Horváth Böske: Miről ismerek én…

Miről ismerek én vajon reád,
S miről ismersz te majd meg engemet,
Hogyha fárasztó életünk lejár,
S a nagy nyugalom összehoz veled?!

Ha megszakadva távolság, idő,
Megsemmisülve rajtunk por, salak, –
Ha eltűnt rólunk földi a mi volt,
Csak mennyire méltó az, mi megmaradt.

Mi lesz velünk e földi lét után? –
Egy-egy csillag tán, mely tovább ragyog,
Mely majd tehozzád oly közel viszen,
A milyen távol tőled most vagyok!

Oh, ha az lennék! Ha az lész te is,
Vaj’ felismersz-e ott is engemet, –
És érzem-e én a csodás varázst,
Mellyel tiedhez fűzted lelkemet?

Rám lehelsz-e majd a csillagok között? –
Kiválsz-e, mint itt, milliók közül? –
S elhagysz-e ott is, mint itt elhagytál, –
Vagy nékem ragyogsz, élsz-halsz egyedül?!