Nagy Méda: Mint ruháid gyöngyét…

Nincs szem, melynek tükrébe arcom márthatom,
nincs szív, melynek dobogása együtemű velem,
nincs kéz, melyre bízón fonódhatna kezem,
nincs hely, hová bebocsátást kérhetnék én, a földi asszony,
nincs más hely, mint a Te szíved, Uram!
És én megbúvok benne, mint fészkében a madár,
s míg ragyogásod bejárja a végtelent,
én gyerekszájjal játékot kérek Tőled:
töretlen, tiszta szavaidat add!
hogy ölembe gyűjtve,
mint ruháid gyöngyét,
találjak benne Téged!

1934

Rózsásné Flatt Zsóka: Dicséret, dicsőség, hála…

Köszönöm Néked, Istenem
Smaragd-zöldjét füveknek, fáknak,
Ezer-szín-tarka kacagását
A réteken a vadvirágnak.
Derült kékjét a messzi égnek,
A búzamezők aranylását,
Ezüst szalagját a Dunának
S a távol hegyek kéklő hátát…

Köszönöm Néked, Istenem
Bűvölő dalát a madárnak,
Édes és boldog trillázását
A szívből való kacagásnak.
A rigófüttyöt, gerlebúgást,
Csodás rezgéseit a hangnak;
Hegedűnek, kiáltó szónak
Imára szólító harangnak…

Köszönöm Néked, Istenem
Piros tüzét a kelő napnak.
Köszönöm Néked, Istenem
Bíborfényét az alkonyatnak.
A hold ezüstjét alvó tó tükrén,
A csillagos ég tündöklését,
Két gyermekem fényes szemében,
Minden fények legtisztább fényét…
… És köszönöm a Párom szerelmét.

1934

Ady Endre: Kacag a Föld

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Nagyúrtól, paptól így tanulta:
Milyen jó bolond is a paraszt,
Új tavaszkor robotol újra.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld:
Ezer úrnak kell a kincs télre
S ezer éve ezért robotol
Sok-sok millió cseléd-féle.

1908

Kisfábián Béla: Ezt megtartani…

Csak ezt lehessen tartani,
az életemből, azt esengem.
Te, így és mindig szeress engem.

Futkosnom kellett, fáztam is,
de rám csapott két nagy, meleg szem,
s még emlékénél is melegszem.

1931

Reményik Sándor: Az eljövendőt várom...

Már ledőlnek a lelkem tornyai,
Miket a hiúság emelt,
És porrá teszek minden cifra házat,
És pusztasággá teszem e kebelt,
Hol főlehajtva bujdos az alázat.
E kongó pusztaságban, végtelen,
Csillagtalan, adventi éjeken
Várom az eljövendőt.

A költőt.
Az egyetlent, az igazit, nagyot,
Akinek én csak szolgája vagyok,
Aki majd tűzzel, lélekkel keresztel
És hódít lanttal, karddal és kereszttel,
Őt várom, őt, az igazit, nagyot,
Mert én fáradt vagyok,
Mert én gyenge vagyok,
S ó, mert nem én vagyok az igazi!

Az én bíborom: ronggyá foszlik el,
Az én aranyam: ónná folyik szét,
Nekem a mennyországom is pokol,
S a szivárványom csupa szürkeség.
Az én muzsikám: "vén cigány" zenéje,
Én érzem: ez a vég.

Az eljövendőt várom.
És egyengetem az ő útjait:
Fogékony, izzó szívekre találjon!
S én majd megnyugszom, ha lábához tettem
Kopott lantom és kopott csatabárdom.

Sík Sándor: Tenni, tenni

Haj be vénes bölcsesség ez,
Ifjú szívem, haj be bús!
Könyves ész ha erre végez,
Sajgó szívnek csak kevés ez,
Ki tövissel koszorús!

Nem születtem eszme-ágyon
Elheverni álmodón:
Tenni, tenni, tenni vágyom!
Élni mért e bús világon,
Hogyha meg nem mozgatom?

Weöres Sándor: Dal

Egy másik világ küldött engem,
hogy milyen volt, már nem tudom,
de tört sejtése visszarémlik
színek nélküli fátyolon.

S ahogy a föld sok látomásán
régi hazám nyit néha rést:
onnan túlról majd visszasejtem
az örömet s a szenvedést.

1944

Nyirő Józseffel erről-arról [LIII. rész]

Pluhár István: Remény és fohász,

Elhangzott a Magyar Rádióban, 1940. szeptember 12-én.

Pluhár István riporter: – Bizonyára azt hiszi a közönség, hogy azok az írók, akik itt a mikrofon előtt vannak most, nagy honoráriumokat élveztek. Bizonyára azt hiszi mindenki, hogy az író pompásan él a művészetéből, mert hiszen meg is érdemelné. Nyirő Józseftől megkérdezem, mi volt eddig itthon a legnagyobb honoráriuma?

Nyirő József: – Legnagyobb honoráriumom? Mikor a Jézusfaragó ember pesti prömierje után hazamentem Székelyudvarhelyre, betértem az egyik étterembe barátaimmal vacsorázni, akkor elém állott az akkor még előttem ismeretlen vasgárdista tanító, aki azzal a váddal illetett, hogy megint bemocskoltam Románia becsületét. Ilyen kérdésre nem volt mit válaszolnom, egyszerűen hátat fordítottam és tovább beszélgettem a barátaimmal. És a következő pillanatban csak az történt, hogy hatalmas ütést éreztem a fejemen, a vér elöntött, a fogam kilódult. Mire magamhoz tértem, letörültem a vért, és tájékozódni próbáltam, hogy mi történt, a barátaimtól tudtam meg, hogy egy bottal orvul főbe ütöttek. Hát ez volt a legszebb honorárium, amit kaptam húsz év óta a pályám alatt.

- Nyirő József székely ember. Ismert a székelység lelkét, ismeri a székelyek minden baját is. Megkérem, mondjon egyet-más a fölszabaduló Székelyföld életéről, viszonyairól, reményeiről, vágyairól, ahogy ő látja.

- Arra külön büszke vagyok, hogy ebben a boldog örömben, ebben a boldog örömben a székely népnek igen-igen nagy része volt! Hiszen tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy Erdélynek ezt a részét is visszakaptuk, és csatlakozhatott az anyaországhoz. A fekvése és az, hogy egy tömegben félmillió ember minden szenvedés között hűen kitartva él ezen a földön, ennek a fizetsége volt az az isteni igazságszolgáltatás, hogy hazakerülhettünk.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Halálra készen lenni

«Azt pedig tudjátok meg, hogyha tudná a családatya, mely órában fog jönni a tolvaj, bizonyára vigyázna és nem engedné házát megásatni. Ti is legyetek készen, mert amely órában nem vélitek, eljön az ember Fia.» (Luk. 12 , 39.)

a)     Az Úr eljön, de senki sem tudja, mikor. A tapasztalat ezt fényesen bizonyítja; mert nemcsak azokat, kiket villám sújt vagy guta üt, lep meg a halál, de azokat is, kik ágyban halnak meg. Ki tudja azt? Mások tán igen, de a beteg nem. a szentek sem. Xavéri szent Ferenc még halála napján is készült Chinába. Azért kell lelkünknek rendben lennie; nem a véletlen halál, de a halálos bűnben való haláleset a rémítő. Azért minden halálesetnél ez legyen első gondolatunk: hol van a lelke? üdvözült-e? s mi lenne velem, ha meghaltam volna?

b)     «Rövid» életnek végén vár ránk a halál. Isten kimérte a «napok számát» s örök célokra adta. Ítéletemkor fölhívja velem szemben az időt, szembesít vele. Üres forma, tartály az idő; de ki kell azt töltenem belső élettel s külső tevékenységgel. Telíteni kell színültig megszentelő malaszttal; csak ez isten, mély vizekben teremnek a gyöngyök s rejlenek a kincsek; a tiszta, szent, nemes gondolatok, érzések, indulatok, cselekvések. – «Dies mali», a rossz napok, melyekben nincs napsugár, istenszeretet. – Míg egészségesek vagyunk, örvendjünk s dolgozzunk; halál után «nem lesz idő»; fizikai lesz, de üdvözülésre nem lesz.

c)     Halálunkkor van sok kegyelmünk a megtérésre, de az idő ugyancsak nem alkalmas rá; mert mily gyönge, hangtalan a bágyadt a beteg kedély! Még kitűnő gyóntató sem segít mindig. Bellarmin sem segíthetett, mikro azt mondta neki a beteg: nem értek, mit beszélsz? a tíz szűzről szóló példabeszédben megsértik a jegyest az oktalan szüzek, hogy nem gondoskodtak olajról; «nem ismerlek» – volt a válasz. Rémséges szó, mely az örök éjfélt jelzi. Jól meghalni annyit tesz, mint a) bűn nélkül, b) rossz hajlamainkat levetkőzve, c) Isten akaratán megnyugodva, d) a halált, mint Isten büntetését fogadva meghalni. «Magnum opus.»  

Csanád Béla: Ecce homo

Ne bántsatok!

Az ember áll előttetek,
a töviskoronás,
a lágerek árnyékteste,
a háborúk áldozata,
akinek félkarját elvitte a srapnel,
a megalázott,
akit már egyszer keresztre feszítettek.

Tiszteljétek
apám keserű mosolyát,
aki megjárta a poklot,
Isonzókat és Doberdókat,
s rám hagyta örökül
félelmét és bátorságát.
Még az erdei vadat is
becézgette ő,
együtt imádkozott a lovaival.

Tiszteljétek!

Károlyi Amy: Hit

Bizonyosabb nekem a repülő koffer
mint a fizika tételei
valóságosabb Mária mennybemenetele
mint a nők egyenjogúsága
az én hitem ott végződik
ahol a brosúrák elkezdődnek
az én hitem ott kezdődik
ahol Lázár felkel és jár

Makay Ida: Hitetlen ima

Akit szerettek, s többé nem szeretnek;
Olyan az, mint vak, ki egykor látott,
Örök sötétjén gyötrőn megremeg
a fény emléke. És megkövült átok
lesz minden szépség. Nézd: a küszöbödre
ülök, világtalan. S bár rég nem hiszem,
a csodát várom. Most öld meg örökre
a fény emlékét. Vagy nyisd meg szemem.

Nagy Méda: Jézus szobra előtt

Szeretetem, mint az áradó virágillat fog körül,
néha csak halk, halovány, mint az ibolyáé, alig észrevehető,
máskor diadalmas, sugárzó kiteljesülése a liliom szagának,
s úgy beborít, hogy ámulva szédülsz szobrod kemény talpazatán.
És én ilyenkor alázattal véresre verem a mellem,
mert nem tőlem, Tőled indul ki mind e szeretet,
s rajtam keresztül csak önmagad fénye vetül.

1934

Weöres Sándor: Öröklét

A föld, hol az élet terem,
a mindent nyelő sírverem,
a síkság, hegy, tenger, folyó:
öröknek látszik és múló.

Világűr és mennyboltozat,
sok forgó égi kapcsolat,
a milliárdnyi tűzgolyó:
öröknek látszik és múló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület, mely elpörög:
múlónak látszik és örök.

Mert ami egyszer végbement,
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
múlónak látszik és örök.

Bartók Lajos: Az ifjú Magyarország

Áll ezredes, viharvert tölgy gyanánt,
Fejét büszkén felhők fölé emelve,
S a nagy jövőbe pillant ős hazánk,
Vén óriásként új évezredekre.
De törzse bár sziklák mélyébe nőve,
S áll rendületlen a magyar hona:
Az ifjúságban a nemzet jövője,
Az ifjúság fején a korona!

Tudjátok-e, mi vagytok e hazának,
Ti szép vetési, ifjú gyermeki?
Jelennél többek, valónál drágábbak
Reménye vagytok, oh ifjak, neki!
Mit ér z ősök fényes szerzeménye,
Ha tékozolják rossz utódok azt?
Csalódást a fiakban túl nem élne,
Anya szívére nem vón’ több malaszt!

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Kassai hajdú

Nem vagyok én úrfi, de katona, se paraszt,
Más az én rangom, hivatalom, tudom azt.
kassai hajdúTudom, mi a módi, a divat:
Nagyságolom a tensurakat.
És ha nőket látok, gondolom:
Drága nagysád! kezét csókolom.
Kassai hajdú vagyok én,
A város végén lakom én;
Szeretnek engem a lányok,
A menyecskéknek a lángjok.

Jőnek a bálba seregestül, mint a lúd;
Ha nem állok ajtón, a kisasszony be se jut.
Széttekintek s mondom: helyt, helyet!…
– Méltóztassék, nagysád! már lehet.
S ú nagysága így szól: köszönöm!
Istenem, mily édes egy öröm.
Kassai hajdú vagyok én!

szozattovabbacikkhez

Farkas Antal: Szegény legények dala

1920 telén

Pajtás, a tél már vicsorog,
Nem félsz, hogy megharap?
Az éhes farkas nyála rád csorog,
Beléd fal a harag.
Hová szaladsz, hová bújsz? Van fedél,
Ahol dühe nem ér?
Pajtás, nem megy ez így tovább,
Hogy puszta kézzel húzogassuk
A farkasok fogát.

Pajtás, iszákunk kiürült,
Üres, mint a gyomor…
Mit vágunk: borjút, vagy kövér ürüt?
Elkél mellé a bor.
De zárva minden, pince és akol
S a csősz ellazsnakol…
Pajtás, ma sem lesz vacsora,
Bendődbe nem jut grófi birka,
Sem püspökök bora.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: A magyar pap

Agg rácson belül áll nagy sárga háza.
A folyosója hűvös és homályos.
Szobái falán ódon, barna képek.
A tölgyszekrényen komoly hallgatással
Nagycsatú könyvek.

Egy dunántúli vén kakukkos óra
Halkan ketyeg s ijedt kiáltást hallat.
A mutatója réz-vörös hegyéről
(Mint szalmaszálról színes buborékok)
Tűnnek a percek.

Távol az udvaron a gazdasága,
Fehér ökrök és jóillatú szénák,
Álmos cselédek, félők nagyuruktól,
Ki hallgatag s kinek a keze s szíve:
Mint alabástrom.

Atyja, ura a nagyhatárú népnek,
Kezét fogja s Isten kezébe vonja.
Ő a part, révi, sok ki gond méla bölcse
És szent. S áldott legyen, mert ő nevelte
Hős fiainkat!

Zempléni Árpád: Magyar lecke

Tanuljon meg magyarul,
Szép asszonyka, szentem!
Akkor majd nem ért balul,
S meg is hallgat engem.

Megtanítom örömest
Egy pár csöndes estén.
Hogyha kedves férje rest,
Majd nem leszek rest én.

Nagyon olcsón oktatom,
Egy pár csók az ára,
De azt aztán kikapom
Óráról órára.

Ha a munka kárba vész
S nem tanult haszonnal,
Visszaadom az egész
Tandíjat azonnal.

Nyirő Józseffel erről-arról [LII. rész]

        Új befejezés készül a „Jézusfaragó ember”-hez

        Kolozsvár, [1939.] augusztus 31.

    Egy román költőről elnevezett utcában, a strada Andrei Mureşanu 34-b számú saját házban lakik Nyirő József. Elöl, az utca felé egy román inspektorféle Nyirő lakója, maga az író hátul, a nagy kert felé lakik, három földszinti és két emeleti szobában. A kerti veranda felől román szó hallatszik, az író lánya, Ildikó készül valami vizsgára.

    Nyirőné éppen a konyhában van, készíti az ebédet. Brassó mellől, Alsórákosról való középmagas, szemüveges, rendkívül határozott asszony. Egy cigányasszonyról beszél éppen, aki erőszakkal akart neki eladni valamit. Miután azonban ő nem óhajtott vásárolni, a cigányasszony szemtelenkedni próbált, és célzásfélébe kezdett a magyarokra, hogy azok így meg úgy.

    - Vártam egy pillanatig – mondja Nyirőné. – Elhatároztam, ha még csak egyetlen szóval folytatja, pofon vágom.

    Nyirő tisztes kézcsókolommal köszön a feleségnek, aki, amikor az ura délelőttönként elmegy, rendszerint utána szól:

    - Egy órára itthon legyen!

    - Igen – mondja rögtön Nyirő.

    A lakásuk tágas szobákból áll, szép, világos bútorokkal. Nagy tisztaság mindenfelé. Az ablakon remek levegő áramlik be. Ez a negyed az úgynevezett Tisztviselőtelep volt valamikor. Csupa villa az egész.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf