Mikszáth Kálmán: Szádvár

szadvar001Az ablakai három vármegyére néztek valamikor. Borsod legszélén fekszenek romjai, ahol két megyével határos.

    A romok között a baglyok huhognak, kígyó csúszik a buja fű közt, mely az egykori palotatermek helyén nőtt. Akik felfáradnak oda, egy-egy ócska kengyel-vasat találnak, vagy egy fél-sarkantyút ásnak fel a földből. Kincset gyanítanak ott a kapzsiak, kísértetet éjjel a pásztorfiúk, édességet a virágban az odatévedt méh, regét a poéta. Ihol a rege.

    A vár hosszú ideig a putnoki és szádvári Patócsyaké volt, mígnem Patócsy Benedeket a rozsnyói vörös barátok kezdték sűrűn látogatni. Nagy barátkozásba esének egymással. Hol ő ment át Rozsnyóra a barátokhoz, hol a barátok jöttek Szádvárra. Barát barátságnak rossz az alja. Itt is rossz lett. annyira behálózták, mézes szavakkal a lábáról levették Patócsyt, hogy az a halálos ágyán az ő részükre csinálta a testamentumot.

    Pedig neki is volt egy fia: Bálint.

    A barátok rávették, bízza a fiút rájok, ők majd papot nevelnek belőle. Legyen az Isten szolgája.

    - Jó, legyen, – hagyta rájuk Patócsy.

    És miután pap lesz, nincs szüksége semmi földi vagyonra, hagyja hát a jószágait a vörös barátokra.

    Addig sürgették, bíztatták, hogy végre erre is ráállott, csupán egy ellenvetése volt, hogy hátha a fiú a végén még sem fog akarni pap lenni, – mi történjék akkor? Koldus legyen akkor?

    - Bízza reánk kegyelmed – mondá Márton, a barátok főnöke, – lesz nekem rá gondom arra a nem várt esetre is. Aszerint látom el földi javakkal, amint az a céljaihoz és személyes tulajdonaihoz lészen szükséges és célszerű.

    - Nem, nem, mégis körül kell a dolgot írni egy kicsit a testamentumban – mondá a beteg főúr. – Tudja mit, pater reverendissime. Két részre osztom a birtokomat, az egyik rész Szádvár és a hozzá tartozó uradalom huszonkilenc faluval legyen az egyik része, fejedelemnek való birtok ez, – a másik része pedig legyen a gombaszögi vadászházam a hozzá tartozó ötven kaszás réttel, és a kis erdőcskével a háta mögött – szegény embernek való menhely emez. A barátok aztán azt adják a fiamnak, amelyiket ők akarják. Jó lesz-e?

    Jó lesz. Hogyne lenne jó. Nagy örömmel nyugodnak bele a barátok és imádkozának a főűr egészségeért, jó voltáért.

    De biz annak nem lett az égben foganatja, néhány nap múlva meghalt, miután előbb letette a jászói konvetnél az említett végrendeletet, melynek ama nevezetes passzusa szórul-szóra így hangzott:

    «Birtokomat két részre osztom, az egyik a szádvári uradalom, huszonkilenc faluval, a másik rész a gombaszögi vadászházam a réttel és a kis erdővel, mindkettőt a barátokra hagyom, úgy azonban, hogyha a fiamból papot nevelnek, kit szintén az ő gondjaikra bízok. De ha valamely okból nem akarná fiam a papi pályát, akkor a két birtok közöl az legyen a fiamé, amelyiket a barátok akarják.»

    Persze, hogy eszeágában sem volt a faital Bálintnak pappá lenni, mihelyt megnőtt, ott hagyta a barátokat, Budára ment, beállott a király vitézei közé. Az való egy Patócsynak.

    A király (természetesen Mátyás király, mert minden jó ötletet ő hozzá viszünk négyszáz esztendő óta) megszerette a délceg vitéz fiatal daliát csakhamar s amint egyszer kikérdezné az otthon való állapotját, felbosszankodék az apa könnyelműségén, mellyel az örökösét olyan nagy uradalomtól elütötte, minő a szádvári. Rendelé is legott, hogy abba az osztály-ügyben ő kíván eljáró bíró lenni. Jöjjenek fel a vörös barátok ekkor és ekkor Budára, egyúttal hozzák föl magokkal a testamentumot is.

    Minden úgy történt, ahogy rendelé. Összegyűltek a barátok, másrészről a fiatal Patócsy Bálint és a kíváncsi főurak, akiket szintén bántott ez az eset. «Csodálatos, hogy az öreg Patócsy, aki olyan okos ember hírében állt, így be engedte magát hálózni.»

    - Mindenekelőtt a végrendeletet akarom olvasni – kezdé a király.

    Márton barát, a főnök aranyozott tokban nyújtotta át.

    A király átfutotta egyszer-kétszer, közből gondolkozni kezdett, mintha kákán csomót keresne, de végre így szólt:

    - Ez egészen világot!

    - Úgy van fölséges uram, – felelte a barát – olyan világos mint a nap.

    - De hát mégis mivel vette rá kegyelmetek Patócsy uramat, hogy így a kegyelmetek kénye-kedvére bízza a fiát.

    A barát-főnök vállat vont.

    - A saját akarata volt fölség, melyet az egyház iránti tisztelet sugallt neki.

    A főurak ajkain hitetlen mosolyok támadtak, de a király komoly maradt.

    - Nincs immár egyéb hátra – így szólt – minthogy kegyelmetek itt színünk előtt nyilvánítsák ki, a két birtok közül, melyiket akarják.

    - A szádvárit – felelte mohón, de jámbor arccal Márton főnök, – természetesen a szádvárit.

    - Kegyelmeteknek is valamennyiöknek ez a kívánsága? – kérdé újólag a király a többi barátokhoz fordulva.

    - Igen fölséges uram, egy szívvel, lélekkel a szádvári uradalmat akarjuk.

    - Derék emberek. Lássák az igen szép cselekedet kegyelmetektől, és ritka önzetlenségre vall.

    A főurak csodálkozva tekintettek a királyra, a barátok is meghökkentek, hogy talán félrebeszél.

    De a király alig hagyott gondolkozni való időt. Szólítá Patócsy Bálintot.

    - Patócsy Bálint, a végrendelet értelmében ezennel birtokába helyeztek a szádvári uradalomnak, de ne feledd soha, hogy e derék férfiak önzetlenségéből kaptad vissza.

    - Uram király- kiálták ijedten a barátok – hiszen mi nem ezt mondtuk, hiszen a szádvárit uradalmat mi akarjuk.

    - Éppen azért, kedvelt híveim, mert a végrendelet itt van, szóról-szóra mondja, felolvasom: «két birtok közül az legyen a fiamé, amelyiket a barátok akarják.» Nos tehát. Mivelhogy kegyelmetek a szádvári uradalmat akarják, hát akkor annak kell lennie a Patócsy fiáé.

    S egy kegyes kézlegyintéssel távozást intett az egybegyűlteknek.

    Ez a Szádvárról szóló történet, mely azt bizonyítja, hogy Mátyás király nagyon okos ember volt, és hogy az öreg Patócsynak is volt elég magához való esze.

    Szádvár még sokáig volt ezután a Patócsyak kezén. II. Rákóczi Ferenc alatt Patócsy Zsófia védte hősiesen, mint egy másik Zrínyi Ilona.

    A gombaszögi vadászkastélyból még most is ott meredezik egy csonka kőfal a Sajó partján. Az utasnak meg váltig így mutogatja a fuvaros: «Ez valamikor a vörös barátoké volt.»            

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf