Szász Béla: Egy édes hang

Egy édes hang rezdül
Lelkemen keresztül.
Mint kis galamb lassú szívverése,
Mint harang virág csilingelés.

Mint távol hallatszó,
Esti szent harangszó
Letérdeltet, imádkozni késztet:
Önkéntelen áhítatot érzek.

Kezem összefogom,
Halkan imádkozom,
Egyre hallom a harang zúgását,
Lelkemen a te neved rezdül át.

harang

Bányai Kornél: Magyar nász

Így múlnak napjaink: mindig közelebb és súlyosabban
hajlunk a földhöz, utolsó biztos ágyunkat keresve.
Bimbósan hervad életünk s tűnődve hallgatózunk
süllyedt idők porából hívó jelekre.

Hamar betellő végzetünk legdúsabb szépsége ez a hullás.
Nem húz a rög sehol mohóbb s halálosabb szerelemmel
Magyar világ! vonzódásod borzalom, de érdemes gyönyör
örök zene s rejtelmesebb, mint mélyein a tenger.

Vesztő helyünk jövendő násza izzik csókjainkban,
nyár tüzeit rejtő sírok temetnek: ölbe és borba dőlünk.
Jó bíztatással önmagunk ekhója döng a földből
s fürtös vesszők álomba rántó gőze száll belőlünk.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Intés

Ha szíved a hazáért
Úgy lángol és eped,
Hogy vérező keservek
Miatt majd megreped:

Zengj, tégy, csatázz, kinek mint
Adák az istenek,
Oltári a hazának,
Hogy füstölögjenek.

Ha zengsz, csak honszerelmet
Súgjon minden dalod;
Ha tészsz, híven kövessed
Meghívó angyalod.

Ha mégy csaták elébe,
Szakítsd föl kebledet,
Meglátjuk a kiömlő
Vérben szerelmedet.

Hangay Sándor: Magyar csillagok

Az Isten, aki mindenek fölött van,
Számontartója minden gondolatnak.
Az Isten lágyan öleli magához,
Kik szeretetből mindent odaadnak.
Szívük hozzák a lelkek Ő elébe
S mi jó volt bennük, az ott felragyog.
– Én azt hiszem, ily égő sok halott szív
Mennyek mezőjén fenn a csillagok.

Tőlük fénylik a magyar firmamentum,
Mely őszi éjen, mintha lángban állna.
Világ négy tájról hosszú-hosszú sorban
Indul Urához sok halotti lámpa…
Tisztább tűz ennél nincsen a világon,
Meg is becsülik, tudom, odaát
S az Isten jobbján vigyáznak hazánkra
Szívük fényénél fönn a – katonák.

Oláh front, 1917. augusztus

Ölvedi László: Minek éljek?

Vérem átkos, balga: magyar.
Szívetekbe zuhogni mégis
Mért is akar, mért is akar?

Senkiben sem ég a lángja.
Bolond vagyok, minek élesztem
Éjszakáról éjszakára.

Tiétek az ölelésem,
Hitem, vágyam, dalom és csókom.
S nem kell mégsem, nem kell mégsem.

Én vagyok az örök jajszó,
Én vagyok minden fölszakadt seb,
Piros, lázas és patakzó.

A Halál már szívem tépi.
Minek éljek? hiszen magyar sors:
Szikrát szórni és elégni.

Sajó Sándor: Rab Magyar

Messze, messze, napkeletre,
Hol az ég a földet éri,
Onnan újra éghajlásra
Tízszer, százszor, sokezerszer,
Hegyeken túl, vizeken túl,
Ismeretlen bús országban
Fakunyhóban, deszkaágyon
Sindevész egy rab magyar.

Ott más az égbolt, más a földhatár;
Odáig innen el nem jut madár,
Szárnyat hiába bontogat,
Se vándorfelhő, se a kósza szél,
Csak a sóhajtó gondolat,
Az is megőszül, mire odaér;
Magyar rab ottan búban tengve él,
Vihartól sodrott árva falevél…

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. V. rész

    Thury Zsuzsa szerint Nyirő József „a székely nép megingathatatlan, súlyos szobrát” akarja írásaival kifaragni

    Kolozsvár [1932.] május 7.

    Egy ember jött be Kolozsvárra tizenkét évvel ezelőtt. Csizma volt a lábán, kis egylovas szekérről zsákot vett le. A zsák búzát eladta, karjával egy kicsit megkefélte a kabátja elejét, azután elindult a Szentegyház utca felé. Egyik bolthelyiség ajtaján bekopogott. Két íróasztal állt a sötét, ablaktalan szobában, és az a néhány ember, aki a szobában tartózkodott, csodálkozva nézett a furcsa jövevényre.

    - Nyirő József vagyok – mutatkozott be az ember.

    Nevek hangzottak el: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Walter Gyula, S. Nagy László… Volt, aki ismerte a fiatal Nyirő József nevét, a falusi molnárét, aki novellákat írogatott a Katolikus Szemlébe. A zsák búzától beporozott kabát belső zsebéből írás került ki, az Erdélyi Szemle legközelebbi számában napvilágot látott a novella, és az ablaktalan bolthelyiségben, ahol az akkori Erdély szellemi életének jelentős része lezajlott, hamarosan otthonos lett Nyirő József. A mesteri novellák kéziratán barna olajfoltok éktelenkedtek: szerzőjük a malomban írta azokat… A gép forgott, a molnár ott kuporgott alatta, a térdén papírlap, a gépből csepegett az olaj a papírra, szálltak a fehér lisztszemecskék az író kezére, a fekete betűkre, amelyek sűrűn sorakoztak egymás mellé. Ebben a zajos fehér világban megszületett az első kötet, a Jézusfaragó…

szozattovabbacikkhez

Szeleczky Zita: Ima

/1990./  

     Örökkévaló Isten, akinek tetszett, hogy elhívj bennünket magyar népedbe, leborulunk előtted az óesztendő utolsó, s az újesztendő első pillanatában Hozzád fordulunk a Te szent fiad, a Jézus Krisztus ígéretébe kapaszkodva, aki azt mondta, hogy ha valamit kérünk az Ő nevében, Te megadod azt. Ó Istenünk, engedd meg, hogy eléd hozzuk azt a mindig friss, de a most következő esztendőben még elemibb erővel égető bánatunkat, hazánk, népünk tragédiáját. Hallgasd meg könyörülő füllel panaszunkat és jobb jövőért való könyörgésünket!
     Igazságos Isten, Te tudod, hogy mindig Érted, s az Igazságért Harcoltunk! Te tudod, hogy milyen nagy véráldozattal szereztük és tartottuk meg ezer éven keresztül azt a drága földet, melyet számunkra kijelöltél. Te tudod, hogy jó szívvel fogadtuk be azokat az idegeneket, akik nálunk menedéket, kenyeret, meg-élhetést vagy emberibb életformát kerestek. Te tudod, hogy az Európát fenyegető áramlatoknak mi álltunk ellen, s mi véreztünk el más nemzetek boldogulásáért.
     Mi véreztünk, míg a hazánk területére befogadott nemzetiségek békében éltek és szaporodtak, úgyannyira, hogy a végén már nemzetek lettek a nemzetben, s maguknak követelték véráztatta földjeinket. Te tudod azt is, hogy most 40 esztendeje a sötétség hatalmával szövetkezve történelemhamisítással, ellenünk való hazug és csalárd rágalmakkal elérték, hogy országunk nagy részét elrabolhassák tőlünk, és testvéreinket igájukba kényszerítsék…

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Isten

Ő a magvető, ültető,
Ő a vízöntő, tűztevő,
Ő a jéghozó, szüntető,
a megbocsátó, büntető!

Csak Ő a nyár, csak Ő a tél,
Ő az idő és Ő a tér,
csak Ő a vágy, csak Ő a vér,
a gazdag év s az ösztövér!

Csak Ő a cél, csak Ő az út,
csak Ő a forrás, Ő a kút,
csak Ő a sors, – ha szép, ha rút, –
Ő osztja szét a fényt s borút!

Ő a gondolat, agyvelő,
ha van végtelen nagy: ez Ő!
Az örök élet, az erő…
Tagadni ki oly vakmerő?

(A napot sem tagadja, csak
a pókháló a part alatt,
penészes gomba, lom, salak…
Hitetlen: minek mondjalak?)

József Attila: Csöndes estéli zsoltár

jozsef attilaÓ, Uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem,
 minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját
fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor
én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked
elmondani, hogy én is vagyok
és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra,
meg zsoltárolásunkra.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Szűz Mária bölcsődala

A szép Szűz Mária szent Fiának
így énekelt vala Jézuskának:
– »Csillagom, mindenem,
pirinkó Istenem,
aludj, aludj!

Aranyvirág vagy és aranymadár,
láttodra én szívem repesve jár.
Édesded óhajtlak,
csendesded ringatlak,
aludj, aludj!

Most vagy még boldog, szép égi gyerek,
nem jönnek még érted csúf emberek,
csak jó jövének el,
s angyalkák énekkel,
aludj, aludj!

Most vagyok én is még boldog anyád,
ölemen adok még meleg tanyát,
véremmel csitítlak,
csókommal borítlak,
aludj, aludj!

szozattovabbacikkhez

Miklós Elemér: Péterke imája

Péterke meg Bandi elemibe jártak,
A harmadik osztályt tanulgatták ketten.
Egymás mellett ültek; Bandi szép ruhában,
Péterke viseltes, rongyos öltözetben.

Kora reggel nyolckor s hazament délben,
Bandi úrfit mindig szobalány kísérte.
Péterke magában bandukolt az utcán
Szomorú szemekkel jobbra-balra nézve.

Bandit édes anyja mosolyogva várta,
Édes öleléssel, jó gazdag ebéddel.
Péter özvegy anyja mosni járt s a gyermek
Kénytelen beérte tegnapi kenyérrel.

szozattovabbacikkhez

Puszta Sándor: Fölajánlás

tieid
az el nem mondott imák
becsukott szemű sóhajaim
gyermekkorom hitébe halt Tamás
alázatom tipegése
a bennem tárult kamasz csodálkozás

tied legbelső jobbik énem
énekem és rettegésem
szégyenem e rubint ékem
virágaim madaraim tied az első karikám
a nyáresti boldog fogócska

az is aki vagyok
s aki még nem vagyok
s aki lehettem volna

Agyagfalvi Hegyi István: Hej, te szegény Magyarország

A víz partján halászcsárda,
szőlő borul a faágra…
Hűs lugasban vidám zsivaj,
pohárcsengés, asszonykacaj.
…De egyszerre borús csend lett,
vándor kobzos nótát penget,
síró húrok azt zokogják:
„Hej, te szegény Magyarország!”…

A sóhajból szellő támad,
sürgeti a sűrű nádat,
csobban a víz, fut a partnak,
csak a vidám sereg hallgat…
A poharat nem emeli,
könnyel van az most már teli!…
Lement a nap, sötétség lett…
Hej, te szegény magyar élet!

Bányai Kornél: Magyar inferno

Napfény szűz áradásában ki gyémántként lobogtál
csak szén vagy itt nagynéha mély izzással háborogva
s jövőt rejtő térképeid szürkébbek már a pornál.
Körül kis város legelész fehéren, mint a csorda
torony dalol s vigyáz rá ősz pásztornál éberebben
fejében féreg rágcsál: óra jár üt szertebongva.
Bal végzeteddel hasztalan csatáznál itt a csendben
hiába is tolnád a vén mutatókat előre –
családok harca minden ami fül az emberekben,
arasznyi sorsok gombolyodnak szerteszét a kőbe
asztaltól ágyig nyúlnak boldogan a horizontok
mint terzinák egymásba kulcsolódva összenőve.
Vigyázz! mert jaj véged van hogyha önmagad kibontod
ha csóknál és evésnél másra mozgatod a szádat:
a csönd sziszegni kezd és félre ütnek mind a tornyok.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Amit szerettem volna

Szerettem volna én is ülni
Virág alatt a hűs verandán;
S a mély titokba elmerülni,
Miket a pók szövése hagy rám;
Merengni egy művészi képen,
S elnézni árnyékát kezemnek,
S kutatni: elburkolt mesékben
A régholt bölcsek mit üzennek?

Szerettem volna én is írni
Eljöttéről az új embernek;
S ódon, barbár mesének hinni
A vért, mely dárdák nyomán serked;
Zengeni finom győzedelmet,
Mit ember vívott önmagába,
Ki már királya az életnek
És nem csak - állatok királya.

De jaj, jaj, én közébe estem,
Bús ragadozás tébolyának.
Rongy a lelkem és rongy a testem
S fény nem deríti éjszakámat.
Lesem, lesem a csillagírást:
Hol véget ér a véres tenger,
Majd szán engem és nem ér ily gyászt,
Ki születik: a másik ember.

1916. november

Illyés Gyula: Lapda

roplabdahaloSzázszor lecsapva
te, népem,
te mint a lapda
keményen
szökj a magasba!

Jajpanaszt egyet
se adj, a
sújtó erőt vedd
magadba
megsegítődnek!

Ami széttörne,
az nyomjon
tömörre össze!
Az dobjon
föl, mi lelökne!

Könnyű repülni
súly nélkül!
A próba: tűrni!
S a mélybül
föl –, kikerülni!

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Magyar rapszódia

Verjed a dobokat, árva tambúr,
verjed a dobokat,
úgy verjed, azt higgyék: kárhozat dobogat,
azt higgyék: világon jégeső kapogat,
úgy verjed: utószor nyúzod a dobodat.

Írva van tambúr:
ki elissza, vége,
csúnya a Halálnak ő sötétsége.
Nagy lakozóknak ebadta torkán
elég az élet. Félhettek, hogy: Orkán,
tisztelhettek: Pöröly, – ha egyszer dobolnak,
girhes okosok, ha ijedten loholnak,
fene nagyúrnak kinyúlott a lába,
kopasz Halál tette vasalt kalodába,
veheted aztán éktelen dobodat,
szél, ha kergeti nyomodat.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Az „utolsó magyar”

Egy olvasónk az írja nekünk, hogy megütközést és szomorúságot kelt benne két szó, mely elég sűrűn szerepel az újsághírek címei közt. A két szó: az „utolsó magyar”. Egyszer egy erdélyi vármegye utolsó alispánja, másszor egy felvidéki vagy bánsági város utolsó magyar polgármestere haláláról emlékeznek meg a lapok. A levélíró arra kér minket, legyünk figyelemmel erre a két fatális szóra, mely látszólag a jogainkról és földünkről való lemondást hirdeti.

    Anélkül, hogy a dolognak nagyobb fontosságot tulajdonítanánk, meg kell állapítanunk, hogy a levélírónak igaza van; csakugyan jobb, ha elkerüljük a reánknézve kedvezőtlen látszatot. Semmi értelme, hogy egy-egy értelmes hazafi holttestével együtt szimbolikusan sírba fektessünk olyan dolgokat, amelyeknek joguk van a halhatatlansághoz. A városok és vármegyék, amelyeket a polgármesterek és alispánok mellé temetünk, emlékeztetnek az istenszobrokra, melyeket egyiptomi fáraók sírkamráiban találnak.

    Egyébként is azt hisszük, a nemzet jövőjével kapcsolatos kérdésekben nem időszerű és még kevésbé stílszerű az a megadással telt, mélabús őszi hangulat, mely a két szóból kiárad. Jövője csak olyan népnek van, amely rendületlenül hisz a saját jövőjében. Az erős hit maga életerő és cselekedet, a jövő biztosítéka; aki pedig a hitetlenséget és lemondást hirdeti, az öngyilkosság és a halál apostola.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel, erről-arról. IV. rész

     Dolgozzunk és legyünk méltóak magyarságunkhoz    

    Nyírő József, a híres erdélyi író beszél önmagáról és a visszatért keleti részek életéről

    Belgrád, 1941. május 8.

    A mai magyar irodalom négy jellegzetes képviselője ül a Jockey-klub nagytermének dobogóján. Azokról, akiket most látunk először, már az emelvényen való megjelenésük pillanatában kialakul bennünk – ösztönös megérzésen alapuló vélemény: lám ott az a blazírtarcú világfi, Bókay János, a modern dráma briliáns íróművésze, az a nagyhajú, nagy szemű, lágy – vagy talán inkább fáradt vonású, de mindamellett igen rokonszenves ember csak Szabó Lőrinc lehet, az új magyar lírának talán legszebb hegedűse. A harmadik bizonyosan Nyírő József, a mai magyar regényírás egyik mestere. Szintén rokonszenvesnek mutatkozik, de csak akkor szeretjük meg igazán, amikor a műsor végén rövid beszédben megköszöni a rendezőség munkáját és a közönség, valamint a jelen nem lévők sokaságának a magyar irodalom iránti érdeklődését. Férfias, de mégis ízes, édes nyelven beszél, ahogyan csak a székely havasok között tanulhatja az ember.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf