Pakocs Károly: Királyi nász

pakocshozBelülről szólt az üzenet,
hogy tépjem ki a szívemet
a vágyhínárból s partra hozzam;
s várjak hosszan,
mígnem jön a nagy Király.

A vér-vizek vad partinál
messzenézőn szótlan álltam,
vágytól majd-halálra váltan
vártam. Nem jött senki sem.
Szívemre szállt a félelem.
Zord borzadás kerülgetett:
Óh innen üdvre hol vezet
az út? Ki fogja ingoványos
láz-mocsárból mély vizekre
sziklahegyek kék-tavához
elvezetni csolnakom’?

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Mai könyörgés

Uram! harc van, adj kardot, vérte.
S feszülő, két kart, érckeményt, –
Hogy emberül birokra keljek,
És földre verjek, megteperjek,
Sok kérkedő, kóc-fity legényt!

Uram! feszülő, két karomhoz,
Adj keblet is, hol kő dobog,
Nehogy – ha véres holttetemre
Omlok vadul – hát szégyenszemre
Könnyezzék gladiátorod!

Alföldi Géza: Az én apám egy szabad proletár

gyarimunkasAz én apám robotos munkás.
Tüdejét a gyárak füstje marja.
Markát a munka hólyagosra rágja.
Égő, nyílt seb fáradt, vékony karja.
Alig vonszolja magát az este,
Mert kiszívja vérét a messze gyár.
De azért én mégis büszke vagyok rá, mert:
Az én apám egy szabad proletár!

Nem rabszolgája gyárigazgatóknak.
Kiirtottuk a nyúzóink hadát.
Minden a miénk! Egyenlők vagyunk!
– De néha, hallom, tanítja anyát,
Hogy ma még rosszabb, mert száz parancsol,
S ki nem kussad, rá kínok kínja vár!
Elviszik egy éjjel, s többé nem jön vissza;
Az én apám, a szabad proletár!

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: A harminchárom éves Krisztus és én

Uram, az ötvenkét kilónyi port ma,
melyet arcomra gyúrtál, hogy legyek,
eléd teszem. Kicsit vékonyra szabtál,
kicsit betegre, – spóroltál velem.
De öt felé járt. Fenn a végtelen
iparvidéken fújtak már a gyárak.
Kezedre száraz,
szürke sár tapadt
s Te láttad, hogy még fennmaradt
kevés
tiszai por, egy zsáknyi szenvedés
s ezt nékem adtad. Így gyúrtál meg annak,
aki vagyok ma: félmázsányi rögnek,
maradék népnek, akit félrelöknek
s kicsit magyarnak.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Vesszen a magyar?

KannasAlajosVesszen a magyar? Nem és nem! Soha!
A versben bujdosásom véget ért
nem érdeklődöm Őszi áfonya
ha tenni kell a rablott végekért…

Vesszen a magyar? Vesztettünk sokat
denevér lakta ősi templomok
kivert látószem és kivert fogak
a zsarnok sokszor nem hagyott nyomot

az eltűnőkből lett új számadat
jeltelen sírok néma fák alatt
és vert csak vert a rendszer ostora…

szozattovabbacikkhez

M. Szabó Magda: Üzent a földem

Reklámfényes,
törtető emberektől, gépektől hangos
nagyvárosi utcán átsuhant valami furcsa,
földszagú szél.
Minden fagyos, hideg,
hivatalosan is gazda még a tél –
mégis! – másképp süt a nap
és este másképp ragyognak az égen
pisla sugarak…

Furulyás, birkás, pipacsos mezőkről
ideszakadt idegen, – én –
remegő orral, feszülő testtel
belesóhajtok a levegőbe:
Üzent a földem!

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán: Csatára

ukkonA róna ölén leborult a megtépett,
A vérig gyalázott, sanyargatott nép,
Sóhajtva szakadt fel zajgó kebeléből
Imája, amelyet teremtett a lét:

„Királyok királya, Hadúr, magyar Isten,
Veszélyben a földünk s nem zúg fel a vér,
Nincs senki, ki zászlónk kezébe ragadja,
Jaj! nincs ki vezessen, nem hív a vezér.

Nem száll a vak éjbe mély kürt szava zengve,
Nem áldoz a táltos, nincs ősz rabonbán,
Nem villog a páston a tábori tűz sem,
Nem csillog a borgyöngy ukkon* poharán.

szozattovabbacikkhez

MILLENIUMI FOHÁSZ

Egy ezredév után s újabb ezer év előtt: Veled Uram, de hogyan ?!
Mert felértünk a Magyar Golgotára, és Veled Uram, de nélküled!
Ám Szent István népe úgy közös ihlet és közös akarat,
hogy hazájának fogalmát ímigyen nevezi meg:
Hatalmas, mely betöltheti a magasságot,
és oly kicsiny, hogy elfér itt a szívünkben.
És ennek a kicsi országnak kíván élni akaró,
és építő nagy nemzete lenni.
A hogyan tovább? kérdése tehát kivédhetetlen.
S a válasznak pedig nyisson utat egy világi fohász:
- Örökkévaló Istenünk! Te is tudod, és mi is tudjuk,
hogy egy újabb ezredév iszonyú küzdelme vár reánk.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Templom

Szóltam: Uram, az én imám merész,
a templom-ívük keskeny és nyomott.
És szólt az Úr: Fiam, légy építész,
magadnak építs bátor templomot.

kép1

Bartalis János: Megpróbáltatásban

És szól a Hang megpróbáló, nehéz időkben:

„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?
nyomorgatás-e, szorongató keserűség-e, üldözés-e,
éhség-e, mezítelenség-e, veszedelem-e, fegyver-e?”

kép2

szozattovabbacikkhez

Pakocs Károly: Krisztus forradalmárai

Nézzetek Róma felé: Messze-világló fáklya-keresztek.
Lángoló fők, lángoló szemek, lángoló kezek.
Ha kérdezitek: megmondom, kik ezek.
Krisztus a mennyi szőlőtő és ők a gerezdek.

Már megértek. Krisztus tüze bíborolta őket
bornak. Most a szenvedés sajtol belőlük tűz-italt,
hogy a várásban-szomorultak daloljanak újraégi dalt
a földnek s lángba-borítsanak fekete árnymezőket.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Processio

kép3Valami ködös oltárkép felé
Csak vonul, vonul a processio,
Jön a semmiből, megy a semmiségbe,
Eleje nincs és nem látszik a vége,
De vonul, vonul a processio.

Valami ködös oltárkép felé
Lengenek zászlók, mered a kereszt,
Megyünk mindnyájan, fekete csuhások,
Hívő lelkek és hitetlen pogányok,
Valami ködös oltárkép felé.

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Imádság vénség ellen

Amit ifjontin itten-otten
Magamnak áhíttottam:
Unokákat, menyeket, vőket,
Nagyapós, öreg, szép időket –
Ne küldd, ne hozd el immár őket…
Még-kék egén a férfikornak
Hajíts el hulló meteornak.

Ne érlelj éngem, mint a vének,
Gonosznak és fösvénynek…
Sarlóztassam le, mint a kéve,
Friss, nyári kalangyába téve.
A vénség karos-székes éve
(Add, csak nekem ne, bárki másnak!)
Maradjon semmis áhításnak.

szozattovabbacikkhez

Rónai Mihály András: Itthon

Életem sok, apró, felszínes kis titkát,
mit rádbíztam, beszéld ki, telefon,
száz régen behegedt lépésemet rajtad
fakaszd ki és valld be, drága pesti flaszter.

Én illatos szénásszekerem, autóbusz,
tudod-e, hogy Szeged födeles tanyái
közt csak vendég voltam, bár egy álló évig
mulattam időmet ott ízes magyar szón

részegedve, míg gyors, idegen beszédű
népek szava között. Párizs városában
jó benzin-illatod orrolván eltöltött
a vidám, jó érzés: imhol hazajöttem!

szozattovabbacikkhez

 

Sértő Kálmán: Rabság

rablancSzeretném elmenni
Valahová élni,
Harc után heverni,
Gyógyítón henyélni.
Gazdaggal cserélni,
Sírtól jobban félni,
Kisebb gondot vinni,
Őszülést megérni.

Megremeg a lábam,
Lecsapott a vállam,
Cserepes az ajkam,
Idő múlik nálam.
Nem magam csináltam,
Parasztszóra vártam,
Jobb sorsért ugattam,
A rogyásig álltam.

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Ádám a halmon

Áll a halmon magyar Ádám,
de alma nincs az almafáján,
mert ezer éve zálogba tette
s a zálogos most mind leszedte,

hogy ne tudjon Ádám sose delelni,
se álmodni - jaj, csak perelni,
fával, magával és a halommal,
ám egyikkel se irgalommal.

Hanem csak úgy, mint a kézbeli
fejsze, amely a tért nyeli
ragyogva, s magát is koptatva, kába
ezüstvillámmal húll a fába.

Így tesz Ádám is... Mert ha lombos
új hittel jön is és bolondos,
szép szíve nagy lángokat vét:
hogy föl ne nyissa virágszemét,

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Ha visszatérek

Szerető szóért könyörögve, egyszer
ha visszatérek: koldulóeretnek,
szeretni fognak, akik most szeretnek?

Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
a barátaim barátok maradnak?

Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
villám szakad, és mennydörög felettem,
ha kitagad az ég, s a földön
életemet Isten-tagadva töltöm,
és átkokat szór rám a félvilág:

vajon, ha akkor visszatérek,
megismernek ezek a régi fák?

Zsabka Kálmán: De szolgák nem leszünk!

Üzenet a trianoni békeszerzőknek

…És széjjeltagoltak, mint gazdátlan földet.
Dirib-darabokra, hogy tán soha többet
Össze ne forrhassunk, össze ne bújhassunk
És egymáshoz többé soha ne szólhassunk.
Széjjeldaraboltak, igába hajtottak,
Röhögve, gúnyolva lelkünkbe markoltak.
Azt mondták gőgösen: szabadságot adnak
S szolgáivá dobtak rongy martalóc hadnak.
Csuklóinkra rakták a csörgő vasláncot,
Ős kúriánk helyett börtönt és vasrácsot,
Korbácsot,
Rabtáncot
És magyar arcunkra vértől ázott ráncot.
Templomunk bordélyház,
Nő s lányunk a rongya!

szozattovabbacikkhez

Kéri Edit: Márton Áron és az erdélyi határok

Márton ÁronA párizsi békekötés – 1947. ápr. 10. – előtt Márton Áron, Erdély római katolikus püspöke nagy harcot vívott az erdélyi magyarságért és az igazságos határokért.

    1945. nov. 15-én a marosvásárhelyi Magyar Népi Szövetség (MNSZ) gyűlésén magyarul beszélt Groza Péter miniszterelnök „egy új világ eljöveteléről, amelyben már semmi fontossága nem lesz a határoknak. Spiritualizáljuk a határokat, csak elméletben fognak létezni, hogy tudjuk, melyik kormány fizesse a tisztviselőket, a nyugdíjasokat, de azontúl az emberek úgy sétálhatnak Budapestre, vagy onnan Bukarestbe, ahogy akarnak” – mondta.

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: A XC. zsoltár

Kányádi Sándor…Az embereket te meg hagyod halni

Nem volt alkonyat, tavasztól késő
őszig, hogy ne zsákkal a hátán
láttuk volna törékeny s egyre
töpörödő alakját.
Mindig hordott, hol ezt, hol azt:
csalánt, répalevelet, tököt,
mikor minek volt szezonja.
Eltemette férjét, két fiát, s a megmaradt,
nagyapaszámba menő harmadikat most is még,
mint a pendelyest, gyámolította.
Ment, ment fáradhatatlanul: kapált,
aratott virradattól alkonyatig
– még kaszált is háborúk idején –,
alkonyatkor vette a zsákot és
újra ment, ment, s ha megjött, panaszkodott,
hogy neki mennyit kell mennie.
– Meghalni sincs időm, pedig már szégyen,
szégyen, hogy mennyit éltem – siránkozta
korcba húzott szájjal, melyben a fogak
már rég csonkra vástak, mint
azok a jófajta, békebeli kapák, melyekből
néhányat itt-ott még láthatunk a fészerek
főhelyén nagy becsben fölakasztva, s amelyet
minden valamire való háznál a kapának
ismer a gyermek is.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo