Mécs László: Vetkőzik az erdő

                Az Úr így szól a Sátánnak:
                – Nos, mindazt, amije van,
                hatalmadba adom, csak rá magára
                ne nyújtsd ki kezedet.
                                          Jób könyve

kacatVetkőzik az erdő
de úgy, mint egy őrült
tündér, ki ruháját
a bársonyos bőrrül
cafatokban tépi,
száll a foszlány széjjel,
tarkán ellibegve
a hűs őszi széllel.

Vetkőzik az erdő
s az őz meztelen lett:
rémíti ropogás
s álom-halk lehellet,
rontó szemek nézik,
titkaiba látnak,
borzongatja minden
réme a világnak.

szozattovabbacikkhez

Mentes Mihály: Isten a kaptár

És hogyha nem szólsz, akkor is,
Ha sírni engedsz, akkor is,
Ha békét nem hagysz, akkor is,
Ha funom kell Tetőled, akkor is,
Ostorral sújtasz, akkor is,
Haragosan nézel rám, akkor is,
Ha eltaszítasz, akkor is,
Mindig és örökké,
Kínban, gyötrődésben, sötétségben,
Tűzben, vágyban, szenvedésben,
Életben és halálban,

szozattovabbacikkhez

Rákos Sándor: Sirató

Milyen zuhanások ezek, jaj, miféle kopácsolás,
mintha szálfákat döntenének valahol,
baltás emberek özönöltek nemrég erre, szolgafélék –
rút szolgák, Kajafás szolgái, gonosz tekintetűek,
hová özönöltetek hajnalidőn?
Zuhanásoktól és rossz-ütemű kopácsolástól rezegnek a fölaggatott edények,
dézsákban moccan a víztükör
s ereszünket a fecskék is odahagyják.
Miféle jelek itt ezek, miért hunyorog a Nap szeme, mire
készülnek a poroszlók?

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Mikor az erdő halk szellője lebben…

Mikor az erdő halk szellője lebben
S a lombok árnyát megremegni látod:
Valahol kint, tán messze végtelenben
Isten haragja rendít száz világot;
Mikor az erdő halk szellője lebben
És titkos hangra neszezi a gallyat:
Valahol messze, messze végtelenben
Tán vert világok vad keserve jajgat;
Valahol messze viharorgonákon
Az Isten lelke zúg át száz határon, –
De szent hatalmát sejtelembe rejtőn
Lágy fuvalom lesz, mire ideér

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Dunapart és cella

És ha száll a délután,
Utak magánya hívogatja lábam.
Füzes őszi partokon
Futó Dunának ballagok nyomában.
Fejlehajtva ballagok,
S ismeretlen dallamok
Mély orgonái zsongadoznak
Én ismeretlen énem csarnokában.

dunapart

szozattovabbacikkhez

Szenes Erzsi: Pörben az Úrral…

Minek ejtetted le Uram az űrbe a földet.
Minek virágoztattad ki rajta az életet, mint leveles folyondárt.
Minek koronáztad meg kupolás hegyekkel
és miért ezüstözted meg patakok futó csíkjaival!
Minek újrázod meg a tavaszi mámor
és miért teszed ki ablakodba a napot?
Minek és miért, ha én nem láthatom.

szozattovabbacikkhez

Brasnyó István: Krónikus ének 1988-ból

                    (Vö. Krónikás ének 1918-ból)

iszonyú dolgok most is történűlnek
népek népekkel egymás ellen gyűlnek
bűnösök és jók egyként kerserűlnek
embernek hitei egyre csak gyöngülnek

jaj, hogy szép álmok is imígyen szörnyűlnek
jaj, hogy mindenek múlt-ködökbe dűlnek
jaj, hogy itt most már nem is lelkesülnek
minden szép leendők egyre csak gyérülnek

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Sírvers

Hazai domb lesz vagy idegen árok,
Bús sirom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz, teéretted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
krasznojarszkVéres harcok verték fel hirét,
De csak a béke katonája volt.

                                     Krasznojarszk, 1916.

Juhász Gyula: Ballada a honi tájakról

Az álom és a vágy biplánján
Szoktam utazni én ma már,
Hazámnak minden tája vár
És annyi táj rabságban, árván
És oly közel ma sok határ,
Melynek sorompóján a festék
Friss még,
Mint seb, melyet ütött ellenség.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Naplemente

Én nem panaszkodom, –
Hisz volt tavaszom, perzselő nyaram, –
Fürödtem izzó, déli verőfényben,
Volt pengő ércem, zengő aranyam…

Én nem panaszkodom, –
Hogy itt az ősz, a bús, halkléptű vendég, –
Szelíd mosollyal, megbékélve nézem:
A naplementét…

Veres János: Palóc madonnák

Három parasztasszony jön a dombháton
fekete ruhában,
egyszerre mozgó árnyképrajzok,
palóc madonnák,
fejkendőjüket, szoknyájukat szél cibálja,
nekifeszülnek a szélnek,
jönnek a dombháton
kemény léptekkel,
mintha birtokok határát mérnék,
jönnek, csak jönnek az úton,
hetedhét ország ellen,
fényévnyi messzeségből,
Gümör vezér táborából,
balladák ravatalai mellől,

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Dalol a honvágy

Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani,
régi eke szarvát
kezemben tartani.

Harmatos hajnalon
régi utat járni.
Régi erdőszélen
virágot csodálni.

Szeretnék még egyszer
tavaszbúzát vetni!
Jó fekete földet
a kezembe venni.

Beszívni illatát
frissen kaszált fűnek,
mialatt a réten
tücskök hegedülnek…!

Látni, még csak egyszer,
a leszálló estét.
Villanó szárnyával
az érkező fecskét.

szozattovabbacikkhez

Mindszenty József: A nemzeti engesztelési mozgalom elindításakor

Kedves Híveim!

A mai napon, amikor szűk Magyarország templomaiban múltunk margarétájáról, gyöngyéről vigasztalódva emlékeznek százezrek és milliók, összegyűltünk mi is itt annak a tiszteletreméltó rendnek a templomában, amely nekünk magyar vérből és szenvedésből ezt az értéket nevelte és oltárra emelte. Képzeletem elszáll innét az általa megszentelt helyekre. Trau fölé, amely felett másfél hónapja Rómába menet elrepülve megindultan gondoltam a szorongatott királyi család gyöngyfakasztó fogadalmára; Veszprém fölé, amelynek szenttermő földjén, a most rom Szent Katalin-zárda falai közt az alig 4 éves kislány gigászi léptekkel megindult a szent hajdan és az életszentség ormai felé; a Nyulak-szigetének zárdaomladékai fölé, ahol a dicsőséges földi küzdelem dandárját, élete 18 évét leélte és ahol földi végezetre, 28 éves korában

               Hervadása liliomhullás volt,
               Ártatlanság képe s bánaté.

szozattovabbacikkhez

Ágh István: Istenháza

                  A templomépítőnek

Szólt valaki? csak egy szálfa
hangol mintha húrja volna,
kiért szólna arra várva,
templalaprkinek erre semmi dolga,

még aki az Úr nyomában
Istenházát emelt, mára
az is elment észrevétlen
néma zsoltárt hagyva hátra,

teremtés utáni csöndben
a legelső naplemente
borzasztotta így az embert,
árnyékostól éjbe vetve,

szólt valaki? csak egy szálfa,
nyűtt gerenda, puszta donga,
szelemen metaforája
pendült, jó lenne ha volna,

aki létünk igazolva
arra tudna megfelelni,
miért vagyunk így leosztva,
ha a végünk égi semmi,

szozattovabbacikkhez

Baka István: Én itt vagyok

Éallatborn itt vagyok de hol vagy te Uram
S hol voltál amikor kerestelek még
A borban asszony-ölben álmok eszmék
Tömjénködében is csak önmagam
Találtam nem voltál a bűnre mentség
S a büntetés sem egyetlen szavam
Se szólított meg Te se szólítottál
S azt sem hiszem már Te vagy aki voltál

Kint száll a köd és megmozdulnak a
Kőszobrok most egy képzelt őszi kertben

szozattovabbacikkhez

Mentes Mihály: Lázban

A szemem lángol, a fejem forró,
Az ágyam éget, láztűzben fekszem.
Mint ha forró szél gyertyát lobogtat,
Fogy az erőm, fogy, elég a testem.

Jó volna tudnom, hogy sötét éjjelt
Világítok be én, égő máglya,
Vagy megmelegszik néhány szegény a
Tüzemnél, mely már csontomat rágja.

szozattovabbacikkhez

Szeredai-Gruber Károly: Ima

Uram, ki győztél gyötrelmen s halálon,
Lásd: kínkereszt vonaglik minden vállon
És bú borítja bimbók bíborát.
Nagy vértoron gyehennák kénje kéklett
S vész-orgián ránk rémes Éj sötétlett, –
Megváltónk, tégy csodát!

Gyertyáit gyújtsd meg új tavaszgyönyörnek,
S mik lázt lihegve tárt szívünkre törnek,
Ó űzzed el az átkos árnyakat!

szozattovabbacikkhez

Tompa László: Úton a Jóság elébe

tovisTestvéreim, kiket már
Fojt a sok könny meg a vér,
Még tudtok-e bízni néha,
Hogy a Jóság visszatér?

S ilyenkor szíveteknek
Enyhül-e zord hidege?
S bent minden kis zugocskát
Tisztára sepertetek-e?

szozattovabbacikkhez

Veress Miklós: Az igék születése

Az Ige testté lett: bizonyság
gyanánt hogy végre kimondhassák
kik nem értették égi mását
Évmilliárdokig várt és készült
amíg Mária csecsemőt szült
s tán akkor már méhében hordta
mikor az ember ősi horda
vagy még előbb hogy az anyagnak
rejtett bimbai kifakadnak

szozattovabbacikkhez

Győry Dezső: Ha egyszer elfogyunk

                         A Márciusi Frontnak

Sokszor nem bírok elaludni,
forró az ágy, dobál a hab,
álmot látok: a népem sorsa
nem nagy temetés – sorvadás.
S felnyögök, mint a gályaraáb.

Nem értem magunk s téged, Isten,
hát nincs szíved, hát nincs eszünk?
virágtalan lesz kalapod,
s kár lesz, ha egyszer elfogyunk,
s nagy kár, ha egyszer nem leszünk.

                                                 1937

szozattv


szozat a tiszta hang 01 meghivo karpatia Email Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf