Miskolci Kovács Gyula: Árpád síri álma
Az ozmani korból
Miért rázkódik a sírhant felettem,
Mi bömböl és búg durva morajjal?
Talán paripák tompa tombolása,
Vagy a föld indult meg a magyarral?
Megindult a föld… mert nem tudja tűrni
A rabbilincset, melyben népe nyög,
Az a nép, melynek új hont ott szereztem,
Hol egy-egy sírdomb minden puszta rög.
Csördül a rablánc… csend…
Nem riad a kürt,
Zászlók lobogását nem látom a légbe,
Nem ragyog a kard
Föl az égre!
Mi szól, mi zeng oly szépen, csendesen,
Mint illanó szél zizegő kalászon?!
Tán permeteg perg lengő liliomra,
Vagy szőke bárányfelhő zeng imát?
Vagy… élő rozsda marja a bilincset,
S lágy dünnyögését elhaló kongással
Álmodva hozza a föld síromig,
Altató, szelíd dalképpen,
Hogy ne keljek, majd ha népem
Fölriad s csatára kél?!
Csalhat a föld, el nem altat…
El nem altat! fölkelek…