Nagy Horváth Ilona: Túl közel

Éhes vagyok,
mozdulataimon alig sejlő
minta, korgó hiány kanyarog:
megbillent egyensúly.
Fény játszik a damaszt gyűrődésein.
Fegyelmet tanul a szem, a száj,
csend minden tagom,
pedig kívánlak.
Bőrömön megülve lázad a tér,
túl közel vagy.
Én túl fehér.
Pirulás nélkül,
könnyedén
szedném ízekre érzékeid,
ha utam nem állná
az idő.
 
Figyelmed nyugtalan madár,
szemembe néz,
rebben,
kis vörös szívével körbelebben,
hogy néhány pillanatra megüljön
majd a vállamon.
Íriszem mögött felhők gyűlnek,
- tudod -
valami dobol,
valami vár.
(Túl közel vagy.)
 
Magamba fojtalak.
Mint esőzés után megáradt
alkalmi patak az utca
sebhelyes, rágófoltos hátán,
hordanám eléd fantáziám
minden mocskát:
nézd, milyen erős ez
a hirtelen vihar,
mi eszét vesztve cakkosra tépi
a harsánylombú fákat.
Nincs benne semmi alázat,
mindent akar,
felverni rád a leázott várost,
rád kenni, harapni ez a gyalázatos
kérlelhetetlen sarat,
hogy aztán ha elül bennem az utolsó
villám, csendben
lemossalak,
te még tiszta légy,
mintha itt se jártam volna.

szozattv


szozat a tiszta hang szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf