Sógor Zsuzsanna: Kísérlet

hullámokban támad az érzés
én hullámokban ellenállok
tudván létezik az interferencia
a két ellentétes irányú hullám
kioltja egymást

fizika kontra emóció

nem oltja ki

az eredmény

emocionális cunami

eso

Szakál Gábor: „VALAMI NAGY-NAGY TÜZET KÉNE RAKNI….”

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni….”
  a megdermedt lelkek,hogy fölengedjenek –
  közös vágyainkat új szívekbe zárni,
  hogy új vérrel,új hitet teremjenek.

  Valami nagy-nagy lánggal kéne égni.
  kicsinek,nagynak – férfinek és nőnek ;
  az ősök imáját kell itt most rebegni,
  ellenszegülve a mostoha időnek….!

  Valami nagy-nagy csodát kéne tenni,
  hogy újra nyíljon ezer óvoda,
  hol a drága édesanya nyelvén,
  ébredne újból Csipkerózsika.

  Valami nagy-nagy szelet kéne vetni,
  hogy vihart arassunk sűrű égzengéssel,
  elsöpörve mindent mi csalárd,hamis,talmi,
  hogy kitisztuljon az ég derűs fényözönnel….!

 szozattovabbacikkhez

Szentjánosi Csaba: A CSAK versek ciklusából:

Csak a tükör, csak a lány,
én bekukucskálok a verssel hozzá,
csak a magány-maszkja…
ahogy szerelmes kezével eloldozná.
 
Csak egymásra vetett lába,
csak lábujjain a körömnehezék,
csak melle navigálta hálóing:
az átlátszó vágyú bizonyíték.
 
Csak teste határvonalán a háború,
csak a megmenekült pillanat,
ami az óramutató balettcipőjén,
az örökkévalóságba elszalad…

*
Csak az ébredés,
csak az éhes állatok,
csak a kiskacsa, akivel
az udvar végébe szállhatok,
 
szozattovabbacikkhez

Taizs Gergő: Cirkuláció

            - haikuk -

1
egy rossz mozdulat:
megcsúszom, beléd esem,
elhagyom magam

2
nincs becsapódás:
mint légköri nyomás, fel-
felé(d) zuhanni

3
csak a lendület
visz tovább. súrlódunk, fék___
távon elégünk.

4
négyórás ciklus.
ébredés. már egy hete
csak a hiányod.

Vadady Attila: Az én miatyánkom

Mi Atyánk kiért vagy a mennyekben?
Megszenteltetném a Te neved, ha eljönne a Te országod,
és meglenne a Te akaratod végre a földön is, mint a mennyekben.
A mindennapi kenyeret add meg nekik ma, hogy ne vétkezzenek ellenünk,
és végre megbocsájthassunk nekik, ahogy Te is megbocsájtod vétkeinket.
Ne vígy minket, a tétlenség kísértésébe, hogy megszabadulhassunk a gonoszoktól,
és végre Tiéd legyen az ország, a hatalom, és akkor Tiéd lesz a dicsőség is.
Ámen!

Valek Tünde: Csillagpor

„Porzik a híres országút, s lomb sincs, fű sincs, s messze sincs kút…”
            [Sinka István: Poros kalapon égi gyöngy]

Hol búbánat oson lépteim nyomán
Mit ér a szabadság: Rózsaszirom, Csillagsugár
Út mentén sarjad a Könnyviola
Megannyi terv torz ábránd káprázata
A színes szivárvány színtelenné fakul
Szüntelen jót kereső életemre alkony borul
Vasfeketébe öltözött a kemény remény
Öreg anyóka képében almát nyújt felém
Mosolyog az alma, pirosan, üdén
Édes, friss illata babonáz, megigéz
Bánatom, mint rongyos ruhám, ledobom
Édes almám örömmel harapom
Nem gondolok, búval, halállal
Felfénylek lelkem emésztő lángjában
Hagyom a világrügy, belőlem sarjadjon
Terüljön nagyvízen a ringó Napmosoly
Kösse össze a sok csillagport
Így válok magam is: csillagporrá csillagporból

„Végtelenből így is végtelenbe érek”
[Sinka István: Sötét esztendők]

                                              2017-05-14

Varga Rudolf: SZAVAK NÉLKÜLI

Nap. Hold.
Veron. Rudolf.
Anyám anyja. Anyám apja.
Veron. Rudolf. Rudolf. Veron.
Nap és Hold ti vagytok,
homlokráncaitok pókhálója mögött
láthatatlan szállal szövődnek
szavak nélküli titkok.
Kacagásod elsárgult
fogain, rücskös
borvirágorrodon csillan, csillan,
Veronkám,
csillan valami világon túli sugár,
szinte sütsz, sisteregsz,
a befelémosolygó
huszár bűnbocsánatért
tán még most is ott, ott botorkál
irombajárásod nyomán, betyárok
lajbijáról legombolt rézpityke
szelíd szép szeme, púpot cipel,
bűnei batyuját, szolgálja súlyos,
súlyos adósságát, sarkantyúja gyilkos
sárba ragadt, elmasírozott
hetedhétországon túlra,
ki tudja hova,

szozattovabbacikkhez

Alföldi Géza: Se jobb, se szebb!...

Magyarnak lenni oly nehéz,
a nehéznél is nehezebb!
De nincs is nála magasztosabb,
se bódítóbb, se jobb, se szebb!

Kárpátok

Fáy Ferenc: Zsoltár szürkületben

Kiejtelek, s a porban összetörsz.
Kimondalak és elgurulsz a fűben.
Vad fák takarnak, álmos tengerek
e fegyverek közt baktató időben.

Nem írtam rólad verset. Csak veled,
csupán veled dadogtam el, hogy élek!
Most állok bambán, mint a kisgyerek
s nézem hullámzó, érett szenvedésed.

Azért születtem, hogy tízmillió
szegény helyett, nyelvem földjébe vetve,
kaszáik alá sárguljon erőd
és így lehess a dolgaik követje:

a láncrafűzött csend, a nádasok,
tatár égette kazlak hírvivője,
ki bújik hogy ha kell, de átvezet
– a láp között – a megtartó időbe.

szozattovabbacikkhez

Feketéné Korény Lívia: Késői vendég

Késő van. Lámpák fénye izzik.
Az óra üt, olvasom: tízig.

Az ablak nyitva, s repül felém
az esti szellő gyors szekerén

nagy, nagy fehér pont. Ni, lepke! Bután
rohanva kap a fény után.

Neki az íróasztalomnak,
a szerte-szétszórt limnek-lomnak.

Rálibben most a tetejére…
Helyezkedik, óvatos-félve,

mert zöld ez is, mint kint a mező!
Biztatom: Bátran, csak jer elő!

Közeledik… Lám hajt a szómra,
s bámul a tollam hogyan rója

a sorokat, mint barázdákat.
Könyvemre ül, mi sokkal bátrabb,

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Fészek

Ha semmi más nem jut eszembe
beállítom magam a térbe
öltözöm sárgába fehérbe
s nézem az űrbe nagy merengve

kegyetlenül csapkod az égbolt
fényostorral csillag-cigányok
szemmel gesztenyehajú lányok
míg azt nem mondom hogy elég volt

na meg nyilván a sok bolond köd
rózsás jövőről suttog gajdol
s kinek sok volt már búból-bajból
fejem körül száz bolygó röpköd

hamarjában fájó üresség
lep meg ilyet még nem ismertem
mintha valami üres telken
találnának a józan esték

vak sejtelemben szertenézek
holdak napok megannyi oltár
megreszketek míg látom ott áll
kibontva már az égi fészek

Arany-Tóth Katalin: ŐSZI (V)ILLANÁS

Tarka színekbe öltöztek az ágak,
a levelek rozsda-táncot járnak.
Mint farsangkor a búcsúzó február,
a szeptember is új kapuban áll.
Átlép küszöbén a borérlelő ősz,
és napról napra hűs széllel időz.
Vállunkra rakja az ünnepek terhét:
csizma, kabát üres zsebtől nem véd.
A hiány szívedtől szívemig árad.
Ne keresd nyomát a boldogságnak!
Elillant az a nyári napsugárral,
nem őrzi más, csak csöndes madárdal.
A lombok hulló levelei között
egy elrejtett fészekbe költözött
a könnyű sétákba rejtett kacagás,
a kristályvizű patakcsobogás.
A lepkék távolodó tarka szárnya
összebújó lépteinkbe zárta
a nyár ezerszínű rózsaillatát.
Csak emlékké vált varázs ölel át.
Ősz van. Ködbe simul a volt-pillanat,
de szépsége a szívemben marad.

Bak Rita: Korholó

Nekem is megvan
a magam baja.
Nem érek rá
a tiedre.
Ne terhelj.
Fárasztó vagy.
Én olyan jó vagyok.
Csöndes és szelíd.
Mindent
megcsinálok.
Kontrollálok mindent.
Bezzeg te,
te reménytelen.
Menthetetlen
senki.

Bátai Tibor: a megmagyarázhatatlan

az iskola udvarán éreztem először
harmadikban
 
pedig minden ellene szólt
 
a nyakban szűk kisdobosing
a sötétkék rövidnadrág a fehér térdzoknival
a magasszárú lakkcipő
a felvont szemöldökökkel felügyelt alakzat
feszengő várakozása
az indokoltnál jobban pattogó vezényszó
egy idétlen orvtámadás a mögöttem állótól
a dobpergés
a csapatkürt fojtott vihogásra ingerlő hamis hangja
 
szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Ennyi

Dombtető? Vagy bányamély?
Másra mód nincs – hát remélj.
Ám ahhoz, hogy többre vidd,
lét-időd már túl rövid.

Sokba fogtál, lett kevés –
ennyi, lám, a számvetés.
Félberoskadt terveid
halmaza tetemre hív.

Nyakadon egy szösz-kötél,
hol fékez, hol ösztökél,
körbeszegi torkodat,
szép szelíden fojtogat.

Csák Gyöngyi: Törvényszerűségek

Őrült szavakkal
komolyan játszani csak
bolondnak szabad.

***

kinek kitépik
szárnyát magában gubbaszt
földhöz ragadtan.

galambtetem

Czipott György: (ez már idegen)

ez már idegen
megfeketült szavak
kápolnaküszöb alatt
és kifeszített karú
koldus szögezve szélbe
*
ez már nem
acélsodronnyal pórázolt
szeretninyívó kutyák
és ujjvastag aranylánc
szelídszeműprimás órazsebben
*
ez már elveszett
valami fényes zárvány
sárigtiport emlékcondrákon
és megjegült fűszeresbor
bűntenyésztő ítész kezében
*
szozattovabbacikkhez

Deák Mór: JÓ

annak jó
aki oda
a föld lett az otthona
nem fél
ha a nyakáig
fekete kígyó mászik
annak jó
aki halott
nem tapossák
nem tapos
nem baj
ha szívében
béka ül félig ébren
annak jó
aki nincsen
azt szereti az Isten

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc : alkatrészegész

Vagyok az aki
valakinek
én is valaki
sértő néha sértett
értőn meg nem értett.
Minden az ami
valamiben valami
alkatrészegész
egy ív a körbe
lapátnyi föld
a nagy gödörbe.
Hullok,halok
félek élek
kis világ
az Egyetemben
kitakarva
temetetlen.

2017.06.12.

Fülöp Kálmán: Fáj az űr

Ma már csak a megmaradt
forásait kortyolgatom a
valamikori gyermekkornak-

a rongylabda csacsogó bénaságát,
amelybe ha néha bele rughattam
görcsbe húzta a meztelen lábam

sétáim csendjén
göröngyös útakon
cipőt kimélve
mezitláb jártam

azok voltak az igazi
szép idők,múltamból
néha ma is
emlékeimbe visszatérnek-

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Mindhiába

Számon lakat. Diktált gondolat.
Szabálytalan így. Szabályos úgy.
Mérföldkövek, hipp-hopp, gurulnak.
A falon innen, s a falon túl.
Ide-odatartozás.

Mankó. Topogás. Helyben járás.
Úgy tűnik, hogy a sorban állok.
Szabadság! Visító viszolygás!
Tán Istenre, csodára várok!
Ide-odatartozás.

Fátyol mögött homályos Tükrök.
Szemem Isten-fénye halovány.
Köröket futok, mindhiába!
Mélyen szunnyad az érzésdugvány.
Ide-odatartozás.

2018.01.16.

Ilyés András Zsolt: Árnyékfedél

Miért lenne bármi is muszáj, ha semmi nem biztos?
Félünk attól, amit teremtettünk…
Isten háta mögött,
amíg épp szundikált, belefáradva a fölöttünk való őrködésbe,
hogy folyton terelnie kell bennünket a szabad legelők felé.
A tiltott gyümölcs kísértő íze még  mindig elfordít,
jobb ma egy átfutó bizsergés, mint holnap a holnapután.
Szerzői jogot sértesz! Nem lehetsz alkotó, ha te magad vagy az alkotás,
Isten a művész, az ember csak utánoz, a maradékból választhat Anyagot.
Amikor a földobott kő visszahull… neveletlen fejedre,
az nemcsak gravitáció, hanem atyai szigor:
     A kő marad! S te is ember a helyeden!

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Légy kegyelmes!

Nem mindenütt van kegyelem.
Helyét még a harag vagy a sértés fedi.
Ne, nem mondj magadba se semmit.
A gyász olykor Isten, nem emberi.

De vannak idők amikor még ezek is összerogynak.
És úgy fáj a szív, ahogyan semmi más.
Légy kegyelmes, légy kegyelmes!
Könnyebb úgy a gyász.

pitypang

Kapui Ágota: Érzem

Érzem, ahogy lélegzik a múltam,
szaggatottan szed még levegőt,
ahol járni s beszélni tanultam,
nem lát fényt és nem remél jövőt.
Görnyedt hátán tartja még a házat,
hegyeket s a vízmosásokat,
új barázdát szánt majd az alázat,
ajtót nyit és bárkit befogad.
Szülőföldem arca megkövezve,
- járdaszélen  bomló hordalék -
s házainkban lámpát gyújt az este,
ott vigad egy másik nemzedék…
Érzem, ahogy lélegzik a múltam,
voltak lelke nyomja mellkasát,
mindaz, amit egykor ott tanultam,
tőle messze talált új hazát.

freskó

Langstadler Csaba: Andival, Gyula városában

Gyulai hatás,
történelmét tanuljuk,
mint két 6. a-s.

Neked, a várudvaron
udvarolok,
a Ladics házban
ébredezik a múlt,
fölhúzva a rolók.

Köréd húzódik
a Rondella-íve,
a csónakázó tóban
a sok hal, ív-e?

Százéves cukrászdában,
ráncos a tortaszelet,
futottunk, mikor kifogtuk
az esőt, a szelet.

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Méreggel mérgem

J. I. R.-nek

Napjaidat nem zaklatom, napjaidat nem kísértem,
ágyad nélkülem nem üres, szádban nem ízetlen az étel;
nem óvsz és nem is védesz meg, semmit már érted és értem,
ha arcodba tolnám sem vennéd észre hogy arcom kétely.
Ujjaiddal idegesen nem is dobolsz az asztalon,
tagadni sem akarod hogy önmagamtól elvettelek;
a szavaimat fel már mindhiába is magasztalom,
vagy hajítom el, félig szívott csikkekként a tetteket.

szozattovabbacikkhez

Nagy Sándor: Ió

Kong az ürességtől a gyóntató-
fülke. Úgy látszik, itt már mindenki előre
meggyónta bűneit, és eszük ágában
sincs visszajönni. Mindannyian maguk
mögött hagytak szervetlen testeket,
hallgatásuk többet elmond róluk.

Bűneik később öltenek alakot,
lehet még el sem követték őket,
vagy ha követték is, úgy vélik, az csak
akkor válik vízzé, ha visszahangzik tőle
a harang is. Meg a terek zúgása.

szozattovabbacikkhez

Pororo Kátya: A szabász

    először vonalakat rajzol
majd tűket szurkál finoman keze
óvatos fércmunka következik
majd kiollózza a lényeget
kiszabva leendő életed
tetszetősre tervezett
eladható eleganciáját

    zubbonyodba bújva tetszelegsz
míg meg nem hasad a szövet

    foltok nem ékteleníthetik ruhád
hát hagyod
hogy az újabb holnapok szabják át
kelletlen mosolyba bújtatott
léted anyagát
s a napok sorsmintái között
elveszik észrevétlen
aki lehettél volna
a meztelen igazság

Reke Balázs: két dolog

két dolog –
ne korlátozzuk egymást
ne basszuk át egymást
ebben egyeztünk meg
egyetemista lány – egy nap mérnök lesz
mosogatófiú – egy nap író lesz
és ott volt játszóterünk
huszonhét négyzetméter
alsóváros szívében
szoba-konyha csupán
sötét lyuk
kihúzható régi fotelágy – a szoba fele
te oldalad
én oldalam
középen elválasztó fa – szocreál fogamzásgátló
azon kínzom csípőcsontom minden éjjel
kiflivé bénult alak mögötted
pedig enyém a napos oldal
az ablakhoz csak én férek
de nem kell a fény
csak hátad és feneked melege
pucéran fetrengve a kánikulában
szombat délután –

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Némely alkonyon

Némely alkonyon a kétkedés
néz be a sötétülő ablakon.
Méregeti hited tartóoszlopát.
Vizsgálja tetteid.

Él-e a hármas egység?
Koherens-e a cél, a feladat,
a megvalósítás?

Izgatottan véded igazad.

- megtettem amit lehet...
- amit a körülmények között...
- az ellenszélben...
- segítség nélkül...
- ami elvárható...
- és azon túl is...

Ott áll egész éjjel az ablakod alatt.
S te fogalmazod az újabb válaszokat.

2017. december 31.

Szakál Gábor: E c h o a v é g e k r ő l

szikráznak a sziklák,
a kövek morognak
a felszentelt papok
vizet prédikálnak
a megriadt oktatók
befelé fordulnak ;
de a tiszta lelkek
egy életre szóló
testvérrel vitázó
tiszta szívre vágynak ;
mindíg megfelelni
a Szózat szavának.....  

szozattovabbacikkhez

Taizs Gergő: Négy évszak

- haikuk -

1
barna falevél,
ásító bogár: hellót
kiált a tavasz

2
kőnek ütődve
ketyeg rekettye szélfútt
sárga virága

3
átázott a nyár
zöld szövete, varjú száll,
ködöt sző a táj

4
mint fatörzsre, úgy
húz évgyűrűt ujjunkra
udvarló halál

Valek Tünde: Ablakszemek

„szemem rajzolta meg alakod szívemben,
s szemeid szívemre nyíló ablakok,    
melyeken besüt a Nap, és gyönyörrel néz Rád.”
/Shakespeare XXIV. Szonett –részlet/

Erdőm újabb kalandos útra hív engem
Ózondús zöldjében fürdik a lelkem
A megszentelt ünnepi csendben
Fülem neszekre, szemem mozdulatra vár
Agancsos fák közt egy ölest ölelni varázs!
Hallik a patak locsogása, a bagoly huhog
Madarak csacsogása, s szárnyuk hogy suhog
Nyestek, rókák és megannyi vad
Osonva, dobogva zörrenti a finom avart
Páfrány remeg, ernyője lebben
Fák levelei közt serken a beszély
Ágak között táncol a haragvó szél
Mélyről, morajlón hördül az ég
Az erdőt sötét árnyak lepik
Mint egymásnak feszülő szarvasbikák
Szél vezérli ágagancsok bősz csatáját
Az eső megered, egyre csak ömlik
Égi zuhany alatt tisztul a táj

szozattovabbacikkhez

Varga Norbert: Az erdő mélyén

Valahol az erdő mélyén furulyázik egy kis tündér,
Valahol ha meghallják, az erdő mélyét is kiirtják.

Valahol az erdő mélyén, ott is lakik fekete tündér
hogyha ez egy mese volna, Rám nagyon haragudna
elmesélem a legféltettebb titkát:
örül, ha a legkisebb tündért bántják,
S ha a szívében jó volna, táncolna, furulyaszóra.

A valóságban nincsen jó tündér
legfeljebb ha a szemembe néznél.
Ott a fekete tündér se létezne
de a  kis tündér sem,aki zenélne.
Valahol az erdő mélyén furulyázik egy kis tündér,
Valahol ha meghallják, az erdő mélyét is kiirtják.

Varga Rudolf: VILÁGVÉGI CSÁRDA

Talán bőrén
a hajnali pára,
kiskocsmavagy szemének
mágneses sugara?

     Mi ez a mandarin
szerelem?

               Zsigeres
haláltánc, talán a se vele,
se nélküle
cirkuszi porondja?

     Válaszolj, világvégi
csárda: Miskolckocsma!

     Fanyar füveid
örvényében, macskajajos
járdáid huzatában,
megváltó szeszeiddel,

szozattovabbacikkhez

Ványai Fehér József: Elválik, elvásik

„Örökkön örökké nem lesz
Soha”, a múlt idő maga-
Magát vájja ki a földből,
S mit feldob, sötét anyag.

És amíg az ember belé-
Hull a semmi sűrűjébe,
Elválik és elvásik, mi
Sors, élet, halál – e három.

Az alsó és felső világ,
Lent titok, fent bizonyosság,
Nem lesz soha örök körön,
Ami elvásik – elválik.

Alföldi Géza: Lázadó kérdés

Minek van szép szó, zene,
ezernek kalács, míg százezer szeme
könnyben úszik, mikor este
nincs mit enni, és jaj, egyre
többen kincs kenyér!

Minek van szép szó, zene,
a szegénynek kék szeme,
hogy lássa,
füle, hogy hallja,
hogy kérje: szája,
hogy akarja: karja,
mikor nem segíthet rajta!

Istenem, Uram!
ha már szegénységet adtál,
ha különbséget tettél
ezen a könnyes, véres világon,
mért rendezted úgy,
hogy a szegénység fájjon.

Flórián Tibor: Élni még

Sziklás erdőkig ér házam a hegyen,
mókusok jönnek és játszanak velem.
Milyen jó lenne élni még néhány telet,
havat lesni, esőt, mely áll és megered.
Élni felhőben, szélben és ködben,
s várni, míg hív anyám: érted jöttem!

 

ezustvirag kulcsoshaz liban 1280x854 copy

Kibédi Varga Áron: Rombadőlt a lemondás háza is

Rombadőlt a lemondás háza is:
csak szél marad és hosszú partok.
Iszom az éjszaka vizeit,
elvesztem színeimet,
a gondolat tájait járom.

Fény nélkül szebben világít
a határtalan ország,
ideg nem feszül, izom nem csábít,
eszméről eszmére lépek
szagtalan szelek közt.

Holnapra sorra veszem a partokat,
kijelölöm a szavak helyét,
ábrándok és eszmék között határt vonok:
de azután csak szél marad
és hosszú, hosszú partok.

Udvari Gyetván A. József: Szenvedő fajtám

Szenvedő fajtám, élő lármafa,
viharban edzett ősi titán,
dörgő villámok robbanó fénye
hitetlen népek bősz csatáján.

Fajták tengerében parányi cseppszem,
százszínű pille virágok szirmán,
harmat a fűszálon, sejtések árnya;
zord, sötét éjben reménysugár.

Szirtkő a múltban, végtelen térben
örökké élő rejtélyes álom:
időknek méhében zsendülő élet,
Nap, Isten öröme magpattanáskor.

Szenvedő fajtám, élő lármafa,
viharban edzett ősi platán,
az örök élet dicső himnusza;
zord, sötét éjben reménysugár.

Vitéz György: Naiv ének

A Gondolat vetetlen ágyán
fölhúzott lábbal üldögéltem,
láthatatlanná tett az este,
átlátszóvá a napi szégyen,
hogy haszontalan mikrokozmoszt
melenget napjával az ég
bennem, – s véletlen tartja össze
életem csillagrendszerét.

Ó, tudom, kérkedő panasszal,
hamis szégyennel szól a hangom;
bűvös értelme életemnek
árnyékom árnyékán csatangol
és megszólít a verőfényben,
minden alkonyig elkísér
és a fogyó hold hintaszékén
tótágast áll a kedvemért.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Apám, anyám odahagyott

Ki teremthetett engemet,
ki tákolt ily elsietve,
ilyen jeges csapásokra,
kietlen hangulatokra,
emilyen esti rívásra,
hétig tartó kesergésre,
hónap-hosszú nyöszörgésre!
Ablakokban sírtam este,
sövény alján reggelente.
       Apám, anyám odahagyott,
hagyván reám bocskort jégből,
hagyván a jeges nyomokra,
hideg falvak közelébe,
falvak kemény küszöbére.
Engem apám meg nem sirat
bátyám értem nem bánkódik
mély vízben ha megfulladnék,
halas folyóba merülnék,
marénák szememet marnák,
csukák fejem csutakolnák.
       Udvaraim oly hosszúak,
mint a fellegek partjai,
otthonaim olyan zordak,
mint a vadon határai.

Czipott György: Violavan titkok

még szívemtől lüktet
szemernyi mindenség
éjcsontvázán gyolcsfonálzó
számlálhatlan ér,
még magaűzött idő
tekereg halálhodó fény
árnyában lombuló
gondolattiszta idegekben,
még varként törvénytelepet
feszít sokágú lehetőség
nyűttborzas felszínére
nemlombult akarat.

már kitörettek falovak
hintásdélceg lábai,
már vér odaszáradt
könyöktúrt ablakcserepekre,
már hálózatokká dermedt valóság
avasfonákú tükrök mélyén.

– – –

viceistenek merengnek
tudhatlan világbádogokra
száradt borkarikák erejében,
zárlatszikrás kocsmacégérek alatt
Egyősten határanincs titkairól.

Deák Mór: SOKRA NEM

Sokra nem mentünk együtt, Uram.
A verseim voltak az imáim.
Ábelt neveltem s fölnőtt Káin.
Elpusztítani Istent. Ha van.

Sokra nem mentünk együtt, Uram.
Tízszer szóltál, én betartottam.
Szerethettelek volna jobban.
S boldogan lennék boldogtalan.

Sokra nem mentünk együtt, Uram.
Mégsem lennénk meg egymás nélkül.
A rossz is, a jó is fölépül.
Rád hasonlít, ha alaktalan.

Sokra nem mentunk együtt, uram.
Hókupac vagyok a kertedben.
Megroskadok, hogy mivé lettem.
Ezüst se voltam, ha Te arany.

Sokra nem mentünk együtt, Uram.
Lázadtam hatalmad ellen.
De csak így lehettünk ketten.
De csak így lehettem magam.

Ernst Ferenc: Ős - sejt - és

újjászületésem
órája ez
az első kalapács
ütés mi a
léthez szegez
kötöttségeim tudatában
bontogatom
becsomósodott
idegszálaim
kisimul minden
a saját magam
gyártotta vontató
kötélen nem fel-
hanem ki-
HÚZOM magam
meneküléseim
befejeződtek
a kezemben
tartott jövő
új EMBERT
faragott
megfásult
hétköznapjaim
száradó ágaiból

Fucskó Miklós: EROTIKUS HAIKUK

(relief)

Testlenyomatod
lepedő-reliefjén
matat a hajnal –

(Kiegyenlítődés)

Duhaj vihar dúl.
Csúf lányok szeretője.
Blúzukba kotor –

(Erotikus haiku)

A primadonna
harisnyás lábán fel-fel
szalad a szem-em –

(télvégi haiku)

Világít éjjel
két melled, mint hóbuckák
a szántásokon.

 

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Harmónia

Ott helyezném el önmagam
a végtelenség távlatában,
ahol a mindenség szava
harmónia,melyet ha kérhetsz
barátként van mindig veled

egy verssor édes ritmusában,
a zene tiszta hangjain,
a falról visszanéző képben,
a néma perc harangjain

s az időtlenség szálló porában,
abban is, ami nem lehetsz-
génjeimben hordozom önön világom
s verseimben az életet.

vegtelen

Gavallér János: Bánat út

Fa kérge alatt a szú
serceg bennem néma bú,
lassú sorvadás emészt,
alkalmazkodás-örvény
sötét-jelen-mélybe húz.

Értem én, verseny-küzdés
homokszemek pergését,
ám, tán feneketlen kút,
az út végig szomorú,
ha hátrány az örökség!

Istentől származunk mind,
s más hátán járunk mégis.
Mindenki csak lépcsőfok,
egy másik ember-úton,
más hátán járunk mégis!

S tapossuk érzés-sárba
a másik érzést. Hajrá!
Győztes ír történelmet,
való veszít értelmet:
Hátrány Istenhit. Bánat.

2017.11.29.

Kapui Ágota: Irtások

Hófödte múltunk fagyos tájain
a tél baltája csattog valahol,
és zsugorodnak dermedt napjaink,
s a hegy gyomrában mozdony zakatol.

Fagyzugos csendek álmodnak hazát,
testvért, szerelmet, mindent mi hiányzik,
és kínos rendben szorongnak a fák,
kidöntött testük útra lökve fázik.

És felharsanó szél melódiák
fütyülnek fényes csillagok között,
a fenyvesek, mint roppant orgonák,
lelkük sípjába dallam költözött.

Mert fogyatkoznak sűrű soraik,
a balta kínja kérgükbe talál -
és hosszú sorban vonszolja az úton
megsebzett törzsük irgalmas halál.

Móritz Mátyás: Esküvések

1.

Aradi tizenháromként
szereztek maguknak nevet,
kik az életük árán sem
vállalták a gyalázatot;

és hittek a szabadságban,
végsőkig, és mindenekfelett,
mikor nem akadt marok föld,
mit magyar vér nem áztatott.

2.

Azóta nagyot fordult a
föld velünk, ez a nagy kerék,
hol a múlt feltárásával,
nagyon sokan felhagynának;

még a hősök emlékét is,
éjfeketére festenék,
úgy félve akár a tűztől,
félve ha feltámadnának.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf