Fülöp Kálmán: Nappalok szorítása vádol

Agyam elborult,
mintha zápor
suhogna ,s
buborékhajnalok
tébolyában
kapuk nyilnak
a mából az éjszakába-
 megpihennek
a fények a zord
boltívek alatt,
levegő után
kapkod a lélek,

Gavallér János: Egy a sok közül

Álmodok éjjel, álmodok nappal
görcs-kéjben izzó vasakarattal,
hiányzik szívemből a béke,
hiányzik az élet értelme.
Felhők vonulnak, illan a pillanat,
csak egy-két könnycsepp markomban,
ami megmaradt… elsirattalak.
Lélegzetet fojtogató fájás,
ennyi az, mi megmaradt, a halál.
Egy biztos pontot szolgáltatott a hit:
Isten ivadékaként megsemmisülni!
Hát nem. Nekem nincs ilyen Istenem.
Mert én hordom az érző végtelent.

Ónodí Gyula: Nagyapa lettem

Kicsikét sírtam, kicsikét kacagtam,
gondolatban
az egész földgolyót körbe futottam...
s elmondtam mindenkinek:
Kerek erdő-nagyvilág,
füvek, fák, mezők, vizek és sziklák,
megérkezett az unokám.
Kicsinyke, csepp csak még,
de jó ember lesz, hiszem.
Egészséget, munkát,
hitet adj néki majd, Istenem!
S utánunk is marad magyar,
a nyomunkba lépve,
hogyha egyszer mi elmegyünk,
oda fel, az égbe.

Oravecz Diána: Kotta

Pislákoló kis gyertyaláng a bánattól barázdált tenyérben
Benne életünk dallama, sok ezer melódia,
az egymásba karoló sorsunk tökéletesre komponált zenéje.
Kéz a kézben a vonósok, fuvolások, a komolyra tervezett ének,
Mert harmonikusak az okkal játszott, a véletlennek hitt vétkek.

Pethő László Árpád: HARANGOK

A harangok hazahívnak
(haza a magasban ?) -

csak lentebbről fentre
szóródik - fogy az érdem

a ránkkövült fenekedés -
s így lassan fejedre hull

a sark(i)csillag a fákról
és lelked magasában már

a betlehemi kisded sírása
késztet hazagondolásra -

Varga Rudolf: ÉLETEIN ÁTSODRÓDVA

Emlékezés párájából, Aldebaran
csillag képéből
madárraj csapódik túlfélről ablaka
üvegének, karmok
karcolását összeolvassa,
visszaolvassa,
bólint, tudja, ő is, ő is tudja,
ő is csillagok kútjából
zuhant, törött tükörarca
mögül sóhajt ki
halódása, életein átsodródva fenn,
fennakad,

Zonda Tamás: Töredékek

Mielőtt véget ér
a lüktetés
visszavonhatatlan
szóval míg formálható
a láva
s mielőtt kimerevít
egy mozdulatban:
             
          *    
Egy lepusztult
kelet-európai cukortasak
a kávé mellé
ez maradt mint őslelet
hogy egyszer velem voltál
bár nem voltál ott –

Darvas János: Kígyók a déli verőn

Mennyi napfény, mennyi napsugár
gyűlt meg barackpihéjű barna
arcának kreol-bársonyában
egészséggé, pírrá, barnasággá,
mennyi rejtett láng vár fellobbanásra
egyetlen csóknak gyújtó csóvájától
lánggá, kéjjé, láva-özönné,
gyehennás, gyilkos öleléssé.

Győry Dezső: Számvetés

Míg szájszögünkön sírás ténfereg, nehéz gúny guggol vagy mosoly lapul,
és ceruzánkat a tükör előtt hegyezgetjük a művészet alá,
tántorgó lábbal jár az éccaka, mint hibbant agyú kormos óriás
célunkba torló istenítéletnek pihegő falvon, dermedt városon,
s ahová tipor, nem nő fű nekünk.

Hej, pajtások, nem babra megy a játék, nem szándékokról van itt a beszéd
nem is a módról, hogy ki tudja szebben kiteregetni a maga baját
a bánatucca rőt sövényein, vagy rótt sorok ruhakötelén, –

Juhász Árpád: Éjjel egyedül

A karjaim leszakadtak, mint a híd hull a folyamba,
ha pillére összeomlott. Hol vagyok? A Göncöl útját
mért nem mutatja az ég már? Éjjel a Duna fekete,
októbernek szele rémít s nincs menekvés, nincs menekvés!

Nincs menekvés, rásikoltok minden árnyra, minden fára,
házak előtt kopogtatok csúf mankómmal, elvesztettem
szemeimet, karjaimat. Valaki a hátam megett
fekete csuklyában kerget, az éjszaka rám ijeszti

Márai Sándor: Csendélet

Az asztalon egy fénykép és a lámpa
Az ágy alatt a kofferek
Üvegvödörben zöld pálmapalánta
Az ablakon legyek

Az ablak előtt egy hirdetőoszlop
Az utcán lenn polgári temetés
A kifőzdéből egy cseléd visz kosztot
A kaland száján frivol nevetés

Merényi Gyula: Beteljesülés én halálom

Aki a csúcsra érkezik, megáll
S aki megállott, az halott.
A pompázó, dús kerevetek
Ravatalok, ravatalok.

Íves röptű nyíl, ha célba ért
Lehull: az elsírt dal halott.
Beteljesülés forró egén
Feketék a hajnalok.

Sebesi Ernő: Pánik

Már csapra vertük könnyeink hordóit,
s letéptük szívünk jóságos ordóit,

már hangunk sincsen s nincs, ki hallgatózna,
már zászlónk sincsen s kettétört a pózna.

már nem pislog a vágyunk csipkebokra,
s csak szomjaznak hajóink zátonyokra,

álmunk csillagát oltja már az est is,
s szerelmi csókunk gyilkol, mint a pestis,

a szemünk fénye olcsóbb az üvegnél,
s vadabbak vagyunk száz mérges füveknél,

Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram-2015. november

»betűvé válunk«,
a hasas éjszaka kihord minket…
megszüli furcsa ívű leveleinket

Gazduram
 
Az agyam: egy nagy szótár,
fordítom a gondolatokat,
elültek lassan az ablakok,
az éj rókaárnya utánuk tapogat.
 
A percek: idő cm-ek, mérjük,
hogy a múlt mekkora,
pedig az emlékek: történéseink
ruhái, egyiknek sincsen kora.

Arany-Tóth Katalin: FÁZOM

Rozsdaszínű kabátban ül
az ősz-illat a fákon.
Utcák zajába csendesül
mosdatlan magányom.

Esőt hozz rám, tisztíts, Uram!
A szenny egészen átfon.
Éj borítja sáros utam,
s nehéz a léptem. Fázom.

Báger Gusztáv: Vadászösvény

a nyomába eredés
izgalma elszántsága
a nyomába szegődés
szakmája filozófiája
hogy nem hagyja abba
amíg el nem éri
meg nem kapja
rá nem ismer
belé nem hatol
és akkor mi van
mi van akkor
ha sikerül elcsípnie
és tulajdonába kerül

Czipott György: Processzió...

Alvad emlékek sava
eleven éji sebre.
    ...
    Valóság szakadt ponyváján,
    mikéntha elméig bogáncsos
    sistergő téboly,
    darabokban hever
    hasznanincs világ.
    Tétován osztályozol
    revemart örömöket,
    valaha csöngettyűs hiteket
    rájukszáradt reményekkel,
    szerelmek szurokká aszott képzelgéseit,

Deák Mór: HALOTTAK NAPJA

nem tudom
hova vezet az út
s mikor lesz vége
– eljött a halottak napja
a halottak éve
a magyar himnuszt hallom
mintha felvonuláson
egy kicsit izzadok
a síromat ásom
 

Fülöp Kálmán: Itthon

Új a reggel
öreg csendje
a vén udvar éneke
s törpe fák
tavasz zajából
nyúl felém a nap keze.

Még marasztal
a vén harang
s lágy ütések sóhaján
mintha rügyek
bomlanának
levélbe a fák haján.

Gavallér János: Szabványzsák

Egy korty víz.
Rothschild, Rockefeller, Soros…
Egy zsák pénz.
Rothschild, Rockefeller, Soros…
 
Nekünk semmi sem jutott.
 
Levegőt csak ritkán,
(chemtraillal szennyezettet?)
csak titokban,
(holnaptól adóköteles lehet
a lélegzet)
nekünk semmit sem szabad…
jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Nekünk ingyen, semmit sem lehet.

Oravecz Diána: Felhőbe az eszemet

Fene se tudja már, mikor hagytam el az eszemet
Még figyelmeztetnie sem volt ideje szegénynek.
Szegényes sekélyes téblábolós életek,
Formátlan felhőpelyhek, gyengécske napfénnyel.
Nehezen feltörni készülő nevetés,
gödröcskék a szám szélén, félénk és bátortalan.
Valahol két mosoly közt hagyhattam el,
a gödröcske mélyén az áldott jó eszemet.

Varga Rudolf: ÁLOMTÖREDÉK

Tubarózsák
hajladoznak, szálló
szélbe kapaszkodnak,
ezen a furcsa
nótát fütyörésző
őszön talán
beteljesednek a ki
nem mondott
jóslatok, facsigával
gurigázik,
maga körül kering

Vasi Zoltán: TÍZPARANCSOLATI NAPIREND

Éjjel
    Isten kivonul a betűkből
    és beléköltözik a testbe (A könyv halott)
Hajnal
    Szenvedd meg szellemed
    nevezd az eget Égnek
-    tüzes atyai minőségnek (Ez első tetted:beavatásod)
Reggel
    Műveletlen ne hagyd a földet
    sugalmaid ő értelmezi
    záporként hullajts verejtéket
    az igazgyöngy fénye gyermek lesz (Felelj érte eszményeid szerint)

Zonda Tamás: Élet, rajz

Egyszerűbb a nagyszülőknél kezdeni.
Apai nagyapám lófőszékely volt,
hitvese az üldözött örmények erdélyi
ivadéka (mert másokat is irtottak ám!)
anyai nagyapám őse tót labanc
(innen a kutyabőr), neje derék polák
menyecske: így aztán magam is
színtiszta magyar, szerintem egészen az,
román dajkám melléből édes volt a tej…

Zsille Gábor: A DON HŐSEIÉRT

Most kéne élni, még most is élni kéne
körben a mezőn egy hadsereg emléke
besüppedt sírok végig a folyó mentén
százezer halott, s mindegyik néma, mint én

Most kéne élni, még most is élni kéne
erről álmodom több mint hetvenegy éve
körben a társak, a rozsdás, foszlott tárgyak
szólíts nevemen, hogy felkeljek és járjak

*

Tél kínja, ősz kínja
megroppannak a fák
elnémulnak a varjak

Alföldi Géza: Kell a hit!

A hit:
furcsa mákony.

Kell, hogy az élet
ezer verése
oly nagyon ne fájjon!

Csighy Sándor: Árad a kis Ipoly

Árad a kis Ipoly folyó
kiönt jobbra, kiönt balra,
olyan mint a magyar bánat,
amely mér régóta árad
s nem önt másra csak magyarra.

Mindig magyar földet áztat
úgy a jobb, mint a bal partján,
magyar a föld, magyar a könny,
idegen csupán a közöny,
ami ott ül a cseh arcán.

Fáy Ferenc: Leroskadás

Sápadt, megszürkült színt kapott a lélek.
Az úton fáradt, asztmás szél morog
– köhintve párat – És a Lámpafénnyel
frissebbre mázolt, ócska bútorok
közén kihajló fények sárga csokra
úgy omlik rá a párás ablakokra,
mint a papíron szétfolyó sorok.

A fény pár lomha, régi bútorárnyból
teríti földre esti szőnyegét
s mint visszanyúló kéz a délutánból,
mint ágyba hajló, elfáradt cseléd
nyújtózik szét a földön szürkesége.
Zsoltáros lágyan leng körül a béke
s én csendes szókkal omlom most eléd.

Flórián Tibor: Fekete sorsban

Gyors pataktól s a naptól is kérdem:
porosz mezőkön, bús bajor éjben,
meddig bolyongtok számkivetésben?
Én a fájdalmak végére értem.

Megtört a varázsa minden útnak,
a Szamos s a Maros várnak engem,
itt ének a zord hegyek szívemben.
Elindulok áldozni a múltnak.

Bujdosó fák, székelyek, magyarok,
lombotok elhull, elszáll a szélben,
kihal a törzs is a nap tüzében.
A rossz gyökérnek földet adjatok!

Tűz Tamás: A lélek ostora

Fáy Ferenc emlékének

selymes homokra lépsz mit úgy szerettél
hogy nem vagy köztünk észre sem veszed
más tájon jársz a nyírfákkal szegett tér
alig borzolja éjbe zárt szemed

minden kihűlt homlokod térdkalácsod
a tűzhelyen falja a láng a fát
hiába vársz már húsvétot karácsonyt
a bujdosó szél jégarcodba vág

Zas Lóránt: Csak a bátrak

Palesztinai testvéreimnek

Csak a bátrak testéből nő
virág, csak a bátrak vére
öntözhet kertet. Ahol
hősöket temetnek, ma hull
a kő: miránk. Mert szólhatsz
százszor és sirathatsz, kérhetsz
kegyelmet: nem döbben a
király. Fegyverrel hal, ki áll.
Erőszak ellen erőszak
az ellen. Az erőszak szül
szabaddá, hogy emlékművet
emelj a kertben, hogy saját
hazádban élj: egyél és igyál.

Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram - 2015. október

kimosta alólam a homokot
a tenger,
ott álltam,
fürdőgatyában;
kétségeiben elszánt ember,
 
hozzám közel
kihordatlan álmok papucsai a parton,
lépni kellene,
de csak az egyensúlyom tartom.
 
hullámok örök megérkezésben,
a szándék nélküli megsemmisülés
öröme örvényekben forog,
egy-egy csepp rajtam falja fel önmagát,
és észrevétlenül, puhán, elpárolog.

Báger Gusztáv: Vadászösvény

a nyomába eredés
izgalma elszántsága
a nyomába szegődés
szakmája filozófiája
hogy nem hagyja abba
amíg el nem éri
meg nem kapja
rá nem ismer
belé nem hatol
és akkor mi van
mi van akkor
ha sikerül elcsípnie
és tulajdonába kerül

Czipott György: Árnyékcsúszda

    (vetület)
örökkön
mindenségkása
valahány átellen pontján
ugyanott
ne mondd hát nekem
fogytán az időm

    (katekizmus)
finommá porított csontok
végérvényesen csak
finommá porított csontok
milyen senkik
rózsaablakok szentjei
karácsonyi gyertyák fölött

Deák Mór: ANYÁM ARCÁN

tegnap este esőt mostam
cseppenként megszárítottam
földobtam a levegőbe
reggel harmat lett belőle

azt a fűszálakra szórtam
a pára fölkapta onnan
tőle elkérte egy felhő
forgatni kell akkor megnő

míg napot szelidítettem
de azt is csak kint a kertben
hagytam hogy a szívem szóljon
mikor fordul be a sarkon

Füzesi Magda: A formán innen

A domboldalon
fészket rak az ősz,
a szénaboglyák
földbe gyökereznek,
hazudj, jó tükröm,
pár ránccal kevesebbet.

Az ég peremén
hideg hold matat,
beszövi csenddel
a fakó vidéket,
miért is kérded,
hol van a vége,
kezdete-vége
a napnak?

Fülöp Kálmán: Igazi arc nélkül...

Igazi arc nélkül
nem lehet
arc

igazi cél nélkül
nem cél
a cél

mesélő tarlókra
taposott ösvények
érvágta homlokán
átfúj a szél

Gaál Áron: Unikornis a lombhullásban /Единорог в листопаде/

Az Egyszarvút küldted el értem,
Hogy vezessen régi világokon át,
A fájdalomból, ami bennem égett,
A láz labirintusából ki – és tovább,

És tovább egy távoli hímes mezőre,
Ahol lepkékben gyönyörködik az Ég
Hajnalban, s míg álmosan, felkelőben
Harmatban fürdik a Nap – a Szél

Kecskés Béla: Magammal viszem

Megnézem jól mindennap a világot,
mely szép és rút, de legalább valós:
mert bármikor itthagyhatom már
— súgja fülembe a jós.
Végigjártatom szemem pejcsikóit
smaragd mezőin, porzó útjain,
s lenézek mozdulatlan arccal:
mit tükröznek a mélyben kútjaim.
Som és Papi közt a kis akácerdőt,
az égre célzott messzi tornyokat —

Oravecz Diana: Szemfényvesztő

Recseg az illúzió, megtörik rajta a hamis fény;
templomba engedett apró szemfényvesztés.
Visszhangzott kívánságok ekhóként halt szavak,
csak saját hangján zengett az öreg márványhalmaz.

2010.10.25.

Pethő László Árpád: HAZAFELÉ

Mikor a kocsmák
még  sakkcsaták  színhelye
és istené volt

akkor lehetett
igazán a szellemé
az ember fia

most már süllyedés
táján – végül  „illatos”
véget mérhetünk…

Varga Rudolf: VISSZA A BABARUHÁT!

Úgy, de úgy szállna,
vagy valami égigérő
fa csúcsára holdnak támasztott
lajtorján hétpettyes
katicák után mászna,
gyí, táltos! gyí, te fakó!
régi sebek nyerítsenek,
fájjanak, korcsul forrt csontok
sajduljanak, szakadjon varrás,
nyereg, legyen,

Zonda Tamás: Híradó

A Jánusz-arcú fény már halódó,
kinn töpreng a hó vagy dér szipog,
benn villog a képernyő, mint
hajnali napsugár a léckerítés verklijén:
gengszterek babrálnak térképünk felett,
gigantikus rabló-römiben csonkolt
hazánkra klórmeszet löttyint
a győzelem vicsorgó mámora,
hullahegyekkel bűvészkednek  buldózerek,

Győry Dezső: Ars poetica

Lejárták magukat a mazna nyafkaságok
s nyavalgós nyim-nyám lelkek halk bágyadt sóhaját
csak elrettentő filmben iszonyítja elénk
gépharcok vértengerét kiállt hősünk: a ma.

Postakocsi, szélmalom és rózsaszín levél
beteg szentimentális kamaszlányként fut el
a repülők, mozik s a gyors búgó telefon
lüktető diadalmas asszonyi vágya elől.
Másult világban be megmásultunk mi is,
be vadabb, be szenvedőbb, be nyomorultak lettünk,
be összezavarodtunk, be igen gyötrődünk
régi nyűgből ránkszorult szűk hurokforma alatt
s úgy keresünk, kívánunk újforma életet.

Márai Sándor: A varázsló

Már el kellene dobni a játékok tarka matricáit
És leülni csukott szemekkel a magányosság hideg cellájában
Már elmúlt a játék és nagy, bozontos árnyékok jöttek
A réten hűvösödött és én üres kezekkel álltam.
A pajtások elbújtak a sötét házakban és szuszogva
Esti imákat hadartak és nagy findzsákból itták a biztos levest
De én csillagot festettem homlokomra
S elmentem a hegyeken át és halkan gajdoltam az éjszakákon.

Mészáros József: Hívott a föld

A végtelen rónák felett, nyári napfény kacag, nevet,
Csókolja az áldott földet, szerelmesen, vágyón, szépen,
Mesés titkok suhannak át a virágos illatréten.
Méltóságos folyó parton, a végtelen rónák felett;
Nyári napfény kacag, nevet.

Messze városok ködében, hazug minden mámor, éden.
Úgy lopja el a lelkeket, hamis fénnyel, csókos tűzzel,
Viharzik a hazug élet, tele szennyel, tele bűnnel,
Nincs kitérés, nincs megállás, messze városok ködében;
Hazug minden mámor, éden.

N. Jaczkó Olga: Tükör előtt

Utállak homlokom, te művészívű boltozat!
Nagy eszmék látszatát freskózod magadra,
pedig törpeálmok melegágya vagy.

Megvetlek szemeim hamis zafír éke!
Csalfán égszínben kelleted magad,
nem tárul őszintén tárnád poklos mélye.

Ölvedi László: A föld

Folyó mentén, faluvégen, arra mentem épp a réten,
Ahol az út, kis erecske, virágtengerbe szakad,
És zuhogva, muzsikálva ömlik forró színpatak.
Bíborfelhő leng a fákon tündéreste csókja képen.
Folyómentén, faluvégen, arra mentem épp a réten.
   Éreztem, hogy hív a föld.

Hazavár az idegenbül, hol az élet harca zendül
És dühödten tülekednek éhes, kapzsi milliók.
Miért szállasz messze-messze megtépett madárfiók?
Ott megöl a véres mámor, itt a fű is dalba zsendül.
Hazavár az idegenbül, hol az élet harca zendül,
   Egy tékozló rossz fiút.

Szenes Erzsi: Kétely

Magamba, mint kútba, naponta arany vedret merítek,
Gyöngyöző ital, amit felszínre hozok,
Naponta megmámorosodom
S a gyöngyöket boldog-boldogtalannak osztom szerte szét.
Magamba naponta arany vedret merítek
S a szívem ilyenkor ijedten kalimpálja,
Hátha csak gázló s nem feneketlen kút vagy
és örökké frissítő forrást nem rejtegetsz?

Arany-Tóth Katalin: VÁRAKOZÁS

Ma csendben átöltözöm
mosolyszínű reggelek
csillanó, friss fényébe.

Villanásnyi ünnepem
pirkadatnyi lélegzet
csupán. Futnék elébe,

hogy itt marasztaljam szűz
tisztaságom vánkosán
e koldus-szegénységbe',