Pilinszky János: Kérdés

Hol járunk már az éden fáitól!
Világunk büszke madarának
csőrében porladunk.

Hullám befagy,
lüktetés, csobogás eláll,
meghasadnak az evidenciák.

Akárhonnan,
érkezhet mondat
akárhonnan?

Weöres Sándor: Vonj sugaradba

Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyűrűző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.

Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondorodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig elmállok, mint a szecska?
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.

Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.

Ölbey Irén: Vers

Rád nem lehet gondolni másképp,
csak fénylő szívvel, szomjasan,
szívemben fájó, tüzes vágy ég
s a lángnak átadom magam.

téged nem lehet várni máskor,
csak párás, meleg délután,
ha lepke csapong s rőt nap lángol
a vörös-arany dálián.

Téged egyszer lehet szeretni,
egyszer és többet sohasem,
de elmúlásomig bezengi
életemet e szerelem.

1940

Rónay György: Lábadozás

Elmerevedtek az ízületek.
Berozsdásodtak a forgók.
Elpetyhüdtek az izmok.
Fájnak az inak, sajognak a csontok.

– Mégis,
kelj föl, és próbálj járni.

Mindig egy lépéssel előbbre.

Mindig egy lépéssel közelebb hozzám.

Ha szédülsz is,
ne félj:
én itt vagyok.

Mindig
megkapaszkodhatsz bennem.

Sík Sándor: Ezeréves dallam

Lányok, lengő ruhákban, lebegő
Aranyvásznán az esti napsugárnak
Fátyol pillék a zsongó víz felett,
Összefogózva körbe-táncot járnak.

Oly fiatalok, oly könnyűdedek,
Le sem verik a fűről a zománcot,
Lejtenek, ezeréves dallamon
Kétezeréves hajadoni táncot.

Mögöttük mosolyog a Balaton:
A pillanatnyi hullámok zsibongnak
Tízezeréves altató zenét
A százezer esztendős Badacsonynak.

Mögöttem Pest felé, Párizs felé,
Lohol a jött-ment vonat sivalogva.
Elönt egy mérhetetlen nyugalom,
És fölnézek a rejtett csillagokba.

Tamás Menyhért: Mondd

Mondd
mondd mivé lesz a visszamaradt nappal
mondd mivé lesz
mivé lesz ha az ég megmentéséről már a fák is lemondtak
és mi végre érkezik újra a reggel ha győzelemre semmi esélye
mi végre érkezik
mi végre

Toldalagi Pál: A legjobbnak találom

Nemcsak a mában, az emberiségnek
egész történetében élek én,
az évezredes sírkamrák, a tárgyak,
az összeragasztott sok ős-edény,

az énekek éneke és a baljós
Kréta-szigeti labirintusok,
a szelíd Jézus, a példabeszédek,
a véres csaták és amit tudok

királyi hitszegésről, szeretőkről,
törvénykönyvekről, úgy vesznek körül,
hogy legjobbnak találom, ha az ember
az embertársain megkönyörül,

úgy veszi őket, ahogy összeálltak,
az egyik félig ember, félig állat,
a másik szent, aki másoknak adja
magát, magától mindent megtagadva.

Nyirő Józseffel erről-arról [L. rész]

    Nyirő József a Notre-Dame körül

    Van az emigrációban egy lapunk, amely személyi híreket is közöl. Biztosan benne lesz egy hír két sorban, talán efféleképpen: „Nyirő József, a nagy magyar író Németországból Párizson keresztül Spanyolországba utazott.” Ha meg is jelenik ez a hír, mi itt hozzáfűzünk egy keveset.

    Igen, azt írtam ott fentebb, hogy Nyirő József a Notre-Dame körül. Kicsit furcsa, de így volt. Mert a Bajorerdő homályából egyszerre itt termett a németországi magyarság vándorapostola. S miután bévül kigyönyörködte magát, többszörösen körüljárta a katedrálist. Nem szólt semmit, hanem levett kalappal nézett az ég felé.

    A kísérők már idegeskedtek, de ő még mindig szótlan maradt. Csak akkor fohászkodott neki, mikor már a rakpartról gyönyörködött ülve.

    - Amondó volnék, hogy bizony tudomány kellett ide, meg művészet. A harmadik mellékhajóban szeretnék felütni egy sátrat s onnan nézni napokon át. Még akkor sem tudnám lelkembe szívni mindezt a sok gyönyörűséget. De tudom, hogy míg a Nyugat ezeket a katedrálisokat építette, a magyarok véreztek ott a keleti végeken; így építettük, mi magyarok, a nyugati katedrálisokat: vérünkkel! – Ha másért sem, de a Notre-Dame-ért visszajárok majd Párizsba.

    Így nyilatkozott Nyirő József a szívébe zárt katedrálisról, s másnap este már a Gare d’Austerlittzon búcsúztunk.

    - Tankönyvekből ismertem Párizst. Amit néhány óra alatt láttam, az egészen más; érzem: ha volna időm jól megismerni a franciákat – akkor szeretni tudnám őket.

szozattovabbacikkhez

Tiry László: Loyolai üzenet

A hős és álmodó spanyol lovag, aki a pamplonai vár védelmében szétroncsolt lába sebeinek lázában gyötrődik a vértől nyirkos ágyon és fájdalmainak iszonyú hevében lelke a navarrai királynő hideg mosolyának emlékén pihen, majd Jacobus a Voragine művének, a „Legenda aurea”-nak sorai között kutatja a szellem enyhületeit – mindig tisztábban és élesebben látva Krisztus sebeinek ragyogását és a kereszt titkának csodáit a királyné arcának földi fényei fölött – a küzdő és szent lovag égi sugárzása távolról fürdeti a világ tájait, de Szeretetében sohasem állt hozzánk ennyire közel. Mert bár a szentség és szeretet a misztikának lényegben egyesült fogalmai, út a szentség cél felé csak a szereteten keresztül vezet. És mert a szentség idegen a bűntől, csak a szeretet alázata hajolhat le hozzánk és annál nagyobb ez a szeretet, minél mélyebbre hajol. A küzdelem, amelyet a vér és anyag tüzei szítanak benne a lélek ellen, közelebb vonja hozzánk a szentet és közöttünk tartja akkor is, mikor alakja már az égbe nőtt…

    A szellem és lélek égi áttisztulása, amely Szent Ignác első életírójának, P. Gonzaleznek szavai szerint a Zarándok végső szentségét jelenti és a monserrati Vándor kardján megcsillanó fáradt arc mögött ezt a lelket már a Kegyelem teljes ragyogásában mutatja meg, amikor kardját és életét a szép és kegyetlen Germana csókjai helyett a Szűznek ajánlja, és amikor a szentség és erő fokozhatatlan szépsége élete értelmének legtökéletesebb kifejezését adja ajkára ebben a mondatban: Omnia ad majorem Dei gloriam, – úgy érezzzük a Megfeszítettnek üzenete az, melyet a Zarándok által küldött el hozzánk, négy évszázad után, a lélek útaitól messzeszakadt világba.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Imádkozom: legyek vidám

Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.

Arcom ne lássa senkisem
bánkódni gondom és hiányom.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.

Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.

Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.

Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.

Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.

Bajza József: Sóhajtás

Múltadban nincs öröm,
Jövődben nincs remény,
Hanyatló szép hazám!
Miattad vérzem én.

Miattad zeng panaszt
S örök bút énekem:
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.

Oly sok küzdés után
Örvény s hullám közül
Segélni part felé
Egy csillag sem derül.

Ki szívet alkotál,
S belé érzelmeket,
Szeretni lángolón
Hazát és nemzetet;

Kinek hatalma szab
Törvényeket, határt!
Oh népek Istene!
Küldj egy reménysugárt.

Bartalis János: Mondd el …

Minden nap,
minden órában,
minden évszakban –
mondd el.

Mondd el
a növő vetésben,
amely lobog.
Mondd el
a virágzó fában,
amely felett
nászindulóját zengi
egy méhe-család.
Mondd el
a kicsi forrásban,
amely a tengerek felé siet.

Mondd el
a szélben, az esőben, a viharban,
amely fákat dönt
és hegyeket omlaszt.

szozattovabbacikkhez

Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem

Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!

Sík Sándor: Az Isten ölében

Már nem is kutatlak.
Se lakatos ajtó, se függönyös ablak,
Se tilalmas torony már nem csalogatnak,
Nem is riogatnak.

Erdő kanyar árnyán
Nem viszket a talpam, hogy mélyire járnám.
Ha távol a tölgyek, a picike páfrány
Töve is jó párnám.

Gyenge moha-sarjon,
Zúzó kavics-élen: egy a derekaljom.
Fűszál puha zizzén, lomb-messze-morajjon
Csak az egyet hallom.

Csak az egyet érzem:
Takaró mennyboltom és heverő fészkem,
Szívó levegőm és szívvér-pihegésem,
Általjár egészen.

Ugyan merre mennék?
Ugyan hova lenne moccannom is innét,
Ahol ilyen édes-odahaza lennék,
Nem tétova vendég!

Itt jó nekem éppen.
Futkosásba fáradt kicsi-fiúképpen
Apró lábaimmal megsimulok szépen
Az Isten ölében.

Berda József: Anyanyelvünk

Hazánk, egyetlen édesanyánk szép szerelmű
nyelve: olyan nemes, oly illatos-ízes
vagy, akár az érett, hamvas gyümölcs.
Válj lélekmegváltó itallá bennünk! -
Mint gyermek anyatej vagy szülei szava nélkül;
felnőhet-e bárki, legyen bármilyen bölcs?!


csontvárycédrus

Erdélyi József: Magyarország

Hát odavan Magyarország,
odalesz maholnap,
már egészen letiporják
kapui pokolnak;
letepernek, te szép ország,
pokoli erővel,
s bánnak veled, durva hordák,
mint védtelen nővel.

Bánnak veled, jó magyar nép,
mint világ aljával,
mint az egész földkerekség
legrosszabb fajával;
még azok is rádrohannak,
kikkel csak jót tettél;
fiaid is elárulnak, –
jaj mivé is lettél!

Szárnyaid elereszted,
úgy esel a porba;
kérdi, aki szánja veszted:
ezt ki hitte volna?
Ki hitte hogy Magyarország
odalesz egészen?
Mondogatják: nem igazság!
nem lehet az mégsem!

Zsákmánya lett a sárkánynak
a mi tündérkertünk, –
mit vétettünk a világnak,
hogy ezt érdemeltük?
Isten ellen mit vétettünk,
hogy úgy ver bennünket? –
lehet-e még jóvá tennünk
öreg bűneinket?!

Lehet-e még Magyarország
Magyarország újra;
Fordítja-e jóra sorsát:
csak az Isten tudja.
Tán, ha bánjuk bűneinket,
tán, ha megjavulnánk,
súlyos kezét, most ha büntet,
leveszi még rólunk…

1945

Harsányi Lajos: A fekete szél

Dermedt a búza-tenger.
Fakul arany kalásza.
Pedig mint béna harcos
Fejét porig alázza.
A hőség rekkenő.
Ver, ver a pitypalatty.
Azt veri a madár:
Ember, szaladj, szaladj!

Nyomasztó csend. A búza-tenger hallgat, nem beszél.
A láthatáron füstölög a vad fekete szél.

A gyérkémények ezre
Sötét füstöt pipál.
Az udvaron repülő,
Tank, gép ezernyi áll.
A nagy szirénák búgnak,
A tankok dübörögnek.
Remeg minden atomja
A döbbent, néma rögnek.

Nyomasztó csend. A búza-tenger hallgat, nem beszél.
A láthatáron füstölög a vad fekete szél.

Tele van a kaszárnya
Fiatal katonával.
Az igazi katona
Dalolni sohse átall.
De most mindenki hallgat,
A fegyverek megtöltve.
(Nemrégen az ember tíz
Millió embert ölt le.)

Nyomasztó csend. A búza-tenger hallgat, nem beszél.
A láthatáron füstölög a vad fekete szél.

Kiss Menyhért: Utolsó üzenet

«Édes feleségem, ha ez írást kapod,
Ez azt jelenti, hogy én itt már nem vagyok,
Hogy nem megyek haza, Nyárádremetére,
Mert lelkem Urához, Istenéhez tére…
Bocsásd meg, hogy gyenge betőim nem jobbak,
(A doktor úr fogja kezembe a tollat),
Két golyó karomon, két shrapnell mellemen,
Egész kozákszotnya tüzelt én ellenem,
Én a puskatussal térítgettem őket,
De ők többen voltak s valahogy lelőttek…
Annamári! Éltem fonala elszakad,
Tudod, nem vertelek, se meg nem szidtalak,
Csupán szerettelek… áldjon meg az Isten:
Zsindelyes házamra állandóan tekintsen,
Két szép pej csikómra, oltoványfáimra,
Köztük játszadozó kicsi fiamra
Ó, nagy legyen gondok, főképp az apróság
Ne érezze soha nehéz árva sorsát…
S ha felcseperednek s kérdik: merre fekszem?
Nagy eperfánk alól, szép csillagos esten,
Mutass észak felé a hetes göncölre:
Ott fekszünk, ott fekszünk meszes sírgödörbe.
Visztula partja nagy dicsőség mezője,
Én édes fiam mindig csak előre!
…Míg lelkem boldogan hazafelé szálldos,
Most indul az égi legfőbb állomáshoz:
Öreg rezervista, Ferenc Estván János…»

Reményik Sándor: Egyszer talán majd mégis vége lesz


És akkor, aki visszatérni bír,
Csak visszatér megint a régihez.

A régi hithez, a régi házhoz -
Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
És számon mit se kér, kit se átkoz.

A mappás talán új térképet ír,
De másként minden régiben marad,
Csak egy darabig sok lesz a friss sír.

Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
A föld valahogy döcög majd tovább,
És lassú erők lemossák a vért.

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLIX. rész]

    Nyirő József: Madéfalvi veszedelem

    A jó öreg Hargitán, a romantikával eggyé varázsolt, a legendás múltból a mába szépült öreg Hargitán, ahol a székely lélek, erő és élniakarás nagyobb minden más elképzelésnél, itt történt: Két tüzes, fekete ló viszi a Csíksomlyóról menekített csodatevő Szűzanyát, mikor a lovak egyszerre csak megállanak. Hiába ostorozzák, nógatják őket, a szekér nem mozdul. A Szűzanya szobra, amit egy termetes barátpap tart keményen, lassan méltóságteljesen megfordul, visszanéz Csíkra, Gyergyóra, el Háromszék felé, végig egész Székelyföldön, s jóságos szemei megtelnek könnyel.

    És itt, ebben a környezetben, e nép fiai között írta meg Nyirő József új művét, a Madéfalvi veszedelem című munkáját, az első igazi székely történelmi regényt. Az 1764-i Mohácsot, amikor Madéfalva községnek, a katonai határőrség szervezését ellenző lakosait Buccow osztrák tiszt embereivel leöldöstette. Amikor ennek a népnek egész múltja omlott össze és nyugszik a madéfalvi tömegsírban. Egy darabka történelem abból az időből, amikor hetekig szóltak az áldozatokat temető harangok Csíkban, s még 1780-ban is ott állottak az akasztófák  a csíkszeredai vár előtt. Intő történelmi esemény, a múlt egyik legsötétebb részlete, melynek átélésében bontakozik ki teljes valójában a székely néplélek.

    S még itt, ebben a környezetben kerestem meg én is, hogy beszéljek Nyirővel új regényéről, melynek megjelenésének híre már jó előre megelőzte. Messzi néz, szinte suttogva mondja maga elé a szerző.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf