Tompa Mihály: A lány szeretőnek való…

tompaszerelem1Nagy múlatságom van: barátim
Szünetlen házasítanak;
Mátkája voltam hírben immár
A táj minden leányinak;

De én csak azt mondom mosolygva:
Ki megnősül, bizony bohó!
Ne házasítsatok, barátaim,
A lány szeretőnek való!

Szerető...! e lángkép lelkemben
Ugy melegít, tündöklik, ég!
Minő bágyadt, élettelen szó,
Mi árva eszme: feleség!
Amaz forró, mint a zsarátnak,
Ez hideg, halvány, mint a hó;
Ne házasítsatok, barátim,
A lány szeretőnek való!

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Fiatal szívek kórusa

Bennünk az élet orgonája zúg,
Virágos erdők Pán-zenéje zeng,
Amerre jártunk csillogott az út,
De most a sorsunk végtelenbe leng,
Bús szekerünkkel megfordult a rúd,
Kék csillagok közt jár a regement, -
(… Havas tejúton ezrek tűnnek el
S a távozóknak szíve énekel.)

- Szép volt az élet, - májusok zenéje,
Kora tavasz és nyíló ibolyák
És sétálni a lánnyal kéz a kézbe’
Folyók felett napfényes hídon át
És futkosni a vadvirágos rétbe’
És szürcsölni a vágyak tűzborát. –
 (… Havas tejúton ezrek tűnnek el
S a magasban a kórus énekel.)

Ifjú szívek, ti elveszők, ti árvák,
Szegény szívek, - örökre távozók,
Ó zengjétek az élet áriáját:
- Szép volt a tavasz, édes volt a csók,
Még ifjú testünk ünnepórák várták,
Boldog lelkünkben hegedű dalolt, -
Most lépteink a végtelenbe döngnek
És új tavaszok többet sohse jönnek!

                                   1916

Farkas Imre: Nóták

1.

Gyergyón innen, vagy még azon is túl,
Hat cifra ló hányivetin indul.
Arany zabla, gyémánt patkó,
Tiszta fehér az a hat ló,
Tiszta üveg mögöttük a hintó.

Mért is jöttél üveges hintóba,
Mért nem jöttél csak úgy, gyalogsorba,
Ázva-fázva, rongyolódva,
Akkor is maradtál volna,
Tán a szívemre borultál volna.

2.

Megállok a keresztútnál,
Ahol nyáron annyi fehér virág van,
Visszahoz a szívem ide,
Akármerre járjak künn a világban.
Vándordaru búcsúzik fenn,
Dér csillog a levelen
Dérütötte avar között
Parányi kis lábad nyomát keresem.

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Iglón

Zene szólt a templomelőtti téren
A virágborította fák alatt
S az áttetsző, estéli szürkeségben
Reszket valami régi hangulat.
Könnyű ruhákban, szinte észrevétlen
Közeledik egy ifjú lánycsapat,
Már lesnek rájuk jókedvű diákok,
A szél útjukra szórja a virágot.

Bizton van köztük egy aranyos, szende,
Meg se hajlik a fű, ha rátapod.
Érte gyulladt egy ifjú szerelemre
Kinek lelkében meg nem írt dalok
S amíg köröttük pompázó színekbe
A tavasz minden sugara ragyog,
Szövődik szívük egyszerű regénye,
Egy mosoly, egy könny… és azután vége.

Fog az a fiú még állani búsan
Itt, a virágbelepte fák alatt,
Ha majd ott kinn, a terhes életútban
Kitépték lelkéből a vágyakat.
Fog egyszer még itt, az esti borúban
Merengeni egy karcsú lányalak,
Oh, ők is vissza fogják sírni még
Első ábrándjuk színes idejét!

Csatkai Endre dr.: Gyóni Géza tevékenysége a soproni Kultúrában.

1911-ben indította meg Röttig Odó soproni nyomdatulajdonos a Kultúra című szépirodalmi folyóiratot. Kiállítása olyan volt, hogy azóta sem jelent meg a magyar vidéken hasonló nagyszabású időszakos írás. Munkatársai sorában megtaláljuk a legjobb fővárosi és vidéki írókat. Ugyanebben az időben élt Gyóni Géza is Sopronban és egy ideig éppen Röttig Odónál a Soproni Napló szerkesztőségében dolgozott. Természetesnek tűnik fel, hogy a Kultúra is munkatársai sorába iktatta az akkor már jónevű fiatal költőt. Gyóni leghívebb soproni barátja, Richly Rezső ebben az időben maga is újságíró, visszaemlékezéseiben erre nézve ezt írja: „Gyóni Gézától tudtommal egyetlen egy sor sem jelent meg a Kultúrában. Itt-ott pesti folyóiratokban megjelent egy-egy verse, annak bizonyságául, hogy érdemes írnia, hogy megbecsülik tehetségét, de a Kultúrába nem írt. Jelentett azonban a Kultúra Gyóninak egy kis anyagi előnyt, havonta 20 koronát, amiért a szerkesztői munka alacsonyabb rendű részét, a korrektúrát ő végezte.”[1]

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Ezt az utat végig kellett járnia…

A latin közmondás csak féligazságot állapít meg, mikor azt mondja, hogy a könyveknek megvan a sorsuk. Ha a könyveknek megvan a saját különös sorsuk, mennyivel inkább megvan íróiknak! A háború tornyokat ledöntő, határokat elsöprő, eget, földet megrázó légtölcsérébe kellett kerülnie, hogy azzá legyen, amivé lett. Ennek a világviharnak kellett jönnie, hogy letépje szelíd életének ablakait s új, a régitől egészen különböző levegővel töltse meg lelkét.
   Ha nem válik be katonának, ha felmentik, sohasem jött volna olyan izzásba, hogy páratlan sikerű verseit kiteremje. Az ő költői útját a háború minden kínján és minden elragadottságán át rajzolta a sors ceruzája. Ezt az utat végig kellett járnia, hogy betöltse költői sorsát.
   Mint ahogy évmilliók előtti egyéni dráma juttatta a skarabeust, vagy színes pillangót ritka kőzetbe, hogy azután ma múzeumi tárgy legyen belőle, úgy Gyóni Gézát is a nemzet tragédiáján belüli egyéni sorsdrámája a nemzeti irodalom vitrinjébe.

1937

/In: F. M.: Gyóni Géza [1884-1917] Tanulmány és bibliográfia. Dabas – Szentendre, Dabas Városi jogú Nagyközségi Tanács, Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, 1984; p. 15-16./

Schulcz Ferenc: Kiadatlan Gyóni versek egy szőke soproni asszony leveles-ládikójából

A háborús magyar nosztalgia tragikus életű magyar énekese, Gyóni Géza Sopronban élte le hajszolt életének egyik rövid, de legviharosabb korszakát. Két nélkülözésekkel, lelki tusákkal teli esztendőt töltött el Gyóni Géza Sopronban, ahol először kóstolt bele az újságírásba. A „Soproni Napló” szerkesztőségének volt 1909 és 1911 közt a Benjaminja, bizony gyenge fizetéssel. A lobogószemű temperamentumos fiatalember rideg falak közt élt Sopronban. Néhány pajtása akadt ugyan, akik megértették és megszerették ezt a búsarcú, színes és mélylelkű embert, akik meghasonlásaiban újra felbátorították, de a hűvös, más véralkatú várossal nem tudott megbarátkozni.
    Magába merengve, búsarcú idegenként kóborolt a soproni utcákon. Ki törődött a kócos, rongyos nadrágban csatangoló fiatalemberrel, aki tudatában a maga emberi értékének és zsenijének, kétségbeesetten tottyant le lapzárás után a kocsmaasztal mellé, hogy vergődésében kissé megpihenjen, a sorssal rövid fegyverszünetet kössön…

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Álom a sátorban

Már Észak véres éjszakái
Mögöttem lesznek. Délfelé megyek.
Köszöntlek áldott róna, erdőnk fái
S vértől pirosló kincses szent hegyek.

A dombon, melyről falum látszik,
Könnyel köszöntöm a drága határt.
Zsoltáros ajkam érinti a földet,
Melyen rabolva bitang csorda járt.

Halleluja! új mese-ország;
Áldott új magod, zsendülő mező.
Halleluja! megcsókolom a szent nőt,
Aki elébem lelkendezve jő.

Karját karomba büszkén ölti,
S megállok vele a kapuk előtt,
A hős társakat dallal köszönti...
S megkeresem a gyóni temetőt.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Bilincsek utján

Ez a bilincsek országutja;
S akik előttem itt haladtak,
Sötét titkok országában
Martirjai a gondolatnak.
Szláv Krisztusok kinszenvedése
Kövült meg itt az út árkába;
S az esti ködben itt lebeg
A Tolsztojok havas szakálla.
Képes könyvemben láttam őket.
Ráismerek a vad kozákra
Ki engem űz... Előtte térdelt
A számüzött fehér leánya.
Szőke Tatjána haja itt leng
A sárga fűben szana-széjjel.
Ma selyemágy lesz az árokpart,
Mert róla álmodom az éjjel.

                         1916

Gyóni Géza: Diogenes Sopronban

A görög bölcs, a vén bohém
Penészes hordaját megunta,
S Athén-Győr-Sopron-Ebenfurtin
Potyajegyen jött városunkba.

Látható minden estelen.
Találkoztak bizonnyal véle,
Amint egy ívlámpát cipel,
És úgy vándorol térről-térre.

Tegnapelőtt a Színház-téren
Ütötte fel a lámpafáját,
S ma úgy hiszem, a Peck előtt
Láttam kerek, fényes pofáját.

Mit keresel itt, jó öreg?
Mit hurcolod az ívlámpásod?
Keresek - mondta zordonan –
Egy kanálnyi világosságot.
                                        
                       1911. október 1.

Kónya Lajos: Itt szállt meg Zrínyi

Itt szállt meg Zrínyi, ott Goldmark lakott,
Kis János, Gyóni Géza, Liszt s amott,
a vén patinás, szűk utcákon át,
követni lehet Berzsenyi nyomát.

Döbrentei, Pákh, Vajda Péter, itt
ostromolták a Szellem várait,
s vitte őket, át a Lövéreken,
az erdőbe az első szerelem.

És itt volt az a kaszárnya, ahol
a legnagyobbat gyötörte a kor,
itt silbakolt, ahol a posta állt,
alacsony sorban, közlegény gyanánt.

szozattovabbacikkhez

Tarczay Gizella: Gyóni Géza emlékére

Szibériában, messze, messze földön
Magyar rabok imára gyültenek.
Sápadt lakóit engedé a börtön,
Hogy e napon Istent tiszteljenek.
Hadd szálljon arra zsoltárének szárnya
E nagy napon, Szent István ünnepén,
Amerre száll a rabok kínos álma
A gyötrelemnek hosszú éjjelén.

Sápadt rabok, sovány rabok, mióta
Lett pillantástok olyan réveteg?
Mióta halt el szátokon a nóta,
Mióta sorvad ifjú testetek?
Haj, már lehullt a kurucok virága,
Rabságba vitték hősök ezreit.
Elvitték messze, el Szibériába,
Hogy ottan vesszenek s ne itt!

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre költő, operettíró, zeneszerző

Nagybégányi Farkas Imre, Debrecenben, *1879. május 1. – †Budapesten, 1976. márc. 25,  költő, operettíró, zeneszerző. A jogot Debrecenben és Budapesten hallgatta, a doktorátus megszerzése után fogalmazó lett a Honvédelmi Minisztériumba és onnan ment miniszteri tanácsosként nyugdíjba, közben 1920 után a Pesti Hírlap munkatársa is volt. Fiatal kora óta írt érzelmes dalokat, elsősorban ezekkel nagy közönségsikert aratott. Népszerűségét növelte, hogy a Színházi Élet majd a Színházi Magazin hetilapokban „postarovatokat” szerkesztett. A Petőfi Társaság tagja, közismertségét főleg az Ady-ellenes körök használták ki. Elsősorban színpadi zenésművek szerzője, első színpadi művét, a „Jön az idvezítő” című dramolettjét a kolozsvári Nemzeti Színház mutatta be 1905-ben. Későbbi művei operettek, daljátékok voltak, s legtöbbnek maga szerezte a zenéjét is. Az elsőnek a Népszínház, a többit a Király Színház, Fővárosi Operettszínház és a Budai Színkör mutatta be. A legtöbbször Az „Iglói diákok” [1909] és „A nótás kapitány” [1924” címűeket játszották. A „Szüreten” című dalművét Rábai Miklós koreográfiájával a Magyar Állami Népi Együttes hozta színre már a II. világháború után. „Örök tavasz” címmel  [1948] címmel énekes játékot állított össze Petőfi verseire. Ő írta Berczik Árpáddal együtt egy Hubay operának, a „Lavotta szerelmeinek” a szövegkönyvét. Az iglói diákokat regényformában is átdolgozta, R. Cassim álnévvel adta ki a „Vihar a Szentföldön” című regényét. A Színházi Élet hetilap magas példányszámát részben az ő rovatának, a már említett „Lelki klinikának” köszönhette. Operettjeit [Iglói diákok, 1909; A nótás kapitány 1929] — amelyeknek zenéjét is ő szerezte — sokáig játszották. Sírhantján az alábbi felirat olvasható a Farkasréti temetőben: „Ezen a drága magyar földön egy-két dalom tudom, hogy élni fog! *

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: A vén cigány, Búcsúpohár, Végrendelet

Farkas Imre

A vén cigány

Szellős kis viskóban fekszik a vén cigány,
Keskeny szalma-ágyon;
Fájdalommal telve, úgy zihál a melle –
Kerülgeti szemét a jótékony álom.

Keskeny szalma-ágyon haldoklik a cigány,
Hiányos a rongya –
Zokogva siratja, úgy búsul miatta
Szíve vérén nevelt két kicsi porontya.

Megmozdul az ajka, nehéz szó kél rajta,
Alig-alig rezdül,
Régi szép világról, tünde csillogásról,
Ragyogó teremről, tündérfényes estrül.

Barna cigányfiú – piros dolmány rajta –
Szomorú a nóta…
Cifra uraságok, fényes asszonyságok
Hallgatták… Nagy idő telt el már azóta.

farkasimi

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor író, költő, publicista

Petőfi volt az ébredő nemzet első, tettre-csatákra serkentő hadi lantosa, az ő tüzes költeményei buzdították a harcban a honvédeinket. A nagy poéta legendás alakja lett a magyar nemzetnek... Az I. világháborúnak is megvannak a maga lantosai, a nemzet dalos csalogányai. Amit a nép érez, azt a poéták formába öntve megörökítik, jót is, dicsőt is, rosszat is, bajt, bánatot-nyomorúságot is. Az igazi költő a nép fiainak tolmácsa és nemcsak önkeservének panaszos muzsikusa. Katonaköltőink közül kiemelkedett az ismertebb, halála kapcsán emlékévét most tartó Gyóni Géza, és a Szózat oldalain most felelevenített, mára már szinte elfeledett Hangay Sándor százados, akik még egypár, majd később bemutatandó lírikussal együtt e nagy világégés legnépszerűbb magyar költői voltak.  

hangaydedikáltÍró, költő, publicista, műfordító, pilótaszázados volt, aki 1888. május 26-án, Székesfehérváron született majd a soproni főreál-gimnáziumot végezte el. Katonai pályára készült, de első könyvének sikere után elhagyta a Ludovika-akadémiát. Újságíróként főként fővárosi lapoknak dolgozott, majd a Kultúra című soproni szépirodalmi folyóirat szerkesztője lett, majd több lapot, folyóiratot szerkesztett [Móka, Szivárvány, Mátyás Diák]. Megalapította a Szabad Komédia színházat.

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Igric-prológus, Repülés az alkonyatban, Testamentum

Kínlódásunk gyötrő sorsát,
Fásultan mért nézed anyánk:
Könnyes, harcos Magyarország?

Énekmondó fiaidnak
Anyakezed, mondd ó mit ad?

Sohse kértünk, mindig adtunk,
Mostoháknak mért maradtunk?
Szíved mért csak tőlünk távol?
Kezed minket mért nem ápol?

Nézd: fiaid útra kelnek
Napnyugatnak, Napkeletnek.
Mi maradtunk hűk csak hozzád,
Könnyes, harcos Magyarország.

hangaysand

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Néhai Vajda János

Sokáig várta szegény a Halált,
Pedig magyarul s nagyon szépen hívta,
S vén haláláig hiányzott neki
Dárius kincse: azaz száz forintja.

Talán a mája se volt épp szelíd,
Olykor bíz’ nyűgös volt ez a vén gyermek,
De hisz’ Istennek s ami keserűbb:
Magyarnak, bárdnak, poétának termett.

Durcásan, büszkén csörtetett tovább
Rakott, hívó, bő nagy asztalok táján,
Dalolt, virrasztott, pusztult csöndesen,
S gőggel rúgott ki végső éjszakáján.

Bakonyi fajta, karakán magyar,
Pazar volt, jó volt rossz fajtája mellett,
Magyar mértéknél ő többet adott,
S ő azt se kapta, ami nagyon kellett.

szozattovabbacikkhez

Pálóczí Horváth Ádám: Magyar főld

Egy éneket mondok, Akik nem bolondok s meghallják,
    Hogy időt tőlteni Jó, s verset költeni, megvallják,
    De vajjon mirül lesz notám?
    Mit penget az én hurom s kotám?
    Im mindjárt megmondom, Mert most szünik gondom;
    Perdülj azért szaporán én rotám!

Elkészitem számat, Szép magyar hazámat dicsérem,
    Apolló felségét És ő segitségét megkérem;
    Kiki dicsérje országát,
    Melytül ő legszebb jószágát,
    Azaz éltét vette, S melynek zsírját ette,
    És jól látja s tudja jóságát.

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Berzsenyi emléke

„Nem kérem, oh sors, kincseidet, nem az
Uralkodó kényt és ijedelmeit,
Sem harci pályán a megöltek
Véreivel ragyogó szerencsét,

Gond és irigység mostoha tárgyait;
Csak ami keblem mélyeiben buzog,
Csak amit elmém tiszta lapján
Írva hagyott az örök teremtés.

Oh, adj nekem szót, édeset és erőst,
Azt szívvarázsló hangba kiönteni:
A dal hatalmát add nekem, sors,
S megfizetél ez egy életemre.”

Így esdekelt a lángkebelű fiú,
S mit kért, megadták dúsan az égiek;
Szózatja harsány s áradatként
Elragadó leve zengeménye.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Dsida Jenő

Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől.
   Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad.
Csonkán is rege-kincs a Tiéd -- de kivánhat a lélek
   porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért?
Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,
   Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.

Dsida Jenő

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo