Határ Győző: Jóisten

Isten ha jó vagy hát az legyél
szemhéj légy redőtlen szemfedél
dalom ha jó vagy légy altató
szívigható vérrel-alvadó
    csitt kicsi csitt te
    csitt csicsijja búja

anyám ha jó vagy most visszaszülsz
s ezeríziglen megsemmisülsz
hitem ha igaz vagy igazíts
vedlőből kibújni kitaníts
    csitt kicsi csitt te
    csitt csicsijja búja

tüzem ha láng vagy légy eleven
hamar megemelkedjél velem
ha már a vasseprő bekapart
urnám ha jó vagy légy Tiszapart
    csitt kicsi csitt te
    csitt csicsijja búja

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Jézus örökre elhagyja Názáretet

Kobald-kék
volt az ég,
s a kerítésen, a faragott léceken
futóbabnak piros virága nyílt.
Gerlicék búgtak, s a domboldalon,
a bokrok között kecskék
legelésztek, s a fügéről harmatcsepp cseppent le édesen.
A belső udvarban
atyafiak gyűltek, szakállasok,
konokok, engesztelhetetlenek, egyik se sírt;
szöllőmívesek, serpenyőkovácsok, kézibazárosok,
a törvény fiai mind;
ácsorogtak a rózsafák körül,
várták az „örjöngőt”,
az elképesztőt, a villámszemű ácsot,
ki egek – s tengereknek tükreiben kering,
álmodozik, és kis kenyértolvajok, parázna leányok,
rongyos árvák, elhagyottak, szomorú özvegyek,
és bűnösök között a téren leül,
és száraz lepényt eszik és friss hagymát velük,
ott, ahol üvegszín szúnyogok sírnak és zöld legyek
donganak egy-egy pirosló vércseppnek maradékán.

szozattovabbacikkhez

Székely László: Az én imám

Az én imám nem boldog bírás:
Zárt kapuk alatt heves sírás.

Nem édes szíven hallgatódzás:
Vak, imbolygó tapogatódzás.

Nem hallelujás megtalálás:
Mezítlábas Canossa-járás.

Hívom, keresem, bár nem értem.
S egyszer az Úr majd lenyúl értem.

angyalelhagy

Csiky Ágnes Mária: Áldás magyar nyelv

Mikor minden források elapadnak,
akkor fakadsz fel a legteljesebben,
amikor messzi mezőkön maradnak
a vágyak és zörög az üres csendben
a csontunk és vízzé lesz a velő,
megpattannak a rozsdás lélek-zárak
és csoda lészen, mert te lépsz elő
és intsz a súlyos égnek, intsz a lápnak
és szilárddá csitul az ingovány.

A magánybafáradt utak fokán
te vársz s ujjongás lesz az egyedüllét,
kongnak vén sorok, kondul kopott emlék,
a lámpaizzás sűrű éjszakát mos,
Petőfi lobog, Ady lelke kél
s megszólal minden földön Arany János
és minden szavadban egy nép beszél,
beszél Arad, Mohács és Pusztaszer,
kürtöt fú Kassa, Kolozsvár felel.

szozattovabbacikkhez

Gömöri György: Attila sírja

Gyerekkoromban arról álmodtam: megtalálom majd Attila sírját!
(Gárdonyi írt erről egy szép, furulyaszavú verset)
ott kell lennie annak a Tisza nagy árterében
nem jelzi földhányás füzes és bozót borítja régen
ott rejlenek azok a kincsek melyekről Priscos Rhétor
s más krónikások is írták hogy párjuk nincsen -
ó az Attila rég eltűnt sírja ezt volt nékem az álom
keresem ma is képzeletben de már meg nem találom
bár fénylik fénylik eszeveszetten átver áttör a fénye
évszázadokon és vastag löszös vagy agyagos földön
A sír mélyén arany koporsó ezüst- és vasburkolású
méltó pihenőhelye Isten hajdani szíjostorának

szozattovabbacikkhez

Komjáthy Jenő: Magyar vagyok

Magyar vagyok! Nem vakszerencse
Tőn engemet magyarrá.
Nem érdek hitvány gerjedelme
S nem önkény teve azzá.
A szellem szent hatalma az,
Mely elborított lángival:
Magyar vagyok, mivel szabad,
Szabad, tehát magyar.

Magyar vagyok. Nincs a világon
Ennél szebb és dicsőbb név.
Testvéreim közt feltalálom
Minden nagy eszme hősét.
Engem sem rémít semmi vész,
Várjon halál, vagy diadal:
Lelkem egész, szívem merész;
Merész, mivel magyar.

szozattovabbacikkhez

Peterdi Andor: A magyar faluk…

A magyar faluk és kúnsági földek
Bánatba fagyva dermedten várnak,
S az őszi napok vak ködökben járnak
És minden mosolyt, örömöt megölnek,
S a vizek sírnak, mintha lelkük lenne,
Könnyes szavuk a távolba szakad
S fövenyük, mintha messze üzenne:
Hozzátok vissza a nyugalmamat,
Hozzátok vissza a mi örömünket,
Halászok csöndjét és a vizek álmát,
Faluink csillagos, halk éjszakáját,
És áldott földünk termő erejét,
Hozzátok vissza a kaszát, ekét
S a fiainkat: élő vetésünket,
A mi tulajdon lelkünket!

A magyar faluk és kúnsági földek,
Most mind égő aranyba öltöznek,
És fényben úsznak a csöpp háztetők,
Ezüstösek a tarlók, legelők,

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Vigasztalás

– Fiúk! Ne fájjon nektek semmi kínnal
A seb, amely a testeteken ég.
A fájdalom, mely bennetek viharzik
Legyen tinéktek drága büszkeség!
Fiúk! Lesz még tavasz a réteken,
Amik most vértől bíbor-feketék,
Az Isten napja majd csak kisüt egyszer
És megfordul a nagy-nagy Sorskerék!
Lesz földetek és egy kis házatok,
Két eperfa a kedves udvaron,
Egy tiszta szoba és egy kis szoba
És Kossuth Lajos képe a falon.
A cifra dúcban hófehér galambok,
A pincétekben zöld hegyek bora,
Tehén az ólba’ s álmotoknak álma:
Az udvar végin két kövér koca.
A portátokat békeangyal őrzi,
Boldogok lesztek – boldog kiskirályok
És a sublátba szépen elrakjátok
A rongyos mundért, amely vérben ázott!

szozattovabbacikkhez

Barkuti Jenő: A segély fa

Csaja Imre fejébe tette a baseball sapkát és kiment az udvarra. Azon gondolkozott, hozzáfogjon a kert ásásához vagy sem? Valami nagyon hiányzott ehhez az akarathoz. S ez a valami már két napja motoszkált a fejében. Birkózott benne a szándék a tehetetlenséggel. Mindenféle ösztönös kifogásokat talált. Nem azért mintha nem szerette volna a kerti munkát, ami jót tesz testnek, léleknek. Ellenkezőleg: vágyódott egy kis sportos mozgásra, ami átmozgatja, az ízületeket megmelegíti az izmokat, de nem szeretett csalódni. Ez volt az igazi ok, amiért vívódott, mert utóbbi időben sorra érték a kiábrándulások. Ez ellen tiltakozott a lelke, ami tehetetlenséggé alakult. Látta: az ásó nincs a helyén. Pedig mindig a helyére rakta. Ott kellene annak lenni a pajtaajtó mellé támasztva, de hiába pillantott oda, az ásó nem volt ott. Ha észrevette volna, bizonyosan hozzá is fog ásni, de miután nem látta, már nem is akarta, keresni, mert félt, hogy azt is ellopták, s akkor kezdődik a mérgelődés. S jöttek fejében a régebbi sérelmek: Ellopták a dinnyét, a kukoricát is, a piros vödröt is. S akként volt ezekkel a gazemberségekkel, hogy több rossz élményt nem akarta már átélni. Így veszett el az akarat. Elég volt a csalódásokból, a nyáron. Úgy vélte lelke legmélyén: Amíg nem szembesül a kellemetlen benyomásokkal, szomorú ténnyel, nem kell mérgelődni. Ha keresni kezdi az ásót, kiderül, hogy csakugyan ellopták, s akkor csak mérgelődhet. Rághatja a bajuszát, dühönghet, ok nélkül veszekedhet az asszonnyal.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XII. rész

Az író németországi útjáról, a kolozsvári filmgyár tervéről és a Táray-ügyről beszélget György Lászlóval

    A német irodalmi egyesületek meghívására Nyírő József hosszabb előadóúton szerepelt Németországban. Erről az útról a napokban érkezett vissza Budapestre. Nyírő bátyánk olyan barna, mint egy szigeti strandbeli bennszülött. És nem látszik meg rajta a több mint kéthetes utazás pora sem. Jókedvű, vidám, és szívesen hajlandó kötélnek állni az újságíró számára is.

    Az első téma természetesen a németországi kirándulás.

    - Bevallom – mondja –, nem tudok bizonyos kis elfogult meghatottság nélkül visszaemlékezni erre az útra. Berlinben, Drezdában, Lipcsében, Jénában jártam, és mindenütt meg kellett éreznem, hogy a rendkívül meleg baráti fogadtatás, csaknem áradó szeretet nem is annyira az én szerény személyemnek szólt, mint inkább Erdélynek, annak a világnak, annak a levegőnek, amelyet németre lefordított könyveimből ismernek. Ennek örülök a legjobban. Tudod, hogy minden írónak jólesik, ha munkáit méltányolják, olvassák, szeretik. Ez a szeretet valósággal agyonzuhanyozott náluk. A Kopjafák német fordításának elfogyott kiadásai után 57 000 példányos utánrendelést tettek a kiadónál. Az eddigi négy, németre lefordított könyvem, az Uz Bence – Der Uz, a Havasok könyve – Die Schneeberge, Az én népem – Denn keiner trägt das Leben allein, és az Isten igájában – Im Gottesjoch gyönyörű példányszámban keltek el.

szozattovabbacikkhez

Berda József: Diákmisén

       „Harmatozzatok, égi magasok!”

Ezüsthangú angyalsereg,
ti énekeltek most, a ti
mennyei hangotok cseng az
egek felé, hirdetvén a gyermeki
lét isteni örömét! – Ó, bár
ti énekelnétek mindig, s hallgatna el már
a sok romlott szájú felnőtt mindenütt
e baljós világban! Énekeljetek,
imádkozzatok csak értünk, szegény,
rossz útra tévedt vénekért, kiket
elhagyott már a ti angyali
évetek ideje s csupán a számadást
várjuk, mely ítéletre hív csúnya bűneinkért.
…Énekeljetek csak, ó, énekeljetek még
értünk, sohase hallgassatok el,
romlatlan angyalok!

R. Berde Mária: Irgalom

Ki soká nem borul emberi vállra,
Ahhoz a fák egyszer közelhajolnak.
Ki soká nem figyel emberi szájra,
Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.
Ki soká nem örvend az emberekkel,
Egyszer a kertben, harmatkora reggel
Megérti, mit csíznek a csíz üzenget,
S mit a szél ujja a fákon kipenget.

Ki soká nem olvas emberi könyvet,
Az megtanulja, mit a felhők írnak.
Ki soká nem lát egy emberi könnyet,
Azért az esők patakokat sírnak.
Ki földi csókot immár sose kóstol,
Arra az ég lehajlik csillagostól,
S megérzi egyszer, hogy az Isten szája
Csókol a napban is reája.

Kovács András Ferenc: Psalmus Transsylvanicus

       Szenci Molnár Albert emlékére

Tebenned bíztunk eleinkből fogyva,
Zsoltár, téged tartottunk hajlékunknak,
Mikor már semmi szavak nem voltanak,
S már otthon sem volt, csak porból formálva –
Megszabadult zászlónkon ábra sincsen,
Csak szívünk csattog szégyenidőben.

Gyakor gyalázat próbál hitre csalni,
Bár lehetnénk jók emberi nemzetnek
Szoronghat szóban kárvalló rettenet,
Ránk nagy leseket hány gyűlölség – annyi
Szabadságunk, mint árnyék nyúlása
És az tegnapnak ő elmúlása.

szozattovabbacikkhez

Ölbey Irén: Hit, remény, szeretet

Izzó Lényed mindenen áthat,
hiszek Benned, habár nem látlak.
S remélek Benned s tudom, ha a kör
bezárul, országod feltündököl.   
S szeretlek, Uram, mindenek felett,
éltető láng bennem a szeretet.
Ez röpít a Mennybe, ha meghalok
s ott nem kell hit, nem kell remény se,
akkor már csak a szeretet ragyog,
a szeretet csodája s békessége.
S én felmutatom, mint egy csillagot,
mert a szeretet mindennél nagyobb.

                               1954

Sajó Sándor: A hit

A nap, a földnek édesanyja
Öröktől fogva ég, lobog;
A föld, a nap körül rohanva,
Szünetlen táncban leng, forog;
Csillagvilágok végtelenje
Így muzsikálja, nem pihenve,
A nagy mindenség titkait, –
E csodás, titkos, halk zenére
Visszhangként száll szívünkből égre
Egy örök nagy érzés: a hit.

                                             1920

egbolt

Cser László S. J.: A magyar szó dicsérete

Az Isten beszél nekem terólad…
A magyar szó bűvöletében
Anyánk szerelme
Magyar szó
Magyar szó, mint a madár…
Magyar jellemzés
Láncokban
Éji ének
Egy emberöltőn át
Jegygyűrű
Didergő, téli alkonyon
Ének a magyar Szóhoz
Zsoltár a magyar nyelvről
Szótisztelet
Ének a minőségről
A vérmérséklet élő – szótára
Dajkám, magyar szó
Egy falat hazai kenyér
Glossza
Ártézi kút
Mindig magyarul

Magyar Élet – Torontó,
1981. december 5; p. 11.

Dalmady Győző: Fel magyarom!

Fel magyarom! ne soká tétovázz,
Nem látod-e, a világ rád vigyáz.
Mutasd meg, hogy a magad ura vagy:
A félénkek szavára mit se adj.

Kérdem tőled: ki köti meg kezed?
Ki tilthatja, hogy a jót meg ne tedd!
Sült galambok ideje rég lejárt,
Sült galambok jövetét te ne várd.

Hej, de tudták, de tudták őseid,
Hogy a bajok idején mi segít!
Talpra állott a nagyja, apraja,
S meg volt mentve, de meg ám a haza.

szozattovabbacikkhez

Fehér Ferenc: Baranyai ének

Havas eső veri – csörög, rí az ablak,
szél szaggatja kint a szurdok pincevasát.
Azok ránganak ott, akik belehaltak
teled sáncaiba, árva Boronnyaság.

Útjaidon a száműzött s megtért haladt:
Ács Gedeon. Ismerte Kossuth minden sebét.
Ládájára rogyott az ó martok alatt,
s a csúzai dörömbre hajtotta fejét.

Hallom, hogy jajdul a Csobogáti-szurdok,
s éledne még Csopa, Szőllőske, Korpona…
Nem csak hűlt szobámba – életembe zúgsz most,
baranyai szél, te fájdalmas orgona!

Fönt a Török-úton lovasok haladnak.
Rabszíjakra fűzve asszony, vén és gyerek…
(Éjfélre jár, csak az ablaktábla jajgat –
halálba tartó sor, mégis megyek veled!)

                         Újvidék, 1970. március 24.

Négyesy Irén: Jó lenne megfogni végre egymás kezét…

kezek2Mondom  
és mondani fogom
ameddig lehet még:
meg kell találni egymás
dacos, meleg szívét, -
azt az elhagyott lobogást
mely titokban fényesül
azt a lefojtott zokogást   
mely kitörni kényszerül.
Mondom
és mondani fogom még
a síron túl is ezt,
hogy Bartók, Liszt, Petőfi
miértünk énekelt –
Petőfi értünk szavalta el
a „Talpra magyar”-ját
miértünk fújtak indulót
századokon át
értünk villant a kard
és nyerték a csatát
miértünk estek el
és védték a Hazát

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Rendületlenül

Most értsd a nagy szót: rendületlenül,
Ez zengd és zúgd, mint vihar orgonája,
S míg elszántságod izzóvá hevül,
Most végre tettel mondj ámen-t reája!
Hiszékeny jámbor gyermeklelkeden
Most mélabúd is szent haragra váljon:
E zordon szó most hitvallás legyen,
Hogy van helyed még ezen a világon!

Riaszd föl, szent szó, Erdély bérceit,
Verj visszhangot rá, csöndes ősi Fátra:
Még messze út a jósolt végzetig,
Ti csahos falkák bősz kopói, hátra!
A Kárpátoknak minden orma áll még
És minket véd ott minden sziklaszál, –
Még ne ijesztgess, csalfa rémes árnyék,
Még ne kísérgess, nagyszerű halál!

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 2018 06 13 PÁLOSOK BALATONSZABADI Sinka minosz 2018 06 22 MÁTYÁS 2018 06 30 VÁC MÁRIANOSZTRA trianon 768x432 kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf