Erdélyi József: Köszönet

Adtál nekem, Isten,
hosszú életet,
nem hagytál elveszni,
Örök Szeretet,
ellenem vétőket
hogy szerettem én,
úgy lett életemből
szép nagy költemény.

Adtál nekem írnom
szép s jó verseket,
Téged azok hát mind
fenn dicsérjenek,
mint szép új zsoltárok
és dicséretek,
Téged, Isten, ember-
s világszeretet.

Köszönöm, hogy annyit
megbocsátottál,
rosszat amit tettem,
s életet adtál,
erőt hogy megírjam
ezt az éneket –
köszönöm szívemben
a szeretetet…

Új Ember, 1972. július 30.

Harsányi Lajos: Bölcsődal

Járjanak méhek nyitott ablakodhoz!
Hajoljon rajt be szagos alma ága.
Az esti szellő olvadjon imába,
Ha könnyű szárnyán szénaillatot hoz.

Az erdő ontsa rád örök moraját!
Völgyek, hegyek visszhangozzák neved.
A tenger, ha a tűznap ránevet
Csobbantsa bölcsődalra tiszta hangját.

Szél, felleg, orkán, égi háború,
Csillagvilág, szikrázó Végtelen
Ringassanak álomba édesen.

S ember, kinek szívére hág ború
S angyal, a holdra nézz és mondj imát:
Isten ringatja benn Szűz Máriát.

Juhász Gyula: Egy hangszer voltam…

Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De fölöttem égnek a csillagok.

Szeged, 1934. szeptember

juhasz

Kiss Menyhért: Bíztatás

Elmúlt minden és mégse fáj,
sorsom sivár és mégse félek,
szívére von a tüzes táj
és csókol a százszínű élet.

Ne félj, hiszen volt így sokszor
szelte vized már komor gálya,
ne mondj le még mosolyodról,
őriz a múlt kéklő világa.

Pillants meg hát életünk titkát
s remegj meg tőle borzongva,
mint vibrál és az éltet ontja.

Ragadd meg a fénylő szikrát,
hisz magad vagy mindég egyedül
s Isten benned búsan hegedül.

Puszta Sándor: Donum

Kaptál egy arcot
apád anyád arca

kaptál egy nevet
hordozd becsülettel

kaptál egy kezet
ne ereszd el ne ereszd el

kaptál egy szívet
igazíts rajta ha tudsz

kaptál egy világot
javíts rajta ha tudsz

kaptál egy életet
viseld el ha tudod

kaptál egy napot
még mindent jóvátehetsz

Dura Máté: A hazaszeretetről

Ne hirdesd te nagy szavakkal,
Hogy hazádat szereted:
Érzelmeidből, tetteidből
Tűnjék ki a szeretet!

Nem az a nagy, ki a békét
Magas helyről hirdeti:
De ki népe boldogságát
Szíve mélyén viseli.

Nem az a hős, ki csatát nyer,
S győzelmesen visszaszáll:
Hanem a kit a hazáért
Halni hívott a halál.

Nem az a bölcs, nem az a szent,
Kit a tömeg ünnepel:
De a kinek szíve, lelke
Az idővel se vesz el.

Ne hirdesd hát nagy szavakkal,
Hogy hazádat szereted:
Érzelmidből tetteidből
Tűnjék ki a szeretet!

Kisfaludy Károly: A hazafi

A ki tehetségét idegen földekre pazarlá,
    Méltóságra mehet, nyerhet aranyt, híreket.
Oh, de múló fény az, minden balesetben eloszlik,
    Mély gyökeret nem hajt, véle enyész neve is.
A haza oltárán örökön ragyog a nemes élet,
    Mely szentelve magát néki javára hevült;
És ha magas bért nem lelsz is mindjárt, ha korodnak
    Irigylő nyelvén érdemed alkonyodik:
Hátra ne lépj, inkább kettőztesd minden erődet
    S egy buzgóbb maradék áldja hideg porodat!

haditemeto

Maghy Zoltán: Paraszt

                            I.

A szava csendes, ritka, megfontolt szó
És ha télen felsétál a körbe
Nagyokat hallgat a kék pipaszónál…
Csizmája fényes, kalapja pörge.             

Délceg termete egyenes mint szálfa,
S feldöng a föld hol lábai rakják
A lépéseket, s csak akinek tetszik:
Annak emeli meg a kalapját!

S olykor a zúgó, harsány szót se hallja
És csak azt érti, amit ő akar!
De felujjong a föld suttogására,
Mert a föld fia: büszke és magyar!...

                       II.

Hogyha leesett az első szűzi hó,
Csak az a vágya, hogy békében álljon
A nádfedeles, fehér kis házikó.

De ha tavasszal a megedzett ekét
Megakasztja, mint annyi őse tette,
S a barázdákba két marokkal bevét,

Mikor a szűz föld üzenni kezd neki:
Lelke ott borong a dús táblák felett
És a csillagok járását figyeli!

Mert kicsi már a nádfedeles tető:
Gyökeret vernek lábai a földben
És a földről fel, a végtelenbe nő!...

S kinek a fénybe-nőni megadatott,
Kinek karja a csillagokig felér:
Tenyere tartja felettünk a napot!...

…Áldassék meg az a két kérges tenyér…

                           1929

Szentmihályi Szabó Péter: Térdre, magyar!

Megfojtanak, megfojtanak,
kígyóznak, mint a szennypatak,
sziszegve szólnak szép szavak:
hiszen szabad vagy, ó, szabad!
Te választottál engemet,
te bamba, arctalan tömeg,
elszívom lassan életed,
nem lesz házad, se gyermeked,
nem lesz hazád, nem lesz hited,
minden szavam elhiszed,
mindenhol szózatom sziszeg.
Imádd a hűvös bankokat,
ott intézik a sorsodat,
ne vidd vásárra bőrödet,
kerüld a puskás őröket!
Szemétdomb város ez: tiéd,
tiéd, az összegyűlt szemét!
Villánk s a svájci bankbetét
érted van, s téged véd, cseléd!
Ha már kihalt a nagy család,
ha már éhenhalt jó anyád,
ha nincs honod, se otthonod,
ha már szökésed fontolod,
sziszegve szól, ki jót akar:
fuss, merre látsz, szegény magyar!
Ellopnak minden ünnepet,
ők adnak mindennek nevet,
egymást ezért kitüntetik,
hát áruló, ki tüntet itt,
ki másról másként szólni mer,
nem elvtárs és nem is haver,
akit riaszt a pénz szaga,
bizony, nem jó demokrata!
Hóhéroddal ne alkudozz,
kirablódnál ne tiltakozz,
majd eltakar a pesti kosz,
megszoktad már, megszökni rossz.
Nyugodj meg hát, Petőfi népe,
És térdre, magyar, térdre, térdre!

                          1996. március 15.

Vörösmarty Mihály: A hazafiak

Kértek, s a haza kér; firkáltok, s a haza buzdít;
    Csizmátok nincsen, s a haza álljon elő.
Áldoztok bogarat, s azt a haza nézze tuloknak:
    Szándéktok jó volt, s a haza áldjon ezért?
Vesztegelők, szentségtelenek! mi düh szálla belétek,
    Mit keres a szent szó szenttelen ajkitokon?
Szűtökben legyen a haza, és ha kimondani szükség
    Tetteitek zengjék nagy, diadalmi nevét,
Akkor lesz neve a bűn s baj szörnyeinek elője,
    S nép és Isten előtt becsben az áldozatok.

kokarda

Barkuti Jenő: Rianás

Álmosan, fázósan, botot sem mellőzve igyekeztem bevásárolni, merthogy tél van, csúszik az út, és hát az évek; meg az évekhez tartozó nyavalyák… Aztán a boltban egy pillantás a kenyérre, egy kiflikre és napi lapokra a pénztár előtt.   S ott, Magyar idők címlapját látva, Ady halotti maszkja állított meg. Mondhatnám: megfogta a szememet Ady halotti maszkja. Ady itt és most? Aztán egyszerre bevillant: Ady 100 éve január vége felé halt meg egy csütörtöki napon. Lám, mégis van itt még valami kultúrélet. Nem felejtettek el mindent a szerkesztőségekben.

Bizonyosan erről szól a vezércikk. Mi másról is szólhatna ilyen címlap fotóval? Aztán elfogott a rossz érzés. Mit írhat a kormánypárti lap Adyról, a nagy ’trógerozások, szőnyegbombázások után, ami a „királypárti„médiákból egyszer csak rá zúdítottak, és ami ránk is szakadt az utóbbi handabandás időben ? De hátha… Az idők változnak. Olvassuk el mit is írtak. Talán változott a metódus. És hát, száz éve már! Száz éve ! Uram atyám, milyen sok idő, és itt a literatúra kiszáradt mezőin, még mindig azokból a morzsákból csipegetünk, amit ők elhullajtottak… Próbáljuk meg harmadszor a Magyar időket. A két korábbi kísérlet talán csak rosszul sikerült.

S kellemesen csalódtam. Tóth Ida készített egy tanulmánnyal felérő interjút, Sipos Lajos irodalomtörténéssel, a száz éve elhunyt Ady Endre emlékére, amolyan visszaemlékezés és tisztelgés gyanánt.

Mondhatom tudományos alaposságú írás és mégis közétehető munka. Átlag magyarnak és filozoptereknek egyaránt jó olvasmány.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXV. rész

    Halljad Havas, halljad…

                               A Jézusfaragó ember – színművéről
                                     a Jézusfaragó ember – a szerzőről

    Aki ismeri Erdélyt, imádja, aki sohasem látta, szereti, szereti, mert a székelyek – imádják.

    A szeretet Golf-árama megolvasztja a közömbösség jéghegyeit is.

    Azoknak, akiknek a sors nem adta meg, hogy láthassák Erdély bérceit, égbenyúló fenyőszálfáit, hogy megismerhessék a székelyek csodálatos lelkiségét, azoknak körében most megjelent az erdélyi irodalom legmagasabb szálfája, Nyírő József, aki kéziratában, mint valami mágikus erejű iratban, magával hozta az erdélyi havasok levegőjét, magukat a havasokat és a székelyeket. És a mágikus iratot hogy kibontották, a Nemzeti Színház színpadán máról holnapra égbeszökkentek a hegyek, a fák, megcsillantak a fészik, felfehérlettek a harisnyák és kipiroslottak az erdélyi szívek.

    Mióta a Jézusfaragó ember darabjának próbáit megkezdték, a színházból a tiszta hegyi levegő beáramlott a főváros utcáiba, az érdeklődés felvillantotta a szemeket, pár nap előtt, amidőn a pénztár megkezdte a jegyek árusítását, rövidesen ki kellett akasztani a táblát: Minden jegy elkelt.

    Azóta pedig viszik, hordják a jegyeket az ötödik, hatodik előadásra.

szozattovabbacikkhez

Balassi Bálint: Bocsásd meg Úristen…*

Bocsásd meg Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét;
Töröld el rútságát,
Minden álnokságát,
Könnyebbítsd lelkem terhét.

Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Tétova bujdosik, mint madár a szélvészben;
Tőled elijedett,
Tudván, hogy vétkezett,
Akar esni kétsígben.

Látja magán való számtalan sok jódat,
Kiért tudja, téged mint tisztelt, jól-tött urat;
Háládatlanságát
Látván hamis voltát,
Ugyan szégyenli magát.

szozattovabbacikkhez

Nagy Gáspár: Te Deum

Te Deum laudamus …
e csöppnyi falvak népe
csöppnyi templomokban
haranglábakban
idegyűlvén letérdel
Téged Uram dicsérünk …

– szorítás nélkül ne roppanjunk a csendbe –
– mostohább kő már ne hulljon szájra szemre –
– házainkat így tartsd meg kifosztott síri rendben –
– hajunk lengjen csak tovább kötözzék fenyvesekre –

e csöppnyi falvak népe
csöppnyi templomokban
haranglábakban föláll
hazaindul
s visszhangozzák a léptek:
Ne hagyj soha szégyent érnem!
Ne hagyj soha szégyent érnem!

Ölbey Irén: Mária és Márta

Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény,
és főtt a főzelék és sült a sütemény,
S Mária kuporgott az Úr lábainál
a rezedás kertben, ahol suhant a nyár.
Milyen csodálatos, milyen örök a kép,
Mártáé a világ, Máriáé az ég.
Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok,
Máriában ihlet és irgalom lobog.

A jobb részt választottam, Mária vagyok,
titkos hangra figyelek, tűz és jel ragyog
szívemben, s az egyetlen szükséges hevít,
s amit kapok, az tőlem el nem vétetik.

Rónay György: Jelenlét

Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt.

Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.

Áss le a föld alá:
csontokból és kövületekből
szándékainak lábnyoma
dereng feléd.

Mindenütt láthatatlan.

Mindenben látható.

Túrmezei Erzsébet: Töviskorona

D. Ordass Lajos emlékének

Elmondtad egyszer megihletettem,
– ó, hogyne volna feledhetetlen! –
hogyan sebez a töviskorona.

Befelé szúró, nagy tövisektül
piros vér cseppje érettünk perdül
alá a Krisztus tiszta homlokán.

De kifelé is zord tövis mered,
hogy annak ártson, azt sebezze meg,
ki szent fejét magához öleli.

Így mondtad akkor. Te szenvedsz mostan
elítélten és meggyalázottan…
Ó, az a szúró töviskorona!

Nagyon szeretted. Forrón ölelted.
Nem féltél, hogy a te véred serked.
És most… sebez a töviskorona.

                           1948

Batsányi János: A magyar író

„Mint az égő fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol.”
Míg az értetlenek nagy-bátran ítélik,
S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik:
Míg a bölcs örömmel szemléli, csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homálya:
Ő [noha van máris, ki szívből dicséri,
S hogy jót akart és tett, nyilván megisméri]
Saját érdekében lelvén fő jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát,
S reményli, hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszöntik néki.

                               1820

Indali Gyula: A honvédek

    »Előre te honvéd, előre huszár!
    Megtelve keservvel a szív, s a pohár.
    A szent haza vészben! Előre! A vér:
    A nemzet hála s a hősi babér!«

A múlt dala volt ez! … Óh, hogy sietének
A vészbe’, viharba’ elesni szegények!
A férfi vezér leve, hős a gyerek!
S a hitves, a lány, s anya nem kesereg.
Küzd, mint az oroszlán és győz a sereg.
S a nemzet imája, reménye velek.
–  – De hah! mi e csönd? … Hol a tábori lárma?
Az asszony imája, a bajnokok álma?
Hol csattog a kard? Hol a kürt rialdalma?
Az ős haza színei merre lobognak?
Mért pörg nesze fátyolon át a doboknak?
Halál kire tátog a puska csövén?
A sír kire vár a bitófa tövén?
Előre te honvád, előre, huszárok.
Vár gyáva bitófa s a jeltelen árok.
Eladva az eszme, eladta viszály!

szozattovabbacikkhez

Listius László: A nemes Magyarország címeréhez

Néppel bővelkedő s Márssal dühösködő,
    Ó, te dücsőséges jel,
Mi régi eleink, sok nemes feleink
    Dicsekedhetett kivel,
Mert sebbel virágzott s ereje ágazott,
    Diadalmadért mivel.

Mint ama kemény vas égben repülő sas,
    Szemeit szikráztatja,
A napnak fényére s sugár erejére,
    Ki fiait fordítja,
Ki reá nem nézhet, se reá nem érkezhet,
    Tudja, hogy nem sajátja.

Mint a mágnes vonszod, s te magadhoz húzod,
    Hírrel a vitézséget,
Mert kifolyó éren s a szép piros véren,
    Osztod a nemességet,
Szárnyaidra veszed, ráróval is teszed,
    Tanuló bölcsességét.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang aranyalmas dedik2019 POLGI könyvbemutató 2019 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf