Feketéné Korény Lívia: Késői vendég

Késő van. Lámpák fénye izzik.
Az óra üt, olvasom: tízig.

Az ablak nyitva, s repül felém
az esti szellő gyors szekerén

nagy, nagy fehér pont. Ni, lepke! Bután
rohanva kap a fény után.

Neki az íróasztalomnak,
a szerte-szétszórt limnek-lomnak.

Rálibben most a tetejére…
Helyezkedik, óvatos-félve,

mert zöld ez is, mint kint a mező!
Biztatom: Bátran, csak jer elő!

Közeledik… Lám hajt a szómra,
s bámul a tollam hogyan rója

a sorokat, mint barázdákat.
Könyvemre ül, mi sokkal bátrabb,

mint hinném. Mozdul a csápja…
Nos, mi újság? Máris barátja

lettem a percben. Beszélgetünk.
Sok közös témánk van ám nekünk!

Hogy is kerültünk mi idáig,
ahol az ég is alig látszik?

Virágért is messze kell menni,
nincs egy szem fű, nincs mező semmi.

Na látod, kis lepke-barátom, -
tavaszról írok, s nem is látom…

Füvet kerestél, posztót találsz!
Menj már a fénytől, mert a halált

könnyen megleled, - kis bolond!
Azt hitted ugye, napkorong?

Én is azt hittem réges-régen,
de mikor végre ideértem,

rájöttem, hogy mindez csak látszat,
lámpafényben nagyranőtt árnyak.

Bizony, barátom, furcsa mindez,
hogy ezután már mindig így lesz:

Mezők helyett csak darab posztó,
napfény helyett e szemrontó
lámpa marad… és egyéb semmi…

Hogy is tudunk mi itt meglenni?!

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf