Gavallér János: Demokratikus kereszténység

Nem vagyok se vörös, se fehér
besorozott közlegény.
Asszony szült, direkt, most embernek;
tükröm legyen szemetek!
Akaratom, hitem és vágyam;
mint gyermek, kiabáljak!
Ordítozzak a nagyvilágra:
Élet él, testruhámban!
Életem, mint másban, érzés;
halk, ölelő megérzés.
Érzem, ha fáj! Ha bút fú a szél,
és ha derű terül szét
- háló alatt a hal ficánkol-,
szennyárnyban haza s otthon!
Ide születtem mégis-mégis,
akarta tán az ég is.

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Anyanyelv

Szolgád eléggé nem lehetek –
birtokollak, így vagyok veled,
urad eléggé nem lehetek –
mindent megteszek úgyis neked.

csomo

Kapui Ágota: Kérdések

Testem templomában
Kik borultak össze
kopjafakhargitaHajam fonatában
Kik fogództak össze
Vérem melegében
Kik olvadtak össze
Szívem serlegében
Kik ömlöttek össze.
Ereim erdeje
Kiknek adott otthont
Csendes búvóhelyet
oltalmazó bokrot
Kik simultak össze
Bőröm bársonyában
Kik fonódtak össze
Ujjam hajlatában
Szájam szögletében

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: SZÍVEDEN ÉLNEK

Reggelre mindig
kiderül: Hold körüli
pályán landolt-e

fekete rigónk
vagy itt benn a cinegék
alatti bokron

szíveden élnek
legelnek – tűdön nőtt ab-
lakban magokat

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: KÜLDI UTÁNAM

Belefeledkezve, belezúgva
várakozásomba, most
végleg, végleg
itthagyom, itthagyom,
itthagyom ezt a torokkaparó
hiányt, ringó járással
nem jönnek már felém
pokolvörös csókjaikkal a pézsmaillatú
lányok,
hiába, hiába
dekkolok, hiába ácsorgok
naphosszat sápadtan percegõ utcai
órák alatt, ekcémás házfalak
krétafirkáiról mutat
szamárfület, vigyorog vissza
rám az ifjúság,

szozattovabbacikkhez

Zonda Tamás: Nem is vers ez

gesztenyeLetörli még egy ősz
mint a gesztenyékről  
tüskés álarcainkat?
                                                     
Megyek fanyar napokban
gyanakvó arcomon cápamosoly
mert simlis itt az erőszak:
jázminná lopja magát
s közben kapcává tapossa
vakító gyolcsaim…

szozattovabbacikkhez

Alföldi Géza: Ormányság

Ránk már nem ragyog
a nap,
minket már a fény is
kikerül,
mi már lehúztuk a téli
zsalukat,
s itt a téli éjben
egyedül
már csak a Bodri kutya
ugat
céltalan csaholással,
a lelkekre hasztalan harcok
fontak halotti leplet.

Sirasd meg, Uram,
mikor egy népet
ilyen könnytelen,
kutyamód temetnek.

Diószeghy Tibor: Dönteni kell

Két úrnak szolgálni nem lehet,
nem szabad felezni az Életet.
Vagy pap leszel, vagy játszó Trubadúr,
vagy szolga csak, vagy nyakasszavú úr.
Mert életedben jő a pillanat,
hogy úr leszel, vagy hű szolga maradsz.
Úr leszel a múló életen,
vagy szolga csak a hulló végzeten,
mely népeken és népeden kísért.
De döntened kell, ezért, vagy azért,
s én érzem már, a döntés úgy esett,
hogy pappá váltan hű szolga leszek.
Szolgád Hazám egy baljós életen,
s ha rövid lesz is, de Benned végtelen!

D. Eperjessy Margit: Áldott Haza! Édes Otthon!

Hol vagytok, ti tarka rétek,
vadvirágos búzaföldek,
bárányfelhők égi bája,
hűs patakok csobogása?...

Hol lebegsz, te tünde álom,
délibáb a Hortobágyon,
a legelőn ménes, gulya,
pásztor ajkán a furulya?

Hová lett az erdők dala,
gyöngyvirágnak dús illata,
gólyafészek a kéményen,
bádog Krisztus az útszélen?...

szozattovabbacikkhez

P. Dr. Fenyvessy Jeromos O. P.: A rög

Szent a földnek röge
ott, ahol születtünk!
Ott szögezzék majd be
koporsó födelünk!

Szent a földnek röge
ott, hol anyánk sírja,
s ahonnét hugocskánk
leveleit írja.

Szent a földnek röge
ott, hol ősök vére
hull már ezer éve
fűre, fára, érre.

szozattovabbacikkhez

Rácz Viktória: Szép vagy Hazám!

Szép vagy Hazám, tündérien csodás,
ékes koronában Te vagy a csillogás.
Palástod a róna, arany mezeivel,
trónusod támasza Mátra erdeivel.
Királyi díszedben ékköved a Duna,
méltóságod tükre Balaton alkonya.
A kanyargó Tisza vártád erőssége,
néped a földnek leggazdagabb népe.

Szép vagy Hazám, tündérien csodás,
az isteni műben a legszebb alkotás.
Vitézi vér adja rózsáidnak színét,
Isten dicsérete kenyerednek ízét.
Az ég csillaga mind a katonáid,
szépségedre Hazám egy fél világ áhít.
De ameddig csillag ragyog magyar égen,
Te élsz, míg ellenid elbuktak már régen!

Arany-Tóth Katalin: TAGADÁS

vétkezel-e
ha tetteid másnak fájnak
ha bérence lettél
gennyes hazugságnak
s felmenthet-e
a cinkos hallgatás
nyugtod van-e
ha másnak ártasz
s konokul hiszed
eltakargat majd a látszat
felülír-e
a testbeszéd
leplez vagy leleplez
mit magad után hagytál
szerteszét

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Saul disznaja

    Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok!
    mert megkerülitek a tengert és a földet,
    hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek;
    és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek õt,
    kétszerte inkább magatoknál.
                            Máté 23:15

disznorejti holdszínbőrét
arany lazúros ellenfényében áll
kenőcsli magát bőven
sataniel beléből árjadó sárral
sárral pomádézza magát
sátáncicomát ken
szerteszétken
fröcsköl

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: ÚTILAPU

definekLeányfalu Szigliget
köldökhelyek szívhelyek
Nagyberény és Kistarcsa
ott lóg a kutyám farka

Mór Zámoly és Fehérvár
gyermek-magam még ott jár
Siófok és Debrecen
mindegyik az én helyem

Marcali és Egerszeg
sosem maradtam veszteg
Bangkok Rio Keresztúr
megtanultam s megtanul

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Létezés

Azért sietve, némán
néha magamba nézek-
eső utáni latyak,sár,
lutykos,vad idő,

harangoznak agyamban
a gyermekarcú fények-
keménydió az élet
s olykor fejemre nő.

Az ajtók már kinyiltak
s egy mozdulat felém nyúl-
kiált a tört üresség,
visszhangja átszakít,

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Fűszál

Hányan jöttek, hányan tapostak nyakamra,
nem jajgattam, nem nyafogtam,
meghajoltam alázattal, ez a sorsom,
anyám mondta: Ember vagyok!
Hányan jönnek, hányan taposnak nyakamra,
nem jajgatok, nem nyafogok,
meghajolok alázattal, ez a sorsom,
igen, tudom: Ember vagyok!
Gerinc-testem, hányszor hányan összetörték,
hányszor hányan zúztak-törtek,
életemre, hányszor hányan raktak béklyót,
köztük mégis megmaradtam,
Isten türelmével tűrtem, tűrtem, tűrtem:

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: A TÓ

I.

toKi tudja, miért, nyaranta
a tónál lett egy új világ,
s néhány napra, talán hétre
ránk szakadt a vadszabadság.

Falkamagányból ítéltek
egymásnak minket a habok:
tizen-huszonéveseknek
ígértek igaz holnapot.

Más lett ott a sörnek íze,
s más volt a lány, ha engedett,
valami cinkosság avatott
felnőtté gyorsan gyermeket.

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Transzcendens

És álmaimban másik létbe lépek
a túlon túl, hol sarjad már a fény
halandóságom más világok kulcsa
hol testet ölthet újra a remény…
a születésnek szűk előterében
egyre csak fogy a vékony levegő
s az anyaméhnek légüres terébe
kulcslyuknyi fényt ereszt be a jövő
kitépni lényünk buroknyi világból
s egy másik létbe csúszni meztelen
a ridegségnek fájdalmas csodája:

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: CSODASZARVAST VÁRVA (2)

– Apám emlékére –

Kifeszítve itt
                    „jurópa” közepén
azért vigyázz
                     istenedre
szólj hozzá
                    kérjed – tereld
tartsa föléd
                    ernyőjét
ha zivatar
                   kerget s lélek
nélküli szelek
                   üldöznek ott

szozattovabbacikkhez

Vaday Attila: Kérdés a vértanúkhoz

Nézz körül Aradnak vértanúja,
Van-e itt, miért érdemes volt halnod,
Veszted jutalma, ez erkölcsi rom,
Látnod kéne, mivé lett honod.

Kár volt elszenvedni mindazt,
Mit számodra bitó, s golyó hozott,
Semmit nem ért a gyötrelem,
Hisz, fiaidból csak önzés buzog.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: JULIANNA

Karámból szökött
szabadcsikókedvem
nem állta az istállószagot,
éjszakánként fekete felhõk közt
kóborolt, pusztában aludt,
pocsolyákból ivott,
nem bírta a zablát, kötõféket, ostort,
inkább ázott-fázott,
éhezett, amíg egy nap
tévelyegve vágtázó létem eltévedt,
eltévedt, s akkor
a
Jupiternek szentelt, ragyogó
angyal pillantásával

szozattovabbacikkhez

Zonda Tamás: Szonett-duó

Gyanakvón figyelni minden tárgyat,
ahogy bejönnek, élnek, lobognak,
fényüket vesztik, kezedből kikopnak,
talán észre sem veszed az árnyat

szemed alatt, a szájad szegletén:
foszló idődet számlája pulzusod,
magadat más szemében olvasod,
mintha Te lennél ott, de már nem Én:

szozattovabbacikkhez

Demjén Miklós: Csikósének

csikokSzép csikóim
égi réten
– harminchárom
ékességem –

versenyt futnak
az Idővel,
hátukon a
szeretőmmel.

Patájukon
csillagpatkó,
gondjaimat
széttaposó.

Eddig űztem
délibábot,
szívemen a
Nap virágzott.

szozattovabbacikkhez

Ják Sándor: Hangulat a Verhovinán

Kéken borul az égbolt,
szerte árad a napsugár,
a patak, mint ezüst szalag
fut le a hegyoldalon;
rajta üresen áll a malom.

Az erdő szédítően illatos,
a levegő mámorosan balzsamos,
muzsikásan fűrészelik a fát,
kevés érte a bér, és
ízetlen a kukoricakenyér.

S pásztor furulyázik,
két pillangó játszik,
a madarak csiripelnek,
valahol énekelnek, és
elsorvad a sok gyermek.

Prerau Margit: Sírfelirat

Itt álmodik tovább
Prerau Mirjam, költőlány.
Szíve meleg lobogásában
az igazság és emberség küzdelme.
Huszonnégy tavaszt bontott
virágzó, májusfa-törzse:
az élet s a világ szerelmese.

 

Arató Endre: Bácskai színek

     I.
Ez vagyok én, vagy csak hasonló
nézem magam az egyre bomló
kavargó árban, hol vagyok?
Ez az én lelkem, vagy a másé?
a repülésem zuhanás-e?
Szorítja torkom egy marok.

Ki tudna erre választ adni?
Ki tudna mindig egy maradni?

    II.
Nehéz a szív, kemény a szó
fáradt a vágy,
most kell a lágy, simogató
kezed, meleg tekinteted.
Fáradt a fej,
fáradt a kar,
és nagyon szomorú a szív.

szozattovabbacikkhez

Borsodi Ferenc: Rendez-vous a Dunával

dunaSzlavóniában tegnap este hatkor
A Duna várt. Én siettem oda.
Nyugat felé volt nagy hadakozásom,
Oly jól esett, hogy vár öreg barátom,
Tán megvigasztal örök mosolya.

A vonat vitt s én egyre lázasabban
És boldogabban lestem a Dunát.
(Akármi úton is kellene járni,
Valamit mindig lázasan kell várni,
Ha vágtatunk s lét mezőin át.)

Szlavóniában tegnap este hatkor
Előbukkant a jó, öreg Duna.
A lenyugvó nap megcsillámlott benne,
Mintha ékszerrel cicomázott lenne
És oly főúri, kényelmes, tunya.

szozattovabbacikkhez

Illés Sándor: Bácskai metszet

A sírgödörbe hullattak a hantok,
szájaszéle sápadtan reszketett,
szellő kuszálta lobontos bajuszát,
pitykés mentéje panyókára vetve:
feleségét temette.
Szemében egy parányi könny sem,
de vállai hodályosak voltak,
mint egykor régen aratáskor
– húsz éves korában –
és csizmás lábaival nagy – erősen
berúgta a kocsmaajtót.
Két éjjel át
széles kezekkel,
kacagva szórta a malacok árát:
másnap elvitték a házát.
Pogány arca olyan volt, mint a szobor,
de ezeréves erő duzzadt két karjában
és szemét szitkok között vetette az égre:
– Látod Urunk?!
Mi magyarok csak mulatni és temetni tudunk!…

Diószeghy Dezső: A rabság alatt

Ember vagyok most, mikor bércek zuhannak
És vallom: ma embernek lenni oly nehéz,
Ott vagyok mindég hol mély örvények vannak,
Így éltem le életem felét.

Néhány versem, mit fáradt éjjel írtam,
Pár csengő rím, – egy életre kevés,
Sovány vigasz, hogy ennyivel is bírtam,
Mikor minden arcom a rettegés.

A költő ellankad a fásult közönyben,
Haladást hirdetni ma oly fonák.
Ellehet esni minden ki göröngyben,
Öklök diktálnak, meg a katonák.

Ember vagyok most, mikor bércek zuhannak
Fojtott torkú, halkszavú énekes.
Helyt állok, ha mások rendre elmaradnak,
Gyávának lenni úgysem érdemes.

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal…

dsidasirMiképpen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát,
s még félig fent lebeg
a tiszta éteren,
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli,
s a nagybetűk közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelíd mosollyal
lelkét kileheli:

szozattovabbacikkhez

Gróf Wass Albert: Erdélyi fák között…

Erdélyi fák között
egy évben kétszer hull a falevél.

Ősszel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél,
és tavasszal, mikor a holt mezőre
az élet lüktetése visszatér.

Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol.
Úgy ég olyankor, úgy fáj valahol.

Tavaszi szél
még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg…

Erdélyi fák között,
én nem tudom miért,
de kétszer hullanak a levelek…

B. Palotai Boris: Testvéreimhez

Ma meggyújtom enmagamban mind a mécsest,
hogy remegjen és lobogjon, míg kenyerem
kettétörve, nektek nyújtom jobbik felét.
Szívem csengjen, mint a bárány bolyhos nyakán
pici csengő, mert megmondom immár bátran,
hajadonfőtt, szembenézve, hogy hiába
minden ármány, mert ti testvéreim vagytok.
Tudom köztünk híd és börtön, hegy és gyémánt
fal és tenger, ámde mégis anyánk egy volt,
bölcsődalunk dús csicsijja, s első szónknak
kis bimbója, mint a fűszál, olyan kedves.

szozattovabbacikkhez

Merényi Gyula: A halál alléja

Sóhajba múló sötét fasor.
Végtelenebb a bénaszemnél.
Fölé a szomorú ősz hajol.
S tegnapi szívem ki tudja hol.

Csak ülök halkan, elveszetten,
Sápadt vándor, messziről jövő,
Volt alkonyat még bennem sajog
S hívnak hűvös holnap-sóhajok.

Furcsa ez a hiába-séta
Magános és sötét fasorban,
De üldögélni s ámulni jó
S szép a csend, az ősz, a messzi hó.

alle

szozattovabbacikkhez

Ölvedi László: Favágónak szegődtem

Favágónak szegődtem én is,
Az élet nagy őserdejébe
Csapásom alatt hull a szálfa,
Egyre kérdem: mikor lesz vége?

Törtem, vágtam folyton előre,
Csak előre ifjú hévvel.
Döntő hitem, vak önbizalmam
Ingó lidérclángja vezérel.

Néha-néha madárdal hívott
És árnyas tölgyek terebélye.
Vad méz,eper és gyönge harmat,
Ezüst forrás lelkem sebére.

Haldokló, bíbor alkonyatkor
Megzendült minden halk fenyőtoboz.
Holdas úton az erdő lelke járt,
Kezében pengő, dús aranykoboz.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: …az élőknek

HIÁBA mondod hogy Hiába
BEVÉSŐDTÜNK Korunk falába
mint kőzetbe hullt levelek
már a Szívekben élünk újra
a Gyorsuló Idő gyalulja
még Életünkben legyalulja
a reánk zúduló hegyeket

fosszilia

Reményi József: Őrhely

[MINDEN KÜLFÖLDI MAGYARNAK]

Tűzön-vízen át, kárhozatban,
a jelszók meg nem zavarhattak.
Magyar vagy? – kérdém. – Az – feleltem.
Az istenek, hej, munkát adtak.

Távol a hontól, nem is olcsón,
emberi hangon boncolgattam,
mi is a végzet, jog, öröklét,
lövészárok, s a húr, ha pattan.

Kutyaszorító ez az élet,
szabad térség is, festői szép.
Rengeteg gonddal perlekedtem,
de megmaradtam, őrhelyem ép.

szozattovabbacikkhez

Zas Lóránt: Kis ország

[Tisztelgés nemzetemnek]

Kis ország, ma lábad elé teszem
a szarvasok szeméből hulló
párát, ösvények útporából riadó
fürjek szerelmes surrogását,
viszem neked a tengereken
túli tájak méltóságát, hegyek
ködét, vízesések dübörgő öröm-
ujjongását, a maláj hajósok
fejére kötött kendőt, sziámi nők
hasán a ringó napsugárt, ott, azt
az emlékművet Asunciónban, a
fegyvert markoló kezekkel, hogy
ellenállunk, és nem adjuk meg
magunkat, hiába löknek térdre,
pacskolnak golyóval, a negyven
éve hirdetett hazugság szégyenét
rakom lábad elé, a halottak szavát,

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: HAZÁM

Szívemben szilánkos erek,
lábamban ősi gyökerek.
Elkopott, kifosztott vágyak
vér-örvény táncot lejtenek.

Fáradtan is téged áldlak.
A beléd vetett torz közöny
magját konokul tagadva,
Sorsom földedbe öntözöm.

Pokolból felnyúló kezek
vadásznak rám, füstös terek
fojtják még lélegző tüdőm.
Kiáltok, de ledöntenek.

Tévelygő koldusod vagyok,
átkoktól szenvedő Hazám.
Hányan elpusztítanának!
De mégsem tudnak igazán.

szozattovabbacikkhez

Bereti Gábor: A madarak röpte az angyalokig

Kék üvegveder az ég.
Benne nagy, sárga szappan a Nap.
Kivirul fénylőn egy rég feledett kép.

Míg ajkaddal játszik a kóbor mosoly,
nyakadon ékszer egy felhőcsokor –
szemembe villantja emlékedet.

S hirtelen megértem
mily egyszerűek az igazságok:
meg kell halni, a feltámadáshoz.

kerszog

Czipott György: Ha...

ha voltál –
hát voltál.
kinek volt rád gondja?
bokáztál eleget,
ha rúgtad is az eget,
mögéd hullt le nappal.
átvágott inakkal
hét tél bolondja!

ha eltűnsz –
hát eltűnsz.
kaparéknyi nincsen.
rádszenül szégyened,
hogy szeretni nem lehet
ki bekormozza eszét.
hullsz pernyülve szét
konok vak isten.

cipok

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: SZÖKDÉCSELÉS

szökdécseljünk
gyere gida
szökdécseljünk a lagziba
oda-vissza
négyszer hétszer
vagy ha úgy hát 77-szer

az őz a lagziban csoda
a menyasszony is őzgida
nézik egymást
sírnak-rínak
melyik szelíd
melyik lesz vad

menyecske

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Lágy mosoly

Még várat
magára
pedig szeretnék
lenni tört
napok fénye,
s átszelni ott
a végtelent
ahol senkinek
nincs esélye –
bár ütköznek
az érdekek
jó ha valaki
rám is fegyel,
hiszen a
bordó éjszakát
egy lágy mosolyban
küldöm el.

Gavallér János: Vízen, kenyéren

Apám könnyei, csurog arcomon,
lelke lelkemet nyomja, fáj nagyon!
Ordítanék, de nem tudok.
Nincs ki hallja, nincs haduram.
Nincs, ki átvigyen a túlsó partra,
merülök, - a világ egy szalmaszálon lóg-;
József Attila kiált: Levegőt!
Apám, letörlöm könnyeid:
Hallom századok könyörgéseit,
sírok siralmát lelkemben hordom,
szívemben őrzöm a stafétabotot,
megértem a szunnyadó magot,
a föld alatt kuporgó akaratot!

szozattovabbacikkhez

Jóna Dávid: Ahogy leng a hinta az almafán

keresem a példákat,
s bizony a példákban nincs hiány...
brokátzsinórral elkerített létem, s a valóság között vagyok,
ahogy leng a hinta az almafán...
 
kavicsok közt utat talál az élni akaró virág,
az idő félelmet és hitet old,
egy mosolyban fogant könnycsepp,
felettünk az éjszaka köldöke: a Hold.
 
hagyatékokban, hamukban, szóüledékekben
s persze a banalitások bólyái között
egy idő után érteni is akartam,
mi az évek során belém költözött
 
szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Józanul

Kazinczy Ferenc emlékének

„Nékem egyik tárgyam a józan gondolkodás lesz.”
                                 (Kazinczy)

Józanul, folyvást józanul:
a pálya emlékezete,
vele az örök cselekvés,
a mindig-munka keresztje.

Nincs hitványabb, mint rosszat jól,
vagy rosszul jót tenni egyre,
kísérte őt árnyék módra
a jót és jól vasfegyelme.

kazinczyferenc

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Ha megkérdeznéd

Ha megkérdeznéd
Miért hagytam el hazámat
Feltörte-e talpamat a rögös szülőföld
Felhorzsolta-e tenyerem a gesztenyefa törzse
Gáncsot vetett-e lábaimnak
A szederinda kúszó kelepcéje
Felhasította-e bőrömet a csipkerózsika
Vérfakasztó tövise
Lerombolta-e házamat
A hegyek kőlavinája
Elmosta-e kelengyémet az özönvíz,
A megáradt Olt örvénylő sara?

Én azt mondanám
Nem, nem ezért.

tovis

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: KÉSHEGYNYI ÉNEK

Hallani égi
robbanását  pipacsnak
lápi madárnak

szétszórva  bennebb
szíveden  lelnek ágra
mezőre  -  fákra

lásd innen  indul
harci állásba  dallam
késhegynyi  ének

mert  az  erdők csú-
csait  nézve  vélheted
rakéták  hegyét

mely véd és temet
szellemek  tanyája  vir-
goncság  vége

leheletnyi  Nap
véd  meg – temetők hantja
emlékeztet  még.

Szabó Ferenc: Vihar

A vörös felhők villámoktól vemhesen
lomposan dagadnak vonaglanak
remegő füvek várják a vihart

a felhőállatok nyögve megszakadnak
nyihogó csikónyerítés visszhangzik
vidám villámok kergetőznek villogó fogakkal
a szilajkedvű csikósbojtár lasszót dobál
szivárványos ostora csattog a fényben
amint a viháncoló elszabadult sugarakat
visszatereli a nap kútjához

kökörcsinek hunyorognak
mindent elönt a kékség
langy nevetés a kék ég

                                          1983. július 2.

Vaday Attila: Mire...

Mire kitárom szárnyaim, elvesztem tollaim,
Mire megvirrad, az ég is felgyullad,
Mire megtalálom helyem, nem lesz senki velem,
Mire megbölcsülök, megvénülök,
Mire észrevesznek, leeresztnek,
Mire átérek az úton, elkenődöm a múlton,
Mire úszni megtanulok, magam is kiszáradok,
Mire megnézlek, már elvérzek,
Mire háromig számolok, ott lesz négy más dolog,
Mire vágyom, mirevágyom?
Vétekre?
NEM: életre!

barbartem

Varga Rudolf: VAN ITT VALAKI?

Egy. Egy nap. Egy
nap talán. Egy nap talán
megállsz. Egy nap
talán megállsz, egy nap talán
mélázásod
magadat megtizedelõ
vacogásában elkallódott
másik önmagadra
találsz, akkor,
akkor,
feledések ködébõl bucskázik
fel majd az a másik
arc,
az
a
nemhiábahiábavalóság, villanó
angyal lebeg szobád
közepén, susog,

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf