Nyírő Józseffel erről-arról. XIV. rész

    Willer József parlamenti képviselő és Nyírő József az Udvarhely megyei választásról

         Soha ilyen lelkesedéssel nem tömörültek még a székelyek a Magyar Párt zászlója alatt – Kilencven százalékos abszolút többséget kapott voltaképpen a Magyar Párt

    Székelyudvarhely, [1933.] december 21.

    Udvarhely megyében a felháborodásnak önkéntelen kitörései fogadták a választási eredmény publikálását. Mindenki el volt készülve ugyan az előzmények után arra, hogy a kormány, illetve annak helyi exponensei a legnagyobb fokú cinizmussal fogják kezelni a választók akaratmegnyilvánulását, azonban arra még a legpesszimisztikusabb számítások sem utaltak, hogy a választási eredményt olyan mértékben fogják elferdíteni, amilyenre például szolgálhat ugyan egy régi liberális választás, amelynek felelevenítését azonban senki sem tételezte fel. Különösen azért nagy a megdöbbenés, mert az impériumváltozás óta talán még egyetlen esetben sem mozdultak meg ilyen nagy arányokban a magyar tömegek Udvarhely megyében.

Gérecz Attila: Boldog Özséb himnusz

    A Pálos rendnek

Egybeomlott könny és vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetének.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
– mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hír, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk,
sötét erdő zúgja vissza
csöndes imádságuk.
„Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád,
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”

Gyulai Pál: Áldjon meg az Isten

Áldjon meg az Isten,
Rózsatő virága!
Virulj még sokáig
Marim ablakába'!
Alkonyatkor, elmenőben
Ott láttam meg legelsőben.
Áldjon meg az Isten,
Rózsatő virága!
 
Áldjon meg az Isten,
Kis fehér szobácska,
Lebegjen fölötted
Angyalok védszárnya.
Oh mi sokszor ültünk itten,
Beszélgetve, édes-ketten.
Áldjon meg az Isten,
Kis fehér szobácska!
 
Áldjon meg az Isten,
Csevegő madárka!
Ne érezd rabságod'
Fényes kalitkádba'!
Ott csevegtél, téged hallánk,
Midőn csókot, szívet váltánk.
Áldjon meg az Isten,
Csevegő madárka!
 
                           1858

Huzella Ödön: Krisztust prédikálom

Még nem vagyok fáradt, hogy berekedjek,
és lelkemben is izzik a zsarátnok,
s a jobb jövőért velem verekednek
az elnyomottak s a koldus-barátok,
bár jól tudom, hogy kész van már a bomba,
mely vártatlanul lecsap rám egy este:
még se maradok tétlen nyugalomba,
mint annyian, a rút halálra lesve!

Nem vagyok pap, se szerzetes, se fráter,
mégis az Istent s békét prédikálom,
nyílhat előttem gránáttölcsér, kráter,
hittel vallom: a szeretet nem álom!
S bár nem úgy halad a huszadik század,
mintha valóban kultúrkorszak volna,
(mert elnémít sok kényszer és gyalázat
minden szép célt s csak puska zakatol ma,)

Reviczky Gyula: Miatyánk

Urunk, atyánk, az ég lakója;
A csillagoknak alkotója,
Ki fenntartod mindenütt a rendet;
Dicsőség a Te nagy nevednek!

Az igazak, jók, a kik élnek,
Mindenha csak benned remélnek.
Te vagy az ő buzgó imájok:
Óh, jöjjön el a Te országod!

Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy;
Belátásod mindent igazgat.
Adsz örömet, csapást, kegyelmet:
A Te akaratod legyen meg!

Panasz sosem jön ajakunkra;
Csak Te ne hagyj soha magunkra.
S ki élni engedsz, add nekünk meg
Ma s mindennap a kenyerünket.

Tűz Tamás: Amoris via Dolorosa

1

Pilátus módjára mossa kezét
a láthatatlan álmos ítélőszék
ketten vagyunk tetőtől talpig pőrék
dél van ezer aranyszilánk az ég
tegnap este parázsba hullt elem
testünk kristály szimmetriába olvad
kerekre álmodtuk a sárga holdat
sovány arcodba hullt hosszú selyem
hajad melled is kissé eltakarva
édeni Éva az angyal előtt
bebújtál lázasan a hűs avarba
remegsz most is csak nem az ítélettől?
     véred zúgása már vérembe nőtt
     a haláltól se félj szólítlak kelj föl

2

beteljesíti sorsunkat kereszttel
a húsban bujdosó vágy eleven
lángcsóva húz át bágyadt szemeden

Ásgúthy Erzsébet: Add tovább a lángot!

Hogy gyújtó csak vagy faggyúgyertya fénye,
sercenő mécs, vagy szikra, pislogó,
mindegy. De: tűz, mely fényt vet a sötétbe,
láng: mely bíztatva ég, ha tomboló

vihar dúl kint a százados határba.
Csak éleszd, támaszd, fújtasd szüntelen!
Ne hagyjátok elaludni a lángot.
Apák! Fiúk! A láng, az szent legyen!

Ne hagyjátok elaludni a lángot!
Szurokba mártsatok ezer husángot!
Ezer staféta hordja szüntelen

az égő fáklyát őstől unokához.
Testvér! rohanj! és add tovább a lángot!
Hordozd körül a völgyön, bérceken.

Lobogtasd meg! S tán égig érő máglyát
gyújt lángra szívig harsanó szavad:
A lángnak kialudni nem szabad!

Kannás Alajos: Földi feltámadás

A külső és a belső végtelen
egy pillanatban néha összecsendül
és az összekuszált árnyakon keresztül
kirajzolódik tisztán, élesen
az értelem, amely egy életen,
egy korszakon át hátrált szüntelen
s akkor meglátjuk énünk síkjait,
a lendülést csillagtól csillagig,
a zuhanások véres csíkjait
s a hasadékot, melynél nincs tovább…
Látjuk magunkat számtalan alakban
s a változó mögött a változatlan
embert keressük, mint egy új hazát.
Keressük azt, ki mindent elhagyott,
hogy megleljen egy szürke csillagot…
A földön keresünk feltámadást.

Pálóczi Horváth Ádám: Magyar tánc

Azt mondják, hogy nem illik a tánc a magyarnak;
Nem, ha neki bugyogót s fél nadrágot varrnak,
De pengő sarkantyúnak, kócsagtollas főnek,
Illik; gyöngyös pártának, magyar fejkötőnek,

A franc tánc mind negédes, mind szeles a német,
Nincsen mutációja, mind egyrül varr hímet,
Melaqncholis az anglus szövevényes lánca,
Csak az ugrós magyar tánc a Szent Dávid tánca.

                                                         1798

Sértő Kálmán: Magyar imádság a pusztán

Magyar égre adjál Isten,
Mesélő sok csillagot,
Szagos lelkű virágokra
Orvosságos harmatot.
Hegylevét a csobolyóba,
Karjaimba szeretőt,
Birkafelhő hömpölyögjön
Tarka szamaram előtt.

Egy szomszéd se panaszkodjon,
Nyalka csikós, vén gulyás,
Kövér földön élhetnénk még,
Csak a sorsunk lenne más.
Gulya, ménes, birkatábor,
Búzás hombár, nagy vagyon,
Furulyázva járhatnánk a
Lengő vadvirágokon.

Adjál Isten a magyarnak
Kevés sóhajú napot,
Ősszerelmes éjszakákat,
Szabadságos holnapot.
Kerek nagy Magyarországot,
Hancúzó sok gyereket
Rázd fel szép magyaridban a
Szundikáló életet.

Rácegrespuszta, 1935. július, Nagy Friss Naptár, 1936.

Vörösmarty Mihály: Tartson meg az Isten…

Tartson meg az Isten
Minden magyar embert,
Azután a többit,
Ha rosszban nem hevert.
Mert a gazemberért
Még vizet sem adok,
Gazt még földemben is
Tőből kiszaggatok.
Végre tartson Isten
Épségben bennünket.
Mert sok terhes munka
Kívánja kezünket.
Kezünk után legyen
Mezőnk virágzásban,
Büszkén mutathassuk,
Hogy szabad földünk van.
Jusson és maradjon
Termésünk díjából;
Így osztozunk meg jól
Isten áldásából.
 
                                     1844

Barkuti Jenő: Pilátus előtt

Doktor Geréb Ágnes bábasszony. Más szóval: szülésznő. Az, hogy mellesleg orvos is, most nem fontos. Dr. Geréb Ágnes nem ragaszkodik ehhez a címhez. Így, a szó régi magyar értelmében nevezni meg foglakozását. S némelyek szerint már ebben van valami felháborító, ami a mai kifordított nota bilis életünkkel nem egyeztethető össze.  Sőt a magyar elitnek, egyáltalán nincs kedvére ez a szó, ez a tevékenység. S itt érdemes megkapargatni a dolgot. Rögtön több mindenre fény derül, amin érdemes töprengeni. A gyermekszületés kezelése fontos szakma lett.  Sőt mondhatnám: az egyik legfontosabb szakma. S itt egy picit át kell lépni a valóság, a képzelet határát. Merthogy ez ügyben több féle ellentétes vélemény alakult ki a magyar tárdalomban, ami abból fakad, hogy a születés körüli segítség, nincs törvényileg szabályozva. Ebben a foglalkozásban a régmúlt idők szokásai, módszerei találkoznak a legújabb tudománnyal. Ebből fakadnak tulajdonképpen a gondok. Sokan úgy vélekednek, a születés, egy természetes állapot. Úgy ahogy meghalás is. A másik tábor, viszont a korházi körülményekre esküszik.  Ebből a nézetkülönbségből származnak a viták. Az egész születés ügye, úgy lebeg a társadalom feje fölött, akár a próféta koporsója a muzulmán hívők fölött.
    S hát van más is: Nem mindegy az ki születik! Vagy inkább kinek az útóda lát napvilágot.  Így vált a születés, az utód megérkezése, fontos, néha sorsokat eldöntő eseménnyé. Vannak, akik bíborba-bársonyba születnek, s vannak, akik vászonba, darócba. A nagy sorskérdés ily módon már itt eldől. És ezzel még nincs vége a születés mai problémájának, mert itt van még: a nem megszületés kérdése is. Tudom, a kifejezés kisé ki van facsarodva, mert nem kívánt terhességről szoktak beszélni, de a kérdés mégis csak az: hogy mikor ne szülessen meg, ne érkezzen meg az a bizonyos utód… S ez az „érkezés „egy furcsa kettőséget rejt, ami a női élet sajátja. Erről is kialakult egy vélemény közgondolkodásban: A nők két dologért képesek bármit megtenni: legyen gyermekük, s ne legyen…

Nyírő Józseffel erről-arról. XIII. rész

Nyírő József nyilatkozik Ligeti Ernőnek a transzszilvánizmusról, az új írói nemzedékről, az írás és újságírás kapcsolatairól – és egy sereg kérdésről, amiről nem nyilatkozik

Nyírő József, a kiváló író két hetet töltött városunkban. Úgy volt, hogy Szász Endre, a Keleti Újság felelős szerkesztője szabadságra ment, és Nyírő Józsefet kérte meg, hogy jöjjön be Székelyudvarhelyről és helyettesítse. Nyírő, aki hosszúéveket töltött el a Keleti Újságnál, mint szerkesztő, minden rendkívüli írói sikere ellenére is szerelmese az újságírásnak, és ő is valósággal „szabadság” számba vette, hogy újra beleszagolhat a szerkesztőség napi életébe. Itt tartózkodását használtuk fel arra, hogy megkérjük barátunkat egy sereg kérdés megválaszolására. Nyírő magához vette a kérdéseket, és a következő levélben ad meleg hangú választ reájuk. Barátunk ügyesen egy sereg kérdést óvatosan megkerült, de amit el akartunk érni, sikerült és válaszból kialakult Nyírő József bensőséges írói figurája.

Nyírő József egyébként elutazott Brassóba, hogy részt vegyen darabjának, a Jézusfaragó embernek szabadtéri bemutatóján. Onnan a „helkoni találkozóra” megy, ahol mint ismeretes, a transzszilván magyar írók évről évre Kemény János vendégszerető hajlékának szépségeit élvezik.

Kedves Ligeti Ernő!

Nem szeretem, ha irodalmi intimitásokról faggatnak. Hogy a közönség kíváncsi? Tudom, hogy szereti az effélét, de mit szólna hozzá akárki is, ha azt kérdezném tőle, asszonyom, hogy van-e és ki a szeretője? Mennyi az adóssága? Ha nincs adóssága, kiknek hitelez és milyen kamatra? Mi a kedvenc bűne? Meg van-e győződve arról, hogy ön jó ember, rossz ember, s több efféle.

Farcádi Sándor: Székely szántó

Szánts, ekém, szánts a földbe mélyen.
A nagy világvihar után
Te lettél egyetlen reményem.

Te – és e tarlott föld csupán!
De így se baj, – él még az Isten
S lát mindent csillagtrónusán.

Lát; s tudja, mik történtek itt lenn
S tiprott vetésünk újra kél
E vérzáprozta ősi szikben.

S ha újra kél, meglásd: megél
S a voltnál szebb, aranyba málóbb
Kalász lesz munkánkért a bér.

Mert százszorszent a rög, hová folyt
Vérünk s most arcunk gyöngye hull –
Szánts, szánts, ekém, hasítson ásód.

Mindent lát csillagtrónusán az Úr!

Györe Imre: Fohász

Hogy kedvük teljék
bennem az igazaknak,
add Uram, legyen
szívem gazdag asztag,
legyen vigasza
ezernyi gond s panasznak,
ütlegelője szűntelen a gaznak,
s mit magát csapdosva egyre áhít,
tedd, hogy elvigye néped
a fényesség kapujáig.

Határ Győző: Jóisten

Isten ha jó vagy hát az legyél
szemhéj légy redőtlen szemfedél
dalom ha jó vagy légy altató
szívigható vérrel-alvadó
    csitt kicsi csitt te
    csitt csicsijja búja

anyám ha jó vagy most visszaszülsz
s ezeríziglen megsemmisülsz
hitem ha igaz vagy igazíts
vedlőből kibújni kitaníts
    csitt kicsi csitt te
    csitt csicsijja búja

tüzem ha láng vagy légy eleven
hamar megemelkedjél velem
ha már a vasseprő bekapart
urnám ha jó vagy légy Tiszapart
    csitt kicsi csitt te
    csitt csicsijja búja

Sinka István: Jézus örökre elhagyja Názáretet

Kobald-kék
volt az ég,
s a kerítésen, a faragott léceken
futóbabnak piros virága nyílt.
Gerlicék búgtak, s a domboldalon,
a bokrok között kecskék
legelésztek, s a fügéről harmatcsepp cseppent le édesen.
A belső udvarban
atyafiak gyűltek, szakállasok,
konokok, engesztelhetetlenek, egyik se sírt;
szöllőmívesek, serpenyőkovácsok, kézibazárosok,
a törvény fiai mind;
ácsorogtak a rózsafák körül,
várták az „örjöngőt”,
az elképesztőt, a villámszemű ácsot,
ki egek – s tengereknek tükreiben kering,
álmodozik, és kis kenyértolvajok, parázna leányok,
rongyos árvák, elhagyottak, szomorú özvegyek,
és bűnösök között a téren leül,
és száraz lepényt eszik és friss hagymát velük,
ott, ahol üvegszín szúnyogok sírnak és zöld legyek
donganak egy-egy pirosló vércseppnek maradékán.

Székely László: Az én imám

Az én imám nem boldog bírás:
Zárt kapuk alatt heves sírás.

Nem édes szíven hallgatódzás:
Vak, imbolygó tapogatódzás.

Nem hallelujás megtalálás:
Mezítlábas Canossa-járás.

Hívom, keresem, bár nem értem.
S egyszer az Úr majd lenyúl értem.

Csiky Ágnes Mária: Áldás magyar nyelv

Mikor minden források elapadnak,
akkor fakadsz fel a legteljesebben,
amikor messzi mezőkön maradnak
a vágyak és zörög az üres csendben
a csontunk és vízzé lesz a velő,
megpattannak a rozsdás lélek-zárak
és csoda lészen, mert te lépsz elő
és intsz a súlyos égnek, intsz a lápnak
és szilárddá csitul az ingovány.

A magánybafáradt utak fokán
te vársz s ujjongás lesz az egyedüllét,
kongnak vén sorok, kondul kopott emlék,
a lámpaizzás sűrű éjszakát mos,
Petőfi lobog, Ady lelke kél
s megszólal minden földön Arany János
és minden szavadban egy nép beszél,
beszél Arad, Mohács és Pusztaszer,
kürtöt fú Kassa, Kolozsvár felel.

Gömöri György: Attila sírja

Gyerekkoromban arról álmodtam: megtalálom majd Attila sírját!
(Gárdonyi írt erről egy szép, furulyaszavú verset)
ott kell lennie annak a Tisza nagy árterében
nem jelzi földhányás füzes és bozót borítja régen
ott rejlenek azok a kincsek melyekről Priscos Rhétor
s más krónikások is írták hogy párjuk nincsen -
ó az Attila rég eltűnt sírja ezt volt nékem az álom
keresem ma is képzeletben de már meg nem találom
bár fénylik fénylik eszeveszetten átver áttör a fénye
évszázadokon és vastag löszös vagy agyagos földön
A sír mélyén arany koporsó ezüst- és vasburkolású
méltó pihenőhelye Isten hajdani szíjostorának