In memoriam Ernst Ferenc (1969-2023)

Non omnis moriar

/Nem halok meg egészen, Horatius/

   Pár hete – szokásom szerint valahol letett telefonom megtalálva – olvasom a rövid üzenetet, Nagy H. Ilcsi szerkesztőtársam írta: „Feri autóbalesetben elment!”.

–   Első gondolatom: miért? Miért, miért kell most újabb barátnak, szerkesztőtársnak felballagnia a csillagösvényen a végtelenbe, Gaál Áron, Jagi, Kapui Ágota és más barátaink után? Miért most irányította az Úr Ferit a felragyogó felhőkön túli világba, a csillagerdők úttalan utain. –  

–   Második gondolatom, hogy miért Őt, pont őt Uram-Istenem, akinek életét és minden cselekedetét három gondolat töltötte be, aki csak ezekért élt, csak ezért dolgozott: gyermeke, élete-párja, és a literatúra. 

   A természet öröknaptárába minden bizonnyal fel van jegyezve, hogy mikor érkezik a sárgarigó vagy mikor kelnek útjukra a fecskék vagy a gólyák. Az Isten öröknaptárában pedig mindenkinek van saját rublikája, s csak a Mindenható tudja, hogy kinek, mikor s miért. Feri névjegyén itt a Szózatban ez olvasható bemutatkozásként: „A gyermek és fiatalkori zöngék után az elmúlt évtizedben kezdtem el újra írni. Vallom, hogy az írás sok dolgon átsegít. Az, hogy a sorok az irodalom részévé válnak vagy sem, pedig nem csupán a szavakat sorba rakó írón múlik, hanem azon, hogy az olvasókhoz eljutva hordoznak-e magukban olyan értéket, amely tovább viszi a gondolatok erejét. Mert gondolatai mindenkinek vannak, de az aki szavakba tudja önteni és érzelmekkel megtölteni a gondolatokat, egy kisebb csodát kapott az Élettől. Arra törekszem, hogy magaménak tudhassam ezt a csodát és egy szeletét meg tudjam mutatni másoknak is. Az alkotót az elfogadás öröme is élteti...” Valahol máshol önvallomásként ezt írta: „Hobbiból írogatok, a magam örömére. Nem biztos, hogy versek, de biztos, hogy az érzéseimmel átitatott gondolatok. Ha csupán keveseknek is szerzek vele örömet, vagy találnak bennük szépséget már akkor is megérte szavakba önteni a gondolataimat”.

Jagos Pistának köszönhettem, hogy meg-, Arany-Tóth Katalinnak, hogy jobban megismertem, s Feri közvetítésével lett Ilcsi előbb szerzőnk, majd nélkülözhetetlen szerkesztőnk. Mivel magam „őskori kövületként”, elvi okokból nem lelkesedem a közösségi oldalakért, gyakran beszéltünk Ferivel telefonon. Hivatásos katonának tanult, majd pályafutása félresiklott. De magánéleti és megélhetési problémái, útkeresése sem gátolták abban, hogy írjon verseket. Amikor újból megtalálta a szeretett asszonyt, versei kiteljesedtek, lírája kiegyensúlyozottabbá vált. Jagi halála után még közelebb kerültünk és szerkesztőnk is lett, majd különösen akkor, amikor édesapja elhunyt. Vele együtt mélyen átéreztem egy férfiember fájdalmát, hisz magam is harminckét évesen vesztettem el Apámat.

Apámnak-apámról
I M. Ernst Ferenc Géza 1946.05.09 - 2019.01.19.

Az én krisztusom nem pihen kereszten,
egy életen át feszült meg csupán,
hallgatom és hagyom, hogy pihenjen,
a hidegrázós, téli délután.
Az én krisztusom itt fekszik előttem,
tehetetlen és én is az vagyok,
zuhanunk, egymáshoz szárnytörötten,
néma fényű hullócsillagok.
Az én krisztusom nem hirdet igéket,
hitének, nem a vallásoknak él,
nem áltat és nem is ígérget,
nem titkolja azt sem, hogyha fél.
Az én krisztusom bennem él tovább,
összes kínját magammal viszem,
csendben őrzöm minden mondatát,
s hitetlenként, a hitét elhiszem.

Ha az ember hisz, azért még a lelke csak zokog… Búcsúzom Feri, Te már odaát vagy, de mi, a Szózat olvasói és szerkesztői, barátaid és családod örökké őrizzük emlékezeted szívünkben! Isten veled!