Ernst Ferenc: Hagyaték

A végtelen kulcsát hagyta rám,
egy hófehér, hideg éjszakán
fülembe súgott pár érthetelen
kusza mondatot életről, nőkről
meg ki tudja még miről.
Az álmait mesélte a
mindenről és a semmiről.
Arról, hogy néha nincsből
lesz a bőség, és a semmi
nem más, mint újabb
lehetőség elindulni a
minden felé. Mesélt arról is,
hogy a hideg viszonylagos
más, más értelme van
északon és délen, mást
jelent nyári nagy melegben
és mást télen, szobából
bámulva az utcát. Mindezt
úgy mondta el, hogy évek
óta két szatyorban cipelte
az összes cuccát, padról
padra, estéről, estére
nem törődve azzal, hogy
testére egyre mélyebb
sebeket vésett a sors.
Most valahol égi pályán,
mint eltévedt üstökös
barangol, bennem pedig
ég minden HIDEG szava
szememben tükröződik a
VÉGTELEN az elszalasztott
LEHETŐSÉG hogy észre
vegyem mi az ami
MARADANDÓ.