Gács Demeter: Jó volna

Vágyam elejtem; essen.
Ugyan, mit is keressen,
e földön mire várjon,
ha szárnya nincs, hogy szálljon ?
 
Jó volna hinni, hinni,
Isten borából inni,
szívem kezembe venni,
az Úr elébe tenni.
 
Alázattal, szelíden:
— Uram, fogadd a szívem,
csak együgyű ajándék,
de tiszta, mint a szándék.
 
Sok csúnya gond gyötörte,
kegyelmed összetörte,
de rossz nincs benne semmi,
ne bánd kezedbe venni.
 
Jó volna szólni ígyen,
alázattal, szelíden,
mert, jaj, ha hinni tudnék,
előttem vinne út még.
 
Út , élet, béke, tervek,
csalódások, szerelmek,
megannyi boldog óra,
életnek altatója.
 
Jó volna hinni, hinni,
Isten borából inni,
szívem kezembe venni,
az Úr elébe tenni.
 
        1921

Palotai Gyula: Szentháromság

Mi a hit? A lélek szárnya,
Szegény ember imádsága.

Mi a remény? Szivárványhíd,
Ég felé viszi lépteid.

S a szeretet? Örök béke,
Isten, ember szövetsége.

        1941

Reményik Sándor: Ne ítélj

 
Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
 
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
 
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
 
        1939

sz. Fehér Ferenc: A mi zászlónk

Lobogjon a zászlónk, mint az égő fáklya.
Mutasson utat a magyar éjszakába,
Hirdessen testvéri szilárd összetartást,
Balsorsban megtörve az élni akarást.
Süvítse száguldva, mint a vad forgószél,
Nem halt meg nemzetünk, de büszkén tovább él.
Zúgja a világba, mint háborgó orkán:
Leng még magyar zászló a Cenk s Tátra ormán.

        1941

Jozgits János: A Hazához

Szeretlek, óh Hazám, te szép magyar hon,
    Fényes dicsőség s szenvedés hona!
Szentelt önérzettől betelve vallom
    Büszkén: az Ég magyarnak alkota.
Szeretlek múltad vér- s fénybíborában,
    Szeretlek a jelennek alkonyán,
És szebb jövőd reményes csillagában,
    Szeretlek, óh kedves magyar hazám!

Ha múltadat tekintem, ott a vérnek
    S a fényözönnek árja egybefut;
Történetünkből a lapok beszélnek,
    Pályád futása volt a véres út;
Egy ezredéves hősi küzdelemben
    A nemzetért ontád a drága vért,
De száz s ezer ellenhadakkal szemben
    Győztél… s arattál számtalan babért.

szozattovabbacikkhez

 

Pósa Lajos: Mi a haza?

Tudjátok-e, mi a haza?
Az a hajlék, hol születtünk,
Hol a dajka altatóan
Dúdolgatott dalt felettünk,
Hol az akác lombja borul
Ablak alatt az ereszre
S eresz alján csicsereg a
Villásfarkú vidám fecske.
Bárhova visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza?
Az az udvar, hol tipegtünk
S gyönge kézzel a homokból
Aranyvárat építettünk.
Az a kis kert, hol virágot
Kötözgettünk bokrétába
S bokrétásan szedegetünk
Rózsabokor árnyákába.
– Bárhova visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek.

szozattovabbacikkhez

 

Sinka István: Végvári legények

Két szép magyari legény,
kalapjukon virág,
s kivarrott ősi dísz
ingüknek elején.
Ezrek nevében élnek ők,
két drága ősi ág,
kiknek lelke még a
tündérlányokban hisz.
Kard híján ők ekések,
idők fölött élők –
Két végvári vitézek,
vár nélkül vitézlők.

        1962

Vargha Gyula: Beatus ille*

Boldog, ki elvonulva él
A békés ősi tűzhelyen,
S bort, búzát s mindent, ami kell,
Apái földje megterem.

Mellette nyájas házi nő,
Mosolygó, kedves kis család,
És néha-néha ajtaját
Megnyitja egy-két jóbarát.

Ki dőre ifjú álmait
Felejti könnyen és korán,
S keserűség nélkül nevet
A nagyravágyás mámorán.

S tavasza múltán boldogan
Köszönti a termő nyarat,
S feje, mint a gyümölcsös ág,
Meghajlik az áldás alatt.

* Horatius: boldog, aki távol él a közügyektől

1880 körül

Herczeg Ferenc: Nagyhatalmi paktum II.

Megtörtént az, amire senki sem számított: Németország becsapta az ajtót, amelyen át az angol és olasz mentők a segítségére siettek. A világ liberálisai kiábrándultan hátat fordítanak Berlinnek, a birodalom ősi ellenségei pedig kapva kapnak az alkalmon, hogy újból lángra lobbantsák a háború óta kihamvadt gyűlölködést és bizalmatlanságot.

    A harmadik birodalom bemutatkozásának következménye, hogy Franciaország elkerülte az elszigetelődés fenyegető veszedelmét, a kisantant pedig újabb lélegzethez jutott. El lehetünk rá készülve, hogy a Duna völgyének rabszolgatartó államai most mint az emberszeretet és a felvilágosodás apostolai és mint a „német veszedelem” ellensúlyozói fognak föllépni. Szóval: a négy nagyhatalom mentőakciója megakadt; a lefegyverzés és a revízió problémája, amely rohamosan közeledett megoldása felé, kizökkent a vágányból. A revízióé is!

    Hiba volna azonban, ha a kedvezőtlenre fordult helyzetből másféle következtetést akarnánk levonni, mint azt, amely egyedül helyes: hogy el kell választanunk ügyünket a németekétől és fokozott erővel kell követelnünk a magunk igazságát. A mostani zűrzavarnak csak annyi a jelentősége, mint az áprilisi fagynak: kellemetlen, káros, de a telet már nem tudja visszahozni. A tél elmúlt.

    Európa ma már tudja, hogy mostani betegségét a gennyesedő békeszerződések okozták, és ha meg akar gyógyulni, akkor el kell magát határoznia az operációra. Hogy a világközvélemény mennyire tisztán lát már ebben a kérdésben, az kiviláglik azokból a nagysúlyú nyilatkozatokból, amelyeket száz közül válogatunk ki. Íme:

    MacDonald angol miniszterelnök 1931. X. 26-iki rádióbeszédében: „A békekötéseknél a szenvedélyek bitorolták az ész, a politikai belátás és az államfiúi bölcsesség helyét és idők folyamán ezek az intézkedések belevittek minket az ingoványba, amelyen most megfeneklettünk. Ezek a kérdések nemzetközi akciót kívánnak, amelyre a kormánynak haladéktalanul fel kell készülnie.”

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLI. rész]

Nyirő József Budapesten

A napbarnított arcú, férfias fellépésű, de végtelenül kedves, székely író nem a legszívesebben ad interjút.
- Olyan vagyok én már, mint egy kiüresített zsák – mondja huncutkás mosollyal –, a hírlapírók teljesen kiüríttek. Nemigen tudnék újat mondani neked – de azért halljuk a kérdéseket.
- Mit tanulhat a mai Magyarország, a mai Erdélytől? – volt első kérdésem, mire Nyírőből, mint egy gazdag, kiapadhatatlan forrásból, megindult a szóáradat:
- Lelket és öntudatosságot lehet tanulni. – A kisebbségi sorsnak egyik eredménye ez, hogy a látószög bővül az embereknél, és nem szűnik meg a város vagy a falu határánál. Az eseményeket, a dolgokat kezdik magasabb szempontok szerint látni, és mindig a jövőbe néznek, szükségszerűleg. Erre az életkörülmények kényszerítik rá. A régi életkeretek feloldásával ugyanis nemcsak a jelen megélhetési lehetőségeire kell tekintettel lenniök, hanem a jelenben a jövőért kell dolgozniok. Természetesen ehhez hiányzanak az eddigi lehetőségek, amelyek helyett maguknak kell úgyszólván emberenként mindenkinek újabb életlehetőségeket teremteni. Ez a szükségesség egyben próbaköve is egy nép életképességének. Az így sajátossá vált kisebbségi sors természetesen egy nép minden életnyilvánulásában az új körülményeknek megfelelően érezteti hatását. a Fennebb említett néplélek ezeknek nyomása és hatása alatt kapta meg mai formáját és meglévő aktivitását. Ez az új lélek hat a közéletben éppen úgy, mint az irodalomban és a művészetekben. Ilyen lélek irányítása mellett egészen természetes, hogy az erdélyi magyar most fokozottan megbecsüli mindenféle értékét, és közelebb érzi magához s még a nehezebb anyagi viszonyok között élők is pártfogolják. Kicsinyes szempontoknak ilyen kérdésekben nálunk nincs, mert nem szabad, hogy helye legyen. Íme, mindezt meg lehet tanulni Erdélytől!

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Lelkek parasztja

Apám paraszt. A föld parasztja.
Amit vet, azt le is aratja.

Sok küszködését a tavasznak
megfizeti nyáron az asztag,

amely a szérűben aranylik
s minden kalász ad hatvanannyit.

Én a lelkek parasztja lettem,
eddig csak szántottam, vetettem

s még hosszú évekig, ha élek,
vetője leszek az Igének

s elkophat rajtam a palást,
nem érem meg az aratást.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Ha...

Istenem!
Ha ez a hullott, tömérdek levél
lehervadt, meghalt gyűlöletünk volna...
 
Istenem!
Ha ez a csöndes permeteg eső
szemünkbe-futó örömkönnyünk volna...
 
Istenem!
Ha ez a sűrű tejüveges köd
békélt tűzhelyek füstgomolya volna...
 
Istenem, Istenem!
Ha ez a vad szél a vágyott Szabadság
könnyebbült, tiszta lélegzete volna... 

Szatmár, 1925. november 7.

Reményik Sándor: Utolsó munkás

A nap leszáll, és szőlőhegyed ormát
Aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fenn mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,
Ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.
Munkálkodjatok, míg nappal vagyon:
Mondtad s elküldted mindannyiokat.
Mentek. Ki hajnalban, ki délelőtt, ki délben.
Verejtékük hullt zord szőlőhegyedre,
És felszállt áldozati páraként
S virágillat lett: édes öntudat
És boldog, tiszta lelkiismeret.
Hogy sürögnek ott fenn a húnyó napban,
Aranyként csillan szürke hangya-testük,
Már készülődnek lassanként haza, -
Egy óra még, és itt van a sötét.
 
szozattovabbacikkhez

Sághy Ferencné Zórád Eta: Megpihenek nálad

Megfogtad a kezem, most hát vezess,
de vigyázva, lassan, észrevétlen,
hogy a nem várt szakadékok szélén
hirtelen jött durva szóköveken
lelkem meg ne sértsem.
Nem gyávaság, félelem ez, hidd el,
tudom, mi a szenvedés, a bánat,
de mért lennél folytatója ennek
most, amikor végtelen utamban
megpihenek nálad.

               1939

kezenfogva

Székely Magda: Zsoltár

Az én Istenem elhagyott
hazugság lakja számat
már minden tettem tettetés
minden szavam gyalázat

Tapogatózom fülelek
szimatolok hiába
világtalan világba vet
egy érzékszerv hiánya

Könyörgök én ügyefogyott
vonj Árnyékodba engem
segítsd le rólam súlyomat
adj részt az enyhületben

Brassai Viktor: Rabság

Jólácsolt korlátok között
ágálsz csak, állatkerti vad,
s elkapod rögvest mancsodat,
hogyha a rácsba ütközött.

Nem vészes ordítás szavad,
magas szirtet vagy tág mezőt
álmod se ismer; itt nyögött
már ősöd is, rabság alatt.

Ő is nyögött csak. Vakmerő
üvöltés, lázadó erő
a szívnek túlsok dolgot ad:

Mért hát a fogcsikorgatás?
Képmutató! hisz jó a rács:
pártolja lomhaságodat.

Jagos István Róbert: Hontalanul

Piciny falu, piciny népe
Él messze e hazától,
Kárpátoknak lábainál
Nem messze a Tiszától.

Elszakadva éli, féli
Mindennapos életét,
Idegenként szülőföldjén
Minden nap egy szenvedés.

Által nézve zöld határon
Könnyekbe fúl a szem,
Átrepülvén zöldhatáron
Madárkaként csendesen.

Madárkaként csendesen
Egy fűzfa ágon megpihen,
De a szíve visszahúzza
Még akkor is ha megreped.

Piciny falu, piciny népe
Él messze e hazától,
Vágyakozva, álmodozva
Nem messze a Tiszától.

               2008

Jókai Mór: Igen sok magyar úr emlékkönyvébe

Ültem rakott asztalodnál,
Borod igen jó vala;
Hogy pinczéd legjobb rendben van:
Meggyőződtem általa.

Utaztam a szekereden,
Megnéztem az aklodat;
Gyönyörű szép a ménesed,
Van sok telivér lovad.

Dohányod jó, - pipatartód
Valóságos múzeum;
Az ember nem is sejtene
Ennyi műkincset falun.

Feleséged, leányaid
Zongoráznak gyönyörűn,
Fegyvertárad kincseinek
Az ember szíve örül.

Ekéd, szántóvető géped
A korral szépen halad,
Minden sportsman kifogásán
Túl van kopód, agarad.

Angolkerted, üvegházad
Növényzete ezernyi;
De könyvtárt az egész háznál
Nem bírtam felfedezni.

                      1860

Petrovics Pál: Honépítők

Csak ott romol-bomol az ország,
Hol a hitet a szívből elorozzák.
S hetykén tenyész giz-gaz, üszög –
Hol a nagy Isten száműzött!

Az Idő, aki népeket bírálgat,
Följegyzi, hogy csak hit művel csodákat;
Csak hitben forr élet, erő,
Honépítő, népemelő.

Szent a Haza!... S mely építni akarja,
Hittől hevüljön a nép lelke, karja –
Csak ily népre vár nagy szerep: -
Ki Istent fél, Hazát szeret!

                        1939

Tarcsafalvi Albert: Légy hát magyar!

Légy hát magyar, ha itt születtél,
Testestől-lelkestől magyar…
Virágzott ősink törzsökfája
S ne legyen lomhább rajt’ a gally.

Segítsd elő édes hazádnak
Gyümölcsöt érlelő nyarát.
Békés e munka s mintha mégis
Hadúr szeme mosolyogna rád.

A kard: szíved acélpengéje
S erős hit és vasakarat,
S felajzott lelkedé a pálma,
Ha lobogónk büszke, szabad.

Fajok és népek versenyében
Betöltöd őrálló helyedet
S az alkotások békés rendjén
Legyen a sasé két szemed.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf