Varga Rudolf: SOSEM HALLOTT BAKANÓTÁT

Nagyapa korhadt
katonaládáján
ücsörög,
fájós csontjaival
ellibickel, melencében
áztatja,
kacorkéssel vágja
üszkös
lábkörmeit, nyög,
sziszeg, de fikarcnyit
nem jajdul, nem,
nem jajdul soha,
leheletének üvege
homálylik,
nincs győztes,
nincs vesztes, csak
csata van, esztelen
öldöklés, hadak
útján, félrevezetettek
hadjáratán
füstölgő csövű
puskával botorkál,
kéklő
vadászmezőkön
kószál,
néha,
néha fel,
valahonnan
feldalol valami
sosemhallott
bakanótát,
nem harci dalt,
nem siratót,
csak valami
időelőttiből
való, torkából
felszakadó párát.
Nem táltosparipa,
csak vérgornyasztó
gatyaszár már,
alkonyatkor
megolvassa
a tyúkokat, nem,
nem kajtat,
nem kajtat
többé
a kancácskák után.