarat.
Teszi ki a magyar házi asszonyt s urat.

szozattovabbacikkhez

Miklós Jenő: A magyar vers

Ó, a magyar vers ne csak vers legyen,
Messze világló őrtűz a hegyen,
Lobogva égjen, füstöt ne hagyva
Izzék az alján parázsló magja.

Mint kemény kardot formája fogja,
De vígan szökjék táncos sarokba,
Ne legyen hangos, üresen kongó,
Inkább mosolygó, kicsit borongó…

Legyen telített, legtöbbje sokban,
Ősi imádság újabb sorokban –
S legyen a színén legmélyebb mélye,
A magyar szívnek csendes zenéje.

Szállhat az égig, de ne örökre
S ne törje szárnyát, ha száll a rögre,
Csillagport hozhat égbül ki kölcsön,
Földi virágon, kerti gyümölcsön.

szozattovabbacikkhez

P. Tewrewk Emil: Az ínség dala

Dalt kérnek tőlem, mikor ínség dúl a hazában,
És testvérinket gyötri kegyetlen az éh.
Minden egyéb gyászból önként támadhat az ének:
Sápatag ínségnek hangja csak ennyi: Segíts!

cracked wall

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf