Szemlér Ferenc: Könyörgés szelídségért

Én Istenem! Pótold erőben,
ami hiányzik még belőlem.
Taníts igédhez igazodni,
bölcsességedben bizakodni.

Nehéz utam néhol egyengesd,
Kenyeret adj – kicsit, de rendest!
Szemem, szájam óvjad a szennytől
s szívemet védd meg az eszemtől.

Ne sújts szörnyű rettenetekkel,
korbácsodat későbbre tedd el,
ha majd a szárnyaim kinőttek
és nem reszketek már előtted.

Költőd most még kicsi! Csak ember!…
tele ezer ijedelemmel.
Ne légy bírája! … légy csak apja,
ki rossz fiát is simogatja.

Túrmezei Erzsébet: Jöjjön akármi Isten hatalmas

Martin Luther King után németből

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki élete estéje felé tart,
és fél a haláltól?
Mért ez a félelem?

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki szeretettei halála miatt
kétségbeesik?
Mért ez a kétségbeesés?
Isten tud szenvedéseket elhordozó
erőt adni.

S ha megrokkant egészsége miatt
aggódik valaki,
mért ez az aggódás?
Jöjjön akármi: Isten hatalmas!

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Az öreghonvéd

Öreghonvéd, fakó panyókás sipkában
ballagdál az utcán csöndes egymagában.
A szakálla fehér; a keze remegő.
Meg-megáll s kitér, hol sok a járókelő;
botra támaszkodik, és néz szomorúan.
Oly idegen köztünk, oly fáradt, bágyadott!
…Ha öreghonvéddel találkozol fiam,
térj ki, és emeld meg szépen a kalapod!

Lásd, ez az öreg is gyermek volt hajdanán,
eleven, mint te vagy, s tekintete vidám;
orcáin a tavasz rózsái virultak;
szólíták öcsémnek, fiamnak, ifjúnak.
Hej, de zivatar jött az ő tavaszára:
megrendült az ország, s ő kardot ragadott:
…Ha öreghonvédnek pillantasz arcára,
emeld meg, fiacskám, szépen a kalapod!

szozattovabbacikkhez

Lisznyai Kálmán: Hazám képe

Hazámnak a végzet szerint
Háromszínű arcképe van;
S e szín egymást cseréli föl
Vagy vészesen, vagy bájosan.

Ha a nép tett útján halad,
Virító zöld, ha a remény,
Mint egy gazdag bimbó nyílik,
Sok vész után lángkebelén.

S ha e remény bimbóiból
A népnek üdvvirág virul;
Az ország szíve földobog,
S arcán örömhajnal pirul;

S ha megsértik, haragjában,
Arcképe vérpiros leszen;
Ez harcos önerő jele,
S elégtételt karddal veszen.

szozattovabbacikkhez

Németh István: Kiáltás a mélyből

Ki gyújt sírunkon röpke-lángú gyertyát?
Ki fon fejfánkra rózsakoszorút?
– De fárasztón bús sírunkig az út!

Ki tudja, mit mesél nekünk a szellő?
(A szélben Isten nagy hatalma él)
– Sírunk zöldjét meglepte már a dér…

Ki tudja itt, mi milyen tájról jöttünk?
Fejfánkra vésve nincs egy pár írás
– Nevünk csak Isten tudja, senki más…

gyertyakneg

szozattovabbacikkhez

Szigethy Ferenc: Ha szellő kél…

Ha szellő kél a kárpát-alji tájon,     
Az ezeréves magyar föld felett,
Mint egy sóhajtás, mint egy áldás szálljon,
Mint egy szomorú, fájó üzenet.

S keresse fel a kárpáti erdőkben,
Csöndes völgyekben dombolt sírokat,
Hol száz csatában halálig kidőlten,
Örök álomban annyin alszanak.

Halk lehelettel, csöndes suttogással
A sírok füvét simogassa meg
S szelíden, lágyan mind ölelje által
Az árván maradt fakereszteket.

szozattovabbacikkhez

Veres Péter: Én nem mehetek el innen

Én nem mehetek el innen soha-sehova,
nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
millió sárbaragadt paraszt a szomszédom,
ezeknek a sorsa az enyém s az is marad örökre.

Nekem csak térkép a nagyvilág,
talán soha se látom Párist, Rómát,
sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket;
barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld
és zöld folt marad a szibériai steppe.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel, erről-arról. X. rész

Az Új haza című Nyírő-darab próbája alatt, az elsötétített nézőtéren orozva törünk rá a gyanútlan szerzőre. Nem haragszik, kedvesen, türelmesen mosolyog. Első kérdésünk:

    - Mint legkiválóbb erdélyi magyar írónk, nagy érdeklődéssel várt új darabja bemutatója előtt felkészült-e arra, hogy úton-útfélen kérdésekkel ostromolják az újságírók?

    - Őszintén szólva, nem! – feleli közvetlenül. – Szívesen felelek a hozzám intézett kérdésekre, csak magamról és munkámról nem szeretek nyilatkozni.

    Ravaszul úgy teszünk, mintha nem hallottuk volna utóbbi mondatát, és kíméletlenül feltesszük a második kérdést.

    - Mondjon valamit új darabjáról.

    - Az Új haza tulajdonképpen a Madéfalvi veszedelem című regényem folytatása, s közel kétszáz évvel ezelőtt Moldvába költözött és ott új hazát kereső székelyek sorsáról szól. Problémája: örök, mély, emberi probléma. Lehet-e gyökereitől elszakítva idegen földbe ültetni, áttelepíteni nemzeteket? Lehet-e elhagyni és elfelejteni azt földet, amelyből vétettünk? Vagy minden szenvedésen, megpróbáltatáson ki kell tartanunk azon a földön, ahová az Isten akarata rendelt bennünket, mert „…a nagy világon e kívül nincsen számodra hely….”?

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: „Könnyű az uraknak!”

Könnyű az uraknak a szerkesztőségben revíziót és igazságot követelni, de volnának csak a romániai kisebbségek bőrében! Akkor talán fölvetnék a kérdést: szabad-e a revízió, azaz vágyak és remények fejében, a magyarság kézzelfogható, reális értékeit veszélyeztetni?”

    Ezt a kérdést ugyan még senki sem intézte hozzánk, de föltételezhető, hogy akad ember, akinek ilyesmi jár a fejében. Aki, választ keresve, nem akar üres fecsegésbe tévelyegni, annak mindenekelőtt tisztába kell jönnie a következőkkel:

    1. Nem a revíziós mozgalom eredményezte a romániai kisebbség elnyomását, hanem fordítva: a magyar kisebbség elnyomása kényszerítette rá a magyarországi társadalmat a revízió útjára. A „revízió” szót a trianoni szerződéssel kapcsolatban először 1927-ben ejtették ki, de abban az időpontban Erdély új urai anyagi és kulturális téren már a világtörténelemben példa nélkül álló károkat okoztak a magyar őslakosságnak. Minden józaneszű embernek már akkor, mielőtt még elhangzott volna a revízió szó, meg kellett értenie, hogy a román nemzeti politika változhatatlan alaptétele: a magyarság kiirtása.

    2. A román politikusok felfogása a magyar kérdésben csak annyiban tér el egymástól, hogy egyikük talán tíz, a másik talán húsz esztendőre kalkulálja a népgyilkosság munkájának betetőzését;

szozattovabbacikkhez

Gr. Szapáry Hadik Etelka: Ketten vagyunk

Köröttem szenny és átok,
Százszor utált mocsok,
S e börtönéjszakában
Én egyedül vagyok.
Oly egyedül vagyok.
De nézd most hirtelen,
Felvillan itt a fény,
Tudom már: ketten vagyunk –
Isten meg én.

Kiss Ferencné Forgon Margit: Hálaadás

Hogy lecsendesítéd háborgó lelkemet,
és nyugalmat adtál: Uram hála Neked!

Hogy megvílágítád sötét értelmemet
Lelkednek fényével: Uram hála Neked!

Nehéz úton viszel, de fogod kezemet,
hogy ne tévelyegjek: Uram hála Neked!

Hogy bár bűnös vagyok, mégis remélhetek,
kegyelmet nyerhetek: Uram hála Neked!

És hogy Istenre, mint Atyára nézhetek,
gyermeked lehetek: Uram hála Neked!

Langmár János: Kit illet köszönet?

Ha erdőknek a mélyét járod,
hol fenyő tör az Ég felé,
gondoltál-e Te már arra,
ki volt, ki így rendelé?

Ha akácfáknak az illata
nyújtott néked örömet,
jutott-e már az eszedbe
kit illet a köszönet?

A természet örök élte
Égből rendelt nagy csoda,
hát járd az erdőt áhítattal,
mert az Isten temploma!

angyal fogsagban

Ölbey Irén: Könyörgés jó papokért

Ó add, Uram, hogy az Egyháznak jó papjai legyenek,
mint apostolaid, olyan alázatosak, fényesek,
a lelkük forrón Feléd táruljon s mennyei kegyelem
mossa le róluk a hétköznapok porát a végtelen
úton, amelyre meghívást kaptak. Lelkek halászai
lettek, övezze őket áldásod, akár a hajnali
sugár a csúcsokat. S tanításukban ne tévedjenek.
Mint Néri Szent Fülöp dagadt szívét: lángoló szeretet
hevítse szívüket irántad. S legyenek harcosaid,
katonáid ők, kiknek fegyverük s védőpajzsuk a hit,
Szent Gergelyek s Pázmányok legyenek valamennyien,
sziklából-vésett férfiak. S éljenek mégis szelíden,
mint Gonzága Szent Alajos. Tebenned éljenek, Uram,
legyenek hű sáfáraid, vessék meg a haszontalan
világ hívságait s életükkel is igazoljanak
Téged, ki a Világosság vagy. Arsi plébánosokat,
Szent Bernátokat s Keresztes Szent Jánosokat gyújts, Uram,

szozattovabbacikkhez

Pákolitz István: Gyökér

Szeretet
Szeretet
    Zúzmara csipkézte
    leveled

Szeretet
Szeretet
    Jégeső cifrázta
    friss virágkelyhedet

Szeretet
Szeretet
    Félérett gyümölcsöd letépték
    a felnőtt-gyerekek

Szeretet
Szeretet
    Talán még megmaradt
    sértetlen megmaradt
    szívünkből kihajtó
    újra is
    azért is kihajtó
    elpusztíthatatlan
    gyökered

Szeretet
Szeretet

Buda Ferenc: Szólásért való ének

plehkrisztusUramisten, ügyelj reám,
mert érkezett nagy nyavalyám,
feljött napom pusztaságra,
jutottam rideg szállásra.

Elért az idő haragja,
fekete aszály évadja,
forgok sokféle próbákon,
vergődöm betonkarámban.

Anyám méhéből kivontál,
szólván néven szólítottál,
terhet rám bőséggel raktál,
gondból rakott fészket adtál.

Bujdostam szoros utakon,
ismeretlen földhátakon,
hosszában poros pusztáknak,
széltiben szikes mezőknek.

szozattovabbacikkhez

Lampérth Géza: Fergeteg volt

Fergeteg volt… tűz-véres fergeteg.
Lelkünk felsírt, szívünk megreszketett…
De már letörlők égő könnyeinket,
Már felemeltük szívünk’ és fejünk’.
S minden viharvert vérző véreinket
Testvérkarral keblünkre ölelünk.

Erdélyország tündéres vég-öve,
Szent koronánk tündöklő ék-köve,
Móc-martalócok vadul rád zúdultak
Könnyű prédául hogy letépjenek.
Mi nyílt szívünkhöz orvkezekkel nyúltak
S tort ültenek ártatlan vér felett…

A vadvirágos Hargita alatt
Székely szívekből folyt a vérpatak.
Nők, gyermekek és aggastyánok vére…
Csoda-é, hogy égre sikolt jajunk?
– De csendesen!… Tán szükség volt e vérre,
Hogy teli teljék üröm-poharunk…

szozattovabbacikkhez

Ölbey Irén: Magyarságom

Magyarságom, te szent, te áldott,
te tiszta, fénylő öntudat,
úgy mutatlak fel, mint a zászlót
a vártorony, úgy hordalak,

mint büszke, szép, aranyló érmet,
mint nagy és nyugtalan sebet,
örök sebet, mit mindig érzek,
a földön bárhova megyek.

Talán a nyelv vagy te, a nyelvek
közt a sajátos, idegen,
a varázsos, a bűvös, melynek
minden mély titkát ismerem:

jelző, ige, főnév, hasonlat.
Vagy tán a hegy, a rónaság
vagy te, hol lusta szelek dongnak.
Talán a füvek és a fák,

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Nem akarok gyáva csendet…

          A költő legutolsó verse

Földi ember, bús törvényül;
Vagy ifjan hal, vagy megvénül;
De sohasem túl az elégen,
Míg el nem ég, addig égjen.

Szomorú sors megvénülni,
Még szomorúbb: sutban ülni;
Nem akarok gyáva csendet,
Amíg élek, zúgok-zengek.

Meddig bírom, majd elválik,
Csak azt tudom, mindhalálig;
Csendes ember lesz belőlem,
De csak kint a temetőben.

Turcsány Péter: A Duna üzenete

Mielőtt lehullunk, korcs ivadékok,
nemes tőkének visszanyesetlen
hajtásai, mielőtt betemetnek végleg
századunk peronoszpórás felhői:

cella-vakon, magányainkban görnyedve
ülünk a szóvesztés görcsös kispadján,
hiteink emlékét dicstelen orozzák,
       hajtva barmainkkal céljainkat is.

Hajcsáraink korbácsáról lekopik
a mézes celofán! Csomagolatlan
nyers erő menetel, rendeletekbe
       szabva a kényes tizedelést!

„Gyülevész kavarcz” bitorolja a törvényt;
kavarog becses és becstelen egyként
forrva a pokol görgetett hordójában
       s ömlik a Dunába, szennyezve földet, hazát.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel, erről-arról. IX. rész

nyiro jozsefkepOrsy Gábor: „A fiatal írógeneráció körül valami nagy mulasztás történt”

Nyírő József a könyv hatalmáról, a fiatal tehetségekről és saját terveiről

Suttogó hűvösvölgyi fák árnyékában beszélgetünk a nyári természetről, távoli kis székely falvakról, politikáról, háborúról, a magyar testvértelenségről, a könyv s az írás hatalmáról s jövendőről. Nyírő Józsefnek külön „erdélyi” elmélete van a politikáról, és egyetlen politikai hitvallása a veszélybe került magyarság megtartására minden tagjának bármily áldozattal való erősítésére irányuló akarat. Pontosan körvonalazott szemléletet alkotott magának az írói hivatásról is; ez abban áll, hogy ébressze, öntudatosítsa nemzetét, erősítse értékei megismertetésével és gondjai oldozgatásával…

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang jekely jav MEGHÍVÓ Radnai Illés 20180427 kitelepitettek éljszívbőlfesztivál 2018. 04. 07. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK 04 lourdes trianon 768x432 életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf