Babits Mihály: Művész imája

Adj nyálat ajkaimnak, Isten,
adj termékeny kilenc esztendőt,
hogy hangos, unokás vasárnap
üdvözítse az új teremtőt!
 
Adj napjaimnak szőkeséget
és éjeimnek barnaságot,
hogy virágától gyökeréig
végigszagoljam szent világod!
 
Naptól, sártól és virágvértől
csatakossan állok előtted:
mind, amit adtál, elfogadtam:
áld meg áldódat, követődet!
 
                    1925. nyár 

Bartók Lajos: Az első napsugár

Kora tavasz első napjának
Uj létre keltő hajnalán
 Egy napsugár hatolt szobámba,
S vígan, játszott rideg falán.
 Egy fényes szál arczomra tévedt,
 S esiklánda, míg fölébredék.
 Oh e sugárka fólderíté
 Borús lelkem bús éjjelét!

Oly nagy volt fénye, mint az Úrnak
Szent homlokán a glória,
Midőn a semmiség helyébe
 Egy mindenséget alkota,
És ujjait parancsra nyújtván,
Világosság özönle szét. —
Oh e sugárka fólderíté
 Borús lelkem bús éjjelét!
 
E fényt látdm ama sugárban,
E láng hatott be lelkemig,
Hol egymást kétség és reménység
Vívódva gyötrik, tépdesik;
Hol győzelemre jobb hitemnek
 Hatalma még nem volt elég . . .
 Oh e sugárka földeríté
Borús lelkem bús éjjelét!

szozattovabbacikkhez

Éltes Enikő: Hit

csukott szájjal
mosolyogva
tudod-e milyen
a sikoly
amikor már már
megpattan az élet is benned
az erőfeszítéstől
s akkor imádkozni kezdesz
előbb összefüggéstelen
kergetve a szavakat
mint nyári zivatar előtt
szél a port majd
összeáll az a mondat
az egyetlen és  
megadod magad
üvöltésként  
terül el rajtad
a tehetetlenség
valami bábuként rángat
túlságosan nagy ez a játszma
s inkább hiszed
a halál csak a hitetlené
másként elveszítesz mindent
aminek értelme van

Rudnyánszky Gyula: Isten áldása

Bármit cselekszünk, hasztalan, –
Csak múló percnek épül;
És eltűnik majd nyomtalan
Isten áldása nélkül.

Ki jóra ösztönöz, segít,
Ki mindnyájunknak atyja,
Munkáink apró köveit
Szilárdan összetartja.

A jó Isten megszenteli
A kezdetet s a véget;
Szívünk virággal lesz teli,
Ha az ő napja éltet.

De bármi épül, hasztalan,
Csak múló percnek épül,
És el fog tűnni nyomtalan
Isten áldása nélkül.

Weppery László: Gyónom…

Gyónom a mindenhatónak.
Igen, neked Istenem,
Hogy tudd, e földön
Milyen nehéz az életem.
Hogy tudd, mi az
EMBERNEK lenni.
A mindennapok útján
Szeretni, szenvedni.
Gyónom…
Hogy mindenki hallja,
Milyen az EMBER
Gondokkal megrakott
Fohásza…
Mi, Atyánk, ki vagy…
Add, hogy ne szenvedjünk:
ÉLJÜNK,
Ragyogjon föl:
EMBERI ÉNÜNK!

Baloghné Molnár Mária: Hazám!

Minél tépettebb rongy lett a ruhád,
Minél csapzottabb tiszta homlokod,
Nagypénteknek égő kínjait
Minél fáradtabb vállal vonszolod,
Minél árvább s lenézettebb leszel,
– Hogy érted újjal mutatnak reám, –
Annál keményebb daccal hirdetem,
Hogy ez a koldusasszony az ANYÁM!

64 varmegye

Bartók Lajos: A magyar ifjúsághoz

A béke rózsahintő napja lángol
Fejed fölött, szép magyar ifjúság!
Tavasza köszönt, de nem tört le hazánkról
A jégbilincs még, s áll kemény tusát.
Nem, nem, barátim, a nagy március nagy
Ifjúságának örökösei,
A szabadságot, amit ők kivívtak,
Nektek kell békében megőrzeni!

Nem sápadt kincs ez, melyet élre verve
Szennyeskezű is megvéd zár alatt:
Piros erőnk a szabadság, a renyhe
Karokbul elszáll, helyet láncnak ad.
Ki bölcsőben a kígyót összetépte:
Hős Herkulest legyügzi egy fonál;
Kardot, vagy béke fegyverét e kézbe,
S nem öl rozsdával a tétlen halál!

Harc edzi a hőst és dönt egy csapással,
De munka-tűz acéloz jellemet;
Ki bék’ időn ég lelkes lángolással,
A századoknak csak az épített.
Föl ifjúság, mint riadóra, bátran,
Nem harcmezőn, de béke mezején!
A békét nyerjük meg most a csatákban
Ránk fog ragyogni diadalmi fény!

szozattovabbacikkhez

Br. Bánffy-Máthé Mária: Ének a székely Végekről

A Végeken várok…
Én itt őrt állok.
Jobbra sohse nézek,
Balra nem is látok:
Én itt őrt állok.
A Végeken várok…

Lobognak a zászló.
A zászló a remény,
Közöttük az enyém!
Higgyél pajtás híven!
Zászlónk rejtsd a szívben –
Megsegít az Isten!

Illyés Gyula: Peroráció: záróbeszéd

          „Vígan burittatom hazám hamujával”

Viszem vége felé rosszhírű munkámat,
Melynek irigység, düh, ellenség megártott;
Tűzzel, füsttel, gánccsal mit jövő továbbront,
Noha rontották már régtül vádak, átkok.

Mert Szkítia-kori űzöttségből vitéz
Vezér híján, voltam, szolga-fi én, merész
Állni kalauznak: bár szétszórt és kevés:
Legyen a vándornép tábor-tömör egész.

Szablya híjján vívtam úgy is ím a tollal,
Toldtam rövid röptét póri virtusokkal.
Követtett híven lent csikasz-, fent holló-raj.
Száll hírem síromról szélverte homokkal.

Szálljon egekig bár, ott is e vég-szóra:
„Ne bánts magyar magyart!” – ott se panaszolva,
Mert lehet aliud, ha az a sors bona:
Hullj pajzsnak holtan is megszabdalt honodra.

Makkai Sándor: Leszámolás

Kiérünk már az éjszakából,
Titokzatos, nagy messze távol
Keblén a fátyol felszakad,
És szórja, szórja a fejemre
A hajnali szent sugarat.

A nehéz álmok kába gőze
Most elmarad már mindörökre:
Hozzám a szent hajnal beszél,
S győzelmi himnuszt harsonázik
Tavaszi szél, tavaszi szél.

Te szólsz a hajnalhasadásban,
Örök, nagy Isten, akit vártam.
Zeng, zúg beléje a szívem.
– Hitvány por, lángba kell borulnod!
Én, aki élek, rendelem!

Én, aki élek, most szívedbe
Belé kiáltom mennydörögve,
Hogy jöjj utánam, akarom!
Nem engedem, hogy elszakítson
Semmi pokoli hatalom.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XXVII. rész

Vajon melyik más vidéki magyar városban találhat az ember olyan írókat, mint Nyírő József, Kisbán Miklós, Tamási Áron? Olyan politikai és kulturális vezetőket, mint Bánffy Miklós, Bethlen György, Kemény János? Hosszú névsorrá válna e cikk, ha fel akarnám sorolni azokat, akik Kolozsvárt és Erdélyt a magyar szellemi élet különb s más ízű tartományává teszik…

    Erre gondolok, amikor Nyírő József otthona felé igyekszem, a régim kanyargós, macskaköves, kolozsvári utcákon. S arra, hogy a mai Kolozsvárnak van olyan rangja a magyar kulturális életben, amit illenék néha felemlíteni a megvesztegető és történelmi jelző „Mátyás király városa” mellett…

    Nyírő József az Attila utcában lakik. Amikor odaérek, éppen ebédnél ül a család: alig tudom hirtelenében összeszámolni. Vannak vagy tizenketten. Kevés az idő: fényképezés közben beszélgetünk.

    - Egyelőre az a baj – mondja Nyírő József –, hogy azt sem tudjuk, mihez fogjunk. Ünnep ünnepet követ: vagy mi ünnepelünk, vagy bennünket ünnepelnek. Így azután alig marad idő a munkára: úgy értem, az írói munkára.

    Az író fia, Csaba, aki szenvedélyes amatőr fényképész, nagy ügybuzgalommal segít.

    - Apám, ülj ide e könyvek elé!… Nem jó, ne úgy tartsd a fejed, a fél arcod árnyékban van… Na, így jó lesz…

    Kis berregés, új fénykép készül.

    - No de azért „nem hallgatnak a múzsák” – nevet Nyírő József, és az íróasztala mellé ül. Előtte készülő regényének kézirata.

    - Mi s címe? – kérdezem. Csaba igazgat, izggul, újra kattan a fényképezőgép zárja.

    - Bojzás Küs Dani – mutatja az első oldalt Nyírő József. – Még van rajta párhónapi munka, de azt hiszem, érdekes lesz: megéri.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Szociáldemokrácia és katolikus egyház

prohaszkaottokarHa a Szociáldemokrácia a vallást, mint a lélek csodás világát s igényét sem veszi sokba, sőt teljesen félreérti s üldözi: mennyivel inkább lesz kifogása s ki nem fogy a vádja a vallásnak azon történelmi bemutatkozása ellen, melyet katolikus egyháznak hívunk. Hát zúg is a sok vád s zuhog is a következőknek zápora, mely alá el akarnák temetni az egyháznak még az emlékét is.

    Rengeteg sok vádat s kifogást emelnek a szociáldemokraták az egyház ellen; felhozzák, hogy Nagy Konstantin óta a hatalommal tartott, – hogy a szenvedő s küszködő osztályoknak nem fogta a pártját, – hogy főpapjai beleálltak az oligarchák kasztjába, s lóra pattanva fegyvert fogva harcoltak, pusztítottak s raboltak, – hogy nemcsak nem tiltakozott a fennálló, igazságtalan társadalmi rend ellen, hanem ellenkezőleg, útját állta minden törekvésnek, mely a mindenkori társadalmi rendben a hatalmasoknak kellemetlenséget s a tömegekben zavart okozhatott volna, – hogy az elnyomottakat nem szervezte meg a hatalom s a kizsákmányolás ellen s nem állította be a tömegeket a több igazságért s a jobb világért fölveendő harcba stb. stb. … s végük, hogy még ágyúkat s zászlókat is megáldott s hogy örült a telegrammoknak s harangoztatott is, ha az Isten a mi hadseregeinkkel s nem az ellenségével tartott.

    Mi a válaszunk erre? Az, hogy e vádakban szemben állunk egy kétezeréves történettel, szemben tehát az egyháznak, mint jogintézménynek is kétezeréves fejlődésével, ugyancsak szemben a nemzedékeknek elváltozott felfogásával s érzésével, s úgy állunk mindezzel,mint egy őserővel, melybe utakat vágni s a helyes irányokat fölkeresni s kimutatni ugyancsak óriási munka, még akkor is, ha azzal egy Isszaieff A. A. és társai néhány oldalon akarnak végezni.

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Irigylem az útszéli vándort

Hiába kényelmes az ágyam,
zavart az álmom és a lelkem:
a város lázas életének
nyughatatlan lármája ver fel.

Rugóra jár itt még a szív is,
őrölve szitkot, vért és szennyet,
nincs békés hajlék, nincs meleg szív,
hol egy percig is megpihenjek.     

És eszembe jut gőgicsélő
kicsiny korom, parányi múltam,
mikor virágzó bodzabokrok
alatt is édesen aludtam.

Apám, anyám arattak estig,
csak az Isten viselt rám gondot
s a légy se bántott: elhajtották
rólam a szélingatta lombok.

Hej! most tudom, a zűrzavarban:
a föld a pajzs, a föld a béke,
a csendre, új erőre vágyók
s a tiszta szívek menedéke.

A földben Isten szíve dobban
s minden bokoralj Isten háza,
- irigylem az útszéli vándort,
ki oda tér be éjszakára.

                 1929

Gács Demeter: Misztérium

Férfi: sziklaingató;
férfi: bölcsőringató,

férfi: sárkánykoncoló,
férfi: jármot vonszoló,

férfi: ordas bestia…
Férfi: Isten szent fia.

                  1929

jezus krisztus arckep 1568757 8123

József Attila: Nem emel föl

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szívem mily kisgyerek –
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

Juhász Gyula: Csönd

Az aranyos mennyezet fele zsongva
Az óriás, üres templomhajóba'
Még ott suttog az elszálló ima.
 
Piros sebeit némán viselvén,
Mennyei búsan mosolyog keresztjén
A boldogságos Miriám fia.
 
S az áhítatot teregető csöndben,
A tömjénterhes, lilás levegőben
Szirmát bontja a rosa mystica!       

Tóth Árpád: Isten oltó-kése

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.

Bódás János: A „tökéletes” ember

Tökéletes az ember, mint a gép,
s ily boldogtalan nem volt soha még.   

Az Érdek gőze feszíti belül,
s mint a motor, fut érzéketlenül.

Mindent elér már, és mindent legyőz,
virágos útfélen sohsem időz,

sem csókra, sem örömre rá nem ér,
nyomában velő loccsan s drága vér!...

Tudás, erő már égig emelik,
s az égtől mégis mind messzebb esik.

Béke, boldogság régen elmaradt,
fönn száll, közömbös csillagok alatt,

Körötte mind dermedtebb lesz a lég,
s ráfagy szárnyára, szívére a jég!           

Tökéletes az ember: szárnya van!
S nem volt még soha ily boldogtalan!

                               1940

József Attila: Lopók között szegényember

Lopók között szegényember,
Szegényember sose fél,
Minek félne, szíve, lelke
Erősebb a többinél.

Lopók között szegényember,
A Jóisten megsegél!
Nincs tehene a szegénynek,
De ha van is elvetél.

Lopók között szegényember,
Szegényember kapanyél.
A világot megkapálni,
Szegényember annak él.

                   1924

Juhász Gyula: Magyar…

Árva vagyok, szomorú, keserű árvája e földnek
Eltaszított, kicsúfolt, porba tiporva síró.
Árva vagyok, a világ árvája s hiába panaszlom
Bánatomat, nem hall és nem is ért a világ.
Mind rajtam tapos és rajtam feni bosszúja kését,
Kiknek a cenk vaksora most diadalmat adott.
Régi barátaim és mind, mind, akiket segítettem,
Hogy szabadok legyenek s éljenek újra tovább,
Mind, akikért pajzsul tartottam testemet egykor
S ontottam pazarul véremet, ím letagad!
Meztelenül, iszonyú láztól borzongva, úgy állok
Az elemek viharát tűrve, mint Lear, a király!
Hol vannak gyönyörű erdőim és hegyeim, hol,
Szőke magyar Tisza bús bölcseje miért idegen?

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf