Jóna Dávid: Az élet szövete

viragA 2010-ben bezárt szegedi Virág cukrászda keresi a herendi porcelán burkolatú kávéfőző gépét, hogy visszaállíthassa az eredeti állapotot. Nemrégiben osztottam meg a hírt a facebookon. De hogy jön ez ide? Elmesélem. Nagymamám, Szalkai Jusztina énekelni tanult a szegedi konzervatóriumban, s a „szegedi Gerbaud”-nak hívott cukrászdába randevúzott, kávézott az ő első szerelmével a színész Szilassy Lászlóval 1940-41-ben. Ma már tudjuk, hogy Szilassy nagy nőcsábász, kiderül Dominica Margittal kötött házasságának bontóperi dokumentumaiból. Sikeres, tehetős ember, még saját sportrepülője is volt! Nagymamám pedig szép nő volt 1939-ben, a vásárhelyi Sas étteremben tartott bálnak ő lett a bálkirálynője. Nagymamám apja, Szalkai Lajos tiltotta a kapcsolatot, amelyről már mindenki tudott, ő talán legutoljára.

szozattovabbacikkhez

Törőcsik Attila: A posztmodernitás társadalomelmélete

A modernitásnak nevezett történelmi, gazdasági és kulturális korszak meghaladottságát és fenntarthatatlanságát a XX. század két világháborúja, a felszabadult gyarmatok társadalmainak elszegényedése, a kommunizmus térnyerése és az atombomba bevetése igazolta, mivel azok az álmok, melyeket az emberiség dédelgetett a gazdasági és társadalmi csodavárás kapcsán, nem jöttek el. A modernitás azonban nem múlt el, legalábbis abban az értelemben, ahogy egy történelmi korszakot lezárunk semmiképpen, hiszen nem követte olyan új berendezkedés, ami a társadalmak radikális átalakulásához vezetett volna, így „nincs értelme az „újkor végéről” beszélni, hanem csak a hajdan modern elavulásáról és egy újabb modernitással történő felváltásáról; valami másról, ami divatba jött.”(Spaemann, 1986).

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Kegyelem

romaRómába mentek a szavak.
Kőtáblákon bukdácsol
ítéletünkre vérdíjjal megbérült,
hamis horizont,
elfoszlunk rendre,
akárha krómsikoly
körénkfüggönyödő süketszobában;
csak bőrré kifordult tüdő ízleli már
szívbénulásnyi időnk
fanyar illatait.
Lágy ágsusogás,
azután zuhogó vasak dübögése
vérfröccsenő rozsdán.
Hiába mentek
elkárhozni a szók, itt,
begyakorlott tapsrend igazul
hites mészárszéktudományhoz.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Krisztus

Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohasem
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
É sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit,
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság, s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei –

Garay János: Hit, remény és szeretet

Téged hiszünk nagy Isten,
hitremenyMindenható király!
Ki földön és az égen
Örökké vagy s valál,
Ki térben és időben
Megfoghatatlanul,
Múlt és jelen s jövendő
Áldásként átvonul.

Benned remélünk Isten!
Mert nyilatkoztatád,
Hogy úgy imádhatunk mint
Kegyes szelíd atyát,
Ki szent gondviseléssel
Fejünk felett virraszt,
Ki tévedőknek is nyújt
Szelíd, kegyes vigaszt.

szozattovabbacikkhez

Mentes Mihály: Az imádság

Szavak, ti rossz gebék, lusták, szárnytalanok,
Korbáccsal ösztökél lelkem: siessetek.
Érzések, vágyaim, repülő gyors sasok,
Imámnak szárnyakul mily lassú követek!

Villanó gondolat, te is elcsavarogsz
S mire az Úrhoz érsz, hány hosszú pillanat.
Jöjj, ó te vidd imám s tapadj meg a szívén,
Áldott odaadás. Vigy egész magamat.

Podolszki József: Hiszek a megváltóban

Hiszek a megváltóban
hiszek azokban akik vízre lépve lépkednek tovább
akik elé tépett ruháját vetkőzi a nép
akikről zsoltárokat zsongva zsonganak
hiszek szamaragoló királyaitokban
könyörületükben irgalmukban
hiszek a szavakba vésett ígéretben
hogy volt és lesz még másképp
e földön itt
hogy világmindenségek hiába sürögnek
mert intett a tiszta őszinte ítélet

Reményik Sándor: Angelus

Uram – mióta első este ez,
Hogy a kezem nem tördelem,
De összefonom áldott mozdulattal,
S az ölembe leengedem?
S úgy figyelem a másik mozdulást:
A harang lengő lebbenését,
Ahogyan hangra válni indul
Szinte-szinte súlytalanul
A kínzott érc-tömeg.
Remeg, remeg.

harang

 szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem

Van, aki toronynak születik, és van, aki remetének,
Van, aki őrlő szájnak, és van, aki csemegének:
kenyerEngem magnak vetett a Magvető,
És kenyérnek, annak is feketének.

Mintha csak játszani, bújtam elő
Meleg mélyedből, drága földem,
Kíváncsian, szelesen, zölden.
Babusgattak öreg barázdák,
Hízlalgattak kövér májusi pászták,
Éreztem a jó napsugarak csókját,
Míg körülem pitypalatty furulyáz,
És borzas szelek játszanak fogócskát.
Így nő ki nyurgán fiú és kalász.

szozattovabbacikkhez

Csighy Sándor: A magyar sors

Állhatok kincsek halmazán,
árvább vagyok a madárnál,
nincsen fészkem, nincsen hazám.

Dallal van tele a lelkem
s bujdosásra kárhoztatva
könnyeimmel sárba ejtem.

Ami régen dalra hangolt,
magyar szellő csókolása,
minden, ami fény, arany volt,

ma szakadt húr, tört hegedű…
Magyar vagyok s a magyar sors,
keresztet vinni egyedül.

Diószeghy Dezső: Magyar, sorban

Lehet-e az, hogy a magyart
Mindég sújtsa az átkoz végzet?
Kit nagylelkűn testvérré fogadott,
Az vele testvérként nem érzett?…
Mikor véresen és kimerülten
Saját fia ellene támadt,
Akkor az, ki asztalánál úr volt,
Gyáván mégis ellene támadt?

szozattovabbacikkhez

Erdélyi Tibor: Egyetlen haza

         Csuka Zoltánnak meleg szeretettel

Ehhez a földhöz kötözött a sors.
És foglyul ejtett a könnyekkel sózott,
szép, fehér kenyér.
És ideláncol a vér
és nem enged el innen
a szó, a beszéd.
S a szerteszétszórt
sokmillió magyarnak
az Isten se kegyelmez,
mert nincs más hazája:
csak egyetlen, csak ez!

szozattovabbacikkhez

Petri Mór: Régi utakon

Gyorsan száguld az autó.
Itt a sok szép kanyarodó,
A hely, amelyről annyit írtam,
Az ifjúságom belesírtam.

Végig az utakon a fák
Mily dúsak és már mekkorák!
Ami itt álmodik, örül:
Mind munkám volt köröskörül.

Napfény, virágok! Nem, nem! Árnyak,
Amelyek az utamba állnak,
Meglebben az emlékek fátyla
És rátalálok a fejfákra.

                                               1916

Somló Sári: Magyar vagy!…

kokardaMagyar vagy! és csak egy hazád lehet,
E hon, mely éled s halnod ád helyet.
E hon, hol ezer évvel ezelőtt,
Magyar láb érinté a hegytetőt,
Lehel kürtjének harsogó szavát
Félték az alvó pusztaságon át,
S egy fél világ reszketve rótt adót, –
Hallván a magyar harci riadót.

szozattovabbacikkhez

Telek A. Sándor: Ükapámtól énhozzámig…

Ükapámtól énhozzámig
Az egész út könnyben ázik;
Könnyben úszik, magyar könnyben,
Nem is szárad fel az könnyen.

Hétszilvafás nemes voltam
S paraszt lettem lerongyoltan.
Ugar nélkül való paraszt,
Kire csak egy ős könny maradt.

szozattovabbacikkhez

Törőcsik Attila: A modernitás társadalomkritikája

A XX. század közepétől a társadalomtudósok újabb vizsgálatoknak vetették alá a világháborúkat követő társadalmakban végbemenő robbanásszerű politikai, gazdasági és kulturális változásokat, melyek a sok hasonlóság ellenére figyelemreméltó ellentétet is mutattak az addig modernizációként ismert történelmi folyamatokkal. Az ezen időszak alatt végbemenő változások jellemzőit (jobb híján) a posztmodern jelzővel illették, a vizsgált kort pedig a posztmodernitás korszakának nevezték el. Ahhoz, hogy világos képet kapjunk erről a korszakról, először magát a modernitást kell megvizsgálnunk, viszont ezt csak a premodernitás korszakaihoz történő visszatekintéssel tudjuk értelmezni.
fej

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Vetkőzik az erdő

                Az Úr így szól a Sátánnak:
                – Nos, mindazt, amije van,
                hatalmadba adom, csak rá magára
                ne nyújtsd ki kezedet.
                                          Jób könyve

kacatVetkőzik az erdő
de úgy, mint egy őrült
tündér, ki ruháját
a bársonyos bőrrül
cafatokban tépi,
száll a foszlány széjjel,
tarkán ellibegve
a hűs őszi széllel.

Vetkőzik az erdő
s az őz meztelen lett:
rémíti ropogás
s álom-halk lehellet,
rontó szemek nézik,
titkaiba látnak,
borzongatja minden
réme a világnak.

szozattovabbacikkhez

Mentes Mihály: Isten a kaptár

És hogyha nem szólsz, akkor is,
Ha sírni engedsz, akkor is,
Ha békét nem hagysz, akkor is,
Ha funom kell Tetőled, akkor is,
Ostorral sújtasz, akkor is,
Haragosan nézel rám, akkor is,
Ha eltaszítasz, akkor is,
Mindig és örökké,
Kínban, gyötrődésben, sötétségben,
Tűzben, vágyban, szenvedésben,
Életben és halálban,

szozattovabbacikkhez

Rákos Sándor: Sirató

Milyen zuhanások ezek, jaj, miféle kopácsolás,
mintha szálfákat döntenének valahol,
baltás emberek özönöltek nemrég erre, szolgafélék –
rút szolgák, Kajafás szolgái, gonosz tekintetűek,
hová özönöltetek hajnalidőn?
Zuhanásoktól és rossz-ütemű kopácsolástól rezegnek a fölaggatott edények,
dézsákban moccan a víztükör
s ereszünket a fecskék is odahagyják.
Miféle jelek itt ezek, miért hunyorog a Nap szeme, mire
készülnek a poroszlók?

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Mikor az erdő halk szellője lebben…

Mikor az erdő halk szellője lebben
S a lombok árnyát megremegni látod:
Valahol kint, tán messze végtelenben
Isten haragja rendít száz világot;
Mikor az erdő halk szellője lebben
És titkos hangra neszezi a gallyat:
Valahol messze, messze végtelenben
Tán vert világok vad keserve jajgat;
Valahol messze viharorgonákon
Az Isten lelke zúg át száz határon, –
De szent hatalmát sejtelembe rejtőn
Lágy fuvalom lesz, mire ideér

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf